Készült: 2021.06.18.22:12:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

66. ülésnap (2015.04.20.),  197-200. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 10:40


Felszólalások:   193-196   197-200   201-204      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György képviselő úr, a Jobbik képviselője: „Az egészségügy rabszolgái: hazai körkép az ápolókról” címmel. Parancsoljon!

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon immár harmadik alkalommal beszélünk az ápolók helyzetéről, és tesszük ezt azért, mert az különösen fontos kérdés. Természetesen nemcsak azért, mert ezen a hétvégén, ami mögöttünk áll, és a következő hétvégén is fekete ruhában fogják felhívni a figyelmet az ápolók a magyar ápolásnak az áldatlan helyzetére, hanem tesszük azért is, mert nagyon fontos számunkra az ápolás ügyének az előrevitele. Hiszen gyakorlatilag 60 ezer olyan munkavállalóról beszélünk, akinek a jelenlegi munkakörülménye nem megfelelő. Úgyhogy az államtitkár úr figyelmébe fogom ajánlani a napirend utáni felszólalásomat, hiszen ebben minden olyan téma benne lesz, ami irányadó, és amire megoldást kell találnia a kormánynak.

A WHO már 2003-ban megállapította, hogy az egészségügyi emberierőforrás-válság világméretű probléma. Az aktuális előrejelzések szerint 2020-ra egész Európában súlyos ápolóhiány alakulhat ki, akár kétmillió szakemberrel lehet kevesebb ezen a területen. Ennek az egyik oka az, hogy a fiatalok inkább a jó fizetést és a versenyszféra követelményeinek megfelelően folyamatos fejlődési lehetőséget biztosító új, innovatív szakterületek felé fordulnak. A gyors technikai fejlődés iránti csodálat és elhivatottság tehát csökkentette a humán területek iránti érdeklődést, ami nagyon jól megfigyelhető többek között az egészségügyi szakokra felvételiző diákok számának alakulásában is.

Magyarországon különösen kritikus a kialakult helyzet, azonban nem kifejezetten ez az egyébként természetes jelenség indokolja azt. Számos példát fel lehet sorolni, hogy miért is nem jó ma hazánkban az egészségügyben, azon belül is ápolóként dolgozni. Ezek közül csak néhányat sorolnék fel.

Annak ellenére, hogy az ápolói munka milyen szellemi és gyakran fizikai megterheléssel jár, a bérek rendkívül alacsonyak. A fizetésből a kereső személy egymaga is nehezen él meg, nemhogy még a családja. A munkakörülmények katasztrofálisak. Mivel a kórházak adóssága a beszállítók felé rendkívül magas, ezért a legalapvetőbb eszközökből is gyakran alakul ki hiány. Immár nem a kabáthoz varrjuk a gombot, hanem a beteghez, ami tavasszal egy szülészeten császármetszés után meg is történt. A betegek és a hozzátartozók a problémáikkal a körülmények miatt az ápolókat veszik elő, és ők azok, akik ezáltal rendkívül stresszes helyzetekbe kerülnek, pedig nyilvánvaló, hogy a minőség romlása nem a dolgozók hozzáállása miatt következett be, és az ápolók ugyanúgy szenvednek a létszám- és eszközhiány miatt is, mint ahogy a betegek. De ilyen problémakör például a megbecsülés hiánya is, mely mind a szociális, mind az egészségügyi dolgozókat egyaránt érinti, és nem új keletű dolog ‑ sokkal inkább köszönhető a kormányzati hozzáállásnak, mintsem az ipari fejlődésnek vagy bármi másnak.

Ne gondoljuk, hogy az érintettek csak hátradőlve várják a csodát, és nem tettek meg mindent a saját helyzetük javítása érdekében. A szakma számos javaslatot tett le a mindenkori kormányok asztalára ‑ sajnos mindhiába. A médián keresztül a lakosságot ugyan elérték, ám a döntéshozókra ez nem tudott elegendő nyomást gyakorolni. Segélykiáltásaikat a politika nem hallgatta meg, így egyre több ápoló látja úgy, hogy a boldogulásához vagy a szakmát, vagy az országot kell elhagynia.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ‑ rövidítve MESZK ‑ már 2008-ban megállapította, hogy minimum 6-8 ezer ápoló hiányzik a rendszerből. Mivel az ápolói hivatás jelenleg az egyik legkeresettebb hiányszakma külföldön is, az itthoni helyzet pedig évek óta nem látszik javulni, ez a szám mostanra tovább emelkedett. 2014 ősze óta lóg a levegőben az egészségügyi átalakítás ‑ ami viszont akkor még kecsegtető volt, az mára rémálommá változott. Ígértek egészségügyi életpályamodellt, béremelést, csak nem világos, honnan, miből és mikor lesz. Továbbra sincs szó például arról, hogy a továbbképzésen részt vevő nővérek és ápolók minden esetben megkapják-e a tanulási idő alatt a fizetésüket; továbbra sincs szó arról, hogy ösztöndíjprogramot indítanának a főiskolai hallgatók és szakiskolások részére; továbbra sincs szó arról, hogy korkedvezményes nyugdíjjal ösztönözzék a munkavállalásra a dolgozókat. Nem beszélnek arról, hogy adómentes juttatások hogyan kerülnek kilátásba, vagy lesznek-e egyáltalán; továbbra sincs szó arról, hogy kedvezményes, várólista nélküli egészségügyi ellátásban részesülhetnek-e például az ápolók. Az utóbbi rendkívül fontos is lehetne, hiszen jelen körülmények között az ápolók szervezetét felőrli a stressz és a túlterheltség.

Kérem, ne legyenek érdektelenek ezen probléma iránt, pontosan azok iránt, akiknek a legnagyobb szüksége van az önök segítségére. Ápolónak lenni hivatás, és rengeteg szépséget rejt magában. Engedjék, hogy a fárasztó munka ellenére ez a hivatás újra szép lehessen! Beláthatatlan következményei lesznek, tisztelt államtitkár úr, ha a bérek rendezésével, a szakma megbecsülésének helyreállításával, a munkakörülmények javításával és az állami ráfordítások növelésével a helyzetet nem rendezik. Az ápolók helyzetének javítása ‑ mind a dolgozók, mind az egészségügyben dolgozó szakdolgozók helyzetének a javítása ‑ most már nem tűr halasztást. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Haladéktalanul intézkedjen a kormány ennek megkezdése felől! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

ELNÖK: A kormány nevében Rétvári államtitkár úr kíván reagálni. Parancsoljon!

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány nemcsak úgy ítéli meg, hogy mostantól minden percben arra kell törekedni, hogy javítsuk az itt dolgozóknak a helyzetét, akár ápolókról, akár orvosokról van szó, hanem 2010 óta ‑ talán május 6-ától, vagy nem tudom pontosan, mikor alakult meg a kormány, talán júniusban 2010-ben ‑ úgy gondoljuk, hogy az egészségügyben már olyan helyzet van, amely fokozott béremelést, fokozott odafigyelést, fokozott fejlesztést igényel, legyen szó akár a mentőkről, hiszen az Országos Mentőszolgálatnak is érzékelhetően nagyobb a költségvetési támogatottsága, mint ezelőtt 4-5 évvel; legyen szó a kórházakról, ahol több száz helyszínen több száz milliárd forintnyi fejlesztés bonyolódott le az elmúlt három évben vagy most fejeződik be, ezekben a hónapokban; vagy legyen szó az egészségügyben dolgozók fizetéséről, amelyet igyekeztünk nem hitelből megemelni, hanem a gazdaság valós teljesítménye után emelni az egészségügyi béreket. Nyilván még jó sokáig kell emelnünk, ezért még jó sokáig van szükség a gazdaság növekedésére is, de ahogy megtettük a pedagógusok esetében, úgy elkezdtük az egészségügyben dolgozó 95 ezer ember esetében is a béremelések időszakát, korszakát. 2012-13-ban már összesen 76 milliárd forint értékben került sor többletkifizetésre az itt dolgozóknak, és megemelkedett a fizetésük 27 százalékkal.

Persze nyilvánvalóan mindenki ennek a többszörösét szeretné megadni az orvosoknak, az ápolóknak, mi is igyekszünk ezt a munkát tovább folytatni a következő időkben, de a képviselő úr is azzal kezdte a napirend utáni felszólalását, hogy az egész világra jellemző az, hogy egyre kevesebben választanak ilyesfajta hivatást maguknak, egyre kevesebben vállalják azt, hogy az életüket másokért adják. Hiszen ez több mint egy szimpla munka, ez az embert sokszor nemcsak fizikailag, de érzelmileg is megpróbáló helyzet, amikor betegekkel foglalkozik nap mint nap, vagy akár ügyeletben van ott, és az egész éjszakáját a betegek mellett tölti. Éppen ezért az egész világon tendencia az, hogy a jóléti államokban kevesebben fordulnak e felé a végzettség felé. Ezért volt fontos akár a rezidensösztöndíjnak a bevezetése, amely 2500 már végzett fiatal orvost itthon tart Magyarországon, vagy az ápolók számára az idei évtől biztosítandó több mint kétmilliárd forintos olyan ösztöndíjkeret, amely a pályaválasztás előtt állókat segíti ahhoz, hogy az ápolói hivatást válasszák.

(15.10)

Vagy a tanulószerződések bevezetésének lehetősége a már dolgozók részére, vagy akár a 2300 elindított új szakképző intézmény, amely szintén a kórházak, egészségügyi intézmények számára képez ápolókat, más alkalmazottakat. És még tudnék példákat sorolni a képviselő úrnak, csak azt szeretném ezáltal is jelezni, hogy minden területén ennek az ágazatnak igyekeztünk előrelépni, akár a várólisták területén, a kórházi adósság területén is, de nyilván négy év alatt van egy bizonyos korlátozott rész, amit meg tudtunk tenni. De nem ez a kormány volt az, amelyik mondjuk, vizitdíjat akart volna bevezetni, vagy 13. havi bért elvéve 8 százalékkal csökkentette az egészségügyben dolgozó közalkalmazottak fizetését, hanem ennek a két-háromszorosát igyekeztünk béremelésben visszaadni minden egészségügyi dolgozónak.

Azt hiszem, nemcsak a múlt hétvégén és a következő hétvégén kell hogy odafigyeljünk az ápolók sorsára, az ápolók bérviszonyaira, munkakörülményeire, milyen állapot van tényleg a szolgálati lakások környékén, ami hihetetlenül nagy mértékben javítandó lenne, hanem a hét minden napján és minden hétvégéjén is, hiszen, aki volt kórházban vagy ismerősét, barátját, rokonát látogatta ott meg, az látja, hogy milyen emberfeletti munkát végeznek. Mi ehhez a magunk anyagi eszközeivel kívánunk hozzájárulni, az EU-s forrásokból minél nagyobb összeggel. Az idei évben a tavalyi költségvetéshez képest az egészségügyi ágazatra 6 százalékkal nagyobb összeget igyekeztünk fordítani, vagy a chipsadóból és más bevételekből igyekszünk közvetlenül az egészségügyi bérfejlesztésre fordítani azokat a forrásokat, amelyeket a kormány a befizetőktől megkap. Bízom benne, hogy ez egy fenntartható fizetést, fenntartható bevételt jelent az egészségügyi ágazat számára, és abban is bízom, hogy az egészségüggyel kapcsolatos hírek a következő hetekben arról fognak szólni, hogy a kormány döntése nyomán hol, hogyan és milyen körülmények között kerülhet sor a kórházaknak az évtizedek alatt felhalmozott és körülbelül 4-5 éve hasonló tömegben levő adósságainak a kifizetésére, hiszen ez az első olyan kormány az elmúlt évekből, évtizedekből, amelyik tényleg nem látszatintézkedésekkel, nemcsak tűzoltással, nemcsak felszíni kezeléssel, hanem mélyrehatóan igyekszik a kórházak adósságállományát is rendezni. Ez minden ott dolgozó számára könnyebbséget jelent munkabérben, munkakörülményekben egyaránt. Köszönöm szépen.




Felszólalások:   193-196   197-200   201-204      Ülésnap adatai