Felszólalás adatai

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én egy teljes módosítócsomagot szeretnék itt önökkel röviden ismertetni, ez a 89-175. pontig terjed. Elhangzott a mai részletes vitában, hogy itt mindig olyan dologról vitatkozunk, ami benne van ebben a munkatörvényköny-módosításban. Én most olyan dologról szeretnék beszélni, ami nincs benne.

Ez egy nagyon sajátos élethelyzet, ez az orvosi ügyelet és az ügyeleti idő értelmezése a munkajogban. Egy bizottsági vitában elhangzott, hogy a munkajog tisztelt képviselői az orvosok miatt nem fogják megerőszakolni a munkajogot, én most mégis kísérletet teszek arra, hogy a tisztelt előterjesztő próbálja meg megérteni ezt a sajátos élethelyzetet, és próbálják beleélni magukat abba, hogy mit jelent az orvosi ügyelet fogalma, és hogyan kellene szabályozni ezt szerintünk ma a munka törvénykönyvében.

Teszem ezt annál is inkább, mert a bizottság az egész módosítócsomagot egyhangúlag támogatta, és nemcsak az egészségügyi és szociális bizottság támogatta, hanem ennek az alapelveivel tulajdonképpen, a főbb vonalakban a Magyar Orvosi Kamara is egyetért. Itt van a kamara március 5-ei elnökségi állásfoglalása, amelyben szintén támogatja ezt a módosítócsomagot, amely az orvosi ügyelet fogalmára vonatkozik.

Az első lényeges pontja az, hogy az orvosi ügyelet fogalma kerüljön be a munka törvénykönyvébe. Erre az volt az ellenérv, hogy jogdogmatikailag ez teljesen helytelen, hiszen az egészségügyi törvény és a közalkalmazotti jogviszonyról szóló törvény ezt szabályozza. Annak idején, amikor '97-ben először kísérletet tettünk és tettem arra, hogy az ügyelet kérdését a munka törvénykönyve szabályozza, sikertelen volt ez a törekvésünk, ezért az egészségügyi törvény határozta meg az orvosi ügyelet fogalmát, méghozzá a 93. §-ban, illetve a 128. §-ban került meghatározásra az ügyelet fogalma.

Ez azért nem jó, hogy e törvényben van, mert máshova nem lehetett elhelyezni ezt a fogalmat, és a munkajog vitája az ügyelettel kapcsolatosan mindig oda konkludált, hogy az összes ügyeleti perben a munkaügyi bíróságok mindig a munka törvénykönyvére hivatkozva hoztak ítéletet, nem a közalkalmazotti jogviszonyról szóló törvényre, nem az egészségügyi törvényre hivatkoztak, hanem a munka törvénykönyvére. Ezért lenne szükséges szabályozni a munka törvénykönyvében az orvosi ügyelet fogalmát, másrészt azért is, mert a mostani törvénytervezet kimondja, hogy a nem közalkalmazotti jogviszonyban végzett ügyeleti tevékenységre a munka törvénykönyve szabályai a mérvadók, míg a közalkalmazotti jogviszonyban végzett orvosi ügyeletre pedig a közalkalmazotti jogviszony szabályai a mérvadók.

Egy és ugyanazon tevékenységet két törvény szabályoz, tehát ezt kellene kiküszöbölni azáltal, hogy beemeljük ezt a kérdést a munka törvénykönyvébe annál is inkább, mert egyre jobban terjed az, hogy nem közalkalmazotti jogviszonyban, hanem vállalkozási, gazdasági tevékenységben végeznek orvosok ügyeleti tevékenységet, akkor rájuk viszont a munka törvénykönyve vonatkozzon. Ezt a kettős helyzetet kellene megszüntetni.

A másik, ami az állandó viták forrása volt, hogy az orvosi ügyeletet mindig felosztják készenlétben állásra és túlmunkára. Ez teljesen helytelen, és mindig azt mondják, hogy meg lehet mérni azt, hogy egy ügyeletben az orvos mikor végez túlmunkát, és mikor áll rendelkezésre. A készenlétnek van egy sajátságos formája az egészségügyben, amikor valaki otthon készenlétben áll, majd telefonon behívják, és onnantól kezdve túlmunkát végez. Ez nem tévesztendő össze az ügyelet fogalmával, mert az, hogy valaki bent van a telephelyen, rendelkezésre áll és munkát végez, ezt mindenképpen egy egységes folyamatnak kell tekinteni, és erre van már precedens az Európai Bíróság gyakorlatában. 2000 októberében született a luxemburgi bíróságnak ez az ítélete, amit a spanyol, ügyeletet ellátó orvosok nyújtottak be a bírósághoz, ugyanis ott is problémát jelentett az, hogyan szabályozzák ezt a jogviszonyt.

Csak néhány ítéletrészt szeretnék ebből kiragadni, és ha arról van szó, hogy ez a munkatörvénykönyv-módosítás most azért vált szükségessé, mert az európai jogharmonizációt szeretnénk megcélozni vele, akkor igenis bele kellene venni ezt a fogalmat: az egészségügyben, tehát az alapellátásban, az ügyeletben töltött idő "a 93/104. irányelv szerint teljes egészében munkaidőnek, illetve adott esetben túlórának tekinthető." Tehát nincs rendelkezésre állás, nincs túlmunka, az egészet munkaidőnek kell tekinteni. Ma már számos olyan szakma van az egészségügyön belül, ahol elkezdődik az ügyelet délután négykor, és másnap reggel nyolc óráig dolgoznak. Tehát nincs olyan, hogy most valaki pihenőidőt vagy rendelkezésre állást vesz igénybe.

A másik, ami ellentmondásos ebben a helyzetben, hogy azt mondja ki a munka törvénykönyve, hogy 18 óra elvégzése után ki kell adni a szabadidőt a munkavállalónak. Az orvos a mai gyakorlat szerint dolgozik négytől másnap reggel nyolcig, majd dolgozik délután négyig és utána megy haza. Nem lehet kiadni, és nincs rá lehetőség, hogy kivegyék az orvosok a szabadidejüket, a pihenőidejüket, hanem egyfolytában munkát végeznek. Ez már nem 18 óra, hanem sokkal több munkavégzést jelent.

Ha a mostani szabályozás azt mondja, hogy az elrendelhető túlmunka 200, illetve 300 óra lehet egy évben, akkor ez a munkakeret júniusra, illetve júliusra elfogy. Innentől kezdve jogon kívüli állapot lép fel, tehát az orvost úgy kötelezzük munkavégzésre, hogy jogilag már ez nem tehető meg. Tehát ezt elkerülendő azt mondjuk, hogy ne legyen túlmunka, ne legyen rendelkezésre állás, hanem legyen egy meghatározott keret, amit az orvosnak el kell végezni az ügyelet formájában. Azt, hogy nem adható ki a szabadidő, mert fizikailag nem veheti ki a szabadidőt, úgy lehetne kompenzálni, hogy az ügyeleti idő számítódjon be a szolgálati időbe.

Ezt több esetben megmosolyogják és több esetben nem értik, hogy miért szeretnénk ezt elvégezni. Ezt a példát abból vettük - szintén egy európai joggyakorlat -, amikor a francia kamionossztrájk volt, a kamionosoknak egyik követelése az volt, hogy azt az időt, amit távolt töltenek az otthonuktól - nem vezetnek, távol töltenek - számítsák be a munkaidejükbe. Megtörtént, elfogadták. Most ezt a sajátságos helyzetet szeretnénk az orvosi ügyeletet rendezni úgy jogilag, hogy végre egységes legyen a jogi szabályozás, ne két törvényhelyen, ne miniszteri rendeletek, ne különféle rendeletek és azok módosításai szabályozzák ezt az egész ügyeleti fogalmat, hanem egységesen kerüljön be a munka törvénykönyvébe.

Nagyon furcsa helyzet állt elő. Még el sem fogadtuk a munka törvénykönyve jelen módosítását, már decemberben megjelent az ágazati miniszteri rendelet, amely szabályozza az egész ügyeleti fogalmat, és sokkal rosszabb kondíciókkal, mint ami eddig volt. Hol van itt a jogharmonizáció, és hol van az, hogy a munka törvénykönyvéhez kell majd igazítani az ágazati rendeleteket, a Kjt.-t, és majd ehhez kell szabni a kollektív szerződést?

Tehát a kamara állásfoglalásából szeretnék néhány alapvető gondolatot felolvasni. Az, hogy az orvostársadalom számára ez nem egy idegen fogalom, és megértik, hogy szabályozni kellene. Sajnos a munkajogászok nagyon mereven gondolkodnak, mert azt mondják, hogy miért veszünk ki mi egy ágazatot, miért teremtünk precedenst egy ágazat számára, miért vesszük ki külön az orvosi ügyeletet.

Ez nem precedensteremtés, hanem egy teljesen más jellegű munkavégzés, mert az összes többi ágazatban, ahol hasonló jellegű munkavégzés van, ott kiadják a szabadidőt, illetve szolgálatiidő-kedvezményt biztosítanak. Itt sem a szabadidőt nem lehet kivenni, sem szabadidő-megváltás nincs és nincs szolgálati kedvezmény sem ebben az ágazatban.

Csak két paragrafusát olvasnám fel a kamara állásfoglalásának. "Az orvosi ügyelet munkavégzésnek tekintendő, tehát nincs felosztás, a teljesített orvosi ügyelet beszámít a szolgálati időbe, és az ünnepnapokon végzett orvosi ügyelet kiemelt díjazásra jogosít."

A készenlétre vonatkozóan meghatározható a túlmunka, de az orvosi ügyelet vonatkozásában a munkaidő meghatározását mindenképpen törölni kellene.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)