Készült: 2024.04.19.00:53:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

302. ülésnap (2013.09.16.), 50. felszólalás
Felszólaló Kontrát Károly (Fidesz)
Beosztás Belügyminisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:46


Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mi folyamatosan igazat mondunk. A rendőrség elsődleges feladata a biztonság, a közrend, a közbiztonság megteremtése.

Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti együttműködés kormánya a programjában kiemelt ügyként határozta meg a közbiztonságot, ezen belül is a közlekedésbiztonságot. 2010 óta a hatóságok nem a pénzbehajtásért felelősek, hanem az emberek biztonságát szolgálják. A pénzbehajtás az önök kormányzása idején volt divat, amikor is 2009-ben a költségvetés benyújtásakor 16 milliárd forintos saját bevételt írtak elő az úgynevezett objektív felelősség bevezetésével. (Babák Mihály: Így volt!) Ez azt jelentette, hogy előre akkor 16 milliárd forintra büntették a magyar embereket még 2009 decemberében anélkül, hogy egyetlen nap is eltelt volna a 2010. esztendőből. Így akarták befoltozni az önök által teljesen szétvert rendőrségi költségvetés hiányát, ugyanis 2010. december 31-én az úgynevezett objektív felelősség kapcsán kiszabott közigazgatási bírságból származó bevételek a rendőrség költségvetését gyarapították. (Babák Mihály: Így volt!)

Tisztelt Képviselő Úr! Az igazmondással csak a szocialistáknak van gondjuk. A korábbi miniszterelnökük is megmondta: hazudtak reggel, éjjel meg este. A nemzeti együttműködés kormánya a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló kormányrendeletet módosította. Ennek értelmében a 2011. január 1-jét követően kiszabott bírságokból származó bevétel nem a rendőrséget, hanem a központi költségvetést illeti annak érdekében, hogy még a látszata is elkerülhető legyen annak, hogy a rendőrség a magasabb bírságbevételekben érdekelt. Visszautasítom azt a rendőrség lejáratását célzó vádat, amely szerint a rendőrség elsődleges feladata a pénzbehajtás lenne. A közlekedésbiztonság területén tett erőfeszítéseinket és eredményes munkánkat az is igazolja, hogy az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács 2012. június 20-án Magyarországnak ítélte és adta át a közlekedésbiztonsági díjat, ez egy európai díj, és azóta is csökkenő tendenciát mutat a közlekedési balesetek száma. De nem lehetünk elégedettek, tisztelt képviselő úr. Vállaltuk, hogy 2020-ig 50 százalékkal, tehát még egyszer mondom, 2020-ig 50 százalékkal csökkentjük a halálos közúti balesetek számát, ennek érdekében folyamatosan megteremtjük a technikai, személyi és tárgyi feltételeit annak, hogy Magyarország útjain lehetőleg senki ne haljon meg.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  50  Következő    Ülésnap adatai