Készült: 2020.02.23.12:59:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

75. ülésnap (2019.06.19.), 12. felszólalás
Felszólaló Dr. Szűcs Lajos (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:59


Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZŰCS LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Asszonyok! Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Három szóval szeretném jellemezni a 2020-as költségvetést, ahogy már megszoktuk: kiszámítható, következetes és betartható. Ez a három szó  amely nem először kerül már itt elő  mindenképpen fontos, és pontosan jelzi azt, hogy milyen módon gondolunk a 2020-as költségvetésre. Nem először hangzik el, de mindannyian el fogjuk mondani, hogy a kormány egyik leghangsúlyosabb célja a családok védelme, a családok megerősítése. Bármennyire is a társadalom legkisebb alkotóegységéről beszélünk, annak nevelő-formáló erejét nem elég hangsúlyozni. Ezért nem meglepő módon a jövő évi költségvetés is a családok helyzetének megerősítéséről szól.Az előttünk fekvő törvényjavaslat szerint jövőre 2200 milliárd forintnál több jut a magyar családok támogatására. Zárójelben megjegyzem, hogy 2010-ben még összesen 960 milliárd forintról volt szó. A 2010-es kormányváltást követően ez már a tizedik olyan költségvetés, amelyet a polgári kormány tervezett meg. Egy költségvetés általában a jövőről szól, de érdemes egy kicsit visszatekinteni az elmúlt tíz év költségvetési javaslataira. Ennek kapcsán két gondolat fogalmazódott meg bennem. Ha emlékezetem nem csal, akkor az elmúlt tíz év költségvetésének mindegyikében voltak családokat érintő pozitív intézkedések, akár adócsökkentés, akár egy új támogatási lehetőség formájában. Úgy gondolom, hogy ezek azok a kormányzati lépések, amelyekre a legbüszkébbek lehetünk.

Másrészről pedig az elmúlt évekből eszembe jutnak azok a szirénahangok is, amelyek mindig megjósolták… (Arató Gergely: Szirénhangok.) Sziréna. Nem szirén. Sziréna, kedves képviselő úr. (Arató Gergely: Szójáték volt?) Így van. (Arató Gergely: Bocsánat.) …mindig megjósolták a benyújtott költségvetés tarthatatlanságát, megalapozatlanságát, kritizálták annak túlzott kincstári optimizmusát. Legtöbbször általában ellenzéki szereplőktől érkeztek ezek a vélemények, de jeleskedtek benne a média által felkapott sztárközgazdászok is. Sajnálatos módon egy dolog maradt el az elmúlt években, a bocsánatkérés, ami mindig akkor maradt el, amikor kiderült, hogy a tényszámok nem támasztották alá az elmúlt években sem ezeknek a szirénahangoknak az állításait. Lassan tíz éve az a forgatókönyv, hogy az ellenzék szerint a költségvetés számai nem jók, aztán kiderül ennek az ellenkezője.

Ezúton szeretném megragadni a lehetőséget, és köszönetet mondani a pénzügyminiszter úrnak, államtitkár úrnak a munkájáért, azért a fiskális fegyelemért, amit már hosszú évek óta tanúsít a minisztérium, és természetesen a dolgozóknak, a kollégáknak is azért a pontos, felelősségteljes munkáért, amit nap mint nap végeznek. Ahogy a magyar gazdaság teljesítményében ott van minden magyar ember munkája, a Pénzügyminisztérium munkatársainak tervező-elemző munkája ugyanúgy elengedhetetlen volt annak eléréséhez.

Amikor arról beszélünk, hogy kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, visszafizettük az IMF-hitelt, teljesítettük a maastrichti kritériumokat vagy egy-egy hitelminősítő felminősíti az országot, akkor ebben minden magyar ember munkája és a Pénzügyminisztérium kollégáinak a munkája is benne van; köszönet illeti őket.

A kis kitérő után néhány fontosabb adat a jövő évi költségvetésből. Ahogy már említettem, a családok támogatására elkülönített 2200 milliárd forintból 200 milliárd forint kifejezetten a családvédelmi akciótervhez kapcsolódik. A babaváró támogatáson keresztül pedig több mint 400 milliárd forintot vehetnek majd fel a fiatalok olyan kamatmentes kölcsönként, amelyet adott esetben vissza sem kell fizetniük, ha gyermeket vállalnak. A jövő évi költségvetésben csaknem 300 milliárd forint jut otthonteremtésre a családi otthonteremtési kedvezményen, az ahhoz kapcsolódó, bővülő támogatási kölcsönön keresztül vagy éppen jelzáloghitel-elengedéssel. Szintén jövőre indul a négygyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentessége is. Annak érdekében, hogy a munka világába történő visszatérést segítsük, bölcsődefejlesztési célokra 40 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Egyúttal fontosnak tartom kiemelni azt a tényt is, hogy amíg 2010-ben a családtámogatások 76 százaléka alanyi jogon járt, és csak 24 százaléka volt munkához kötve, addig most a munkaalapú támogatások vannak túlsúlyban. Ez is jól mutatja a jelenlegi kormányzati és a baloldali családpolitika közötti különbséget. Amikor mindössze 3,5 százalékos munkanélküliség van az országban, azt gondolom, ez teljesen indokolt, és élvezi is a magyar emberek támogatását.

A 2020-as költségvetés másik fontos pillére a magyar gazdaság védelmének megerősítése. Erre azért van szükség, mert a világban egyre nő a bizonytalanságok száma, itt elég csak az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háborúra, a romló külpiaci körülményekre vagy éppen a brexitre gondolni. Jelenleg a magyar gazdaság az egyik legdinamikusabban növekvő gazdaság Európában, ez szándékosan van így, és szándékunkban is áll fenntartani. Ennek érdekében fontos, hogy felkészüljünk akár negatív forgatókönyvekre is. Ezt a célt szolgálja a nemrégen meghirdetett gazdaságvédelmi akcióterv, amelynek számos pontja a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, a kkv-knak ad nagyobb pénzügyi mozgásteret.

A gazdaságvédelmi akcióterv egyik első lépéseként a szociális hozzájárulás 2019. július 1-jétől 2 százalékponttal, 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken. Ez az intézkedés 2019-ben 144 milliárd forintot, 2020-ban 156 milliárd forintot hagy a gazdaság szereplőinél. A kiva mértéke 13 százalékról 12 százalékra csökken 2020. január 1-jétől. Ezzel az adózási formával jelenleg mintegy 40 ezer vállalkozás adózik. Az adózás egyszerűsítését szolgálja az adók számának csökkentése is, így kivezetésre kerül az eva az adózás rendjéből. További jó hír, hogy az adóelőleg-feltöltés eltörlését is kezdeményezte a kormány, így a jövőben az eddigiekhez képest öt hónappal később, a májusi adóbevallással együtt rendezhetik a vállalkozások az adókötelezettségeiket.

A turisztikai ágazat további fejlesztése érdekében a szálláshely-szolgáltatások áfája 18 százalékról 5 százalékra fog csökkenni.

A kistelepüléseken a lakásépítések, a lakásberuházások ösztönzésére ötmillió forintig visszatérítésre kerül majd az áfa. A munkaerőhiány csökkentése érdekében a jövőben lehetőség lesz arra, hogy a magánvállalkozások is kapjanak támogatást ahhoz, hogy munkásszállókat építsenek. További beruházást serkentő intézkedés, hogy a kormány 2022 végéig folyamatosan mérsékelni fogja azt az összeghatárt, amely alapján a vállalkozások fejlesztési adókedvezményt kaphatnak, ami körülbelül 6500-7000 vállalkozást érinthet Magyarországon.

(10.20)

A hitelezés további növelése érdekében a garanciarendszer is megerősítésre kerül. Mind a Garantiqa Hungarica (sic!), mind az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány jelentős tőkeemelésben fog részesülni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A család és a munka után talán az egyik legfontosabb dolog az emberek életében a biztonság. Sajnos, az Európai Uniót sújtó bevándorlás továbbra is a legfontosabb politikai kérdés maradt. Uniós szinten sajnos továbbra sincs egyetértés abban, hogy az Unió külső határait szigorúan meg kell védeni, inkább hangsúly a határmenedzsmenten van. Ahogy ezt mindig is képviseltük, a migráció számunkra nem lehetőség, hanem kulturális, gazdasági és közbiztonsági kockázatot jelent. Éppen ezért örvendetes, hogy a következő évi költségvetésben a közbiztonságra, honvédelemre szánt források tovább növekednek. A 2010. esztendőhöz képest már több mint kétszer annyit költünk saját biztonságunkra.

Fontos kiemelni, hogy a 2020-as költségvetésben minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat, mint az előző évben. 2010-hez képest a családok támogatására 1261 milliárd forinttal, a nyugdíjakra 840 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozók bérére 1455 milliárd forinttal, a védelmi és rendvédelmi kiadásokra pedig 723 milliárd forinttal több összeg jut.

Nagy utat tettünk meg az elmúlt kilenc évben, ugyanakkor feladat továbbra is bőven van. Fontos célnak tekintjük a teljes foglalkoztatottság elérését. Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki, aki akar és tud, dolgozhasson Magyarországon, és ezt ne büntessék adókkal, ahogy ezt megszokhatták a 2010 előtti időszakban. A foglalkoztatottak száma már közelíti a 4,5 millió főt, miközben 3,5 százalékos a munkanélküliség. Érdekességképpen megjegyzem önöknek, hogy ez az adat éppen hasonló az Amerikai Egyesült Államok mutatóihoz.

Az elért gazdasági eredményeket ráadásul úgy valósítottuk meg, hogy Magyarország immáron hét éve teljesíti a költségvetésihiány-célra vonatkozó úgynevezett maastrichti kritériumokat, sőt a magyar gazdaság ma ott tart, hogy ezen kritériumokon túl is teljesíti, hiszen a jövő évre tervezett költségvetési hiány várhatóan mindösszesen 1 százalék lesz. Többször elhangzott már, hogy ezt úgy is értékelhetjük, mint egy nullás költségvetést, bár szerintem ennél jobbak a mutatóink, hiszen a félretett pénzek, illetve az, hogy a költségvetés több mint 2000 milliárd forintos beruházással számol, jelentősen azt mutatja, hogy ez a költségvetés szufficites. Megnyugtató, hogy az államadósság 2010 óta folyamatosan csökken, de ahogy ezt Bánki Erik képviselőtársam elmondta, ennek azért az Alaptörvény is keretet ad; szeretnénk, ha ez mindenképpen be is tartódna a következő évben is.

Ezt a pénzügyi biztonságot és fenntarthatóságot szolgálja az Országvédelmi Alap és a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatainak megemelése is. A két tartalék összesen 488 milliárd forint lesz, ami a nemzeti össztermék 1 százalékának felel meg.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó volt hallani a 2010 előtti időszakhoz képest az Állami Számvevőszék, illetve a Költségvetési Tanács véleményét, mert ebben arról hallhattunk, hogy a költségvetés tervezése megfelelt a törvényi követelményeknek, és mindenképpen jó volt hallani, hogy az elmúlt évekhez képest sokkal kevesebb bizonytalanságot értékelt akár az ÁSZ, akár a Költségvetési Tanács ebben a jelentésében.

Azt is jó volt hallani, hogy immár ötödik alkalommal az év közepén nyújtotta be az Országgyűlés számára a költségvetést a kormány. Itt szeretném megjegyezni, hogy a költségvetés megalapozottsága, tarthatósága nem a benyújtás időpontján múlik, hanem a szakértelmen és a minőségi munkavégzésen. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) A mindenkori zárszámadások eddig mindig rácáfoltak azokra, akik úgy gondolták, hogy tavasszal kevés tényszám birtokában vagyunk ahhoz, hogy a költségvetést lehessen tervezni. Úgy vélem, ahogy eddig is, bízhatunk a Pénzügyminisztérium és kollégáinak szakértelmében, és ezért az általa beterjesztett 2020. évi költségvetést elfogadásra fogjuk javasolni, mert úgy gondoljuk, hogy biztosítja Magyarország gazdasági növekedését.

Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, a Fidesz-KDNP-pártszövetségben a Fidesz részéről kérem önöket, hogy lehetőség szerint az időkeretben tárgyalják meg, módosító javaslataikkal akár egészítsék ki, és utána szavazatukkal támogassák a 2020. évi költségvetést. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  12  Következő    Ülésnap adatai