Készült: 2024.04.16.12:56:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

241. ülésnap (2009.11.10.), 110. felszólalás
Felszólaló Molnár László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:38


Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az 1594-es kapcsolódó módosító indítványt szeretném a figyelmükbe ajánlani, mindazoknak, akiknek fontos Békés megye, a közép-békési térség. Békéscsaba egyéni képviselőjeként évek óta foglakozom ezzel a kérdéskörrel, és most is a gyorsforgalmi soron külön nevesítve kérem feltüntetni az M44-es Kecskemét-Békéscsaba közötti szakasza végső befejezési, előkészítési munkáihoz a rendelkezésre álló, a szakma szerint szükséges összeget. Ez 3 milliárd forint, nem kevés, de úgy gondolom, hogy az elmúlt évek gyakorlata azt bizonyítja, hogy amit törvényben tudunk rögzíteni, az megvalósul - még az sem biztos, mert időnként azért erre oda kell nézni nekünk, kormánypárti képviselőknek is.

Eddig egyetértés volt a patkó két oldala között abban, hogy ez az egyetlen megyeszékhely, amely a sugaras közlekedési rendszer szerint még be kell hogy legyen kötve a fővároshoz, megépüljön a kétszer kétsávos autóút. Kérem tehát a parlamentben jelen lévő és az általuk képviselt képviselőket, tehát mindkét frakciót, hogy támogassa a Békéscsaba-Kecskemét út előkészítésére vonatkozó 3 milliárdos összeget külön soron megjeleníteni.

Köszönöm.




Felszólalások:  Előző  110  Következő    Ülésnap adatai