Készült: 2020.12.04.18:22:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

152. ülésnap (2020.09.28.), 170. felszólalás
Felszólaló Farkas Sándor (Fidesz)
Beosztás Agrárminisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:21


Felszólalások:  Előző  170  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által felvetett kérdést, gondolom, úgy is feltette mint korábbi sportember, aki a sportért elkötelezett ember. Akkor, amikor egy sávolyi pályáról beszélünk, sajnos el kell mondani, hogy ez 2008-ban került megtervezésre, és azóta ennek a versenynek a helyszíne akár vonalvezetésben, akár kiépítésben, infrastruktúrában már nem felel meg a mai kor feltételeinek, követelményeinek. Éppen ezért az a döntés született, hogy valóban, a Hajdúságban egy másik pálya kijelölése fog megtörténni.

Ennek a pályának a kijelölését három nagyváros, szeretném pontosan mondani, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza volt, amely egyértelműen támogatta.

Úgy gondolom, akkor, amikor a Forma-1-es versenyautózásról beszélünk, akkor a motorsportban egy újabb lehetőség, a térség felzárkóztatásában, a térség infrastrukturális fejlesztésében, nem utolsósorban sportban, nézőközönségben, odalátogatók szempontjából egy komoly helyszín lehet ennek a pályának a kialakítása.

Az ön által feltett kérdésnél környezetvédelem, földtörvény s a többi kérdésre vonatkoztatva el kell hogy mondjam, hogy ez a terület valóban kivonásra fog kerülni a termőföldalapból. De ha megnézzük azt  és tudom, hogy ön ezt így nem fogja elfogadni , hogy a rendszerváltás óta hány hektár került ki mezőgazdasági művelésből, akkor ez ezredeknek az ezrede (Közbeszólások a Jobbik soraiból.), mert körülbelül egymillió hektár került kivonásra az elmúlt harminc évben a mezőgazdasági művelésből. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Sajnos!) Sajnos. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy nemcsak hogy sajnos, hanem ezek a területek valóban akár új utakat, autópályákat, új ipari létesítményeket, ipari parkokat eredményeztek, most legújabban természetesen pedig azokat a naperőműveket, amelyek jelentős részben nem termőföldkivonást jelentenek, de mégis átalakulást. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  170  Következő    Ülésnap adatai