Készült: 2019.11.12.04:44:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

244. ülésnap (2005.09.12.), 198. felszólalás
Felszólaló Keleti György (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Videó/Felszólalás ideje 1:17


Felszólalások:  Előző  198  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, az országgyűlési határozat előterjesztője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament honvédelmi bizottsága június 20-án, tehát a nyári szünet előtt tárgyalta meg a jelentést, és általános vitára ajánlotta a plenáris ülés számára 9 igen szavazattal és 5 tartózkodás mellett. Az igen szavazatokat indokolta, hogy az alkotmány 40/C. §-a szerint a NATO-szövetségesi együttműködés keretében megvalósuló, határátlépéssel járó csapatmozgásokat a kormány hatáskörébe utalta, viszont megszabta, hogy az ebben a körben hozott döntésről - ahogy a miniszter úr az imént szólt - haladéktalanul tájékoztassák az Országgyűlést.

Ez a jelentés, ami önök előtt szerepel, ennek a jelentésnek a részleteit tartalmazza, és mivel a kormány eleget tett az alkotmányban előírt kötelezettségének, a törvényeknek megfelelően járt el, ezért a honvédelmi bizottság a jelentés elfogadását javasolta a tisztelt Ház számára.

Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  198  Következő    Ülésnap adatai