Készült: 2024.04.19.22:00:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

212. ülésnap (2017.04.10.), 321. felszólalás
Felszólaló Balla Mihály (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:51


Felszólalások:  Előző  321  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy hosszú, többórás vita után most olyan kérdésekről beszélünk, ahogy egymástól függetlenül, de hasonló témákban szeretünk vagy szeretnénk megszólalni.

Én kifejezetten az alacsony képzettségűek és a közfoglalkoztatottak képzéséről szeretnék néhány gondolatot elmondani a GINOP 6.1.1. pályázati, illetve támogatási formák alapján, vagy a minőségi szak- és felnőttképzési rendszerről és a munkahelyi képzések támogatásáról.

Ezt teszem annál is inkább, mert én Nógrád megyei képviselőként egy nagyon érdekes állapotot is fel tudok vázolni azzal, hogy Nógrád megye hiába egy kis megye, mégis nagyon színesen mutat például munkaügyi helyzetben képet, hiszen járási szinteken különböző a helyzet. 2010-hez képest tény és való, hogy az országos arányokat mutatva, az egész megyében körülbelül a felére csökkent a munkanélküliek száma, de azt is lehet látni, hogy vannak olyan járások és térségek a megyében, ahol jóval 5 százalék alatti a munkanélküliségi mutató, és sajnos továbbra is vannak olyan térségek a megyében, ahol még mindig az országos átlag másfél-kétszeresével kell számolnunk a munkanélküliség helyzetében. Az is egy fontos szempont, hogy 2010-hez képest az akkori 49 százalékos foglalkoztatottsághoz képest ma már a megyének az átlaga 59 százalékos, ami azt jelenti, hogy jelentős foglalkoztatásbővülés zajlott le az elmúlt években, köszönhetően annak a politikának, amely ilyen módon próbálta segíteni az elmúlt időszakban a foglalkoztatást.

Találkozunk azzal a problémával is, hogy ha megnézzük, hogy mi lehet ezekben a térségekben a forrása annak, hogy esetleg alacsonyabb a foglalkoztatás vagy nagyobb a munkanélküliség, akkor azt is lehet látni, hogy ezekben a térségekben kimutatható az alacsonyabb képzettségűeknek a jelenléte, tehát alacsonyabban képzettek az ottani munkavállalók, és ez sok esetben összekapcsolódik hátrányosan nehéz helyzetű, sok esetben akár roma emberekkel is. Azt gondolom, hogy pontosan azok a programok, és itt talán EFOP-os programot is fel lehet idézni a GINOP-osok mellett, az EFOP-ban a 6.4. támogatási programban elindulna a szegregátumok megszüntetése, illetve egy komplex szociális, illetve egy oktatási, képzési, életmódképzési folyamat, és ez több megyében, és különösen ezeken a helyeken, ahol szegregátumok vannak, Nógrád megyében jelentős a számuk.

Alapvetően ezek a programok az itt élő embereket segítenék, miközben a közfoglalkoztatásban és a GINOP 6.1.1. programban pedig pontosan azokat a szakképzési és felnőttképzési programokat tá­mogatnák, amely a munkaerőpiaci helyzetben kom­petenciáknak és a tanulási hajlandóságnak a javítását jelenti.

Tehát ezek a programok komplexen összekapcsolódva pontosan azt segítik, hogy igenis, az alacsonyabban képzett munkaerők vagy a közfoglalkoztatottak minél nagyobb esélyt kapjanak arra, hogy beléphessenek elsődleges gazdasági szereplőként a munkavállalók közé.

A második fontos történet: kiemelten fontos a minőségi szak- és felnőttképzési rendszer, ami azért is fontos, mert a szakképzési intézmények esetében, bár itt Teleki képviselő úr azt mondta, hogy azok a fiatalok, akik nem végzik el az általános iskolát, kikerülnek az iskolai képzésekből. Én azt tapasztalom, egyre több szakmában látom azt, hogy akár roma fiatalok is jó szakmunkásvégzettséget kapnak, és például példamutatóan tudják mutatni a végzettségük alapján, hogy igenis, ha munkát vállalnak, munkát kapnak, akkor a munkahelyükön is elismert emberek lesznek. Én sokakat látok például útépítkezéseken akár 40 fokos melegben is dolgozni, és látom azt, hogy hogyan kezelik a gépet, hogyan dolgoznak az ottani munkagépekkel. Én azt gondolom, hogy ez egy jó irány, egy jó dolog, és ez egy lehetőség és segítség abban, ha a komplex programokat összekapcsolva segítjük ezeket az embereket felzárkózni.

(21.20)

Ezt azért mondom el, Nógrád megyei képviselőként azért tartom fontosnak, mert a megyének bizonyos járásaiban tényleg azt lehet látni, hogy akár kiemelt innovációs, gazdasági vállalkozások, innovatív fejlesztések zajlanak, és tényleg azt lehet látni, hogy megjelenik egy komoly műszaki értelmiség adott településeken, legyen szó Balassagyarmatról vagy Rétságról, vagy annak térségéről, a másik oldalon meg látjuk azt, hogy a megye különböző térségeiben pedig fontos a felzárkóztatási program ahhoz, hogy minél többen kerülhessenek vissza akár a munkanélküliek közül a közfoglalkoztatáson át, a szociális szövetkezeteken vagy akár Start-munka­prog­ra­mon keresztül az elsődleges munkavállalók közé az elsődleges gazdasági területen.

Ráadásul fontosnak tartjuk a munkahelyi képzések támogatását, ami egyszerre szolgálja véleményünk szerint a munkáltatók és a munkavállalók érdekeit. Ez a GINOP 6.1.5, illetve a VÉKOP 8.5.2 pályázati keret, lehetőség, program, amely arról szól, hogy a munkáltatók a saját változásaikat is követve a munkahelyükön, illetve olyan embereket, akiknek szükséges egy felzárkóztató szakirányú vagy egy betanított munkafolyamathoz való tanfolyam elvégzése vagy képzés elvégzése, akkor ebben az esetben ezek a vállalkozások akár kis- és közepes vállalkozásként is például a GINOP 6.1.6-ban támogatási kérelmet tudnak szerezni, illetve tudnak fejleszteni akár a saját munkavállalóik körében, és ezzel is növelni tudják a termelékenységet.

Egy másik dolog, egy apró megjegyzés a végére még: Nógrád megyéről tudjuk, hogy alapvetően az ország legalacsonyabb jövedelmi viszonyait mutatja Nógrád megye bármely statisztikája. Ez a megye egyik részére nem igaz, a másik részére, más részeire, egyes térségeire igaz, de azt se felejtsük el, hogy az elmúlt három évben az átlagjövedelmek mintegy 25 százalékkal növekedtek Nógrád megyében is. Tehát ez egy tipikus példája annak, hogy igenis, ha a foglalkoztatás, a lehetőségek erősödnek, az tény és való, hogy van még nagyon sok teendő, hogy fel tudjanak zárkózni egyes térségei akár egy megyének is, de én úgy gondolom, hogy ha ezek a komplex programok mindenki által támogatottak és mindenki elvégzi a maga feladatát, a maga munkáját, akkor véleményem szerint ebben a következő egynéhány évben sikereket is fogunk tudni elérni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  321  Következő    Ülésnap adatai