Készült: 2024.03.28.10:06:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

274. ülésnap (2013.05.06.), 273. felszólalás
Felszólaló Göndör István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:56


Felszólalások:  Előző  273  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztők! Pál Béla is utalt rá, és az általános vitában jómagam is elmondtam, hogy csak javítások után fogjuk tudni támogatni ezt a törvényjavaslatot, és csak egy mondattal erősítem azt, amit Pál Béla mondott, hogy a mezőgazdasági bizottság nyilván mérlegelve az általános vitában elhangzottakat, valóban jó, az eredeti törvényszöveget javító indítványokat helyezett el. Így már támogatható.

Amiről én mégis szeretnék beszélni, és kérném önöket, hogy gondoljuk végig, tudom, hogy a múltkor is éles vitát váltott ki, de továbbra is fenntartom a láthatóság kérdését. Tehát én kérem, hogy a mezőgazdasági bizottság gondolja végig, hogy a láthatósági mellény, ami nem más, mint amit hordanak a kerékpárosok is, egyfajta garancia az erdőbe bemenő lovasok számára, némi biztonság, hogy nem esnek áldozatul. Azért tessék belegondolni, hogy bizonyos távolságról egy ló és a szarvas hasonlósága meglehetősen nagy, és egy nyiladékon előbb látszik majd a ló, mint a lovas, tehát mire kilép, addigra pont a lovast fogja eltalálni. Tehát kérem önöket, hogy gondolják végig.

A másik indítvány, amit még szeretnék az önök figyelmébe ajánlani, a 11. számú, amit Szabó Imrével nyújtottunk be. Ennek a javaslatunknak a többsége okafogyottá vált, mert beépültek a mezőgazdasági bizottság indítványába.

Amit szeretnék kérni, hogy itt mi tettünk egy olyan lépést, amire azt is lehetne mondani, hogy túlterjeszkedtünk az előterjesztésen, mert a 93. §-ba is belenyúltunk, amely az erdőgazdálkodókra vonatkozóan állapítana meg némi kötelezettséget, de azt hiszem, ebben a kérdésben összefügg. Tehát mivel azt mondjuk, hogy most turisták, lovasok, kerékpárosok járhatnak az erdőben, így érdekes, hogy ezzel összefüggésben módosítsuk az erdőgazdálkodók kötelességét is. Itt ebből is különösen kettő pontra hívnám fel a figyelmet. Az egyik, hogy az erdőgazdálkodók az erdőgazdálkodási tevékenység során az utakat - bizony, aki járja az erdőt, tudja - sok esetben járhatatlanná teszik. Ebben a törvényben ettől kezdve, hogy itt nemcsak turisták, hanem lovasok, sőt lovas fogat is közlekedni fog, különös érdek fűződik majd ahhoz, hogy ezek az utak valóban járhatóak legyenek. Itt kötelezzük az erdőgazdálkodót arra, hogy amikor a tevékenységéből fakadóan tönkreteszi az utat, akkor azt legyen köteles helyreállítani.

A másik, ami már hab a tortán, de azt gondolom, sokan vagyunk úgy, hogy azt mondjuk, merjünk nagyot álmodni, és az általános vitában is arról beszéltünk, miközben üdvözöltük a képviselőtársainkat, akik közül az előterjesztő azt mondta, hogy tettünk egy kicsi lépést, és majd a tapasztalatok alapján továbbmegyünk, én a következőre tennék javaslatot. Ha valahol olyan forgalomnövekedés következik be, ott előbb-utóbb megjelenik majd valamilyen vendéglátás, árusítás, nem akarom ragozni, hiszem, hogy értik a képviselőtársaim. Tehát ha már hozzányúltunk, akkor lehet, hogy ebbe a törvénybe azt is beépíthetnénk, hogy az erdőgazdálkodó hozzájárulásával és az általa is támogatott helyen ideiglenes elárusítóhely is esetleg létrehozható.

Köszönöm szépen a figyelmet, és kérem önöket, különösen a mezőgazdasági bizottságot, hogy ez utóbbi két javaslatot még fontolják meg, hátha még beépíthető a javaslatba, de már így is támogatjuk.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  273  Következő    Ülésnap adatai