Készült: 2024.03.29.05:46:20 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

237. ülésnap (2012.11.13.), 28. felszólalás
Felszólaló Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Expozé
Videó/Felszólalás ideje 23:24


Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Oktatást irányító államtitkárként először is örömömnek kell hangot adni azért, hogy alkalom nyílik itt a Parlament falai között a közoktatás sorskérdéseiről szólni. Balog miniszter úr rámutatott azokra a szükségképpen bekövetkező változásokra, azokra az okokra, amelyek előidézték azokat a változtatásokat, amelyeket a közoktatási, immáron a köznevelési rendszerben a szabályozás eszközével elindítottunk, és amelyek sikeréről meg vagyunk győződve.

Engedjék meg, hogy először is röviden számba vegyem azokat a jogalkotási lépéseket, amelyek a mai helyzetig elvezettek és amelyeket folytatni szándékozunk. Tavaly decemberben az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a nemzeti köznevelésről szóló törvényt. A törvény mindjárt a bevezető szövegében a következő kulcsszavakat tartalmazza: a nemzet felemelkedése, a hagyományokból való táplálkozás, a jelenkor elvárásainak és a jövő lehetőségeinek számbavétele, a hazafias nevelés, a minőségi oktatás. Hivatkozás történik a bevezetőben az alaptörvényre, a nemzetiségek jogaira, a kötelességek és a jogok harmóniájára, valamint az irányító felelősségére egy korszerű, magas színvonalú oktatási rendszer kialakítása érdekében.

A nemzeti köznevelési törvény értelemszerűen a gyerekek érdekét szolgálja, ez az 1. §-ából egyértelműen kiderül. Idézem: "A törvény célja olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, kézségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, műveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő tudatos fejlesztése révén, és ezáltal erkölcsös, önálló életvitelre és céljaik elérésére a magánérdeket a köz érdekeivel összeegyeztetni képes embereket, felelős állampolgárokat nevel. Kiemelt célja a nevelés-oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás." A nemzeti köznevelésről szóló törvény tehát egyértelműen kijelöli a célokat, azokat az alapértékeket, amelyek mentén az iskolarendszert a jövőben irányítani óhajtjuk.

A törvény végrehajtását követően számos jogalkotás történt. Most csak a legfontosabbakat emelném ki. Megszületett a törvény végrehajtásáról szóló rendelet, amely lehetővé tette, hogy a tanév gond nélkül elkezdődjék, mindössze néhány hónap leforgása alatt, ami elég nagy teljesítmény ahhoz képest, hogy a korábbi végrehajtási rendeletek elkészülése sokkal több időt vett igénybe. Áprilisban a kormány elfogadta a Nemzeti alaptantervet - amiről még fogok szólni -, mintegy 250 szakember működött közre az alaptanterv végrehajtásában. Kiadás előtt állnak a kerettantervek, amelyek eddig több mint 6 ezer oldalt tesznek ki, amelyek szintén a tanítás tartalmát szabályozzák egyértelműen. Tankönyvrendelet készült, és a nyáron megszületett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló kormányrendelet, amely az iskolák, köznevelési intézmények állami fenntartásba vételéről rendelkezik, illetve megteremti ennek a lehetőségét. És a napokban tárgyalja az Országgyűlés a T/8888. számú törvényjavaslatot, amely az átadás-átvétel részletkérdéseit szabályozza.

Nézzük meg, hogy mit tudunk mondani az elmúlt időszak és a ma finanszírozási lehetőségeiről és vonatkozásairól. 2008-ban történt az az óriási változás, ami jelentős mértékben rontotta a közoktatás finanszírozását, utána, tehát 2008-ban az alap- és középfokú oktatási intézmények összes költségvetési támogatása 718 milliárd 894 millió forint volt. Ezután csökkenés történt, 2009-re ez már csak 685 milliárd 554 millió forintot tett ki, tehát 33 milliárd 340 millió forintot vontak ki akkor a közoktatásból. Ezt 2011-re növelni tudtuk, a közoktatási költségvetés - az óvodákat nem beleértve - 758 milliárd 174 millió forintra rúgott. Persze ez sem sok, de a növelés ténye azért tény marad. Az intézményszámokban is elég jelentős változás állt be, míg 2001-ben és 2002-ben 8905 iskolát tartott számon az Oktatási Hivatal, ezek száma 2011-re 6538-ra csökkent, azaz a csökkenés 2367 intézmény. A feladatellátási helyek számában nem történt ilyen radikális csökkenés, ott 447-tel csökkent a feladatellátási helyek száma.

Nézzük meg, hogy mit tudok hozzátenni ahhoz, amit miniszter úr elmondott az önkormányzati fenntartási rendszerrel kapcsolatban. A legnagyobb probléma az önkormányzati fenntartásban az az óriási forráskivonás, az a nagy eladósodás, amely mára 1830 milliárd forintot tett ki, és ennek eredményeképpen azzal kellett szembesülnünk az elmúlt években, hogy óriásivá nőttek a különbségek az iskolák lehetőségei, finanszírozása, de még a pedagógusok fizetése között és nem utolsósorban - és ez a legnagyobb fájdalom - a gyerekek teljesítményében. Ezt igazolták azok a nemzetközi felmérések is, amelyek kimutatták, hogy a gyerekek közötti különbségek voltaképpen nem csökkentek, és alapvetően meghatározó volt az, hogy hová születtek és milyen iskolába jártak. Miközben az előző kurzus az esélyegyenlőtlenség megszüntetését hirdette, és az esélyegyenlőség megteremtése volt az egyik kiemelt célja, az egyenlőtlenségek csak növekedtek. Nem utolsósorban ez visszavezethető arra a fenntartásra, amely nagy különbségeket mutatott a fenntartás lehetőségei között.

A kétezernél több önkormányzati fenntartó természetesen különböző módon viszonyult az iskolákhoz, emiatt szétaprózottság történt, és az iskolarendszer egysége komoly repedéseket mutatott. Teljes mértékben hiányozott az állami felelősségvállalás garanciája, olyannyira, hogy az oktatást irányító miniszter vagy államtitkár csak nagyon áttételesen, közvetve tudott információkhoz jutni, és egyáltalán beavatkozni ott, ahol kellett. Teljes mértékben hiányzott a közoktatás rendszeréből a külső ellenőrzés, amelyet nem pótoltak, csak némiképpen kiegészítettek azok a mérések, amelyek sok mindent megmondanak a tanulók teljesítményéről, de az iskolák működéséről, a pedagógiai kultúráról, mindarról, ami a tanítási órákon vagy a foglalkozásokon történik, semmit nem mondtak. Ebben a helyzetben a pedagógusok és a gyerekek egyaránt kiszolgáltatottakká váltak, sok iskolaátadási kényszerhelyzet is mutatja ezt, ahol bizony iskolákat be kellett zárni, vagy a pedagógusfizetések hónapokig, esetleg fél évig elmaradtak. Mindez történt úgy, hogy persze nagyon sok önkormányzat mindent megtett a lehetőségei, körülményei között, más- és másként viszonyulva az iskolafenntartáshoz. Ezen a helyzeten kellett és kell változtatnunk azzal, hogy az állam a jövőben egyértelmű felelősséget vállal a közoktatási-köznevelési rendszer fenntartásáért és egységes működtetéséért.

Milyen előnyöket várhatunk az átállástól? Egységességet, ami nem jelent egyformaságot, hiszen a helyi közösségek szerepvállalása, az iskolák szakmai önállósága megmarad, mi több, sok esetben még növekedni is fog. Így például véleményezési joguk lesz az intézményvezetők kinevezésében, ők maguk fognak dönteni a pedagógiai programról, a helyi tantervről és a fontos iskolai dokumentumokról, hiszen szakképzett, hivatásukat gyakorló és felelősséggel rendelkező pedagógusok alkotják a nevelőtestületek többségét.

(10.10)

Mi több, az iskolák döntenek továbbra is a helyi tantervben a szabad időkeretről, az iskolák sajátos arculatáról, és így tovább. Az állami garanciavállalás azt jelenti, hogy kelettől nyugatig azonos, magas színvonalú iskolákat, jó iskolákat fogunk biztosítani a gyerekek számára. Mi több, az állami felelősségvállalás számonkérhetőséget is jelent majd ettől fogva. Mindezek a változások 2013. január 1-jétől fognak bekövetkezni, és az eredmények reményeink szerint nagyon hamar meg fognak mutatkozni.

A változtatás céljait a következő eszközök szolgálják - mindez a köznevelési törvény alapján történik, illetve fog történni. Első helyen a nevelés szükségességét és előtérbe kerülését említeném. A nevelés a nemzeti köznevelési törvényen kívül, a Nemzeti alaptanterven kívül, illetve azonfelül értelemszerűen az alaptörvényben meghatározott alapértékek mentén zajlik már most is az iskolákban, illetve fog zajlani.

Mik ezek az alapértékek? Csak néhányat említek: a munka, a szolidaritás, a becsület és a tisztesség. Ezek az értékek vissza kell hogy jöjjenek a mindennapi nevelésbe, ahol a nevelőknek egyértelmű útmutatást kell adni a gyakran elbizonytalanodott, a médiavilágtól néha bizony eltévelyített gyerekek értékrendjében. Nos, ezek a nevelési értékek az egyén és a közösség érdekét egyaránt szolgálni fogják, hiszen a nemzeti köznevelési törvényünk értelmében is a közoktatás rendszerét a jövőben nem szolgáltatásnak, piaci értéken megvásárolható szolgáltatásnak, hanem olyan közszolgálatnak tekintjük, amelyben az egyén boldogulása és a közösség érdeke harmóniában kell hogy álljon egymással. Ilyen mozzanat a köznevelési törvény alapján az önkéntes munka elvárása és bevezetése is, amelyet az érettségi előtti évekre tervezünk.

Nos, a nevelést szolgálja a hároméves kortól kötelezővé tett - kivételes esetekben ettől el lehet majd tekinteni - óvodáztatás. Kutatások és minden tapasztalat azt igazolja, hogy a kisgyermekkori nevelés fontos garanciát jelent a tekintetben, hogy a gyerek megfelelő módon fejlődik, különösen olyan helyzetben, amiben a magyar társadalom jelenleg van, hogy nagyon sok család nem képes vagy nem tud vagy nem akar a nevelésben olyan hatékonyan fellépni, mint ahogy ezt néhány emberöltővel ezelőtt tette. A hároméves kori óvodáztatás tehát azzal az előnnyel kecsegtet, hogy a gyerekekkel megfelelő módon fognak foglalkozni, fejleszteni fogják a szókincsüket a játékon keresztül, és az óvodai foglalkozáson keresztül fokozatosan bevezetik őket a majdani iskolai életbe, és így az iskoláskor kezdetén remélhetőleg sokkal nagyobb előnnyel fognak rendelkezni, mint ahogy ez ma megmutatkozik. Az óvodáztatás kiterjesztését nagyon komoly programokkal támogatjuk. Az Új Széchenyi-terv keretében már folyamatban vannak azok a pályázatok, amelyek az óvodaépítéseket lehetővé teszik azokon a területeken, ahol nincs elegendő óvodai kapacitás.

A neveléssel kapcsolatban szólnom kell a tankötelezettség teljesítésének betartásáról és betartatásáról is. Azoknak az intézkedéseknek köszönhetően, amelyeket a kormány, illetve a parlament meghozott az elmúlt két évben, egyharmadára csökkent az igazolatlan mulasztások száma, ezért jó esélyünk van a tekintetben, hogy a fiatalok, a gyerekek nagyobb komolysággal fognak a munkához, a kötelességteljesítéshez hozzáállni. Ez az eredmény még mindig nem ad okot az örömre, de a korábbi óriási magas számhoz képest az egyharmadra történt csökkenés mindenképpen biztató.

Választható lesz a kötelező erkölcstan vagy erkölcs- és hittan az általános iskolákban, amely szintén azt szolgálja, hogy egy olyan nemzedék nőjön fel az iskoláinkból, amelynek tagjai felnőttként is egy harmonikusabb, munkára épülő, a tisztességes munkára épülő társadalom építésében tudnak hatékonyak lenni.

Elindulunk az egész napos iskola irányába. Az iskoláknak kötelező lesz délután négyig vagy éppen ötig foglalkozásokat biztosítani, éppen azért, hogy a gyerekek ne kallódjanak el, hanem színes, gazdag foglalkozásokon vegyenek részt. A mindennapos testnevelés, a művészeti nevelés erősítése mind-mind ezeket a nevelési célokat szolgálja, amely feladat, tehát a nevelés az egész iskolának, minden pedagógusnak dolga és kötelezettsége. Mi több, ezek a feladatok a Nemzeti alaptantervben és a kerettantervekben foglaltak alapján meg fognak, meg kell hogy jelenjenek a tanítási órákon is, hiszen a pedagógus nevel mindig, akármilyen foglalkozást, akármilyen órát tart. Ezért kitágul, színesedik, gazdagodik az a pedagógiai munka, amely valamikor ilyen volt, csak az elmúlt évtizedek következtében inkább csak a szaktárgyi tanításra helyeződött a hangsúly. Ezen is változtatni akarunk.

Engedjék meg, hogy a tartalmi szabályozásról mondjak még néhány szót, amely mind ugyanezeket a célokat szolgálja. A Nemzeti alaptantervben tehát az értékek megőrzése mellett ismét visszatértünk a tartalmi szabályozáshoz, amely nem tölti ki a teljes tanítási időt, éppen azért, hogy az iskolák szabadsága megmaradjon, ugyanakkor bevettük azokat a korszerű ismereteket is, amelyekre a XXI. században a fiataloknak szükségük van. Mi több, már az ország fejlődését, a gazdasági fejlesztést szem előtt tartva a természettudományok tanításában is jelentős változások várhatók. Ezt szolgálják például a természettudományos kísérletek az általános iskolában, amely szerepel a Nemzeti alaptantervben, vagy az, hogy a középiskolákban ismét lesznek úgymond tagozatos iskolák. Ehhez az alaptantervet a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével készítettük el.

Ugyanis hiába emeljük a műszaki és a természettudományos államilag támogatott képzési helyek számát a felsőoktatásban, ha a közoktatás nem fejleszti kellőképpen a gyerekek, a fiatalok természettudományos ismeretét. Ezt a közoktatásban kell előkészíteni. Ennek az eredménye - fájdalom, az oktatás már csak ilyen - nem mutatkozik meg egyik napról a másikra. De azt várhatjuk tőle, hogy néhány év leforgása alatt vagy múlva növekedni fog azoknak a fiataloknak a száma, akik a természettudományokban jártasak. És ne felejtsük el, hogy a magyar közoktatás, a magyar iskolarendszer éppen ebben volt erős, természettudományokból adta a magyar társadalom a legtöbb Nobel-díjast a világ szellemi életének. Hát azt reméljük, hogy néhány emberöltő vagy évtized múlva talán megint el tudjuk érni ezeket a magaslatokat. Mindezt szolgálja a szaktanácsadói, azaz a tantárgygondozói hálózat újraélesztése, akiket a pedagógiai intézetek keretén belül kívánunk majd foglalkoztatni. A szaktanácsadók, tantárgygondozók feladata lesz az, hogy segítsék azokat a fiatal, kezdő vagy éppen már régebb óta pályán levő tanárokat a saját szaktárgyukban a korszerűség követelményeinek mindinkább megfelelni tanácsadással, továbbképzésekkel és egyéb bevált módszerekkel.

Közismert, hogy ismét be fogjuk vezetni a köznevelési rendszer külső szakmai ellenőrzését, amelyet tanfelügyeletnek nevezünk. Ennek a modellnek a kidolgozása gőzerővel zajlik már. A következő félévben kísérletileg mintegy ötven iskolában ki fogjuk próbálni a modellt, majd a szakértők képzése után a következő tanévtől rendszerszerűen megindul a külső szakmai ellenőrzés, azaz a tanfelügyelet.

Végül engedjék meg, hogy a pedagógusok helyzetéről is szóljak néhány szót, hiszen a köznevelési rendszer megújítása nem képzelhető el anélkül, hogy ebben ne legyenek társaink, partnereink, mégpedig motiváltan a pedagógusok. A pedagógusok helyzete nagyon sokat romlott. Míg 2008-ban a pedagógusok átlagbére 212 250 forint volt - ez is nagyon alacsony, hozzá kell tennem -, ez 2009-re 200 798 forintra süllyedt, 2010-ben már csak 200 371 forint, akkor, amikor az értelmiségi átlagbér 300 ezer forint volt. Tehát mi is tarthatatlannak tartjuk, ítéljük azt a helyzetet, ahol egy társadalom legnépesebb értelmiségi rétege csak kétharmadát keresi átlagban annak, amit egyébként az értelmiségiek keresnek.

(10.20)

Az a bizonytalan előmeneteli rendszer és a sok bizonytalanság, a sok elmaradt bér az átvett iskolák esetében, az objektív kontroll hiánya és az az óraadói beállítódás, hogy csak annyi a pedagógus dolga, hogy megtartsa a matematika- vagy fizika- vagy éppen testnevelésórát, ez az, ami nem felel meg a nevelési céloknak. Erről szól a pedagógus-életpályamodell, amely tehát szabályozza a pedagógus munkáját a gyerekekkel elöltött időben és nem csak a megtartott órában, és olyan előmeneteli rendszert helyez kilátásba, amely kiszámíthatóvá, vonzóvá teheti a pedagóguspályát.

Ehhez másfelől hozzárendeltük a pedagógusképzésről szóló új rendeletet; a pedagógusképzésnek az új képesítési és kimeneti követelményei is gyakorlatilag elkészültek, kiadásra várnak. Ezért tehát a köznevelési rendszer megújítása és a pedagógusképzés párhuzamban jár, csak ennek az eredményei még egy kicsit váratnak magukra.

Ami a pedagógus-életpályamodell másik elemét, a megemelt béreket illeti, jól ismertek a kormánynak azok a nyilatkozatai, amelyek arról szólnak, hogy látnak rá lehetőséget, hogy a következő tanév kezdetében a béremelésre is sor kerüljön. Mindez persze függ az ország gazdasági teljesítőképességétől, az utolsó hónapok mutatói kifejezetten biztatók e tekintetben. A kettőnek persze együtt kell járnia, ezzel mindannyian tisztában vagyunk.

A fennmaradó időben röviden arról szeretnék még szólni, hogy mindezeket a változásokat nagyon sok egyeztetés, konzultáció és nagyon sok fórum előzte meg. Az elmúlt két évben az oktatásért felelős államtitkárság vezetői és vezető munkatársai több mint kétszáz alkalommal fordultak meg különböző fórumokon és helyszíneken, és tizenkét olyan egyeztetés volt, amelyen a szakszervezetek képviselői is jelen voltak, vagy külön mint szakszervezeti képviselők, vagy olyan szerepben mint a Közoktatás-politikai Tanács vagy más szervezetek tagjai. Ezért azok az állítások, hogy nem történtek egyeztetések, nem felelnek meg a valóságnak. Természetesen az egyeztetések nem jelenthetik azt, hogy mindenáron eljutunk arra a konszenzusra, hogy tökéletes egyetértésben szülessenek meg a döntések.

Az egyeztetések tehát megvoltak, a tanév megkezdődött, mint jól tudjuk. A tanév kezdete óta az oktatásért felelős államtitkársághoz egyetlenegy olyan jelzés nem érkezett, hogy valahol komoly fennakadás volna. Ezért visszamenőleg is azt kell hogy lássuk, hogy nyugalomban zajlik az élet az iskolákban. Ezt a nyugalmat megbolygatni nem szerencsés; a gyerekeknek az a mindenekfelett való érdekük, hogy nyugodt, derűs, optimista, szerető és szeretetre naponta kész pedagógusok foglalkozzanak velük, hiszen a gyerekeink (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) mai állapota nem igazán szerencsés. Ehhez kérem az önök segítségét, hogy ehhez járuljunk hozzá, és bízom benne, hogy ez a mai vitanap is ezt a célt fogja szolgálni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai