Készült: 2024.03.29.06:40:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

191. ülésnap (2016.11.28.), 143. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:08


Felszólalások:  Előző  143  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ha az elmúlt 12 hónap adatait nézzük, akkor azt látjuk, hogy a közszférában 11,6 százalékkal nőttek a bérek, ehhez képest a vállalkozói szférában, idézőjelben mondom a „csak”-ot, mert voltak ennél sokkal rosszabb adatok, de ehhez képest elmaradva, 7,2 százalékkal. Tehát jóval magasabb volt a fizetések növekedése a költségvetési szférában, pontosan azoknak az ágazati béremeléseknek köszönhetően, amelyekre képviselő asszony is utalt, de ebből látható, hogy a következő években azt, amit már meglépett előre a közszféra béremelésben, azt bizony a vállalkozóknak is meg kell tenni, hogy hasonló mértékű legyen a növekedés.

Szintén fontos felhívni arra a figyelmet, hogy a bruttó keresetek 6,7, míg a nettó keresetek 8,3 százalékkal nőttek, tehát jóval magasabb a nettó keresetek emelkedése a bruttó keresetnél. Ez azt jelenti, hogy az állam jóval kevesebbet von el. Ha valaki többet dolgozik, akkor jóval többet is fog keresni, nem kell attól félni, hogy ha valaki többletteljesítményt tesz le az asztalra, akkor utána pluszadóval büntetve őket, igazából kevesebbet fog hazavinni. Azt hiszem, hogy egy polgári társadalomnak ez fontos alapelve, hogy a többletteljesítményért végre többletfizetés is jár.

Ahogy ön is arra utalt, a legutóbbi idők tárgyalásainak eredménye a kulturális területen dolgozók fizetésének a megemelése. Összesen 7380 fő központi költségvetési szervnél dolgozó kulturális alkalmazottról van szó, illetőleg mellettük még 12 796-an önkormányzatoknál vagy önkormányzati intézményeknél dolgoznak. 15 százalékos az átlagos béremelkedés, attól függően, hogy valaki középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik, más-más ez az összeg. Aki középfokú végzettséggel rendelkezik, az átlagosan 14 ezer forinttal fog többet hazavinni jövőre havonként, aki felsőfokú végzettséggel, az viszont csaknem 30 ezer forinttal fog többet keresni. A havi bruttó átlagos növekedés így tehát jóval nagyobb azoknál, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. Bízunk benne, hogy ezáltal a legjobb szakembereket sikerül megtartani; a jövő évi költségvetés erre, ahogy ön is mondta, 5,5 milliárd forintot tartalmaz. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  143  Következő    Ülésnap adatai