Felszólalás adatai

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az adótörvények módosítása van előttünk, és egy külön törvénycsomagban az ingatlanadóra vonatkozó törvénytervezet. Mielőtt ezekről konkrétan beszélnék, engedjék meg, hogy viszonylag hosszasan beszéljek arról a helyzetről, amelybe Magyarország jutott, amelyben Magyarország van, mert enélkül nem is lehet értelmezni azokat a törvényeket, amelyeket most a kormány meghozni szándékozik, vagy meghozni kényszerül.

Kovács Tibor, az MSZP vezérszónoka hibánkként rótta fel azt, hogy mi gyakran példálózunk összehasonlításokkal. Ezt én is tenni szoktam, most is tenni fogom, és ha ilyen összehasonlításokkal jövök elő, akkor nem is a boldogabb Európával szoktam Magyarországot összevetni, hanem az igazi versenytársainkkal, a közép-kelet-európai régióval és az Európai Unióhoz velünk együtt csatlakozott tízekkel, ha Romániát, Bulgáriát is már ebbe a körbe érthetem, amelyek néhány évvel később csatlakoztak.

Most olyan adatokat szeretnék ismertetni önökkel, amelyek, azt gondolom, a sikertelenségünk legfőbb bizonyítékát szolgáltatják. Előrebocsátom azt, hogy amikor mi adótörvényekről gondolkodunk, akkor is embereket lássunk az adótörvények mögött. A politikának végül is - mint társadalmi közös cselekvésnek - az alapja az, hogy hogyan érinti ezeket az embereket. Mi az emberekért akarunk valamit tenni, a gazdaság csak eszköz ahhoz, hogy az emberek egyről a kettőre jussanak, és ez akkor is igaz, hogyha mondjuk, jogi személyekről és vállalkozásokról is döntünk, de mögötte akkor is embereket lássunk.

Tehát mi az, amit a magyar emberek megtapasztalhattak 2000 óta? Azért mondom, hogy 2000 óta, mert tegnap került a kezembe az Ecostat legújabb kis kiadványa, amit minden képviselő megkapott, és a következőkről tájékoztat; az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számított GDP-arányok változását mutatja be az új tagországokban, tehát ebben a tíz európai uniós tagországban. Ebből a mutatóból azt látom, hogy 2000-ben 56,1 százalékponttal Magyarország ennek a tíz országnak a vásárlóerő-paritásos versenyében, mondjuk, az előkelő harmadik helyen van. Ez nem is lep meg, hiszen nagyon jól tudtuk, hogy akkor, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, vagy előtte is, Csehországot mindig olyannak tekinthettük, ami Magyarországnál tradicionálisan fejlettebb volt, az akkori mutatójuk 68,5 százalék, nem is beszélve Szlovéniáról, Jugoszlávia legfejlettebb részéről, ami akkor 79,8 százalék volt.

Ha azt nézzük, hogy mi történt 2000 óta, 2004-ben léptünk be az Európai Unióba: 2007-ben látok itt még számadatokat, és az Ecostat elemzi azt, hogyan változtak ezeknek az országoknak a mutatói. 2007-ben már azt látom, hogy az előkelő helyünket elveszítettük, mert mondjuk, Csehország természetesen továbbra is előttünk van, de megelőz bennünket Észtország, Lengyelország, ami jóval mögöttünk volt ilyen szempontból, a nyakunkon van, a balti államok - nem is beszélve a másik két balti államról - szintén a nyakunkon vannak, pedig nagyon mélyről jöttek, Szlovénia tovább emelkedett.

Hogyha ezt a teljes időszakot nézzük 2000 és 2007 között, akkor azt látjuk, hogy a tíz ország versenyében - a tíz ország versenyét úgy értsék, hogy emögött állampolgárok vannak - a magyar állampolgárok ezt a versenyt az előkelő kilencedik helyre tudták teljesíteni, tehát ilyen szempontból csak egy ország van mögöttünk. Ha 2004 óta nézzük az adatokat - ez már az önök kormányzásának az időszaka, főleg ami azóta történt -, akkor azt látjuk, hogy Magyarország az utolsó ebben a kimutatásban. Magyarország az egyetlen ország, ahol 2004 óta ezek az adatok mínuszba fordultak, ilyen nincs több a tíz ország közül.

Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Ez annak a tragikus kormányzati folyamatnak az eredménye, amit önök eddig végigküzdöttek, és a hadállásaikat még az elkövetkezendő néhány hónapban is tartani akarják. Azt gondolom, ennél tragikusabb mutatókkal nem lehet szembesíteni a magyar választókat, mert még egyszer mondom, ezek az adatok a vásárlóerő-paritás versenyét mutatják ebben a tíz országban.

Egy másik dolog, amit még mindig előrebocsátani szeretnék, és az államtitkár úr is az expozéjában ehhez az időszakhoz nyúlt vissza, amikor ezeknek az adótörvényeknek a társadalmi beágyazottságát és indokoltságát meg kívánta ágyazni, és kétségtelen, ilyen szempontból vissza kell nyúlnunk 2008 októberéig.

2008. október 9-én, azt hiszem, egy csütörtöki napon éri a magyar kormányt az a sokk, hogy nincs az a pénzügyi felár, amiért a normál pénzpiacon a magyar államkötvényeket lejegyzik. Ha ez az állapot tovább tart, akkor az ország finanszírozása megoldatlan, a közalkalmazottak nem jutnak a fizetésükhöz és így tovább. A kormány viszonylag gyorsan cselekedett, a baj nagy volt, sok európai uniós nagy tagország vezetője, Sarkozy elnök úr a segítségünkre volt, 25 milliárd dollárt kaptunk ahhoz, hogy ezt a bajt elhárítsuk. Tudjuk jól, hogy ezt a 25 milliárd dollárt nem úgy kaptuk, hogy azt csinálunk vele, amit akarunk, hanem kényszerekkel és feltételekkel. Azt is mondhatnám, hogy a 25 milliárd dollár felvételével a gazdasági szuverenitásunk enyhén szólva megkérdőjeleződött.

Hiába mondja az Európai Unió szerződése nekünk, európai uniós tagállamnak azt, hogy a tagállamok a gazdaságpolitikájukat csak összehangolják, egyébként arról szabadon döntenek, de ez Magyarország és az ilyen tagállamok esetében, amelyek rendkívüli segélyre szorultak - mi ilyenek vagyunk -, nem igaz, Brüsszellel, az IMF-fel egyeztetnünk kell minden gazdaságpolitikai lépésünket. Az, amit a magyar parlament itt tárgyal, és a magyar parlament képviselői persze perlekednek a kormánnyal, úgy tűnik, mintha lenne mozgáslehetőségünk, de valljuk be szemérmesen, a kormány azt csinálja, amit Brüsszellel leegyeztet, mert érdemi mozgáslehetősége nincs. Ez a 25 milliárd dollárnak az ára, amire mi rákényszerültünk.

Azóta bekövetkezett egy kormányváltás, a Bajnai-kormány önmagát válságkezelő kormánynak hirdeti, a válság kezelésére vállalkozik, mondja magáról ez a kormány, és most beterjeszt egy olyan törvényjavaslatot, amellyel a közteherviselés átrendezését célozza meg. A törvénytervezet is nagyon hangzatos. Nem tudom kiolvasni benne azt, hogy itt valami átrendeződés történne. Természetesen olyan szempontból történik, hogy a fogyasztási adók növekednek, a személyi típusú adók csökkennek, ilyen átrendeződés van. Még azt is elismerem, hogy ez az átrendeződés viszonylag jelentős és látványos, de a közteherviselés kérdésében nem hiszem, hogy olyan sok átrendeződés történne.

Akik eddig szegényen éltek és nyomorogtak, azok az elkövetkezendő időszakban is nyomorogni fognak, és ilyen a társadalom többsége. Akik fent voltak, a felső tízezer és még egy szűkebb réteg, akik mondjuk, eddig a jövedelmeiket off-shore cégeken keresztül is elbújtathatták, és elvitték a magyar adózási szabályok elől, nekik legfeljebb egy kicsit megnehezül az életük. Egyébként bízom abban, hogy az off-shore cégeket érintő szabályozás sikeres lesz, hiszen a legnagyobb profik kezében van a döntés: a miniszterelnök úr, a pénzügyminiszter úr és a Nemzeti Bank elnöke is a legnagyobb szaktekintélyek ezen a területen, hiszen a gyakorlati életből ismerték meg az off-shore cégek világát. Amiről egyébként mi ilyenkor beszélünk, azt a magyar választópolgár, a televíziónéző nem is érti, mintha a Holdról jöttünk volna, olyan kifejezéseket használunk, de a tegnapi parlamenti vita után talán már valami ebből a világból is felcsillant számukra.

A kormány nemrég kénytelen volt átírni azt a makropályát, amelyre egyébként az idei költségvetését is alapozta - már sokadszor, teszem hozzá -, és adott egy kitekintést arra vonatkozóan, hogy a makropálya tekintetében milyen számokkal kalkulál. Azt tudjuk, hogy a 2008. év 0,6 százalékos GDP-je után, tehát egy minimális GDP-többlet után az idei esztendőt mínusz 6,7 százalékra lőtte be a kormány, de tegyük hozzá azt is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez tartható lesz.

(12.50)

Vannak elemzők vagy mondjuk, a kamara elnöke, aki ebben a világban azért valamilyen módon szaktekintély, már most arról beszélnek, hogy jó esély van arra, hogy ez a GDP-csökkenés a 8 százalékot is eléri, ami már egy egészen más szám, és újra kell tervezni ekkor a költségvetést.

Én optimistának gondolom azt a forgatókönyvet is, hogy jövőre, 2010-ben már csak 0,9 százaléknyi GDP-visszaeséssel kalkulálunk, semmi jelét nem látom egyelőre annak, hogy az idei évre prognosztizálható 6,7 vagy 6,8 százalékos csökkenésből mitől lesz jövőre csak egy 1 százalékos csökkenés. Ennek a magyar gazdaságban vagy akár az európai gazdaságban még semmiféle jele nem látszik.

Az exportadatok tragikusak, a foglalkoztatási mutatók tragikusak, nem is beszélve az adóssági mutatóinkról. 2009-ben az adósságteher 80,2 százalék, és 2010-ben is tovább fog növekedni 82,6 százalékra. Ez az a makropálya, ez az a két-három éves kitekintés, amihez a kormány az adópolitikai döntéseit akarja igazítani.

A kormány ebben a jelentésében, amit elküldött Brüsszelnek, beismeri azt, hogy a GDP csökkenésében nyilvánvalóan szerepe van a világgazdasági válságnak. Ezt nem volt nehéz elismerni, mindig csak erre szoktunk hivatkozni, de a világgazdasági válság mellett, ami, tegyük hozzá, Magyarországot sokkal tragikusabban érinti az előzetes kormányzati politika miatt, mint más európai országokat, ott se könnyű a helyzet, de ott legalább talán valamifajta önálló mozgáslehetősége van az országoknak, itt erre sincs lehetőségünk. Tehát a világgazdasági válság általános hatása mellett a GDP-nk drasztikus csökkenésébe belejátszik az is, hogy a kormány növelni volt kénytelen az áfát, a jövedéki adót, a jóléti ellátások csökkentésére kényszerült, a lakástámogatási rendszer szigorítására kényszerült, és mindezeknek az eredményeként nyilvánvalóan csökken a lakossági fogyasztás, és csökkennek a beruházások. Márpedig mindkét mutató a GDP szempontjából fontos lenne.

A kormány ebben a jelentésében azt jelzi Brüsszelnek, hogy a kiadáscsökkentéseknek, tehát az eddig meghozott kiadáscsökkentéseknek a jövő évi hatása a GDP százalékában eléri a 3,6 százalékot, ha az eredeti konvergenciaprogram számaihoz viszonyítjuk, ugyanakkor az adó- és járulékbevétel-kiesések pedig a GDP 4,5 százalékát érik el. A kettő közötti különbözetet most nem megszorításokkal akarják teljesíteni, hanem a hiánycélt növelték, ehhez Brüsszel és az IMF hozzájárult, 2,8-ról 3,8 százalékra.

Az inflációt még 2010-ben is 4,5 százalékkal kalkulálja a kormány, a munkanélküliségről pedig azt mondja, hogy már az idei esztendőben elérheti majd a 10 százalékot. És mindezt egy olyan kormány teszi és mondja, aki azt mondja magáról - ezt a Népszabadságban olvastam -, hogy már ötven napja ötödik sebességben halad ez a kormány. (Babák Mihály: Neki is megyünk valaminek, a csődnek!) Az ötödik sebesség, ami ötven napja tart, az erre a teljesítményre volt elég.

Ha már Parragh Lászlóra, a kamara elnökére hivatkoztam, hadd osszam meg önökkel néhány gondolatát: ő azt mondja, hogy tragikusnak látja azt, hogy az építőipar visszaesése 30 százalékos.

Az ő méréseik szerint most már nemcsak a kis- és középvállalkozások vezetői festenek fel Magyarország elkövetkezendő éveiről pesszimista képet, hanem az itt lévő multik is ennek adnak hangot, és ő említi azt ebben a gondolatsorában, amit már idéztem, hogy elképzelhető, hogy a GDP visszaesése nagyobb lesz, mint amivel most a gazdasági élet szereplői - legalábbis a költségvetés számai alapján - számolni kénytelenek. Lehet, hogy ez el fogja érni a GDP 8 százalékát is.

Felveti azt is - persze ezt mi mindannyian tudjuk -, hogy egy iszonyatos adósságteher van az országon. Ennek csak a kamatai törlesztésére évente 1600-1800 milliárdot költünk, ennek fényében lenne érdekes megvizsgálni azt, hogy ha csak 1 százalékponttal csökkenne az alapkamat, akkor az 160-180 milliárd költségvetési megtakarítást jelentene a költségvetésnek. Hogy egy másik számadatot mondjak: annak a családtámogatásnak a nyirbálása, tönkretétele, amit eddig felépítettünk - a gyes szűkítésére és a családi pótlék befagyasztására gondolok -, az mindössze 40-50 milliárd forint megtakarítást jelent.

Keres a kormány ott, ahol azt gondolja, hogy kicsi az ellenállás, a családok ellenállása kicsi, de nem keres ott, vagy nem keres elég határozottan ott, ahol vagy nem érdeke... - és ez gyakorlatilag a banki világ. Eltűri a kormány, tudom persze, hogy a monetáris politika alakítása nem a kormány feladata, de nyilvánvalóan a kormánynak befolyása van erre a politikára, de se a kormány, se a Nemzeti Bank elhatározott törekvését nem látom és nem látjuk arra, hogy miért ne csökkenhetne az alapkamat, hiszen csak 1 százalékos alapkamat-csökkenés - még egyszer mondom - óriási mozgáslehetőséget adna a magyar költségvetésnek.

2010-ben azzal is számolnunk kell, hogy 226 ezren mennek majd nyugdíjba, és ezzel szemben csak 84 ezer fiatal áll be a munkába. A 84 ezer közül is az egyharmaduk azonnal azzal a boldog ténnyel kalkulálhat, hogy munkanélküliként kezdi a pályáját, tehát azt mondhatom, hogy marad 50 ezer fiatal munkavállaló, akinek esélye van elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és ennek az 50 ezer fiatal munkavállalónak kellene helyettesítenie az idős generációt, azt a 226 ezret, amely elhagyja a munkaerőpiacot.

Ezek szomorú és szinte megoldhatatlannak látszó helyzetek, de ugyanakkor van tehetségünk arra, hogy 840 ezer embert rokkantként tartson el ez az ország, és a kormány továbbra is megengedi azt a luxust, hogy 40 éves emberek, csak azért, mert mondjuk, a rendészet világában teljesítettek, elmenjenek nyugdíjba. Minden rendőri vezető tiltakozik ez ellen a döntés ellen, mégse történik semmi, mégis évek óta ez a rendszer így működik. Mi egy gazdag ország vagyunk, mi ezt megengedhetjük magunknak.

A válság óta csak 140 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A kormány a munkahelyek megmentése érdekében 6 milliárd forintot fordítana munkahelymegőrzésre, 18 milliárd igény jelentkezik egy pályázati rendszeren keresztül, de úgy írják ki az egész rendszert, hogy a 6 milliárdot sem tudják az érintettek felhasználni. Azt gondolom, államtitkár úr, hogy ez tragikomikus. Tehát beszélni arról, hogy megmentjük a munkahelyeket, ebben nagyon jók vagyunk, de mondom: feltételeket úgy támasztunk, hogy ezeket ne lehessen igénybe venni. Még egyszer mondom: 6 milliárdra kínáltak lehetőséget, 18 milliárdra volt igény, de a 6 milliárdot se sikerült felhasználni az érintetteknek a 18 milliárdos igényeik mellett, mert a feltételek olyanok voltak, hogy ezt ne tehessék meg.

Tehát amit a Bajnai-kormány tesz - és én ezt ellenzéki képviselőként is elismerem -, az a pillanat szorító gondjait valamelyest csökkenti, tűzoltónak jó a miniszterelnök úr, de a válság érdemi kezelésére, azt gondolom, hogy kevés. Legalábbis egyelőre semmi nem látszik abból, hogy ez a kormány alkalmas lenne-e a gazdaság motorjainak beindításához, mert hogy a GDP növekedjen, ehhez két feltétel kellene: az export növekedése, ilyen szempontból az európai piacoknak mi kiszolgáltatottak vagyunk, majd ha a német háziasszony elkezd jobban vásárolni, akkor mi ezt örömteli módon megérezzük, ameddig ez nem következik be, addig várjuk a berlini csodát. Azért pedig semmit nem tudunk tenni, meg a kormány nem is akar, hogy legalább a belső fogyasztás élénkítésével valamelyest a GDP növekedését ösztönözze.

A kamarai elnök azt is mondja - és én igazat adok neki -, hogy egy egészen új gazdaságfilozófiára lenne szüksége ennek a kormánynak vagy egy elkövetkezendő kormánynak. Ő felveti azt, hogy megújuló energiákra új iparágakat kellene telepíteni, az egészségipar fejlesztését kellene szorgalmazni nem csak a szavak szintjén, a szakképzést kellene fejleszteni. Ezzel szemben mit csinálunk, ha már azt mondtam, hogy a szakképzést kellene fejleszteni? Szintén a tegnapi napon vettem kézhez - gondolom, a többi országgyűlési képviselő is - a Gyakorlati Oktató Szervezetek Egyesületének közgyűlési határozatát. Június 5-én döntött ez az egyesület a következőkről, és egyszerűen sokkoló, ami az országban történik. Tudjuk, hogy már az erre az évre elfogadott adószabályokkal megváltoztattuk az őrájuk vonatkozó törvényi feltételeket, ami ellen akkor is tiltakoztak, de a kormányt ez abszolút nem érdekli, mert a támogatások csökkentésében érdekelt.

(13.00)

A következőket mondja ez az egyesület, ami tömöríti az összes ilyen szakképzőhelyet: "Nem kötünk tanulószerződéseket a 2009-2010. tanévre jelentkező tanulókkal." Megjegyzik, hogy ez 2900-3000 tanulónak az önkormányzati intézményekre való zúdulását jelenti, akik erre nyilvánvalóan nincsenek felkészülve, hiszen korábban nem az önkormányzati intézmény volt a gyakorlati képzés helye. "A korábban megkötött tanulószerződéseket 2009. június 1-jei hatállyal a megváltozott pénzügyi feltételek miatt felbontjuk." 6000 tanuló jogviszonyáról van szó. Egy harmadik pontban még arról is beszél, hogy az idei évben meghirdetett szakmai gyakorlatokat - ami szintén 6000 tanulót érint - egyszerűen nem fogják megcsinálni, mert nem éri meg számukra.

A szakképzés fontosságáról is előszeretettel beszél a kormány, de a valóságban úgy jár el, hogy azok, akik ezt a tevékenységet végzik, közgyűlési határozatokkal erről tudósítják az országgyűlési képviselőket, az oktatási miniszter meg a fene tudja, éppen mit csinál, de hogy nem ezeket a kiadványokat olvassa, abban egészen biztos vagyok.

Hivatkozhatnék egy másik szerzőre is, és nehogy azt mondják, hogy a Hócipőből veszem, az újság színéből is látszik, hogy a zöld újságot fogom idézni. (Felmutatja.) Az egyik szerző az írását vitaindítónak szánta, és gyakorlatilag azt a kérdést feszegeti, hogy enyhíti vagy mélyíti-e a válságot a Bajnai-kormány. A cikknek van egy külön kiemelt része és azt mondja - ezt nem kívánom eltitkolni - a szerző, egy hozzáértő: "A kezdeti jó lépések után a károkozás kezd dominánssá válni." Államtitkár úr, ezt azért cáfolni kellene, hogy a kormánynak legalább károkozó szándéka nincs. A kívülállók számára úgy érezhető tehát, hogy a gazdaságpolitika irányítóinak egyre kevésbé az ország érdeke, mint a következő, valószínűleg jobboldali kormány tevékenységének elaknásítása jár az eszében.

Csak remélni tudom, hogy a kívülállók érzései nem igazolódnak be, és valami csoda folytán nem a 2005-öt ismétli meg a kormányzat, amikor a költségvetési helyzetet a társadalom előtt eltitkolták, és nehogy már a választások előtt derüljön ki, hogy a pannon puma hosszú időre pannon lajhárrá változik - nyilvánvalóan az akkori időkről beszél a szerző.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

A helyzet most ugyanis sokkal súlyosabb. A jegybank akkor felemelte a szavát, most a jegybank hallgat. A jegybank szakmai hitelessége is ilyen szempontból azt mondja, hogy a szerző megkérdőjelezhető. A rossz lépéseket ez a cikk sorolja, külön kiemeli az ingatlanadó bevezetésének szerencsétlen ötletét, és idesorolja egyébként az áfaemelés megvalósított módját.

Mindezek alapján - mondja az írás szerzője - a Bajnai-kormány első 50 napja semmilyen hurráoptimizmusra nem ad okot, a bizonytalan kilátásokat jól jelzi, hogy a kezdeti pozitív reakciók után az államkötvénypiacon is - ide akartam kilyukadni - a kiábrándulás kezd úrrá lenni. A tízéves kamatok továbbra is stabilan, 10 százalék fölött vannak. Az MNB és a Pénzügyminisztérium továbbra sem képes beindítani az állampapírpiacot, és ez igen komoly problémát jelent a jövőre nézve.

Azt mondja a szerző, hogy nem lehet a végtelenségig a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió pénzéből élni, és előrevetíti már azt is, hogy fel kell készülnünk arra, hogy 2010-ben kénytelenek leszünk szembenézni egy 5 százalékos hiánycéllal, amiről a szerző azt gondolja, hogy azt az Európai Unió és az IMF nem fogja tolerálni, és azt valószínűsítem én ezzel, hogy az új kormány azzal fog találkozni, hogy egy finanszírozhatatlan költségvetési helyzetben van az ország, és az új kormánynak a lehetetlent kell majd megoldania.

Remélem, hogy a szerző állításai, amelyek a zöld újságban jelentek meg, a kormány szándékait nem tükrözik, és nem elaknásítani akarja egy leendő kormány működését, hanem az elkövetkezendő rövid időben valamit tenni az ország sanyarú sorsának jobbításáért. Ha azt mondtam, hogy oda akartam kilyukadni, hogy valamit tennünk kellene azért, hogy amikor az IMF-hitelcsomag lejár, amikor már nem lesz mihez hozzányúlnunk, akkor újra a normál állampapírpiacról tudjuk fedezni Magyarország költségvetési hiányát, akkor nem értem - és igazat adok a Magyar Pénztárszövetség képviselői álláspontjának -, hogy miért teszi azt a kormány, hogy az önkéntes pénztári szférát is tönkreteszi azzal, hogy a munkáltatók által fizetett juttatásokat teljes egészében adókötelessé teszi.

Ugyanakkor elfogadom a kormánynak azt a törekvését, hogy a jelenlegi helyzet sem fenntartható, mert aki szerencsés helyen van, és mondjuk, olyan munkáltatója van, amely képes ilyen forrásokat adni, az valamilyen módon jól jár, de a munkavállalók nagy része ilyen juttatásokhoz nem jut hozzá. Ugyanakkor azt is néznie kell a kormánynak, hogy egy ilyen döntéssel hogyan teszi még inkább tönkre azt az állampapírpiacot, ami egyelőre lehetetlen helyzetben van, hisz ezek a pénztárak is nyilvánvalóan a magyar állampapírok vásárlói voltak. Amit ők szerényen felvetnek, arra kellene találni egy olyan adómentes sávot, rést, amitől még megérné a munkáltatóknak ilyen ösztönzéseket adni a dolgozóknak, és a dolgozóknak esetleg ugyanúgy megérné a saját forintjaikból takarékoskodni, mert ez az államnak is része lenne.

Ez a bizonytalanság, hogy az egyik évben ösztönözzük az ilyen megtakarítási szándékot, és a következő évben minden előkészítés nélkül - mert ezt is kifogásolják - azzal szembesülnek, hogy mostantól kezdve minden támogatás lehetősége megszűnik, nem a kormány iránti bizalmat erősíti, tisztelt államtitkár úr.

Beszélnék nagyon röviden az ingatlanadóról is, mert azt már a fideszes képviselőtársaim is hosszasan tették. Azt mondom önöknek, hogy Európában nem nagyon van példa arra, hogy egy ilyen adó központi adó legyen, mert nekem amellett, hogy új adót vezetnek be, amit értelmetlennek tartok, elsősorban ezzel ez a bajom, és nem hiszek önöknek abban, hogy ez a 30 millió forint fölötti ingatlanok esetében fog csak megállni, hisz nagyon jól tudjuk, hogy a kormány eredeti szándéka az volt, hogy minden egyes ingatlanra kiterjeszti az ingatlanadót. Amikor ezt politikailag a szocialisták nem merték felvállalni, akkor jöttek elő ezzel a javaslattal.

De én már látom azt a szomorú tényhelyzetet az év vége felé, amikor újabb megszorításokat lesznek kénytelenek tenni a gazdaság tragikus mutatói miatt, és elkezdenek majd a zavarosban kotorászni, és előveszik majd azt az ötletet, azt a tervet, amivel ez a dolog elindult, azaz minden ingatlanra esetleg kivetik ezt az ingatlanadót. Ne tegyék! Ha megteszik, akkor se tegyék központi adóként, mert nem hiszek abban, hogy az APEH ezt hatékonyabban tudná beszedni.

Kezemben van egyébként - más is lehetne a kezemben - Veszprém megyei jogú város polgármesterének levele, amiben számtalan kérdést vet fel. Az önkormányzati vezetők sem tudják, hogy hogy fogja érinteni ez az önkormányzatok adópozícióit. Eddig valamilyen szinten biztos bevétellel kalkulálhattak. A jövő számukra kiszámíthatatlan. Nem tudják, hogy ebből a központi adóból hogyan fognak részesedni. Nem olvasom fel idő hiányában azt a majd' tíz kérdést, amit felvet a polgármester úr, de elgondolkodtató az, amit mondott. Csak szeretném a kormányt ilyen szempontból óvatosságra inteni.

Végül, mondanivalóm vége felé azzal zárnám a mondataimat, hogy azzal az adóátrendezéssel - mert ez kétségtelen megvalósul -, hogy a fogyasztási adók növekednek és a személyi jövedelemadó csökken, alapvetően egyet lehet érteni, és mi ezt a koncepcióváltást, ha úgy tetszik, támogatjuk is.

Ugyanakkor ne csapjuk be a választókat, mert szó nincs adókönnyítésekről. Amit személyi jövedelemadó kapcsán a Pénzügyminisztérium honlapján esetleg a választók olvashatnak és kiszámolhatnak, hogy a saját személyi jövedelemadójuk hogyan fog csökkenni, tegyük hozzá azt is, hogy az áfanövekedés, a jövedéki adó növekedése és minden más adóteher növekedése miatt, a vagyonadó növekedése miatt ez a személyi jövedelemadó-csökkenés elolvad, és tartok tőle, hogy összességében még inkább adóteher-növekedésről van szó. Ha mást akarna tenni a kormány - ezt is valljuk be szemérmesen a magyar választóknak -, nem lenne lehetősége. Abban a szerződésben, amit az IMF-fel önök felvállaltak - és csak az utolsó passzusokra hivatkozom utolsó alkalommal -, az IMF önöket arra kötelezte, hogy semmiféle adókönnyítést nem tehetnek.

(13.10)

Mármint az adókönnyítést úgy értem, hogy az államkassza adóbevétele egy forinttal sem lehet több. Tehát az, ami itt történik, az a forintok áttologatása az egyik zsebből a másikba, de összességében a sorok végén lévő állampolgárok, akiket elsősorban a vásárlóerő-prioritás számai érdekelnek, azok azzal találkoznak, hogy egy jottányit sem lesz jobb a helyzetük ezeknek az adótörvényeknek a módosítása során. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ezért, államtitkár úr, akkor tennék legbölcsebben, ha teret engednének az érdemi változtatásoknak, amire csak egy politikai felhatalmazással rendelkező kormány lenne képes. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)