Készült: 2021.06.18.22:28:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

31. ülésnap (2014.11.24.),  299-300. felszólalás
Felszólalás oka Napirend utáni felszólalások
Felszólalás ideje 5:44


Felszólalások:   283-298   299-300   301-302      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.

Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk.

Most a napirend utáni felszólalások következnek. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lukács László György képviselő úr, Jobbik: „Újabb egészségügyi struktúraváltás: kik lesznek a vesztesek?” címmel. Öné a szó, parancsoljon!

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A címben említett kérdést egy vitaindítónak szánom, amely az egészségügyben végbemenő és a várhatóan végbemenő struktúraváltásról szól. Leszögezni kívánom, hogy a Jobbik a saját álláspontját az egészségügyi dolgozók érdekében fogalmazza meg és fogalmazta meg ebben. És hogy mire is alapozzuk, hogy struktúraváltás készülődik ebben az ügyben, azt könnyen ki lehet olvasni, hiszen már egy új törvényjavaslat van ebben bent a tisztelt Ház előtt, viszont egy helyről nem lehet kiolvasni a struktúraváltást, nem alapozza meg ugyanis a költségvetésnek semmilyen száma azt, hogy az egészségügyben bármilyen változás lesz. Leginkább a szépen lassan szivárgó cikkek, illetve államtitkári nyilatkozatok mutattak, illetve mutatnak abba az irányba, hogy komoly változás előtt áll az egészségügyi ellátórendszer.

(20.50)

És ha ott tartunk, hogy milyen cikkekből szivárogtak az információk, jól láthatjuk, a legnagyobb probléma az, hogy nem egy társadalmi vitát és nem egy előkészített, megfelelő háttérmunkát követően kerülnek elő ezek az iratok, illetve ezek az elképzelések, hanem az államtitkárnak az általában egy-egy konferencián elmondott, elkottyintott részleteiből kerülnek elő. Tehát nyugodtan kérdezhetjük, hogy volt-e társadalmi vita, illetve hol van ez előkészítve, illetve nyugodtan róhatjuk a Fidesz számlájára azt is, hogy ha társadalmi vitát nem is folytattak, milyen kommunikációt folytatnak, ugyanis nem szerencsés az, ha újságokból, illetve konferenciabeszélgetésekből értesülünk arról, hogy milyen, egyébként a gyökeréig ható változások indulnak el az egészségügyben.

A történeti szál pedig úgy néz ki az egészségügy struktúraváltásában, hogy négy éve, sőt lassan már öt éve, amikor a Fidesz-kormány hatalomra lépett, azt mondta, hogy az egészségügyi ellátórendszer a romokban hever, és mindenképpen átalakítás igényeltetik. S hozzá is kezdtek az ellátórendszer átalakításához, mint tudjuk, állami fenntartásba kerültek kórházak és más egészségügyi intézmények. De igazából azt láthatjuk mögötte, hogy a Fidesz által elkezdett struktúraváltás még mindig egy hibás, elhibázott döntés volt, és 2006 óta úgy tűnik, hogy a krízis állandósult az egészségügyben.

És hogy mi is lehet a T/2123-as törvényjavaslatnak az egyik alapja, ami egyébként a Ház elé fog még többször kerülni, és úgy gondolom, szakmai viták is fognak ebben folyni, hát ez a javaslat nem mást tűz ki célul, mint hogy megyei, illetve térségi szinten fogja működtetni a szakellátást, ami egy dologban fog megnyilvánulni, hogy a korábban erre a célra hivatott GYEMSZI gyakorlatilag le fogja húzni a rolót, és egy szintén mozaikszóból összeálló ÁEK kezelőnek a felállításával fogja működtetni a rendszert a kormány.

Egyébként az államtitkár elmondta, és ebben egyet is lehet érteni, és a Jobbik is egyetért, hogy a legfontosabb döntéseket mindenképpen a helyi szinteken, a legalsóbb szinteken kell meghozni. Azonban ebben az esetben akár azt is feltehetnénk, hogy nem lenne-e érdemesebb visszavezetni arra a szintre az egészségügyi ellátásról való döntést, ami az önkormányzatok kezében volt régen, ugyanis azt lehetett látni, amíg az önkormányzatoknál volt az intézmények fenntartása, addig nem harapóztak el az adósságállományok, nem úgy, mint most, amikor 80-100 milliárd forintra rúg körülbelül az adósságállománya az egyes kórházaknak, amire mindenképpen szükséges a pénzt rászánni.

Ami a legrosszabb és talán a legméltánytalanabb, hogy elindult egy alkudozás a kórházak között, hogy ki milyen ellátást végezzen, és ki milyen tevékenységet tud majd végezni. Lényegében ez a dolgozóknak már egy ismert folyamat is, ugyanis a Fideszt megelőzően már az MSZP-nél begyakorolhatták azt, hogy miken kell alkudozni, és egy kicsit úgy érzi az ember, mintha egy olyan játékban venne részt ? talán mindenki látott már ilyet egy-egy táborban ?, ami egy székfoglalós játék, hogy mindig eggyel-eggyel kevesebb szék lesz, egyre kevesebb széket lehet elfoglalni, és folyamatosan esnek ki a fontosabbnál fontosabb láncszemek. Csak az a baj, hogy ez nem egy játék, hanem 200 ezer egészségügyi dolgozó béréről, munkájáról és jövőjéről van szó, és 9 millió biztosítottal játszik a kormány ezekben az esetekben.

És hogy mivel lehetne a problémát megoldani és kezelni? Ez nem más, mint a pénz, pénz nélkül ugyanis nem fog működni a struktúraváltás sem. Kezdjük az adósságállománnyal, de beszélhetünk az életpályamodellről is, amely 25 milliárdot igényelne csak az elindításában, vagy a háziorvosi és alapellátás 10 milliárd forintot meghaladó része is szükséges lenne. Így hát felmerülhetnek a kérdések, hogy miért fontos pont most az átalakítás, miért kell ismét átalakítani, és hogy nem lehetne-e visszatérni az önkormányzati fenntartásra, és hogy mennyire előkészített, illetve átgondolt ez a modell. Úgy gondolom, hogy ezekre a kérdésekre a választ a közeljövőben nagyon gyorsan meg fogjuk kapni, de úgy látom, hogy a kormány sajnálja a pénzt az egészségügyre, ezért kényszerít arra, hogy ismételten újratervezzünk, és úgy érezzük magunkat, mint az a bizonyos autóban lévő közlekedési eszköz, amikor már késésben vagyunk, és el is tévedtünk, akkor is még mindig azt hajtogatja, hogy újratervezés, újratervezés. Ezen változtatni kell. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:   283-298   299-300   301-302      Ülésnap adatai