Készült: 2024.03.28.20:14:46 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

76. ülésnap (2019.06.20.), 24. felszólalás
Felszólaló Burány Sándor (Párbeszéd)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:10


Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési vitában nagyon gyakran szoktunk arról vitatkozni, hogy a beterjesztett költségvetés gazdasági-pénzügyi szempontból fenntartható-e. Azt gondolom, itt az ideje annak, hogy egy új szemponttal egészítsük ki ezt a vizsgálódást: meg kell vizsgálnunk, hogy a beterjesztett költségvetés, bármelyik évben, a mindenkori költségvetés, társadalmi szempontból fenntartható-e. Ha a kormánypárti képviselőtársaink mondanivalóját, ha a költségvetés minősítését tekintjük, egy szóval lehetne jellemezni, az az, hogy „jó”, ha az ellenzéki képviselők mondanivalóját összegezzük, akkor az az, hogy „nem jó”. Ha a társadalmi fenntarthatóság szempontjából vizsgáljuk meg ezt a költségvetést, akkor egy szóval lehet jellemezni: tarthatatlan.

Meg kell szoknunk ezt a komplex gondolkodást. Nem elég megfelelni a konvergenciaprogramnak, nem elég követni egy megbízható makropályát, nem elég törekedni az államháztartás egyensúlyára, törekedni kell a társadalom egyensúlyára. És ez az, am lassan kilenc éve ebben az országban nincs rendben.

Azért is el kell sajátítanunk ezt a komplex gondolkodásmódot, mert a gazdaságban is egyre jobban meg kell szoknunk azt, hogy nem egyszerűen azt kell megnézni, hogy mennyi az évi növekedés, azt kell megnézni, hogy ez a gazdasági fejlődés, ez a növekedés környezetvédelmi szempontból fenntartható-e. Hogy fenntarthatóe az, hogy nem kell most már távoli földrészekre menni, és ijedten nézni tudósításokat, hogy milyen mennyiségű műanyag szemét van az óceánokban, a tengerekben, hanem elég a minap részt venni egy Tisza-tavi túrán, ahol próbálták a PET-palackoktól és más szeméttől megszabadítani, remélhetőleg eredményesen, ezt a szép természeti, bár mesterségesen létrehozott képződményt, ami azóta is akár vízi paradicsomként is működhetne. Tehát itt dörömböl az ajtón, sőt nem dörömböl, berúgja az ajtót a klímaválság. Amikor Magyarországon egyik héten még rekkenő hőség van, hogy szinte  nem is szinte  elájulnak az emberek a ballagási ünnepségeken, hogy a következő héten meg olyan özönvíz zúduljon az országra, amire még nem is nagyon volt példa. Azt már megszoktuk, hogy egy-egy özönvíznek minősíthető esőzés után, mondjuk, az utak egy részén az autók küszöbén befolyik a víz, most hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy az útjaink egy része ilyen özönvíz hatására egész egyszerűen hegyi patakká változik, és nem a küszöbön folyik be a víz az autókba, hanem teljes mértékben ellepi, mint ahogy az a tegnapi napon megtörtént Magyarországon. A klímaváltozás tehát berúgta az ajtót.

Az a helyzet, hogy a társadalmi problémák, a társadalmi fejlődés tarthatatlansága ebbe az irányba szintén berúgta már az ajtót. Hiszen olyan kifejezéseket kell megszoknunk kilenc éve, mint a „lakhatási válság” vagy a „dolgozói szegénység”. Sajnos egyébként ezek egymással összefüggő fogalmak. Amíg korábban ezek különböző tanulmányokban létező veszélyek voltak, addigra ma már mindennapjaink valóságává váltak a mai Magyarországon. És most nemcsak a kistelepülésekről beszélek, ahol lassan már bolt sincs, mert fizetőképes kereslet sincs, és a mikrovállalkozás a bolt fenntartásának a költségeit nem tudja kigazdálkodni, hanem Budapestről is beszélünk, hiszen aki közelről akarja tanulmányozni, hogy milyen állapotokat eredményez a dolgozói szegénység és a lakhatási válság, elég, ha egy rövid túrán részt vesz velem saját választókerületemben, és elmegyünk, mondjuk, Kőbányára, vagy a Bihari utcába vagy a Hős utcába, és akkor kézzelfoghatóvá, szemmel láthatóvá válik ennek a társadalomnak az állapota, az, hogy a lakhatási válság és a dolgozói szegénység nemcsak kis, eldugott településeken, hanem itt, Budapesten is milyen embertelen, lehetetlen állapotokat képes teremteni.

(10.30)

Engedjék meg, hogy rátérjek arra, hogy a költségvetési törvény bizonyos számaiban ez a tendencia hogyan folytatódik tovább a következő évben is, ha a kormánypárti többség ebben a formájában fogja ezt elfogadni. Vegyük először is az inflációt! A KSH adatai szerint hét éve nem volt ilyen magas az infláció, mint az elmúlt időszakban Magyarországon. De sajnos nem csak itthon, Magyarországon mértek egy ilyen hét éve nem látott inflációt, a magyar infláció sajnos listavezető ma már Európában, az egész Európai Unióban infláció tekintetében csak Románia előzött meg bennünket. Tehát nemzetközi összehasonlításban is nagyon rosszak a magyar inflációs adatok.

És miközben hét éve nem látott infláció volt az országban, azt látjuk, hogy a költségvetésitörvény-javaslatban a jövő évre tervezett infláció 2,8 százalék, és természetesen ez a szám megegyezik a 2020-ra tervezett nyugdíjemelés mértékével. Emlékeztetőül: a kormány idén 2,7 százalékos inflációval számolt, de az Eurostat adatai szerint ez valójában 4 százalék. Természetesen a kormánypárti képviselők erre mondhatják, hogy a törvény garantálja, ha a tényleges infláció meghaladja a tervezettet, akkor ezt egy kompenzáció formájában a nyugdíjasok év végén visszakapják. Csakhogy ezzel a most már általánossá váló gyakorlattal az a helyzet, hogy a nyugdíjasok pénzének jelentős részét a kormány használja, azzal, hogy nem a nyugdíjasok számláján van ez a pénz, mert nem kapták meg időben, utólag kapják meg kompenzáció gyanánt, hanem eleve az államháztartás kasszáját gazdagítja, ez azt jelenti, hogy a kormány használja a nyugdíjasok pénzét. Hiába kompenzálja őket év végén, ez utólag az év közbeni kiadásokra már viszonylag sovány vigasz.

Ráadásul olyan érzékeny területeken, ami a nyugdíjasokat különösen sújtja, pedig egészen elszabadultak az árak, elég megemlíteni, hogy az inflációs adatokon belül a sertéshús ára majdnem 9 százalékkal emelkedett az elmúlt év hasonló időszakához képest, a kenyér ára is több mint 7 százalékkal drágult egyetlen év leforgása alatt. De ha megnézzük a gyógyszerárak alakulását, ami a nyugdíjasok szempontjából szintén egy nagyon érzékeny terület, ott is elég brutális adatokat találunk. Ha megnézzük, 2000 és 2017 között milyen áremelkedés történt, ez persze egy elég hosszú időtáv, akkor azt látjuk, hogy majdnem 160 százalékkal emelkedtek az árak Magyarországon, és ez sajnos szintén a lemagasabb érték az egész Európai Unióban. Ehhez képest a gyógyszerkassza bruttó összege jövőre közel 9 százalékkal, majdnem 400 milliárd forintra emelkedik, de a lakosság tavaly 517 milliárdot költött gyógyszerekre és ebből közel 120 milliárdot a vényköteles gyógyszerekre. Ebből is látszik, hogy egyre inkább előáll az a tarthatatlan állapot  még ha a kórházi állapotokat is figyelembe vesszük emellett , hogy annak van esélye Magyarországon gyógyulni, akinek elegendő pénze van. Ez pedig egy tragikus helyzetet eredményez.

Ha a nyugdíjasoknál maradunk még, akkor itt van a nyugdíjprémium. Azért emlékeztetőül nem árt elmondani, hogy ezt a nyugdíjprémiumot a Bajnai-kormány vezette be. Most van arra lehetőség, hogy ennek a bevezetett nyugdíjprémiumról szóló törvénynek a révén a nyugdíjasok valamit visszakapjanak a gazdasági növekedésből. De úgy tűnik, hogy a kormány ezen a téren is túlságosan óvatosan számol, hiszen a tényleges gazdasági növekedés és a tervezett gazdasági növekedés közötti különbség révén  nyugdíjas-érdekvédelmi szervezetek számítása szerint  mintegy 10 ezer forintot spórolt meg a nyugdíjprémiumon a kormány nyugdíjasonként. Ezt a pénzt oda kellene adni a nyugdíjas-társadalomnak. Tehát ha a nyugdíjasoknak juttatott pénzről beszélünk, akkor azt láthatjuk  most már nem az első évben , hogy a kormány mindig alultervez, és aztán megpróbálja ezt valahogy kompenzálni, ahelyett, hogy helyes tervezéssel eleve odaadná a nyugdíjasoknak azt, ami jár. Ezen a téren igen találó Karinthy mondása, ő azt mondta, hogy amit a kormány ígér, azt megtartja, ebből következően, ha pénzt, ígér, akkor azt is megtartja.

Nézzük, hogy a lakhatási válság területén a kormány a költségvetésitörvény-javaslat alapján szembenézette a helyzettel! Úgy tűnik, hogy nem. Egy ilyen kettészakadó társadalomban, mint amit 2010 után megtapasztaltunk, egyre inkább az a kormány stratégiája és politikája, hogy minél jobb helyzetben van valaki, annál inkább számíthat a kormány segítségére, és minél rosszabb helyzetben van valaki, annál inkább az út szélén hagyja őket a kormány. Azért az igen tanulságos, hogy amikor az ember az Országházba igyekszik, és vezetés közben rádiót hallgat, akkor az egyik kereskedelmi rádión elemzők arról beszélnek, hogy vajon jó befektetése felvenni a babaváró támogatást, hiszen a feltételek teljesítése esetén  ez egy nagyon fontos kritérium  ez egy kamatmentes kölcsön, mondjuk, 10 millió forint erejéig, és érdemese venni belőle rögtön államkötvényt, aminek  jól mondom, államtitkár úr?  4 százalék körül várható a hozama; tehát rögtön azért felvenni egy családtámogatásról szóló kedvezményes kölcsönt, nulla százalék kamatozású kölcsönt, hogy abból egy befektetési kötvényt  éppen állampapírról beszélünk , állampapírt vegyenek.

Nyilvánvaló, hogy elsősorban ez a fajta kedvezményes hitellehetőség  sok házas, amikor majd a bankokba el fog menni, és szembesül a feltételekkel, fogja látni a valódi kritériumokat , bármennyire is előrelépést jelent több tízezer családnak adott esetben, közel 10 milliós országról beszélünk, valójában a kevesek lehetősége. Kevés családnak lesz olyan jövedelme, hogy a hiteltörlesztési részleteket pontosan teljesíteni tudja. Annál is inkább, mert ha megnézzük, hogy Budapesten hogyan változtak a lakásárak  a változás itt is brutális drágulásról árulkodik , akkor azt nézzük, hogy a kimutatások szerint a budapesti lakásárak növekedéséhez képest Európában csak Moszkvában és Kijevben emelkedtek nagyobb mértékben a lakásárak. Már a Magyar Nemzeti Bank is figyelmeztet arra, hogy itt, Budapesten az ingatlanárak teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Ami a Magyar Nemzeti Banknál egy befektetési kockázatot jelent, amire figyelmeztetni kell, az fiatal házasok, fiatal párok tömegeinek azt jelenti, hogy saját lakás vásárlása  kedvezmények ide vagy oda  egyre inkább elérhetetlen.

Ez önmagában még nem lenne tragédia, hiszen nálunk jóval gazdagabb országokban  mint Németország, skandináv országok  sem rendelkezik az emberek jelentős része saját tulajdonú lakással, de ott olyan bérlakásrendszer van  ellentétben Magyarországgal , hogy az ottani jövedelmekből, még a szerény jövedelmekből is lehet bérelni egy megfelelő lakást. Magyarországon, Budapesten ezen belül ez a helyzet egészen egyszerűen nincs így. Egy szerény jövedelmű család ma Magyarországon sem a hiteltörlesztés feltételeit nem fogja tudni kellően elviselni, sem pedig elegendő pénzzel nem fog arra rendelkezni, hogy a mai albérletárak mellett bérlakásban éljen Budapesten. Hát, itt ér össze a dolgozói szegénység a lakhatási válsággal, és ez egyre inkább tarthatatlan állapotokat eredményez, tisztelt Ház.

Összegezve: a mi álláspontunk szerint most már ideje foglalkozni a társadalmi fenntarthatóság kategóriájával és fogalmával, és egyre inkább szembe kell nézni azzal, hogy Magyarország nem egy Kánaán: annak a jövedelem- és adópolitikának, társadalompolitikának a következtében, aminek az elmúlt kilenc évben az ország az elszenvedője, egyre inkább egy kettészakadó társadalom körvonalazódik, egy nagyon szűk, egyre jobban élő rétegre és egy nagyon nagy létszámú, egyre jobban leszakadó, ezen belül sokak számára kilátástalan életet élő rétegre.

(10.40)

Ezen kellene elsősorban változtatni, de ezt ez a költségvetés még csak meg sem kísérli, ezért a mi álláspontunk szerint ez a költségvetés társadalmi szempontból nemcsak fenntarthatatlan, itt az Országgyűlésben elfogadhatatlan is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)




Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai