Készült: 2019.10.16.13:36:56 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

34. ülésnap (2018.10.29.), 180. felszólalás
Felszólaló Hubay György (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 2:02


Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HUBAY GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A múlt héten napvilágot látott hír szerint közel százezer illegális bevándorló gyülemlett fel a bosnyák-horvát határon. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy feldühödött emberek tízezrei akarnak önmaguk hitelt érdemlő azonosítása nélkül bejutni az Európai Unió területére, ha kell, akár erőszak árán is. A veszély, ami Magyarországot fenyegeti, ugyan még nem közvetlen, de rendkívül közeli, hiszen alig néhány tíz kilométerre található hazánk és a schengeni övezet határától a kialakult gócpont. Magyarország egyszer már át kellett élje 2015-ben azt, hogy milyen, amikor idegenek tömegével támadnak rá rendőreinkre, katonáinkra, és próbálnak meg erőszakkal átjutni az államhatáron. Ahogy a híradásokból értesülhettünk, ez most sem lenne másképpen, hiszen a tömeg egy feldühödött része ezúttal is rátámadott a bosnyák-horvát határ biztonságát felügyelő rendőrökre. Mint utóbb kiderült, a felbujtó egy iráni származású illegális migráns volt.

Kiemelten fontosnak tartom, hogy a kormány továbbra is tartson ki bevándorlásellenes politikája mellett, és szavatolja a magyar emberek biztonságát. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megfelelő létszámú és jól felkészült humán erőforrás, valamint professzionális technológia álljon rendelkezésre a déli határvidék mentén. Komoly a veszélye annak, hogy illegális migránsok tízezrei ostromolják meg újra déli határunkat és tarolják le földjeinket, foglalják el útjainkat, tereinket. Mindezekre figyelemmel kérdezem, hogy mit tesz a kormány annak érdekében, hogy megvédje déli határvidékünket és szavatolja az emberek biztonságát. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai