Készült: 2019.11.12.11:30:18 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

76. ülésnap (2019.06.20.), 164. felszólalás
Felszólaló Dr. Kepli Lajos (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:17


Felszólalások:  Előző  164  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Felszólalásom apropója az állatok védelme, hiszen jelen pillanatban is számtalan olyan szörnyű cselekmény történik szerte a világban, és sajnos Magyarországon is, ahol állatok milliói vannak kitéve különböző bántalmazásoknak, vagy pedig egyszerűen tartásból eredően szenvednek valamilyen brutális cselekmény miatt. És hogy mégis miért történik ez? Mi elkezdtünk erőszakot tenni a bolygón, amit fokozatosan összetévesztettünk a haladással; az erőszakot. A megfelelő haladáshoz inkább a minőségre kellett volna koncentrálnunk, nem pedig a mennyiségre. Egyesek számára az élet jobb lett, de milliók számára viszont keservesebb, mint valaha. Az emberiség világuralomra tört, és a bolygó uralma közben elfelejtette, hogy csupán a bioszféra része, és tekintettel kell lennie más élőlényekre is.

Saját kényelmünk érdekében tettünk ugyan rengeteg újítást, de a következményeket, azt hiszem, elfelejtettük. És valahol elrontottuk, azt gondolom, amikor az önző érdekeink miatt megfeledkeztünk a természet és a természet részét alkotó állatok tiszteletéről. Egy olyan kihalási hullám zajlik jelenleg, amire 65 millió év óta, a dinoszauruszok kihalása óta nem volt példa. A szakértők becslése szerint évente körülbelül 137 növény-, állat- és rovarfaj hal ki az esőerdők pusztulása miatt, és 2048-ban, nem a túl távoli jövőben már az óceánokban több szemét lesz, mint hal, több műanyag flakon fog úszkálni, mint hal. Ez eléggé szemléletes kép, és eléggé megdöbbentő mindannyiunk számára.

Becslések szerint a világ teljes üvegházhatást okozó gázainak 25 százalékát önmagában az erdőirtás eredményezi. Amikor az erdőkben lévő fák elpusztulnak, a fában tárolt szén-dioxid a légkörbe távozik, és ezen túlmenően ahelyett, hogy a földterületet milliók élelmezésére szolgáló termények ültetésére használnák, a mezőgazdasági területek legalább 70 százalékát és a Föld szárazföldjeinek 45 százalékát állattenyésztéshez szükséges takarmányozásra vagy legeltetésre használják.

Mégis, ezközben 1 milliárd ember hajtja bolygószerte álomra a fejét éhezve minden egyes este. Ugyanis nemcsak az éghajlatváltozás felgyorsulásához járul hozzá ez a nagyüzemi állattenyésztés, de az általa fedezett étrend, egészségtelen étrend túlsúlyos, mégis alultáplált népességhez vezet világszerte. És természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy olyan körülmények között tartják ezeket az állatokat, amelyeket később a húsukért legyilkolnak, amelyek teljesen embertelenek, hogy ezt a képet alkalmazzam. Gyakran megbetegszenek, megsérülnek, és olyan körülmények között vannak tartva, hogy egyáltalán az is csoda, hogy utána a levágott állatok húsa egyáltalán ehető még és fogyasztható az emberek számára.

Sajnos nyilvánvaló, hogy nem lehet beszüntetni a húsevést, hiszen rengeteg  magam is húsfogyasztó vagyok  húsevő ember él a világon, többségében húst fogyasztunk, viszont a növényi alapú étrendre való fokozottabb átállás nyilvánvaló, hogy megoldást jelenthet arra a globális problémára, amit a nagyüzemi állattartás jelent, és természetesen a húsfogyasztók számára is az olyan körülmények között tartott állatok, ahol semmiféle állatkínzásnak még az esélye sem merül fel.

(20.00)

Természetesen, mivel most már 7 milliárdnál többen vagyunk a bolygón, ezért ezt nem lehet megoldani, nyilvánvaló, hogy a növényi alapú táplálkozás lehet a jövőben a megoldás arra, hogyha az egész bolygót etetni akarjuk. Az állatkísérletek teljes beszüntetése is megoldás kell hogy legyen, hiszen ahogy már néhány állam megtette, ezt előbb-utóbb mindenütt már csak kíméletből és emberségből is meg kell hogy tegyük, hiszen amikor egy élőlény szenved, akkor nem létezhet erkölcsi igazolás arra, hogy miért tesszük azt meg, és nincsen szükséges szenvedés. Bár szoktuk használni ezt a kifejezést, de valójában, amit lehet, azt száz százalékig el kell kerülni.

A saját szórakoztatásra tartott állatokról pedig nem is beszélünk, és rengeteg olyan példát mondhatnék még  csak ez sajnos az ötperces időkeretbe nem fér bele , ahol az állatokat olyan célokra használják, ami rendkívüli kínzással, kínlódással és gyötrelemmel jár számukra.

Tehát azzal fejezném be gondolataimat, hogy gondoljunk az állatvédelemre, és gondoljunk arra, hogy ezek az élőlények érző élőlények, ugyanúgy szükségét érzik annak, hogy mi, emberek odafigyeljünk rájuk, és körültekintőbben bánjunk velük, mert ahogy Gandhi is elmondta, és mi is szoktuk idézni, hogy egy nemzetnek az erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogy az állatokkal bánik, és Magyarországon még van jócskán teendő ezzel kapcsolatban. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  164  Következő    Ülésnap adatai