Készült: 2024.03.28.10:57:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

258. ülésnap (2017.11.15.), 102. felszólalás
Felszólaló Gúr Nándor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:16


Felszólalások:  Előző  102  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az első mondatom arról szólna, hogy nagy tisztelettel államtitkár urat arra kérem, hogy menet közben vitatkozzunk, beszéljünk, álláspontot rögzítsen, ne a végén tegyen összefoglalót, mert annak semmi értelmét nem látom. Vagy ha azt teszi, akkor meg azt kell tudomásul vennünk, hogy önök végképp nem kíváncsiak arra, hogy az ellenzéki oldalon milyen vélemények hangzanak el, nem akarják befogadni sem őket, talán még meghallani sem. Ha van rá mód és lehetőség, akkor menet közben próbálja érinteni azokat a kérdéseket, amiket feszegetünk.

Most itt csak címszavakban fogok négy-öt kérdéskört érinteni. A kormány részéről, kormánypárti politikus részéről ma itt, a Ház falai között olyan mondatok hangzanak el, amelyek arról szólnak, hogy óriási gazdasági fellendülés van. Erre csak három apróságot szeretnék kapcsolt mondatként mondani. Az egyik, hogy ha nem lennének azok az európai uniós források, amiket integrálnak a gazdaság működésébe, akkor nem pluszos, hanem mínuszos lenne a GDP, a növekedés mértéke nem növekedés, hanem csökkenés lenne. Ha úgy lenne, hogy óriási gazdasági fellendülés van, akkor ennek vissza kellene köszönni a gazdasági fellendülést életre hívók vonatkozásában is, a munkavállalók tekintetében akképpen is, hogy mondjuk, a fizikai állományban dolgozók ‑ ugye, a Magyarországon foglalkoztatott fizikai dolgozók több mint fele ebbe a kategóriába esik, a fizikai állományban dolgozó emberek ‑ jövedelmi viszonyai a minimálbéresek vonatkozásában öt éven keresztül nem csökkenő mértékű trendet kellett volna hogy leírjanak.

Vagy az elmúlt hét és fél esztendőben nem ilyen 600 ezres nagyságrendű elvándorlásnak kellett volna bekövetkeznie a munkaerőpiacon az aktívak körében, legkiváltképp, hozzáteszem, a fiatal és az aktív, a legaktívabb kört érintően. Mondhatjuk, a 18 éves korosztálytól a 45 éves korosztályig kiterjedően a munkavállalók háromnegyede az, aki ebből a tömegből elhagyta az országot. Ők teszik ezt a háromnegyedes részarányt.

Érdemes szem előtt tartani az iparban zajló folyamatokat, az építőiparban zajló folyamatokat, hogy milyen időről időre történő defenzívák, csökkenések jellemzik az önök által emlegetett óriási gazdasági fellendülés melletti folyamatokat.

A másik dolog, amire ki szeretnék térni, megint csak nem elmélyülten, csak néhány gondolati jelzéssel: a hiányszakmák. A hiányszakmák vonatkozásában még az önök kormányzását megelőzően voltak nemcsak kezdeményezések és kísérletek, hanem kézzelfogható támogatási rendszerek, amelyek pont azért alakultak ki, hogy azokon a területeken, ahol hiányszakmák vannak, már nemcsak a szakma elsajátítását követően legyenek bizonyos támogatási feltételrendszerek, hanem a képzés rendszerében is.

Olyan ösztöndíjrendszereket hívtunk életre, amely gyakorlatilag abban az időszakban egy, mondjuk, nettó minimálbér nagyságrendű pénz elérését is jelenthette azok számára, akik ilyen szakmát érintő képzésben vettek részt és jó, nagyon jó teljesítményt, tanulmányi eredményt tanúsítottak. Ebből tovább kellene lépni, ezt tovább kellett volna építeni az elmúlt hét és fél esztendő alatt a vonatkozásban, hogy ne az alakuljon ki, ami sokkal rosszabb attól, mint ami volt nyolc évvel ezelőtt adott esetben, hogy ezek az emberek, pont a hiányszakma területét érintően, ne hagyják el az országot.

Sajnos, egyértelműen tapasztalható, hogy mond­juk, a minősített hegesztők köre abszolút módon beletartozik ebbe a dologba, de az építőiparon belül rengeteg más szakma is. Mondtam a példát, ugye, a ház építésétől kezdve a kőművestől, a vasbetonszerelőn keresztül az ácsig, de közte is vannak a villanyszerelők, a központfűtés-szerelők, a vízvezeték-szerelők és még szakmák sokaságát tudom felsorakoztatni, amely tekintetében az elmúlt 7,5-8 esztendő viszonylatában nem pozitív, hanem negatív trendek, negatív tendenciák azok, amelyek visszaigazolódnak.

Önök e vonatkozásban nem pluszos tételeket hívtak életre, nem pozitív dolgokat tettek, hanem mindig valami olyanfajta intézkedéseket kívánnak foganatosítani, mint most, ennek a törvénytervezetnek a kapcsán is olvasható, ami formálisan olybá tűnhet, még azt sem mondom, hogy tűnik, olybá tűnhet, mintha pozitív eredményekre vezetne. A másik oldalról nézve pedig nincs igazából kézzelfogható foganatja a történetnek.

Ebben vastagon benne van az, amit én is mondtam, más képviselőtársaim is megerősítették, kiegészítették, hogy az alapképzés viszonylatában olyan hibákat követtek el az elmúlt 7,5-8 esztendőben, ami a szakképzés bizonyos értelmű ellehetetlenülését is magában hordozza. Nem akarom a számolás, írás, olvasás, értő olvasás kérdésköréhez nyúlni, de azt mindenképpen szeretném mondani, hogy akkor, ha ezen peremfeltételek kielégülése, ezek megvalósulása nem tud megtörténni, akkor nyilván a szakképzés rendszerébe belépők vagy belépni szándékozók, vagy az őket várók csak folyamatos csalatkozással tudnak egymásra tekinteni.

A másik része a történetnek pedig az, mint ahogy mondtam, 2017-et írunk. 2017-ben azt elképzelni, ami ennek a törvénytervezetnek a passzusai között fellelhető, hogy mondjuk, a felnőttképzés rendszerén belül egy maximum 30 órás futamidejű képzés keretei között ‑ ezt nem is nevezném képzésnek, már megbocsásson, államtitkár úr ‑ hívunk életre olyan sajátosságokat, amelyek a munkaerőpiacon esélyt adnak bárkinek az elhelyezkedésére vonatkozóan, ezt meg cinikusnak tartom. Egyszerűen azért, merthogy a készségek szélesítése nélkül, mint ahogy az előbb Mesterházy Attila képviselőtársam mondta, gyakorlatilag a ma széles körű elvárással bíró munkaerőpiacon az elhelyezkedés is, a megmaradás is nagyon nehezen képzelhető el.

Ugye, az államnak kellene gondoskodni szociális értelemben vetten azokról, akik mondjuk, a munkavégzés tekintetében hátrébb szorulnak. E tekintetben sem jeleskednek, mert magukra arányaiban többet költenek, mint egyébként a szociális típusú költségek vonatkozásában. Ezt mutatja a 2010. és a 2016. évi költségvetés arányosítása e tekintetben. De önöktől ez elvárható lenne. A munkaadótól, a foglalkoztatótól ez kevésbé elvárható, mert egy foglalkoztató „nem szociális jóléti intézményként” funkcionál, hanem profitot akar termelni. Egy profitot termelni akaró munkaadó, foglalkoztató nyilván arra törekszik, hogy olyan munkavállalói legyenek, akik legalább azt a pénzügyi tartalmat megteremtik, megtermelik, ami a saját maguk bérköltségeként felfogható.

(15.40)

A nekik kézbe adott pénz és a hozzákapcsolódó járulék-, adóterhek megfizetésére eleget tesz.

Ebben a konstellációban önök megint csak negatív irányba mozdultak el, mert hogy példaként az alacsonyabb fizetéssel bíró emberek tekintetében a járulék- meg az adóterheket növelték, éspedig 2010-ben a minimálbérre rakódó, 60 200 forintos nettó minimálbérre rakódó járulékterhek összegét: 32 ezer forint összesen, amit a munkaadó és a munkavállaló meg kellett hogy fizessen. Azt is tudja, hogy ma a 84 ezer forintos nettó minimálbérhez, aminek a vásárló­erő-értéke ‑ ön is vissza tudja számolni ‑ 67 ezer forint, arra 73 ezer forint járulék-, adóterhet vetnek ki egy adott hónapban. 41 ezer forinttal többet, mint 2010-ben. Ismeri ezeket az összefüggéseket.

Ebből csak azt akartam visszaigazolni önnek, hogy sem abban nem jeleskednek, hogy azok számára, akik a munka világában hátrébb szorulnak, azok számára a szociális ellátási rendszert megerősítenék, sem abban nem jeleskednek, hogy ott, ahol kevesebb a jövedelem, a megszerezhető fizetés, ott pedig ne többletadóterheket vessenek ki. Nem arról gondoskodnak, hogy erről lemondjanak, hogy ezek a pénzek béresülni tudjanak, hanem beszedik, és a haverok között, meg a Jóisten tudja, kik között szórják szét.

De ezt a példát csak azért mondom, mert önöknek az lenne a dolguk, hogy egyrészt szociálisan érzékenyen működjenek, másrészt pedig olyan folyamatokat alakítsanak, amelyek nem a tetején nyújtanak kezet, hanem ott, ahol jobban rászorultak az emberek.

A tudással bírók körének szélesítése tekintetében ezeknek az embereknek a növelése vonatkozásával is rossz pályát járnak szerintem akkor, amikor nem valós, nem megalapozott, nem a készségek fejlesztésével párosuló lehetőségeket biztosítanak az emberek számára, a hallgatók, a diákok számára, mert hogy ez adja annak a hátterét, hogy a későbbiekben, igen, a munkaerőpiacon viszonylag rugalmasan, az igényekhez illesztetten és biztonsággal tudjanak mozogni ezek a majdani munkavállalók.

Mondom a példát. Veszek egy példát a felnőttképzés rendszeréről. Az, hogy ha azt mondom, hogy hegesztés, akkor ez mindenkinek mond valamit, de ha ezen belül azt mondom, hogy ívhegesztés, meg azt mondom, hogy minősített hegesztő, az már sokfajta bontásban elképzelhető, akkor óriási különbségekről beszélek. Ez azt jelenti, hogy igazából a részterületeknek történő megfelelés vonatkozásában hogyha csak és erre koncentrálunk, akkor bizonyos értelmű kiszolgáltatottságot hívunk életre. Tehát ha egy adott munkafeladat ellátására valaki adott időszakban jó és kell a munkaadónak, de ha változás van a szakmához illesztetten, minőségi értelemben vetten, akkor nem tud megfelelni a feladványnak. Ez ugyanaz, mint mondjuk, a cipőfelsőrész-készítő szakma elsajátítása. Aztán ha a robotizáció ‑ elhangzott ez a szó is az elkövetkezendő időszakot érintően ‑ kap­csán ezek a feladatok úgy teljesülnek, hogy az emberi munkaerő, az élő munkaerő kevésbé szükségeltetik, akkor a cipőfelsőrész-készítő igazából egy valós cipészmunkát már nem tud elvégezni, mert egy cipő talpalásával kapcsolatos feladványnak nem tud megfelelni.

Időszakos jelleggel, egy adott részterületre vonatkoztatottan, az akkori igényekhez illesztetten az elvárásokat lehet foganatosítani és kiszolgálni, de hosszabb távon, egy fejlődő világban, azt gondolom, minél szélesebb körű tudás biztosítása szükségeltetik.

Ha már szóba került, akkor a lifelong learning, az élethosszig tartó tanulás, egy életen át tartó tanulás kérdésköre kapcsán azért azt mindenképpen szeretném megerősíteni, hogy ezt nem a 30 órás idézőjelbe tett tanfolyamok szolgálják, nem azok erősítik meg.

A befejező gondolatom nekem sem lehet más, mint képviselőtársamnak volt. Akkor, amikor önök több száz milliárd forintot használnak és hasznosítanak fel, jelesül a valamikori munkaerőpiaci alap után belépett Nemzeti Foglalkoztatási Alap vonatkozásában; tudja, amikor belépett a nemzeti, akkor azt jelentette, hogy 10 milliárd forinttal kevesebb pénz jelent meg benne, mint annak előtte, tehát megcsúfították még a „nemzeti” szó használatát is. Na szóval, hogy abból a pénzösszegből nem a 60 százalékát, hanem ettől még sokkal többet ‑ célirányosan a Start-munka-programok tekintetében ‑ használnak fel, de még azt is merem mondani, hogy nem az emberek javát szolgáló módon, mert hogy nem az elsődleges munkaerőpiacra történő segítésüket szolgálja mindez, miközben az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökre töredéknyi forrásokat biztosítanak, miközben ezen belül vagy ehhez illesztetten a képzéshez kapcsolódó pénzügyi források minimálisak. És ha még erre is fordítottak, akkor képesek voltak felhőcskét meg napocskát rajzoltatni az emberek sokaságával, mert ez a munkaerőpiac igényeihez szükségeltetik, annak a megfeleléséhez szükségeltetik.

Ezeket kellene oldani, és akkor utolsó mondatban pedig azt mondom, hogy akkor, amikor szak- és felnőttképzésről beszélnek, akkor mindig a jövő érdekeit kell szem előtt tartani, és nemcsak a máét, hanem a jövő, a belátható jövő érdekeit. Elnök úr, köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  102  Következő    Ülésnap adatai