Készült: 2024.03.29.02:07:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

170. ülésnap (2008.11.03.), 2. felszólalás
Felszólaló Gyurcsány Ferenc (MSZP)
Beosztás miniszterelnök
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 27:30


Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, házelnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A nemzetközi pénzügyi válság legsúlyosabb közvetlen veszélyét, úgy tűnik, hogy egyelőre elhárítottuk. Köszönöm mindazoknak, akik ebben az elmúlt napokban és hetekben közreműködtek. Köszönöm szépen az állam különböző szervezeteinek, az ott dolgozó kollégáknak. Köszönöm szépen azoknak az ellenzéki képviselőknek, vezetőknek, akik a saját eszközeikkel, nyilván a hozzájuk mért felelősséggel ebben közreműködtek.

Újra és újra megkérdezik, hogy mi ebből a nemzetközi pénzügyi válság közvetlen magyarországi hatása és mi ebből a saját felelősségünk. Azt gondolom, érdemes erre tisztességgel válaszolni. Azt mondanám, hogy annak a bajnak a túlnyomó többségét, amellyel szembenézünk, most nem magunknak kerestük. Azt kaptuk - nem kívántuk, de megkaptuk. Ez a válság nem Magyarországon indult, nem itt keletkezett, de kétségtelen, hogy vannak olyan tényezők, amelyek miatt Magyarország számára súlyosabb és messzebb mutató kockázatokat jelentett. Ez utóbbiról érdemes nekünk beszélni, arról kevésbé, hogy maga a nemzetközi pénzügyi válság miért robbant ki az Egyesült Államokban. Azt hiszem, hogy most és itt erre ne sok energiát fordítsunk. De hogy mi, magyarok, politikusok és nem csak politikusok milyen szerepet játszottunk abban, hogy Magyarország sérülékenyebbnek tűnt vagy tűnik, mint más országok, erről érdemes szót váltani; mert egyébként a megállapítással egyetértek.

Legalább négy olyan okot látok, amelyet itt érdemes felsorolni. Négy olyan okot, amelyet el kell mondani ahhoz, hogy ne tűnjön úgy, hogy Magyarország vezetői nem értik, hogy mi játszódik le a világban.

Az első: Magyarországon az elmúlt években rendkívül alacsony lett a lakosság megtakarítása. Pénzügyi egyensúlyban lévő országok esetében általában az a helyzet, hogy a lakosság legalább annyit megtakarít, amennyivel többet költ az állam és amennyivel többet költenek a vállalatok. Magyarországon ez nem így van. Magyarországon alig-alig takarít meg a lakosság, különösen súlyos a helyzet nagyjából 2000-2001 óta, amikor is az akkor elkezdett otthonteremtési politika, amelyet nagyon szerettek az emberek, tegyük hozzá, arra ösztönzött mindenkit, hogy ne csak hogy ne takarítson meg, hanem még sokkal többet költsön. Ha itthon nem takarítunk meg, akkor külföldről kell felvenni pénzt. Ez az első ok.

A második ok: nagyjából 2001 és 2006 között, egyébként önmagában, azt hiszem, hogy indokolható szociális, fejlesztési és egyéb okoknál fogva az állam folyamatosan lényegesen többet költött, mint amennyi bevétele volt. Ez igaz ránk is, a mai kormányra, illetve a kormány mögött álló pártokra 2006-ig. 2006 óta ez nem igaz. Ha pedig sokkal többet költünk, akkor valahonnan ezt finanszírozni kell. Mint ahogyan az első oknál mondtam, a lakosság nem tudja finanszírozni ezt a túlköltést.

A harmadik: a világ országai, Európa országai általában, amikor szembenéznek azzal, hogy országuk nem eléggé versenyképes, akkor a válaszok egy része szerkezeti nagy átalakításokat jelent. Az a kormány, amelyet vezetek, 2006-ot követően ugyanezt a választ kívánta megadni. Azt mondtuk, hogy át kell alakítani az állam működését jó néhány területen. Önkormányzati reformot kezdeményeztünk, a felsőoktatási reformot vittük tovább, egészségügyi reformot kezdeményeztünk. Ezen reformpolitikák egy része, mások mellett, de különösképpen a vele szemben megszerveződő politikai és társadalmi akaratok nyomán lefékeződött, egyik-másik része megállt; kár értük. Ma erősebbek lennénk, ha végigmehettünk volna ezen az úton.

A negyedik ok, ami sajátosan magyar, hogy Magyarországon a vállalatok és a lakosság jelentős része az elmúlt években egyre inkább devizában adósodott el. Különösen igaz ez az utolsó egy-másfél évre, amikor már ráadásul nem nagyon voltak hosszú lejáratú devizahitelek. De mintha mi sem történt volna, folytatták ugyanezt a magatartást nagyon sokan. Miközben jövedelmeink forintban vannak, miközben a kevés megtakarításunk nagyobb része is forintban, eközben kötelezettségeink túlságosan nagy része egyre inkább külföldi devizában jelentkezett.

(11.10)

Magyarországon egy euró megtakarításra öt eurónyi hitel jut.

Ez az, ami miatt Magyarország ma, amikor a nemzetközi világválság hatására, a nemzetközi pénzügyi válság hatására a pénzügyi piacokon nagy a bizalmatlanság, sérülékenyebb. Miért is? Hát azért, mert példának okáért nekünk hiába van forintunk, abból devizát kell csinálni, merthogy abban kell törleszteni. Viszont nem nagyon van deviza a piacon, akinek van, az nem nagyon akar eladni; olyannyira nem, hogy Európa, sőt a világ egyik legversenyképesebb gazdasága, a dán gazdaság az Európai Központi Bankhoz fordult, hogy neki, akinek dán koronája van, neki problémája van a dán koronából eurót vásárolni.

Magyarországon jövőre nagyjából 30 milliárd eurónyi kötelezettség jár le, az adósok: bankok, vállalatok, a lakosság és közte az állam jövőre nagyjából 30 milliárd eurót kell hogy törlesszen. Ez az összeg egyébként nagyjából a kétszerese az ideinek, éppen azért, mert az elmúlt másfél évben már nagyon sokan rövid lejáratra vettek csak fel hiteleket. De hogy a félreértést elkerüljük, ebből a bizonyos 30 milliárd eurónyi jövőre lejáró kötelezettségből az államot összesen 3 milliárd eurónyi kötelezettség terheli - három; a maradék 27 a lakosságot, a vállalatokat és a bankokat. És amikor jó pár hete kitört a nemzetközi pénzügyi válság, és ránéztek az elemzők, hogy kik lesznek abban a helyzetben, akiknek jövőre sokat kell törleszteni, és esetleg bajban lehetnek, akkor azt mondták, hogy itt van Magyarország, a magyaroknak nagyon kevés devizabetétjük van, és közben jövőre nagyon sokat kell fizetni; hogyan fogják tudni átváltani ők a forintjukat devizára?

Képzeljék el azt a helyzetet, amikor az adósnak törlesztenie kell devizában, de nincsen devizája - forintja viszont van. Egyre többet kell neki forintban fizetnie, hogy devizát vásárolhasson. Mi is ez a folyamat? Ennek a folyamatnak az a vége, hogy egyre többet kell adni az euróért, egyre gyengébb lesz a forint, egy euróért már nem 250 forintot kell fizetni, hanem 270-et, majd 290-et, majd 300-at, majd 350-et - ki tudja, hogy hol áll meg, őszintén szólva, ez az elhajított kő -, és a magyar forinttal ugyanaz történhet meg, mint egyik-másik más ország valutájával: hogy jelentősen leértékelődik.

Azt gondolhatnák nagyon sokan, akiknek nincsen devizahitele: ó, kérem szépen, ez legyen azoknak a baja, akik devizában adósodtak el. Azon túlmenően, hogy nagyon-nagyon sok ilyen család van, azt kell hozzátennünk, hogy ez nem olyan egyszerű kérdés. Tudniillik hogyha 350-400 forintba kerül egy euró, ennek mindjárt az a következménye, hogy az infláció meghaladja a 20-25 százalékot, és anélkül, hogy bármit csináltunk volna - anélkül, hogy bármit csináltunk volna! - valamennyi magyar ember elveszíti jövedelmének a negyedét, harmadát. Ha van súlyos veszély, ha szembe kellett nézni nagy kockázattal, akkor ez volt az. Hogyan lehet azt megakadályozni, hogy a forint, minden határon túl gyengülve, eleméssze valamennyi magyar család jövedelmének a negyedét, harmadát? Kérem szépen, itt nem babra megy a játék. Itt, hogyha egyszer a forint megzuhan, akkor utána iszonyatos erőfeszítés kell visszavinni azt abba a sávba, ahol most van. A magyar kormánynak, a jegybanknak ezzel a veszéllyel kellett szembenéznie.

Van aztán még egy kockázat: hogyha nem a magyar lakosság megtakarításából finanszírozzuk az állam működését, akkor honnan finanszírozzuk? Akkor kimegyünk a piacra - ezt úgy hívják -, és megpróbálunk államkötvényeket eladni. Igen ám, de azt olvasom, hogy nemcsak Magyarországnak, hanem az elmúlt hetekben Ausztriának, Olaszországnak, Hollandiának gondjai voltak állampapírjai értékesítésével. Ha nem akarják megvenni az állampapírt, akkor mi történik? Az történik, kérem szépen, hogy egyre nagyobb kamatokat ajánlunk, hogy mégiscsak vegyék meg, próbáljuk rátukmálni a vevőkre, illetve az történik, hogy ha ennek ellenére nem vesznek állampapírt, a lejáró állampapírjainkat meg ki kell fizetni - ez több milliárd eurós nagyságrendű -, akkor abból a pénzből, ami adóbevételből jön, abból nem a tanárok fizetését tudjuk kifizetni, nem a nővérek fizetését tudjuk kifizetni, nem a nyugdíjakat tudjuk kifizetni, hanem a kötvénytulajdonosok követelését kell kifizetni. Bekövetkezhet az az állapot, ha itt nem vigyáztunk volna, hogy a lejáró államkötvények kifizetése elviszi azt a pénzt, amiből fizetést meg nyugdíjat kellene adni. Ugye, ezt nem akartuk.

Ez a két nagy veszély volt. Amikor azt mondom, hogy bizony ha nem jól kezeli ezt a helyzetet Magyarország - nem csak a magyar kormányról beszélek; Magyarország -, akkor ennek az lehetett volna a következménye, hogy az állam finanszírozása kerül bajba. De muszáj hozzátenni: az állam finanszírozása egyet jelent a nyugdíjasok kifizetésével, a nővérek kifizetésével, az önkormányzatok kifizetésével, és a jövedelmek értéktelenedtek volna el. Nagyjából három hét leforgása alatt ezt a veszélyt sikerült a mai napig minden bizonnyal, ha úgy tetszik, nagy valószínűséggel elhárítani.

Magyarországon a mai napon, amikor jöttem be a Parlamentbe, ránézve a monitorra úgy láttam, hogy 256-257 forintot kell hogy fizessünk egy euróért, mondjuk úgy, hogy normál árfolyam van, újra megmozdult az állampapírpiac, és az, hogy magunk mögé tettük az Európai Uniót és a Valutaalapot, ez azt üzeni a piacoknak, hogy nekünk egy fillér sem kell tőletek, hogyha ilyen rossz feltételekkel akartok adni, hiszen nekünk van más forrásunk is. Ez nem azt jelenti, hogy mi felvettünk hitelt, hogy mi növeltük az állam adósságát; ez azt jelenti, hogy ha lejárnak hitelek, és azokat nem hosszabbítják meg normál feltételek mellett, akkor át tudunk menni egy másik hitelezőhöz. Nem növeljük a magyar államadósságot, ráadásul az a készenlétben ott lévő védőpajzs ára, annak a kamatai ma lényegesen alacsonyabbak, mint az államkötvény kamatai. Azt remélem, hogy miután ez a lehetőség Magyarország számára a következő hetekben meg fog nyílni, azok, akiknek ez a dolga, majd osztanak és szoroznak, hogy hogyan kell ezzel bánni.

Egy dolgot viszont nem szeretnék: hogy azt gondoljuk, hogy most pénz állt a házhoz, itt kérem szépen lehet költeni. Ez egy hibás politika, sőt felelőtlen politika lenne. Ez a pénz nem arra van, hogy elköltsük, ez a pénz arra van, hogy ha az egyéb hiteleink lejárnak, és nem kapunk ott, ahol eddig szoktunk kapni, akkor legyen ez egy vésztartalék. Erre való ez a pénz.

Hallom, hogy a parlament költségvetési bizottságának tegnapi ülésén határozott igényt fogalmaztak meg képviselők, kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy ők bizony ezeket a szerződéseket, amelyeket majd megkötünk, látni kívánják. Én ezt természetesnek gondolom, őszintén szólva. Az ellenkezőjét nem tartanám természetesnek, hogyha ezt bárki is el szeretné titkolni. A jegybank elnöke és a pénzügyminiszter, azt gondolom, talán ma vagy holnap fogja aláírni azt a levelet, amely hivatalosan az IMF vezérigazgatójához, Dominic Strauss-Kahn úrhoz szól, de azt is természetesnek gondolom, hogy ha ezt a levelet aláírta Magyarország, és Magyarország nevében a pénzügyminiszter, akkor a pénzügyminiszter úr természetesen nyilvánosságra fogja hozni ezt a levelet, hiszen ez a legtermészetesebb. Nincsen Magyarországnak és a magyar kormánynak ebben semmifajta titka, nem is kell úgy viselkedni.

Persze, az azért elég világos, hogy bizony ha a pénzügyi válságon túl vagyunk vagy nagyobbrészt túl vagyunk, akkor amivel szembenézünk, az sem egy egyszerű helyzet. Az egy elhúzódó gazdasági válság: alacsony növekedés, csökkenő bevételek, amire fel kell készülni. Hogyha alacsony a növekedés, és kisebb az állami bevétel, mit tud tenni az állam? Két lehetősége van: vagy felemeli az adókat, hogy több legyen a bevétel - gondolom, ezt senki nem akarja, mi nem akarjuk -, vagy visszafogja a kiadásait, akkor, hogyha persze egyensúlyban akarunk maradni.

(11.20)

Nézzék! Azt tudom önöknek mondani, hogy a hátunk közepére nem kívánjuk azt, amit most csinálnunk kell; én legalábbis egyáltalán nem, de gondolom, önök sem. Azt gondoltam, hogy kiigazítjuk a költségvetést, elindítunk reformokat, túl leszünk a nehezén 2006 és 2008 között, és 2008-tól nyugodtabb évek jönnek. Hát, nem így fog történni. Végtelenül nehéz olyan döntéseket hozni, amelyek most ugyanakkor meg kötelezők.

Ha az állam nem költhet többet, akkor nem tud mit csinálni felelősen, csak azt mondja, hogy muszáj ezt kérnem, hogy fogadják el azok, akiket az állam közvetlenül finanszíroz, hogy most 2009-ben például nem tudunk jövedelmet emelni, hogy ugyan meg tudjuk védeni a 13. havi nyugdíjat, de meg kell állapítanunk egy küszöböt, hogy milyen életkortól tudjuk ezt adni, és meg kell állapítani egy limitet, hogy minél többet nem tudunk adni. Természetesen nincs egy olyan kormánypárti vagy ellenzéki képviselő, aki örömében teszi ezt. Csak olyan képviselő van, aki felismeri a felelősséget, és akkor is megteszi, hogyha tudja, hogy egy ilyen döntés nem jó. Sokra becsülöm mindazoknak a nyugalmát, beleérző, beletörődő képességét, akik az elmúlt napokban azt mondták, támogatják, hogy a kormány meghozza azokat az intézkedéseket, amelyeket meg kell tenni a nemzet, az ország érdekében. De tárgyalni kell ezekről.

Különösen nem szeretném, hogyha a legalacsonyabb jövedelmű közalkalmazottakat sújtaná ez az intézkedés. Kutatni és keresni fogjuk annak a lehetőségét, hogy a rájuk rakódó terheket csökkentsük. Ezeknek a megbeszéléseknek a helye alapvetően az Országos Érdekegyeztető Tanács, oda fogunk menni, és tárgyalni fogunk. Az is világos ugyanakkor, hogy kell tenni annak érdekében, hogy ha az országot, a nemzetet nagyjából a legnagyobb bajtól megvédtük, akkor hogyan védjük meg a vállalatokat, és hogyan védjük meg az embereket. Azt gondolom, hogy nemcsak a válságot kell elhárítani, hanem tovább kell lépni, és most már azon kell dolgozni, hogyan lehet az elhúzódó gazdasági válság hatásait csökkenteni, a legtöbbet megőrizni a növekedés képességéből, potenciáljából, és készülni a jövőre.

Sokfajta javaslatot látok itt a politikai napirenden. Az elmúlt hetek azt bizonyították, hogy többre megyünk egymással, hogyha leülünk és tárgyalunk okosan és felelősen. Nekem a nemzeti csúcs is ezt bizonyította, és azóta most már jó néhány ötpárti volt. Nincs más lehetőség, mint - szerintem - együttműködni.

Azt javaslom, hogy tartsunk akkor a következő napokban a gazdasági válság hatásainak csökkentéséről szóló programok egyeztetésére, az ehhez szükséges döntések előkészítésére egy gazdasági csúcsértekezletet, és kérjük meg - a kormány nevében ezennel megkérem - a törvényhozás gazdasági bizottságát, hogy adjon helyet, terepet és keretet egy ilyen konzultációnak. Hiszen nagyon sokan azt mondták az elmúlt hetekben, hogy ezeknek a konzultációknak a parlament intézményrendszerén belül kell megtalálni a helyét. Hát akkor tegyük ezt, fogadjuk el ezt a javaslatot!

De miután ma ez az első számú politikai kérdés, nem vitás, a kormány üdvözölné, hogyha a gazdasági bizottság keretei között létrejövő gazdasági csúcson a társadalmi partnerek, munkavállalók és munkáltatók, kamarák képviselői, valamennyi parlamenti frakció vezetője, sőt a parlamenti pártok vezetői jönnének el, és mondanák el, hogy igen, nekik van határozott programjuk, amellyel meg tudják óvni Magyarországot; olyan programjuk, amelyekben vannak számok, amelyekben vannak összefüggések, amelyek kapcsolatban állnak egyébként a költségvetés lehetséges mozgásterével, kapcsolatban állnak Magyarország következő egy-két éves lehetőségeivel. Rakjuk össze!

Ebben a magyar kormány javaslata szerint az egyik kulcselem mindenképpen az, hogy hogyan lehet a vállalkozások terheit csökkenteni valamilyen módon, és hogyan lehet a piacaikat megvédeni vagy azt építeni. Ehhez mi alapjavaslatként egy ezermilliárd forintos válságkezelő és gazdaságélénkítő csomagot fogunk majd bemutatni, és ennek jó néhány kapcsolódó részét. A kormány javaslatokkal fog készülni a gazdasági csúcsra. Azt kéri a társadalmi partnerektől és a többi politikai partnertől, hogy azon túl, hogy nyilván viszonyulni fog a kormány javaslatához, mutassa be a saját javaslatait - több szem többet lát. Több akarat együttesen erősebb lehet. Nekünk nem esik le a gyűrű az ujjunkról, hogyha ki fog derülni, hogy bármelyik pártnak, bármelyik társadalmi partnernek van olyan javaslata, amely javaslat megvalósítható és jobb, mint a mienk. Akkor azt fogjuk mondani, hogy építsük be a közös javaslatba. Itt, ezen a ponton nincsenek presztízskérdések. Ha úgy tetszik, valóban csak a haza számít.

A pénzügyi válság után tehát, azt hiszem, az a dolgunk, hogy kezeljük a fenyegető és minden bizonnyal elnyúló gazdasági válság hatásait.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Eredeti szándékom szerint ma nem mondtam volna ennél többet. Azt gondoltam, hogy az elmúlt hetek sikeres pénzügyi válságkezelését követően nekem nagyjából itt kell pontot tennem a mai napon. Nagyon sajnálom, hogy még egypár mondatot ehhez most hozzá kell tennem, ugyan a kérdés, amit felvetek, annak nincs köze a pénzügyi vagy gazdasági válsághoz, de köze van az elmúlt egy-két nap eseményeihez.

Szombaton délután és este - és a tegnapi napok ismétléseiben - felkavaró képeket láttunk egy dunaszerdahelyi futballmérkőzésről. Nem világos a közvetített képek alapján, hogy mi is volt a bűne a magyar szurkolóknak. Az volt-e a bűnük, hogy elkövettek olyan rendbontást, amelyre ez a rendőri válasz jogszerű és arányos volt - mi a képeken ilyet nem láttunk -, vagy az volt a bűnük, hogy magyarok voltak? Jó lenne hinni, hogy nem az utóbbi. Jó lenne hinni, hogy nem fordulhat az elő Európában, nem fordulhat elő itt Közép-Európában sem, hogy valakiknek azért kell szembenézniük bármilyenfajta erőszakkal, mert megmutatják, kifejezik nemzeti hovatartozásukat, identitásukat.

Helyénvalónak gondolom, hogy egy ilyen esetben a magyar kormánynak, a kormány különböző szerveinek arra kell kérnie szlovák partnereit, hogy alaposan vizsgálják meg, a vizsgálat után pedig adjanak arra magyarázatot, hogy miért volt szükség erre a képeken brutálisnak tűnő és egyelőre az arányosság és a szükségesség tekintetében sok kérdést felvető rendőri beavatkozásra.

Ugyanakkor sajnálom, hogy persze itt is folytatnom kell még két-három mondattal. Mert akkor mondhatom el ezt a pár mondatot, hogyha ehhez még hozzáteszek valamit, és söprünk a saját házunk táján is, akkor várhatom el saját partnereinktől, hogy tegyék meg ezt ők is. Mert azért valami még idekívánkozik, és nem azért, mert bárki ezt kéri tőlünk, hanem, mert így gondolkodunk.

Ugye, azért az világos, hogy az nincs rendben, hogy szlovák zászlót égetnek valahol egy rendezvényen Magyarországon, mondjuk, egy tömegdemonstráció keretében? Azt tudom mondani, hogy minket, magyarokat végtelenül felháborítana - ugye? -, hogyha magyar zászlót égetnének Pozsonyban. Ugye, mi itt a parlamentben kikérnénk magunknak azért, mert ez sérti a magyar nemzetet? Sérti a magyar nemzetnek szerintem valamennyi tagját; sérti a múltunkat, sérti a jelenünket. A nemzetek szimbólumait gyalázni, megsérteni elfogadhatatlan. Még akkor is, hogyha egyébként esetleg sérelem érte bármelyik polgárunkat, erre a sérelemre nem az a válasz, hogy megsértek egy másik nemzetet. Nem az a válasz, hogy helységnévtáblát döntök ki vagy festek át.

Nagyon nem szeretném, ha Magyarország és Szlovákia történelmét, jelenkori történelmét szélsőségesek és radikálisok írnák, sem kormányon kívül, sem kormányok közelében. Ha ők írják, akkor azt nem a többség érdekei, nem Magyarország és Szlovákia nemzeti érdekei szerint teszik, hanem önző, rövidlátó, számomra kiismerhetetlen emberi és politikai megfontolás és érdek alapján.

(11.30)

Én úgy látom, hogy Magyarország messze túlnyomó többsége nem így akar élni Közép-Európában. Én úgy látom, hogy Magyarország messze túlnyomó többsége megbecsüléssel, érdeklődéssel tekint más népekre, azok kultúrájára. Semmiképpen nem úgy gondolja, hogy helye lenne bármilyenfajta felsőbbrendűségnek vagy kioktatásnak, hovatovább sértésnek vagy meggyalázásnak. De elvárjuk mindenkitől, hogy ugyanígy forduljon a magyar nemzet irányába, ugyanígy forduljon valamennyi magyar polgár irányába. Elvárjuk, hogy értse mindenki: itt, Közép-Európában különösen fontos, hogy még csak a gyanú árnyéka se vetődjön egyetlenegy állami intézkedésre sem a tekintetben, hogy az állami intézkedés mögött nincs-e nemzeti, nemzetiségi előítélet vagy bármilyenfajta negatív szándék.

Ugyanakkor azt is megtanultuk szerintem az elmúlt időszakban, hogy hangoskodni, kiabálni, követelni, asztalt verni, megfelelni az ilyen igényeknek sokkal könnyebb, mint megtanulni békében élni. Ezért egyik oldalról határozottságot igénylünk abban, hogy kiderüljön, mi is állt e rendőri beavatkozás mögött; szeretnénk, ha megismerhetnénk a vizsgálat eredményét, ezt kérjük, kívánjuk. Másik oldalról pedig azt kérjük, hogy ne engedjünk a csábításnak, ne engedjünk a legrosszabb ösztönöknek, mert könnyű egy ilyen úton elindulni, de visszaindulni ilyen úton, azt hiszem, nagyon nehéz, esetenként közel van a lehetetlenhez, és nemzeti, társadalmi tragédiákkal szegélyeződhet az ilyen út. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)




Felszólalások:  Előző  2  Következő    Ülésnap adatai