Készült: 2024.04.20.10:34:57 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

247. ülésnap (2001.12.11.), 288. felszólalás
Felszólaló Glattfelder Béla (Fidesz)
Beosztás gazdasági minisztériumi politikai államtitkár
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 4:14


Felszólalások:  Előző  288  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselő Úr! Interpellációjában több kérdést, szempontot is említett. Ha megengedi, akkor ezekből megpróbálnám a leglényegesebbeket, amelyekre időm van, megválaszolni.

Először is említ egy céget, amely állítólag egy zöldmezős beruházást kívánt végrehajtani, és azt mondja, hogy ebben az ügyben már az előző kormányzati ciklusban eredményt is sikerült elérni, de aztán végül mégsem valósult meg a beruházás. Akkor miféle siker valósult meg? Azt írja: azért nem valósult meg, mert a kormány nem biztosította a törvényben előírt támogatást. Ha itt az adókedvezményről beszél, képviselő úr, ezek a fajta kedvezmények, amelyeket a magyar jogszabályok biztosítanak, automatikusan járnak. Tehát itt tévedésben van, nem szükséges külön kormányzati jóváhagyás, ezek automatikusan járnak. Majd január 1-jétől fog ez megváltozni, január 1-je után kell majd hozzá kormányzati jóváhagyás. Megelőzőleg, különösképpen 3-4 évvel ezelőtt erre egyáltalán nem volt szükség. Éppen ez volt az, amit az Európai Unió kifogásolt a versenyjogi fejezet tárgyalásakor (Közbeszólások a Fidesz-frakció soraiból: Így van!), és kérte, hogy változtassuk meg a jogszabályi előírásokat. Tehát a képviselő úr egyszerűen tévedésben van, ezek a feltételezései, állításai nélkülözik a jogi alapot.

Másodsorban, a képviselő úr meglehetősen ügyesen alkalmazza a különböző statisztikai adatokat. Például meglehetősen megrázó és megdöbbentő, ha azt mondjuk, hogy az észak-alföldi régióban vagy Hajdú-Bihar megyében, vegyük ezt például, a munkanélküliségi ráta 7,2 százalékos. Valóban, ez egy nagyon nagy szám, sokkal jobb lenne, ha kisebb lenne, mindenki ezt szeretné, ezen dolgozunk. De ha a képviselő úr erről beszél, akkor azért talán azt is illenék megemlíteni, hogy - ez egy 2000. évi adat - 1998-ban ennél lényegesen magasabb volt a munkanélküliségi ráta: 9,7 százalékos, tehát az elmúlt időszakban csökkent a munkanélküliségi ráta. És bármelyik adatot nézzük, amelyet a képviselő úr felsorol az interpellációjában, az látjuk, hogy az elmúlt 2-3 évben mindegyik adatban javulás történt. '98 óta, amikor az MSZP-kormány megbukott, és a polgári kormány vette át a helyét, ezekben az adatokban kedvező változások történtek.

De nézzük a foglalkoztatottak számát! Hajdú-Bihar megyében 1994 és '98 között a foglalkoztatottak száma 2 ezerrel csökkent, '98 és 2000 között pedig 11 ezer fővel nőtt, vagyis öt és félszer több új munkahely keletkezett, mint amennyi az önök ideje alatt megszűnt. (Közbeszólások a Fidesz-frakció soraiból: Úgy van!) Nézzük például az észak-alföldi régiót! '94 és '98 között 10 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, ennyi munkahely szűnt meg. '98 és 2000 között viszont 25 ezer új munkahely jött létre, ennyivel nőtt a foglalkoztatottak száma - két és félszer több munkahely jött létre a mi kormányzásunk ideje alatt, mint amennyi megszűnt az önök ideje alatt. Azt hiszem, hogy ezeket a szempontokat, ezeket az elemzési módszereket érdemes lenne a képviselő úrnak is követnie.

Ami Hajdú-Bihar elhanyagoltságát illeti: én eddig inkább olyan vádakat hallottam, hogy a kormány túlságosan támogatja Hajdú-Bihar megyét (Közbeszólások az MSZP-frakció soraiból.): túl sokat adunk Debrecennek, Márton Attila lobbizik Hajdúszoboszlóért, és csak ezért támogatjuk a hajdúszoboszlói gyógyfürdő fejlesztését; csak Kósa Lajos miatt adtunk támogatást a konferenciaközpont felépítésére, a gyógyfürdő megépítésére. (Dr. Vojnik Mária és Keller László: Ez igaz!) Most meg azt mondja, hogy elhanyagoljuk a megyét. Nincs itt véletlenül ellentmondás?

Azt hiszem, hogy annak a Népszabadság-beli újságírónak van igaza, aki szerint a kormány olyan fejlesztéseket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) hajtott végre Hajdú-Biharban, amelyek ki fognak hatni a választásokra is, és a Fidesz jelentős előretörését fogják eredményezni.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps és közbeszólások a kormánypártok soraiból: Úgy van!)

 




Felszólalások:  Előző  288  Következő    Ülésnap adatai