Készült: 2020.07.09.10:07:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

335. ülésnap (2013.12.10.), 44-46. felszólalás
Felszólaló Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 30:30


Felszólalások:  Előző  44 - 46  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita tárgya a törvényjavaslat tartalma, benyújtásának indokoltsága, annak módja, oka, az előzmények és a várható következmények elemzése. Én is ehhez tartom magam és ezt a struktúrát követem.

(11.20)

Legfontosabb megállapításaim egyike - amire Gulyás Gergely képviselőtársam az expozéjában már utalt, hiszen több fórumon volt szerencsénk egymás véleményét meghallgatni, többek között az alkotmányügyi bizottság ülésén is - az, hogy ennek az Országgyűlésnek semmiféle erkölcsi alapja nincs új házszabályt elfogadni.

Nem vitatom, hogy bizonyos házszabályi változtatások beterjesztése és elfogadása szükséges a következő parlament működőképességének megteremtéséhez, hiszen valóban megfeleződik az Országgyűlés létszáma, valóban új intézmények kerülnek bevezetésre, ilyen például a nemzetiségi szószóló, akire a vonatkozó hozzászólási rendet és egyéb rendelkezéseket szükséges szabályozni ahhoz, hogy a Ház működni tudjon majd. Azonban ehhez elég lett volna, ha nem egy új házszabályt alkotunk, nem egy új házszabályt, ami új törvényalkotási folyamatot vezet be, új tárgyalási rendet állít fel, hanem mindössze egy olyan módosító javaslatot fogadunk el, amely a következő Ház működőképességéhez elengedhetetlenül szükséges, és a következő Országgyűlésre bízzuk azt, hogy milyen új házszabályt fogad el.

Miért mondom azt, hogy nincs erkölcsi alapja? Azt gondolom, hogy ennek a tisztázása feltétlenül szükséges. Negatív példákat - ahogy egyre-kettőre talán Gulyás képviselőtársam is utalt az expozéjában - mindegyik elmúlt parlamenti ciklusból lehet idézni. Ezt én nem is vitatom. Azonban ahogy az elmúlt három és fél évben működött az Országgyűlés, az maga volt a méltánytalanság, a méltatlanság, a jogállamiatlanság és a cinizmus.

De nem vagdalkozni szeretnék, tisztelt képviselőtársaim. Nézzünk néhány olyan működési anomáliát, amire alapozom az előbbi kijelentésemet! Úgy hiszem, hogy jelen esetben azzal a mondattal, azzal az elegáns mondattal, amit Gulyás képviselőtársam elmondott, hogy máshol is voltak ilyenek, ezen lépjünk túl, jelen esetben nem lehet túllépni ezen a problémán. A parlamenti gyakorlat ebben a ciklusban sokszor nem csupán a fékek és ellensúlyok rendszerét sértő módon, de formálisan legitim, hanem szándékosan és tudottan tartósan és rendszerszerűen jogellenes volt. Ez pedig nem csupán a hatalommegosztás alkotmányos elvét, hanem a jogállami működést is megkérdőjelezte, ami független attól az elméleti vitától, hogy a parlamentek egyáltalán mennyiben tekinthetőek még kormányzati ellensúlynak a modern demokráciákban.

Mindenkor és minden kormány törekedett arra, hogy elképzeléseit az Országgyűlés ne változtassa meg. Hogy ezt milyen mértékben tudta elérni, azt a pillanatnyi politikai helyzet határozta meg. De aggály nélkül megfogalmazható az az álláspont, hogy ebben a parlamenti ciklusban a kormányfő a parlamentet a jogállami látszat fenntartása érdekében formálisan ugyan működő, de szükséges rossznak tartotta, amelynek szerepe a gyakorlatban csupán annyi, hogy lelassítsa a kormányzati elképzeléseket tükröző jogszabályok kihirdethetőségét. Ezért a kormány minden eszközt felhasznált ahhoz, hogy a jogalkotás országgyűlési szakasza a lehető legrövidebb legyen. Ki kell emelni, hogy ez lényegesen több annál, mint hogy bizonyítékul szolgáljon ahhoz, hogy a kormány és a parlament egy hatalmi tömböt képez. Ez egyrészről a jogállami működési modell elvetése, másrészről pedig az alkotmányos szinten még önálló hatalmi ágat képező parlament függetlenségének majdnem nyílt tagadása.

Nézzünk néhány konkrétumot! Az első pontban a képviselői önálló indítvány formájában benyújtott, de valójában a kormánytól származó előterjesztések. A teljes parlamenti ciklusra jellemző volt, de a ciklus első harmadában szinte mással sem találkoztunk, mint hogy a kormány az országgyűlési képviselőket mintegy strómannak használva, velük nyújtatta be a törvényjavaslatait. Talán nem gondolja senki, hogy egy kormánypárti képviselőnek egyszer csak eszébe jutott, hogy alkotmánymódosítást kezdeményezve megváltoztassa az alkotmánybírák jelölési rendjét, avagy hogy egy új működési modellt vezessen be az Országos Választási Bizottságot illetően.

Ugyanide sorolható, hogy kifejezetten nagy terjedelmű, komoly kodifikációs, szakmai munkát és speciális tudást igénylő, a jogalanyok széles körét érintő törvényjavaslatokat egyes képviselők önálló indítványként terjesztettek elő. A parlamenti vitában mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában formálisan saját javaslatukat illetően.

Erre talán legjobb példa a környezetvédelmi termékdíjról szóló 58 oldalas törvényjavaslat vitája volt, ahol az ellenzéki képviselők az alkotmányügyi bizottság ülésén viccet csináltak abból, hogy belekérdeztek a javaslat egyes részleteibe, amivel az előterjesztőt komoly zavarba hozták. Egészen addig, míg a képviselő a többedik ilyen jellegű kérdés után elvesztette a türelmét, és érdemi válasz helyett annyit mondott: higgyék már el, hogy tudjuk, hogy mit miért csinálunk, és hogy mit szeretnénk kihozni belőle. Hát, ez még viccnek is rossz, tisztelt képviselőtársaim.

A módszer oka rendkívül egyszerű volt: ha a javaslatot a kormány terjesztette volna elő, a jogalkotási törvény alapján szükség lett volna a szakmai és tárcaközi egyeztetésre, a képviselői indítvány esetében ez megspórolható. Megjegyzem, hogy ennek alkotmányellenességét már megállapította az Alkotmánybíróság.

De nézzünk további példákat a rendszerszerűen jogellenes működésre, a benyújtástól számított egy-két munkanapon belül tárgyalt törvényjavaslatokra!

A parlamenti ciklus első felében ez a módszer volt általánosnak mondható, de a ciklus második felében sem nevezném kivételesnek. A kormánypártok jellemzően képviselői önálló indítványok formájában benyújtották a nemritkán több száz oldal terjedelmű törvényjavaslatot, általában a hét vége felé, sokszor péntek délután. Egy munkanappal később, hétfőn az alkotmányügyi bizottság megtárgyalta, és még ugyanazon a napon avagy másnap a plenáris ülésen lefolyt az általános vita. Ezzel egyidejűleg lezárult a módosító javaslatok beadásának a lehetősége, a következő héten lefolyt a részletes vita, az azt követő héten pedig már szavazott a Ház a javaslatról.

Ennek a gyakorlatnak ciklikusan voltak olyan esetei is, amikor a hétvégén törvényjavaslatok tömegét nyújtották be az Országgyűlés elnökének; legutóbb, ha jól emlékszem, a múlt héten történt ilyen.

A házszabály még a törvényjavaslatok sürgős tárgyalása esetén is csak azt tette lehetővé, hogy legkorábban a sürgős tárgyalás elrendelését követő ülésen kezdődjön meg a törvényjavaslat tárgyalása; ebből következően normál ügymenetben ennél csak később. Ennek áthidalására a kormánypártok egyszerű módszert választottak - hogy megint utaljak a kifejezett és effektív jogsértésre -, nem terjesztették elő a sürgősségi kérelmet, hanem egyszerűen akár a benyújtás napján tárgyalni kezdték a törvényjavaslatot.

Hadd emeljem ki következő problémának az elmúlt időszakból, hogy a kormánypárti képviselők és a kormány sok esetben gyakorlatilag bojkottálták a parlamenti vitát. Nem egy esetben azonban sajnos nem beszélhetünk még vitáról sem: az ellenzéki képviselők kritizáltak akár több órán keresztül is, a kormány és a kormánypárti képviselők pedig tényszerűen ismertették a törvényjavaslatot, azután pedig meg sem szólaltak a vitában. Erre egyébként az egyik legjobb példa volt az előttem szóló Vas Imre képviselőtársam monoton és kissé akadozó felolvasása; az anyagot vélhetően valamelyik frakciószakértő állította össze, és vélhetően most látta először képviselőtársam.

Rendszeresnek volt mondható az is, hogy a kormány képviselője előterjesztőként nem vett részt a vitában, csak a zárszóban nyilvánított véleményt, ami után képviselő már nem kaphatott szót, így az érdemi vita eleve kizárttá vált. Talán emlékeznek képviselőtársaim arra a választási eljárási törvényről folytatott vitára, ahol az államtitkár asszony úgy hallgatta végig hét órán keresztül a vitát, hogy ahhoz egyetlenegyszer nem szólt hozzá. Azt gondolom, ez önmagáért beszél.

A bizottsági vitákban a kormánypárti képviselők rendszeresen meg sem szólaltak egyes napirendi pontok tárgyalásakor. Alig telt el például úgy alkotmányügyi bizottsági ülés, hogy ne lett volna olyan napirendi pont, amelyet az elnök úgy bocsátott szavazásra, hogy ahhoz egyetlen kormánypárti képviselő sem szólt hozzá, akkor sem, amikor kérdés érkezett hozzájuk. A ciklus második felére ráadásul ritka jelenségből gyakorivá vált, hogy a módosító javaslatok bizottsági megtárgyalásakor a kormányt képviselő helyettes államtitkár vagy főosztályvezető egyszerűen nem válaszolt a kifejezetten hozzá intézett képviselői kérdésre, sőt még csak szót sem kért.

Ügyrendi javaslattal lezárt viták és csomagban szavazások, tisztelt képviselőtársaim, a következő ilyen nagy téma. Nemritkán fordult elő - és elsősorban bizottsági ülésen, de volt olyan, hogy a plenáris ülésen is -, hogy ha a vita túl sokáig húzódott, ügyrendi javaslattal lezárták azt, avagy a hozzászólásokat 2-3 percre korlátozták, akár olyan nagy jelentőségű törvényjavaslatok vitájában is, mint az új büntető törvénykönyv vitája. Talán Vas Imre emlékszik rá, hiszen a saját indítványa volt, amivel ez megtörtént.

Az pedig mindennapos gyakorlattá vált a bizottsági üléseken, hogy kormánypárti ügyrendi indítványra nem külön-külön lehetett érvelni egyik vagy másik módosító javaslat mellett, hanem a vita együttesen, csomagban zajlott, miként a szavazás is.

(11.30)

A kormánypárti vagy a kormánytól származó módosító javaslatokról való együttes szavazás azt fejezi ki, hogy a javaslatokat a benyújtó alanya szerint ítélték meg a képviselők, és ez alapján támogatták vagy vetették el őket. Még a látszata sem maradt meg annak, hogy a módosító javaslatokat tartalmuk alapján valóban megfontolták volna a bizottság tagjai.

Nézzünk még egy példát: éjszakára időzített időkeretben lefolytatott parlamenti viták. Azokban a témákban - legyenek akár olyan jelentőségűek is, mint a munka törvénykönyve vagy a büntetőeljárási törvény komolyabb módosítása, esetleg népi kezdeményezés megvitatása -, amelyek a kormánypártok számára kellemetlenek voltak, a parlamenti vitákat rendszeresen késő estére, éjszakára, bőven a televíziós közvetítési időszakon kívülre időzítették, hogy azt minél kevesebben követhessék nyomon. A jelenségre válaszul az ellenzék egy idő után obstruálni kezdett, és a vitát a másnapi ülés kezdetéig elhúzta. Néhány ilyen alkalom után a kormánypártok 2012-ben közel két ülésszakra időkeretessé tették a fontosabb törvények vitáját. Aztán ez megszűnt. A meghatározott időkeretben zajló vitákban a kormánypártok rendszeresen a felszólalási idejük tört részét használták csak fel, megvárták, míg az ellenzéknek elfogy az időkerete, aztán lezárták a vitát.

Az országgyűlési munka jelentéktelenné tételét eredményezte az is, hogy azok a vezető kormánypárti politikusok, akik jegyeztek és a nyilvánosság előtt a médiában képviseltek egy-egy fontosabb törvényjavaslatot, nem vettek részt a parlamenti vitában, általában aláíratták más képviselőtársaikkal a javaslatot, és ők előterjesztőként, hadd fogalmazzak úgy, hogy nem teljes mértékben hozzáértő módon képviselték ezt vagy igyekeztek képviselni az Országgyűlés ülésén, legalább formálisan.

Jellemző volt a vizsgált parlamenti ciklusban, hogy a törvényjavaslatokhoz fűzött indokolások rendkívül sablonosak voltak, sok esetben nem tartalmaztak mást, mint hogy az indokolásban folyó szövegben, esetleg egy-egy szó felcserélésével megismételték a normatív rendelkezést. S végül volt a javaslatoknak egy olyan nem igazán szűk körű csoportja, ahol egyes rendelkezésekhez egyáltalán nem írtak indokolást.

Pár szót szólnék a vizsgálóbizottságokról is. A teljes parlamenti ciklus alatt - és ezt szeretném hangsúlyozni, mert most megint csak viszonylag aktuális a kérdés, lásd NAV-vizsgálóbizottság - egyetlen parlamenti vizsgálóbizottság sem vizsgálta ennek a kormánynak a tevékenységét. Egyetlenegy sem, tisztelt képviselőtársaim! Annál több volt viszont, amelyet a megelőző két ciklus kormányzati tevékenységének a vizsgálatára állítottak fel. Márpedig a vizsgálóbizottságok feladata nem az utólagos igazságtétel vagy az ellenzék ellenőrzése, hanem az Országgyűlésnek az aktuális kormányzatot ellenőrző funkcióját elősegítő munka elvégzése. A vizsgálóbizottságok munkája tehát soha nem terjedt ki a hivatalban lévő kormány időszakának a vizsgálatára. Ebből a legérdekesebb és legabszurdabb a Malév-vizsgálóbizottság volt, hogy nem terjedt ki annak a kormánynak az időszakára, amikor a Malév csődbe ment és megszűnt.

Utolsó előttiként - persze lehetne még lényegesen több példát is mondani -: a házbizottság üléseinek, a kormány jogalkotási programjának formálissá válása. Korábban a házbizottság 2-2,5 órás ülések keretében érdemben tárgyalta meg a vitás kérdéseket, ami a tárgyalt ciklusban általában negyedórára redukálódott, de nem voltak ritkák az 5-10 perces időtartamot el nem érő ülések sem. Azt gondolom, az időtartam önmagában is jelzi, hogy a bizottság szerepe teljes mértékben formálissá vált; önök formálissá tették. Látható, hogy a házelnök a házbizottsági üléseket egy formálisan megtartandó eseménynek kezelte, melyben meg sem kísérelt kompromisszumot keresni, s amely után maga, illetve a kétharmados többség az ellenzék egyetértése nélkül dönthetett minden vitás kérdésben.

A ciklus második felében gyakorlattá vált, hogy a képviselőknek kiküldött napirendi ajánlás még a szavazás napján is olyan javaslat napirendre vételét tartalmazta, amelyet még be sem nyújtottak, illetve amelyet egyetlen bizottság sem vett tárgysorozatba. A kormány minden parlamenti ülésszak előtt közzéteszi a törvényalkotási programját. Azt elismerem, hogy sohasem voltak ritkák az ettől való eltérések, hiszen nem lehet előre látni a félév eseményeit. Ebben a ciklusban azonban alig volt átfedés a program és a valóság között. Mindez újabb bizonyítéka a koncepció nélküli, kapkodó és sokszor nehezen beazonosítható érdekeket szolgáló jogalkotásnak.

Végül a módosító javaslatokról két gondolat. A módosító javaslatok sok esetben az eredeti törvényjavaslat oly jelentékeny részét írták át, hogy végül az elfogadott törvény lényegesen más lett, mint az eredeti javaslat.

Végezetül - erről tényleg csak említést teszek - elérünk oda, ami a legbotrányosabb volt ebben a ciklusban, ez pedig a zárószavazások előtti módosító javaslatok gyakorlata. Talán megengednek nekem két-három példát képviselőtársaim. Nyilván emlékeznek a Szijjártó Péterrel kapcsolatos esetre, amikor a képviselők jogállásáról szóló törvény módosításával a miniszterelnök szóvivőjének a fizetését csökkenteni hivatott, a hatályba léptető rendelkezésekkel együtt két szakaszból álló indokolással fél oldalt sem meghaladó előterjesztéshez a szavazás napján zárószavazás előtti módosító javaslatként benyújtották az energiaszektort és a gázszektort komolyan átalakító elképzelést. Nem véletlen, hogy a módosító javaslat az Országgyűlés egyik legcinikusabb záróvitáját eredményezte.

De mondhatnék másfélre rekordot is ebben a körben: például amikor a 2011. december 11-ei éjszakába, sőt hajnalba nyúló ülésen összességében a kormánypártok által benyújtott 240 oldalnyi, zárószavazás előtti módosító javaslatot tárgyalt a Ház. Ez törvényjavaslatonként átlagosan 22 oldalt jelentett, de volt olyan törvény, amelyre 75 oldal jutott, és ezzel gyakorlatilag a teljes jogszabályt átírták.

De említhetnék még más törvényjavaslatokat is. Hogy egyet tényleg más körből említsek meg: a költségvetési törvényhez 54 oldalnyi, zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtottak be, és a módosító javaslatokkal a rendszerváltozás óta példa nélküli módon a költségvetés fő számait írták át. De utalhatnék arra is, hogy zárószavazás előtti módosító javaslattal mozdították el mandátuma lejárta előtt pozíciójából a Legfelsőbb Bíróság elnökét vagy a Költségvetési Tanács elnökét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez után a parlamenti gyakorlat után, amit szándékosan elemeztem ilyen hosszan ebben a vitában, azt gondolom, nem megalapozatlan az az álláspontunk, amely szerint azt mondjuk, hogy ennek a parlamentnek egy ilyen működés után semmiféle erkölcsi alapja nincs arra, hogy elfogadjon egy új házszabályt, hanem maximum arra van lehetősége, hogy a legszükségesebb módosításokat átvezesse a törvényen.

De ha már benyújtották tisztelt képviselőtársaim ezt a javaslatot, akkor persze érdemes beszélni pár szót annak a részleteiről is. Gulyás képviselőtársam nézi az óráját, hogy miért most térek rá. Azt gondolom, az elég logikus magyarázat volt, amit adtam, képviselő úr, ugyanis tisztázni kell azt, főleg egy általános vitában, főleg egy ilyen törvényjavaslatnál, hogy mik a benyújtás előzményei - nemcsak a következményei, az előzményei is -, és mi vezetett oda, hogy önök ezt benyújtották, milyen előzmények után tették meg mindezt, és vajon bármiféle - még egyszer hangsúlyozom - erkölcsi alapjuk van-e erre.

Nézzük a részleteket! Önök azt emelték ki, valóban teljes joggal, hogy a részletes vita a bizottságokba tevődik majd át. Erre azt tudom mondani, hogy ezzel önmagában, ha a megfelelő környezetet kialakították volna vagy kialakítanák, nem lenne különösebb probléma, hiszen tudjuk azt - s itt szándékosan leegyszerűsítem a dolgot -, a törvényalkotás és a rendeletalkotás között a legfontosabb különbség az, hogy míg a rendeletet zárt ajtók mögött meghozza a kormány, a miniszter, az önkormányzat vagy az, aki erre jogosult, addig a törvény a nyilvánosság előtt születik meg. A törvény egyik leglényegesebb vonása - és ezt egy alkotmánybírósági határozat is kiemeli -, hogy a nyilvánosság előtt keletkezik. Márpedig ha nem biztosítjuk ugyanolyan mértékben a részletes vita esetén a nyilvánosságot, mint ahogy biztosítjuk itt a parlament plenáris ülésén, akkor ez az elv sérülni fog. Ilyen rendelkezést pedig sem az új házszabályban, sem az országgyűlési törvény módosításában nem találok, sem azokban a csatlakozó vagy azokhoz kapcsolódó törvények módosításában, amelyeket egyidejűleg nyújtottak be. Gondolnék itt például a médiát, a média világát szabályozó törvényjavaslatra.

(11.40)

Azt gondolom, ezt mindenképpen orvosolni kellene, ha ugyanis ezt nem teremtjük meg, akkor valóban rosszabb lesz a rendszer, mint amilyen eddig volt, már ami a nyilvánosságot érinti.

A másik, amit komoly kritikával illetnék, az az általános vitában a felszólalási rend szabályozása. Ugyanis abban egyetértünk, és addig egyetértünk - erről a bizottsági ülésen is elég bőven volt szó -, hogy annak érdemes elejét venni, hogy kétperces felszólalások tömegével egyesek, egyes képviselőtársaink, akik önkontrollt kevesebbet ismernek, szétbombázzák a teljes parlamenti vitát. Én is éltem meg több olyan ülést, ahol két rendes felszólalás között másfél-két órányi kétpercezés zajlott, és ez valóban igencsak zavaró volt, én is úgy ítélem meg, hogy ez a vitának nem tett jót.

Azzal a javaslattal viszont, amit önök beterjesztettek, átesnek a ló túloldalára, ugyanis praktikusan a kétpercest mint műfajt, a kétperces hozzászólás lehetőségét kiveszik a rendszerből. A kétperces felszólalásnak nemcsak az a lényege, hogy röviden hozzá lehet szólni, hanem a soronkívüliség, ez az, ami elsődleges fontosságú. Ha egy teljes vitában egyetlen kétpercest engednek frakciónként, és ez sem kötelező, hanem a levezető elnök eldönti, akkor azt gondolom, ez itt problémát jelent, de még az is problémát jelent, ha egyetlen kétpercest akarnak engedélyezni két felszólalás között. Ugyanis ha egy képviselő vagy akár több képviselő nem tud azonnal reagálni a felszólaló valamelyik megjegyzésére vagy érvére, akkor mire a normál felszólási körben, mondjuk, két, három vagy négy óra után ismét hozzájut a sor, addigra okafogyottá válik. A vitát pedig nem mozdítja előre az, ha kinyilatkoztatások sorozatából áll. A vitát az mozdítja előre, ha az érvek és az ellenérvek viszonylag gyorsan, egymást követve tudnak elhangozni.

Azt gondolom, ez nemcsak érdekesebbé, hanem lényegesen hatékonyabbá teszi a vitát. Egy parlamenti vitának az érdekessége legfeljebb annyiból fontos, hogy lekösse azt, aki nézi, és ez fontos szempont, tisztelt képviselőtársaim, mert ahogy mondtam, a nyilvánosság előtt zajló vita nem jelentéktelen körülmény. Viszont hasznosabbá is teszi, hiszen a további felszólalások adott esetben már a vita közben kialakult pengeváltások során alakulhatnak, és ez az, ami előbbre vihet; a kinyilatkoztatások sorozata soha nem visz előbbre. Ha önök egy minőségi parlamentet akarnak, és ha önök valóban azt szeretnék, amit Gulyás képviselő úr elmondott, hogy próbáljuk egymást ténylegesen itt meggyőzni akár a plenáris ülésteremben, akkor ahhoz kell hogy kialakulhasson a vita, és ne kinyilatkoztatások sorozata legyen.

Éppen ezért azt gondolom, hogy van erre megoldás, körvonalazódni látszott az alkotmányügyi bizottságban is, hiszen azt tudjuk mondani, hogy valamilyen szinten korlátozni lehet a frakciók kétperces hozzászólási lehetőségét, de legalább két, esetleg három kétperces hozzászólási lehetőséget lehetne engedélyezni két rendes felszólalás között minden vitában. Azt gondolom, ez lehet egy olyan kompromisszum, ami a vitát is lehetővé teszi, és megakadályozza azt is, hogy a mértéktelen kétperces hozzászólások valóban szétverjék a vitát.

Helyesnek tartom a képviselői munka minimuma elmulasztásának szankcionálhatóságát. Régóta mondom - és ezt szeretném most is az asztalra tenni -, hogy nem csupán a távolmaradást kéne szankcionálni, mert ez az én meglátásom szerint kevés, főleg akkor kevés, ha főállású képviselőkről beszélünk. Úgy hiszem, kell az is, hogy egy képviselő bizonyos fokú aktivitást kifejtsen a bizottsági ülésen és a plenáris ülésen is, éppen ezért meg lehetne határozni olyan hozzászólási minimumot, amit teljesítenie kell egy képviselőnek ahhoz, hogy a teljes tiszteletdíját felvegye. Akik itt a teremben ülünk - nagyjából, ahogy körbenézek -, ez a minimum mindenkinek meglenne, mondjuk, félévente tizenöt perc szerintem bőven beleférne mindenkinek az életbe, főleg egy 200 fős parlamentben.

Szokták mondani, hogy nem ez a képviselői munka lényege. Ez igaz, tisztelt képviselőtársaim, már hogy más lényeges vonás is van, azonban ne felejtsék el azt, hogy ha önök nem akarnak hozzászólni a plenáris ülésen, hanem csak lobbizni akarnak, mondjuk, egy térség érdekében, ahhoz nem kell országgyűlési képviselőnek lenni, ahhoz bőven elég lobbistának lenni, és azt gondolom, ez a párton belül megoldható. Az országgyűlési képviselő kell hogy saját maga az Országgyűlés plenáris ülésén és bizottsági ülésein képviselje azt a véleményt saját felszólalásában. Éppen ezért ezt beépíteni javasolnám mindenképpen a törvényjavaslatba.

Egyetértek, messzemenőkig egyetértek azzal, hogy - főleg szembeállítva az elmúlt időszak gyakorlatával - a tárgyalási határidők jelentősen módosulnak; az általános vita legkorábban a törvényjavaslat benyújtását követő hatodik napon kezdhető meg; a módosító javaslatok benyújtásának határideje későbbre tolódott, az általános vita lezárása helyett a napirendre vételt követő harmadik napra.

Egyetértek azzal, és önkritikaként is tudom értékelni a Fidesz részéről, hogy a zárószavazást megelőző vagy előkészítő módosító javaslatok benyújtásának és tárgyalásának kötelezően hosszabb tárgyalási időt biztosítana az új házszabály, és hogy visszatér ahhoz a szabályhoz, hogy csak koherenciazavar miatt lehessen e műfajt alkalmazni. Sajnos mintegy kétévnyi időtartamra eltértünk ettől az egyébként természetesnek veendő szabálytól.

Egyetértek azzal, hogy túlterjeszkedő módosító javaslatra ismét meg kell nyitni az általános vitát, én azonban azt is felvetném, hogy ez ne csak a túlterjeszkedő javaslatra legyen igaz, ugyanis abban az esetben, ha mondjuk, egy eredeti törvényjavaslatnak azonos szakaszában, de lényegesen nagyobb változást eszközölnek módosító javaslattal, mint mondjuk, akár az eredeti előterjesztés, akkor ott indokolt ismételten megnyitni a vitát. Ugyanis előfordulhat az, hogy egy kétoldalas törvényjavaslathoz, mondjuk, húszoldalnyi módosító javaslatot csatolnak, úgy, hogy egyébként az formálisan nem feltétlenül minősül túlterjeszkedésnek. Ezekre az esetekre is beépítenék egy olyan limitet, hogy itt a teljes törvényjavaslatról ismételten meg kelljen nyitni a vitát.

Nem értek azzal egyet, hogy a miniszterelnök - leszámítva természetesen a rendkívüli helyzeteket és azt a jogkört, amikor gyakorlatilag napirenden kívül szól hozzá bármikor a vitához, ha mondjuk, az országban rendkívüli esemény történik - egy sima törvényjavaslat vitájába időkeret nélkül is bármikor be tudjon avatkozni. A kormánynak megvan erre a szabályozott lehetősége, a szakminiszter ezt megteheti. A miniszterelnök amúgy sem szokta megtenni, ezt a lehetőséget sokkal inkább tartom egy olyan általános felhatalmazásnak, hogy a miniszterelnök kénye-kedve szerint akkor szóljon, amikor akar, és egyébként nem egy szakmai érvekkel indokolható javaslatnál.

Sok mindenről fogunk még beszélni az általános vita folytatásában, de engedjék meg, hogy ebben a körben szándékosan a legvégére hagyjam ezt a felállástémát, hogy fel kell állnia a parlamentnek, amikor a házelnök bevonul.

Két megjegyzést engedjenek meg ehhez. Az egyik, hogy nekem az ellen semmi kifogásom nincsen, hogy a választópolgárokat az Országgyűlés a jelenleginél erőteljesebb módon megtisztelje, hadd fogalmazzak így, de akkor legyen ez egyértelmű. Ebből a javaslatból azt lehet kiolvasni, hogy önök nem merték felvállalni azt, hogy a házelnöknek álljon fel az országgyűlési képviselők kara, amikor bevonul, hanem beleiktattak egy olyat, hogy amikor a házelnök bevonul, akkor a választópolgárok tiszteletére tegye meg ezt az Országgyűlés, és véletlenül ez a két időpont egybeesik. Ha önöknek nincs ilyen szándéka, képviselőtársaim, akkor módosítsák akként ezt a passzust, hogy a házelnök bevonul, leül, megnyitja az ülést, majd együtt a képviselőkkel feláll, és tiszteleg a választópolgárok előtt. Azt gondolom, ha a szándékuk ez, akkor ilyen módon a pohárba tiszta vizet lehet önteni.

A másik, ami miatt annyi kritika érte ezt a rendelkezést, azt szeretném még kiemelni. Az pedig nem más, mint hogy egy picit álságos, tisztelt képviselőtársaim. Ugyanis, ha... Egy perc hosszabbítást, elnök úr?

ELNÖK: Vezérszónokiban nincs rá lehetőség.

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Akkor rövidre zárom. Önök megszüntetik a népszavazás valódi lehetőségét, és ezt szimbolikus intézkedésekkel igyekeznek pótolni. Sokkal egyszerűbb és célravezetőbb lenne, ha nem állna fel az Országgyűlés, ezzel szemben viszont a népszavazás lehetőségét ismét és valójában lehetővé tennék. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)

Utolsó mondat, elnök úr. Frakciónk arra kíváncsi, hogy - bár egy párt nyújtotta be ezt a javaslatot - érdemben hajlandóak-e a kompromisszumra, és ettől teszi függővé azt, hogy milyen módon áll hozzá. Egy-két módosító javaslat befogadása (Az elnök ismét csenget.) - most mondom előre - nem lesz elégséges. Köszönöm a türelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

(11.50)




Felszólalások:  Előző  44 - 46  Következő    Ülésnap adatai