Készült: 2024.03.29.09:36:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

4. ülésnap (2006.06.09.),  1-45. felszólalás
Felszólalás oka Vita folytatása és lezárása
Felszólalás ideje 1:59:51


Felszólalások:   1   1-45   45      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 4. ülését megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Podolák György és Németh Zsolt jegyző urak lesznek segítségemre. Kérem a jelenlévőket, hogy ne feledkezzenek meg csipkártyájuk használatáról.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az "Új Magyarország - szabadság és szolidaritás. A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010" címmel benyújtott kormányprogram vitájának folytatása és lezárása, majd a határozathozatal.

A napirendi ajánlás tartalmazza a mai napi időkeret felosztását. Felkérem Németh Zsolt jegyző urat, hogy ismertesse a frakciók részére rendelkezésre álló időkeretet.

NÉMETH ZSOLT jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportjának 32 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 26 perc, a KDNP képviselőcsoportjának 10 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 13 perc, az MDF képviselőcsoportjának 9 perc áll rendelkezésére. (Zaj.)

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon a kormányprogram vitája várhatóan 11 óráig befejeződik (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), ezt követően határozathozatalra kerül sor, majd az ünnepélyes eskütételek következnek.

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót: elsőként Hiller István képviselő úrnak, MSZP; őt követi Németh Zsolt, Fidesz.

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Magyar Országgyűlés! Egy vitában, különösképpen, hogyha az a vita a kormányprogramról szól, helyes és előnyös dolog, ha részleteket látunk, és a részletek láttatása mellett a folyamatokról és az egészről is tudunk képet alkotni. Egy olyan területen, mint az oktatás és a kultúra, a magyar tudomány kérdése, sok részkérdés merülhet fel, amely már önmagában is nagy jelentőséggel bír, mégis úgy gondolom, hogy fontos és szerencsés, hogyha a folyamat egészét megpróbáljuk akár csak néhány percben bemutatni.

Azért gondolom, hogy a folyamat egészéről kell beszélni, mert miközben az elmúlt években jelentős viták voltak erről a kérdésről - helyes, hogy voltak -, nem kétséges előttem, hogy az elkövetkező években is nagy és jelentős nézetkülönbségek alakulnak ki vagy maradnak. Állunk elébe! Akkor van ennek persze értelme és haszna, hogyha nem önmagukban fölösleges részletkérdésekről vitatkozunk, hanem az egészről, és a vitának az az eredménye és szándéka, hogy a magyar oktatásügy, a magyar kultúra ügye, a magyar tudomány ügye előbbre megy. Reform ugyanis az én felfogásom szerint az, hogyha energiaösszpontosítás és persze nem kevés pénz hozzáadásával előbbre jutunk, mint ahonnan elindultunk.

Az oktatásügy évszázadok, évezredek óta azért működik, hogy a felnövekvő generációk több tudással, nagyobb tapasztalattal rendelkezzenek. Ezért én most nem a hagyományos felosztásban - ahogy szokás: közoktatás, felsőoktatás, felnőttképzés - haladnék, hanem ahol valóban meg lehet ragadni a problémát, és őszintén remélem, hogy az elkövetkező időszakban erről sok szó esik.

Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Másfél évtized alatt a négyszeresére emelkedett Magyarországon a hallgatói létszám. Közösen akartuk ezt, jó, hogy sokkal több hallgatója van a magyar felsőoktatásnak, mint 1990-ben. Hogy csak néhány számot mondjak: az 1990-91-es tanévben 108 376, ebben a most még le sem zárult tanévben pedig 424 161 hallgató van.

Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak ellenzékben és kormánypártokban! Én úgy érzem, hogy az elmúlt időszakban, az elmúlt fél évtizedben egymást hajszoltuk bele egy olyan expanzióba, amelynek méreteit és hatásait már kellő időben nem mértük fel. Igen, szükség volt Magyarországon arra, hogy sokkal és lényegesen több hallgató legyen, de elértünk egy bizonyos pontot, amely ponton túl a magyar felsőoktatás színvonalának rovására ment mindez, és miközben nem tudtuk a felsőoktatási infrastruktúrát lényegesen javítani, ez az országunk számára meghatározó ágazat károkat szenvedett.

Valahol ott, ahol 2001-2002-ben a létszám állt, ez olyan 381 ezer fő, azt gondolom, hogy elérte azt a pontot, azt a teljesítési lehetőségi pontot a magyar felsőoktatás, amelyet én érdemesnek tartok arra, hogy egy viszonyítási szám legyen. Támogatom és támogatjuk a magyar univerzitás program továbbvitelét, és minden erőmmel azon leszek, hogy a magyar felsőoktatás épületeit, infrastruktúráját úgy sikerüljön megerősíteni, hogy egy modern, valóban hatásos és jó képzést nyújtó felsőoktatás legyen és lehessen Magyarországon. Ezt reformnak tartom.

Azt reformnak tartom, amikor egy infrastrukturális megerősítés valóban a színvonal érdekében képes nyújtani. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy igenis felelősségünk van nekünk, a magyar politika alakítóinak nemcsak akkor, amikor aziránti problémáinkon siránkozunk, hogy sok diplomás nem tud elhelyezkedni, hanem akkor is, amikor kellő időben a korábbiakban nem szóltunk bele elég határozottan, hogy milyen képzési ágakban van szükség ténylegesen több hallgatóra és mely képzési ágakban kevesebbre.

Ez így, tisztelt hölgyeim és uraim, nem megy! Nem megy tovább, mert aki nem látja, hogy a bemenetnél is megvan a probléma, és csak a kimenetnél látja az okokat és aztán kesereg, az valóban alkalmatlan arra, hogy a folyamat egészére megoldást találjon. Az nem megy, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy éveken, évtizedeken keresztül valóban a magyar felsőoktatás ontja magából a tanítókat és tanárokat, miközben azt kell mondanom önöknek, hogy több mint 300 ezer gyermekkel van kevesebb a magyar általános iskolai rendszerben: 1990-ben még 1 177 612 gyermek járt általános iskolába, ebben a tanévben pedig most már több mint 315 ezerrel kevesebb, 861 858.

Ezek valóban olyan folyamatok, amelyeket együttesen végigtekinteni lényeges, ezért azt gondolom, hogy azok a célkitűzések, amelyek a kormányprogramban szerepelnek, amelyek egységben és egy rendszerben láttatják a felsőoktatást és a közoktatást, nemcsak vitára alkalmasak, hanem megfelelő megoldást is kínálnak.

Mert mi a célja a közoktatásnak? Lehet ugyan részproblémákat megfogalmazni, de őszintén remélem, hogy pártokon innen és pártokon túl egyet tudunk érteni abban, hogy az a cél, hogy biztos legyen az alap, hogy erős legyen a fundamentum, hogy legyen egy kiindulási pont, vagyis hogy gyermekeink jól tudjanak írni, jól tudjanak olvasni, jól tudjanak számolni, értsék az elolvasott szöveget.

(9.10)

És ha ez az alap biztos, ha ez a fundamentum erős, erre lehet építeni egy sikeres középiskolai képzést, erre lehet építeni egy eredményes felsőoktatást.

A magyar kultúra területén pedig, azt gondolom, a most létrejövő oktatási és kulturális minisztérium eminens célja kell hogy legyen, hogy identitásunkat, a nemzeti identitást őrizze és modernizálja, hogy büszke legyen ez az ország arra, hogy magyar. És amikor országkép-alakításról beszélünk, nemcsak arról kell szót ejteni, hogyan gondolkodik rólunk a külföld, hanem azt állítom önöknek, sokkal több tehetség, sokkal több eredmény, sokkal több spiritusz van ebben a generációban, itt a jelenlévőkben, az országban és természetesen az öröklött kincsekben, mint amennyit ma Magyarországról bemutatunk.

Ezért úgy gondolom, szükséges egy modern országkép kialakítása, amely a kulturális politikának együttesen az előbb megnevezett oktatási célokkal fontos eredménye kell hogy legyen. Büszke Magyarországot és egy sikeres európai uniós tagországot, Magyar Köztársaságot szeretnénk újjáépíteni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Megadom a szót Németh Zsolt képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Fodor Gábor, az SZDSZ részéről.

NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A kormányalakításnak nagy rejtélye, hogy miért tartott ötven napig. Egy biztosnak tűnik, hogy nem a külpolitikai részek elkészítése miatt.

Egy semmitmondó, alibi programrészről szeretnék néhány gondolatot elmondani - tükrözi négy esztendőnek azt a fajta sodródó, ötlet és kezdeményezés nélküli külpolitikáját, amit megtapasztalhattunk. A kormányalakításnak ugyanakkor van egy külpolitikai vonatkozása, ami szenzációvá vált, ez a külügyminiszter személye; egy olyan külügyminiszterünk lesz, aki soha nem foglalkozott külpolitikával. Megítélésünk szerint ez, a külkapcsolatok leértékelése azt üzeni a külkapcsolatokkal foglalkozóknak, a szakembereknek, hogy nem számítotok. A nagyobbik baj ezzel az, hogy sérti nemzeti érdekeinket, sérti a külügyi igazgatás hatékonyságát, illetőleg megelőlegezi a kormányfőnek a kézi vezérléses ambícióit a külpolitika területén, ami egyébként a hatáskörök átcsoportosításával is már egyértelművé vált. Ez pedig csökkenti a parlamenti kontroll és ezáltal a jogállamiság lehetőségeit.

A kormányfői expozé ugyanakkor figyelemre méltó volt a tekintetben, hogy világgazdasági versenyről beszélt, kihívásokról, a nemzetközi érdekérvényesítés fontosságáról. Ezzel egyetértünk, de sajnálatos módon a külpolitikai programrész nem felel meg ennek a mércének, itt is az őszintétlenséggel találkozunk, a szavak és a cselekedetek kiáltó ellentétével.

Ami az Európai Uniót illeti, az európai felzárkózás tekintetében azt kell mondanunk, hogy a vízió, illetőleg az egyértelmű prioritások teljes hiányával találkozhatunk, a nagy európai kérdésekre - mint az alkotmányozás, a gazdasági modell ügye, a föderáció kérdése - még csak válaszkísérletek sem találhatók a kormányprogramban.

Ami a NATO-t, illetőleg a biztonságunkat illeti: azt az illúziót sulykolja, hogy külföldi missziós műveletekkel megspórolhatjuk a haderőreformot; egyfajta biztonsági potyautas szerepre kárhoztatja Magyarországot az elkövetkezendő években.

Ami pedig a nemzetpolitikát illeti, valóban itt elhangzik egy mondat a preambulumban: "10 millió magyar nevében, 15 millió magyar érdekében". Ez dicséretes, ugyanakkor kiáltóan ellentmond annak a féloldalas semmitmondásnak, amit nemzetpolitikai címszó alatt tartalmaz a program. Ez is hiteltelen, tisztelt miniszterelnök úr.

A 2004. december 5-ei népszavazás említésre sem kerül a kormányprogramban, pedig a magyar nemzetpolitika csernobili katasztrófája volt ez a népszavazás, mind a mai napig fertőz.

Látható-e nemzetpolitikai téren bármi törekvés arra, hogy víziót, jövőképet vázoljon fel a kormány? Az autonómia kérdését egyszerűen lealibizi a kormányprogram. A politikai párbeszéd intézményével kapcsolatban, a Magyar Állandó Értekezlettel kapcsolatban a kormányprogram kifejezetten azt előlegezi meg, hogy ezt a szervezetet fel kívánja a miniszterelnök számolni. Ezzel egybehangzóan nyilatkoztak egyébként számos alkalommal a kormány képviselői is. Ami az államigazgatási hátteret illeti: Szilvásy György elárulta a meghallgatáson, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatalát is fel kívánja a kormányzat számolni. Tehát se Magyar Állandó Értekezlet, se Határon Túli Magyarok Hivatala. Az alapítványok anyagi ellehetetlenítése már meg is történt, hiszen az Illyés Alapítvány 2003-ban még egymilliárd forinttal, az idei esztendőben már csak 500 millió forinttal gazdálkodhat.

Mindebből az következik, hogy nem vont le semmilyen le tanulságot ön, miniszterelnök úr, az elmúlt négy esztendőből, ön továbbra is hadviselést kíván folytatni a határon túli magyarokkal szemben. Pedig kár elszalasztani az új kezdés lehetőségét. Sajnos úgy tűnik, nem érti, hogy e fantasztikus nemzet - ahogy tegnap fogalmazott - kétharmadának az élete nagyon szorosan egymásra van utalva annak az egyharmadnak az életével, amelyik a határon túlon él. Hangsúlyozom, hogy kölcsönösen egymásra vannak utalva ezek a nemzetrészek.

Hogy átok vagy áldás lesz-e ezeknek a nemzetrészeknek a kapcsolata az összmagyarságra nézve, azon múlik, hogy képesek leszünk-e kiszabadulni a pártpolitika szorításából a nemzetpolitika területén. Sajnos, azt kell mondanom, miniszterelnök úr, hogy ez a kormányprogram nyomaiban sem utal ilyen törekvésre, hogy önök erre törekednének, illetőleg hogy képesek lennének erre. Sajnálatosnak tartom.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból. - Szórványos taps az MDF soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Fodor Gábor képviselő úrnak, SZDSZ; őt követi Latorcai János képviselő úr, a KDNP részéről.

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy a kormányprogramnak azon részével foglalkozzam, amit közjogi területnek tekintünk. Ezt azért is szeretném megtenni, mert ahogy az ember hallgatja az ellenzéki felszólalókat, az a benyomása, hogy itt egy rettenetes, szörnyű program van előttünk, amely szinte tarthatatlan minden pontjában. Ennél azért szerintem érdemesebb igazságosabbnak lenni az előttünk lévő dokumentummal, mert természetes, hogy az ellenzék kritizálja, hiszen ez a dolga, ez a feladata, ezért vagyunk büszkék a demokráciánkra, mert az az elvárás az ellenzékkel szemben egy demokratikus jogállamban, hogy világítson rá a hibákra, és mindig próbálja a dolgok másik oldalát megvilágítani; ez rendben is van, de azt gondolom, illik elismerni azt, ami teljesítmény és ami jó akár egy ilyen dokumentumban is.

Nos, képviselőtársaim, azért szerettem volna ezt előrebocsátani, mert a kormányprogram közjogi része ilyen. A kormányprogram közjogi része olyan, amelyre sok tekintetben méltán büszkék lehetünk, és rendkívül komoly, előremutató kezdeményezéseket tartalmaz. Hadd kezdjem rögtön az elején! Először is, a kormányprogramnak a közjoggal foglalkozó részeiben találhatunk egy utalást arra vonatkozóan, hogy ez a kormány letette a voksot amellett, hogy a rendszerváltás alkotmányát kívánja megvédeni, és ezt az alkotmányt próbálja fejleszteni az elkövetkezendőkben - mint az elmúlt tizenhat év egyik legfontosabb dokumentumát.

Nos, ezt azért tartom lényeges és fontos elemnek, mert jól tudjuk, erről folyik egy vita - sok tekintetben színvonalas vita - az alkotmányjogászok között, hogy kell-e új alkotmány vagy nem kell új alkotmány. Ennek alkotmányjogi és politikai következményei is vannak, de egy nagyon lényeges politikai következmény az, hogy a saját identitásunkat a rendszerváltástól eredeztetjük, a rendszerváltás azon alkotmányától, amelyet az Ellenzéki Kerekasztal dolgozott ki, és amely az 1989-90-es rendszerváltáskori politikai struktúrák megjelenítője, az alapvető szabadságjogok összefoglalója. Ez az alkotmány az elmúlt években, sőt nyugodtan mondhatom, az elmúlt tizenhat évben jó néhány kritikus helyzetben kitűnően vizsgázott, ezért büszkék lehetünk rá.

(9.20)

Én mindig és a Szabad Demokraták Szövetsége is harcolni szokott az ellen, hogy azt gondoljuk, és azt az érzetet keltsük a magyar közvéleményben, hogy a bajainknak az a gyökere, hogy nincs megfelelő alkotmányunk, hogy az alkotmányt ki kellene cserélni, hogy valami új szövegre kellene változtatni az alkotmány szövegét. Nem, tisztelt képviselőtársaim, egy igényes alkotmányjogász biztos számtalan problémát, ellentmondást, inkonzisztenciát talál a mostani alkotmányban, és ez így is van rendjén, ez teljesen helyénvaló.

De az alkotmány alapelvei, az alkotmány leglényegesebb passzusai kiállták az idő próbáját, és méltán lehetünk büszkék rá. Az az egyik leglényegesebb eleme a kormányprogramnak, hogy kimondja, a rendszerváltás alkotmányát tekintjük fundamentumnak, ezen lehet változtatni, lehet javítani, de ez a kiindulópont.

A másik nagyon fontos terület - és itt több elemről is szeretnék beszélni - az, hogy reformokról beszélünk. Az elmúlt időszakban, a kormányprogram vitájában is felmerültek a reformok, a miniszterelnök úr expozéjában és az ellenzék kritikájában is felmerült, hogy milyen kétségekkel fogadja az ellenzék a reformokat, illetve a retorikát, amely a reformokról szól. Ez rendjén is van. S ha ezeket a reformokat komolyan gondoljuk, akkor, ha úgy tetszik, morális követelmény - és ez megint a rendszerváltáskori gondolkodásunkhoz kanyarodik vissza - magunkkal szemben, ha azt mondjuk, hogy igen, kell a változtatás, igen, erőfeszítéseket várunk az emberektől, akkor a politikai szférának magán kell kezdenie. És ez így van rendjén. Ezért szerepel a kormányprogramban az, hogy a parlament létszámának a csökkentését rendkívül lényegesnek tartja a most megalakuló kormány, és igen fontosnak tartja az önkormányzati testületek létszámának a csökkentését is. Mert ha arról beszélünk, hogy vannak nagyrendszerek Magyarországon, amelyek pazarlóan működnek, és lehet velük kapcsolatban takarékossági intézkedéseket tenni, akkor ez az első terület, ahol ezeket meg kell tennünk. Ez alapvető morális követelmény saját magunkkal szemben.

Az egy külön kérdés, hogy erről a modellről, mondjuk, a parlamenti létszám csökkentéséről hogyan gondolkodunk - vagy az önkormányzati testületek létszámának a csökkentéséről. Ebben mi nyitottak vagyunk. A Szabad Demokraták Szövetsége liberális pártként már hónapokkal ezelőtt, még az előző ciklusban kezdeményezte azt a négypárti tárgyalássorozatot, amely a parlamenti létszámcsökkentést irányozta elő, és a kezdetek kezdetén ott is deklaráltuk, hogy van javaslatunk, van elképzelésünk, amit le is tettünk a tisztelt Ház asztalára. De azt is elmondtuk, hogy ehhez nem fogunk mereven ragaszkodni, nekünk a leglényegesebb az, hogy ez bekövetkezzen, hogy legyen létszámcsökkentés, és a létrejövő új struktúra arányosabban tükrözze a választói akaratot. E két szempontot kell csak figyelembe venni és azon túlmenően az összes többi ügyben biztosan meg tudunk állapodni, s mi készek vagyunk arra, hogy kompromisszumot kössünk, hogy elfogadjuk az ellenzéki javaslatokat.

A kormányprogram is ezt a gondolkodásmódot tartalmazza, és ez is jelentős előrelépés. Ugyanez vonatkozik az önkormányzati kérdésre is. Az önkormányzatok reformja elengedhetetlen, gondoljunk csak a megyei kérdésre, a megyei struktúrákra, a regionális önkormányzati rendszer létrehozására. Ezekről a kérdésekről évek óta beszélünk, évek óta vitatkozunk. Most tényleg előre kellene lépni, és ehhez bizony szükséges az ellenzék hozzájárulása is. Itt is hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy természetesen még nem tudjuk, milyen lesz az ellenzék politikai hozzáállása ezekhez a kérdésekhez. Miniszterelnök úr bejelentette, hogy ő a kormányalakítás után már vasárnap kezdeményezni akar erre vonatkozóan tárgyalásokat. Nagyon remélem, hogy ezeken a tárgyalásokon, amelyek el fognak kezdődni, a hozzáállás valóban építő jellegű lesz; az ellenzék képviselőitől többször hallottuk ezt a megnyilatkozást. Az építő hozzáállásnak abban kell megjelennie, hogy egyértelműen támogassuk ezeket a törekvéseket. Hangsúlyozom, a részletekben vitatkozhatunk, de mindannyiunknak kompromisszumkésznek kell lenni. Ám hogy legyen létszámcsökkentés, az elengedhetetlenül fontos.

A program további erős részeinek érzem azt is, tisztelt képviselőtársaim, hogy itt komoly előrelépés történik - ha úgy tetszik, ezt a parlamenti vitában nem sikerült észrevenni, és a közvélemény számára sem nyilvánvaló még - a korrupcióellenes harc tekintetében is. Az a törvényjavaslat, amely a parlament elé fog kerülni, és amely a pártfinanszírozással kapcsolatban radikálisan új megoldásokat tartalmaz, a rendszerváltás utáni Magyarország egyik leglényegesebb törvényjavaslata lehet, ha bátrak vagyunk e téren is. Mindannyian tudjuk, hogy a pártfinanszírozás megoldatlansága a korrupció kérdésének és a tisztázatlan pénzügyek problémájának az egyik legfontosabb kiindulópontja Magyarországon. A kormány szintén rendkívül tiszteletreméltó és nagyon jelentős előrelépést tesz e téren. Ezt függetlenül attól, hogy melyik oldalon ülünk a parlamentben, ellenzéki oldalon vagy kormánypárti oldalon, üdvözölnünk érdemes. Persze, itt is lehet beszélni és vitatkozni a részletekről, de a szándék nagyon jelentős, az, hogy a nyilvánosság legyen innentől kezdve a legfontosabb kontroll. Az, hogy elszámoltathatók legyenek a pártok a különböző pénzekkel, amelyek odaérkeznek, hogy korlátozzuk ezek forrásait, ahonnan érkezhetnek, ez nagyon-nagyon fontos. De a pártfinanszírozás mellé tenném az összeférhetetlenségi szabályok szigorítását is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az idő előrehaladtával az órára nézve azt kell mondjam, hogy itt pontot kell tennem a mondandómra, bár lenne még komoly mondanivaló a közjogi területtel kapcsolatban, de talán ez is elegendő volt annak alátámasztására, amivel kezdtem a beszédem. Nevezetesen, hogy a közjogi rész az egyik legerősebb része a kormányprogramnak, és azt gondolom, ha ezek a törekvések akár töredékében is valóra válnak, a kormány nagyon jelentőset lép előre, de ehhez kell az ellenzék segítsége, ehhez valóban kell az összefogás Magyarországért, a hazánkért, és ehhez kérjük az ellenzék támogatását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Megadom a szót Latorcai János képviselő úrnak, KDNP; őt követi Varju László, MSZP.

DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kereszténydemokrata felfogás szerint a gazdaságpolitikának mindenekelőtt biztosítani kell a gazdaság működőképességét, fenntartható fejlődését, koordinálni kell annak minden tevékenységét, hogy a folyamatok a lehető legkisebb befektetés árán a lehető legnagyobb társadalmi hasznot eredményezzék. És mindezt úgy kell biztosítani, hogy a hitelesség, a társadalmi igazságosság és a szolidaritás a lehető legjobban érvényesüljön. Ezek tehát azok a szempontok, amelyek alapján vizsgálnunk kell a kormány programját, a hitelesség vizsgálata céljából pedig mindannak a teljesülését, amit a választási kampány során ígértek.

Éppen ezért sajnos azt kell megállapítanunk, hogy a kormányprogram a választási programtól olyan messze van, mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemtől. Köszönő viszonyban sincsenek egymással. Lám, lám, pár hónap, és lehullott a lepel. Világossá vált, hogy mindaz, amit önök ígértek, növekedést, stabilitást, emelkedő béreket és nyugdíjakat, az adóterhek csökkentését, amit egy sikeres és irigylésre méltó dübörgő gazdaság képes biztosítani, ma már sehol nincs. Egészen másról van már szó. Önök nem hozták nyilvánosságra a gazdaság, a költségvetés állapotára vonatkozó adatokat, elmaradt a helyzetelemzés, a valóság feltárása, elmaradt az iránytévesztés okainak vizsgálata és a felelősség kérdésének felvetése, viszont a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében ma már az állami bevételek növeléséről, a kiadások karcsúsításáról, többlépcsős elbocsátásokról, áldozatvállalásokról hallhatunk. Hát ennyit a hitelességről!

A kormányzati szakmai műhelyekben ugyanakkor kidolgozták az adóemelések mértékét, többek között a jelenlegi 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra, az eva kulcsának 15-ről 25 százalékra emelését, a személyi jövedelemadó 36 százalékos jelenlegi kulcsának 40 százalékosra emelését 6 millió forintot meghaladó évi jövedelem felett. A költségvetés kiigazítása jegyében a tömegközlekedés ártámogatásán is spórolni akarnak, a tervek szerint a diákoknak csak az iskola és a lakóhely közötti útra járna támogatás, és ezek az intézkedések érintenék a távolságibusz- és a vasúti bérlettel utazókat, és felvetették már a nyugdíjasok közlekedése kivételezett helyzetének korlátozását is.

Tegnap a miniszterelnök úr többek között új kapcsolatokról beszélt falu és város között, a tudás, a versenyképesség, az innováció hatékonyságának növeléséről. De, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt frakcióvezető úr, hát hogy lehet mindenről ilyen festői szépségű képeket fogalmazni egy olyan országban, ahol a közúthálózat állapota soha nem látott mélységbe zuhant, ahol az egy kilométerre eső kátyúk száma most, az idegenforgalmi szezon beköszöntekor lassan három számjeggyel mérhető csak, ahol a kutatást, a fejlesztést, az innovációt egy olyan gazdasági miniszter felügyelete alá helyezték, aki nemrég fitymáló kifejezéseket használt a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységével kapcsolatban, és ahol a megszigorítások terheinek zöme a lakosságot, a bérből és fizetésből élőket érinti majd, miközben mindazoknak, akik az elmúlt négy évnek önökkel együtt haszonélvezői voltak - például a soha nem látott hasznot realizáló bankoknak és multinacionális vállalatoknak -, édeskevés teher fog majd jutni az elkövetkező időben.

(9.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a program az ígéretek tükrében nem hiteles, szociálisan nem igazságos és messze nem szolidáris. Egy ilyen programot kereszténydemokrataként nem tudunk támogatni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Varju László képviselő úrnak, MSZP; őt követi Csáky András, az MDF-től.

VARJU LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem előzmények nélküli, hogy a Magyar Köztársaság kormánya a kistérségek minél szorosabb integrációjának gondolatát sürgette az elmúlt ciklusban. Olyan gondolkodók, mint például Erdei Ferenc, már jóval a rendszerváltozás előtt bemutatták, hogyan gravitálnak óhatatlanul és többnyire előnyükre a községek a városok felé. A kistérségi társulás megteremti annak feltételrendszerét, hogy a területfejlesztés és a településfejlesztés összehangoltan történjen, a kistérségi szolgáltatások színvonala javuljon, és valamennyi településen azonos minőséget érjen el.

A köztársaság kormánya jókor és jó irányba lépett, melyet folytatni kell. Az Európai Unió regionális politikájára tekintettel kellett a magyar területfejlesztés főbb céljait és eszközeit meghatározni. Igen, az államnak is változnia kell, ahogy a körülötte lévő világ is változik. Versengő környezetben élünk mindannyian, egyénként, vállalatként, és gyorsan megtanították velünk, de igaz a verseny az önkormányzatokra, a kistérségekre, a régiókra és az országokra is.

Nézzünk néhány példát az elmúlt évek tapasztalataiból! A Csepel-sziget és környéke önkormányzatai már 1991 óta működnek együtt társulási lehetőségek valamilyen formájában, közöttük Taksony nagyközség is, amelynek polgármestere vagyok. Az itt szerzett tapasztalatom négy éve sok tanulságot hozott számomra, de főként azt, hogy az együttműködés, az összekapaszkodás sikerének előfeltétele a nyitottság az összefogásra és az egymás iránti bizalom megléte. Tudjuk, a közszféra megfelelő működésének, közpénzek felelős kezelésének, szabályszerű, hatékony és eredményes felhasználásának, a források védelmének, a törvényes gazdálkodás felhasználásának elengedhetetlen feltétele a belső szervezeti kontroll. Az önkormányzatok egy részénél ez a feladat ellátatlan vagy esetenként látták el.

Többcélú kistérségi társulás alapításakor, feladatrendszerének kialakításakor a kistérséget alkotó 121 ezer lakosú húsz önkormányzat részéről egyöntetűen fogalmazódott meg az igény a belső ellenőrzés kistérségi szintű ellátására. Ma már a helyi önkormányzatok és szervezeteinek teljes körére kiterjedő, egységes rendszerben történik a belső ellenőrzés működtetése. Vagy vegyük például a Makó térségében élőket, akik nagyon nyitottak az együttműködésre, melynek történelmi előzményei vannak. A rendszerváltozás után a térségi szintű együttgondolkodás különböző megjelenési formákat öltött, a Maros Menti Jegyzőklubtól a Polgármesterek Fórumán át egészen a Dél-alföldi Térségfejlesztési Társulások Egyesületéig.

Mindezek után érthető, hogy a makói kistérség a "közigazgatási szolgáltatások korszerűsítési programja" modellkísérlet keretében, a belügyminiszter rendeletével, a mintahelyül kijelölt hat mintatérség egyike lett. A modellkísérlet célja a térség tizenhét települése között meglévő hagyományosan jó kapcsolat és együttműködési rendszer többcélú társulás keretei közé történő illesztése, továbbá a tapasztalatok országos szinten történő továbbadása. A múltbéli együttműködésnek legfontosabb hozadéka a jelenben nemcsak az egyfajta kialakult szervezeti és eljárási rend vagy valamely kistérségi munkamegosztás, ami hatékonyabbá teszi a későbbi kooperációt, sokkal inkább az eltelt időben lassan felépített bizalom, ami a mai és majdani hatékony együttműködésnek alapja és sarokköve; a többcélú kistérségi társulás új kihíváshoz való gyors és hatékony alkalmazkodásában a kistérségeken belül kialakult bizalom meghatározó.

Számos példával szolgálhatok a kistérségek mindennapi életéből, amely bizonyítja, hogy az előző ciklusban megkezdett irányvonal jó, a kormány programja helyesen határozza meg a célkitűzéseket. Mi az egyik legfontosabb eleme a kistérségi koncepciónak? Az, hogy a kistérségi szolgáltatások, a közoktatás, az egészségügy, a szociális ellátás mindenki számára elérhető módon, magas színvonalon valósuljon meg. Költséghatékonyan és méretgazdaságos keretek között, lényegében optimális térben helyezzük el a különböző szolgáltatásokat, és mérsékeljük a területi különbségeket; összehangoljuk a fejlesztés főbb irányait, és koncepciót dolgozunk ki arra. Van példánk arra is, hogy a mentőszolgálattal kötött megállapodás alapján biztosítják az egységes központi orvosi ügyeletet.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak az összefogás, az együttműködés, a közös gondolkodás hozhatja meg a várva várt fejlődést a kistérségekben, és csakis akkor, ha az önkormányzatok nehézkessége, nem hatékony működése nem akadályozza a fejlődő gazdaságot. A kistérségi többcélú társulás a legfontosabb garancia arra, hogy az önkormányzatok hatékonyak és gyorsak legyenek. Ahogy az előbb már említettem, Erdei Ferenc megfogalmazta, minden városnak össze kell szerveződnie vidékével, és minden vidéknek legyen városa.

Összefoglalva tehát, a kormányprogramban megfogalmazottakkal összhangban változtatni kell az önkormányzati feladatellátás rendszerén, erősíteni kell a kistérségi együttműködést, de már nemcsak ösztönözve azt, hanem törvényben meghatározott feladatokat is rendelve erre a szintre. Újra kell gondolni az önkormányzatok és az állam közötti feladatmegosztást, és a közszolgáltatások jobb ellátását. Büszke és erős Magyarországot építhetünk a kistérségek és a régiók közösségére.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF; őt követi Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony, az MSZP-től.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Bár a választási kampányban a politikai pártok eléggé csínján bántak az egészségügy fejezetével, illetve nyilvánvalóan a sajtó jóvoltából is csak egy kérdéskörre, a biztosítási jogviszonyra fókuszálódott a polémia, hisz a felhatalmazást kapott koalíciós pártok között ebben a kérdésben éles vita alakult ki. De hál' istennek, úgy tűnik, a szolidaritási elvű, megbonthatatlan társadalombiztosítási alapú kockázatközösség fennmarad, azonban változatlanul - mint ahogy az elmúlt időszakban - több alkalommal felhívtuk a kormány figyelmét, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között aggályos az az átalakítási tervezet, ami csak jelzésértékűen jelenik meg a kormányprogramban.

Az alkotmány vonatkozó rendelkezése 1989-ben került módosításra, és nagyon sokan ülnek itt a Házban, akik 1991-ben annak az országgyűlési határozatnak a megalkotásában részt vettek, amely egyértelműen kimondja a 10. pontjában azt, hogy a gyógyító-megelőző ellátás szolgáltatásait biztosítási jogalapra kell helyezni. Ugyanez a határozat záró pontjában a kormányt felkéri, hogy az átalakításhoz az alkotmányos szabályozási kérdéseket dolgozza ki. Ebből következően az akkor hatályos és azóta hatályos alkotmány a biztosítási rendszer feltételeinek nem felel meg, erre szeretném felhívni a figyelmet. De aki a kormányprogramot izgatottan várva vette a kezébe, hogy megtudja, a következő négy évben a magyar egészségügyben mi fog történni, úgy gondolom, csalódnia kellett, hisz nagyon általánosan fogalmazva, bizonyos területeket érintve, de a lényeget nem kidolgozva olvashatott a magyar egészségügyről, sőt félelmei fokozódhattak, hiszen ha a bevezető részben a különböző megszigorításokról beszélünk, akkor az eddigi tapasztalatok alapján az juthatott az eszébe, hogy ismételten forráskivonás fog bekövetkezni.

A kijelölt miniszter úr meghallgatása a bizottság előtt sem oszlatta el ezeket a kételyeket, sőt a tegnapi vita során elhangzott hozzászólások erősítették ezt; elég csak utalnom Kóka kijelölt miniszter úrnak arra a kijelentésére, hogy az egészségügyi közkiadások kezelhetetlen mértékig nőnek.

(9.40)

Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon fejenként 400 eurót költünk egészségügyi ellátásra, és ez magában foglalja a gyógyszertámogatásokat is, ami arányait tekintve úgy tűnik, hogy valóban magas, de erről egy kicsit később. Tőlünk kicsit nyugatabbra, de talán most lassan keletebbre is ennek többszörösét fordítják erre, tehát egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy kezelhetetlen mértékig nőnek ezek a kiadások.

Nagyon izgalmas rész a kapacitások kérdése. Egy mondat van a programban a kapacitásokról: ígéretet tesz arra, hogy 2008-ra a kapacitásokat a szükségletekhez fogják igazítani. Ezt ígérgetjük már évek óta, arról nem beszélve, hogy a szükségletek meghatározása valós morbiditási és mortalitási adatok hiánya miatt elég nehéz, de ezen lépjünk túl, megvan a tudományos módszer. Az ügy pikantériája az, hogy az a koalíciós partner kapta meg a tárca vezetését, amely koalíciós partner Budapesten is regnál. Tudjuk jól, mondjuk ki őszintén, a kapacitások aszimmetriája nagyobbrészt Budapestre koncentrálódik.

Ez nem jelenti azt, hogy Budapesten sok van, de ha országosan megnézzük a kapacitásokat, akkor bizony hihetetlen aszimmetria látható. Ha az adatokat megnézzük, akkor pont a két kiemelt betegségcsoport - ami a kijelölt miniszter úr expozéjában is itt a Házban szerepelt -, a szív-, érrendszeri és a daganatos betegségcsoport ellátása esetében a kapacitások több mint 40 százaléka, és így természetesen a források több mint 40 százaléka Budapestre koncentrálódik. Kételyeink vannak, hogy lesz-e erő ezeken az arányokon változtatni. Lehet változtatni, nem feltétlenül Budapestet kell megnyírni, hanem az ország többi régióját megfelelő ellátáshoz juttatni.

Elhangzott itt Kóka segéd egészségügyi miniszter részéről a gyógyszerforgalmazás kapcsán is kritikai megfogalmazás. Évek óta nem nő Magyarországon a gyógyszerfogyasztás. Az elmúlt négy évben a szocialista-szabad demokrata kormányzat számtalan alkalommal a generikus program felerősítését ígérte, ahhoz képest a 2000-re sajnálatos módon 26 százalékra csökkent generikus arány egy jottányit sem változott. Tehát talán ezen a téren kellene valamit lépni, és megfelelő szabályozást hatályba léptetni. A gyógyszerforgalmazás megváltoztatása teljesen indokolatlan, nagyon kéri a Magyar Demokrata Fórum, hogy ne járuljon hozzá a nagyobbik koalíciós partner egy kifejezetten jól működő, a lakosság megelégedését kivívó gyógyszerforgalmazás felborításához szűk csoportok érdekében.

Végül, de nem utolsósorban a humán erőforrásról. Mindaddig semmiféle átalakítás esélye nem lesz meg, amíg a humán erőforrás egzisztenciális kérdései nincsenek megoldva. Ha valaki megnézi a 2004-es statisztikai évkönyvet, azt tapasztalhatja, azt olvashatja benne, hogy ma Magyarországon - bocsánat, 2004-ben, de azóta olyan lényeges változás nem volt - a humán erőforrásban dolgozók nettó keresete alig haladja meg a minimálbér másfélszeresét. Európa országaiban az adott ország átlagkeresetének 2-2,5-szeresét keresik az egészségügyi ágazatban, Magyarországon ez 98 százalékon áll jelenleg is. Mindaddig, amíg ez nincs megoldva, addig esély nincs bármiféle változtatásra.

Megszorítások lesznek, ezt mindenki tudja, ezt most már önök is bevallották, hogy az elmúlt négy év hibás politikájának ez a következménye. De sem az egészségügy, sem az oktatás nem tud elviselni már megszorításokat, hiszen az itt elvesztett életévek akár a fizikai állapotot illetően, akár a szellemi állapotot illetően a későbbiek során nem pótolhatók, azok véglegesen elvesztek. Kérem, hogy ezt mérlegeljék.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Gy. Németh Erzsébet képviselő asszonynak, MSZP; őt követi Pokorni Zoltán képviselő úr, a Fidesztől.

GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csáky képviselőtársam jó kezdő mondatot, vagy ha úgy nézzük, jó végszót adott nekem. Azt gondolom, hogy Budapestet nem az ország más területeinek kárára, hanem igenis az ország érdekében kell fejleszteni. Éppen ezért örülök annak, hogy a kormányprogram egy jelentős oldala foglalkozik Budapesttel; Fejlődő Budapest, ezt a címet kapta az új kormányprogram fővárossal foglalkozó része. A Magyar Köztársaság új kormánya újabb négy évre garanciát ad a fővárosra vonatkozóan azért, hogy ezek a fejlesztések, amelyek a Budapest-megállapodásban létrejöttek, meg is valósuljanak.

Az utóbbi négy évben a kormány és a főváros vezetése között partnerségi kapcsolat alakult ki, együtt dolgozunk azon, hogy a főváros Magyarország fejlődésének motorja legyen. Olyan döntések előtt állunk, amelyek hosszú távon meghatározzák városunk és Magyarország képét. Elképzelésünk, tervünk már van, most itt az ideje, hogy ezek valóra váljanak.

Csupán válogatok, amikor az előttünk álló lehetőségek közül néhányat felsorolok. Meghatározó fejlesztéseket fogunk véghezvinni. Így például befejeződik az M0-s körgyűrű építése a hozzá tartozó híddal, megépül az aquincumi híd és az ahhoz tartozó úthálózat. Fejlesztjük az elővárosi vasutakat, és megteremtjük a Ferihegyi repülőtér gyorsvasúti elérhetőségét. A második Gyurcsány-kormány segítségével megépítjük a 4-es metró vonalát. Harminc éve várunk rá, tervezzük, egyeztetünk, harcolunk érte, végre kellett valaki, hogy ezt be is fejezzük. Előkészítjük az 5-ös metróvonal megépítését. Meghosszabbítjuk az 1-es és 3-as villamos vonalát.

Lehetetlen persze felsorolni az összes fejlesztést, amelyet a főváros a kormánnyal és az Unióval együtt közös források segítségével megvalósít. A csepeli szennyvíztisztító és gerincút megépítése, Budapest teljes körű csatornázása, és az utolsó rozsdamezők felszámolása mind-mind ennek a programnak része. Az Óbudai Gázgyár területét teljesen rehabilitáljuk, kulturális negyedet fogunk kialakítani. Rendbe tesszük a Moszkva teret, bár remélem, hogy a híres órát mementóként megőrizzük, jelezze, hogy valaha egy autóutakkal teleszabdalt kaotikus betondzsungel volt a fák helyén. Folytatjuk a Panel plusz programot. Folytatjuk a társasházak környezetének felújítását és a szociális városrehabilitációt.

Ahogyan a budapesti önkormányzattal kiemelten foglalkozik a kormány, ugyanúgy számíthat erre a fontos változások előtt álló önkormányzati rendszer is. Már dolgozunk azon, hogyan tudnánk hatékonyabbá tenni a legkisebb falutól Budapestig a települések vezetését. Ebben számítunk az alkotó ellenzék támogatására. Létre kell hozni az erős önkormányzati középszintet, ez pedig a választott régió kell hogy legyen. A regionalizmus lényege a központi hatalom decentralizációja, vagyis a minisztériumi feladat- és hatáskörök egy részének leosztása. Ezen önkormányzatok alapjogai azonosak lesznek a települési önkormányzatokéval, rendeletet alkothatnak, döntenek a regionális területrendezési tervről, területfejlesztési programokról. Közreműködnek az állami és uniós támogatások elosztásában, intézményeket tartanak majd fenn, és önálló adókivetési joggal bírnak. Választott testületük a közgyűlés lesz.

Szerettem volna még szólni az önkormányzatok gazdálkodásáról, illetve arról, hogy a régió feladatellátásához a jelenlegi megyei intézmények és közművek tulajdonjogát is megkapják majd, de sajnos az időm lejárt.

Végül arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy gondoljuk végig, hogyan fognak ránk emlékezni száz-kétszáz év múlva: mint tétlenekre, vagy mint akik új alapokra helyezték Magyarország és Budapest működését. Én biztos vagyok az utóbbiban, így kell hogy emlékezzen ránk az utókor.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz; őt követi Török Zsolt, az MSZP-től.

(9.50)

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Miniszterelnök Úr - vagy Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A vége felé jár a kormányprogram vitája. Őszintén szólva, nincs sok kétségem afelől, hogy egy órán belül, két órán belül a parlament kormánypárti többsége a kormányprogramot és ezzel önt megszavazza.

A magyar nyilvánosságot illetően van bennem némi keserűség, hogy valószínűleg a holnapi lapokban jóval nagyobb terjedelmet kap majd az a kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vajon a szívére tett kézzel mondta-e az esküt, vagy a zászló selymét fogta meg, mint mindaz, amit itt az elmúlt tíz órában vitattunk.

Úgy gondolom, hogy a kormányprogram a választási kampányt követő időszaknak egy kitüntetett pillanata lehetne, négyévente legalább egyszer felszegni a fejünket, és messzebbre nézve közös célokat kijelölni.

Az elmúlt másfél nap azonban, azt kell mondjam, elszalasztott lehetőség volt. Ez a program, ön, illetve az ön által megjelölt miniszterek, miniszterjelöltek erre nem adtak alkalmat. A legnagyobb gondot abban látom, hogy a kormányprogram, ön mint miniszterelnök-jelölt és az ön által megjelölt miniszterjelöltek hitelessége az alapvető kérdés. A hitelességnek három lehetséges forrása van: az első a személyek; a második a hiteles célok; a harmadik pedig, hogy ezekhez a célokhoz hiteles eszközöket tud felsorakoztatni, felsorolni a program vagy ön személy szerint.

Nézze, miniszterelnök úr, amit az egész ország mostanában forgat magában, mi is így vagyunk ezzel: most először fordult elő, hogy egy hivatalban lévő kormány a választók többségétől, még ha igen kicsiny többségétől is, de bizalmat kapott, és nincs módja arra, hogy elhatárolódjon az előző négy esztendőtől, sőt az első és legfontosabb feladata, hogy elszámoljon vele. Önök ezt a kormányprogramban nem tették meg. Ön tegnap a szóbeli kiegészítésében megtette, mondván, nem akarja eltolni az elmúlt négy év és ebből az ön által irányított két évtől sem a felelősséget, hogy ide jutott az ország, de arra a kimondott-kimondatlan kérdésre, hogy miért nem használták ki az elmúlt négy évet vagy az elmúlt két esztendőt a változtatásra, hogy elkerüljük azt a kritikus helyzetet, ahova most jutottunk, ön talán úgy fogalmazott, hogy most érett meg az ország, a választásokat követő hetekben, hónapokban, hogy ezt a fordulatot végre tudja hajtani.

Itt van az egyik komoly baj. Mondhatják önök azt, hogy kedves ellenzék, a szakadék felé száguld az ország, naponta 4 milliárd forinttal nő az államadósság, most ne arról vitatkozzunk, hogy ki mit mondott egy hónappal, két hónappal ezelőtt, ki mit ígért, adócsökkentést, ingyenes oktatást, hiszen baj van, össze kell fogni, el kell rántani a kormányt, különben szakadékba zuhan az autó. S ebben önöknek igazuk van. Itt állunk a szakadék szélén. Én éppen egy hete kaptam meg az APEH-től ezt a szép kis brosúrát, amelyben előre leírja, hogy a következő öt évben hogyan fog csökkenni az én adóterhem és mindenkié. Nyilván ki is dobhatjuk ezt a papirost, azzal a törvénnyel együtt, amit önök kampányszempontokból, kampánycélok miatt elfogadtak - de tegyük is ezt félre! Bár nem megszokott dolog, hogy egy demokratikus választást követően egy kormány jószerivel az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit a választási kampányban meghirdetett.

Önök itt idézték ezt az elhíresült mondatot, hogy "más a választási program, és más a kormányprogram". Ne felejtsük el, ez Kovács László, az MSZP egykori elnökének szó szerinti idézete. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Nem! Az Urbán! A pénzügyminiszter-jelölt mondta!) Horn Gyula miniszterelnök úr talán egy ilyen tartalmú levéllel is megörvendeztetett minket, amikor ellenzékben voltunk - a miniszterelnök úr talán még emlékszik erre. (Kuncze Gábor: Leveleztetek?) Hogyne! Hú, nagyon izgultam, hogy kibírja-e Kuncze pártelnök úr szellemes megjegyzés nélkül. (Derültség és taps a Fidesz soraiban.) Őszintén szólva, volt bennem némi feszültség, hogy megúszom-e ilyen bekiabálás nélkül (Kuncze Gábor: Nem úsztad meg - van ilyen.), de mit tesz Isten, nem bírta ki.

No, volt már példa arra, hogy jelentősen eltért, de arra, hogy az ellenkezőjét műveli már a kormányprogram vitájában egy demokratikusan megválasztott politikai erő, mint amit hetekkel, hónapokkal előtte ígért, erre nem láttunk példát. Magyarázhatja ezt a 10 százalékos államháztartási hiány, a fenyegető költségvetési helyzet, az a szakadék, amely előttünk van. Vitassuk meg persze, hogy jobbra vagy balra kell rántani ennek az autónak a kormányát, de előtte szögezzük le, hogy van egy nagyon jelentős hitelességi probléma, és ez a politikában nagyon fontos kérdés, hogy többek között az, hogy ide jutottunk, ez az önök felelőssége. Önök juttatták ide az országot. Személy szerint itt ül Veres János pénzügyminiszter úr, akit ön újból meg akar bízni. Hallom, hogy komoly pozíciót szán a másik volt pénzügyminiszternek, Draskovics Tibornak, sőt Kóka miniszter úr, az ugrásra készülő puma szellemi atyja is (Derültség a Fidesz soraiban.) tagja lesz ennek a kormánynak, sőt Kiss Péter, aki korábban a Miniszterelnöki Hivatalt vezette, és most jókedvűen súgnak-búgnak (Kiss Péter Gyurcsány Ferenccel beszél. - Kuncze Gábor: Jókedvűen nem lehet, az nincs rendben! Tessék rosszkedvűen!), akinek személyesen is felelőssége van abban, hogy bizony eltitkolták a magyar emberek elől, a magyar közvélemény elől az ország valós állapotát. És ne felejtsük el, a legnagyobb felelősség ebben a hazugságban, a magyar választópolgárok példátlan megtévesztésében személy szerint önt terheli. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van! - Taps a Fidesz soraiból.) Tehát a hitelesség alapvetően hibás.

A másik kérdés, hogy vajon hiteles célokat tűz-e maga elé ez a program. Ennek van néhány alfeltétele. Az egyik, hogy a helyzetértékelés őszinte és hiteles legyen. Nos, én úgy látom, hogy erre, mármint a helyzetértékelésre önök sem ebben a vitában, sem az elmúlt hetekben nem tettek kísérletet. Sőt, mint hallom, a célok megjelölésében is ön úgy döntött, hogy nem a Magyar Köztársaság állampolgárai által szabadon és titkosan megválasztott parlamenti képviselők közösségét kívánja kitüntetni, nem előttünk kívánja ismertetni a teendőket, a megszorító csomag részleteit, hanem minderre a holnapi vagy a holnaputáni napon az Érdekegyeztető Tanács keretében kíván majd sort keríteni egy zárt ülés hűvös ajtói mögött, legalábbis ez a hír járja ön felől. (Gyurcsány Ferenc: Rossz a hír! Nyilvános! - Kuncze Gábor: Suttogva fog beszélni!) Azt gondolom, nem az a különbség, hogy zárt lesz-e az ülés vagy sem, hanem egy lényeges kérdés van: mer-e a szemünkbe nézve ideállni (Kuncze Gábor: Hogyne!), és elmondani pontosan, hogy mit kíván tenni az előttünk álló néhány hétben, néhány hónapban. (Kuncze Gábor közbeszól.) Önnek a vita összefoglalására módja van. Kérem - ha Kuncze Gábor befejezte (Derültség az SZDSZ soraiban.) -, tisztelje meg a magyar választópolgárokat, tisztelje meg a megválasztott országgyűlési képviselőket, hogy itt és most mondja el, hogy mit kíván tenni, hogyan kívánja a pénzügyminiszter által megszorító intézkedéseknek, korrekciós intézkedéseknek jelzett lépéseket elvégezni.

A másik ilyen feltétel, hogy választ ad-e ez a program az ország meghatározó és fontos kérdéseire. Azt kell mondjam, hogy számos ilyen fontos kérdést érint a program; az más kérdés persze, hogy olyan irányba kíván-e ellépni, amit mi jónak tartunk, magyarán jobbra vagy balra kell-e rántani ezt a kormányt. De van néhány meghatározó probléma, amit fel sem vet, meg sem jelöl, napirendre sem tűz. Ilyen, mint már jeleztük a vitában, a demográfiai válság, a munkahelyteremtés kérdése, a nyugdíjrendszer közeli összeomlásának elkerülése.

(10.00)

Ilyen a gyermekszegénység problémája, illetve hogy hogyan kíván fölzárkózni Magyarország legalább a térség országaihoz. Ezek közé kell soroljam az egyik legfontosabb és legaktuálisabb kérdést, ami valamennyi szakértőt, közgazdászt ma Magyarországon foglalkoztat, hogy hogyan kíván Magyarország csatlakozni az eurózónához, hogyan kíván megfelelni az euró bevezetése feltételeinek. Erről vitatkoztunk talán a legtöbbet az elmúlt egy esztendőben, de erről a meghatározó problémáról és kérdésről ez az anyag, az önök által kormányprogramnak nevezett füzet nem szól. Noha valamennyien tudjuk, hogy szeptemberre le kell tenniük önöknek az asztalra egy új konvergenciaprogramot. Nyilván dolgoznak ezen. Nyilván a Pénzügyminisztériumban lázas munka folyik. Miről akarnak önök beszélni, ha nem erről, hogy mi lesz a szeptemberre elkészülő program folyománya ránk nézve, adófizetőkre nézve, családapákra nézve, egészségügyben vagy oktatásban dolgozókra nézve, milyen következményekkel jár ez a program?

Ön oly sokszor beszél bátorságról! Vegye a bátorságot, álljon ide, és mondja el, hogy mit gondol ebben a programban! (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) Ne a nyári kánikulában, hanem itt és most!

A harmadik feltétele a hiteles céloknak - erről többen beszéltek, én röviden érintem csak -, hogy legyen összhangban a kormányalakításra készülő pártok választási programjával. Egyfajta társadalmi szerződésről van szó, az állampolgárok erre a választási programra, az önök választási programjára adtak több szavazatot, nem a miénkre - bármennyit is tettünk vagy igyekeztünk megtenni ennek érdekében. Ez felelősséget ró önökre. Ezt az ellenzéknek is joga, sőt dolga vizsgálni.

Úgy ítéljük meg, hogy a kormányprogramnak nevezett dokumentum szöges ellentétben áll az önök által korábban kibocsátott három választási programmal, így ennek a társadalmi szerződésnek önök nem felelnek meg, s a hitelesség eme forrását nem birtokolják. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!)

A harmadik fontos forrása lehet a hitelességnek, hogy milyen eszközöket rendel hozzá a kormány célkitűzéseihez a kormányprogram. Úgy látom, hogy az előttünk álló dokumentum nem jelöl meg kézzelfogható, konkrét eszközöket, forrásokat, időpontokat; abban leginkább csak óhajok, szándékok, sóhajok szerepelnek. Nem nevezném ezt dehonesztálóan politikai giccsnek, bár volt olyan elemző, aki így értékelte az ön tegnapi hozzászólását. Igaztalan lenne ez a minősítés, de az bizonyos, hogy sokkal nagyobb előszeretettel mozgott ön is az elmúlt tíz-húsz esztendő problémái, a jövendő évtizedek célkitűzései körében a fellegek között, semmint az előttünk álló szeptemberi, decemberi és a következő évek, a 2007-2008. év teendői között. Pedig a magyar választópolgároknak és nekünk mint a választópolgárok képviselőinek erre jogunk van, hogy tudjuk, hogy ön mit akar. Ezt a jogunkat nem kívánjuk feladni. Arra kérem önt, hogy zárszavában pótolja ezt a hiányosságot.

Nos, a mögöttünk hagyott tíz-tizenegy órás vitát én bizony elszalasztott lehetőségnek gondolom. Jó lett volna, ha találunk néhány közös célt. Nem tudnánk és nem is fogunk minden kérdésben egyetérteni. Nem vagyunk barátok, nem vagyunk elvtársak, és nem vagyunk harcostársak. De egy országnak a honpolgárai vagyunk, és egy parlamentnek a képviselői vagyunk. Önök a vitában nem teremtették meg az alapjait annak, hogy ezek a közös célok itt - legalább négyévente egyszer - előjöjjenek. Mit szól majd ehhez az ország népe? Fölháborodik-e ezen vagy sem? Tartok tőle, hogy nem. Jobban érdekli majd az, hogy a beiktatáson milyen szendvicset tálaltak föl a libériás inasok vagy milyet nem. (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban.) Szomorú dolog ez. (Kuncze Gábor: Narancsosat! - Közbeszólás az MSZP soraiból: De mélyre süllyedtél! - Közbeszólások, zaj az SZDSZ soraiban.) Aggódtam... Külön tisztelettel... (Az elnök csenget. - Zaj, közbeszólások az SZDSZ soraiból: Vissza fogják vonni a cikket a Magyar Nemzetben, rendben vagytok.) Megvárom, hogy az elnök úr rendet teremtsen. (Nagy zaj. - Dr. Turi-Kovács Béla: Ki vezeti ezt az ülést? Kuncze Gábor?) Külön tisztelettel...

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Pokorni Zoltán képviselő urat illeti a szó.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Nem akarok az elnök úr szavaiba vágni, mert nem hallom azokat, olyan nagy a zaj.

ELNÖK: Képviselő úr, öné a szó, azzal foglalkozzon! (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban. - Taps a kormánypártok padsoraiban. - Révész Máriusz: Szégyen! - Közbekiáltások az ellenzéki padsorokból: Szégyen!)

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Nos, tisztelt képviselő urak, ha megengedik, zárszóként egy régi, polgári, radikális politikus, de talán híresebb költő soraival búcsúznék el önöktől, Ady Endre soraival. (Kuncze Gábor: Hova mész? - Derültség az SZDSZ soraiban.) Ady Endrének van egy elég keserű verse, ami, attól tartok, illik ehhez a mai pillanathoz. A vers címe: A hőkölés népe.

"Ez a hőkölő harcok népe / S mosti lapulása is rávall, / Hogy az úri kíméletlenség / Rásuhintott szíjostorával. / Mindig ilyen volt: apró kánok / Révén minden igának barma, / Sohse harcolt még harcot végig, / Csak léhán és gyáván kavarta. / Erőt mutattak, erőt látott, / Vertnek született, nem verőnek. / Önerejét feledte mindig, / Sohse szegzett erőt erőnek. / Betyár urai így nevelték, / Nem rúg vissza, csak búsan átkoz / S ki egyszer rugott a magyarba, / Szinte kedvet kap a rugáshoz. / Ma is itt ül lomhán, petyhüdten, / Fejét, jussát, szivét kobozzák / S ha nehányan nem kiáltoznánk / Azt se tudná, hogy őt pofozzák."

Köszönöm a figyelmüket. (Kuncze Gábor: De jó volt! Igazat mondott! - Hosszú, ütemes taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, MSZP; őt követi Rubovszky György képviselő úr, a KDNP-től.

TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Miről szól a kormányprogram? Rólunk, hazánkról, de igazából gyermekeinkről, gyermekeink jövőjéről. S örülök, hogy egy családapa, egy többgyermekes apa után szólhatok én is, magam is többgyermekesként, hiszen Pokorni képviselőtársam is több gyermek édesapja, boldog őse, s valószínű, hogy amikor itt néha vitatkozunk is (Folyamatos zaj.), akkor bár a vita hevében olykor-olykor radikális is némelyik kijelentés, de mégis gyermekeinkről kívánunk beszélni, az ő jövőjükről, mint ahogy a kormányprogram is hazánk jövőjéről, gyermekeink hazájának jövőjéről szól.

Persze, néha radikálisan, hiszen ha valakit a hivatalos lapban, a Fidesz hivatalos lapjában megtámadnak és túlzott liberalizmussal vádolnak, akkor kénytelen kicsit radikális lenni, mint mondjuk most, de védjük meg Pokorni Zoltánt, azt javaslom, képviselőtársaim. Legyünk szolidárisak vele, ne engedjük, hogy bántsák szegény Pokorni képviselőtársunkat azért, mert túlzott liberalizmussal vádolják, s emiatt néha radikalizmusra kell hajaznia a beszédének! Ne engedjük ezt, legyünk vele szolidárisak! (Taps az MSZP padsoraiban.)

Nézzük tehát a kormányprogramot, melynek fő mondanivalói mindenképpen a baloldali értékekről szólnak. (Közbeszólások.) Esélyteremtés, esélyegyenlőség és természetesen igazságosság, szolidaritás.

(10.10)

Ha gyermekeink jövőjéről beszélünk, akkor a környezetvédők egyik közkedvelt mondását hadd hozzam példaként, mely szerint a Földet - s most itt hadd helyettesítsem ezt be hazánkkal, a Magyar Köztársasággal -, hazánkat nem őseinktől örököltük, hanem gyermekeinktől, utódainktól kaptuk kölcsön, használatba, és ennek megfelelően kell eljárnunk, hogy hosszú távon az ő érdekeiket nézve teremtsünk esélyeket, teremtsünk olyan világot, olyan hazát, amelynek révén ők boldogan élhetnek Magyarországon.

Esélyteremtés az, amikor a gyermekszegénység elleni küzdelemről beszélünk, esélyteremtés az, amikor azt mondjuk, minden gyereknek, szülessék bárhová, legyen joga enni, inni, aludni, legyen hol aludni. A gyermekszegénység elleni küzdelem például erről szól, a nyári étkeztetésekről vagy az iskolai étkeztetésekről szóló program vagy az ingyenes tankönyvről szóló program mind erről szól.

De ahhoz, hogy ezen túl tudjunk lépni, ahhoz, hogy utána tovább lehessen lépni, megfelelő oktatásra, szakképzésre, felsőoktatásra van szükség, hogy esélyt adjunk, esélyt arra, esélyt a jövőnek, esélyt a jövőnek arra, hogy a továbbiakban sikeres Magyarország alakulhasson itt, a Kárpát-medencében. A pályakezdésben segítséget s lehetőséget adni a fiataloknak vagy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűeknek, otthont teremteni, s hogy újból kezdődhessék az egész elölről, ez a csodálatos ördögi kör, elölről, mindig meg-megújulva, a családalapításhoz nyújtsunk segítséget. A családalapításhoz, melyről a kormányprogram s ez a kormány, azt gondolom, hogy alapelveinek megfelelően gondoskodni kíván, gondoskodni annak érdekében, hogy esélyt adjunk gyermekeinknek, esélyt adjunk a jövőnek.

Bízom benne, nemcsak a magam nevében, nemcsak a kormánypárti képviselők nevében, nemcsak a kormánypárti szavazók nevében, hanem valamennyiünk nevében bíznunk kell abban, s én hiszem is, hogy Gyurcsány Ferenc, az ő kormánya és a programja hasznos lesz, Gyurcsány Ferenc és kormánya jó miniszterelnöke, jó kormánya lesz hazánknak, jó miniszterelnöke, jó kormánya lesz gyermekeim hazájának, gyermekeink hazájának.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Rubovszky György képviselő úrnak, KDNP; őt követi Herényi Károly, Magyar Demokrata Fórum.

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ismerjük azt a mondást, hogy a tanulópénzt meg kell fizetni. Csak az a baj, hogy ezt általában a tanuló szokta megfizetni, és példátlan az a helyzet, amikor a tanuló az általa okozott kárt és ennek az egész tanulásának az ellenértékét mással akarja megfizettetni. Nagyon furcsa az is, hogy olyan ember kér tőlünk most tanulópénzt, olyan koalíció, olyan kormány, amelyiknek több mint negyvenesztendős kormányzati múlt áll a háta mögött. (Moraj az MSZP soraiban. - Közbeszólás az ellenzék soraiból: Úgy van!)

Az is nagyon furcsa, tisztelettel, hogy ennek a tanulópénznek a fizetői kik lesznek: egyedül és kizárólag a négy esztendő kárvallottjai, a magyar állampolgárok fogják megfizetni ezt a tanulópénzt, erre készül most a kormánykoalíció, és egyszerűen megfeledkezik arról, hogy talán ennek a tanulópénznek egy részét azokra is át kellene hárítani, akik az elmúlt négy esztendőnek a haszonélvezői voltak. Számtalan felszólalásunkban elhangzott az, hogy ne csak az állampolgárokat terhelje meg a fizetési kötelezettség, hanem terhelje meg a bankrendszert és terhelje meg a nagy cégeket is.

Tegnap a kormányprogram első szakasza után Göndör István frakcióvezető úr azt mondta, az az érzése, hogy a kormányprogramot nem olvasták el azok a képviselők, akik felszólaltak. Ezt én a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója nevében visszautasítom. Visszautasítom, és nyugodt szívvel teszem ezt azért, mert Deák András kifejtette az energiapolitikával kapcsolatos álláspontot, ami része a programnak; Soltész Miklós képviselő úr elmondta a szociálpolitikai elképzelést, ami rém egyszerű: csak a megvonások felhalmozása; ugyancsak elmondta Puskás Tivadar képviselő úr azt, hogy az egészségügyben mit gondol a Kereszténydemokrata Néppárt, és mit kér számon a kormánykoalíción; Hoffmann Rózsa képviselő asszony kifejtette az oktatás terén lévő elvárásokat.

Kiemelt módon próbáltunk tárgyalni, tisztelettel, a közjogi dolgokról is: Salamon László képviselő úr elmondta, hogy tulajdonképpen a közjogi rendszerről való tárgyaláson mit szeretnénk elérni. Én szeretném valamire emlékeztetni önöket: az a tárgyalási stílus, amit most elvárnak tőlünk, nagyon emlékeztet arra a '94-es jogalkotási módszerre, amikor többségi, helyesebben kétharmados többséggel rendelkező kormánykoalícióval lerombolták az akkori önkormányzati rendszert, és kellett tizenkét esztendő, hogy erre rájöjjenek, de mivel most nincs elegendő erejük ahhoz, hogy tovább rombolják, ezért azt várják el az ellenzéktől, hogy ehhez segítséget nyújtson.

Itt azért egy mondatot szeretnék mondani: döntsék el végre, hogy mit kérnek az ellenzéktől, a szavazatát kérik az ellenzéktől vagy az együttműködését. Mert a szavazatunkat csak nem adjuk oda; az együttműködésünket felajánlottuk, de akkor elvárjuk, hogy a mi álláspontunkat is meghallgassák. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Az idő rövidségére való tekintettel a kormányprogram végére járva egy szomorú tényre szeretnék hivatkozni: mi lesz ennek a kormányprogramnak a végrehajtása során? Hihetetlen megszorítások, nagyon sok elbocsátás, erre készül a kormánykoalíció, és ami őszinte megütközést vált ki belőlünk: ezt rendkívül vidáman teszik. Úgy teszik, tisztelettel, minthogyha majálison lennének, és nem arra kellene készülniük (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.), hogy mindazzal kapcsolatban, amit kilátásba helyeztek, maximum addig jutnak el, hogy a felelősség nagyobb része az önöké. Tisztelettel, nem a nagyobb része: a teljes felelősség az önöké!

Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Most kétperces felszólalásokra kerül sor: elsőként megadom a szót Farkas Flórián képviselő úrnak, Fidesz.

FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A cigányügyről többször hallottunk itt a kétnapos vitában, és engedjék meg, hogy én néhány mondattal arra kérjem önöket tisztelettel, kedves kormányzati országgyűlési képviselők, hogy a programban a cigányságra vonatkozó fejezetet gondolják újra, vonják vissza. Ugyanis ez a program, amit önök megjelölnek, a társadalmi leszakadást fogja továbbra is erősíteni, veszélyeztetni fogja a társadalmi békét.

Mondok néhány konkrétumot: nincs elképzelésük arra, hogy mit kezdjenek a cigányság iszonyatosan erősödő munkanélküliségével. Ma száz cigányból tíz, jó esetben tizenöt dolgozik, országosan ez az átlag. Akkor, amikor Magyarországon erősödik a munkanélküliségi ráta, a magyarországi cigánytársadalmon belül ez megtízszereződik. Tehát ezzel a kérdéssel nem lehet úgy bánni, nem lehet úgy kezelni, mint ahogyan önök a programjukban jelölik meg, miszerint közhasznú foglalkoztatási program keretében kívánják ezt kezelni.

A másik nagyon súlyos társadalmi kérdés, amiről azt gondolom, hogy egyébként az egyik, ha nem a legfontosabb, ez az oktatás, a képzés, a jövő. Ma 32 ezer ösztöndíjasból több mint 15 ezer cigány fiatal, főiskolai, egyetemi hallgató nem kap ösztöndíj-támogatást. A lakhatási helyzet szinte ellehetetlenült szintjén van a magyarországi cigányság; most hozzá lehet azt is érteni, ami az árvizet illeti.

(10.20)

Önök nagyon jó érzékkel kezelték azt, hogy az egyik cigány családot kiveszik és odarakják a másikhoz, mert nem teszi ki. Törökszentmiklóson, Fegyverneken és a Tisza menti településeken hajléktalanok lettek ezek a cigány emberek. Tehát nemcsak hogy a telepfelszámolást nem folytatják tovább a programjukból eredően, hanem még ezt is erősítik, hogy a cigányokat összerakják. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Tehát tisztelettel arra kérem önöket, hogy a meglévő nyomort ne erősítsék tovább, gondolják újra a programjukban a cigányságra vonatkozó fejezetet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Filló Pál képviselő úrnak, MSZP.

FILLÓ PÁL (MSZP): Tisztelt nemsokára újra Miniszterelnök Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én Pokorni képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni, mert úgy gondolom, hogy a képviselő úr nem nagyon olvasta el ezt a kormányprogramot. Szeretném abban megnyugtatni, hogy a munka világát illetően az MSZP választási ígéretei és a kormányprogramban foglaltak teljes mértékben összhangban vannak, minden olyan fontos ígéretünk, amely a választási kampányban elhangzott, ebben az anyagban is megtalálható.

Néhány szót szeretnék szólni arról, igen tisztelt képviselőtársaim, miért fontos az, amit Gyurcsány Ferenc expozéjában is kihangsúlyozott, hogy Magyarországon a munkások, a munkavállalók pártján fog állni a következő években a kormányzat. Ez egy tisztességes és úgy gondolom, tiszteletre méltó célkitűzés, ilyen nyíltan ezt még kormány nem vállalta be a kormányprogram vitájában. És szükség is van rá, kedves képviselőtársaim, mert akik találkoznak a munkahelyeken a dolgozókkal, a munkásokkal, azok nagyon jól tudják, hogy bizony meg kell teremteni azt, ami itt a kormányprogramban is szerepel; ha elveszíti valaki a munkahelyét azért, mert a cég csődbe megy vagy felszámolásra kerül, akkor legalább a munkások kapják meg a tisztességes járandóságukat, kapják meg a fizetésüket, ezek a családok tudjanak normális helyzetbe kerülni.

Szintén fontos eleme a kormányprogramnak a társadalmi párbeszéd. Mi úgy szeretnénk a következő négy évben kormányozni, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy a szociális partnerek valóban partnerek legyenek nemcsak a legfelsőbb szinteken, hanem ágazati szinteken is, hiszen borzasztó fontos az, hogy azokon a munkahelyeken, ahol nincs kollektív szerződés, nincsen szakszervezet, ott is mód legyen a jövőben, hogy megvédjük a munkások, munkavállalók érdekeit.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Folytatva a kétperces hozzászólásokat, megadom a szót Veress József képviselő úrnak, MSZP.

VERESS JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Pokorni képviselő úr megkérdezte, hogy miért most kell változtatnunk. Tisztelt Ház! Azért kell most változtatnunk, mert az Európai Unió új költségvetése 2007. január 1-jén kezdődik, és Magyarország számára soha nem látott nagyságú forrás áll rendelkezésre, amivel élnünk kell. Ehhez természetesen változtatásokra van szükségünk. Egy új Magyarországot szeretnénk egy megújuló Európában kialakítani, amihez persze jó lenne valamiféle együttműködés és az alapvető kérdésekben egymás megértése, meg jó lenne egy új politikai közéleti kultúra, amelynek nem mindig érzékeltük eddig a nyomait, de bízunk benne, hogy a következő években erre is sort keríthetünk.

Magyarország különböző stratégiai területeket kell hogy összefoglaljon és egymáshoz kapcsoljon, a fejlesztések az európai uniós forrásokkal teljesen új szerkezeteket alakíthatnak ki. Ez a fejlesztés a szülőföldprogram továbbvitelével kiterjedhet a határon túli Magyarországgal folytatott együttműködésre, egy aktív, keleti piacok irányába és Balkán irányába folytatott politizálással tovább erősíthetjük a gazdaság dinamizmusát, és minderre egy aktív Európa-politikát tudunk ráhúzni.

Ennek az új aktív Európa-politikának az az esélye van meg, hogy az Európai Unió maga is útkereszteződésnél tart, a bővítés, az új költségvetés elfogadása nyomán és azzal a lehetőséggel, hogy az alkotmány valamilyen módon való megújítására törekedve tovább tudjon fejlődni, teret ad a belépett új tagállamoknak, amelyeknek a dinamizmusát szeretné felhasználni. Magyarország tehát ezekben a keretekben kívánja a saját uniós tagságából fakadó lehetőségeket kihasználni, és bízom abban, hogy mindezeken a területeken előre is tudunk lépni.

Az új program arra is lehetőséget teremt, hogy a Lisszabon által felvetett új európai változtatást, az aktív, innovációra épülő politizálást Magyarország is alkalmazni tudja. Bízom abban, hogy mindezek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az összefoglaló stratégiák megadják a lehetőséget, és az új Magyarország valóban hozzájárulhat egy megújuló Európához.

Köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Szintén kétperces időtartamra megadom a szót Gedei József képviselő úrnak, MSZP.

DR. GEDEI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaimmal örömmel értesültem arról, hogy legfontosabb stratégiai szövetségesünk, az Amerikai Egyesült Államok elnöke hamarosan Magyarországra látogat. Ez, úgy hiszem, nem egyszerűen az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc elismerése, hanem annak a külpolitikai törekvésnek és tevékenységnek is az elismerése, amit az elmúlt években a magyar külpolitika megvalósított. Ugye, emlékszünk arra az időszakra, amikor néhány évvel ezelőtt mi még csak álmodni mertünk arról, hogy az Egyesült Államok elnöke bennünket fogadni tudjon, és volt olyan eset, amikor erre sajnos nem is került sor. Ennek én nem örülök, de ezek a tények.

Ezen a héten a külügyi bizottság meghallgatta a külügyminiszter-jelölt asszonyt, és a szocialista képviselőcsoport támogatásáról biztosította miniszterjelölt asszonyt. Úgy hiszem, hogy jó választás volt. Ha jól emlékszem, akkor a külügyi bizottság elnöke a jelölt asszonynak a tervei megismerése után elismerően nyilatkozott. Azóta eltelt néhány óra, biztosan elfeledkezett erről Németh Zsolt.

Nyilvánvaló az, hogy nem tudunk egyszer s mindenkorra mindenki számára minden pillanatra megfelelő külpolitikai stratégiát felállítani, de úgy hiszem, hogy a Gyurcsány-kormány programja helyes alapvetést tesz, jó irányba fogalmaz meg lépéseket. Legfontosabb nemzeti érdekünk, hogy az ország gazdaságilag minél előbb felzárkózzon az EU fejlettebb államai mellé. Ezt a célt csakis stratégiai szövetségesünk, az Egyesült Államok támogatásával tudjuk elképzelni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Herényi Károly képviselő úrnak, MDF.

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Nincs több kétperces, elnök úr?

ELNÖK: Nincs, képviselő úr. Öné a szó.

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt tíz óra, a vita arról győzött meg minket, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket a hozzászólásaink során feltettünk, nem kaptunk válaszokat. Ez a kormányprogram nem egy felelős kormány felelős programja. Sok kérdés nyitva maradt, nem kaptunk választ a hogyanra, hogy a terveket, a célokat hogyan akarják elérni, milyen forrásokból akarják azokat megvalósítani, milyen eszközöket akarnak ezekhez igénybe venni, pedig egy kormányprogramnak valójában erre kellene válaszokat adni.

Ezen ügyek és dolgok figyelembevételével a Magyar Demokrata Fórum mint felelős ellenzéki párt ezt a kormányprogramot támogatni nem tudja.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból. - Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Kuncze Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tízórás vitán vagyunk túl. A vita persze a kormányprogramviták koreográfiája szerint zajlott: az ellenzék vitatta a leírtakat, a kormánypárti képviselők védték, illetve támogatták azt. És elhangzottak a bejelentések, minő meglepő, hogy az ellenzékiek nem fogják megszavazni a programot, a kormánypártiak meg azt mondták, hogy megszavazzák. Eddig ebben, tisztelt képviselőtársaim, semmilyen új nincsen, mert ez így történik immáron tizenhat éve.

Ugyanakkor viszont a felszólalók, legyenek ellenzékiek vagy kormánypártiak, szóltak arról is, hogy különleges helyzet van. Ezt különbözőképpen közelítették meg: van, aki azt mondta, hogy rettenetes, katasztrofális, összeomlásszerű - ezek persze ellenzéki felszólalások voltak -, és van, aki azt mondta, hogy felelősen kell politizálni, mert olyan a helyzet, fel kell vállalni akár a népszerűtlen intézkedéseket is, és felvállalja a népszerűtlen intézkedéseket - ezek pedig kormánypárti felszólalások voltak.

Még idáig is rendben volnánk, de ebből a helyzetből persze sokszor már a politikában - akár az európai politikában is, gondoljunk csak, mondjuk, Írország, Spanyolország vagy akár a legutóbb Németország példájára - következett egyfajta együttműködési készség, és félreértés ne legyen, nem arra számítunk, hogy az ellenzék megszavazza a kormányprogramot, nem ez a dolga, hanem alternatívát kellene felmutatnia, ami most nem sikerült, de ne legyünk telhetetlenek, lehet, hogy előbb-utóbb majd még erre is sor kerülhet.

(10.30)

De bizonyos alapvető kérdésekben mégiscsak meg kellene jelennie ennek az együttműködési készségnek. Erre történtek kísérletek, hogy úgy csináljunk, mintha mi szeretnénk együttműködni, de aztán a szövegekből, a különböző válaszokból, az el nem hangzó javaslatokból pedig az derült ki, hogy ennek semmilyen esélye nincs. Hallhattuk például az igényt arra - mondta Orbán Viktor -, hogy '94-ben kétharmados törvények ügyében nem volt egyeztetés, úgy vitte át a parlamenten az akkori kormánytöbbség a törvényeket, miközben egyébként persze volt egyeztetés, csak erről Orbán Viktor nem tudott. Erre most a kétharmados törvények ügyében meghívja a miniszterelnök az ellenzéket egyeztetni, mire az ellenzék közli, hogy hát ezen pedig mi nem veszünk részt, mert hiszen itt van a parlament, itt kell majd a kétharmados törvényekről egyeztetni. A frakcióvezető úr pedig itt most bőszen bólogat. Akkor kell egyeztetni vagy nem kell egyeztetni? Vagy úgy kell egy kétharmados törvényt behozni a parlamentbe, hogy megnézzük, van-e annak támogatottsága, vagy pedig vitatkozzunk róla néhány órát, aztán szavazzuk le, ahogy ezt önök egyébként csinálni szokták, és ami miatt számos területen, ahol önök sürgetnék, valójában nem történik változás.

De hát, tisztelt képviselőtársaim, úgy nagyjából ehhez vagyunk szokva, ez történt az elmúlt négy évben. Van egy ellenzék, amelyik semmilyen javaslatot nem támogat, semmilyen ügyben nem hajlandó együttműködni; beszél ugyan az ország nehéz helyzetéről, sőt súlyosabbnak akarja azt láttatni, mint amilyen az valójában, de egyébként semmilyen módon nem hajlandó és nem akar hozzájárulni az adott esetben problematikus területek rendezéséhez, vagy ahhoz, hogy bizonyos területeken, ahol tizenhat éve nincs a politikának bátorsága változtatni, változtassunk.

Sajnos számomra adódik a tízórás vitából egy következtetés. Rubovszky képviselő úr azt mondta, hogy önöké a teljes felelősség. Ez ugyan a múltra nem igaz, ez az önök Fehér könyvéből is kiderül, de szerintem sem érdemes a múlttal foglalkozni. Én is azt javaslom a kormánypárti képviselőknek, hogy miután van egy felelőtlen ellenzékük, vállalják fel a felelősséget, és bátran tegyék meg azokat az intézkedéseket, amelyek az ország fejlődése érdekében szükségesek.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Megadom a szót Páva Zoltán képviselő úrnak, MSZP.

PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! A kilencvenes évek gazdasági-társadalmi változásai a sport területét sem hagyták érintetlenül. Alapvetően megváltozott az állam sportban betöltött szerepe. Megmaradt állami feladatnak a célzott sporttámogatás társadalmilag mérhető, objektív értékek alapján biztosítható feladata, az infrastrukturális feltételek megteremtése, az egységes utánpótlás-nevelési rendszer működtetése. Mindez összhangban a versenysport céljaival, példaképek állításával, a tisztességes munka és a tiszta eszközökkel elért eredmények ugyancsak tisztességes jutalmazásával.

Decemberben beterjesztettük a nemzeti sportstratégiát, de a parlament idő hiányában nem tudta azt megtárgyalni. A legfontosabb sportpolitikai feladatnak ennek az országgyűlési határozatnak az elfogadását javaslom, és úgy ítélem meg, hogy ennek alapján meg lehet majd alkotni azt a sporttörvényt, amely hosszú távra meghatározhatja a sport helyét, szerepét Magyarországon. Ennek a stratégiának az a fő célja, hogy a nemzetközi szinten is kiemelkedő élsport megőrzése mellett a társadalom jóval szélesebb rétegeit kell bevonni a sportba, annak érdekében, hogy a testedzés a hétköznapok természetes részévé, a szabadidő eltöltésének tartalmas részévé váljon.

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

A Magyarországon megrendezésre kerülő sportvilágesemények folytán egyre nő az ország ismertsége. Ez szoros összhangban van a turizmussal, az idegenforgalommal. Megmondom őszintén, örültem annak, hogy a turisztikai és a sportbizottság össze lett vonva, hiszen minden egyes sporteseménynek óriási az idegenforgalmi vonzata. Elkötelezett híve vagyok az olimpia megrendezésének. Meg vagyok róla győződve, hogy ezzel a világeseménnyel Magyarország újra az érdeklődés középpontjába kerülhet. Annyi jó sporteseményt rendeztünk már, meggyőződhettünk arról, hogy nagyszerűen tudjuk ezeket szervezni, rendezni. Van egy Testnevelési Egyetemünk, amely reményeink szerint hamarosan önálló lesz, ahol kiváló sportszakemberképzés, sportmenedzsmentképzés folyik, tehát biztos alapja lehet annak, hogy meg tudjuk szervezni az olimpiát, ami nagyon lényeges dolog, mert óriási infrastrukturális fejlődést jelenthet az ország számára, hidak, metrók, vasutak, szállodák, bevásárlóközpontok és természetesen sportlétesítmények fognak épülni vagy megújulni. Úgy ítélem meg, hogy óriási feladat ez.

Üdvözlöm azt, hogy megalakult a BOM, ez végre egy olyan civil szervezet, amely komolyan foglalkozik azzal, hogy Magyarországon legyen olimpia, egy olyan civil szervezet, amely mellett a gazdasági szféra legjelentősebb egységei felsorakoztak. Végre valaki foglalkozik vele nemcsak állami szinten, hanem társadalmi, civil szervezet szintjén is, hogy Magyarország olimpiát tudjon rendezni.

Kedves Barátaim! A sportstratégia megfogalmazott alapvető célkitűzése az, hogy hazánk a sportnemzeti státusát megőrizve sportoló nemzetté váljon. Ehhez kérem az önök támogatását. Azt hiszem, ezt ellenzék és kormánypárt egységesen tudja megvalósítani.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök-jelölt Úr! Kedves Képviselőtársaim! A képviselői felszólalások végére értünk.

Most kerül sor miniszterelnök-jelölt úr válaszára, majd azt követően határozathozatallal folytatjuk munkánkat.

Megadom a szót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt úrnak. Öné a szó.

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm szépen a vita lehetőségét. Köszönöm szépen, hogy a benyújtott kormányprogramban foglaltakat támogatták, kritikával illették, kiegészítették, módosító javaslatokat tettek. Ezeket végiggondoljuk, megfontoljuk, a legjobb tehetségünk szerint és a szándékainknak megfelelően építkezünk ezekből.

Miről szól az ország előtt álló legnagyobb kihívás? Arról, hogy az igazi nagy történelmi dilemmára, amely elődök hosszú sorának komoly fejtörést okozott, hogy haza és haladás ügyét hogyan lehet összekapcsolni, vajon erre a dilemmára a mai Magyarország képes-e választ adni. A parlament mindig nagyon csalóka képet mutat. A parlamentben okszerűen és érthető módon kormánypártiak és ellenzékiek ülnek. Aki csak a parlamentet látja, könnyen azt gondolhatná, hogy a nagy kérdések, a legfontosabbak ekként osztják meg az ország lakosságát. Miközben, azt hiszem, a legnagyobb kérdés, a haza és haladás dilemmájának kérdése elsősorban nem megoszt, hanem együtt tartja az országot.

Sokaknak fel volt adva a lecke az elmúlt másfél évszázadban, sokszor kellett megbirkózni ezzel a dilemmával politikusoknak. És nem csak kormányról vagy miniszterelnökről beszélek, ugyan, dehogy! Balga lenne az a kormány és balga az a miniszterelnök, aki úgy gondolná, hogy erre a kérdésre ő egymagában - bármennyire elhivatott, bármennyire megáldotta a sors tehetséggel és nyilván nem egy esetben ilyen-olyan fajta emberi nyavalyával és fogyatékossággal - tud hatásos választ adni. Ez a kérdés Magyarország dilemmája. Megmaradni a világban magyarnak, de nem bezárkózva, együtt menni a világ folyásával, sőt megpróbálni nem megrettenni attól, hogy a világ alakulását befolyásolni kell, nem megijedve mindattól, amit a változó világ ránk testál, hanem azt mondani, hogy gyerünk, magyarok, meg tudjuk ezt csinálni, és mindeközben horizontunkat az egymással való pörlekedésből, vitából a nagy történelmi kihívásokra helyezni. Ez az igazi kérdés!

(10.40)

Ehhez a dilemmához képest a vita jelentős része a megoldáshoz sokat, kézzelfoghatót nem tett hozzá. De ez nem azt jelenti, hogy fel kellene adni az együttmunkálkodásnak az abban való elkötelezettséget és az abban való érdekeltséget; nem, csinálni kell. Nem érdekes, ha nem megy most a kormányprogram vitájában; nem érdekes, ha sokan úgy gondolják, úgy látják, hogy folytatódnak a korábbi kisstílű politikai viták. Érdektelen, tudniillik a nagy ügy mellett ez eltörpül. Eltörpül, hogy buta, méltatlan vádak is elhangzanak; hogy szokásos praktikákkal politikusok - és most nem mondom, hogy kormánypártiak vagy ellenzékiek - előszeretettel kiforgatják egymás szavát, és méltatlanul vádolják meg egymást, nem egy esetben hazafiatlannak feltüntetve a másikat, vagy éppen azzal vádolva, hogy nemzetének rossz sorsát kívánná. Nem fontosak, a szó ebben az értelemben érdektelen.

Nem tudnak olyat mondani, hogy eltántorítsanak attól, hogy újra és újra meg kell próbálni együttműködni, mert ezt az országot tízmillióan itt, a határon belül és sok millióan a határon kívül olyannak szeretnénk látni, amelyben van értelme az együttműködő partnerségnek, amelyben van értelme a közös cselekvésnek.

Menni vagy maradni, haladás vagy maradás - ez a nagy dilemma. Úgy általában azt mondani, hogy menjünk, de igazából, ha csak arra futja ezek után, hogy védjük a mait, védjük a pillanat erényét, ezzel sokra nem megyünk. Igazságos-e ez az ország? Helyét találja-e benne mind a tízmillió? Úgy gondolják-e a legeldugottabb falvakban és a legelegánsabb negyedekben egyaránt, hogy magyarnak lenni nemcsak jó, hanem könnyű is? Azt gondolom, hogy nem. Tele van gyötrődéssel ez az ország, ott van benne a szegénység, ott van benne a kitaszítottság, ott van benne a reménység is. De ha ez így van, akkor azt gondolják sokan, hogy egyszerűen a szép szó vagy a jó szándék elég megváltoztatni a világot? Én azt gondolom, hogy nem.

A politikusoknak az első számú feladata átalakítani az országot annak érdekében, hogy az intézményeinkben, szabályainkban ott rögzült igazságtalanságból egyre kevesebb és kevesebb legyen, mert ha igazságtalan az ország, akkor ezt az igazságtalanságot nagyobbrészt a társadalmi együttműködéseknek intézményekben és szabályokban rögzülő kivetülése határozza meg. Ha igazságtalan az ország, és sokan kivetettnek találják magukat benne, akkor át kell alakítani. Azzal nem megyünk sokra, ha azt mondják nekem szavakban, hogy igen, alakítsuk át, de egyébként minden érvük arról szól, hogy miért őrizzük meg a jelent. Azzal nem megyünk semmire, ha nekem azt mondják, hogy Magyarország sikere és jövője tehetséges polgáraiban van, de egyébként pedig minden második mondatuk az, hogy az állam hogyan tegyen még többet. Ha komolyan vesszük, hogy ez az ország polgárainak tehetségére, szorgalmára épül, akkor csak olyan világot lehet teremteni, amely utat nyit és több felelősséget is ad, mert jog és felelősség, felelősség és lehetőség kéz a kézben járnak. Ez lehet az egyetlen vezérlőelv.

Én a haladás pártján vagyok. Azt gondolom, az országnak ez az érdeke. Azokat hívom támogatónak, akik ugyanezt akarják; azokat, akik nemcsak feleselni tudnak, hanem - hogy mondják? - alkotni is. Akkor gyerünk, alkossunk, itt a lehetőség! Alkossunk egy jobb világot! Alkossunk programot, hogy jussunk egyről a kettőre! Akik védeni akarják a ma erényeit, és csak erre futja, azok védeni fogják a ma hibáit is.

Akiknek nincsen bátorsága a ma hibáival szembemenni, és nincsen bátorságuk változtatni, azoknak nincsen bátorságuk, tehetségük és elszántságuk nekimenni az igazságtalannak. Nekünk pedig van, és nemcsak bátorságunk, hanem programunk is; programunk, mely abból indul ki, hogy először is meg kell mondani, hogy miről szól az ország, miről szól az, hogy mi magyarok milyen szerepet kívánunk itt, Európában és a világban. Aztán jön a kormány, a végrehajtó hatalom, és ennek a programnak a részeként mindjárt hétfőn, legelső munkanapján a kormány javaslatok sorát fogja megtenni, aztán kedden újra ül a kormány, és újra javaslatokat fog tenni, és azt várjuk társadalmi partnerektől, azt várjuk a parlamentben ülő sokaságtól, hogy alkotó vitában segítsen átalakítani az országot, nem a kormánypártok javára, nem a kormánypártoknak kedvezve. Ugyan dehogy, ki gondolná?! Az országért! Nem beszélni kell az elhivatottságról, cselekedni érte!

És akik azt mondják, hogy együttműködést kívánnak, azt mondom, hogy rendben, működjünk együtt, működjünk együtt a változtatásokban. Aki csak abban akar együttműködni, hogy tartsuk fenn a status quót, az mozdulatlanságra kívánja Magyarországot ítélni, mozdulatlanságra az igazságtalanságban is, a reményvesztettségben is; mi meg felemelni akarjuk az országot. Akik együtt akarnak működni, azok nem félnek attól, hogy találkozunk és tárgyalunk; azok nem félnek attól, hogy ne állandóan feltételeket fogalmazzanak meg, hogy miért éppen ne találkozzunk, miért éppen ne tárgyaljunk.

Azt kérték, hogy beszéljek világosan az ország gazdaságáról és a felelősségünkről, majd akkor tárgyalunk. Megtettem, világosan és egyértelműen. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Nemcsak arról, hogy most hol tartunk, hanem arról is, hogy mi ebben a felelősségünk. És azt mondom, tessék tárgyalni, nincs más út, meg kell egyezni. Tessék minden lehetőséget erre felhasználni! Megismétlem újra: akkor jár el helyesen a kormány, ha mielőtt ő maga dönt arról, hogy mit nyújt be az Országgyűlésnek - önök jobban tudják, nagyon sokuk nálam lényegesen régebb óta ül itt az Országgyűlésben, hogy a kormánynak az alkotmányosság szerint kell eljárnia -, először az országos érdekegyeztetésben ott ülő partnerekkel egyeztet, mert ezt írja elő a törvény, aztán a kormánynak előterjesztése van, és azt a parlamenthez hozza. Azok, akik működtették a társadalmi partnerség intézményeit, ezt tudják.

Én ennél többet javaslok. Azt mondom az ellenzéknek, hogy mielőtt a kormány tárgyal, előtte tárgyaljunk. Legutóbb a nyilvánosság volt a vita tárgya, utóbb ismét ez került elő. Ám legyen! Ám legyen! Üljön ott a magyar sajtó, ha ez a feltétel, de tárgyaljunk! A lehető legkönnyebb megmondani, hogy miért nem tárgyalunk, találni mindig okot arra, hogy ne kelljen tárgyalni. Tudják mit? Üljön ott, mert őszintén szólva nem az dönti el, hogy három kamera van ott vagy négy újságíró. Tudják mit? Ha az a feltétel, hogy ne nálunk, akkor önöknél. Tudják mit? Ha nem jó a vasárnap, legyen a szombat.

Tudják mit? Tárgyaljunk, ez a legfontosabb. Tárgyalni és tárgyalni! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Megpróbálni nem befelé fordulni saját igazságainkban, megérteni, hogy saját igazságaink minden bizonnyal nem képviselik az egészet. Az a demokrácia lényege, hogy értjük és elfogadjuk, hogy saját igazságaink minden bizonnyal csak részigazságok. Magyarországnak a dualizmus koráig is visszamenőleg rendkívül kevés igazi demokratikus és nagyon kevés igazi parlamenti hagyománya van. Muszáj megtanulnunk együtt élni ebben az országban. Nem lehet úgy élni, hogy az egyik nemzetinek mondja magát, és azt gondolja a másikról, hogy ő nem az.

(10.50)

Nem lehet úgy élni, hogy az egyik magyarnak gondolja magát, a másikról meg azt gondolja, hogy nem az. Nem lehet folyamatosan kiátkozni egymást a nemzeti közösségből. El kell tudni fogadni, hogy az alkotmányosság keretei között jó polgárai vagyunk ennek a hazának, még ha vitatkozunk is. És ez akkor is igaz, ha egy sor ügyben fent fog maradni a vita. De sokkal több az, ami összeköt bennünket. Ami összeköt bennünket, az nem egyszerűen csak történelmi múltunk, nyelvünk, kultúránk, a nemzeti örökség, de összeköt bennünket az a széles talapzatú demokratikus alkotmányos szerződés is, amelyre épül a köztársaság.

Meg kell érteni, hogy szociáldemokratának, liberálisnak, konzervatívnak egyaránt van elég tágas hely a demokratikus Magyarországon. Meg kell tudni érteni, hogy oktalanság a baloldalt kommunistázni, a jobboldalt fasisztázni. Oktalanság a liberálisokat nemzetvesztő, jó ég tudja, minek nevezni. Oktalanság! (Kuncze Gábor: Már ez is elég! - Derültség a kormánypártok soraiban.) Sokkal inkább arra van szükség, hogy engedjük végre, hogy az a nagyon kevés közös hagyomány, ami van, tisztelhető és becsülhető legyen, és nyitottsággal gondolni arra, hogy mindegyikőnk keresi a maga demokratikus gyökereit ebben a szörnyűséges XX. században. Hogy nincs azzal probléma, hogy azt mondja az egyik, hogy Deákban, Andrássyban vagy Eötvösben látja politikai történelmi előzményét. Ám legyen! A nemzeti liberalizmus nagyjai voltak ők. Ám legyen!

Őszintén szólva azzal sincs baj, ha valaki azt mondja, hogy Tisza Kálmán vagy Bethlen. Persze! Hogy vitatható történelmi-politikai örökségük? Igen. Hogy van ennek az örökségnek olyan része, amelyre az új magyar demokratikus Magyarország olyanként tekinthet, amely ezen vagy azon a ponton előzmény lehet? Igen. És persze, hogy azt mondjuk, hogy tessék elfogadni, hogy Mónustól Kéthlyig vagy éppenséggel Bibóig van más örökségi elem is. Olyan nehéz elfogadni, hogy különbözőek vagyunk? Olyan nehéz elfogadni, hogy ezt az országot így együtt fogjuk csinálni? Nézzék! Demokratikus kormányok jönnek és mennek, ez az élet rendje. Az az élet rendje, hogy az emberek választanak, hogy kire bízzák a kormányzást, és közben mások kritikával folyamatosan arra kényszerítik a kormányzókat, hogy újra és újra megkérdezzék maguktól, hogy jó úton járunk-e, alternatívát mutatnak a sokaságnak, és készülnek arra, hogy előbb-utóbb majd ők fognak kormányozni. Nyilván így fog történni: hogy a kormánypártiak arra készülnek, hogy sokáig fognak kormányozni, az ellenzék meg arra, hogy mielőbb visszatér a hatalomba, ez így van rendjén. Ettől nem jó és nem rossz sem egyik, sem másik.

El kell tudni fogadni egymást. Ha nem tesszük, akkor azon az ország veszít - nem mi! Mi itt el fogunk vitatkozni egymással. Azt hinni, hogy majd egy okos hozzászólás, egy ügyes odavágás népszerűséget fog hozni - ugyan, kérem, dehogy fog! Népszerűséget az fog hozni, hogy ebben az országban végre azt fogják gondolni majd sokan, hogy olyan politikai vezetése lett Magyarországnak, amely érti a felelősségét, és érti, hogy hazáról és haladásról együtt kell beszélni, és a feleselés helyett az együttműködés cselekvő felelőssége, az jobb.

Sokat beszéltünk programról. Három percet adjanak, hogy beszéljek valami másról is még itt, a végén (Moraj, közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.), ami nyilván a személyes meggyőződésünk; arról is, hogy minek látom a saját szerepünket politikusként. Mert persze a programok alakítják az ország dolgát, meg alakítják azok a személyiségek is, akik ezt a politikát képviselik kormányon vagy ellenzékben. Nem gondolom, hogy demokratikus politikusként a nemzet kiválasztott vezetője lennék. Nem gondolom, hogy bármilyenfajta váteszi lelkülettel, erős, differenciálatlan küldetéstudattal kell végezni ezt a munkát. Azt gondolom, hogy elsősorban is azzal a hittel kell végezni a munkát, hogy az ember messze van a tökéletestől, mégis arra törekszik, hogy ellenőrizhető és számon kérhető, hogy egyetlenegy tagja a demokratikus sokaságnak, akinek most nagyobb a felelőssége, hogy nem ér többet vagy kevesebbet csak azért, mert most kormányon van, vagy csak azért, mert ellenzékben. Hogy nem a miénk Magyarország, hanem Magyarország mindahányé, aki ma van, és azoké is, akik ezt megteremtették a múltban. Hogy demokratikus politikusok vagyunk, ez a legfontosabb.

Ekként fogok viselkedni, s arra fogom inteni kormányom valamennyi tagját, annak támogatóját, és azt fogom kérni az ellenzéktől is, hogy ilyen módon tegye a dolgát, konzervatívként, liberálisként vagy szociáldemokrataként. Mert a legfontosabb kérdés, hogy nem maradni, hanem haladni, az összeköt bennünket; hogy alakítani a világot, partnerei lenni számtalan országnak, sok-sok régiónak, felvenni a kesztyűt, és nem megijedni ettől. Igen. Hibázni fogunk. Azt tudom mondani, azt szeretném, ha sokkal kevesebbet hibáznánk, mint amennyi jó döntésünk lesz. De nyilván fogunk hibázni. Időnként meg fog majd bicsaklani - éleslátásunk? Nem, ez így képzavaros. Fogunk-e majd rosszul dönteni? Igen, fogunk. Fogják majd időnként azt mondani, hogy a tökéletlenség vagy éppenséggel a hiúság vagy az indokolatlan becsvágy oktalanul beárnyékolta döntéseinket? Biztosan lesz ilyen.

Azt tudom mondani, hogy nem fogunk megijedni a döntésektől, megpróbálunk a döntésekben a lehető legnemesebb módon viselkedni. Vezetni próbáljuk az országot, de nem próbálunk meg uralkodni, én pedig nem próbálok meg vezérként viselkedni. Nem fogom magamat másnak mutatni, mint amilyen vagyok; sok esetben gyötrődő, helyenként csetlő-botló embernek, aki el akarja végezni a dolgát. Nem történelmet kívánok írni, hanem egy jobb ország megteremtésében szeretnék nagyon sokakkal együttműködni, mert ezt az országot sok ezrek, százezrek és milliók tehetsége teheti jobbá. Ebben van nekünk is dolgunk, nem pici, de messze nem a miénk az egész.

Felkészültünk a feladatra. Felkészültünk és készen állunk arra, hogy teremtsünk egy új Magyarországot, közösen sok millióval. A magyar hazáért és a köztársaságért!

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az MDF soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A vitát ezzel lezárom.

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök-jelölt Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Most a kormányprogramról történő határozathozatalra és ezzel egyidejűleg a miniszterelnök megválasztására kerül sor. Kérem valamennyi képviselőtársamat, hogy ellenőrizze szavazógépét. Kérem képviselőtársaimat, akinek nem működik a gépe, most jelezze. (Senki sem jelentkezik.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmány 33. § (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik. A miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja. A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Sólyom László köztársasági elnök úr az Országgyűlés 2006. május 16-ai ülésén ismertetett átiratában azt javasolta, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése Gyurcsány Ferenc urat válassza meg a Magyar Köztársaság miniszterelnökének.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a kormányprogramról és a miniszterelnök személyéről az alkotmány 33. § (3) bekezdése alapján egy szavazással dönt az Országgyűlés. Ezennel felhívom figyelmüket, hogy a kormányprogram elfogadásához és a miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének, azaz legalább 194 képviselőnek az igen szavazata szükséges.

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadják-e az előterjesztett kormányprogramot, és ezzel egyidejűleg megválasztják-e Gyurcsány Ferenc urat a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Tisztelt Képviselőtársaim! (Hosszan tartó taps az MSZP soraiban.) Köszönöm, azért kimondom a határozatot: a Magyar Országgyűlés 206 igen szavazattal, 159 nem ellenében, tartózkodás nélkül (Horváth Csaba MSZP, a jegyzőnél jelezte igen szavazatát.) a kormányprogramot elfogadta és Gyurcsány Ferenc urat a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé megválasztotta.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban. - Szórványos taps az MDF soraiban. - Gyurcsány Ferenc felállva köszöni meg a tapsot.)

(11.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a miniszterelnök ünnepélyes eskütétele következik. Kérem önöket, hogy szokásainknak megfelelően álljanak fel. (A jelenlévők felállnak. Megszólalnak a fanfárok, a vezénylő tiszt az elnöki pulpitussal szemben lévő bejáraton keresztül bejön, és az ülésterem közepéről engedélyt kér az elnöktől a történelmi és a nemzeti zászlók behozatalára. A fanfárok hangja mellett az elnöki pulpitus két oldalára bevonulnak a zászlók. A díszőrség parancsnoka a pulpitus előtti helyére áll.)

Most pedig felkérem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt, Podolák György jegyző urat pedig, hogy olvassa elő az esküszöveget.




Felszólalások:   1   1-45   45      Ülésnap adatai