Készült: 2021.04.16.00:51:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

195. ülésnap (2016.12.07.), 12. felszólalás
Felszólaló Dr. Staudt Gábor (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 30:16


Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Darák Elnök Úr, Kónya Elnökhelyettes Úr, illetve a Kúriáról megjelent Munkatársak! Nagyon nagy öröm, amikor hasonló beszámolókat tudunk tárgyalni itt az Országgyűlés előtt, illetve a szakbizottságban is, hiszen ez egy olyan fórum, ahol a bírósági munkát értékelheti az Országgyűlés, az országgyűlési képviselők, szakmai alapon természetesen, és együtt egy szakmai munkát, szakmai közös gondolkodást is el lehet indítani.

Ez más esetekben nagyon nehézkes, hiszen sokszor illeti a kormány tagjait, képviselőket vagy akár egyéb szervezetek képviselőit is ‑ bár itt nyilván, ami a kormányt és az országgyűlési képviselőket illeti, az sokkal hangsúlyosabb ebben a kérdésben ‑ a vád, hogy beleszólnak az ítélkezésbe, ha bizonyos ítéletekről véleményt mondanak, vagy a bíróságokra ‑ rosszabb esetben ‑ nyomást szeretnének gyakorolni. Természetesen a nyomásgyakorlás nem megengedett, és nem is tartjuk jónak, a szakmai vitát viszont annál inkább, és nagyon nehéz ‑ ter­mé­sze­tesen tudjuk ‑ ezt a határt megtalálni, hogy hol van az, ahol még a kritika érvényesül, és hol van az, amikor a bíróságok nyomásként érzékelhetnek egyes cselekményeket. Azt is el kell mondjam, hogy egy beszámoló tárgyalása során nyilvánvalóan a szakmai szempontok kell hogy előtérbe kerüljenek, ezért örülök neki, amikor ilyen napirendek vannak, és ezeket meg tudjuk tárgyalni.

Azt is el kell mondjam önöknek, hogy alapvetően a Kúria munkájával elégedettek vagyunk, tehát látjuk a tendenciákat, látjuk az előrelépéseket, születnek jó döntések nagyon szép számban, de sajnálatos módon azért még a kritikának is marad tér, bár ki fogom fejteni, hogy ez nem minden esetben csak a Kúria hibája. Azért is mondom el részletesebben majd a kritikákat, mert jól ismerem elnök úrnak a hozzáállását, és tudom, hogy nemesen a dicséreteket szereti magának megtartani és nem reagál rá, és a kritikát jobban szereti, mert abból lehet épülni. Ezen nemes hozzáállás miatt is nyilvánvalóan nem fogok minden meghozott jó döntésre vagy minden egyes jó elvi döntésre külön kitérni, mert azt kell mondjam, hogy nem hiszem, hogy a parlament dolga minden ilyen döntés felsorolása, viszont egy-két pozitívat is azért meg fogok említeni, ami azt is fogja jelenteni, hogy azokban az esetekben külön is értékeljük a jogi hozzáállását a Kúriának.

És hogy miért mondtam azt, hogy ami történik sok esetben, az nem a Kúria sara, ami miatt a bizottsági ülésen tartózkodni voltam kénytelen, és az Országgyűlésben is így fogunk dönteni, az gyakorlatilag egy olyan ügy, és ez a devizahitelesek ügye ‑, amelyet igazságtalan lenne a Kúria nyakába varrni. Igazságtalan lenne még akkor is, ha véleményünk szerint számos jelentős szakmai hiba került elkövetésre, és ezek a hibák sok esetben nagyon nehéz helyzetet okoztak, de jól látjuk azt, hogy elsődlegesen a kormány és az Országgyűlés, legfőképpen az Országgyűlés többségének az a hozzáállása, amellyel nem mert politikai szinten, törvényhozói szinten foglalkozni a kérdéssel, vagy nem mert megfelelő módon a bankok elé állni, és a Kúriára tolta a döntést, természetesen egy jelentős nyomásgyakorlással ‑ és itt tetten érhető volt, ha tetszik, ha nem, nyilvánvalóan ezt mindenki vagy legtöbben, az érintettek cáfolni fogják; de kívülről is érezhető volt az az óriási nyomás, ami a Kúrián volt, és ebben az esetben, amikor jogon túli ügyben vagy ügyek halmazában kell dönteni, azt is mondhatom, hogy tulajdonképpen nehéz is elvárni, hogy a Kúria oldja meg ezeket a helyzeteket.

Tehát attól függetlenül, ha ott is születtek olyan formális döntések, amelyekkel nem tudunk egyetérteni, de elsődlegesen továbbra is ezekben az ügyekben a kormányt és a parlamenti többséget okoljuk. Ráadásul egyébként hozzáteszem, hogy a helyzetet a parlament még tovább rontotta. Tehát nemcsak hogy nem segített ennek a megoldásában, hanem akár az érvénytelenségi kérdéseknél, a törvénymódosításnál, amikor azt látta az Országgyűlés, hogy pereket kezdenek nyerni a hatályos jogszabályok alapján a devizaadósok, akkor gyorsan megváltoztatta a jogszabályt.

(9.50)

Tehát ez oly mértékben arcátlan volt, amit külön is felrovunk az Országgyűlés többségének, és ez gyakorlatilag ellehetetlenítette a bíróságokon igazságot kereső emberek lehetőségeit is.

Úgyhogy ezt mindenképpen fontos volt elmondani, mert roppant módon igazságtalan lenne, ha mindezt a Kúria nyakába varrnánk. Nem is teszem, és ezért szerettem volna ezt hangsúlyozni.

Azt is el kell mondjam önöknek, hogy azóta olyan dolgok is történtek ‑ például Romániában lejesítették, úgy tűnik, hogy lejesíteni fogják az ottani devizahiteleket, devizakölcsönöket ‑, amelyek újra kellene hogy értékeljék magának a kormányzatnak, az Országgyűlésnek is a hozzáállását. És ha önök azt mondanák, hogy igen ám, de Romániában nem volt oly mértékű a devizában való eladósodottság, mint Magyarországon, ez igaz, de ha ezt az érvet hallom, akkor rögtön felmerül bennem: akkor úgy tűnik, csak ez a fontos, hogy mily mértékben hány bankot érint, vagy mekkora összeget érint a probléma? Az már jogi kérdéseket is meghatározhat? Sajnos igen; sajnos azt kell mondjam, hogy igen. Tehát számít az, sajnos számít az, hogy egy probléma mennyire kiterjedt, és adott esetben mekkora pénzt, mekkora pénzösszeget, mekkora banki érdekeket sért. És abban az esetben is számít ‑ és ez egy nagyobb probléma, és megint csak a kormányra helyezi a fő hangsúlyt ‑, ha egyébként a jog és a hatályos jogszabályok az adósok oldalán álltak, és ezek a szerződések, amikor ezek megkötésre kerültek, sok esetben olyan jogi hibában szenvedtek, aminél fogva érvénytelenné lehetett volna őket nyilvánítani, vagy egyéb módon, mondjuk, a devizaalap nem állt meg.

De továbbmenve, mert a devizakérdésekkel muszáj lesz foglalkoznom még egy kicsit behatóbban, szeretném viszont kiemelni azokat az ügyeket még a felszólalásom elején a felvezető után, amelyek esetében viszont pozitív, kiemelkedően pozitív tendenciákat látok megfogalmazódni. Azt is elmondtam viccesen a bizottság ülésén, nyilvánvalóan ez azért csak félig volt vicc, mert azért egy komoly állítás van mögötte, hogy azt vettem észre, és idén jutottam erre az álláspontra, hogy mindig, amikor a pozitív döntéseket veszem számba, akkor legfőképpen a Büntető Kollégium döntései kerülnek előtérbe.

Tehát az itt is jelen lévő Kónya István elnökhelyettes úrnak, a Büntető Kollégium vezetőjének gratulálni is szeretnék, mert évről évre egy olyan tendenciózus, nagyon magas szakmai színvonallal felépített munkát látok, amelybe tényleg nehéz belekötni, és nem is az a célunk természetesen, hogy ezt megtegyük. De higgye el, hogy a kritikákat elmondanánk, ha ezek oly mértékűek lennének. Azzal is fogom igazolni, hogy a Polgári Kollégiumnál ezt meg fogom tenni.

Ahogy korábban például a jogos védelemnél láthattuk, az nekem egy kifejezetten is tetsző döntés volt abban az esetben vagy olyan értelemben, hogy egy nagyon józan, nagyon reális és egy nagyon jó, előremutató és igaznak bizonyuló, már az évek során a tendenciákat is megfigyelve abszolút helyesnek bizonyuló döntés volt, amely gyakorlatilag jogilag helyre tette azokat az ellenérveket, az Országgyűlésnek ezen Btk.-passzusai ellen felhozott érveket, amelyek nem voltak megalapozottak, de az idő is azt igazolta, hogy a jog bizony nagyon jó, hogy így került meghatározásra.

Ugyanez igaz az életfogytig tartó szabadságvesztésre, ami a mostani beszámolóban szerepel. A tényleges életfogytiglani szabadságvesztéssel kapcsolatosan egy nagyon fontos elv került kimondásra, ami egyrészről azt mondhatjuk, hogy természetes, de a természetes dolgok kimondása is néha egy erőteljes döntést igényel, gyakorlatilag összefoglalva, arról lehet beszélni, hogy a magyar hatályos büntetőtörvényeket, büntető jogszabályokat kell betartani a bíróságoknak, és egyéb nemzetközi döntések, strasbourgi döntések vagy nemzetközi egyezmények érvénye­sü­lé­sét és a magyar jogba való beépítését a Magyar Országgyűlésnek kell megtennie, és a bíróságoknak nem feladata, nem lehet feladata, hogy túlnyúljanak a magyar hatályos jogszabályokon, és a magyar jogszabályokat azért ne alkalmazzák, mert mondjuk, Strasbourgban bizonyos döntések megszületnek.

Itt az Országgyűlésnek van feladata ebben, ha van feladata egyébként. Most nem szeretném a vitát csupán a tényleges életfogytiglan irányába elvinni. Lát­hatjuk azt egyébként, hogy például Nagy-Bri­tan­niában ez működik, pont a napokban lehetett olvasni egy olyan hírt egy különösen kiemelt büntetőüggyel kapcsolatosan, ami eljutott a magyar médiába. Ott is szerepel a döntésben, illetve a döntés gyakorlatilag ki­zárja azt, hogy ő életében kikerülhessen a bör­tön­ből. Tehát gyakorlatilag létezik ott is a tényleges életfogytiglan, ahogy más európai országokban is, de ez már egy jogalkotói kérdés, hogy Strasbourgot hogyan lehet meggyőzni. Viszont a Kúria döntése ez ügyben előremutató.

Hozzáteszem azt, hogy itt is azért nemzetközi ten­denciák vagy akár strasbourgi döntések sze­re­pel­tek a mérleg másik serpenyőjében, és ezeknek kellett a hatályos jog alapján ellenállni. Tehát itt sem lehet azt mondani, hogy csupán holmi magyar belügyben született egy döntés, és könnyebb lenne ilyen dön­té­se­ket meghozni, mint akár a devizás ügyekben. Te­hát itt azért nemzetközi tendenciáknak és akár egy strasbourgi eltérő állásfoglalásnak a tükrében is ki kellett tartani a helyes, magyar jogszabályokon alapuló álláspont mellett. Tehát ezt külön öröm volt ebben a tekintetben olvasni, illetve azt is el kell mondjam, hogy ugyanilyen volt az az elvi döntés, ami a közösség tagjai elleni erőszakra utal, és a sér­tet­tek a többségi társadalom tagjai körében… ‑ tehát hogy a többségi társadalom tagjai köréből is kike­rül­het­nek a sértettjei ennek a bűncselekménynek, ez is nagyon helyes, hogy ez elvi döntésként nyíl­vá­nos­ságra került. Hiszen sok esetben ugyanúgy, ahogy a kisebbségek, a többségi társadalom tagjai is lehetnek sértettek.

És ami, bár megemlítésre került elnök úr ré­szé­ről, az ötnapos bemutatási idő a parkolási ügyekben, ennek az eltörlése is egy nagyon jó, előremutató, és természetesen úgy gondoljuk, hogy a jogszabályok alapján álló döntés volt. Az ilyen döntések azt üzenik az embereknek, hogy igenis, van egy olyan bírói fórum, amely akár egy rendelettel vagy akár egy bu­da­pesti rendelettel szemben is helyre tudja tenni a jogi kérdéseket. Tehát ezek jó üzenetek min­den­képpen.

Én azt a tendenciát is üdvözlöm, és ez évről évre me­gint csak megjelenik, hogy a hatályon kívül he­lye­zés­ről a Kúria is ‑ és ez polgári büntetőügyekben is megjelent már ‑ úgy gondolkodik, hogy sok esetben másodfokon az érdemi döntés helyett születik meg a hatályon kívül helyezés, és ez ellen tenni kell. Ezt is mindig örömmel olvasom, hiszen valóban ez egy olyan probléma, ami gyakorlatilag a bírósági el­já­rá­sok hosszát növeli, és a bíróságok leterheltségét is elképesztő mértékben, hiszen gyorsabban le lehetne zárni egy ügyet, ha megszületne az érdemi döntés, még akár úgy is, ha az a döntés nem százszázalékos, még akkor is előrébb vagyunk, mintha utána tíz évvel később születik egy tökéletes döntés, de az már senkinek nem jó, egyik félnek sem. Igaz ez egyébként a polgári és a büntetőügyekben is.

Áttérve viszont arra a területre, amely nekünk kifejezetten fájó, és itt viszont a kritika hangján kell szólnom, ez a devizahiteles ügyek kérdése és az a bírósági gyakorlat, ami ezekben megjelenik. Ez az a terület, ami, azt kell mondjam, hogy az Országgyűlésnek és a Kúriának is a legtöbb kárt okozta abban az értelemben, hogy a bíróságokba vetett bizalom is az emberek részéről könnyen meginoghat, és sok esetben még annál is jobban meginog, mint ami indokolt lenne.

(10.00)

Tehát sokszor egy csoport tekintetében a bizalomvesztést az egész bíróság tekintetében látják bekövetkezettnek az állampolgárok, hiszen ők adott esetben csak ezekkel az ügyekkel kapcsolatosan kerülnek kapcsolatba az igazságszolgáltatással. Nyilván nincs akkora rálátásuk, hogy meg tudják ítélni azt, hogy valójában a bírósági rendszer, ha minden ügyszakot néznénk, hogyan működik.

Láthatjuk azt is, hogy az aránytalanságok, ami a két fél viszonyát illeti, nemcsak a döntésekben állnak fenn, nemcsak az érdekérvényesítő képességben állnak fenn, hanem olyankor is, amikor mondjuk, akár egy perköltséget kell megítélni, és ezt nem tudnák csak azzal magyarázni, hogy a banki jogászok vagy azok a nagy ügyvédi irodák, amelyeket megbíznak, jobban és hatékonyabban dolgoznak, mert olyan eseteket is láthattunk, és ezekből egyet-kettőt már a bizottsági üléseken is elmondtam, amikor gyakorlatilag munka nélkül vagy hasonló munkára többszörös perköltség került meghatározásra. És a lapok olyan esetekről is cikkeztek ‑ mondok egy egyszerű példát, bár ez még nem jogerős, de rámutat arra, hogy a devizás döntések gyakorlatilag milyen mértékben hatottak rá az egész ítélkezési gyakorlatra ‑, tehát vannak olyan esetek is, amikor egy döntés még azelőtt megszületett, hogy a jogegységi határozatok kijöttek volna, és a konkrét ügyben 2013. év végén állapítja meg az érvénytelenséget a bíróság, egyébként úgy, hogy nem fellebbez a bank ‑ ezt biztos elnézték, elrontották. Tehát 2013. december 31‑én jogerős lesz a döntés, és utána jön ki a Kúriának egy jogegységi döntése, amelyre hivatkozva a bank keresetet indít egy ítélt dolog ellen, ez jogilag már elég furcsának hangzik, nem is lehetne ebben a formában megtenni, és az a furcsaság, hogy ugyanaz a bíróság be is fogadja a keresetet, ez egyébként a Szegedi Törvényszék. És láss csodát, bár első fokon, de bizonyos kiegészítések mellett érvényessé nyilvánít egy olyan keresetet, amit már elbírált és a döntés megszületett benne, arra hivatkozással, hogy később született a jogegységi döntés, aminek teljesen egyértelműen semmi köze nincs egy korábban jogerős döntéshez.

És ami még ennél is fontosabb és érdekesebb, hogy amikor az adósok nyertek, 70 ezer forint perköltség került megítélésre, amikor a bank nyert, akkor 1 millió 700 ezer forint, ha lehet hinni a híreknek. Egyébként én azt javasolnám, ha javasolhatok ilyet az elnök úrnak, hogy lehet, hogy meg kellene vizsgálni, hogy a perköltség-megítélések gyakorlata, ha csak ezt a részt nézzük, mennyire kiegyensúlyozott és mennyire van körbebástyázva. Lehet, hogy ez jogalkotói kérdés is, lehet, hogy pontosabb jogszabályokat vagy különböző rendeleteket kellene hozni ebben. Bevallom önöknek őszintén, nem tudom, ennyire részletesen nem látok rá, hogyan születhetnek ilyen döntések, de hogy valami baj van, az egészen bizonyos.

Például, és ez lesz a másik példa, amit erre hozni szeretnék, egy olyan esetet is hallottam egy kollégától, amikor úgy ítéltek meg 444 ezer forint perköltséget, szintén egy banknak, egy devizás ügyben, hogy nem jelent meg a tárgyaláson, ellenkérelme nem volt, illetőleg, amikor beérkezett, már berekesztették a tárgyalást, tehát az ítélet kézhez kapása után jutott el az ügyvédhez az ellenkérelem. Tehát érdemi munka nem volt fellelhető az ügyben, és 444 ezer forint perköltséget ítéltek meg neki. Láthatjuk, hogy ez nem jól van így, és ez sajnos tendenciózusan látszik, mert bár itt egy-két kirívó esetet elmondtam, de sajnos ezek a visszajelzések azt mutatják, hogy itt tendenciákról beszélhetünk, amiket mindenképpen nyomon kellene követni. A másik oldalon meg, amikor mondjuk, az adósok főleg első fokon nyertek, akkor tényleg 60 ezer-70 ezer forintos perköltségekről számoltak be.

Azt is el kell mondjam, ha érvként merül fel az, mert sokszor azt hallhatjuk, hogy ha mindenki pereskedhetne, vagy korlátlanra nyitnánk vagy nyitottuk volna a devizás ügyekben a pereskedési lehetőséget, akkor mindenki bírósághoz fordulna, ez olyan teher lenne, ami kezelhetetlen. Azt gondolom, hogy nem erről van szó, viszont egy-két határozott ítélet a bankokat is arra szorítaná, hogy inkább próbáljanak meg megállapodni peren kívül, amíg olyanokat hallunk, hogy mondjuk, egy 15 millió forintos követelés esetében 12 millió forint készpénzben való kifizetéséről hallani sem akarnak, addig szintén azt láthatjuk, hogy nyeregben érzik magukat. Tehát egyáltalán nem az lenne a cél, hogy mindenkit a pereskedésre bátorítsunk; sok ügyvéd sem teszi ezt.

Amíg olyan esetekben ‑ és ez is egy sajnálatos visszajelzés ‑, amikor mondjuk, nincs ott a banki oldal, vagy a folyosón összefut a bíró és az ügyvéd, aki az adósokat képviseli, sokszor olyanok is elhangzottak a hozzám visszajutott információk alapján, hogy megmondják a bírók, hogy nem tudnak másként ítélkezni; egyetértenek azzal, ami adott esetben a keresetben van, ami mondjuk, a bankokat marasztalná el, de mégsem tudnak más döntést hozni. Ez megint csak egy nagyon fájó visszajelzés, és azt mutatja, sokat kell még tennünk azért, hogy amit az elnök úr elmondott, hogy a bírák valóban az alsóbb szinteken is csak a saját szakmai döntéseiknek legyenek alárendelve, és ne érezzék magukon a nyomást.

És azt is ki kell emelnem, bár személyi ügy, de a Kúriát érinti, a bizottsági ülésen is elmondtam, hogy Wellmann Györgynek, a Polgári Kollégium vezetőjének a tevékenységével nagyon sokan, így egyébként mi sem vagyunk elégedettek, abból, amit látunk. Nyilván a megítélése mindenki számára más lehet, de sokan úgy értékelték, hogy a Bankszövetségnek az a levele, amikor egy kúriai döntést kérnek számon, és egyébként az adósok szempontjából pozitív döntést kér számon a Bankszövetség a Kúrián ‑ Well­mann György kollégiumvezetőnek írták ezt a levelet ‑, ez nem jó végkicsengésű történet lett, és sajnos megint nem a bíróságokba vetett bizalmat növelte. Itt arról volt szó, hogy a Bankszövetség egy kúriai döntésre gyakorlatilag egy az egyben kimondta, hogy az egy jogellenes döntés, veszélyes precedensül szolgálhat, és itt valamit tenni kellene ‑ így lehetne leegyszerűsíteni a levelet. És ami furcsa, hogy a kollégiumvezető erre azt reagálta, hogy jómaga is így gondolja, nem tartja irányadónak, és intézkedik arról, hogy ez ne szerepeljen a Kúria honlapján; és az az ítélkező tanács, amelyik ezt meghozta, a jövőben is ragaszkodni fog a korábbi meghozott jogegységi határozathoz.

Nyilvánvalóan én nem gondolom azt, hogy erre azt lehetne mondani, hogy ez rendben van és akár egy kollégiumvezető is eldönthetné önkényesen azt, hogy egy ilyen lépés szülessen. Erre azt mondta Darák elnök úr, hogy ezt követte egy jogegységi eljárás. Ez valóban igaz, csak én úgy gondolom, hogy a jogegységi eljárásnak kellett volna jelen levél helyett megszületnie. Illetve a jogegységi eljárás, ha jól tudom, ha megfelelő számú döntés áll rendelkezésre és ezek eltérőek, akkor lehet valójában határozottan lefolytatni egy ilyen eljárást, de az, hogy születik egy döntés, és úgy csinálunk, mintha nem lenne, és ezután levelet írunk a Bankszövetségnek, majd ezt követően indul egy jogegységi eljárás, szerintem így, ebben a formában nemcsak hogy nem szerencsés, hanem nem is megfelelő.

Egyébként ő volt az, és ezt is el kell mondjuk, mert a Magyar Nemzetben jelent meg, aki egy újságírókkal való beszélgetés során úgy fogalmazott, hogy nem feltétlenül nevezné jogászoknak azokat, akik devizahiteles adósokat képviselnek a bíróságon. Ez megint csak több mint nem szerencsés nyilatkozat, akármilyen körülmények között is hangzott el. Azt kell gondolnom, hogy ha egy kollégiumvezető mond ilyet, akkor az ránézve nemcsak a saját hitelességét rombolja, hanem az egész Kúriáét, és ennélfogva az egész bírósági rendszerbe vetett bizalmat is.

Annál is inkább, csak hogy rámutassak azért arra, hogy miért nem szabad így eljárni, mert a hivatkozott 6/2013. jogegységi határozat esetei nagyon sok szerződéses viszonyban nem alkalmazhatóak.

(10.10)

Egyébként az Igazságügyi bizottsági ülésen erre jutottunk, és ezt Darák elnök úr is, ha jól jegyzeteltem fel magamnak, elismerte, hogy nyilván itt egy nagyon bonyolult viszonyrendszerről van szó, és nagyon sok szerződésről. Egyes becslések szerint körülbelül 400 pénzügyi intézmény nyújtott devizakölcsönöket vagy hasonló kölcsönöket, ami nagyjából 700-féle szerződéses akaratkifejezést jelent, ami esetében nagyjából ez a 6/2013. jogegységi döntés, mondjuk úgy, három-négy pénzügyi intézményre, de még ha a becslések ennél nagyobbak, akkor se lehet azt mondani, hogy minden pénzügyi intézményre kiterjedne ‑ nem is terjedhet ki. Azt a bíróságnak kell vizsgálni, hogy egy döntés, akár egy jogegységi döntés vagy a jogszabályok az adott esetre kiterjednek-e, és mit kell alkalmazni.

Tehát nem arról van szó, hogy minden, amiben a devizahitel szó szerepel, attól érvényessé vált volna, hogy egy ilyen döntés megszületett. Ennek következtében, azt gondolom, nem is döntheti el egy kollégiumvezető önkényesen, ránézésre ‑ úgy tűnt, hogy ez ebben a formában született meg ‑, hogy az az egy döntés milyen formában felel meg, illetve azt el kell-e távolítani a Kúria honlapjáról, vagy milyen mértékben tartja ő mérvadónak. Ezt annak az ítélkező tanácsnak kell, illetve kellett megtennie, amely a döntést ebben az ügyben meghozta. Úgyhogy ezért sem tartjuk helyesnek, hogy ez megtörténhetett.

Ami meg, ahogy mondtam, az újságíróknak szóló nyilatkozatot illeti ‑ és ez meg is jelent egyébként a Magyar Nemzetben ‑, ez teljes mértékben ebben a formában elfogadhatatlan, és azt kell mondanom, hogy tőlünk nyugatabbra ennek bizonyosan komolyabb konzekvenciái kellett volna hogy legyenek, ha valamelyik főbírótól, sőt ‑ azt kell mondanom ‑ pol­gárikollégium-vezető esetében a polgári bíráskodás legfőbb szakmai aktorától egy ilyen döntés születik, és ahogy mondtam, ez nem azt támasztja alá, hogy gyakorlatilag a fegyveregyenlőség meg tudna valósulni az adósok, illetve a bankok oldalán, és ez mindenképpen egy rossz üzenet.

Ettől függetlenül, mert itt az idő is gyorsan pereg, és nagyon sok mindenről lehetne még beszélni, azt gondolom, itt a korrigálás lehetősége most már mindenképpen az Országgyűlésen állna, ha még lehet ilyet tenni, mindenképpen és mindig lehet, és végre szembe kellene nézni azokkal az alapvető kérdésekkel, amelyek azóta is a levegőben függnek. És hiába hallottuk azt a kormánypárti padsorokból, hogy megoldódott a devizahitelek kérdése, nem oldódott meg, egyébként továbbra is nagyon sok per van folyamatban, bár próbálnak ettől ‑ a kormány és sajnos a bíróságok is ‑ szabadulni, de azt kell mondanom, hogy még azt az egyszerű kérdést sem sikerült tisztázni, és ez egy folyamatos, örök kérdés ebben a tárgykörben, hogy bizonyították-e egyáltalán azt a bankok, hogy amit ők devizahitelként állítanak, azt devizában behozták ők az országba, vagy bármilyen módon refinanszírozásként egyéb külföldi bankoktól vagy devizaforrásból ezt igénybe vették.

Mert ha nem vagy nem olyan mértékben, akkor teljesen egyértelmű, hogy a veszteségeik sem lehetnek akkorák, és amikor a másik felét nézzük, a pereskedést és az embereket, amikor próbálják bizonyítani, hogy devizaalapú volt egy hitel vagy nem, akkor csak az egyik fele az, hogy jogilag azt minek kell megítélni ‑ ebben is nagyon sok vitára, ahogy mondtam, és törvénymódosításra is sor került, nem az adósok érdekében ‑, de a másik fele meg az, hogy valójában a tényállapot mit mutat: bejöttek-e ezek a pénzek Magyarországra devizában, vagy nem. A válasz egyébként megvan, mert a Magyar Nemzeti Banknak kiváló kimutatásai vannak: az egyötöde jött be Magyarországra valójában devizában ahhoz képest, amit devizahitelekként állítanak a bankok.

Tehát ezt az óriási, bődületes csalást egyszer valakinek fel kellene tárnia, és szembenézni ezzel a dologgal. Ahogy mondtam, nem a Kúriától vártuk volna el ezt a teljes szembenézést, jóval inkább a kormánytól, de ha már a Kúria is feladatot kapott ebben, és döntések megszülettek, akkor mindenképpen el kellett mondanunk és el is fogjuk mondani a kritikáinkat, és azért is sajnálom ‑ zárszóként ‑, mert ha ezek az ügyek így nem lettek volna a Kúriára taksálva, akkor, azt kell mondanom, nyugodt szívvel tudtuk volna támogatni a beszámolót.

Tehát szakmailag a többi résszel nem volt gond, ezért nagyon sajnálom, mert tényleg, ha ez megvalósult volna (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor az még nagyobb támogatást jelentett volna. Ettől függetlenül a véleményünket tartjuk, az elnök úrnak pedig köszönjük szépen a beszámolót. (Dr. Gyüre Csaba tapsol.)




Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai