Készült: 2024.04.19.22:02:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

224. ülésnap (2012.10.02.), 18. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 4:28


Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön azt kifogásolta, tisztelt képviselő úr, hogy nem figyelnek eléggé az ön szavára. Igazából a Jobbik frakció az, aki ezt a témát, úgy látszik, még nem tartja ennyire fontosnak, hogy akár megjelenjen itt a parlamenti ülésteremben. Bár szavazás előtt vagyunk, de négy-öt képviselőnél több önön kívül nem lézeng, tehát nem a kormányoldalt kell kárhoztatni a figyelem hiányáért.

Ön kicsit arra a gyermekre hasonlít, aki iszonyatosan hangosan akar dörömbölni egy ajtón, amelyik éppen nyitva van, hiszen ön olyan példákat hozott fel végig a felszólalásában, azt bizonyítandó, hogy a Fidesz-KDNP-kormányzat nem tesz meg eleget a kommunista bűnök elszámoltathatóságával kapcsolatban és a privilégiumok megvonása érdekében, amelyeket éppen ez a kormányzat hozott meg. Hiszen ön mondta, hogy a feljelentéseiket mind olyan jogszabály alapján tették, amelyeket ez a kormány hozott meg. A büntető törvénykönyvben a holokauszttagadás mellett a kommunizmus bűneinek tagadását ez a kormányzat fogadta el, ha jól emlékszem, önök is támogatták ezt a büntető törvénykönyvi módosítást, majd ez alapján tettek önök is feljelentést, ezzel ismerve el, hogy ez végül is egy hatékony eszköze az antikommunizmusnak. Szintén ugyanígy a kommunista időszak alatt elkövetett bűnök elévülhetetlensége alapján indították volna el egy feljelentéssel azt a büntetőeljárást, amely valóban sajnálatosan megragadt az ügyészségi fázisban, de bízunk benne, hogy a kifogással élni fog a feljelentő, és ennek nyomán még születhet más döntés, hiszen a törvényalkotó szándékával az esne inkább egybe. Nos, tehát azt a feljelentésüket is önök egy Fidesz-KDNP-többség által elfogadott törvénymódosítás alapján tették.

Tehát mind a két példa, amit ön felhozott negatív példaként, pozitív példa, hiszen ez a kormányzat fejezi be a rendszerváltást. Ennek alkotmányos alapjait is lefektettük, ön is olvashatja az alaptörvényben - önök legalább itt voltak a vitájában, nem úgy, mint a többi ellenzéki frakció -, hogy kimondtuk, ezek a bűncselekmények nem évülnek el, kimondtuk, hogy a magyar közjogi kontinuitásban ez egy törés, mind a náci megszállás időszaka, mind a kommunizmus időszaka, ezek nem részei a magyar szerves jogfejlődésnek. Éppen ez az alapja annak, hogy az ott elkövetett bűncselekmények miatt (Moraj. - Az elnök csenget.) felelősségre vonható ki-ki a tetteiért.

Ezen túlmenően ön ismételten a felszólalása végén a Jobbiknak azt a javaslatát, a javaslat napirendre nem tűzését rója fel, amellyel kapcsolatban az önök frakciója is beterjesztőként és támogatóként jelent meg, hiszen ebben a hónapban is még folyik az a felülvizsgálati folyamat, amelyik pontosan a kommunista nyugdíj-privilégiumokat igyekszik felülvizsgálni, azt megnézni, hogy kik azok az emberek, akik jogosulatlanul veszik fel ezeket az összegeket, mert az 1945-49 közötti demokratikus államrend leépítése miatt, titkosszolgálati tevékenységük miatt vagy a pártállamban, a KISZ-ben betöltött szerepük miatt kapnak olyan többletnyugdíjat, amely igazából jogosulatlanul jár nekik.

Tehát mindegyik esetben az mondható el, hogy azok a folyamatok, amelyeket ön hiányol, már réges-rég megtörténtek, elindultak, és ez a kormányzat két éve egyértelműen ilyen munkát végez. Ezt nemcsak szavakban teszi, nemcsak törvényekben teszi, hanem ennek pénzbeli nyoma is van, hiszen ön is tudja, hogy pontosan ezekben a napokban kézbesítették a nyugdíjjal a különböző kárpótlási jogcímű nyugdíjaknál azt a dupla emelést, amellyel próbáljuk pótolni azt a hiányt, amit a Gyurcsány-kormány utolsó éveiben és a Bajnai-kormány idején nem emeltek meg azoknak az embereknek, akik ilyesfajta kiegészítésben részesültek, hiszen az alapnyugdíjuk emelkedett, az özvegyi nyugdíj is emelkedett, minden másfajta nyugdíj-kiegészítés emelkedett. Egyedül - és ez nagyon szimbolikus - az MSZP-SZDSZ pont azoknak a nyugdíját nem emelte, akik életüket, szabadságukat, vagyonukat, az egész jövőjüket áldozták azért, hogy Magyarországon demokrácia és szabadság lehessen. Az ő esetükben próbáljuk ezt utólag is valamelyest kompenzálni dupla nyugdíjemeléssel.

Ez valóban azért egy nehéz folyamat, tisztelt képviselő úr, nem azért, mert nem lenne meg a szándéka a kormányzatnak, hanem azért, mert jogállami eszközökkel küzdünk azok ellen az emberek ellen, akik nem jogállami eszközökkel építették le a demokráciát, és tartották fenn a diktatórikus rendet Magyarországon. Ez pedig sajnos mindig egy hosszabb folyamat, de mi úgy gondoljuk, hogy megéri ilyen szempontból türelemmel várni, és nem átlépni a jogállamiság határait, korlátait, mert sokkal többet veszélyeztetnénk akkor, ha ezeket az alapvető jogelveinket feladnánk. Ez nem módosítja azt a törekvésünket, hogy most és a későbbiekben is minden hasonló jogszabályban mi nemcsak partnerek, inkább kezdeményezők lennénk, ahogyan ezt az elmúlt két év is jól bizonyítja.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai