Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizony, amikor Kósa Lajos azt a bizonyos levelét megírta, akkor nekem is magyarázkodnom kellett a környék kistelepülési vezetői előtt, hogy mi szerepelt abban a levélben, hogy a gonosz ellenzék és a gonosz jobbikos képviselők meggátolták az ő bérük rendezését és a többi, és a többi.

Nyilvánvalóan ebből egy szó nem volt igaz, mint ahogyan Hegedűsné képviselő asszony is elmondta itt az előzőekben, viszont mégiscsak pironkodnunk kellett, annak ellenére, hogy egy olyan választókerületből jöttem, ahol ez a kérdés igenis hogy fajsúlyos, nagyon-nagyon releváns, hiszen a 77 településből álló választókerületemben mindösszesen 10 olyan település, olyan városka, nagyközség található, ahol többen élnek, mint 1500 fő. Egyébként félő ‑ ahogy itt Sallai képviselőtársam is elmondta ‑, a kormányzati intézkedéseknek betudhatóan ez a szám is csökkenni fog, hiszen több olyan település is van, például Babócsa vagy éppen Csokonyavisonta, ami az 1500 fős határon billeg, és mondjuk, egy következő cenzus alkalmával már nem fogják elérni ezt a határt sem, hiszen a népességmegtartó ereje ezeknek a vidéki településeknek, lássuk be, vajmi csekély. Nyilván egyébként mindent nem lehet a mostani kormányzat nyakába varrni.

Óriási feladat hárul tehát ezekre az itteni polgármesterekre, ha ezeket a negatív folyamatokat meg akarják fordítani, és éppen ezért őket meg is kellene becsülni. Ezért van az, hogy a Jobbik ezt a javaslatot minden kifogásunk vagy éppen kritikánk ellenére mégiscsak támogatni tudja, hiszen ha csak a Dunántúl kilenc megyéjét nézzük, az ottani 74 járást, amelyből 12 olyan rossz állapotban van, hogy fejlesztendő vagy éppen komplex programmal fejlesztendő, akkor azért hadd mondjam el, hogy ebből a 12 rettenetesen rossz állapotban lévő járásból 3 ott található, abban a választókerületben, ahol lakom. Ilyen a barcsi, a nagyatádi és a csurgói járás is.

Tehát az itteni kistelepülési polgármesterek igenis hogy egyfajta hősies feladatot vállalnak, amikor valóban hivatásszerűen próbálják meg üzemeltetni ezeket a településeket és megmenteni őket attól az enyészettől, amelyre számos tragikus példát láthatunk, hiszen igaz, hogy nem rendelkezett most már önálló önkormányzatisággal, de néhány évvel ezelőtt halt ki, pusztult ki Kakpuszta vagy éppen a Kadarkút melletti Somogyszentimre települése, amelynél tragikusabb folyamatokat egész egyszerűen el sem lehet képzelni a vidéki Magyarország jövőjére nézvést.

Mi a Jobbikban egyébként ‑ túl itt a számokon és költségvetési adatokon ‑ szentül hisszük azt, amit Csoóri Sándor vallott, hogy ezt a nemzetet, ezt az országot ezer éven keresztül a falu és a magyar vidék tartotta meg. Hogyha nem lett volna magyar falu, nem lett volna magyar vidék és annak elhivatott vezetői, akkor ez a Magyarország és magyar nemzet sem nézne úgy ki, mint ahogy most kinéz, sokkal szegényebbek lennénk nélkülük. Ezért valljuk azt, ezért hisszük azt, hogy a nemzeti megmaradásért folytatott harcban mind a 3200 vagy majdnem mind a 3200 településre olyan szükségünk van, mint egy-egy végvárra, a Jobbik legalábbis így tekint ezekre a településekre is és azokra a kicsiny településekre is, ahol kevesebben élnek 500 főnél. És itt azért egy kis kormánykritika hadd férjem bele a felszólalásomba. Önök annak idején a „Nemzeti fejlesztés 2030” című programban megígérték azt és leírták, hogy különös hangsúlyt fognak fordítani ezeknek a kistelepüléseknek a megmentésére, ezek megmaradására. Jól látjuk egyébként, hogy ebből semmi nem lett, vagy nagyon-nagyon döcögve halad ez a program; már ugye, a papír sok mindent elbír, így történt ebben az esetben is.

Ezek azok a települések egyébként, ahol jobbára nem a Somogyi Imre-féle vagy éppen a Németh László-i kert-Magyarország ideája érvényesül, hanem egészen más, egészen más mindennapokkal és egészen más magyar valósággal találkozhat az arra tévedő ember. Sokkal inkább olyan komplex társadalmi és gazdasági problémákkal küszködő településekről van szó, amelyek ezek miatt a bajok miatt sok esetben arra emlékeztetik az arra tévedő, mondjuk, kormányzati potentátokat, ha egy-egy falunapon kívül máskor is eljutnának ilyen helyekre, mintha az ember, mondjuk, Belső-Afrikában vagy olykor-oly­kor, mondjuk, egy ilyen alsó-balkáni rezervátumban járna. Bizony, kedves Boldog képviselőtársam, tessék el­jönni, mondjuk, Dél-Somogyba, és tessék megnézni azokat a településeket, amelyek ‑ még egyszer mon­dom ‑ nemcsak az önök mulasztásai miatt, hanem itt kormányokon átívelő mulasztások miatt odá­ig züllöttek, odáig süllyedtek, mint amilyen állapotban most találhatók. Éppen ezért kellett volna már korábban is megbecsülni ezeknek a településeknek a vezetőit és megadni nekik azt az elismerést anyagiakban is, amit ez a feladatkör megkívánt volna.

Amit itt mondtam, hogy nem csak az önök hibája az, hogy a magyar vidék úgy néz ki mostanra, mint ahogy kinéz: a második világháború után itt volt egy erőszakos kollektivizálás, egy erőltetett és alapvetően elhibázott iparosítási politika. Aztán jött az az úgynevezett 1971-es országos településhálózat-fejlesztési koncepció, ami 2 ezer településre mondta ki a halálos ítéletet Magyarországon, mondván, hogy ezek szerepkör nélküliek. Jelzem egyébként, hogy a társadalom majdnem egyötöde, mintegy 18 százaléka élt vagy él ilyen településeken, amelyeket 1971-ben a kommunista elvtársak halálra ítéltek ezzel a teljesen agyament, rémlátomásba illő elképzelésükkel.

Ezek a települések jelentették egyébként a magyar településhálózat kétharmadát, annak a településhálózatnak a kétharmadát, amiről Sallai képvi­selőtársam az előbb beszélt, és amely településhálózat bizony a mostani mulasztások miatt is folyamatosan pusztul és nagy veszélyben van, mert fölidézhetjük itt azt a mobilitási garanciát, ami nagyon-nagyon döcög; meg lehet nézni, hogy ezeknek a kistelepüléseknek a lakói hogyan tudnak eljutni azokba a térségi központokba, kedves Boldog képviselőtársam, amelybe önök a feladatokat összpontosítják; meg lehet nézni, hogy milyen a biztonsága ezeknek a kistelepüléseknek, az ott élőknek, sokszor az emberbőrbe bújt öregedő sakálok milyen rettegésben tartják az itt élő embereket, mert bizony nem lett két hét alatt rend. És ha ezekre a problémákra, ezekre a megvalósításra váró feladatokra gondolunk, akkor ‑ még egyszer hangsúlyozom ‑ a Jobbik teljes mellszélességgel tudja támogatni azt az elképzelést, hogy végre rendezzék a kistelepülési polgármesterek bérezését.

De továbbmehetünk: az 1971-es kommunista falurombolási terv után jött egy rendszerváltás, gyökeresen elhibázott kárpótlási koncepcióval, amelynek során mindenféle budapesti vagy éppen ilyen-olyan ügyvédek jutottak azok helyett földvagyonhoz, akiket egyébként az a földvagyon megilletett volna. Aztán jött egy szociálliberális kormányzat, amikor az egyik szellemi gurujuk azt mondta, hogy a magyar falu középkori csökevény, és ilyen formában tulajdonképpen pusztulásra ítéltetett. És eljöttek önök, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, akik megalkották ugyan a nemzeti vidékstratégiát, de ezt a nemzeti vidékstratégiát nem nagyon forgatják, szépen fölrakták valami polcra, aztán az azóta is ott árválkodik, mert ha ez nem így lenne, akkor egészen más vidékkép bontakozna ki az ellenzéki országgyűlési képviselők előtt is.

Tehát mindezek nemcsak a kormányfelelősséget jelentik, nemcsak a kormányzati inkompetencia miatt alakultak így, hanem nagyon hosszú történelmi előfolyamata van annak, hogy a magyar vidék olyan állapotra züllött, mint amilyen helyzetben most található. Ezért a kistelepülési polgármesterek igenis hogy megérdemlik azt a bérrendezést, amiről itt most tárgyalunk, főleg akkor, hogyha 24 órás szolgálatnak fogják föl azt a ‑ nyugodtan mondhatom ‑ nemzetmentő vagy éppen vidékmentő missziót, amit ők ott folytatnak.

(18.20)

A Jobbik olyan kritériumokat állítana föl, vagy olyan kritériumrendszerben gondolkozik a kistelepülések kapcsán, amely hármas pillért jelentene mindegyik ilyen kistelepülés számára is.

Az egyik ilyen pillér, kedves képviselőtársaim, az önfenntartás képessége. Minél inkább önfenntartó egy ilyen kistelepülés, annál inkább biztosítva van a jövője. Aztán az önvédelemre való képesség a kistelepülések esetében nagyon-nagyon fontos (Dr. Vas Imre: Mennyi ideig voltál kistelepülésen polgármester? ‑ Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.), tisztelt képviselőtársaim, és hiába röhögnek ezen ilyen cinikusan, ha belegondolnak abba, hogy ha egy feladatát hivatásszerűen gyakorló kistelepülési polgármester komolyan veszi ezeket a feladatokat, például akkor egy polgárőrség üzemeltetésével, vagy éppen (Folyamatos közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból.) a község birtokában lévő földek olyasféle kihasználásával, ami az önellátást, az önfenntartást tudja biztosítani a számukra, akkor máris el kell ismerni, hogy milyen óriási nagy az a feladat, ami rájuk hárul.

De ott van az a harmadik pillér is, amit önök előszeretettel nyirbálnak, ez pedig a minél szélesebb önkormányzatiság joga. Hiszen enélkül mit ér egy-egy település? Viszont amit látunk, az sok esetben ennek a gyökeres ellentéte, az aprófalu-szindróma, amikor az állam kivonul ezekről a településekről, és vagy elöregszik és demográfiai potenciáljában meggyengül egy-egy ilyen település, a népesedési ereje teljes mértékben megroppan, vagy pedig, ha ez nem így következik be, akkor elgettósodik, és egyfajta ellenséges törzsi területté válva bizony hazai no-go zónát alkot, kedves képviselőtársaim. És adott esetben egy-egy ilyen kistelepülési polgármesternek ezekkel a problémákkal mind szembe kell néznie. Nincsenek olyan helyzetben, mint mondjuk, egy-egy kormánypárti képviselő itt, a kényelmes padso­rokban.

Szóval… (Boldog István: Na, szóval! ‑ Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) önök, kedves röhögő Boldog képviselőtársam, itt arra hivatkoztak, hogy… (Szilágyi György közbeszólása.) Körülbelül igen… (Szilágyi György Boldog István felé: …nyomj egy gombot inkább!) Arra hivatkoztak, hogy korábban nem volt meg ezekre a költségvetési fedezet. Akkor csak egy számot mondok, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim: ha az önök oligarchája, Mészáros Lőrinc egy év alatt 3,5 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a cégeiből, akkor miről beszélnek? (Z. Kárpát Dániel: Szégyen!) A saját tehetségének, tudományának, szorgalmának köszönhette ezt az irdatlan vagyongyarapodást, vagy pedig annak, hogy önök állami projektekkel tömködték és állami milliárdokkal tömték tele a zsebét?

Tisztelt Boldog Képviselőtársam! Ha ez az utóbbi eset áll fent, akkor önöknek arra is kellett volna módot teremteni, hogy az ilyen kistelepülési polgármesterek bérét rendezzék, és ne mindenféle ilyen levelekkel sunnyogjanak és próbálják meg őket félrevezetni, az ellenzék kollektív felelősségévé téve azt, amit itt önök elszabotáltak egy olyan törvényjavaslattal, ami egyébként teljes mértékben elfogadhatatlan volt a számunkra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból. ‑ Közbeszólások ugyan­onnan: Úgy van! ‑ Halljuk Boldog Istvánt!)