Készült: 2020.03.31.22:05:54 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

75. ülésnap (2019.06.19.), 64-66. felszólalás
Felszólaló Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:27


Felszólalások:  Előző  64 - 66  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! „Sem a harmadik kétharmadot, sem a kiemelkedő gazdasági növekedést nem adták ajándékba, Magyarország mindkettőért keményen megdolgozott.”  mondta Orbán Viktor miniszterelnök úr februári évértékelő beszédében. És valóban, mély összefüggés van a politika és a gazdaság között, az eredmények sosem a vakszerencsének köszönhetők.2009-ben a baloldali rémkormányzás csődbe vitte az országot, és ezt a választók meg is hálálták, így 2010-ben a Fidesz megnyerte a választásokat, és az elmúlt években sikerült rendbe tenni a gazdaságot, amit a választók a Fidesz ismételt megválasztásával ismertek el.

Valóban nagy a felelőssége a kormányunknak, hiszen a korábbi, 2010 előtti gyakorlattal szemben olyan költségvetést kell letenni az emberek elé, amelyik kiszámíthatóságot, biztonságot jelent ebben a változó világban. Ez a munka sikerült Varga Mihály pénzügyminiszter úrnak és csapatának, ezúton is szeretném elismerésemet kifejezni. Ezt ma megerősítette itt a parlamenti vitában a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is, hogy ez egy vállalható, kiszámítható, prudens költségvetés, és ami nagyon fontos, amit Varga miniszter úr is hangsúlyozott, hogy mindenre több pénz van a költségvetésben, mint az elmúlt évben.

Néhányat szeretnék kiemelni az eredmények közül. Több mint 800 ezer új munkahely jött létre, nőttek a bérek, az átlagkeresetek 11 százalékkal nőttek egy év alatt, a foglalkoztatás 55-ről 70 százalékra nőtt, a munkanélküliség gyakorlatilag megszűnt, a jövedelmeket folyamatosan emeli a kormány, és még egyszer: a minimálbér több mint duplájára emelkedett.

A legfőbb eredmény talán a költségvetésben az, hogy nőtt és nő a családok támogatása, ezért méltán nevezhetjük ezt a költségvetést a családok támogatása költségvetésének. Ezt, ahogy elmondtuk, én is szeretném megismételni, hogy mi nem bevándorlókkal, hanem magyar gyermekekkel és a gyermekes családok támogatásával képzeljük el Magyarország jövőjét, és a 2020. évi költségvetés megtárgyalása során az egyik talán legfontosabb és elengedhetetlen téma a jövő nemzedéke, azaz az ifjúság, a fiatalok és a családok, a családosok támogatása.

A magyar kormány határozott elképzelések mentén fejlesztette ki a családvédelmi akciótervet, emlékszünk még, amikor februárban a miniszterelnök úr bejelentette, ellenzéki oldalon sokan csak legyintettek. De mi az a kormány vagyunk, amelyik az ígéreteit betartja, néhány hónap alatt sikerült kidolgozni a részleteket, és több intézkedés hatályba lép, illetve rövidesen hatályba lép.

Szeretnénk azt, hogy Magyarországon a fiataloknak ne kelljen nehézségekkel és pénzügyi gátakkal küzdeniük a családalapítás terén. Szeretném megismételni a hétpontos akciótervben megvalósuló intézkedéseket. Tehát 2019. július 1-jétől megvalósul a babaváró támogatás, a kamattámogatott lakáscélú kölcsön kiterjesztése a használt lakást vásárlókra, a jelzáloghitelekhez nyújtott gyermekvállalási támogatás bővítése és a nagycsaládosok autóvásárlási programja is. 2020-tól pedig a személyijövedelemadó-mentesség és a nagyszülői gyed, illetve 2022-ig, már most elkezdődően a bölcsődefejlesztési program is megvalósul. Ezek az intézkedések kiegészítik a már meglévő családtámogatási intézkedéseket, amelyek jelenleg is hatályban vannak, a legfontosabb talán itt a családi adózás intézménye, amely példaértékű.

Mindezek azt mutatják, hogy családcentrikus kormányzása van Magyarországnak. Biztosan lehet arról vitázni, hogy lehetne többet adni, lehetne másképp is adni, de úgy gondolom, hogy a kormány jelenleg mindent megtesz, és szó szerint mélyen a zsebébe nyúl annak érdekében, hogy a „mindig lehet többet adni” mondatot most egy picit elfeledtesse, és a lehető legtöbbet fordítsa a családok támogatására.

Ahogyan Novák Katalin államtitkár asszony is kiemelte, soha ennyi támogatást nem kaptak még Magyarországon a fiatalok a családalapításhoz és a gyermekvállaláshoz, mint most. Szeretnénk, hogyha a 2019-es és az elkövetkezendő 2020-as év a családok teljes mértékű segítésén alapulna, a bevezetésre kerülő intézkedések minden eddiginél nagyobb mértékben ösztönzik a gyermekvállalást. Magyarország gazdasági helyzete most lehetővé teszi, hogy több pénzt fordítson a kormány a fiatal házasokra, a gyermekekre.

Fontos kiemelni azt is, hogy a család támogatása mellett a kormány jelentős forrásokat kíván fordítani az oktatási, nevelési és kulturális programokra is, amelyek a fiatalok megfelelő fejlődését szolgálják. Itt megemlíteném az első sikeres nyelvvizsga támogatását, de beszélhetünk itt ösztöndíjak biztosításáról, a nemzeti tehetség programról, a felsőoktatási támogatások növeléséről, az ingyenes tankönyvekről vagy az ingyenes étkezésről.

Európában, ahogy ez már elhangzott, GDP-arányosan Magyarország fordítja a legtöbb pénzt a családok támogatására. A kormány a családvédelmi akciótervvel egyebek mellett azt is üzeni, hogy a gyermeknevelés olyan teljesítmény, amely közösségi szinten, nemzeti szinten is elismerendő. A családvédelmi lépéseket az emberek túlnyomó többsége támogatja, ezt a nemzeti konzultáció is bebizonyította. Kár, hogy az ellenzék nem tartotta fontosnak a nemzeti konzultációban való részvételt és általában a nemzeti konzultációt.

Ha szétnézünk Európában, akkor azt látjuk, hogy Európa hatalmas többsége ugyan hagyományos módon éli az életét, a családot tartja a legfontosabbnak, ám erről keveset beszélnek, és vannak azért olyanok is, akik nem értenek egyet ezzel a hagyományos családi modellel, és ilyen értelemben nem értenek egyet a kormányzati terveinkkel.

(16.30)

Nyugat-Európában a legnagyobb probléma, hogy tabuként kezelik a családtámogatás kérdését, és csak azzal foglalkoznak, hogyan pótolják migrációval a csökkenő születésszám okozta hiányt, nem teszik fel azonban a valódi kérdést, mégpedig azt, hogy mi az oka a népességcsökkenésnek. Az Európa Tanács delegációjának is tagja vagyok, és szomorúan látom, hogy amikor az Európa Tanácsban hagyományos családról beszélünk, akkor sokan elfordulnak, és nyilvánosan nagyon kevesen vállalják fel ezt a hagyományos családmodellt. Nemrég a rainbow  szivárvány  családokról fogadott el az Európa Tanács ajánlást. Tehát ez az európai trend, ezért nagyon fontos, hogy a magyar mintáról ne csak itthon beszéljünk, hanem nemzetközi szinten is sokat beszéljünk, mondjuk el másoknak is, hogy nekünk a hagyományos család a fontos, mi hiszünk abban, hogy ez a családtámogatási rendszer, amit a magyar kormány kidolgozott, képes megfordítani a demográfiai helyzetet.

Magyarországon szerencsére lehet a hagyományos családról beszélni, hiszen értékként kezeljük a családot, a gyermeket, és az egész családvédelmi akcióterv legfontosabb hozadéka nem is annyira a támogatási rendszer, hanem az, hogy a család kerül a közbeszéd középpontjába. Ismételten lehet beszélni családról, lehet beszélni gyermekvállalásról, ha úgy tetszik, divat lett a nagy család, nem kell azért szégyenkezni senkinek, mert nagy családban él. Emlékezzünk vissza, voltak ilyen időszakok is, sokat beszélnek nagycsaládos barátaink arról, hogy ezelőtt húsz-harminc évvel bizony sok nagycsaládost kinevettek, csúfoltak azért, mert nagy családban élt. Ma ez a trend megfordult, hál’ istennek, ismét divat lett a nagy család, divat lett a sok gyermek. A magyar kormány ezekkel az intézkedésekkel ezekhez a terhekhez kíván hozzájárulni, kívánja támogatni a családokat, akik több gyereket vállalnak.

Eközben mit csinált az ellenzék? Hiszen azért ne felejtsük el ellenzéki barátainkat se, hiszen itt most ígérnek fűt-fát és kekeckednek, mindent kritizálnak, de volt olyan időszak Magyarországon sajnos, amikor ők voltak a kormányrúdnál. Gyurcsány Ferenc és a szocialisták mindig csak elvettek a családoktól. Emlékezzünk vissza, mondjuk el ismét és ismét, mert ők meg állandóan hazugságokat mondanak, még akkor is, ha esetleg föl kell olvasni ezeket a hazugságokat, nem megy nekik fejből, bár sokszor fejből is megy, úgyhogy fejből is meg telefonból is meg írásból is hazudnak. (Felzúdulás, derültség, közbekiáltások a Jobbik soraiból, köztük: Te is olvasod.) Gyurcsány Ferenc és a szocialisták mindig elvettek a családoktól. A családok voltak a megszorításaik első számú célpontjai. Emlékezzünk vissza, elvették az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményét, megszüntették a hároméves gyest, elvetették, megszüntették az otthonteremtési programot, bölcsődéket, óvodákat, iskolákat zártak be, valamint folyamatos adóemelésekkel nehezítették a gyermekeket nevelő családok életét.

Amikor megváltozott a helyzet, mi kerültünk kormányra, és javasoltuk ezeket az intézkedéseket, akkor soha nem támogatták ezeket a családvédelmi intézkedéseket, családi, gyermeknevelési támogatásokat, mindig ellene szavaztak, soha nem álltak a családok mellé. Emlékezzünk vissza, hogy támadták a családvédelmi nemzeti konzultációt is, egyes képviselőik odáig mentek, hogy összetépték nyíltan a konzultációs ívet. Emlékszünk talán itt a parlamentben képviselőtársunk, Bangóné Borbély Ildikó produkciójára is.

Mások pedig nyíltan kimondják, ahogy ezt a Gyurcsány-párti Bauer Tamás is tette, hogy ők Magyarország jövőjét a migránsokban látják és nem a magyar családok támogatásában. (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszólása.) Úgy tudom, lehetőség van majd kérni megfelelő időt. Köszönöm, ha meghallgat és nem kiabál be.

Mondjunk azért néhány szót arról is, amit éppen jobbikos képviselőtársaink állandóan hangoztatnak, megint nem megalapozottan (Nacsa Lőrinc: Hazudnak.), ha úgy tetszik, hazudnak, folyamatosan azt állítják…

ELNÖK: Képviselő úr, térjünk vissza az eredeti menetrendnek megfelelően!

DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Rendben. Tehát folyamatosan azt mondják, hogy folytatódik a tömeges elvándorlás, miközben a családtámogatási rendszer egyik fő hozadéka az, hogy nagyon sokan visszaköltöznek. Hiszen ha a csomag rendelkezéseit összehasonlítjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy az ingyenes tankönyv, az ingyenes egészségügyi ellátással együtt ezek a családvédelmi rendelkezések lehetővé teszik azt, hogy a visszatérő fiatalok, akik dolgoztak vagy tanultak Nyugat-Európában, azok lakáshoz jussanak, és ha családot terveznek, akkor pedig lényegesen jobb helyzetbe kerülnek, mintha Nyugat-Európában maradtak volna. Ebből a szempontból is nagyon fontos szerepe van a családvédelmi akciótervnek, illetve a költségvetésben a családok támogatását érintő rendelkezéseknek.Még egy gondolatsorra szeretnék kitérni, úgy is mint újpesti képviselő. Több ellenzéki képviselőtársunk azt mondta, hogy a költségvetés nem foglalkozik Budapesttel, nem jut megfelelő támogatás Budapestre. Szeretném azt hangsúlyozni, hogy soha nem volt még ennyi fejlesztés Budapesten, ami az elmúlt években történt, és a következő évek vonatkozásában is rengeteg olyan fejlesztési terv van, amely Budapestre koncentrálódik. Létrejött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, amely a budapesti fejlesztéspolitika csúcsszerve, és egy kiegyensúlyozott, tervezhető budapesti fejlesztéspolitikát tesz lehetővé. A kormány és Budapest együtt dolgozta ki ennek a fejlesztéspolitikának az alapjait, és erre teremt forrásokat a költségvetés a következő esztendőkben is. Ezáltal stabillá vált a budapesti fejlesztéspolitika, számos kiemelt fejlesztés valósult meg az elmúlt években, azért essen erről is szó. Befejeződött a 3-as metró, fontos az, hogy ez Újpestet is érinti, és folytatódik a 3-as metró tervezése, ami lehetővé teszi azt, hogy a 3-as metró Káposztásmegyerig elmenjen. Ezt 20-30 éve, sőt akár több mint 30 éve ígérik a különböző baloldali kormányok az újpesti embereknek, most megújult a metró Újpest-központig, és elkezdődött a metró meghosszabbításának a tervezése.

Fontos kiemelni azt, hogy egy ebben az évben elindult programmal elkezdődött a budapesti földutak aszfaltozása, ez a következő évben is folytatódik. Ezáltal, ha ez a program befejeződik, akkor megszűnnek a földutak a fővárosban. Nagyon sok közintézmény, iskola újult meg központi forrásoknak köszönhetően. Több sportberuházás történt, megépült a Duna Aréna, és a Duna Aréna környezete, az egész rakpart megújult. Ez mind-mind olyan fejlesztés, ami kormányzati támogatással valósult meg. Idézném itt az „Egészséges Budapest” programot, amely a budapesti egészségügyi rendszer megújítását célozza. Több mint 700 milliárd forintot szán erre a célra a kormány több éven keresztül, ezáltal négy centrumkórház, 24 társkórház és 32 járóbeteg-szakrendelő kerül felújításra. Ez Újpestet is érinti, a járóbetegszakrendelő-felújítási program, hiszen több mint 800 millió forint értékben kap kormányzati támogatást az újpesti szakrendelő.

De sorolhatnék itt még sok fejlesztést, ami kormányzati támogatással valósult meg Budapesten, és a terveket, amelyek szerepelnek a költségvetésben, illetve a gazdasági eredményeknek köszönhetően a magánszektorban is rengeteg beruházás valósul meg, soha ennyi darut nem láttunk még a fővárosban, mint amennyit a mai napon lehet látni. Nem véletlenül az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően Budapest az egyik legkedveltebb turisztikai desztináció, több díjat is nyert a nemzet fővárosa, úgyhogy én büszke vagyok arra, hogy nem a lepusztult, Demszky-féle Budapesten élünk, hanem egy fejlődő, Tarlós István által vezetett fővárosban, amely méltán a nemzet fővárosa az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően.

És végezetül, ahogy ezt Varga miniszter úr is mondta, a költségvetés célja az elért gazdasági eredmények megvédése és a folytatódó adócsökkentés. Mindezeket a célokat a költségvetés álláspontom szerint meg tudja valósítani, úgyhogy támogatom a költségvetést. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  64 - 66  Következő    Ülésnap adatai