Készült: 2020.02.17.22:51:24 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

30. ülésnap (1998.11.18.), 22. felszólalás
Felszólaló Dr. Lentner Csaba (MIÉP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 21:50


Felszólalások:  Előző  22  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetésen keresztül kellene hogy megvalósuljon a társadalmi gazdálkodói csoportok között a jövedelem-újraelosztás az igazságosság, a méltányosság és az egyenlő közteherviselés elvei révén.

Az 1999. évi törvényjavaslatot elemezve azonban óhatatlanul felötlöttek bennem az egyetemi tanulmányaim során olvasott, Államgazdaságtan című tankönyv sorai. A tankönyv még 1905-ben íródott, amelyben a szerző - a kor egyik nagyszerű pénzügyi tudósa, Mariska Vilmos - a következőket írja az államháztartási pénzügyekre vonatkozóan: "Az állami pénzügyek ziláltsága, az adók és a többi bevételforrás javításának elodázása, a pénzügyi igazgatás rendszertelensége és lelkiismeretlensége és a nemzet adózóképességének semmibevétele nemcsak a közgazdaság, hanem az egész népélet egészséges fejlődésének is útját állják." Az idézett gondolatok 1905-ben íródtak. Ez a tankönyv 1905 óta egyetemi tananyag, figyelemfelhívó célzatú gondolatai azonban akár 1998-ban is íródhatnának. A benne felvetettek sajnos mai közállapotainkat és pénzügyi viszonyainkat is messzemenően jellemzik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy választásokon győztes párt választási ígéreteinek megvalósításához nyilván nem a szép beszédeken keresztül vezet az út, hanem a megvalósított költségvetés vonatkozásában. A szép ígéretek mellé most a keserű valóság is társul. A központi költségvetés belföldi adóssága 13 százalékkal, a költségvetés bruttó külföldi adósságállománya pedig 134 százalékkal emelkedik egy év alatt. Az adósságok kamatai 1999-ben 753 milliárd forint költségvetési kiadást tesznek ki. A központi költségvetés 3495 milliárdos kiadási előirányzatából így minden ötödik forintot a bankoknak fizetünk ki.

De ezzel az úgynevezett adósságszolgálatnak még nincs vége, ugyanis ezen túl - elég sajátságos, ravasz módon - az úgynevezett GSF-vonal alatt, a költségvetés adósságainak törlesztése jogcímén még egy újabb tétel, egy 835 milliárd forintos tétel is elvonásra kerül az adófizetők pénzéből.

 

(9.30)

 

Fölmerülhet a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor 1999-ben mit kapnak az önkormányzatok és a nép, az istenadta nép. Egy újabb nyomorúságos, szűkös esztendőt!

A települési önkormányzatok 1999-ben beruházásokra mindössze 3,4 százalékkal költhetnek többet, mint 1998-ban. A jövőre várható 11-13 százalékos inflációt figyelembe véve ez valójában azt jelenti, hogy 1999-ben az idei beruházásoknak reálértéken alig 80 százaléka valósulhat csak meg. A lakosságtól és a jobbára sajátosan magyar kényszervállalkozásoktól a kormányzat 1999-ben közel 4000 milliárd forintot kíván elvonni adók és járulékok formájában. Ez az érték 410 milliárd forint többletet jelent 1998-hoz képest. Hol vannak akkor a beígért és a vállalkozásokat serkentő adókönnyítések? - merülhet fel a kérdés a választópolgárokban.

1999-ben a havi 150 ezer forintos és afölötti bruttó keresetek után a munkáltatói közterhek valóban mérséklődnek, 45,9 százalékról 39,9 százalékra. A bökkenő csak az, hogy ilyen fizetésekre a kis- és középvállalkozásoknál dolgozó betanított munkások, a kisiparosok és a máról holnapra tengődő kényszervállalkozók, a lassan már zsellérsorba süllyedő falusi, tanyasi parasztemberek aligha számíthatnak. Marad hát a kedvezmény ott, ahol eddig is volt: a milliós havi jövedelmű bankigazgatóknál, a biztosítótársaságok, brókercégek ügynökeinél, a külföldi vállalatok vezetőinél, vagyis a foglalkoztatottak alig 5 százalékánál.

1999-re az egy főre jutó reáljövedelem-növekmény 3-4 százalékosra tehető. Ez '99 után, 2000-ben, 2001-ben sem lesz másképp. A teljes munkaidőben foglalkoztatottaknál, vagyis a 10 fő feletti szervezeteknél van ez a kormányzati prognózis. De ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy azok a gazdálkodók és azok a munkavállalók, akik 10 fő alatti szervezeteknél dolgoznak, milyen reáljövedelem-növekményre számíthatnak.

Sajnos, azt kell hogy mondjuk, hogy a '99. évi költségvetésben sem sikerült leszorítani az inflációt, a közteherviselést nem sikerült egyenletesebbé, igazságosabbá tenni a kormányzatnak.

Az infláció vonatkozásában hadd említsem meg azt, hogy a tartós infláció társadalmi költségei meghaladják az infláció megállításával járó szociális áldozatokat, de legalábbis nem kisebbek ezekhez képest. Ennek a gondolatmenetnek a lényege az, hogy a gazdaságot mesterségesen ösztönző politikák inflációt gerjesztenek, ami eltorzítja a piaci elosztási mechanizmusaikat.

A versenyképtelen tevékenységek túlélésének meghosszabbítása és a szükséges strukturális kiigazítások vállalásának elodázása végül a gazdaság meggyengüléséhez vezethet, hosszú távon a gazdasági potenciál komoly veszteségeit okozva. Ez más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy ez a fajta gazdaságpolitika, amelyet a kormányzat '99-ben tovább alkalmaz, nem erősíti, hanem éppen fordítva, gyengíti a gazdaság növekedési potenciálját. Ez a körülmény, hogy a monetáris politikának hosszú távon nincs reálhatása az outputra - a kibocsátásra -, a teljesítményekre és a foglalkoztatásra, legjobb esetben csak a ciklikus hullámzások csillapítására alkalmas.

Az infláció csökkentésére irányuló gazdaságpolitikai intézkedések olyan növekedési áldozatokkal járnak, amelyek közvetlenül érzékelhetőek, hiszen hatásuk azonnal tükröződik az elosztandó források mennyiségének csökkentésében. Tehát a szociális tényezők az ilyen gazdaságpolitika elfogadását nem segítik elő. A '99. évi költségvetési törvényjavaslatnak, sajnos, ez egy komoly hátulütője.

Súlyos körülmény az, hogy a környező országokat figyelembe véve, akár nálunk fejletlenebb országokat vizsgálva, olyan országokat, amelyekben az elmúlt években háború dúlt - Horvátország -, az inflációt sikerült leszorítani. Magyarországon egy tartós, elhúzódó inflációs válságra lehet számítani. Ilyen jövő, ilyen pénzügyi környezet közepette készült el az 1999. évi költségvetés is.

Ahhoz, hogy a kormány meg tudja valósítani választási ígéreteit, a gazdaságpolitikában és a költségvetés terén a jelenlegihez képest 180 fokos fordulatra van szükség. Mindannyiunkban - választópolgárokban, politikusokban - felmerülhet a kérdés, hogy képes lesz-e erre a Fidesz-kormány. A beígért szociális támogatások ugyanis csak úgy valósíthatók meg, illetve úgy folytathatók, hogyha az állam gazdaságszervező hatalmának megerősítésén keresztül a közkiadások forrásainak előteremtésében érdemleges bevételi többletforrások megteremtésére kerül sor.

Ha a Fidesz-kormány úgy osztogat tovább, hogy az államháztartás bevételi oldalán nem teremt többletforrásokat, akkor az infláció felgyorsulásával, végső soron a költségvetési hiányból eredő államcsőddel kell számolni. Ez annyit jelent, hogy amit most jó szándékkal, a következményekkel bátortalanul, félszeg módon úgy ad, hogy nem szakít az elődeitől örökölt hagyományos monetarista pénzügypolitikával, akkor az így juttatott kedvezményeket néhány év múlva az infláció felgyorsulásával, a társadalomromboló hatásain keresztül a lakosság többszörösen elveszítheti.

Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslatnak további súlyos hiányossága az, hogy az állam gazdaságpolitikai koncepciója, költségvetési javaslata mögé nem épül be a banki pénzügyi háttér. Magyarul: a kereskedelmi bankok és a Nemzeti Bank nem adja a támaszát a kormány megvalósítandó gazdaságpolitikájának. A kormány a pénzügyi szektor és a Nemzeti Bank tevőleges segítsége nélkül félkarú óriás marad.

A kormány gazdaságpolitikájának megvalósításához feltétlenül szükség lenne a pénzintézeti háttérre, a bankokra, amelyek hitelpolitikájukon keresztül a mezőgazdasági termelőket, a hazai vállalkozókat hitelhez juttathatnák, ennek révén az országban megindulhatna a tényleges gazdasági növekedés. De a bankrendszer az állami gazdaságpolitika számára nem a cselekvő könnyítést adja, hanem egy tehertétel a költségvetés és az adófizetők számára. A közteherviselésből nem veszik ki a részüket, sőt, még pénzt vonnak el a szociális, oktatási, egészségügyi kiadások elől.

A szálak 1992-95-re vezetnek vissza. Az akkori MDF-kormány 350-400 milliárd forintos bankkonszolidációs segítséget nyújtott a kereskedelmi bankoknak, amely úgy valósult meg, hogy a felelőtlen, bűncselekményi magatartásokkal terhelt banki hitelezések helytállásaként a kormány, az akkori kormány 350-400 milliárd forintos bankkonszolidációs kötvénytömeggel fizetett a bankoknak, cserébe a bankok a behajthatatlan hiteleket átadták az államnak. A problémák azonban 1996-ban, '97-ben és most, '99-ben is jelentkeznek.

Súlyos ellentmondásokat vet fel a magyarországi bankpolitika. Akkor, amikor az adót fizető vállalkozások '99-ben előreláthatólag 256 milliárd forint társasági nyereségadót fizetnek, ugyanakkor a kereskedelmi bankok előirányzata mindössze 29,5 milliárd forint. Ha összességében nézzük, '99-ben az összes adójellegű befizetés 4000 milliárd forintot tesz ki. Tehát ez azt jelenti, hogy a kereskedelmibank-szektor, ahol tulajdonképpen a pénz van, ahol a tőke tőkét szül, 1 százalékát adja az egész adóbevételi forrásoknak.

A költségvetés nettó kifizetői pozíciója a társadalom, a lakosság számára elviselhetetlen. Ugyanakkor a 29,5 milliárd forintos pénzintézeti nyereségadó-befizetés mellett a költségvetési törvényjavaslatban szerepel, hogy 1999-re 44 milliárd forint konszolidációs kötvényt, állami támogatást biztosítanának a '92-95 között állami bankkonszolidációban részesült kereskedelmi bankok részére.

 

(9.40)

 

Tehát a bankok egyik zsebébe betesznek 44 milliárd forintot, ugyanakkor mintegy 29-30 milliárd forint nyereségadó-fizetést tudnak csak felvállalni. Hova tűnik el a pénz? - merülhet fel a kérdés, tisztelt képviselőtársaim.

Ám ezen túl a költségvetési törvényjavaslat 33-35. §-aiban szereplő kezességvállalásokból kiderül, hogy a Postabank részére még az eddigieken túl 75 milliárd forint garanciavállalás történik, és szerepel benne még az, hogy különböző, de nem Magyarországon bejegyzett pénzintézetek részére a kormányzat feltétel nélküli garanciát vállal. Ez tulajdonképpen az az eset, amikor a Mikszáth-regényben megírt Noszty-fiú váltót írt alá, tehát itt a pénzügyi kormányzat egy olyan szerepkörre, egy olyan váltó, egy olyan garancia vállalására kér felhatalmazást az Országgyűléstől, amelynek a kimenetele, fedezete teljesen kétséges és szabálytalan a mi véleményünk szerint.

Valójában a pénzügyi szektor gyenge, ellentmondásos, a reálszektorra hathatós hitelezési politikával és akarattal nem rendelkező pénzügy-politikai rendszere teljesen derékba törheti a Fidesz-kormány gazdasági és szociális programjának folytatását. A kormányzat és a bankszektor között a taktikai egyeztetések helyett a stratégiai egyeztetésekre kellene végre helyezni a hangsúlyt, tehát itt nem arról kellene a bankokkal tárgyalni, hogy: továbbra is garantáljuk nektek azt, hogy a bankkonszolidációs kötvények után fizetünk, mint a katonatiszt; hanem itt végre a bankszektort, a Nemzeti Bankot olyan hitelpolitikára kellene ösztönözni, amely az országban meg tudna valósítani egy érdemleges gazdasági növekedést.

Az 1999. évi költségvetési törvényjavaslat során ezen okból kifolyólag egy olyan módosító javaslatot terjesztünk majd elő, amellyel az adófizetők pénzéből kifizetett bankkonszolidációs kamatterheknek 1999. január 1-jétől történő felfüggesztését javasoljuk, a teljes bankkonszolidációt pedig felülvizsgálatra. Ebből, a jövőre 50 milliárd forintból, de végeredményben 2014-ig fizetendő évi 40-50 milliárd forintokból iskolák, közművek épülhetnének, új munkahelyeket lehetne teremteni.

Összességében ezen módosító javaslat nemcsak a '99. évi költségvetést érintené, hanem 2014-ig olyan hatást fejtene ki, hogy közel 1000 milliárd forint költségvetési megtakarítás keletkezhetne. Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, fel kell hívjuk arra a figyelmet, illetve a pénzügyi kormányzat figyelmét, hogy a kereskedelmi bankok alacsony szinten kimutatott nyereségének alapvetően az az oka, hogy ezekben a bankokban egy pazarló gazdálkodás folyik továbbra is. Összevetve a fejlett piacgazdaságok bankrendszerével, Magyarországon a bankműködés és a személyi juttatások jövedelmei kiugróan magasak. Egy példával hadd érzékeltessem ezen állításomat. Ha a személyi költségek arányát viszonyítjuk a bankok korrigált mérlegfőösszegéhez, ami ugyan egy technikai mérőszám, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a legfejlettebb banki technikával, bankvilággal rendelkező Svájc bankjaihoz képest Magyarországon a személyi kifizetések, a bankárjövedelmek mértéke kétszeres - bár ezen nem lehet csodálkozni Princz Gábor 8 millió forintos havi jövedelmét és 300 millió forintos végkielégítését ismerve.

Azt javasoljuk, hogy a bankkonszolidáció felülvizsgálatával, illetve a további kamatfizetések megállításával a kereskedelmi bankrendszer vonatkozásában az Állami Bankfelügyelet révén egy hathatós ellenőrzési rendszer kerüljön kidolgozásra. Ezzel tulajdonképpen megszüntethető lenne az, hogy a kereskedelmi bankokban a pazarló gazdálkodás tovább folyjon, ebből kifolyólag a banki bevételeket magas költségekkel el tudják tüntetni.

A külföldi többségű, aktívnak számító bankok átlagos tőkearányos nyeresége - csak érdekességképpen jegyzem meg, tisztelt képviselőtársaim - 1995-ben 36,2 százalék volt. Ez annyit jelent, hogy 100 forint befektetett pénzre 36 forint nyereség jutott. Ez '97-ben, '98-ban tovább emelkedett. Ugyanakkor látható az, hogy a kereskedelmi bankrendszer nyereségadót minimális értékben fizet, illetve a '98. évi eddig megismert költségvetési tényszámok alapján látható, hogy még azt az összeget sem tudja '98-ban a kereskedelmi bankrendszer nyereségadó-fizetés vonatkozásában teljesíteni, még 50 százalékban sem, amit a '98. évre vonatkozóan bevállalt. A '90-es években ezen banki jövedelmezőségi adatok egyébként messze meghaladják Nyugat-Európa bankjainak nyereségességi adatait, ugyanakkor szomorú tény az, hogy az állam gazdasági közkiadásaihoz nem járulnak hozzá, tehát a közteherviselő képesség az ő vonatkozásukban nem érvényes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Befejezésül engedjék meg, hogy néhány olyan gondolatra utaljak, amely talán a pénzügyi kormányzat számára '99-ben és az azt követő években megszívlelendő volna. Itt a hozzászólásainkban tulajdonképpen ostorozzuk a kereskedelmi bankokat - nem jó ez a hitelpolitika -, ostorozzuk a külföldi vállalatokat, mert nem fizetnek nyereségadót, tehát akkor nincs közteherviselés ebben az országban.

1997 novemberében, tehát egy éve volt a Magyar Tudományos Akadémia jövőkutatási bizottságának konferenciája, és ott, egy évvel korábban - ez könyvben is megjelent - a következő gondolatokat vetettem föl:

Amennyiben a külföldi gazdasági társaságok, pénzintézetek és a magyar lakosság között meglévő jelenlegi minimális érdekazonosság is tovább rosszabbodik, úgy a társadalom helyzete az érdemleges beleszólást és a hatást kifejtő honi gazdasági, pénzügyi intézmények hiányában tovább romolhat, esetleges jobbra fordítása kizárólag a külföldi gazdasági társaságok és pénzintézetek akaratától függhet. Ám az esetleges teljes körű kiszolgáltatottságot és a társadalmi, gazdasági aggregátumok közötti fokozódó konfliktushelyzeteket elkerülendő, mindenképpen célravezető eljárás lenne a jövőkutatás tudományos módszereivel olyan helyzetmodellezés és nemzetstratégiai tervezés elindítása, amely a gazdaságot birtokló külföldi tőke és a magyar társadalom közötti viszonyokat a jövőben legalább elfogadható módon kezeli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán most, egy költségvetési vitában nem a jövőkutatás tudományos módszereit szorgalmaznám - azt mi kutatók tesszük a magunk útján -; én azt mondanám, hogy a pénzügyi kormányzat 1999-re és az elkövetkezendő évekre csökkentse ezt a társadalmi konfliktushelyzetet, ami jelenleg érezhető a kényszervállalkozások, mezőgazdasági termelők kontra bankok és külföldi vállalkozások között. A pénzintézeti szektort és a külföldi vállalkozásokat tegyék a közteherviselés alkotmányos alapelvei alapján a gazdasági rendszer, az államháztartás befizetőivé. Hosszabb távon ez nekik is megtérülne. Ehhez azonban a pénzügyi kormányzat hathatós fellépésére van szükség.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  22  Következő    Ülésnap adatai