Készült: 2021.06.16.18:35:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

145. ülésnap (2004.04.27.), 48. felszólalás
Felszólaló Soltész Miklós (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 13:43


Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném előre leszögezni, és azt hiszem, minden hozzászóló ezt mondta, de kénytelen vagyok én is azt mondani, hogy a törvényjavaslat beterjesztésével, módjával, és sok mindennel egyetértünk. Én is úgy gondolom személy szerint is, de a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség is úgy gondolja, hogy azon áldatlan állapot ellen, ami az országban eluralkodott, az erőszakhullám ellen, amely a társadalomban jelen van, és sajnos immáron az otthonokba is begyűrűzött, valamit tenni kell, és tennünk közösen kell. Ha nem közösen lépünk fel ez ellen, ha nem közösen gondolkozunk ebben az ügyben, illetve nem a közös megoldást találjuk meg, akkor véleményem szerint csak félmegoldásra fog jutni ez a törvény is, és nem fogja elérni a célját.

Mindenképpen segíteni kell azokon az asszonyokon, azokon a védtelen gyermekeken, sokszor idős embereken, és itt azt is kell mondani, hogy néha férfiakon is, akik olyan testi, illetve lelki erőszakot és bántalmazást kapnak, amely egyszerűen felfoghatatlan, elfogadhatatlan, és mindenképpen lépni kell ez ellen.

De hadd utaljak vissza arra a tavalyi vitára, amely végül is a 2003. évi határozati javaslattal végződött, amikor is hosszasan vitatkoztunk ennek az egész későbbi törvényjavaslatnak a szerepéről, fontosságáról. Ott mi nagymértékben hangsúlyoztuk, hogy egy törvény, egy büntetés, egy szankcionálás is lehet valamilyen szempontból segítség ennek a problémának a megoldásában, de a megelőzés, a médiák felelőssége, a civil szervezetek és a társadalom, illetve az egyházak bevonása legalább olyan fontos ebben, talán még fontosabb.

(12.10)

Itt mindenképpen kiemelném a megelőzésen belül az oktatás és a nevelés kérdését, az egész családi életre való nevelés kérdését. Sokszor hangoztattuk, hogy ha a családi életre való neveléssel nem foglalkozik a társadalom, az iskola, nem foglalkoznak a közösségek, a civil szervezetek, akkor bizony ez a probléma valóban már csak egy utókezelést fog kapni, és semmiféle lehetőségünk nem lesz, hogy megelőzzük azt a borzalmas brutalitást, ami valóban sokszor előfordul az otthonokban, a magánéletben.

Ugyanígy nagyon fontos, hogy a szociális ellátórendszert is párhuzamosan megerősítse a törvény, illetve aki teheti ezt - leginkább a kormány tehetné -, mert ha a szociális ellátórendszer nem készült fel, nem képes ennek az előkészítésére, az emberi tudatba való eljuttatására, egyáltalán a családok megfigyelésére, hogy hol adódhat elő ilyen probléma, akkor bizony megint csak később lépünk föl.

A másik terület, amelyet mi előre jeleztünk, és nagyon fontosnak tartjuk: a média szerepe. Akkor nagyon nehéz arról beszélni a családon, otthonon, a magánéleten belüli erőszakról, amikor a gyermekek olyan rajzfilmeket néznek, olyan rajzfilmeket mutatnak nekik a tévében, aminek következtében másnap bemennek az óvodába, az iskolába, és vagy egymást verik szét, vagy pedig az ott található berendezéseket. Japánban voltak olyan esetek, hogy ki is ugrottak gyerekek az ablakon, mert azt hitték, ugyanazt megtehetik, amit a rajzfilmekben szereplő “főhősökö megtettek. Itt tisztelet a kivételnek, és ki kell emelnem a magyar rajzfilmkészítőket: 99 százalékban értéket közvetítenek a magyar rajzfilmek. Itt másokra kell gondolnom.

Ugyanúgy katasztrofális a helyzet a reklámokban, amikor például az asszonyokat, hölgyeket, nőket csak egy testi szükséglet kielégítése tárgyává teszik meg, csak arra jók, hogy különböző kozmetikai eszközöket fogyasszanak. Amikor egy reklám azt hirdeti, hogy mi “a szeretet ízeö, és sorolhatnám tovább ezeket a bugyuta, öncélú és - egyébként biztos vagyok benne - társadalmat romboló gondolatokat, akkor nagyon nehéz megint csak arról beszélni, hogy a társadalom hogy fog ezekre a problémákra fölkészülni. Mindaddig, ameddig valamilyen törvénykezési lehetőséggel nem lehet tiltani ezeket az erőszakos reklámokat, nem lehet ezeket a társadalmat, a társadalom szellemi szintjét és gondolkozását leszorító reklámokat visszaszorítani, addig a törvénykezés keze szerintem meg lesz fogva, és tulajdonképpen nem fogja elérni a célját.

Pont tegnap hallottam egy műsorban, hogy Svédországban betiltják azokat az elhízásra késztető, illetve elhízást okozó reklámokat, amelyek a gyerekeket célozzák meg, különböző chipsekre és egyebekre gondoltak itt. Ugyanígy, azt hiszem, gondolkozhatunk mi is ezen, hogy olyan reklámokat igenis be kell tiltani, amelyek egyértelműen az erőszakra, az erőszak terjedésére utalnak.

Arról már nem is kell beszélnem, azt hiszem, hogy pont a gyermekműsorok kellős közepén nemegyszer szakad meg, főleg a kereskedelmi tévék műsora reklámokkal, utána műsorelőzetesekkel, és a műsorelőzetesekben nemegyszer láthatjuk a késő éjszakai filmeknek vagy ezeknek a szerencsétlen valóságshow-knak a bevezetését. Olyanokkal traktálják a gyerekeket, aminek semmi, de semmi köze a valós élethez és ahhoz, amit igazából kapniuk kellene.

A legnagyobb gondunk nekünk, kereszténydemokratáknak talán a címével van. Azt sugallja az egész, mintha csak a családokban lenne probléma. Azt sugallja, mintha csak a családoknál lenne erőszak, és más társasági kapcsolatban nincsen. Igazából alá is támasztja a törvényjavaslat értelmező rendelkezésének első pontja, hogy kiket sorol ebbe a családon belüli erőszakba. Hadd olvassam föl önöknek, a tévénézők vagy a rádióhallgatók talán nem is tudják pontosan, miről van szó, éppen ezért: idesorolja a hozzátartozót, a volt házastársat vagy volt élettársat, gyámság vagy gondnokság alá tartozó személyt, a közös háztartásban rendszeresen, illetve időszakonként együtt élő más személyeket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Hogy sorolható például a család kategóriába a rendszeresen, illetve időszakonként együtt élő más személy? Ez is egy kategória, de ezt sorolhatjuk otthonon belüli kategóriának, sorolhatjuk - talán még pontosabb - magánéleti kategóriának. Tehát ha minket partnerként szeretne a törvényalkotó abban, hogy támogassuk ezt a törvényjavaslatot, akkor mindenképpen a fogalommeghatározásban kell változtatniuk. Fogadják el tőlünk azt a kiterjesztést, ami egyébként sokkal kiterjesztőbb, hogy magánéletben elkövetett erőszak. Sok országban egyébként otthonon belüli erőszakról beszélnek, és nem alázzák meg a családokat, hogy csak őket illeti ez az egyébként, még egyszer mondom, nagyon csúfos és nagyon elfogadhatatlan magatartás.

Néhány gondolatot hadd mondjak el az ideiglenes távoltartó határozat kivitelezéséről. Azt javasolja a törvényjavaslat, hogy azok, akikre ez a határozat kiterjed, oldják meg, hova mennek lakni; leginkább, ha nem tudják megoldani, menjenek el hajléktalanszállókba. Aki Magyarországon ismeri a hajléktalanhelyzetet, főleg télen, akár Budapesten, az tudja, milyen zsúfoltság van ezekben a szállókban, hogy micsoda küzdelem van azért, hogy az éjszakai menedéket, az éjszakai hideg időszakot átvészeljék, elviseljék azok a szerencsétlen emberek, azok a szerencsétlen sorsú emberek, akik ebbe a helyzetbe, életkörülménybe kerültek. Hogy lehet ilyenbe még plusz bekényszeríteni olyan családapákat - valószínűleg többségében -, akik egyébként lehet, hogy még visszatérhetnének a családjukhoz, lehet, hogy rendeződhetne a családjuk, de lehet, hogy emiatt veszítik el az állásukat!? Egy tíznapi ilyen lét után, ha bemegy a munkahelyére egy ilyen távol tartott családfő, nem biztos, hogy a 11. nap után nem kapja meg a munkakönyvét. Gondolkodjunk el ezen is! Sokkal inkább oda kell ezekre a problémákra figyelni, minthogy egy problémát ugyan megoldottunk, de sok másikat okozunk vele.

Még egy gondolat, amit szeretnék elmondani, amit igazából a törvényjavaslat nem mutat meg nekünk, és nem foglalkozik vele, ez pedig az áldozatok biztonsága. Ugyanis, ha a rendőr kijön, akkor nem biztos, hogy azonnal elviszi a valóban erőszakot elkövető embert, hanem visszamegy, és utána még a 120 eset közé, amit meg kell neki oldania, azok közé beveszi, és azt követően majd küld egy határozatot. Addig mi történik azzal a családdal, mi történik azzal az élettárssal? Mi történik ezzel a rövid ideig vagy időszakonként együtt élő személlyel? Addig agyonüthetik? Addig bármi olyan sérülést szenvedhet, lelkit is akár vagy testit is, ami aztán gyógyíthatatlan? Igazából meg akar oldani a törvény valamit, de nem oldja meg, mert az áldozatok biztonságára, amikor megtörténik a baj, vagy pedig a bajhoz érünk, nem fektet olyan hangsúlyt, mint amilyet kellene.

A tavalyi határozati javaslatban benne volt az is, hogy a kríziskezelő központok létrehozására, illetve ennek a hálózatnak a bővítésére is hangsúlyt kell fektetnie a törvényalkotónak. Semmit nem látunk ebben. Semmit nem látunk abban, hogy, mondjuk, adott esetben egy anya a gyermekeivel vagy pedig egy olyan rászorult valóban el tudjon menekülni, és ott valóban védelmet is kapjon a brutalitás ellen. Ha erre nem tér ki a törvény, akkor megint csak részfeladatokat oldott meg, de ez egészét nem fogja megoldani.

Összefoglalásképpen hadd olvassam föl néhány civil szervezetnek azt a levelét, illetve a levelén belüli rövid összefoglaló mondatot, amellyel kénytelenek vagyunk egyetérteni - nem kénytelenek, hanem sajnos, mert nem oldotta meg a kormány ezt a feladatot : sajnos, azt vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy a kormány elszabotálta a családon belüli erőszak elleni nemzeti stratégiáról szóló országgyűlési határozatban foglalt feladatai végrehajtását.

(12.20)

Ezt az összefoglalót én azzal tudom kiegészíteni, hogy elindult egy munka, elindult egy lehetőség, elindult egy feladatmegoldás, de mindaddig, amíg az előzményekről nem beszél, amíg nem támogatja meg a családokat - sajnos, a kormányzat összpolitikája sokszor úgy tűnik, hogy családellenes -, bizony addig nem fogja megoldani ezt a problémát ez a törvény. Elindul egy úton, de csak félúton, és lehet, hogy ennek a következménye nem az lesz, amit szeretnénk, a célt nemhogy nem érjük el, hanem pont az ellenkezőjére fog változni.

Ezért, tisztelt államtitkár úr, tisztelt Országgyűlés, én azt kérem, hogy azokat a módosító javaslatokat, amelyeket be fogunk terjeszteni, kérem, hogy vegyék figyelembe, és ne egy általános kormánypárti többségi attitűdből utasítsák el, hanem próbálják olyan értelemben figyelembe venni, hogy jó szándékúak, olyan javaslatok, amelyek hosszú távon oldanák meg ezt a problémát. Illetve a kérésem az államtitkár úr felé, hogy a vitában elhangzott más területeket kormányüléseken vesse föl. Mert az kevés - még egyszer hangsúlyozom -, hogy egy törvényi szabályozást itt elénk vetít, de az előzmények akár az ifjúságpolitikában, akár az oktatáspolitikában, akár a szociálpolitikában ugyanolyan fontosak ennek a problémának a megoldásában.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai