Készült: 2024.03.29.13:44:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

75. ülésnap (2019.06.19.), 1. felszólalás
Felszólaló Lezsák Sándor (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Az ülésnap megnyitása
Videó/Felszólalás ideje 6:32


Felszólalások:  Előző  1  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésének 3. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István és Varga László jegyző urak lesznek segítségemre.Köszöntöm kedves vendégeinket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Az elkövetkezőkben két olyan júniusi napra szeretném ráirányítani a figyelmüket, amelyek kiemelkedő jelentőségűek a szabadságszerető magyar nemzet naptárában.

18 esztendővel ezelőtt, 2001 májusában fogadta el az Országgyűlés a 2001. évi XVII. törvényt az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról. Ennek rendelkezései  az utolsó idegen megszálló katona hazánkból történt eltávozása napjának emlékezetére  június 19-ét nemzeti emléknappá; a kivívott szabadság tiszteletére pedig június hónap utolsó szombatját  amely idén 29ére esik  a magyar szabadság napjává nyilvánították.

A második világháború befejezéséhez jelentős áldozatokat hozó szovjet hadsereg eleinte felszabadítóként, a további évtizedekben pedig a nagyhatalmak megállapodásán alapuló megosztott Európa keleti felének megszállójaként volt jelen Magyarországon is. (Zaj.  Az elnök csenget.) A hazánkban állomásozó hadseregcsoport ideiglenes státusza belülről nézve öröknek tűnt, ennek ellenére a magyar nemzet bátor képviselői felléptek ittlétük ellen 1956-ban, majd a ’70-es, ’80-as évek ellenzéki mozgalmaiban is.

1989-ben a történelem kereke jó irányba fordult, a kedvező nemzetközi események lehetővé tették teljes szabadságunk és jogállamiságunk kereteinek megteremtését. Magyarországot 1989. április 25-én hagyta el az első szovjet alakulat. A teljes csapatkivonásról szóló kétoldalú tárgyalások 1990 elején lezajlottak, amelyek eredményeképpen az azt követő 15 hónapban nagy mennyiségű hadianyag, katonai felszerelés és nem utolsósorban katonai személyi állomány hagyta el az országot.

Tisztelt Képviselőtársaim! 1991. június 19-én Viktor Silov altábornagy személyében az utolsó szovjet katona is átlépte az országhatárt. Ezzel közel fél évszázados álmunk valósult meg: 1944. március 19. óta először nem állomásozott Magyarország területén megszálló idegen haderő.

Ettől a naptól kezdve a magyar nép önállóságát visszakapva, szabadon, külső katonai fenyegetettség nélkül dönthet saját sorsáról. Emelt fővel vallhatja magáénak az évszázadok során fellobbant forradalmak és szabadságharcok örökségét. A költő szavaival: szabadság csak ott van, ahol szavát megértve meghalni tudnak, és élni mernek érte.

Erre emlékezzünk ezen a két júniusi napon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. A törvényjavaslat T/6322. számon, az Állami Számvevőszék véleménye pedig T/6322/4. számon a honlapon megismerhető. Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztést uniós és nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem az előterjesztés tárgyalására érkezett Domokos László elnök urat, az Állami Számvevőszék elnökét és Kovács Árpád urat, a Költségvetési Tanács elnökét. (Taps.)

Tájékoztatom önöket, hogy a törvényjavaslat tárgyalása során a Költségvetési bizottság jár el Törvényalkotási bizottság jogkörében.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés az előterjesztés 30 órás időkeretben történő tárgyalásáról döntött. A napirendi ajánlás függeléke tartalmazza az időkeretek felosztását.

Felkérem Tiba István jegyző urat, hogy ismertesse a frakciók mai napon rendelkezésre álló időkeretének felosztását, valamint a vita fontosabb szabályait.




Felszólalások:  Előző  1  Következő    Ülésnap adatai