Készült: 2020.09.29.22:31:02 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
5 210 2018.06.04. 5:22  210-212

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 98 évvel ezelőtti, velejéig aljas nemzetgyilkossági kísérlet kapcsán nagyon sok dolog elhangzott már ma itt e Ház falai között. Szó volt arról a történelmi-politikai helyzetről, ami a világháborús vereséget okozta; szó volt egyébként arról a belső árulásról is, ami Károlyi Mihálynak, ennek a tényleg a feladatára maximálisan alkalmatlan és a magyar történelemben talán a legnagyobb károkat okozó személynek a nevéhez fűzhető; de szó volt arról is, hogy a magyar politikai elit milyen vak volt, mennyire homokba dugta a fejét, mennyire nem volt tisztában bizonyos dolgokkal, vagy mennyire nem akart bizonyos dolgokkal szembesülni. Ezeket a dolgokat most is elő kell venni, mert ha siratjuk az ezeréves történelmi Nagy-Magyarországot, akkor azt kell hogy mondjam, komor fellegek gyülekeznek országunk jövője fölött is.

Az Európai Unió régiói közül, a 263 régió közül a legszegényebb húszban a hét hazai régió közül ott található négy, köztük egyébként szűkebb pátriám, az aprófalvas Dél-Dunántúl is, amely vásárlóerő-paritáson számítva körülbelül az uniós átlagnak a 44 százalékát éri el, tehát valóban ott vagyunk a béka hátsója alatt.

(17.30)

Európa szegényházává vált Magyarország az elmúlt évtizedekben, ráadásul ezen belül Magyarország hátsó udvarának nyugodtan minősíthetjük azt a három dél-dunántúli megyét, amelynek a magyar hangja szeretnék a továbbiakban is lenni itt e Ház falai között. Van-e egyébként kiút ebből a rettenetes helyzetből, amit ott mindennap megtapasztalnak magyarok százezrei, van-e felzárkózás? Azt kell mondjuk, hogy nincsen konvergencia, illetve ha van, akkor az a konvergencia a Balkán felé valósul meg, csúszunk lefelé, és egyre reménytelenebb az ott élők, az ott lévő települések helyzete.

Nem olyan régen jelent meg a Debreceni Egyetem kutatása, amelyik egy nagyon kényes, nagyon szenzitív témát érintett, és nekünk is be kell látni, hogy erről a kérdésről beszélni kell, de konstruktív módon kell beszélni, ez nem más, mint a cigányság népességrobbanása. Az elmúlt két és fél évtized alatt a cigányság mintegy megkétszerezte, két és félszerezte a lélekszámát Magyarországon, és most már majdnem egymillióan tartoznak a roma etnikumhoz Magyarországon. Ha az integráció így halad tovább, mint ahogy egyébként ezt megtapasztalhattuk az elmúlt években, akkor azt kell hogy mondjam, valóságos gettórégiók fognak kialakulni Magyarországon: az északkelet-magyarországi, aztán az úgynevezett belső periféria, és bizony-bizony a Dél-Dunántúl is egy ilyen gettórégióvá válik, egyfajta etnikai zárvánnyá, ha úgy tetszik.

Ezek a területek, amelyekről itt szó van, csúsznak lefelé, és nem véletlen az, hogy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, illetve a Magyar Faluszövetség előállt azzal a tervvel, amely rímel a kormány által meghirdetett „Modern falu” programra, 500 milliárd forintot igényelnének éves szinten a magyar vidék felemelésére, felvirágoztatására, megmentésére. Támogatjuk ezt a javaslatot. Igenis, hogy életet kell teremteni a magyar vidéken, igenis, hogy a megtartóerőt fokozni kell, igenis, hogy véget kell vetni annak a nagyon jól látható etnikai átalakulásnak, gyorsuló etnikai átalakulásnak, amit az ott élő emberek is megtapasztalnak, mert ha ez a folyamat a végére ér, illetve eljut egy olyan ponthoz, ahonnét már nem lehet visszafordítani, akkor kulturális, gazdasági és társadalmi katasztrófa vár ezekre az etnikai zárvánnyá váló területekre.

Mi azt mondjuk, hogy igen, oda kell figyelni a magyar vidékre, viszont ez nem történhet meg olyan módon, ahogy eddig a kormány részéről ezt megtapasztaltuk. A vidéknek kell ezeket a pénzeket juttatni, nem pedig a cimboráknak, nem azokat kell gazdagítani, akik ebből hasznot húztak, nem azt a luxusparazita bagázst, amelyik helikopterezésre és hasonló dolgokra herdálja el azokat a forrásokat, amelyekből nekünk az ezeréves magyar vidéket és ezt a csonka országot kellene megmenteni. Ha a kormány lépései a megtartóerőt fogják fokozni, ha a kormány valóban életet teremt a magyar vidéken, akkor azt kell mondani, hogy a Jobbik támogatni fogja konstruktív módon ezeket az elképzeléseket, mert nagyon nincsen rendben, tisztelt képviselőtársaim, hogy a mélyszegénység Magyarország bizonyos területeire szorul vissza (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ez a szétszakítottság itt, a csonka honban is megtapasztalható, nem csak a Kárpát-medencében. Ez volt az, amit a trianoni gyászos évforduló kapcsán mindenképpen el szerettem volna mondani. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
7 217 2018.06.11. 5:08  216-217

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A limnológia és a biológia tudományát űzők számára létezik egy igen érdekes halfajta, ez a halfajta a rojtosszájú hal, amely a vízilovak hátsója körül éldegél, ott úszkál a vízben, azt tisztogatja, és a kipottyanó maradékból szépen eléldegél. Ha a nemzeti együttműködés fideszes rendszerét egy ilyen böhöm vízilóhoz hasonlítjuk, akkor azt kell hogy mondjam, ennek a vízilónak is, a NER-nek is megvannak a maga rojtosszájú halai (Derültség a Jobbik soraiban.), akik szépen tisztogatnak, és az államtól kipottyantott milliárdokból zsírosra hizlalják magukat. Ezeken az állami projekteken, amelyeket hozzájuk juttatnak, jellemzően egyébként infrastrukturális beruházásokról van szó, százmilliárdos extraprofitot kaszálnak, ebből pedig olyan médiabirodalmat tudnak építeni, amellyel tisztogatni tudnak, elhallgatják az igazságot, vagy pedig olyan ordas hazugságokat terjesztve tüntetik el azt a sok mocskot, amit kenyéradó gazdáik termelnek, amely bizony-bizony a kormánypárt számára nagyon kényelmetlen lenne.

(18.30)

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy a bámulatos módon gyarapodó, hihetetlenül tehetséges Pénztáros Lőrinchez, illetve barátjához, Szíj Lászlóhoz, illetve ezek érdekeltségeihez körülbelül ezermilliárd forintos beruházástömeg fog érkezni a ciklus végéig. Ha megnézzük ezeknek a cégeknek a profitgyártó képességét, akkor el kell ezen ámulnunk, ugyanis jelzett urak cégeinek profitabilitása körülbelül 20-30 százalék körül mozgott az elmúlt esztendőkben. Ez sokszorosa a piaci és nem haveri körülmények között boldogulni kényszerülő cégekének, építőipari cégekének, ahol ez csak 1-2 százalék.

Ha ezt az ezermilliárd forintos összeget és ezt a 20-30 százalékos profitarányt összevetjük, akkor azt kell mondani, hogy négy év alatt ezek az urak újabb 250 milliárd forinttal fogják saját magukat gyarapítani és tovább hizlalni a bankszámlájukat, amiből aztán újabb befektetésekbe kezdhetnek, belevághatnak a bankszektorba, és lehetne sorolni a végtelenségig. De a lényeg az ebből a szempontból, hogy tovább építhetik azt a fideszes médiaportfóliót, amivel ezeket a hazugságokat terjeszthetik.

Tehát azt látjuk, hogy egyfelől pénz nagyon sok mindenre van, másra viszont nincs. Mi erre azt mondjuk itt a Jobbik padsoraiban, hogy ez igen-igen nincsen rendjén. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Nincsen rendjén az, hogy ezeken a projekteken, ezeken az állami beruházásokon ők tíz- meg százmilliárdokat kaszálnak, közben kistelepülések tucatjai  hogyha csak saját megyémet, Somogyországot nézem  érezhetik úgy magukat, mint amelyek élve el vannak temetve, ugyanis az itteni településeknek körülbelül az egynegyede zsákfalu, a világtól elvágva, és nagyon örülnének annak, hogyha a világ kinyílna a számukra. Viszont ehhez pénz kellene.

A haldoklásuk ezeknek a településeknek, azt hiszem, a végstádiumba fog érni nemsokára, ha minden így megy tovább, viszont gyógyszerre lenne pénz, csak ki kell jelenteni, hogy ezt a pénzt ellopják. Többször kikérték már a kormánypárti sorokból maguknak azt, hogy az ellenzék kvázi lopással vádolja őket; akkor újra ki kell jelentenem, hogy a túlárazás is lopás, még ha ez törvényesítve is van. De nem járja az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a mellékutak sok helyütt szétrohadnak, hogy nincsen pénz ezeknek az összekötő utaknak a megépítésére vagy pedig nagyon fontos főútvonalak javítására, amelyre óriási tranzitforgalom zúdult, miközben ezek az emberek iszonyatos extraprofitot zsebelnek be évről évre.

Sajnos nincs itt a belső- és dél-somogyi térség egyéniben megválasztott kormánypárti képviselője, pedig szeretném meghívni arra a félpályás útlezárásra, amit a darányi polgárok szerda reggel fognak eszközölni, ugyanis a település szinte teljesen élhetetlenné vált a miatt a hatalmas kamionforgalom miatt, ami ott a 6-os úton folyik, amit egyébként a vezess.hu és az összes közlekedéssel foglalkozó szakportál halálútnak vagy Magyarország egyik legveszélyesebb útjának tekint.

Én arra kérem önöket, hogy figyeljenek oda ezekre a dolgokra, figyeljenek oda az olyan perifériákon élő emberek szavára is, mint amilyen a dél-somogyi periféria. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
9 294 2018.06.18. 5:14  293-296

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napokban szakpolitikai elemzők, újságírók és mi itt az ellenzék soraiban is lázasan vizsgálgattuk a jövő évre tervezett büdzsé számait, annak a költségvetési tervezetnek a számait, amelyre Orbán Viktor azt mondta, hogy földrengésbiztos. Viszont az oktatásügyben és a tudományos életben dolgozók inkább úgy érezhetik, mintha egy furkósbottal vágták volna őket fejbe, amikor szembesültek ezekkel a számokkal. Miről is van szó? Én magam is gyakorló tanárember voltam, mielőtt országgyűlési képviselő lettem, és szembesültem azokkal a problémákkal, amelyekről most szólni kívánok, és az empirikus tapasztalati tényeket szeretném idehozni, kedves államtitkár úr. Beszéljünk ezekről a konkrét tényekről, arról a magyar valóságról, amit önök oly előszeretettel szoktak eltagadni, lehazudni.

Nézzük! A magyar közoktatásban dolgozó pedagógustársadalom a legelöregedettebb Európában, hiszen az itt dolgozó, hivatástudattal rendelkező pedagógusoknak az átlagéletkora nagyon magas, kétharmaduk 40 év feletti. Szeretném megkérdezni államtitkár urat, ha megnézzük a jövő évi költségvetési számokat, akkor a tehetséges fiatalokat hogyan akarják erre a pályára vonzani, hogyan akarják ott tartani őket, hogyan akarják motiválni őket.

Aztán ugorjunk tovább: nézzük azt, hogy milyen lemorzsolódási mutatókkal rendelkezünk! Az európai sarokszámok 10 százalékot írnának elő. Az a helyzet, hogy ezt 25 százalékkal meghaladja Magyarország, egyre romló a tendencia, amit megfigyelhetünk. Mi lesz ezekkel a fiatalokkal, államtitkár úr? A börtön vagy éppen az éhenhalás nyilvánvalóan rossz perspektívát jelentene mind az ő számukra, mind pedig az össztársadalom számára is.

Aztán nézhetjük tovább: a magyar oktatási rendszer bizony nagyon szelektív. Mit jelent ez? Azt, hogy ahová születtél, ott maradsz életed végéig, nevezetesen nincs vagy nagyon csekély az a hátránykompenzáló tényező vagy erő, amivel a magyar oktatási rendszer jelenleg bír.

Aztán nézhetjük tovább is a kompetenciaeredmények siralmas valóságát. Fölhozhatom itt a 2015-ös PISA-vizsgálat eredményét vagy éppen a tavalyi kompetenciamérés elborzasztó számait, amelyek a szakközépiskolai diákok kapcsán például azt mutatták ki, hogy a tizedikes szakközépiskolai diákok, tehát a tizedikes populáció 20 százaléka rosszabb mutatókkal bír, mint a hatodik osztályos általános iskolásoké. Kérem szépen, hogyan lesz ebből versenyképes Magyarország, hogyan lesz ebből versenyképes magyar ipar, hogyan lesz ebből konvergencia a vágyott európai szintre? Így, államtitkár úr, sehogy.

Vizsgáljuk meg ezeket a költségvetési számokat! A Klebelsberg Központ erre az esztendőre mintegy 590 milliárd forintot kapott, a következő évben 600 milliárddal gazdálkodhat, a szakképzési centrumok pedig a 145 milliárd helyett kapnak 150 milliárdot. Tehát a 735 milliárd helyett jövőre 750 milliárdot látunk. Ez a papírforma szerint 2 százalékos növekedés, de államtitkár úr, vallja be, ezt az infláció úgy, ahogy van, el fogja vinni. Tehát amikor önök az oktatás fejlesztéséről beszélnek, akkor nem mondanak igazat, mert egy fillérrel sem fog több jutni a magyar közoktatásra az elkövetkezendő esztendőben.

Előszeretettel hivatkoznak Klebelsberg Kunóra, aki azt mondta, hogy az új honvédelmi tárca tulajdonképpen a kultusztárca, tehát az oktatásügy kellene hogy legyen Magyarországon. Így is van, de önök ezt elengedik a fülük mellett. Teszik ezt úgy egyébként, hogy az MTA közgyűlése kimondta, hogy ami az oktatás területére jut Magyarországon a költségvetési forrásokból, az messze nem elegendő, és bizony távol van a társadalmi elvárásoktól. Államtitkár úr, így nem lehet versenyképes magyar társadalmat építeni, így az összeomlás felé vezet az út.

Jelzem, Északkelet-Magyarország gettósodó régiójában a lemorzsolódott diákok aránya 20 százalék. Önök ugyan megfogalmazták a nemzeti társadalmi felzárkóztatási stratégiát, de ha ezek a dolgok maradnak ebben a kerékvágásban, abból sem lesz semmi, ugyanúgy, ahogy nem lett semmi a nemzeti vidékstratégiából. Szépen átköthetjük majd nemzeti szalaggal, hivatkozhatunk rá, odaadhatjuk önöknek, és kérhetjük azt, hogy legalább azt valósítsák meg, amit önök kiterveltek. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
11 179 2018.06.25. 2:20  178-181

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már az is felháborító volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumát a jövőben vezető Kásler Miklós népjóléti bizottsági meghallgatásán csak három-három percet kaptak a képviselők arra, hogy kifejtsék véleményüket és feltegyék kérdéseiket. Az egészségügyet, a szociális szférát, az oktatás területét - tehát mondhatni, hogy a legfontosabb humántőkeképző rendszereket - ellenőrzése alatt tartó csúcsminisztérium esetén ez nevetséges.Ráadásul egy szépen hangzó közhelygyűjteményen kívül nem kaptak mást az emberek, így most teszek egy ismételt próbát annak érdekében, hogy konkrét válaszokat csikarjak ki valamelyik illetékesből.

Miniszter úr, akkor még jelöltként, a meghallgatásán egyébként többször hitet tett a munkaalapú társadalom eszméje mellett, amivel nincs is probléma, már ha megbecsülik, nem pedig munkaerőállatnak tekintik a dolgozókat. Csakhogy az EMMI új vezetője elhárította még az elvi állásfoglalást is, mondván, hogy ebben a kérdésben a Nemzetgazdasági Minisztérium az illetékes.

(16.50)

A munkavállalói jogokat az IMF által is csodált módon flexibilissé tették, azaz a Fidesz elmúlt nyolc éve alatt módszeresen kiüresítették, a szakszervezeteket pedig meggyengítették. Egyszóval, a munkavállalókat eszköztelenné tették, legfeljebb odébb állnak, mert ha sok helyütt cselédnek is nézik őket, a jog egyelőre azért röghöz még nem köti ezeket az embereket. Így nem csoda, hogy milliónyi magyar mindennapi tapasztalata az, hogy rossz munkakörülmények között, kiszolgáltatva dolgoznak, és nemcsak az alacsony bérek miatt, hanem bizony emiatt is több százezren vándoroltak el.

És mielőtt valamiféle balra tolódó Jobbikról zengve kennék el a választ, jelzem: véleményünk szerint a magyar munkavállalók érdekvédelmének megerősítése nem komcsi butaság, hanem egy jogos nemzeti törekvés, célkitűzés. Hogy egyetlen területet érintsek: az előző ciklusban feltételezhető óriási látencia mellett is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) egyharmaddal nőtt a munkahelyi balesetek száma.

Kérdezem, vállalják-e, hogy hatékony intézkedések által és fokozott szakszervezeti jogkörök biztosításával ezt 2022-re az eredeti szintre visszaszorítják, tehát egyharmaddal csökkentik.

Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
12 14 2018.06.26. 5:18  13-16

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam különösen tisztelt, kiváló történész, Salamon Konrád jó pár évvel ezelőtt egy cikkében így fogalmazott: „A magyar iskolarendszer összeomlott, tisztelet az elszigetelt kivételeknek és a lehetetlen körülmények között is helytállni akaró pedagógusoknak. Összeomlott, mert az iskolákat jelentős részben műveletlen és neveletlen fiatalok tömegei fejezik be vagy hagyják el, akik nem alkalmasak a munkavállalásra, és nem hajlandók a társadalmi együttélés legelemibb szabályainak betartására sem.”Kétségkívül igen komor helyzetjelentést takarnak a roppant lesújtó sorok, ami nem hiszem, hogy javult volna az oktatásügyhöz kapcsolódó, közelmúltbéli felmérések tükrében. Nem akarom öncélúan a „bezzeg a finn oktatási rendszerben” című mantrát hajtogatni, hiszen külön megnézném, hogy mit kezdene, mondjuk, akkor a finn oktatási rendszer, ha hirtelenjében több százezer halmozottan hátrányos helyzetű diákot kellene fejleszteniük, differenciáltan oktatniuk vagy éppen integrálni, sőt sokszor a legelemibb szinten szocializálniuk.

Azt azonban hozzátenném, hogy volt olyan időszak, amikor Finnország is koldusszegény állam volt, hiszen az 1867-es nagy éhínség idején például a társadalom 15 százaléka elpusztult, és a XX. század közepén is legalább annyian dolgoztak a nem túl jövedelmező agrárszektorban, mint Magyarországon. Tehát azért annak van alapja, hogy talán az oktatásra mint a legfőbb humántőke-képző rendszerre költött források voltak azok, amelyek felemelték az országuk gazdaságát és társadalmát.

Tehát nem azért lett jó a finn oktatás, mert volt egy gazdag, erős állam, hanem azért lett gazdag a finn állam, mert jó volt az oktatás, sokat költöttek rá, és bizony igaz ez még jó néhány másik országra is. Azt azonban, hogy ezt mennyire nem ismeri föl a fideszes kormányzat, még a költségvetési vita során tárgyalni fogjuk.

De térjünk vissza az adatokhoz! Említhetem az unalomig citált 2015-ös PISA-felmérés döbbenetesen rossz eredményeit, amelyek szerint 15 éves fiataljaink negyede gyakorlatilag funkcionális analfabéta, tehát alkalmatlan a XXI. századi követelmények szerinti munkavégzésre. Ennyi árokparti munkavállalóra márpedig nem lesz szüksége a gazdaságnak. És hivatkozhatnék az országos kompetenciamérésekre is, amelyek tanúsága szerint a 10. osztályos szakközépiskolai fiatalok eredményei rosszabbak, mint a 6. évfolyamos gyerekeké.

Adódik a kérdés, hogy ilyen tudásszinttel miként lehet a tanult szakma mesterévé válni és felkészülni az élethosszig tartó tanulás kihívásaira. Nyilván sehogy, tisztelt államtitkár úr. A fejlett társadalmakban az oktatás a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésének legfőbb eszköze, nálunk viszont mindezt keresztbe vágja a hihetetlenül extrém szelektivitás. De nincs megnyugtató válasz arra nézve sem, hogy mi lesz az egyre növekvő számú, fiatalkorú iskolaelhagyóval, akik úgy lépnek ki az iskola világából, hogy nem szereztek szakmát, és sokszor a nevüket sem tudják helyesen leírni, akiknek az aránya országosan 12,5, az északkelet-magyarországi régióban viszont már 20 százalék feletti.

Mindezzel összefüggésben politikai tabuktól mentesen, de roppant higgadtan és teljesen őszintén kellene végre arról beszélni, hogy ha nem lesz sikeres az integráció, akkor milyen jövő vár azokra az óriási gettórégiókká züllő, lassan megyényi területeket felölelő perifériákra, ahol sokan nem hallották azt a szentenciát, amely szerint iskola nélkül, fiatalon a nyomorba sokat szülni nem kulturális jog és erény.

Alkatilag nem tartozom azok közé, akik a valóságról szépen megfeledkezve azt hirdetik, hogy csak úgy lehet felzárkóztatni, ha genderszakos diplomát adunk, mondjuk, Kolompár Dzsenifer vagy Kalányos Józsi kezébe. Arra viszont mindenképpen választ várok, hogy az alapoktatás és a rendszerváltás óta pedagógiai elfekvővé vált szakképzés megerősítése nélkül miként lehet elkerülni az egyre gyorsuló lecsúszást és összeomlást. A közeljövő, a társadalmi béke szempontjából nagyon nem mindegy ugyanis, hogy mennyi képzetlen embert kell eltartania az országnak.

A változáshoz, a kívülállás önszegregáló antikultúrájának felszámolásához, feladásához tiszteletre méltó, óriási egyéni erőfeszítés kell, és ha szükségeltetik, akkor bizony állami kényszereszközök is. De kell a hatékony oktatás is, amelynek legbiztosabb alapja a diákoknak biztosított elérhető jövőkép, a megvalósítható perspektíva, valamint az anyagilag, erkölcsileg megbecsült tanárok. Minden oktatási reformnak ez a fundamentuma. Kérdés, hogy tudjáke biztosítani. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
14 108 2018.06.28. 18:01  1-134

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypárti padsorokból ismét buzgón eljátszották Voltaire Candide-jából Pangloss mester szerepét, tehát önök szerint ez itt a lehetséges világok legjobbika. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)(18.00)

Úgy van? Hát, kedves képviselőtársam, mi meg úgy látjuk, és a számok, a tények tükrében látjuk úgy és azok mondatják velünk azt, hogy ez nincs így. Ha vannak is jó kezdeményezések, akkor azt kell mondjam  és majd itt tételesen megvizsgálunk néhány dolgot -, hogy ezek tulajdonképpen csak egyfajta szépségtapaszt jelentenek azon a hatalmas nagy problémahalmazon, amit nekünk itt közösen egyébként meg kellene oldanunk.

Amiről én legfőként beszélni kívánok, az az oktatásügy és az ezzel ezer szállal összefonódó cigányintegráció ügye, és már előre rettegek attól, nehogy a kormánypárti csicskasajtó majd úgy hozza le a dolgot, hogy a jobbikos képviselő megint cigányozott a parlamentben.

Képviselőtársaim! Erről szó nincsen, viszont látnunk kell azt, hogy ez a XXI. század legfontosabb nemzeti sorskérdéseinek egyike. Ezt a kérdéskört nekünk felelősségteljesen kezelnünk kell. Újfent elmondom, nagyon szenzitív témáról van szó, de akkor is őszintén kell ezekről a kérdésekről beszélnünk, mert a cigány-magyar együttélés ügye, ez a kérdéskör bizony egy nemzetstratégiai ügy, amit, ha nem oldunk meg  márpedig sok a probléma -, akkor az egész ország egy szakadékba fog hullani, ugyanis a demográfiai és társadalmi trendek sok esetben nagyon-nagyon egyértelműek.

Mi azt mondjuk, hogy a felemelkedésnek három alappillére van. Ez a három alappillér: nyilvánvaló módon a legelső a szocializációs folyamatok, a második ilyen alappillér az oktatás, a harmadik pedig a munka. Csakis ezen a három dolgon keresztül lehet fölemelkedni társadalmi, össztársadalmi mértékben. Nyilván van egy-két Való Világ-sztár, de azt hiszem, hogy ez egy egész népcsoport vagy ország számára gyógyírt nem hozhat.

Nos, ha nincsenek meg azok a nevelési alapok, amelyek kellenek ahhoz, hogy egy gyermek, egy fiatal sikeres legyen az iskolában, és ott jó eredményeket elérve szakmát szerezzen, aztán továbbtanuljon, és olyan munkát töltsön be, amivel hasznos tagja lehet a társadalomnak, akkor megette a fene az egészet. Éppen ezért kezeljük a költségvetés oktatással és nevelésüggyel összefüggő tételeit egyfajta komplex rendszerként, és próbáljuk megvilágítani azt, hogy hol kellene újabb és újabb forrásokat bevonni ahhoz, hogy ezeket a problémákat, bajokat, gondokat kezelni tudjuk.

Először is ahhoz, hogy meglássuk, jó-e ez a költségvetés, nekünk diagnosztizálni kell a valóságot, azt a valóságot, amit, azt hiszem, ha kinyitjuk a szemünket, akkor mindannyian látunk, nem pedig itt a propagandaplakátokról meg nem tudom, honnét ömlő, hipotetikus és tényleg ilyen panglossi világokat fölfestő valamiket, amelyekben önök szoktak sajnos sok esetben élni. Tabumentesen kell ezekről a dolgokról beszélni, egyébként úgy, ahogy megpróbáltam keddi, napirend előtti felszólalásomban is.

Nagyon sajnálom, hogy nincs itt Rétvári állam-titkár úr, ugyanis hatalmas nagy hisztit csapott, bocsánat, hogy ezt kell mondjam, de óriási hisztit csapott az ott elhangzottak miatt. Akkora volt ez a hiszti, hogy bizony a liberálisoknak is dicséretükre vált volna. Azt eddig is tudtuk, hogy a KDNP a Fidesznek egyfajta tagozata, de az, hogy a KDNP ilyen formában, mondjuk, egyfajta SZDSZ-es platform legyen, nagyon-nagyon megdöbbentett engem a keddi nap során.

Álságos volt az műfelháborodás és egy farizeusképzőbe való volt az a műsor, amit ott államtitkár úrtól láthattunk, márpedig az ő főnöke, Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta azt, hogy a politikailag korrekt beszédmód a szellemi elnyomás legnyilvánvalóbb eszköze. Illett volna akkor legalább államtitkár úrnak a saját főnöke ilyesféle szavait meghallani, és eszerint nem csapni ekkora patáliát amiatt, ami ott elhangzott. Szinte már olyan érzésem volt, hogy egyfajta ilyen liberális fatvát kiáltott, mint amit a szélsőliberálisok egyébként megtettek azzal a Gyenei Mártával szemben, aki jó néhány évvel ezelőtt a stratégiai gyermekvállalásról, a megélhetési gyermekvállalásról mert empirikus tapasztalatok alapján írni, és mintegy kitagadta őt a liberális értelmiség.

De ugyanezt eljátszották dr. Póczik Szilveszterrel, aki szintén integrációs problémákról beszélt. Aztán eljátszották ezt Németh György szociológus-közgazdásszal, és eljátszották sok esetben Forgács Istvánnal is, azzal a romaügyi szakértővel, akitől az a szentencia való, amit én idéztem, amin annyira fölháborodtak, hogy fiatalon, iskola nélkül, a nyomorba sokat szülni bizony nem kulturális jog és erény  mondta ezt egy cigány származású romaügyi szakértő, aki szerintem még önöknek is sokszor tanácsokat ad.

Tehát nagyon szépen kérem, ha ilyen dolgokról beszélünk, akkor ezt a műfelháborodást mellőzni szíveskedjenek. És akkor, mondjuk, Lakatos Attilától, a borsodi cigányvajdától, aki aztán igazán kemény dolgokat tud mondani, még nem is idéztem, pedig tényleg megtehetném. Legyen annyi elég, hogy mondjuk, akkor a tudatos gyermekvállalás gondolata nem ördögtől való, fasiszta métely, erről igenis társadalmi szinten, higgadtan beszélnünk kellene, és mi fogunk is, akkor is, ha önöknek ez nem tetszik.

Fontos, hogy ezekről a dolgokról beszéljünk, mert látni kell, hogy a cigányság körében van egy hatalmas nagy tehetetlenségi nyomaték, évszázados történelmi hátrányokat figyelhetünk meg, beszélhetünk róla, amelyek megnehezítik ennek a kérdéskörnek a kezelését. Tehát kell az államnak és kell a többségi társadalomnak is a segítsége ahhoz, hogy ezt meg tudjuk oldani. Zárójelben jegyezném meg, mondjuk, a szingapúri malájok sikeres integrációs példáját, amin jó lenne itt Magyarországon is elgondolkodni.

Aztán nagyon-nagyon károsnak tartjuk azt, ha a cigányintegráció kapcsán önök, csatlakozva a liberálisokhoz, egyfajta ideológiai csatateret csinálnak az egészből, és nem a valóságra reflektálnak. Erre lenne szükség egyébként, a valóságismeretre és az arra való reagálásra. Szóval, amikor fölvázoltam a zord valóságot kedden, akkor ne fölháborodni tessék, hanem inkább azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne a problémákat megoldani, és azt felfogni, hogy egy olyan latin-amerikai társadalomszerkezetet mutató társadalomban, mint amilyenné tulajdonképpen a magyar társadalom vált, vastörvények predesztinálják azt, hogy egy olyan helyzetben, amikor ilyen demográfiai trendek vannak, és ahol bizonyos visszahúzó szociokulturális sajátosságokat is megfigyelhetünk, az egyetlenegy megoldási lehetőség a fölzárkózásra az iskola, az oktatás. Csak az adhat valós megoldást.

Úgyhogy, amikor arról beszélünk, hogy milyen hihetetlenül rossz, mondjuk, egyes esetekben az úgynevezett családi háttérindex, és ez mennyire lerontja az iskolai eredményeket, és hogy ezek az iskolai eredmények nemzetközi felmérések által is azt mutatják, azt tárják elénk, hogy egyre rosszabbak, akkor ne engem tessék hibáztatni, hanem szembesüljenek a valósággal. Nem tudom, már azt várom egyébként, hogy esetleg majd azt is kitalálják, hogy a PISA-teszt valami Sorostól való, nem tudom, milyen dolog. Nem! Az igazságot mutatja meg. Azt, hogy 2008-ban 10 százaléka volt az általános iskoláknak olyan, ahol a hátrányos helyzetű diákok többségben voltak, ez mostanra, tehát az elmúlt kétciklusnyi idő alatt 15 százalékra nőtt, és akkor megint csak ne engem tessék hibáztatni, hanem, mondjuk, Papp Z. Attila tanulmányait tessék előkeresni, aki megvilágítja azt, hogy ez milyen folyamatokkal jár még együtt az oktatás tekintetében. Arra tessék akkor válaszolni, hogy a 15-19 éves fiataloknak 2010-ben csak a 6 százaléka nem dolgozott, nem volt iskolában és nem keresett munkát, és mostanra bizony ez az arány megduplázódott. Amikor én ezekről beszélek, akkor ne azt tessék mondani, hogy a jobbikos képviselő cigányozott, hanem ezeket a problémákat tessék megoldani. Nagyon szépen köszönöm így előre is.

Nos, a társadalmi mobilitás Magyarországon bedugult. Az iskola, ki kell mondjuk, nem kompenzálja azokat a hátrányokat, mint egy normálisabb társadalomban egyébként feladata lenne, hanem tulajdonképpen még inkább konzerválja. Azt látjuk sok esetben, hogy a fiatalkori iskolaelhagyók aránya nő Magyarországon belül, képzetlenül kerülnek ki a munkaerőpiacra ezek a fiatalok, és a területi különbségek is óriási mértékben nőnek. És amikor én azt mondom, hogy egész térségek gettósodnak el, akkor ne műfelháborodást csinálva rettegjenek emiatt, hanem, mondjuk, nézzék meg Pénzes Jánosnak, a debreceni egyetem kutatócsoportja vezetőjének a felméréseit, vizsgálatait, amelyek pontosan ezt mondják ki, hogy a társadalmi, etnikai, kulturális marginalizáció bizony együtt jár sok esetben a földrajzi és területi leszakadással.

És nem véletlen az, hogy a World Economic Forum még azt jelezte, hogy a 2000-es évek elején a versenyképességi ranglistákon Magyarország a 29. helyet foglalta el, mostanra tulajdonképpen a 60. helyre csúsztunk.

(18.10)

Ezzel csak úgy lehetne egyébként előrejutnunk, ha a világgazdaság hierarchikus piramisában mi úgy tudnánk valahogy bekapcsolódni, hogy egyre nagyobb hozzáadott értékű termékekkel jelentkezünk a piacon. Ehhez viszont jól képzett fiatalok, jól képzett társadalom kell.

Nos, mennyit fordítanak akkor önök ezeknek a gondoknak, problémáknak a megoldására? Azt látjuk, hogy 15 milliárd forinttal kap többet az oktatásügy ’19-ben. Ez nagyjából 2 százalékos növekmény, amit az infláció, úgy, ahogy van, el fog vinni. És hogy akkor most egy kicsit úgy demagóg legyek: az önök nagy barátja, Mészáros úr, illetve az ő családi portfóliójának értéke a tavalyi esztendőben 180 milliárd forinttal nőtt. Osszuk el 12-vel, az azt jelenti, hogy havonta 15 milliárd forint volt az, amivel ők gazdagabbak lettek. Ezt a 15 milliárdot, ezt a havi növekményt adják oda most önök a magyar oktatásügynek, egy egész évre vonatkoztatva! Akkor miről beszélünk itt, amikor Vinnai képviselőtársam azt mondja, hogy a kormányzat figyel az oktatásügyre? Ennyire? Hát ne vicceljünk már! Hát kit néznek, tisztelt képviselőtársaim, ennyire vaknak, bolondnak?! Ez semmi! Ha ezeket a problémákat önök tényleg elhiszik, hogy ezek valós problémák, és nem öncélúan akar itt az ember cigányozni, meg mit tudom én, micsodát találnak ki, hanem csak azért, mert féltjük ezt az országot, akkor be kell látni, hogy ez a pluszforrás, amit önök az oktatásügyre szánnak, ez végtelenül kevés.

És ha megnézzük azt, hogy milyen módosító indítványokat fűztünk ehhez a költségvetéshez, akkor látni kell  most kapaszkodjanak meg! -, hogy a gonosz Jobbik, a rasszista meg fajgyűlölő, meg nem tudom, minek kikiáltott Jobbik bizony odafigyel a „Biztos kezdet” gyermekházakra is, mert hisszük, és valljuk, hogy a korai fejlesztés a legfontosabb dolog ebben a tekintetben. Megdupláznánk az arra szánt forrásokat. Mert, tisztelt képviselőtársaim, Magyarországon a gyermekszegénységnek az aránya az összeurópai összevetésben is óriási, egyharmados. És ha megnézzük azt, hogy melyik korcsoportra lett kitalálva, hogy így fogalmazzak, a „Biztos kezdet” gyerekházak programja, akkor az újszülöttektől az ötéves korig terjedő korosztályról beszélünk, ahol legalább 450 ezer gyermek van, és ha elhisszük azt, hogy Magyarországon egyharmados a gyermekszegénység, akkor 150 ezer olyan gyermekről beszélünk, akikre sokkal fokozottabban oda kellene figyelni egyébként származásra való tekintet nélkül. Tehát, ha mi azt mondjuk, hogy ezt a 2 milliárd forintos forrást meg kellene duplázni, akkor szerintem igazunk van. És az itt befektetett pénz a későbbiekben, a jövőben kamatostul fog megtérülni.

Aztán beszélnünk kell a bentlakásos iskoláknak a kérdéséről is. Ehhez kapcsolódóan is bizony benyújtottunk módosító indítványt. Igen, sokan rángógörcsöt kapnak, amikor azt hallják, hogy bentlakásos iskola. Svájcban is van ilyen. Vagy a Bishop Cotton School Indiában, méregdrága magániskoláról van szó egyébként. Tehát így is el lehet képzelni. De mondjuk, akkor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csabának az iskolahálózata is egyfajta bentlakásos iskolamodellt valósít meg. De a Gandhi Gimnázium Pécsett szintén egyfajta ilyen bentlakásos iskola. És van, amikor sokkal rosszabb a helyzet, amikor antiszociális gyerekeket kell odavinni, vagy éppen a családjukból kimenteni, hogy így fogalmazzak. Ilyen például a kaposvári speciális Zita gyermekotthon, csak az ottani dolgozók szerint nagyon későn kerülnek oda a fiatalok, olyan életkorban, amikor már nem lehet velük tulajdonképpen mit kezdeni. Tehát ezekre a kérdésekre, ilyen területre is több forrást szánna a Jobbik. Nagyon kérem, hogy ha önök nem művi felháborodást gerjesztve mondják azt, hogy milyen rettenetes dolgokról beszél itt a Jobbik, hanem elfogadják a magyar valóságot, akkor fogadják el ezeket a módosító indítványokat is.

És igen, szeretnénk megemelni a középiskolás diákok ösztöndíjainak összegét. Ugyanis becsülni kell azokat a pedagógiai értelemben reziliens diákoknak az erőfeszítéseit, akik a halmozottan hátrányos helyzet ellenére is hajlandóak tanulni, erőfeszítést tenni azért, hogy hasznos tagjai legyenek ennek a társadalomnak. Mi azt mondjuk, hogy az ilyen ösztöndíjprogramok, ha valós teljesítmény van mögöttük, akkor jó célt, jó ügyet szolgálnak. Gyakorlati életből való példát hadd hozzak ide. Ott vannak, szó volt itt róla kormánypárti oldalról, az Útravaló-ösztöndíjprogramok. Mit gondolnak, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, valaki akkor most legyen bátor, kiabálja be, hogy egy ilyen mentorált diák után egy tanár havonta mennyi pénzt kap úgy, hogy legalább 12-14 óra munkát kell beleraknia abba a mentorálási folyamatba havonta! Kiabálják be akkor ennek az összegét! Hétezer forintot, tehát óránként olyan 600 forintnyi összeg. A legnyomorúságosabb napszámbér, amit önök ilyen célra szánnak, ennyire becsülik meg a pedagógusokat!

Nagyon fontos lenne a felnőttoktatásnak is a további fejlesztése, hiszen itt is európai összevetést hozok. Skandináviában a felnőttek 30 százaléka képzi magát folyamatosan. Az európai átlag 10 százalék körüli, Magyarországon ez ilyen 3 százalék, tisztelt képviselőtársaim! Nagyon-nagyon kevés.

Még néhány olyan dolog, amire nagyon oda kellene figyelni. Az egyik az iskolai szociális munka. Igen, tudjuk, hogy pályázati lehetőség lesz rá, de nem ismerjük a keretszámokat. Vannak olyan hírek, hogy 1500 diák jut majd egy-egy ilyen szakemberre. Föl tudják fogni, hogy ez milyen iszonyatos létszám? Mi azt mondjuk, hogy 8 milliárd forinttal kezdődjön el szeptembertől Magyarországon ez a program. Képviselőtársaim, néhány kilométernyi pénz, néhány túlárazott kilométernyi autópályapénzről vagy éppen néhány kilométernyi vasútpénzről van itt szó, amit az önök cimborái túlárazott formában szépen ellopnak. Tisztelettel kérjük, hogy figyeljenek ezekre a kérdésekre, és próbálják akkor megerőszakolni önmagukat, és elfogadni ezeket a módosító indítványainkat. De ott van például az Erzsébet-táborok ügye is, aminek a működtetésére 4 milliárd forintot szánnak, 4 milliárd 400 millió forintot. Még egyszer mondom: egyharmados Magyarországon a gyermekszegénység aránya. Miért nem lehet ezt az összeget megduplázni? Miért van az, hogy az az Erzsébet-program-vezető, alapítványvezető, aki a múlt évben botrányba keveredett, hogy 110 ezer forintért bérelt magának házat ott a zánkai tábor mellett, és onnét járt be 1 millió 850 ezer nettóért dolgozni Zánkára, az most ott virít Rétvári államtitkár úr mellett? Szégyen, gyalázat! Ezekre figyeljenek oda! Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
14 124-126 2018.06.28. 2:00  1-134

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Hogy Gyurcsány Ferencből nem lett fegyenc, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, az az önök hibája, nem volt elszámoltatás. Ígérték, nem volt elszámoltatás.Gelencsér képviselőtársam, higgye el, tudnék olyan kacifántos jelzőket alkalmazni Gyurcsány Ferencre, amibe egy igazi somogyországi kanász is belepirulna, de nem akarom kivívni elnök úrnak a haragját, úgyhogy visszafogom magam.

ELNÖK: Helyes!

ANDER BALÁZS (Jobbik): Eltelt nyolc év. Egészen egyszerűen erről van szó. Nyolc év eltelt, nekünk erről kell beszélni.Nem akarok itt értékrendi vitát kezdeni, mondjuk, a Horthy-korszakról, de egy trianoni összeomlás után ők 1926-ban, Klebelsberg idején tudtak hozni egy olyan népiskolai törvényt, amelynek értelmében 3000-nél is több új iskolát építettek, és megbecsülték a pedagógusokat. Össze lehetne vetni, hogy akkor, mondjuk, pengőben számítva mennyi volt egy pedagógusnak a fizetése, és most egy gyakornok, egy kezdő gyakornok hazaviszi a nettó 120 ezer forintot havonta azért a munkáért, amit végeznie kell.

Én trendekről, tendenciákról beszéltem, és igen, lehetne ennél sokkal rosszabb, lehetne például az is, hogy nemcsak 2,7 százalékkal emelik a Klebelsberg Központ dolgozóinak a bérét, hanem mondjuk, egyenesen csökkentik. De személyi jellegű juttatásokra a következő év költségvetésében ennyivel van több csupán betervezve, ez pedig semmi, mert az infláció úgy, ahogy van, el is fogja vinni, tisztelt képviselőtársam.

A másik a valóságismeret. Somogyország 1980 óta, az akkor 360 ezres lakosságából elveszített legalább 50 ezer embert. Ennek azért megvan az oka. Rendre elő is tártam itt azokat az okokat, amelyek ehhez az iszonyatos népesedési katasztrófához vezettek szeretett megyénkben.

Ezekről beszélünk, ez az a valóság, amit mi itt előtárunk, ezt kellene megoldani. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
16 240 2018.07.02. 5:04  239-240

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ledózerolnák Somogyország egész déli fertályát, akkor sokaknak  itt a kormánypárti padsorokban  nem fájna a dolog. Higgyék el, hogy nagyon sokan ott, Somogy megye déli és belső részén így érzik az itt lakók közül, sőt talán még azt is hozzáteszik, hogy észre sem vennék ezt a hiányt.Kérem, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy cáfoljanak majd rá ezekre a szavakra, ezekre a nagyon szomorú gondolatokra, és amikor a költségvetésről, illetve a költségvetési módosító indítványokról szavaznak, akkor ez villanjon be néhányuk eszébe, és kérem azt, hogy támogassák azokat a módosító indítványokat, amelyeket annak érdekében tettünk, hogy az ilyen halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított térségek, mint amilyen szűkebb pátriám is, talán valamiféle lehetőséget kapjanak a túlélésre.

Ugyanis bármilyen furcsa sokak számára, de Kaposvártól délre is magyar emberek, adófizető állampolgárok élnek Somogy megyében, akik szeretnének ott maradni, szeretnének ott boldogulni, akik szeretnék azt, hogy a gyermekeik ott maradhassanak, és ne kelljen idegenben boldogulniuk.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Néhány statisztikai adat, tulajdonképpen a legfrissebb elérhető számok, hogyha hamisak, akkor önök hamisították: a nyilvántartott álláskeresők aránya a barcsi járásban 19,4 százalék, a nagyatádi járásban 21,9 százalék és a csurgói járásban 19,9 százalék. Katasztrófaközeli állapotok, tisztelt képviselőtársaim! Ezen kellene változtatni.

És hogyan lehetne változtatni? Évek óta azt mondjuk, hogy ha munka van, akkor minden van. De hogyan lesz munka az ott élő embereknek? Csak úgy, hogyha azt a képzettségi szintet, ami bizony nagyon alacsony ezekben a járásokban, valamilyen módon megemeljük; hogyha azokat az állapotokat, amelyek kialakították ezt a szörnyűséges helyzetet, valamiképpen, mondjuk, az oktatás révén megpróbáljuk javítani. De azt látjuk, hogy önök a következő esztendőre az oktatásra, közoktatásra mindösszesen 15 milliárd forinttal szánnak többet. Ez annyi, mint a felcsúti, magát Zuckerbergnél is okosabbnak képzelő polihisztor egyhavi vagyongyarapodási összege az elmúlt esztendőből. Ennyit szánnak az oktatásra, márpedig mi azt mondjuk, hogy a korai fejlesztésnél semmi nem lehet fontosabb, hiszen hogyha itt megspórolnak filléreket, akkor az százszorosan, ezerszeresen fogja leverni rajtunk a demográfiai és a szociokulturális trendekben már most megnyilvánuló jövendőt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezért kellene sokkal több pénzt, sokkal nagyobb forrásokat szánni ezekre a területekre. És bizony, ki kell mondani azt is, hogy van, amikor egy gyermek számára az utolsó mentsvár az a bentlakásos iskola. Erre is forrásokat kellene biztosítani.

Hogyha meglenne, mondjuk, az a képzettségi szint, akkor ami még szükségeltetne ahhoz, hogy ez a térség kilábaljon ebből a bajból, az nem más lenne, mint a jó infrastruktúra, hiszen száz esztendővel ezelőtt, amikor Jókai Somogyországban járt, azt mondta, hogy ilyen utak még Boszniában sincsenek. Bizony, most is megrázó élményben lehetne része, mondjuk, annak a kormányzati zsúrpubinak, aki arrafelé tévedne  igen, jobban teszi, hogyha helikopterrel vagy valamilyen jó felfüggesztéssel rendelkező 20 milliós terepjáróval érkezik arrafelé. Önök viszont útfelújításra  írd és mondd!  ebben az esztendőben 38-30 kilométernyi felújításra való pénzt szánnak a megyének. Édeskevés, hiszen több mint 1700 kilométernyi úthálózattal rendelkezik, márpedig azt mondják a polgármesterek  kormánypárti polgármesterek is -, hogy ha nem lesz normális elérhetősége ennek a térségnek, akkor befektetőkről, munkahelyekről álmodni sem lehet.

Kormánypárti Képviselő Hölgyek és Urak! Kérem, gondoljanak az elárvult dél-somogyi régióra is, és amikor a költségvetésről szavaznak, akkor jussanak eszükbe az ott élő emberek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
20 20 2018.07.20. 5:19  19-20

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakoznék Z. Kárpát Dániel képviselőtársam felszólalásához, az abban elmondottakhoz. Hisszük, valljuk azt itt a Jobbik frakciójában, hogy a legnagyobb nemzeti tragédia a magyarságot sújtó demográfiai katasztrófa. Ez a népesedési csőd, ez a demográfiai tél, ha így halad tovább, akkor, azt kell mondjuk, be fog köszönteni az örök jégkorszak ideje is. Látni kell azt, hogy harminc-egynéhány évvel ezelőtt, a nyolcvanas évek elején Magyarország lakossága meghaladta a 10 millió 700 ezer főt. Azóta ez a lakosságszám egymillióval csökkent. S arról is beszélni kell, hogy ha őszintén szembe mernénk nézni azzal, hogy eltérő demográfiai trendek érvényesülnek Magyarországon a többségi társadalom és a cigány kisebbség esetében, akkor ez a szám, ez a népesedési katasztrófa még súlyosabb képet mutatna. Ki kell mondani azt, hogy a nem cigány lakosság mintegy 1 millió 600 ezer főt veszített az elmúlt 38 esztendőben Magyarországon.

A szakértőink úgy vélik, hogy ebben a költségvetésben mintegy 700 milliárd forintos mozgástér lett volna. Értetlenül, megdöbbenve állunk az előtt, hogy a kormányzat még azt a módosító indítványunkat is lesöpörte az asztalról, amelyik az célozta volna, hogy a Kopp Mária Intézet a Nemzetért és a Családokért dupla akkora költségvetési támogatásban részesüljön, mint amekkorát a ’19-es esztendőre ennek a hiánypótló és nagyon tiszteletreméltó munkát végző intézetnek a Fidesz szánt. Tényleg értetlenül állunk ez előtt a dolog előtt.

S ha egy kicsit lemegyünk alsóbb szintre, és a szűkebb pátriámat nézem, akkor azért hadd mondjam el, hogy a tavalyi esztendőben Somogyországban 2636 gyermek látta meg a napvilágot, ezzel szemben 4573-an veszítették életüket. Ha ehhez hozzávesszük a kivándorlók hadát, akkor azt kell látni, hogy Somogy megye lakossága éves szinten legalább 1 százalékkal csökken. Azt kell mondjam, az Ormánság ezt a megyét be fogja szippantani, és amilyen sors Somogyországra vár, olyan lesz Magyarország sorsa is.

Ahhoz, hogy ezek a fiatalok ott maradjanak, élhető körülményeket kellene teremteni a falvakban, kisebb településeken. Ami nekünk van, az tulajdonképpen most már csak az a termálvízkincs, ami ott van a talpunk alatt. A mezőgazdasági területek  tudni való  oligarchákhoz, Döbrögikhez kerültek, több ezer hektárnyi területet tartanak a kezükben falvanként ezek a nyilván kormányzathoz közel álló emberek. Amire alapozni lehetne a megmaradást, az sok esetben  fölhozhatom itt Babócsa, Csokonyavisonta vagy éppen Szulok példáját , az a turizmus, a gyógyturizmus, a termálvízkincsre alapozott turizmus.

(15.40)

De kérem szépen, amíg mondjuk, Babócsán a kiváló gyógyvíz a Rinya-patakba lett elfolyatva, addig ilyenről a helyiek ott legfeljebb csak álmodni mernek. Márpedig azt kell hogy mondjam, a falu fiatalságának fele kinn dolgozik Ausztriában. Érdekes módon ott meg tudták oldani azt, hogy azok a síparadicsomok, azok a kis hotelek rengeteg munkaerőt föl tudjanak szippantani. Itt, Magyarországon pedig ezzel a kinccsel nem tudunk jól gazdálkodni. A falvaink kiürülnek, elöregszik a lakosság, és az a helyzet, hogy Somogyszentimre példája lebeghet a lelki szemeink előtt, mint valami elkerülendő katasztrófa, ahol valamikor országszerte híres gazdatisztképző iskola működött, mára viszont az utolsó épület romjait is elbontották. Fontos lenne ezekkel foglalkozni.

Fontos lett volna egyébként azzal is foglalkozni, hogy megfelelő elérhetősége legyen ennek a térségnek, azok a zsáktelepülések, azok a kistelepülések olyan utakkal tudjanak gyarapodni, gazdagodni, amelyek befektetőket, turistákat tudnak majd odacsalogatni, odavonzani. Önök ezeket a felvetéseket is lesöpörték az asztalról, ugyanúgy egyébként, ahogy  egy még szűkebb helyi problémát említenék  a magyar állam tulajdonába került, természetvédelmi oltalom alatt álló, kártalanításba nem vont egykori maradványterületek ügyét.

Itt arról van szó, hogy mintegy 1600 hektárnyi terület került a Duna-Dráva Nemzeti Park birtokába, kezelésébe, és azokat az embereket, akiket ez a földvagyon megilletett volna, a magyar állam mind a mai napig nem kárpótolta, márpedig ennek az 1600 hektárnyi területnek az értéke másfél-két milliárd forint.

Ezer család várná Barcson és környékén a kárpótlást. Sajnos, ezt is lesöpörték, ennyire érdekelte a kormánypártot az ő problémájuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
22 242 2018.09.17. 5:23  241-242

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Holnap fogja tárgyalni az Országgyűlés azt a határozati javaslatot, amely szeptember 17-ét, a 155 esztendeje született Nagyatádi Szabó István születésnapját a földművesek emléknapjává tenné, teszi Magyarországon. Nagyon helyesen egyébként, ezt támogatni fogjuk, hiszen Nagyatádi Szabó István, akiről Gömbös Gyula úgy nyilatkozott, hogy úgy markolt bele a magyar lélekbe, mint ahogy a búza, ahogy a tölgy gyökérzete a magyar földbe, megérdemli ezt az emlékezetet, megérdemli a tiszteletet. Száztíz esztendeje lett országgyűlési képviselő, az első parasztságát, földművelő mivoltát gyakorló emberként az Országgyűlés tagja. Bizony, ilyen mivoltában is jobban szerette, ha őt Pista bátyánknak szólítják, nem pedig kegyelmes úrnak. Meg tudott maradni Csokonyavisontán, szülőfalujában kisgazdának, itt, Budapesten pedig államférfivá tudott válni. Hozzáteszem egyébként, hogy élete végén sem volt 45 holdnál több földje, tehát mindössze 20 hektárnyi birtoka, amiből 15 holdat a felesége szerzett örökség révén. Az előterjesztők között van olyan kormánypárti képviselőtársunk, aki bizony a vagyonnyilatkozatából az évek alatt mintegy másfél milliárd forintnyi összeget tagadott el, felejtett el bevallani.

Nos, támogatni fogjuk ezt az előterjesztést, ezt a határozati javaslatot, már csak azért is, mert hisszük és valljuk, hogy a földművesek az adott ország nemzetmegtartó erejét jelentették évszázadokon keresztül. Ennek a határozati javaslatnak egyfajta eszmei feladata az, hogy olyan helyzetbe hozza ezt a társadalmi réteget, hogy valóban a nemzetgazdaság motorjává tudjanak válni.

De hivatkozhatnék itt Für Lajosra is, aki azt mondta, hogy Európa legnagyobb és legtöbb időt megélt megtartó és teremtő társadalmi alakzatáról van szó. Vagy éppen felhozhatnám Jeffersonnak azt az idézetét is, amely azt mondta, hogy a földművesek a legértékesebb polgárai egy-egy országnak, hiszen ők a legéleterősebbek, a legügyesebbek, a legerényesebbek, és ők kapcsolódnak a legtartósabb kötelékkel hazájukhoz és ragaszkodnak annak szabadságához és érdekeihez. Vagy nyugodtan mondhatnám Tormay Cécile megállapítását, amely szerint, ha a nemzetet egy tölgyfához hasonlítjuk, akkor ennek a tölgynek a gyökérzete a vidék, a vidéki társadalom.

Viszont ha most Nagyatádi Szabó István feltámadna, akkor látván a sok Gucci-ridikülös meg Vuitton-tatyós fideszes kegyelmes urat és hölgyet, ha látná ezeket a fideszes Döbrögiket, akkor bizony hegyesre pödörné a bajszát, feltűrné az inge ujját, a markába köpne, keményen megragadná a vasvillát, és nekiállna kitakarítani azt az Augiász istállóját, amely messzire bűzlik ezeknek a fideszes kegyelmes uraknak és Döbrögiknek az odacsinált rondaságaitól. Ezt tenné, még akkor is, ha világéletében a társadalmi béke híve volt.

Nyilván nem lehet mindent a Fidesz-kormányzat nyakába varrni, hiszen az, hogy Magyarországon oda züllött a vidék, ahol most van, az, hogy ilyen dél-amerikai típusú társadalmi berendezkedés alakult ki a vidéki Magyarország jelentős részén, az nem csak ennek a kormányzatnak köszönhető. Tettek arról a padlást lesöprő kommunisták, tett arról az 1971-es országos településhálózat-fejlesztési koncepció, amely gyakorlatilag halálra ítélte a falvaink jelentős részét. Tett róla a rendszerváltás, a liberálisok, akik azt mondták, hogy a magyar falu egy középkori csökevény. De bizony ez a kormány is megtette a magáét, hiszen ha megnézzük, hogy milyen birtokpolitika érvényesül Magyarországon, akkor láthatjuk, hogy a tavalyi évben az 560 milliárdos agrárkassza bő kétharmadát a felső 10 százalék kapta meg. Tehát nem csoda egyébként, hogy a vidékről menekül a lakosság, vagy pedig ott marad, vegetál, és bizony sok esetben úgy érzik magukat ott az emberek, mintha az illyési Puszták népe valósulna meg a XXI. században, mert kiszolgáltatottak ezek az emberek.

Nem tettek önök semmit azért, hogy ne a külföldi urak domináljanak, mondjuk, Dél-Somogyban, szűkebb pátriámban. Bizony hálát rebeghetnek és mondhatják azt, hogy grazie mille, mondjuk, az olasz birtokokon, gondolok itt a Benetton-uradalomra, vagy éppen mondhatják azt a belgákén, hogy dank u wel, vagy éppen merci beaucoup. Hiszen az sem volt véletlen, hogy az állami földárveréseken majdnem ezer hektár földet tudtak vásárolni egymilliárd forintos összegért az idetelepedett Geissens família sarjai. Nos, ezek azok a dolgok, amelyek azt mondatják velem, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a határozati javaslat némileg farizeus a kormánypárti előterjesztők részéről.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

(20.00)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
24 216 2018.09.24. 5:08  215-216

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán kormánypárti oldalon szokatlan lehet az a dolog, amikor egy országgyűlési képviselő kampányidőszakon kívül nemcsak, mondjuk, falunap-látogatás céljából megy el vidékre, hanem azért, hogy igenis megnézze azt, hogy milyen a magyar rögvalóság. Így tett Potocskáné képviselő asszony is és Varga-Damm Andrea is. Ugyan Budapest az ország, Siófok pedig a Balaton fővárosa, de mégis otthagyták ezeket a településeket, és eljöttek, hogy kövessenek egy ilyen dél-somogyi valóságtúrán. Olyan falvakat jártunk körbe, amelyek mélyszegénységbe süppedtek, megvan hát az elmúlt kétszer nyolc évek eredménye, ezt mi ott a saját szemünkkel tapasztalhattuk is.

Hiába mondják azt, hogy országszerte óriási a munkaerőhiány, a barcsi, a nagyatádi vagy éppen a csurgói járás teljes egészét tekintve 20 százalék körüli a munkanélküliség, és azokban a falvakban, ahonnét a bejárás ezekre a járásszékhelyekre nagyon nehéz, sokkal magasabb arányokkal találkozhatunk. Ha ott adott esetben nem lenne közmunka, gyakorlatilag egy Rinyabesenyőben vagy Somogyaracson teljes lenne a munkanélküliség is.

Nyilvánvalóan az éremnek van a másik oldala is, vannak olyan emberek  ezt el kell mondai -, akik felrobbantották maguk mögött a munka világába vezető hidakat, és egy mélyigénytelen életnívóra berendezkedve tulajdonképpen egy ilyen roncstársadalmi létbe süppedve vegetálnak. Aki viszont akar egyről a kettőre jutni, sok esetben az a helyzet, hogy el kell nekik hagyniuk ezeket a falvakat, el kell költözniük, és ez még inkább megpecsételi ezeknek az ezeréves magyar településeknek a jövőjét.

Azt kell mondani, hogy polgárosodást szinte most már nyomokban sem találni ezekben a falvakban. A nagybirtok idegen, a cselédsors viszont hazai. Jól tudják a történelem iránt érdeklődő emberek, hogy mondjuk, Kongó hogyan került belga fennhatóság alá, hogyan lett belga gyarmat, tudjuk, 1885, berlini konferencia. Azt viszont nem tudják a dél-somogyi emberek, hogy hogyan lett Dél-Somogy az idegen nagybirtokok gyarmata. Jó lenne, ha erre valaki válaszolna, mikor, hogy ültek össze az elmúlt kétszer nyolc éveknek az országvesztő, vidékrontó nagyjai.

Ugyanis az eredmény jól látható. Ha az EU 28 tagállamának GDP-jéhez viszonyítjuk az itteni gazdasági eredményeket, akkor Somogy-ország teljes egésze 41 százalékos szinten áll. Ez a hazai megyék között az utolsó helyről…  az utolsó negyedik helyet jelenti. Nagyon rossz! És ha leszámoljuk még a jobban menő Balaton-parti régiókat, akkor a belső- és a dél-somogyi rész, azt kell mondjuk, valósággal vegetál, sokkal rosszabb mutatókat produkál, nagyjából talán ilyen Nógrád megye szintjén állnánk. Úgyhogy fel kell kötnie az alsóneműjét a modern települések, magyar falvak programja kormánybiztosának, Gyopáros Alpárnak, ha itt előremozdulást akar elérni.

Keynes azt mondta valamikor, hogy hosszú távon mindannyian halottak vagyunk. Ez egy eléggé pesszimista vagy realista megállapítás, de ha nézzük a valóságot, akkor ez a hosszú távú halál a dél-somogyi, belső-somogyi falvak esetében bizony nem is olyan hosszú, néhány évtizedes időtartamra vetítve bizony az ő pusztulásuk már nagyon jól prognosztizálható. A falurombolás, amit annak idején a kommunisták vagy éppen még a liberálisok is meghirdettek, mondván, hogy a magyar falu egy középkori csökevény, az bizony beteljesedik, és nagyon sok település juthat a már eldózerolt Kakpuszta vagy éppen Somogyszentimre sorsára. Felelős vidékpolitikával, felelős társadalompolitikával azonban meg lehetne talán még ezt a folyamatot akadályozni nagyon sok település esetében, vagy pedig lassítani lehetne.

Az az átalakulás, államtitkár úr, amit ezekben a településekben láttunk, az brutális. Néhány évtizeddel ezelőtt mintegy 2400 ember lakta ezt a három települést, tehát Rinyabesenyőt, Rinyaszentkirályt és Somogyaracsot, ez mostanra egyharmadára, tehát 800 főre csökkent. Azt is el kell mondani, hogy egy teljes etnikai átalakulás zajlódott itt le, hiszen a 800 fős összlakosságnak most már a háromnegyede a cigányság körébe tartozik. A valamikor 2 ezer fős magyarság megtizedelődve hirdeti brutális, kegyetlen demográfiai pusztulásunk tragédiáját ezen a vidéken.

Ezért is fontosak egyébként az integrációs programok, ugyanis nagyon nem szeretnénk, ha teljes kilátástalanságba süppedt gettófalvak, hanem igaz, hogy romák által lakott, de mégiscsak rendezettséget sugárzó falvak pettyeznék Dél-Somogy térképét is. Erre lenne jó figyelni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
25 268 2018.10.01. 5:25  267-268

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az idősek világnapja van ma. Ezen a héten egész biztosan sok helyütt tartanak majd ünnepségeket, összejöveteleket különféle nyugdíjasszervezetek, és ott föl fognak bukkanni majd kormánypárti politikusok, képviselők is, akik el fogják ismételni ezeket a szavakat, hogy tiszteletet az időseknek, megbecsülést az éveknek, és ezeknek a különféle variánsait. Viszont ha megnézzük azt, hogy a magyar valóság milyen, akkor ezt inkább ahhoz tudjuk hasonlítani, amit archaikus, primitív társadalmaknál figyeltek meg, hogy bizony előfordult az is, hogy fölzavarták az időseket egy fára, elkezdték a törzs életerős tagjai rázni azt a fát, aztán aki lepottyant, az valóban öreg volt, az így járt, attól megszabadult ez a primitív, archaikus társadalom, a többiek meg még élhettek egy kis ideig. Az, hogy egy társadalom mennyire becsüli meg a szépkorú tagjait, sokat elárul ennek a társadalomnak az értékrendjéről, a kultúrájáról. Az a helyzet, hogy Magyarországon is a rövid távú politikai célok áldozatául esett az idősügy, holott egy ciklusokon átívelő és társadalmi konszenzusnak örvendő kérdés kellene hogy legyen ez az egész, hiszen megérdemlik azok az idős honfitársaink, akik ezért megdolgoztak, akik építették ezt a társadalmat, akik gyermeket neveltek. Viszont még egyszer mondom, hogy a valóság sok esetben másként fest.

Játékszerévé vált a politikának, annak a politikának, amely bizony pszichopatizáló hatással bír. Azt kell látni, hogy ilyesféle tendenciák érvényesülnek benne, hiszen ha megnézzük azt a karaktergyilkos és a másik embert, az ellenfelet a földbe taposó metódust, ami itt Magyarországon érvényesül, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy követelhetnék, hogyan adhatnának ezek az emberek valódi tiszteletet és megbecsülést az idős honfitársainknak.

Hozzájárul természetesen mindehhez az is, hogy az arányok brutálisan felborultak, a társadalmi kötelékek szétszakadtak. Ha megvizsgáljuk azt, hogy az 1960-as évek elején csupán 9 százalék volt az idősek aránya Magyarországon, mostanra ez 19 százalékra nőtt, és a század közepére el fogja érni az egyharmados arányt, vagy ha azt nézzük, hogy 1990 táján száz gyermekkorúra 65 időskorú jutott, most viszont már 120, akkor látni kell, hogy egy olyan társadalmi rétegről beszélünk, amelyik nagyon széles, és elesettségénél, gazdasági erejénél fogva is nagyon kiszolgáltatott a politikumnak.

Mindannak az eredői, hogy így fölborulhattak az arányok, természetesen évtizedekre nyúlnak vissza, arra, hogy fölborult a magyar korfa, arra, hogy a népesedési helyzetünk katasztrofális, és abból a demográfiai hullámvölgyből, amiben most vagyunk, bizony nagyon könnyen elérhetünk a demográfiai hullámsír aljára. Nem csoda, hiszen 1958-ban a „Születésszabályozás” című könyvben voltak olyan, magyarnak nevezett szerzők, akik kimondhatták, hogy Magyarországon tízszer akkora a népsűrűség, mint a Szovjetunióban, erre semmi szükség, és hát bizony az abortusz is sokkal olcsóbb, mint a szülés.

Így jutottunk ide. Így jutottunk oda, hogy a humán tőke fölnevelése nem örvend Magyarországon olyasféle megbecsülésnek, mint amivel egyébként meg kellene becsülni, hiszen a jövőnkről van szó. Így váltunk egy elöregedett társadalommá, és Keynes óta mindenkinek illene tudnia, hogy a lakosság szerkezete, korösszetétele és a gazdaság között igen erős a kapocs, igen erős összefüggések vannak. Az az elöregedési recesszió, amely itt Magyarországon is iszonyatos erővel hat, bizony destabilizálhatja az egész társadalmunkat.

Egy ilyen nap alkalmával kell szólni arról is, hogy az a népegészségügyi helyzet, amibe Magyarország sodródott, illetve a regnáló kormányok sodorták, mennyire megkövetelné azt, hogy a becsülettel évtizedeket ledolgozó embereket megbecsüljük, és mondjuk, 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak, hogy még tudják élvezni azt az életet, még egy kicsit unokázni tudjanak vagy a hobbijuknak tudják szentelni magukat, amelyet kiérdemeltek. Erről sajnos Magyarországon szó sincs. Azok az urak, akik a saját élethelyzetükből kiindulva úgy képzelik, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, még a korkedvezménynek a lehetőségét is eltörölték Magyarországon.

Nagyon sok idős honfitársunk él egyedül, gondoskodni kellene róluk, megbecsülni azokat a dolgozókat, akik a szociális szférában tevékenykedve hittel munkálkodnak azon, hogy ezeknek az idős embereknek a napjait szebbé varázsolhassák. Ezekről is kellene majd beszélni ezeken az összejöveteleken a kormánypárti képviselőknek.

Köszönöm az önök figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
26 14 2018.10.02. 5:07  13-18

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Látva a közoktatás területén bekövetkezett mélyrepülést, azt, hogy gyakorlatilag a fiatalok negyede funkcionális analfabétaként kerül ki a rendszerből, már a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége is hathatós intézkedéseket követel. A kormánypárti tekintetes urakat és nagyságos asszonyokat ezek a problémák kevésbé érdeklik, hiszen gond nélkül kimenthetik a gyermekeiket az akár több milliós tandíjat követelő, de jól megfizetett, válogatott tanárokat alkalmazó magániskolákba.Csakhogy a gyerekes családok 42 százaléka a létminimum alatt él, nekik, ellentétben az Orbán-Tiborcz famíliával, ahol nem volt probléma a 15 milliós svájci tandíj kipengetése sem, még egy különóra is gondot okoz. Az ő gyerekeiknek nem milliós Vuitton, hanem olcsó kínai táska jut.

Orbán Viktor a 2010-es választások előtt, amikor szociálliberális ellenfeleinek oktatási rendszerét kritizálta, még így fogalmazott: egy olyan társadalmi helyzetű embernek, amilyen gyerekként ő volt, sokkal nehezebb ma az egyetemig eljutnia, mint a rendszerváltás előtti időszakban. Nem kívánok vitatkozni az akkori megállapításának igazával, de azóta eltelt egy kis idő. Javult-e bármit is a helyzet az elmúlt 8 év alatt? Milyen lehetőségei vannak most egy hasonló családi hátterű gyermeknek? Semmivel sem jobbak.

A brutális szelektivitás miatt a magyarországi iskolaügy nyugodtan választhatná mottójául azt is, hogy ahová születtél, ott is maradsz. Balog Zoltán még úgy nyilatkozott az egyik nemzeti tanévnyitón, hogy mi bízunk a magyar köznevelésben. Úgy látszik, azóta ez a bizalom önöknél elpárolgott, vagy pedig, ellentétben a propagandalózungokkal, soha nem is létezett. Gyanítható, hogy mint oly sokszor, most is arról van szó, hogy miközben vizet prédikálnak, önök bort isznak.

(9.40)

Hiszen mégiscsak van annak valami pofátlanul diszkrét bája, hogy még a közoktatást felügyelő minisztérium vezetői is milliós tandíjat követelő luxus-magániskolába járatják gyermekeiket. Ez alapesetben persze magánügy, csakhogy a politikusok közszereplők, így iskolaválasztásukkal egyben értékítéletet is mondanak az ősszel 1023. tanévét kezdő magyar iskola fölött.

A kormánypárti politikusokhoz hasonlóan a NER nagyparazitái sem szívesen vegyülnek a korán kelő, keményen dolgozó, ámde vagyontalan átlagemberekkel, és az integrációs pedagógiában pozitív fogalomként leírt társadalmi tapasztalatszerzést meghagyják azok gyermekeinek. A pénzes elit privát háztól házig fuvart biztosító iskolabuszos magániskoláinak védett burkában esélye sem lesz az odajáró politikuscsemetéknek, hogy megismerjék a társadalmi rögvalóságot; hogy megismerjék azt a multikultit, ahol, tudja, kedves államtitkár úr, olykor bizony előfordul, hogy némely állami iskola egyes diákjainak a háziállatai pitbullok és rottweilerek, a példaképei pedig bűnözők és uzsorások. Amikor az urizáló elkülönülés miatt az úgynevezett hazai politikai „elit”  kérem a jegyzőkönyvben majd az elitet idézőjelbe tenni  gyermekei nem tanulhatnak közösen, szünetekben nem játszhatnak együtt a bolti pénztárosok, a vasúti jegyellenőrök, az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálók, a kecskesajtkészítők, a cigány és nem cigány közmunkások fiaival, lányaival, úgy könnyen előfordulhat majd, hogy felnőve olyan ostobaságokat gondolnak és mondanak, mint tette azt Zsiga Marcell, amikor arról értekezett, hogy 47 ezerből is meg lehet élni. Tehát semmit nem tudnak majd az átlagemberek világáról, így annyi a társadalmi, nemzeti kohéziónak.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor tesznek végre már azért, hogy egy átlagos állami iskola is versenyképes alternatívát nyújtson, a versenyképes oktatás ne csak az elit csemetéinek, hanem az önök által pórnépnek tekintett réteg gyermekeinek is járjon? A nemzet napszámosaiból a tankerületek és a szakképzési centrumok cselédjévé tett, alulfizetett, túlterhelt, a hatalom által megfélemlített pedagógusok erkölcsi, anyagi megbecsülése nélkül ez nem fog működni. Mikor fogják végre a Nobel-díjas közgazdász Stiglitz szavait megfogadni, aki A tanuló társadalom megteremtése című könyvében így írt: „Azok a közpolitikák, amelyek bármilyen módon akadályozzák a tanulást, hosszú távon csökkentik a jólétet.”?

És tudom, jön majd a válasz a hatalmas béremelésekről, csakhogy ez a béremelés a következő esztendőre vonatkoztatva a pedagógusok esetében még azt az összeget sem éri el, mint amekkora értéke annak a magángépnek van, amivel a miniszterelnökük focimeccsekre röpköd. Köszönöm a figyelmüket, és várom válaszát. (Taps az ellenzék soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
28 186 2018.10.08. 5:15  185-186

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha valaki nem ismeri Illyés Gyulától ezt a megdöbbentő erejű szociográfiát, a Puszták népét, akkor a cím alapján úgy is gondolhatná, hogy ez szabadságszerető, harcos, büszke magyarokról szól.

(15.20)

Holott cselédsorban tartott, elnyomott magyarokról szól, akiknek a gyermekei közül jó, ha ezerből egy ki tudott törni ebből a sanyarú sorsból.

Fejlett országokban az oktatás a leghathatósabb eszköze annak, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkentsék, és egy ilyen fejlett és normális fejlődésen keresztülment országban az, hogy polgárosodás, nemcsak egy politikai termék lehet, nemcsak egy habonyi hazugság, hanem valóság, olyan valóság, ami lehetővé teszi azt, hogy a középosztályba való belépés igenis hogy a társadalmi lehetőségek között álljon rendelkezésre, társadalmi valóság legyen. Viszont Magyarországon a dolgok kissé másként alakultak, hiszen gondoljunk csak vissza Bokros Lajosra, aki anno még azt mondta, hogy Burundiban sincsenek egyetemek, mégis egész jól megvannak. Aztán ezen az úton ment tovább a KDNP-s Pálffy István, aki azt mondta, hogy redukálni kell az érettségizetteknek, illetve a diplomásoknak a számát Magyarországon. Egyébként kézenfekvő a kérdés, hogy miért nem a saját gyermekeikkel kezdik, miért mindig az állampolgároknak, a magyaroknak ajánlgatják ezeket az opciókat. És most Palkovics miniszter úr szintén valami hasonló húrokat pendített meg, amikor azt mondta, hogy az úgynevezett Corvinus-modell, tehát amikor csökkentik, illetve megszüntetik adott egyetemen az államilag finanszírozott férőhelyeket, illetve a fizetős szakokat kiterjesztik, ez legyen az általános a magyar felsőoktatásban is. Ezért mondom azt, hogy önök ezen az úton, a bokrosi, a Pálffy-féle úton haladnának tovább.

Madách Imrének „Az ember tragédiája” című művében a XII. szín a híres-hírhedt falanszterjelenet, ahol Platón pásztorkodik, Luther fűtőként tevékenykedik, Michelangelo pedig széklábakat kénytelen faragni  valami ilyen sorsot képzelnek el egyébként a fideszes oktatáspolitikusok is a magyar fiatalok egy jelentős részének, azoknak egyébként, akiknek az esze, a tehetsége meglenne ahhoz, hogy továbbtanuljanak, viszont az anyagi lehetőségek nem állnak a rendelkezésükre. Teszik önök ezt egy olyan országban, ami 2001 óta a Világgazdasági Fórum versenyképességi listáján az akkori 28. helyről mostanra lecsúszott körülbelül a 60. helyre.

A humán tőkét, kérem szépen, kormánypárti urak és nagyságos asszonyok, nem így kellene Magyarországon fejleszteni! Igenis sokkal több forrást kellene biztosítani a kutatásra, a kultúrára, az oktatásra, és mindezt hozzáférhetővé tenni széles tömegek számára. Ahhoz, hogy ez az ország a transznacionális vállalatok globális termelési láncain följebb tudjon lépni, és magas hozzáadott értékű termékekkel tudjunk bekapcsolódni a világgazdasági folyamatokba, ezekre a lépésekre lenne szükség, és nem azokra, amelyeket önök meglépnek, és másra nem jók, csupán arra, hogy a roncstársadalmi létet vagy azt a hűbéri állapotot, amit Magyarországon kezdenek kiépíteni, még jobban megszilárdítsák.

Nézzük a konkrét számokat! A diplomás fiatalok aránya, tehát a 25 és 34 év közötti diplomások aránya Magyarországon 30 százalék. Az OECD-átlag 43 százalék, de mondjuk, Japánban vagy éppen Kanadában 60 százalékos aránnyal találkozhatunk, Dél-Koreában pedig 70 százalékkal. Hogy van ez? Hogy van az, hogy a teljes hazai felsőoktatásra egy évben kevesebb forrás jut, mint ami pénzt, mondjuk úgy nyugodtan, az MNB Matolcsy-féle alapítványai lenyúltak. Persze ott aztán van hatvanegynéhány millió forintos szoborra, van 17 millió forintos, kézzel csomózott szőnyegre forrás, a magyar felsőoktatást pedig kiszárítják és válsághelyzetbe kormányozzák önök. Úgy, hogy Orbán Viktor 2008-ban még azt mondta: a magukfajtát kizárja a tandíj a felsőoktatásból, kizárja, kirekeszti az egyetemekről. Mi változott az elmúlt tíz évben? Megmondom: az, hogy a NER parazitái összelopták magukat, és most már van pénz arra, hogy ha kell, akkor a saját gyermekeiket akár ilyen méregdrága, fizetős egyetemeken taníttassák majd.

Meglopják önök a magyar embereket azzal is, hogy egy diplomás átlagbére kétszer akkora, mint mondjuk, az érettségivel rendelkezőé. És úgy is megrövidítik a magyar embereket, hogy aki diplomával rendelkezik, az a férfiember 12 évvel tovább él, mint az, aki mondjuk, csak alapfokú végzettséggel rendelkezik. Miért teszik mindezt? Miért haladnak ezen az úton? Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és a DK soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
29 340 2018.10.15. 2:06  335-350

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Leszámítva Gyurcsány Ferencet és az ő pártját, konszenzus övezte azt a gondolatot, hogy a határon túli magyarokat illesse meg a választójog, azonban a kormánypártoknak ezt a magasztos elképzelést sikerült lerángatni a pocsolyába, sikerült meggyalázni. Az, ami itt folyt, az a legpofátlanabb választási csalás kategóriájába sorolható. Kérem szépen, Vitányi képviselőtársam, hogyan minősítené ön azt, amikor például Bácsbodokon egy olyan házba jelentettek be 167 embert, aminek se ajtaja, se ablaka nem volt? Ne vicceljünk már egymással! Nagyon jó lenne, ha a választópolgárokat, a magyar embereket sem néznék önök hülyének! Vagy éppen a vásárosnaményi választókerületbe hogyan került oda több mint ötezer ember?! Ezek a számok igenis, hogy jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy adott esetben abban a választókerületben befolyásolni tudják az egyéni eredményeket. És akkor önök könnyebbé tették a határátlépést, megnyitottak olyan határátkelőket is, amelyek egyébként amúgy zárva vannak, még mondjuk, húsvét alkalmával is, csak azért, hogy a fiktív lakcímmel rendelkező, egyébként valószínűsíthetően valamivel honorált emberek, akik adott esetben még magyarul sem tudtak rendesen, idejöjjenek, és leadják oda a voksot, ahova azt nekik meghatározták. Erre a Jobbik nemet mond, önök viszont az Igazságügyi bizottságban is fogták ezt az egész, szakmailag egyébként tökéletesen kidolgozott javaslatcsomagot, és beledobták a szemeteskosárba. Szégyen, gyalázat! Azt hiszem, hogy meg kellene hallgatni azokat a kritikákat, amiket itt képviselő asszony is elmondott. Egy átlagos magyar háztartásban 3 ember sem él. Nagyon nagyvonalú ez a javaslat, 10 főben maximalizálnánk, úgy egyébként, hogy a hozzátartozók még ezt növelhetnék.

Tehát önök becsukták a fülüket erre a konstruktív javaslatra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), továbbra is maradnak a csalás útján. Szégyen! (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(20.30)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
29 360 2018.10.15. 5:00  359-360

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Napra pontosan tizenkét esztendeje, hogy Olaszliszkán egy őrjöngő horda vadállati kegyetlenséggel meglincselte a köztiszteletben álló tiszavasvári tanárembert, Szögi Lajost két kislánya jelenlétében. Ez a tragédia csaknem megismétlődött a minap Encsen, ott egy ötvenes éveiben járó asszonyt kellett kimenteni ezeknek a megvadult embereknek a karmai közül, akik, azt kell hogy mondjam, a paleolit kőkor szintjére, annak a brutalitásának a szintjére visszasüllyedve próbálták meglincselni ezt a szerencsétlen asszonyt. Szégyen, gyalázat egyébként, hogy az ügyészség úgy gondolta, hogy nem kell őket előzetes letartóztatásba helyezni.

Csak a bolondok és a politikailag korrektek nem látják, hogy Magyarország magára hagyott peremvidékein nagyon szomorú jövő formálódik, az elgettósodott térségek megannyi időzített bombaként ketyegnek az együttélés és az ország köznyugalma alatt. A teljes etnikai cserével párhuzamosan megvalósuló társadalmi dezintegráció komor évtizedeket vetít előre, különösen Északkelet-Magyarországon. Szabadságszerető párt vagyunk, ezért nem szeretjük és nem is fogadjuk el a tabukat, a polkorrekt tabukat. Így tette ezt egyébként az a Ladányi János is, akit igazán nem lehet vádolni holmi jobboldali elhajlással. Jó néhány évvel ezelőtt ő így nyilatkozott a Népszabadságnak; ő sem dugta egyébként homokba a fejét.

(21.00)

Azt mondta: „A legutóbbi évtizedekben erősen megnőtt a szegregált településeken élők aránya, a Csereháton, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi, északkeleti részén kezdenek összeérni a gettófalvak. Ilyen se volt még a magyar történelemben soha, innen kivonult az állam, feladta az országnak ezt a részét. A nem cigány népesség elöregszik vagy elköltözik. Mindez valóban azzal fenyeget, hogy lesznek, akik a területi autonómiában látják a probléma megoldását, és akár el is szakadhatnak Magyarországtól.”

Különös a párhuzam, ugyanis a Fidesz orrba-szájba beszél arról, hogy mennyire nem kívánnak ők no-go zónákat, és mi van a hanyatló Nyugaton. Nagyon sokat beszél arról a Fidesz, hogy nem akarnak párhuzamos társadalmakat. Mégis azt látjuk, hogy bizony Magyarország egyes vidéki peremhelyzetű részein ezek a párhuzamos társadalmak már kialakultak, és szerintünk teljes mértékben jogos a kérdés, hogy mennyire tarthatjuk hitelesnek a kormány integrációs politikáját, illetve annak sikerességét.

Véleményünk szerint három dolog egészen biztos. Az egyik az, hogy ez a megcsonkított, kicsi Magyarország valóban túl kicsi egy újabb Trianonhoz. A második dolog az, hogy Magyarországon tartozzon bárki bármilyen kisebbséghez, be kell tartania a mindenkire nézve kötelező együttélési normákat. És a harmadik dolog, amit, kérem, elnök úr, higgyen el nekem, tiszta szívből vallom azt, hogy nekünk igenis felelősségünk és kötelességünk az, hogy azoknak a cigány embereknek, akik a felelősen vállalt gyermekeik jövőjét a tanulásban és a munkában látják, akik elfogadják az együttélési normákat, akik a megoldást nem holmi törzsi rasszizmusban vagy éppen annak egy modernizált, etnonacionalista változatában, illetve a szeparatizmusban látják, nekünk baráti jobbot kell nyújtani. Ezekre a dolgos, becsületes cigány emberekre nekünk úgy kell tekintenünk, mint honfitársainkra.

De azt is ki kell mondjuk, hogy azzal a problémahalmazzal, amivel az integráció, illetve az integráció elmaradásának tekintetében szembesülünk, foglalkozni kell. Sokkal inkább foglalkozni kellene, mint ahogy azt eddig tette a kormányzat, sokkal jobban oda kellene figyelni ezekre a gettórégiókra. És ha megnézzük azt, hogy hány milliárd, mennyi rengeteg forint uniós vagy éppen hazai forrás ment el Farkasokra, Voldemortokra vagy éppen az ország másik csücskében, délkeleten a Simonka-féle bizniszre, akkor látnunk kell és ki kell mondanunk azt, hogy ezeknek a pénzeknek bizony lett volna máshol helyük, jobban is tudtak volna hasznosulni.

Köszönöm a figyelmüket, és kérem azt, hogy közösen gondolkozzunk el ezekről a problémákról. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
31 78 2018.10.17. 14:36  1-96

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálom, hogy nincs itt Rétvári Bence államtitkár úr, ugyanis a kritikám inkább őt illetné, semmint önt, ugyanis azt vesszük észre, ez a kritikánk tárgya immáron sok-sok éve, hogy az EMMI, ez az impotens gólem nem tud kiállni az ágazati érdekekért, és ezek közé az ágazati érdekek közé tartozna a közoktatás ügye is, az egyik legfontosabb közügyünk itt Magyarországon. Nos, a számokkal valóban nem érdemes vitatkozni, államtitkár úr. Tüzetesen áttanulmányoztam azokat a mellékleteket, amelyeket a törvény mellé csatoltak. Oktatási tevékenységekre és szolgáltatásokra 2016-ban 1846 milliárd forint kiadás történt, 2017-ben ez valóban több volt, 2014 milliárd, tehát a növekmény mintegy 168 milliárd forint volt. Ezt ön, önök elmondták már itt a mai nap során, azt viszont elfelejtették hozzátenni, hogy amit ilyen formában a magyar oktatásügyre költöttek, az tulajdonképpen annyi volt, mint a Mészáros família 2017-es vagyongyarapodmánya. Aztán azt is elfelejtették hozzátenni, hogy sok esetben itt nem történt más, mint egyfajta visszapótlás, hiszen ha visszagondolunk a Széll Kálmán-tervre, ami 2012 és 2014 között mintegy százmilliárd forintot vont el a felsőoktatástól, aztán felidézzük Polónyi kutatásait, amelyek szerint a szakképzésből Magyarországon mintegy 46 százalékos forráskivonás történt, akkor ki kell jelentenünk, hogy igen, van mit visszapótolni. És hogy hová jutott ez a terület, még egy ilyen számot azért hadd mondjak: 2010-ben a felsőoktatásba felvetteknek a száma 114 ezer fő volt, ez mostanra, illetve már 2016-ra is 85 ezer főre csökkent. Tehát ha valami jól jelzi a folyamatokat, akkor például az ilyen számok jelzik, mi pedig ellenzéki pártként ezeket rendre itt elő is tárjuk, és az önök fejére fogjuk olvasni akkor is, ha nem tetszik. Ugyanis az a kép, amit felvázolnak, sok esetben nagyon rózsaszínű, a valóság ezzel szemben egy kicsit másként fest; úgy is fogalmazhatnánk, hogy ami az oktatásügyet illeti az elmúlt években, az nem más, mint tűzoltás. Ilyen formában, ha ezek a számok maradnak, akkor a magyar iskolaügynek célként ki tudjuk vagy ki tudják önök tűzni a túlélést, sorsaként pedig a vegetálást. Ennyi és nem több, és mivel már nagyon sok szám röpködött a levegőben a mai nap során nagyon szürke csomagolásba öltöztetve, egy kicsit hadd színesítsem ezt a palettát.

Ránki Györgynek van egy gyermekoperája, Pomádé király új ruhája, Andersen nyomán írta ezt a gyermekoperát. Pomádé király, tudjuk, híres-hírhedt volt furcsa öltözködési stílusáról, és arról, hogy a nyaloncai, az udvaroncai nem merték neki megmondani a valóságot, minden hülyeségéhez tapsikoltak. Az a helyzet, hogy önöknek is van egy ilyen Pomádé királyuk, és önök sem merik megmondani neki azt, hogy mi a nagy magyar rögvalóság  ezt majd megtesszük mi. Pomádé királynak Összevissza Boromissza király ajándékaiból, a csodás fonalakból szőttek egy ruhát, a kópé lókötők elhitették vele, hogy az a ruha valóban létezik, az udvaroncok nem merték megmondani, hogy a király meztelen, mert ilyen ruha nem létezik, aztán valaki mégiscsak figyelmeztette arra, hogy ez a ruha nem létezik, és bizony-bizony a király meztelen. Úgyhogy ezért vagyunk itt, és ha tetszik, ha nem, önöknek itt a kormánypárti padsorokban azért néhanapján el kell viselni az ilyesféle kritikákat is.

Nyilván azt is lehet mondani, hogy volt rosszabb, hacsak szűkebb pátriámra, Somogy megyére gondolok, bizony volt rosszabb ott az oktatásügynek a helyzete, a XVII. században a jezsuita misszió leírásaiból pontosan tudjuk, mondjuk, Horváth pátertől, előfordult, hogy a török martalócok legyilkolták a tanárokat, és rabságba hurcolták a diákokat. Aztán azt is tudjuk, hogy az 1800 táján Somogyországba vetődött Csokonai Vitéz Mihály miért tehette föl kérdésként azt: csak kanásznak termett a somogyi paraszt? Végigjárta megyénk nagyon sok települését, és látta, hogyan élnek a néptanítók. És ha már ma Gárdonyi emléknapja is van, akkor hadd idézzem itt föl, hadd ajánljam figyelmükbe Gárdonyitól A lámpás című kisregényt. Gárdonyi elvetődött egyébként Somogy megyébe is, az Andocs melletti Karádon egy évet tanítóskodott, az ott szerzett élményeiből született ez a mű, és a saját élményeit Kovács Ágoston személyébe, sorsába beleszőve ő is lefestette érzékletes példákon keresztül, hogy milyen az oktatásügy helyzete az akkori Magyarországon. Hozzáteszem egyébként, hogy még a siralmas állapotok ellenére is talán jobb volt, mint most.

Ember János 1886-os munkájából, A magyar néptanító anyagi helyzete című művéből tudjuk, hogy egy elemi iskolai tanító körülbelül háromszor annyit vitt haza, mint egy napszámos, egy középiskolai tanár pedig hatszor annyit, és ha ezt megpróbáljuk lefordítani a mostani számokra, akkor vegyük elő a FEOR-besorolást, abból a 9331-est, ez az egyszerű mezőgazdasági foglalkoztatott vagy foglalkozás, sertésetető, gyógynövénygyűjtő, ő is megkapja, meg kell hogy kapja jelen állás szerint a nettó 92 ezer forintját havonta. Fölteszem a kérdést, hogy akkor egy általános iskolai tanár hazaviszi-e ennek az összegnek a háromszorosát, egy középiskolai pedagógus ennek a hatszorosát. Nyilván nem. És az a helyzet, hogy a két világháború közötti időszakban is jobb volt a helyzet, mint most, hiszen tudjuk, hogy 1941-ben egy középiskolai tanár mintegy 250 pengőt vihetett haza havonta, akkoriban a napszám 2 pengő volt, a nyugdíjazás előtt álló középiskolai pedagógus pedig majdnem 500 pengőt. Tehát kéretik ezeket az arányokat érzékeltetni, és akkor úgy őszintén az állampolgárok szemébe mondani, hogy micsoda megbecsültségnek örvendenek Magyarországon a tanítók, tanárok és különféle rendű-rangú pedagógusok. Bizony lenne hová fejlődni! Igen, tudjuk, hogy a pénz kérdése egy triviális kérdés, de mégsem elhessenthető trivializmus, mert ezzel a kérdéssel foglalkozni kell. A McKinsey-féle jelentés óta pontosan tudjuk, hogy az oktatásügy kulcsszereplője a pedagógus, és ilyen formában a pedagógus bérezése egyfelől egy szelekciós, motivációs eszköz, másfelől pedig presztízstényezőt is jelent, és ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, akkor nem áll jól a szénájuk, tisztelt államtitkár úr, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim.

Nem véletlenül mondta egyébként azt az MTA 2018. májusi közgyűlése, ott fogalmazták meg, hogy az oktatási terület részesedése a költségvetésből nem elegendő, tehát ha a 2017-es költségvetés ezt a területet alapjaiban pozitívan érintette volna, akkor nyilván az MTA részéről 2018 májusában ilyet nem nyilatkoztatnak ki; és azt is elmondták, hogy messze elmarad a társadalmi igényektől. Tehát nem véletlen, még egyszer mondom, hogyha az EMMI, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyfajta impotens gólem, és nem tudja kiharcolni azt, ami ennek a területnek igenis megjárna. Nem hallották bizonyára Benjamin Franklintől azt a nagyon bölcs mondást, amely szerint a legnagyobb profitot úgy tudjuk elérni, ha a tanulásba, a tudásba fektetünk, hiszen látni kell, a legfontosabb versenyképességi tényező a tudás  az a tudás, amely majd alkalmassá teszi az embereket arra, hogy minél magasabb hozzáadott értékkel jelentkezzenek a piacokon. Alulfinanszírozott ilyen formában bizony a közoktatásunk, a pedagógusok helyzete pedig nem jó.

(15.10)

Igen, valószínűnek tartom, hogy államtitkár úr, vagy ha majd befárad, Rétvári államtitkár úr elmondja azt, hogy micsoda óriási pedagógusbér-emelés történt itt. Azt viszont elfelejtik hozzátenni, hogy a vetítési alap elszakadt a minimálbértől, és ilyen formában jelen állás szerint akár bruttó 100 ezer forinttal is megrövidíthetik havonta a pedagógusokat, mondjuk, egy átlagos középiskolai tanárt. Azért a teljes képhez szerintem ez is hozzátartozik.

Nem véletlen az, hogy fenyegető tanárhiányról beszélhetünk. Hiába tagadják, pontosan tudjuk, hogy ez a jelenség létezik, és a ketyegő nyugdíjbomba miatt ez bizony egyre élesebbé válik, és ez a bomba robbanni fog. Szeretik önök egyébként a pedagógusokat egyfajta közhasznú szupermennek, közhasznú übermenschnek tekinteni, aki csak dolgozzon hivatástudatból, és húzza az igát. Az a helyzet, hogy hosszú távon azért ez nem fog működni, és a romló eredményekben ez bizony rendre ki is világlik.

2010-ben a 17 éves fiatalok 98 százaléka még ott ült az iskolapadban. Ez ’18-ra 85 százalékra csökkent. Nem tudom, hogy így hogyan tudunk majd versenyképes országot építeni. Aztán: rendre nőtt  igen, tudom, majd jön a válasz, hogy most ugrottunk előre a WEF ranglistáján a 60. helyről néhányat, viszont a térségi állapotokat nézve még így is sereghajtók vagyunk.

Aztán azt is hozzá kell tenni, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű diákokat többségében tanító iskolák aránya is nőtt Magyarországon. Egyre romlanak a lemorzsolódási eredmények, a mobilitási csatornák bezárultak Magyarországon. Ez az oktatási rendszer ilyen formában, ilyen forráshiányos állapotok közepette pedig csak arra képes, hogy kasztosítson. Nem kompenzál, pedig ez lenne az egyik alapvető feladata.

Államtitkár úr beszélt arról, hogy a családok helyzete hogyan változott. Tegyük azért hozzá, hogy két felnőtt és két gyermek esetén az úgynevezett társadalmi minimum a tavalyi esztendőben azt jelentette, hogy 341 ezer forint kellett ahhoz, hogy ezt a minimumszintet elérjék. Ha ezzel a minimumszinttel az a család nem rendelkezett, akkor el lehet felejteni különórát, magánórát, és annyi adott esetben a fölzárkózásnak, a továbblépésnek; persze úgy, hogy párhuzamos iskolarendszereket építettek, és mondjuk, az Orbán, Tiborcz vagy éppen a Szabó famíliának van lehetősége arra, hogy milliós tandíjakat követelő magániskolákba járassák a gyermekeiket. Ez nem olyan nagy probléma a kormánypárti politikusok számára. Viszont így a nemzeti kohéziónak annyi lesz, hiszen iszonyatosak a különbségek, társadalmi rétegek és egyébként iskolatípusok, valamint az ország egyes területi egységei között is.

Még egy ilyen számot azért hadd mondjak el! Mondjuk, a PISA-felmérések alapján az első quintilisbe és az ötödik quintilisbe tartozó fiatalok mutatói között 120 pontos különbség figyelhető meg. Ez három év, három évet jelent. Döbbenetes aránytalanság! És mindezt a szociokulturális státusz, a szocioökonómiai státusz alapján érik el, ezt az iszonyatos különbséget. Nem a gyereken múlik magyarán mondva, hanem az oktatási rendszernek kellene mindezt kompenzálnia; de még egyszer mondom: ilyen forráshiányos állapotban ez az iskolarendszer erre nem lesz képes. És ha igaza volt Szabó Tünde államtitkár asszonynak, amikor azt mondta, hogy amilyen a ma iskolája, olyan lesz a jövő, akkor be kell látnunk, hogy elég borzasztó jövőképnek nézünk itt elébe. (Szilágyi György: Bizony!)

Az oktatási jogok biztosa nem olyan régen tárta elénk a ’17. évről szóló jelentését. Ez világosan megmutatja, hogy nagyon komoly problémák vannak az oktatásügyben, az alulfinanszírozottság teljesen egyértelmű, megmutatkozik abban, hogy a különféle fogyatékkal, fogyatékossággal élő gyermekek ellátása mennyire nem valósul meg ebben a rendszerben. Fel kellene szabadítani egyébként a pedagógusokat, illetve a pedagógusok munkáját a nem pedagógusi magkompetenciák alá tartozó feladatkörök alól, viszont ez nagyon sok szakembert, ilyen-olyan pedagógiai asszisztenseket igényelne, tehát ki kell mondani: még több pénz bevonását a rendszerbe. Amikor mi nemet mondtunk a ’17. évi költségvetésre, akkor azt azért tettük, mert nem láttuk azt, hogy ennek a még több szakembernek a bevonása ilyen formában megvalósulhatna Magyarországon.

Államtitkár úr, időm ebben a körben lejárt, de gyanítom, hogy még hozzá fogok szólni. Köszönöm a türelmüket, a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
31 88 2018.10.17. 2:14  1-96

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tehát az alulfinanszírozott közoktatás társadalmilag polarizált és szelektív iskolaügyet fog eredményezni a továbbiakban is Magyarországon, teljesítményében pedig gyenge iskolaügyet. Amikor azt mondom, hogy teljesítményében gyenge, akkor nem a sokat citált finn példával hozakodom itt elő, hanem adalékként azért megemlíteném a lengyel példát. 2000-ben a PISA-felmérések szerint Lengyelország még Magyarország mögött végzett, 2015-re viszont 17 hellyel megelőznek minket. Elképesztő! Itt van a mostani 8 év meg az azt megelőző 8 év eredménye!És még valami a Gárdonyi-emléknap kapcsán. 50 éve mutatták be Várkonyi Zoltán halhatatlan mesterművét, az Egri csillagok filmváltozatát. Azt kell mondjuk, jóformán azóta sem készült olyan film Magyarországon, olyan egész estés mozifilm, ami hősi múltunk daliás időszakaira mutatna rá, amit példaként lehetne állítani. Hankiss Elemérnek volt egy könyve, „Az emberi kaland”, ebben pedig egy fejezet, a „Bűntudat politikája”, ahol nagyon plasztikusan megvilágította, hogy a diktatúrák mennyire aljas módon tudták alkalmazni a bűntudatkeltés politikáját. Csinálták ezt már Magyarországon Rákosiék is, aki azt mondta, hogy 9 millió fasisztával nem lehet itt kommunizmust építeni.

Az a helyzet, hogy ez a „merjünk kicsik lenni” politikája azóta is változatlan Magyarországon. Érdekes módon a kaszinópapa vagy kaszinópápa, Andy Vajna filmalapja tudott majdnem 1 milliárd forintot adni a „Veszettek” című nyomorult gárdafilmre; teli volt politikai utalásokkal. Még mindig nincs olyan magyar történelmi film, amit levetíthetnénk a fiataloknak, családok együtt megnézhetnék, és azt mondhatnák, hogy büszkék vagyunk magyarságunkra. Ez is egy nagy hibája az elmúlt évek költségvetésének. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 32 2018.10.24. 2:00  31-36

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Annak ellenére, hogy az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, valamint a Pedagógus Szakszervezetek is több ezres tanárhiányról beszélnek, a kormány tagadja a nyilvánvaló tényeket. A pedagógusképzésben az egyharmados lemorzsolódást tovább súlyosbítja a pályaelhagyók magas száma, és ezen az ösztöndíj sem segít. Ráadásul a tanári kar elöregedett, ketyeg a nyugdíjbomba, ami robbanni is fog. Nem csoda. Hol vannak már azok az idők, amikor még a miniszterré lett földosztó Nagyatádi Szabó István is megsüvegelte és mester uramnak szólította egykori elemi iskolai tanítóját, vagy amikor egy kezdő középiskolai tanár úgy vitt haza havi 250 pengőt, hogy az átlagos napszámbér 2 pengő körül mozgott? Persze akkor Klebelsberg még nem csak egy fedőcímke volt.

Nemrég Orbán Viktor azt mondta, hogy Európa versenyképességének aranyfedezete a fiatalok tehetsége és tudása. Mára viszont a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége is beismerte, hogy komoly baj van, és szakított az Iparkamara lebutított képzést hirdető süket dumájával. Tanárok nélkül, a mélyülő pedagógushiánnyal miként akarnak javítani azon a helyzeten, hogy még a V4-államokkal összevetve is Magyarországon a legalacsonyabb a hozzáadott érték az exportban? Ezen javítani csak jól képzett társadalommal, megbecsült tanárokkal lehetne. De önök még egy lapáttal rátesznek a fenyegető tanárhiányra azzal, hogy 2020-tól csak azok felvételizhetnek, akik rendelkeznek már egy középfokú nyelvvizsgával. Viszont a felmérések szerint a pedagógusképzésbe jelentkező fiatalok kétharmadának nincs nyelvvizsgája.

Miért nem érzik, hogy óriási bajban van a hazai oktatásügy? Ha érzik, márpedig érzik, államtitkár úr, akkor azt magyarázza meg, hogy miért van az a pofátlanság, hogy önök milliós tandíjakat követelő magániskolákba mentik ki a saját gyermekeiket, a köznép számára pedig meghagyják ezt a közoktatást.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 178-180 2018.10.24. 2:13  177-186

ANDER BALÁZS (Jobbik): Elfogadom, köszönöm.

ELNÖK: Öné a szó, képviselő úr.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Találkozott ön már olyan esettel, amikor egy kisgyerek arra a kérdésre, hogy mi leszel, ha nagy leszel, azt válaszolja, hogy korrupt politikus, lopós miniszter vagy éppen tolvaj államtitkár lesz? (Dr. Fónagy János: Vagy jobbikos képviselő.  Dr. Rétvári Bence: Vagy kizárt jobbikos képviselő.) Nyilvánvalóan nem. Azért nem, mert az ilyen ovisok vagy éppen kisiskolás gyerekek természetes értékmérő műszere még nagyon jól működik, helyén van a szívük, ezért azt válaszolják, hogy ők tanár nénik, doktor bácsik, katonák, tűzoltók vagy éppen rendőrök szeretnének lenni. A társadalom erkölcsileg megbecsüli ezeket a hivatásokat, ezért a rendőrség bizalmi indexe is magas, viszont tudjuk, hogy a nersevikek a hatalomért és a pénzért mindenre képesek, csakhogy ezért még nem kellene lerombolni a rendőrséget övező, a 2006-os gyurcsányi ámokfutás után mára helyreállt társadalmi bizalmat. Önök 12 éve sunyik és gyávák voltak, amikor a tüntető tömeget ott hagyták és kiszolgáltatták a szemkilövető pribékjeinek, és önök most is gyávák és sunyik, így viselkednek, hiszen csak a rendőri sorfal mögé bújva tudják folytatni, érvényesíteni a nersevizmus lényegét, azt, hogy aki nincsen önökkel, azt úgy tekintik, hogy önök ellen van, az, hogy hazudnak éjjel, hazudnak nappal, hazudnak minden hullámhosszon (Dr. Rétvári Bence: Ezt Volner mondta a Jobbikról!), és nyilvánvalóan idetartozik a lopás is. Teszik egyébként úgy, ezeknek a kisrendőröknek a háta mögé bújva, hogy őket is meglopják, többek között azzal, hogy elvették tőlük a túlórapénzeket (Szi-lágyi György: Így van!), és ezeknek a rendőröknek bizony nem az önök hátát kellene védeniük, hanem ott kell lenni a térképről letörölt járások azon gettófalvaiban, ahol a becsületes lakosság retteg.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mennyire érzi egyáltalán normálisnak, helyénvalónak azt a politikát, amit önök folytatnak ebben a tekintetben? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
33 184 2018.10.24. 1:01  177-186

ANDER BALÁZS (Jobbik): Államtitkár Úr! Tegnap láttuk, hogy önök óriási erőket mozgósítottak annak érdekében, hogy az iszonyatosan veszélyes tojásbűnözést megfékezzék. Értem ez alatt azt, hogy a nemzeti ellenállók bizony megdobálták a hazugsággyárként működő állami agymosoda székházát, illetve a nersevik pártközpontot, a Fidesz Lendvay utcai székházát is. Ezeknek a rendőri erőknek nem, mondjuk, egyetemista lányokat kellett volna testi motozással fenyegetni, hanem ezeknek a rendőri erőknek ott lenne a helye azokban a no-go zónákban itt Magyarországon, amelyeknek a létét önök tagadják, viszont ahol bármikor előfordulhat sajnálatos módon egy olaszliszkai tragédiához hasonló gyalázatos, bestiális lincselés. Aztán ezeknek a rendőröknek bizony ott lenne a helye, hogy elvigyék azokat a politikusbűnözőket vezetőszáron, akik ettől a nemzettől, ettől az országtól milliókat, milliárdokat lopnak el. Ezért, államtitkár úr, én ezt a választ nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
35 112 2018.10.30. 15:01  107-126

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításával kapcsolatos, előttünk fekvő törvényjavaslat hat korábbi törvényt módosít: a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról, a közalkalmazottak jogállásáról, a munkavédelemről, a Bérgarancia Alapról, a munkaügyi ellenőrzésről és az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényeket. Amikor egy ilyen salátacsomagot megkapunk, meg kell hogy mondjam, bizony vannak bennünk félelmek, és ezek a félelmek egyáltalán nem alaptalanok, gondoljunk csak arra, hogy milyen bűvészmutatványai voltak, teszem azt, Bánki Erik képviselőtársunknak a Fidesz-frakcióból, aki otthon leült, elkezdte vakargatni a kis kobakját, és valami népboldogító, hatalmas ötlet mint valami isteni szikra onnét kipattant; így történt annak idején a munkaidőkerettel kapcsolatos agymenése során is, ami olyan formában módosította volna a munka törvénykönyvét, hogy azt nyugodtan nevezhettük volna akár rabszolgatörvénykönyvnek is. Ezek a félelmek tehát sokszor bizony sajnos jogosak, az, hogy óvatosnak kell lennünk, az bizony szintén megalapozott.

(14.50)

Miért is mondom ezt? Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök, illetve az önök kormányzata a munkaerőpiaci rugalmasság szlogenjét mint valami neoliberális bunkót forgatva szétcsapott a munkavállalói jogok között, és azt kell hogy mondjam, a magyar munkavállalókat egyoldalúan kiszolgáltatták a tőkeérdekeknek, és ez nem valami ócska, balos duma, valami lejárt lemez, hanem ez a magyar rögvalóság. Ha önök beszélnek átlagos magyar munkavállalókkal, akkor bizony a panasz sok esetben teljesen jogos a részükről. Emlékezzünk arra, amikor Orbán Viktor arab befektetőknek úgy kívánta eladni a magyar munkavállalókat, hogy azok milyen olcsók, és tulajdonképpen a hátukon akár fát is lehetne vágni. Ez jelentette vagy ez jelenti most már Magyarországon évtizedek óta a fő tőkevonzó képességét a hazai, egyébként jól képzett, és valóban sajnos sok esetben igen-igen türelmes munkavállalóknak.

Ha megkérdezzük azt, hogy mit ér a magyar munkás vagy mit ér a munkás, hogyha magyar, akkor bizony arra az a válasz lehetne, hogy önök, az önök kormányzata számára munkaerőállati sorban tartott, olcsón kizsigerelhető bérrabszolga. (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.) Lehet ezen felháborodni, képviselőtársaim, csak az a helyzet, amikor mondjuk, a román nettó minimálbér most már nominálértékben is megelőzi a magyart, vásárlóerő-értékét nézve eddig is ránk vertek, akkor nincsen miről beszélni, akkor megint csak azt tudom mondani, hogy ez a szomorú magyar valóság. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Nem igaz!  F. Kovács Sándor: Kamu!)

És ha van is ennek a törvényjavaslatnak  mert van, gyorsan elmondom itt zárójelben, igen, van, képviselőtársam  támogatható eleme, akkor arra viszont azt kell hogy mondjuk, hogy az megkésett, és sokkal előbb kellett volna, mondjuk, úgy nyolc évvel ezelőtt kellett volna önöknek ilyen dolgokban gondolkozni, de a Gucci-frakció részéről mit is várhatunk? Nem hiszem, hogy azt kellene várnunk, ha reálisan gondolkodunk, hogy önök átérzik a magyar munkavállalók mindennapi problémáit. Önök stratégiai partnerséget kínáltak, illetve adtak a multinacionális cégeknek, és stratégiai cselédséget kényszerítettek a magyar munkavállalókra, vegytisztán neoliberális, szociopata dogmát megvalósítva. (Közbeszólás a Fidesz képviselői köréből: Orvost!) Hát, orvost lehetne hívni egyébként, kedves képviselőtársam, azoknak a magyar munkavállalóknak, akik mondjuk, belenyomorodnak az évtizedes munkába, és önök nem adják meg nekik, teszem azt, a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét, bizony-bizony!

És akkor néhány OECD-felmérés. Mit gondolnak, egy átlag magyar munkavállaló hány munkaórát dolgozik éves szinten? 1900 órát; egy átlag német munkavállaló 1400 órát. Tegyük mellé, hogy ezért milyen megbecsülésben részesítik itt és mondjuk, Németországban a munkavállalókat. (Koncz Ferenc: És a magyarokat?) Nem véletlen az az exodus (Z. Kárpát Dániel: Ez a szégyen!), ami a magyar munkavállalókat jellemzi, azt, hogy elmennek Magyarországról, és egyáltalán nem kalandvágyból, azért, hogy idegenben, Nyugaton találják meg a boldogulásukat.

Mondtam, hogy nincsen korkedvezmény, nincsenek férfiak számára 40 év után nyugdíj, nem pihenhetnek meg. Olyan körülmények közepette, hogy mondjuk, ha megnézzük a 65 év feletti lakosság nemi összetételét, akkor azt látjuk, hogy a 65 év feletti lakosságból 62 százalék a nők aránya, 38 százalék a férfiaké. Nem véletlen, ugyanis a korai halálozások aránya, mondjuk, a 40-50 éves férfiak körében háromszor akkora, mint a nők esetében. És így önök mégis nemet mondtak már számtalan alkalommal arra a kezdeményezésünkre, hogy a korkedvezményes nyugdíjat biztosítani kellene, és a férfiak számára is lehetővé kellene tenni azt, hogy ledolgozott 40 év után végre élvezhessenek valamit a nyugdíjból, és ne az legyen az ő sorsuk, hogy egyből mehetnek a temetőbe.

Idetartozik: egy átlag magyar munkavállaló ilyen egészségügyi állapotok közepette, el tudják képzelni, hogy tényleg csak öt napot hiányzik? Igen, ennyit hiányzik, mert a többi napot, amikor beteg, nem meri kivenni, vagy éppen az anyagi lehetőségei nagyon behatároltak, és nem meri vállalni, mondjuk, akkor a táppénzt.

Azt el tudják képzelni, hogy a 7 éves vagy a 7 éven aluli gyermekek közül 7 százalék, ha beteg, egyedül van otthon, mert a szülő nem tud vele otthon maradni? Tehát ha minden olyan nagyon szép és nagyon jó lenne, mint ahogy önök azt le szokták itt nekünk festeni, akkor ilyen elképesztő anomáliákról nem lehetne beszámolni. De be lehet számolni, hiszen szétverték a szakszervezeteket Magyarországon, a szakszervezeti jogosítványokat, jogköröket meggyengítették. Az sem véletlen, hogy míg 2000-ben körülbelül 20 százalékos volt Magyarországon a szakszervezeti lefedettség, ez mostanra olyan 8 százalékos szintre zuhant.

És hogy miért is hozom ezt ide? Úgy gondolhatják, hogy nem tudom, ez miért van idekeverve, de egyáltalán nincs így. Az egyik módosítandó törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény kapcsán így szól a módosítás: a tankerületi központ vezetője a járási, megyei jelentőségű közalkalmazottak jogviszonyát érintő kérdésekben járási, megyei szinten reprezentatív szakszervezetekkel érdekegyeztető fórum keretei között egyeztet. Mit jelent az önök számára az, hogy reprezentatív? A törvényben ezt 10 százalékban határozzák meg. Azt mondják, akkor reprezentatív egy ilyen szakszervezet, ha annak tagjai elérik az ágazatban foglalkoztatottak 10 százalékát. Hadd kérdezzem meg, és kérem az államtitkár urat, hogy erre válaszoljon: kivel egyeztettek erről?

Melyik volt az az oktatásügyben dolgozó, tevékenykedő szakszervezet, amelyik erre azt mondta, hogy ez így rendben van? Hozzáteszem, Magyarországon a pedagógustársadalom szakszervezeti lefedettsége olyan 19 százalékos. Ez azt jelenti, hogy ha önök komolyan veszik ezt a reprezentativitást, akkor lesz olyan szakszervezet, amelyik adott esetben egy járásban, egy tankerületben, egy megyében ki fog maradni ebből az érdekegyeztető fórumból. Hogyan fordulhat ez elő? Tényleg jó lenne, ha erre valaki tudna válaszolni! Nyilvánvalóan a kollektív szerződés kötéséhez való jogosultságról van itt szó, és nem mindegy, hogy önök milyen tárgyalási pozíciót visznek, kik azok, akik adott esetben befekszenek önöknek, vagy mely szakszervezetek azok, amelyek, ha kell, ellent is tudnak mondani, mondjuk, önöknek.

Még néhány adat akkor: a magyar munkavállalók munkahelyének 62 százalékán nem működik szakszervezet. Sokkal jobb a helyzet egyébként az oktatásügyben, ott ez csupán 50 százalékos, de látni kell az előbb elmondottak alapján, hogy önöket az elmúlt nyolc év miatt igen komoly felelősség terheli azért, hogy ezek a számok így alakulhattak Magyarországon. Az egyik legfontosabb nemzeti ügyünk lenne a magyar munkavállalói érdekvédelem megteremtése Magyarországon. Az a helyzet, hogy sok esetben hírből nem hallani itt ilyesmit.

Nagyon jó egyébként és támogatandó, amikor a munkavédelemről szóló törvény módosítása kapcsán önök azt írják, azt terjesztik elénk, hogy új technológia bevezetése esetén a munkáltató köteles a dolgozókkal megbeszélni az egészségre és a biztonságra kiható következményeket. Tényleg jó dolog, de azért ennél többre lenne szükség. Például, hogyha ezek a munkakörülmények a dolgozók egészségi állapotát veszélyeztetik, akkor a korkedvezményes nyugdíj visszahozataláról kellene beszélni, mert ez csak egy szépségtapasz lehet mindazon problémahalmazon, amit itt az előbb felvázoltam önöknek.

A munkavédelmi képviselő részt vehet a munkahelyi balesetek kivizsgálásában, a foglalkoztatási körülmények miatti megbetegedések feltárásában. Ez is nagyon jó, támogatandó dolog, viszont édeskevés, tisztelt képviselőtársaim. Megint csak mondanék egy statisztikai számot, és ha hamisak, akkor önök hamisították: 2013-ban 17 ezer munkahelyi baleset történt Magyarországon. Ez a tavalyi esztendőre több mint egyharmaddal növekedett, 23 ezernél is több bejelentett munkahelyi baleset történt Magyarországon. Nem véletlen, hogy a munkavédelem csupáncsak egy főosztály minisztériumi szinten. Véleményünk szerint sokkal komolyabban oda kellene erre figyelni.

Aztán az is egy szégyenteljes dolog, hogy a munkavédelmi képviselő meglétéről a saját munkahelyén összességében a magyar dolgozók 29 százaléka tud. Ennek az arányát javítani kellene, és ezért, hogyha látunk ilyen előrelépést, ami legalább ilyen kis látszatjogokat ad ezeknek a képviselőknek, akkor azt mondjuk, hogy ez támogatandó, még ha a kritikánkat el is mondjuk, akkor is, ha önöknek ez nem tetszik.

(15.00)

A munkáltatók jelentős részénél mindenféle felmérés szerint iszonyatos visszaélések, szabálytalanságok vannak. A feketefoglalkoztatás még mindig jelentős Magyarországon. Nem véletlen. Sok szó esett a mai nap során például arról, hogy önök szinte túldédelgetik a multikat, ezzel szemben a hazai kkv-szektor milyen iszonyatos megszorításokkal kell hogy szembenézzen. A nagyvállalatoknál a társasági adó csökkentése valóban jelentős pluszforrásokat biztosított, viszont a kicsiknél a magas adóteher egyenesen vezet ahhoz, hogy a feketegazdaság még mindig erős. Márpedig ha a feketegazdaság erős, az egy törvényszerűség, hogy ott a munkavédelmi előírások az utolsó utáni helyre kerülnek. Azt hiszem, hogy az előbb bemutatott számok ezt bizonyítják.

Az is egy szörnyű helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy 2018 első negyedévében 19 halálos munkahelyi baleset történt Magyarországon, illetve emellett 97 súlyos, illetve csonkolásos balesettel járó munkahelyi tragédia. Összességében ezekért 17 millió forint bírságot vetettek ki. Nem kell azon csodálkozni, amikor mondjuk, előfordul egy olyan helyzet, hogy építőiparban dolgozó munkavállaló a hatodik emeletről leesik mindenféle védőfelszerelés és biztosítás nélkül, ezután azt mondja a munkáltatója, hogy öngyilkos kívánt lenni, és ezért történhetett a baleset. Nonszensz, elfogadhatatlan. Ha a bírságolás tekintetében kicsit komolyabban vennék a hatóságok ezeket az elképesztő, pofátlan, munkásnyomorító állapotokat, akkor talán nem találkozhatnánk ilyen sajtóhírekkel. Bizony az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdése világosan kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van Magyarországon az egészségét, biztonságát és a méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. Ez az, amivel azonban a magyar munkavállalók sok esetben nem találkoznak.

De még egyszer mondom: a kritikákon túl ennek a törvényjavaslatnak, ennek a salátacsomagnak vannak támogatható elemei. Például az egyik ilyen, hogy inkább a képzésre helyezik a hangsúlyt, és vonzóbbá próbálják tenni a közfoglalkoztatásban való vegetálás helyett. Az is egy támogatandó lépés, hogy ezeknek a munkavédelmi képviselőknek a képzése komolyabbá válik, még akkor is, ha sokkal nagyobb jogkört kellene nekik biztosítani, illetve a szakszervezeteknek, tesszük hozzá, de mégiscsak egy előrelépést jelent mindez. Az is, hogy például a bérgarancia-törvényt olyan formában módosítják, hogy az eddigi 15 nap helyett végre 5 napon belül intézkednek a kifizetésekről. Jól emlékszünk, mondjuk, a Palóc-ker majdnem ezer dolgozójának a kálváriájára. Aztán az is egy életből való és pozitív előrelépés, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény olyan formában módosul, hogy nem 8 óráig kell a NAV felé bejelenteni az ügyintézőknek ezeket az adminisztrációs dolgokat, hanem 9 órára módosult mindez. Sokkal könnyebbé válik így, mondjuk, a mezőgazdaságban embereket foglalkoztatóknak a helyzete. És az is egy pozitívum, hogy a távmunkát egyszerűsítik.

Ezek jó dolgok, képviselőtársaim, viszont még egyszer el kell hogy mondjam: kissé megkésettnek érezzük. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
36 34-36 2018.10.31. 13:26  29-52

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos és támogatandó célokat hallottunk itt államtitkár úr és Kállai képviselő asszony részéről, amelyeket ellenzékből is támogatni lehet, hiszen egy átalakuló gazdaság és társadalom, ahol az élethosszig tartó tanulás egyfajta alapkövetelménnyé válik, valóban megköveteli azt, hogy ilyen módon nyomon kövessük ezeket a változásokat, és ennek törvényi szinten is hangot adjunk.Valóban nagyon fontos az adatvédelem, ez itt nagyon sokszor elhangzott, valóban nagyon fontos az, hogy olyan jól kinyerhető adatokhoz tudjon jutni, mondjuk, az oktatásirányítás, az oktatástervezés és a -kutatás is, amelyeket valóban validnak tudunk tekinteni, amelyeket olyan módon tudnak felhasználni, hogy a sok esetben, azt kell mondjam, megfeneklett oktatásügy Magyarországon még inkább egyről a kettőre tudjon jutni.

Csakhogy túl a szép szavakon azért bizony meg kell emlékezni néhány olyan dologról, amikor oktatási nyilvántartásról van szó, amelyeket ellenzéki részről nekünk muszáj itt előhoznunk. Augusztus végén robbant a bomba, amely szerint kérdőívben nyomoztak volna a pedagógusok után, és mintegy 170 ezer tanárnak küldték volna ki azokat a kérdőíveket, amelyek bizony kiverték a biztosítékot. Ugyan itt az EMMI magyarázkodott, bár azt is hozzá kell tenni, hogy ezek a magyarázatok, ez a mosakodás elég szánalmas volt. Engedtessék meg, de azért ellenzéki padsorokból hadd higgyünk inkább, mondjuk, a PDSZ elnökének, amikor ezt az adatgyűjtési módozatot kifogásolta.

Miről is szólt a dolog? Utoljára talán 2010-ben, a Tárki bevonásával készült Magyarországon olyan felmérés, amely a pedagógusok munkaleterheltségét vizsgálta. Ekkor az jött ki, hogy egy átlagos pedagógus Magyarországon 51,5 órát dolgozik hetente. Egész bizonyos, hogy ez a szám azóta csak nőtt, úgyhogy valóban itt lett volna az ideje annak, hogy elkészüljön egy új felmérés.

A szakszervezetek abba is beleegyeztek volna, hogy ezt a felmérést a Századvég végezze, az a Századvég, amelyet azért ellenzéki oldalról sokszor, és lehet, hogy nem alap nélkül úgy szoktak hívni, illetve szokták azzal jellemezni, hogy a kormányzatnak egyfajta kifizetőhelyeként működik. Nos, a Századvég azonban egy olyan kérdőívet állított össze, amely menet közben kisiklott, és a szakszervezet joggal kifogásolta azt, hogy milyen szakmaiatlan kérdőívvel próbálnak itt nyomozni a tanárok után, tulajdonképpen politikailag mintegy átvilágítani őket. Ezért aztán óriási volt a botrány, és mint ahogy most megtudhattuk, végül ebből, hála a Jóistennek, ilyen formában aztán nem is lesz majd semmi.

Mire voltak kíváncsiak? Kíváncsiak lettek volna a kormányzat részéről, hogy milyen hírlevél-feliratkozási szokásaik vannak a pedagógusoknak, milyen szakszervezetnek a tagjai, illetve milyen egyéb szervezeti tagsággal bírnak, milyen Facebook-csoport tagjai. Úgyhogy joggal kérdezték azt a tanárok, hogy mi lesz a következő, mondjuk, lekérik majd a telefonos híváslistáikat, esetleg akik rosszul lájkolnak, nem a kormánynak megfelelő módon a Facebookon valamit, azt a minősítő eljárás során majd elbuktatják, vagy azokat a tanárokat, akik mondjuk, iskolán kívül ellenzéki magatartást tanúsítanak, kirúgják a munkahelyükről. Tehát azért azt kell látni, hogy joggal vetődtek fel ezek az aggodalmak.

Egy olyan kormány részéről próbálták ezt keresztülvinni, hozzáteszem, amelyik tegnap éppen a tizennyolcadik alkalommal buktatta el az állampárti múlt feltárásáról szóló ellenzéki javaslatot, azt, hogy az ügynökaktákat nyilvánosságra hozzák. Kérem szépen, úgy látszik, ez a kormánypárti padsorokban egyfajta hagyománnyá vált.

Én megígérem önöknek személyesen, hogy ha huszadszorra is így tesznek, kapnak egy szép nagy habos tortát, amelyből majd egy ilyen komcsi krampusz fog előugrani, mert megérdemlik. Szóval, azért álljon meg a menet, hogy egy olyan kormányzat fondorkodott ilyen tervek kapcsán, amelyiknek a vezetője, Orbán Viktor úgy lehet negyedszerre Magyarország miniszterelnöke, hogy bizony nem esett át nemzetbiztonsági átvilágításon! Önök az ilyesféle átvilágítást, úgy látszik, valamiért nem szeretik, viszont a pedagógusokat (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.) simán átvilágították volna.

ELNÖK: Képviselő úr! Egyharmadát mondta el a beszédének úgy, hogy a törvényjavaslatról egy szót sem szólt a felvezető mondatán túl. (Ungár Péter: Ez előfordult már ebben a Házban!  Magyar Zoltán: Ez példátlan!) Képviselő úr, nem az ön feladata ennek az elbírálása, hanem a levezető elnöké, majd amikor szót kér, fogok önnek szót adni. Arra kérem, hogy térjen rá a törvényjavaslatra (Dr. Brenner Koloman: Vezessék ki!), és innen folytassa.

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Remélem, azért az őrség nem fog értem jönni, elnök úr. Akkor ugorjunk egyet! (Moraj.)Konkrét példákkal is fogok élni, a záró rendelkezéseket nézzük! (Az elnök csenget.) Felhatalmazást kap a kormány, hogy rendeletben kijelölje az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szervet. Kit és mit? Le kellene írni, hogy konkrétan akkor mire gondoltak. Az elején egyébként azt írták, hogy mindenkivel egyeztetnek, ilyenkor jó lenne, ha tételesen felsorolnák, hogy például melyek voltak azok a szakszervezetek, akikkel leültek és ilyen esetben is egyeztettek. De ki lesz az a szerv? Valamelyik havernak a cége fogja, mondjuk, akkor ezt a feladatot vinni? Ő fogja majd megkapni? Óriási visszaélésnek a lehetősége lehet ebben, elnök úr.

Hadd utaljak akkor itt még egy olyan dologra, ami mondjuk, ezt a felvetésemet megalapozza. Ez nem más, mint a KRÉTA rendszer, az a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer, amely immáron több mint 1 milliárd 100 millió forint állami támogatásban részesült  221 millió forintot kapott 2016-ban, aztán 2017-ben 444 millió forintot, majd 2018-ban megint csak 440 millió forintot , úgy, hogy tudjuk, ennek a rendszernek a kidolgozásáért felelős egyik cég az eKRÉTA nevezetű cég, amelynek tulajdonosa az a Fauszt Zoltán, aki Palkovics miniszter úr barátja, illetve korábbi üzlettársa, és akkor kapta meg, akkor győzött ezeken az állami pályázatokon, tendereken, amikor bizony államtitkár úr még az oktatásügyet felügyelte. Tehát szerintem ez a kérdés jogos, hogy ki fogja megkapni ennek az adathalmaznak a kezeléséhez való jogot.

(11.30)

Aztán, elnézést, elnök úr, de hadd támasszam még alá itt a kételyeimet; azt kell látnunk, hogy sok esetben a kormányzat úgy viselkedik valóban, mint az ’50-es évek elején a kommunisták, tehát aki nincsen velük, arra úgy tekintenek, mint aki ellenük van. A Nagy Testvér bizony totális politikai kontrollra törekszik, és a pártállami idők iskolairányítási rendszere visszatér. Tehát nagyon sajnálom, illetve bizonyos szempontból örülök neki természetesen, hogy Bódis államtitkár úr van itt, viszont ezek a kérdések, ezek a felvetések valóban inkább Rétvári államtitkár úrnak szólnak, de hát így alakult a dolog, majd közvetítik akkor ezeket a fenntartásokat.

Úgyhogy ez a félfeudális, és nyugodtan nevezhetem akár úgy, hogy félkomcsi elit fél a pedagógustársadalomtól, tart a tanároktól. Nem véletlen egyébként az, hogy a politikai kontrollt minél inkább ki akarják terjeszteni, hiszen azt is mondhatjuk, hogy zsigeri igénye ennek a hatalomnak, hogy mint valami kisgömböc, bekebelezzen mindent és mindenkit. Független véleményt nem tűrnek el, és hogyha itt oktatási nyilvántartásról van szó, és ezeknek az adatoknak a kezeléséről, akkor hadd utaljak és hadd hozzak ide megint csak az életből vett példákat.

A váci Madách Gimnáziumtól egészen a debreceni Ady Gimnáziumig lehetne sorolni azokat a sajnálatos példákat, amikor politikai alapon távolítottak el olyan igazgatókat, olyan intézményvezetőket, akik mind a szülők, mind pedig a tantestület bizalmát élvezték. (Nacsa Lőrinc: Vagy a frakcióban!) Ez semmit nem számított a kormánypárti oldalon. A kormánypárti oldalon a Nagy Testvér iránti lojalitás számított, valamint a központi ukáz, és ezek alapján választottak, mondjuk, új igazgatót. Tehát, elnök úr, hogyha én ilyen aggályokat hozok itt elő, akkor kérem, fogadja el, hogy ennek megvan a való életből, a rögmagyar valóságból hozott alapja; sajnos, teszem hozzá. Azt kell mondjuk, hogy a nemzet napszámosaiból bizony a Klebelsberg Központ cselédjeit vagy a mostani oktatásirányítás cselédjeit csinálták önök, és erről a lehető legtöbbször nekünk itt, az ellenzéki padsorokból bizony beszélnünk kell.

De akkor nézzünk néhány konkrét kérdést, hogy az se maradjon el! Államtitkár úr, akkor kérem, hogy nyugtasson meg minket, és próbáljon válaszolni ezekre a felvetésekre. Az 1. §-ban az szerepel, az adatok statisztikai célú tudományos kutatás céljára történő felhasználásáról beszélnek, írnak. Nem egyértelmű a javaslatból, hogy az Oktatási Hivatal automatikusan kiadja ezeket az adatokat, vagy ehhez külön hozzájárulás kell. Meg kell kérdezni majd akkor azokat az embereket, akik ezeket az adatokat szolgáltatták, hogy kiadhatják-e. Jobb lett volna, hogyha erről bővebben írnak.

A 3. §-ban azt írják, hogy az adatok a sikeres azonosításig kezelhetők. Nincsen leírva, államtitkár úr, hogy utána mi van. Tehát szigorúan bizalmasan vagy titkosan kell ezeket kezelni? Kíváncsiak lennénk ezekre is.

Aztán a 4. § azt írja, hogy az (1) bekezdés szerinti szakrendszerek további jogszabályban meghatározott személyes adatokat nem tartalmazó alrendszereket, alkalmazásokat tartalmazhatnak. Részletezni kellene, hogy mire gondoltak konkrétan, illetve ezt akkor konkrétan le is kellene írni egy ilyen törvénymódosításban.

Aztán a 7. § azt mondja, hogy személyes adatokat a pedagógiai szakszolgálatok által alkalmazott integrált nyomonkövető rendszerből az adatkezelő a pedagógiai szakszolgálati intézményellátásnak az utolsó igénybevételétől számított 20 év elteltével törli a nyilvántartásból.

Egy újabb kérdés: mi alapján 20 év? Nem hivatkoznak senkire, semmire, tényleg jó lenne, hogyha megmagyaráznák. Tehát jobb esetben 23-25 éves korig vehetik igénybe tanulói jogviszonnyal a szakszolgálati ellátást, még hogyha SNI-s az a diák, akkor is, tehát hogyha megnézzük, akkor 25+20 év, ez azt jelenti, hogy 45 éves koráig ott lesz ez az adat. Azt hiszem, ez így eléggé aggályos.

És akkor még egy, ha már hiányolta elnök úr is, a 13. §: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a következő (10) bekezdéssel egészül ki. Azt írja, hogy a köznevelési intézményben nyilvántartott gyermek, tanuló adatait a jogviszony megszűnésétől számított 10 évig, az alkalmazottak, óraadók adatait a jogviszony megszűnésétől számított 5 évig kezeli.

Ezen javaslat záró rendelkezésének 15. §-a is 5 évet ír, meg általában itt mindenre. Miért kell akkor ez a 10 év, és hogyha itt 10 év, akkor az integrált nyomonkövetési rendszernél miért 20 év? Ha megszűnik a tanulói jogviszony és vissza akar térni, akkor az 5 év véleményünk szerint lehet, hogy elegendő lenne.

Ez így nem teljesen összecsengő és nem teljesen logikus, tehát jó lenne, hogyha ezekre a politikai aggályokon túl is tudnának válaszolni, és megnyugtató feleleteket hallhatnánk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
37 54 2018.11.05. 2:05  53-56

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A történelmi hagyomány szerint a Taigetosz hegye mellett volt az ókori spártaiak gyermekkitevő helye, ahová a vének tanácsának döntése alapján rakták ki az életképtelennek ítélt csecsemőket. Mostani mércével nézve ez egy embertelen gyakorlat volt. Szégyen, gyalázat, hogy egyfajta modern Taigetosz a mostani, ami Magyarországon is működhet!Ugyan sokat vitatkozunk azon, hogy van-e tanárhiány  szerintünk van, a kormány persze ezt tagadja , az viszont kétségtelen tény, hogy e speciális területen iszonyatosan rossz a helyzet. Fejlesztőpedagógusból döbbenetes a hiány, és ha nekem, ellenzéki képviselőnek nem is hisznek, kérem, fogadják el Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának 2017-re vonatkozó jelentését. A Kulturális bizottság előtti beszámolójában egyértelművé tette, hogy milyen kevés a fejlesztőpedagógus hazánkban. Az oktatási jogok biztosa jelentésének jókora részét pontosan az olyan esetek taglalása teszi ki, amelyek azon panaszokról szólnak, amelyeket a törvény szerint járó, de a valóságban mégis elmaradó fejlesztések miatt tettek a családok. Ezért azok a szülők, akik a nersevik elittel ellentétben nem tudják milliós tandíjakat követelő luxus-magániskolákban taníttatni gyerekeit, és a közoktatás keretei között nem kapják meg azt a foglalkozást, azt a fejlesztést, ami ugyan járna nekik, joggal érzik úgy, hogy a magyar állam lerugdalta gyermekeiket a Taigetoszról. Szégyen, hogy egyre kevésbé érvényesül az esélyegyenlőség!

Miért nem tesznek annak érdekében, hogy egy valódi diákközpontú oktatásügy elvei érvényesüljenek, és a sajátos nevelési igényű diákok is megkapják azt a törődést, fejlesztést, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ne pedagógiai elfekvő legyen az ő osztályrészük? Várom államtitkár úr cinizmus, mellébeszélés nélküli, őszinte válaszát. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
38 377 2018.11.12. 5:30  376-377

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így van, Churchill vért, verejtéket, könnyeket ígért a hadban álló Angliának, a Fidesz a kampány alatt is és előtte is sokkal szebb dolgokat ígért Belső- és Dél-Somogynak, az a helyzet, hogy ebből nem lett semmi, viszont könnyek, vér és verejték annál inkább.Múlt héten vettem részt egy rendezvényen Barcson, amit a 150 éves pécs-barcsi vasút tiszteletére tartottunk, tartottak neves egyetemi tanárok, gazdaságtörténethez, társadalomtörténethez értő szakemberek bevonásával, és döbbenetes volt az a kontraszt, amit ott fölvázoltak a múlt, a dicső múlt és a nagyon szomorú jelen között.

Az a helyzet, hogy annak idején, mintegy 150 esztendővel ezelőtt azt a hátrányt, amit az jelentett, hogy a Dráva folyó csak Barcsig volt hajózható, saját előnyükre tudták fordítani ott Dél-Somogyban, és így válhatott Barcs egy átrakóhellyé, egy átrakodóhellyé, modern szóval azt lehetne mondani, hogy logisztikai központtá, intermodális központtá. Nagyon ügyesen kombinálták a vasúti és a folyami szállítmányozási lehetőségeket, ők bizony rájöttek arra, hogy ez az összehangolt árufuvarozás egy kitörési pontja lehet ennek a térségnek. Ezért is volt az a mondás, hogy Chicagónak indult, aztán Barcs lett belőle.

150 évvel ezelőtt még nagyon jól tudták, hogy ez a közlekedési infrastruktúra fejlettséget, versenyképességet, az életminőség javulását, a gazdaság fejlődését jelenti, és az a helyzet, hogy be is kapcsolódott a megye déli és belső része az ország vérkeringésébe, olyannyira, hogy háromezer vagon befogadására képes tárházkapacitás épült ott a Dráva partján, olyan malomkapacitás épült ott föl, amely olyan minőségű lisztet állított elő, hogy még Skóciába is szállítottak egyébként whiskyalapanyagnak kukoricalisztet, amelyhez a kukoricát román, illetve bolgár területekről hajózták oda a Dunán, aztán fölfelé a Dráván. De mondhatom azt, hogy százezer sertést kibocsátó sertéshizlalda is működött ott, s előbb volt egyébként színháza a városkának, mint a megyeközpontnak, Kaposvárnak.

Maga az áruforgalom egyébként 2,5-szeresen meghaladta Eszékét, a most 100 ezres Eszék forgalmát akkoriban, tehát valóban kijelenthetjük, hogy a Dráva fővárosa akkoriban Barcs volt. Aztán jött Trianon, jött a hidegháborús időszak, és bizony jött a kommunizmus is, amikor 1968-ban egy teljesen elhibázott közlekedéspolitikai koncepció formájában elkezdték fölszámolni a szárnyvonalakat, a Barcs-Kaposvár-, aztán a Barcs-Nagyatád- és aztán 2006-ban bizony a Barcs-Sellye-szakaszt is. Joggal érzik úgy egyébként ilyen formában a választókerületemhez tartozó kistelepülések, illetve városkák lakói, minthogyha élve eltemették volna őket az egymást követő kormányok.

Ennek meglett az eredménye, hiszen az Európai Unió 276 régiója közül a Dél-Dunántúl hátulról a 10. legrosszabb helyen tanyázik, és Somogy megye  Z. Kárpát Dániel képviselőtársam sokat beszélt itt a demográfiai térről, ha valahol ez igaz, akkor Somogyországban , Somogyország lassan fölszámolja magát, hiszen az 1960-ban még 368 ezer lélekkel bíró megye most már alig rendelkezik 300 ezer lakóval.

Az a három járás  a Csurgói, a Nagyatádi és a Barcsi járás , amelyik a megye déli részét alkotja, pedig még sokkal rosszabb helyzetben van, hiszen itt a népességfogyás mintegy egyszázalékos. Barcs lakossága a 2001-es 12 500 főről most már alig haladja meg a 10 ezer lelket, tehát minden hatodik ember eltűnt a városkából. Úgy érezzük, hogy a lecsúszás tulajdonképpen most már visszafordíthatatlan, és Dél- és Belső-Somogy egyre inkább rohamosan pusztul, mintha végleg leírták volna odafönt ezt a térséget, hátsó udvarnak tekintik ez a régiót a kormányok, egyfajta halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított térségnek.

Az ígéretek, amelyeket itt kormányzati részről tettek, bizony nagyon inflálódnak. 2014. október 27én Fónagy államtitkár úr egy kérdésemre válaszolva még azt mondta, hogy ’18-ig befejeződik az M60-as Barcs és Pécs közötti szakaszának előkészítése, aztán nekiállnak a gyorsforgalmi út kiépítésének, illetve az M7-es és a Barcs közötti 68-as utat is fel fogják újítani. Az a helyzet, hogy ebből nem lett semmi, márpedig jelentősebb beruházások és célirányos fejlesztéspolitika nélkül, ezen szándékok nélkül, azt kell mondani, hogy az a településszerkezet, azok a földrajzi adottságok, amelyek meghatározzák az ottani létet, a rossz közlekedési kapcsolatok, predesztinálják ennek a térségnek a további marginalizálódását.

Én azt szeretném elérni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kormány figyeljen oda, és ha egyszer Chicagónak indult Barcs, akkor nehogy Detroit legyen belőle, az a Detroit, ami valamikor szintén az amerikai ipar egyik zászlóshajója volt, mostanra viszont a lakossága egyharmadára csökkent, és egy hatalmas nagy gettóvá vált az egész. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
39 86 2018.11.13. 15:10  57-94

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sajnálom, hogy Nacsa képviselőtársam elhagyta az üléstermet. Előbb azt mondta, és felháborodottan kikérte magának, miért beszél az ellenzék itt olyasmiről, hogy nem történt meg a szakszervezetekkel való egyeztetés ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán. Azt javasolnám neki, hogy nagyon gyorsan menjen fel a Pedagógusok Szakszervezetének a honlapjára, és nézze meg azt a közleményt, amit ők kiadtak. Ugyanis pontosan arról panaszkodnak ott, hogy nem történt meg a társadalmi egyeztetés, ezért kérik azt, hogy ez ne kerüljön ide az Országgyűlés elé, vonják vissza, mert fenekestül felforgatná a szakképzés működését Magyarországon. Ennyit bevezetőnek.

Azzal kezdeném, amin talán jobban egyet tudunk érteni, ez pedig az előterjesztés 5. pontja a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény módosítása. Az általános indokolásban, miniszter úr, ott szerepel, hogy az innovációs ökoszisztéma javításának céljából kell ezt módosítani. Még egyet is tudunk ezekkel a célokkal érteni, viszont azért ilyenkor legalább azt engedjék meg, hogy ellenzékből emlékeztessük önöket arra, hogy hogyan alakulnak Magyarország versenyképességi mutatói.

A Világgazdasági Fórum legfrissebb felmérése szerint, tehát egy majd’ 140 országot tartalmazó lista szerint Magyarország a 60. helyen szerepel. Ennek a 60. helynek, ha nekünk, mondjuk, belső-afrikai országokkal kellene versenyeznünk, lehet, hogy még örülnünk is kellene, csak az a helyzet, hogy a mi versenytársaink a V4-tagállamokhoz tartozó szomszédos Szlovákia, valamint Lengyelország és Csehország. Ausztriáig már ne is menjek, de nyugodtan elmehetnék, mert azért mégiscsak itt lenne a kutya elásva, hogy kutatásra, fejlesztésre Magyarországon mennyit áldoz a magyar állam GDP-arányosan.

(A jegyzői székben Gelencsér Attilát dr. Vinnai Győző váltja fel.)

Nézzük ezeket a számokat! Magyarországon a K+F szektorra fordított összeg 1,2 százalék, szemben az osztrák 3 százalékos szinttel, ahol egyébként maga a GDP is jóval nagyobb. Tehát ez az összeg egy főre vetítve azt jelenti, hogy Magyarországon a siralmas 140 eurós szintről beszélhetünk, Ausztriában viszont ez a szám eléri az 1255 eurót évente, míg az Európai Unióban ez átlagosan az összes államra vetítve 600 euró körül mozog. Tehát irtózatosan, szörnyűséges módon le vagyunk maradva, tisztelt képviselőtársaim.

Aztán azt is hozzá kellene tenni, ha itt K+F szektorról van szó, hogy Magyarországon jellemző módon nem az emberi tudásba ruháznak be, hanem inkább betonba öntik sok esetben a pénzt. Meg is lett ennek az eredménye. Az, hogy az export-import tartalma a V4-ek közül Magyarországon a legmagasabb, sok mindent elárul, nevezetesen azt, hogy hiába tiltakoznak, Lengyelországhoz és Csehországhoz képest igenis összeszerelő üzem vagyunk. Ezen kellene változtatni annak érdekében, hogy legalább Lengyelországot meg tudjuk közelíteni, amelyik a WEF listáján a 39. helyen szerepel, Csehország pedig a 31. helyen.

(A jegyzői székben dr. Varga Lászlót Szávay István váltja fel.)

Jöjjön akkor a számomra fejsúlyosabb és több vitás pontot tartalmazó rész. Ez nem más, mint a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosítása  az előttünk fekvő törvényjavaslatban ez a második helyen szereplő nagyobb tétel , a kancellári rendszer bevezetése.

(14.00)

Önök arra hivatkoznak, hogy ez garanciát fog jelenteni a hatékony, felelős és elszámoltatható gazdálkodáshoz. Kérem szépen, akkor a mostani törvényeket, rendelkezéseket kellene ahhoz igazítani, illetve ezek is elegendőek lennének ahhoz, hogy ezek a célok teljesüljenek, nem pedig egy új helytartót beiktatni a rendszerbe! Mert ha ezeket a társadalmi egyeztetéseket lefolytatták volna, akkor bizony tudnák, a szakképzésben dolgozók jelentős része egyszerűen nem érti, hogy mi szükség van egy ilyen poszt kreálására. Ők úgy vannak vele, hogy bizony az a Fidesznek lesz egy újabb kádertemetője, vagy pedig, ha még durvábban akarunk fogalmazni, akkor igenis arról szól majd a dolog, hogy a kontroll totálissá váljon, és ezeken a helytartókon keresztül tudják irányítani azt a rendszert, amibe éves szinten, ha a szakképzésről beszélünk, a szakképzési centrumokról, akkor 175 milliárd forintot tesznek bele. És akkor még egyéb pályázati pénzekről nem is beszélünk.

Nagyon fogós, nehéz kérdés, miniszter úr, hogy ezeket az új vezetőket hogyan, miként fogják kiválasztani. Nyílt lesz-e a pályázat? Ugyanis a törvényjavaslat erről egy szót nem szól. Arról van itt szó, hogy ha megkapja öntől, miniszter úr, a kinevezését ez az új kancellár, akkor 60 napon belül majd a főigazgatói posztra ki fogják írni a nyílt pályáztatást. Kérdezem azt, hogy miért nem lehet ilyen módon, ha már bevezetik ezt a rendszert, miért nem gondolkodnak egy ilyen metódusban. Egyáltalán ki lesz az, akinek majd meghallják a hangját? Kivel fogják ezeket az álláshelyeket feltölteni?

Nagyon fontos álláshelyeket, hiszen azt azért látni kell, hogy a kancellár gyakorolja majd a szakképzési centrumot megillető tulajdonosi jogokat azokban a gazdasági társaságokban, ahol a szakképzési centrum részesedéssel rendelkezik. Tehát komoly pénzekről is szó van. Nem mellesleg pedig, ha csak a rendszerben dolgozókat nézzük, akkor egy komoly politikai hatalomról is szól a dolog, hiszen élet-halál ura lesz az új kancellár. Csak egy példa erre, miniszter úr. Azt írja a javaslat, hogy a főigazgató a foglalkoztatottak illetményének megállapítására a kancellár egyetértésével lesz csak jogosult. Ez hogyan fog működni? Tehát ott tanít egy szakképzési centrum tagintézményében, teszem azt, egy matematikatanár, és akkor őrá ettől kezdve nem a közalkalmazotti besorolás vonatkozik? Hanem? Nem értjük. Nincs pontosítva, miniszter úr. Nagyon szépen kérjük egyébként, hogy itt tegyenek valamiféle rendet, mert senki nem lát ebben a kérdésben világosan. És nemcsak mi, buta ellenzékiek, hanem bizony a Pedagógusok Szakszervezete sem. Tehát nem véletlen volt az, amit az elején mondtam, hogy tisztelettel kérik ennek a törvényjavaslatnak az ilyen formában való visszavonatalát.

Nem látjuk annak értelmét, hogy miért kellene egy újabb szabályozási fokozatot beépíteni ebbe a rendszerbe. Még egyszer mondom, ha a már meglévő jogosítványokon módosítanának, azt vennék sokkal komolyabban, akkor véleményünk szerint ezek a szakképzési centrumok adott esetben akkor is működni tudnának, jobban tudnának működni.

Ráadásul a kancellár kinevezése, érvelnek szakszervezeti részről, akikkel ezek szerint tényleg nem történt meg az egyeztetés, azt mondják, hogy sem a nemzeti köznevelési törvénynek, sem pedig a szakképzési törvény előírásainak nem fog megfelelni az ő végzettségükkel kapcsolatos elvárás. Elegendő lesz egy felsőfokú végzettség, illetve az, hogy egy gazdasági társaságban 3 éven keresztül vezető pozíciót töltsön be. De nekem ez a vesszőparipám. Miniszter úr, tudom jól, hogy ön egy olyan modernizációs sziget példájából szeret kiindulni, adott esetben joggal, mint mondjuk, Kecskemét.

Én viszont ilyenkor szoktam előhozni azokat a példákat, amelyek a leszakadó, perifériára szorított, gettósodó vidéki Magyarországról szólnak. Tetszik tudni, miniszter úr, azokból az iskolákból, ahol egyes nebulók háziállatai bizony-bizony pitbullok és rottweilerek, a családi példaképeik pedig adott esetben bűnözők és uzsorások. Rengeteg probléma terheli nevelési szempontból is ezeket az iskolákat. És az a helyzet, hogy ha önök abban gondolkodnak, hogy inkább odaraknak egy kancellárt, semmint azon morfondíroznának, hogy teszem azt, a szakképzési intézményekben miért nincsen szociálpedagógus, miért nincs iskolai szociális munkás, miért nincs horribile dictu, mondjuk, pszichológus, amire igen nagy szükség lenne, akkor önök rossz úton járnak. Mert teljesen másik oldalról közelítik meg ezt a problémát. És én nem akarom megkérdőjelezni az önök jó szándékát, csak az a helyzet, hogy azt a valóságot, amiről itt előbb Z. Kárpát Dániel képviselőtársam beszélt, önök sok esetben egyfajta elefántcsonttoronyból szemlélik, egyfajta rózsaszín üvegbúra alól, és ezekkel a mindennapi problémákkal egészen egyszerűen nem akarnak szembesülni. Amikor itt Vinnai képviselőtársam azt mondta, hogy tódulnak a bemutatókra, nyílt napokra a diákok, akkor azt is tegyük hozzá, hogy az 50 ezres kapacitást miért csak 18 ezer diákkal tudják föltölteni.

Egészen egyszerűen azért, mert a rendszer, a szakképzés Magyarországon nem vonzó. Azt kell mondjam, a szakképzés Magyarországon sok esetben zsákutcát jelent, sok esetben egyfajta pedagógiai elfekvőt jelent, ahonnét nincs továbblépés, ami bezárja az oda tévedt, oda kényszerült, oda kényszerített diákokat. Ezt összekombinálva azzal, miniszter úr, hogy Magyarországon egy olyan nagyon szomorú rendszer érvényesül, ami szerint ahová születtél, tulajdonképpen ott is maradsz, tehát a társadalmi mobilitás csatornái szinte végletesen bedugultak, ezeket a problémákat nem észrevenni szerintünk katasztrófához fog vezetni Magyarország olyan régiójában, mint például az északkeleti részek, ahol a lemorzsolódás is valami iszonyatos képet mutat.

Az a helyzet, hogy ezt valakinek előbb-utóbb meg kell fizetni. A társadalmi költségekkel ha most nem vagyunk hajlandóak szembenézni, akkor majd 10-20, adott esetben 30 év múlva kell szembesülnünk, nagyon brutális formában. És ha ezekről a problémákról beszélünk, akkor nem azért van, mert mi egy l’art pour l’art jelleggel egész nap egy-egy ilyen ülésnap során a kormányt akarjuk bántani, hanem azért, mert tessék elhinni akkor, önök is legyenek ennyire jóindulattal felénk, hogy igenis van felelősségérzet bennünk ennek az országnak a jövőjével kapcsolatosan, és ha ezeket a kérdéseket fölvetjük, akkor ezek a kérdések ezért vannak.

Az előbb mondtam, hogy csak 18 ezren választották a szakképzést ebben a tanévben összességében, a szakközépiskolákat pontosabban, tehát a korábbi szakmunkásképzőt Magyarországon. Nem is csoda egyébként. Ugyanis az a forráskivonás, ami 2010-11-ben megtörtént a rendszerből, valami egészen elképesztő. Polónyi számításai szerint 46 százalékos volt. És ha itt miniszter úr majd elmondja, hogy most viszont micsoda forrásdömping árad a szakképzés felé Magyarországon, akkor azt is tegyük hozzá, hogy ez sok esetben a korábbi elvonások visszapótlását jelenti csupán.

Látni kell, még egyszer mondom, azt, hogy ezekbe az iskolákba olyan diákok érkeznek zömmel, akik alapvető tanulási és szociális kompetenciagondokkal küszködnek. Nekünk, pedagógusoknak erre is oda kellene figyelni. Ezért nem értjük, hogy ha önök rendbe akarják tenni, mondjuk, a szakképzés rendszerét, és tényleg látják, hogy milyen problémák vannak, akkor miért kellett elutasítani azt a javaslatot, amelyik az iskolai szociálismunkás-hálózat kiterjesztéséről szólt? Higgye el, miniszter úr, ezekben az iskolákban óriási létjogosultsága lenne az ilyesféle új posztok létrehozásának is, nemcsak a kancellárok megjelenésének.

Ha mi azt látnánk, hogy van fogadókészség az önök részéről arra, hogy ezekre a problémákra kinyissák a füleiket, akkor lehet, hogy mi is az önök szempontjából talán egy kicsivel konstruktívabban tudnánk hozzáállni az ilyesféle kancellári ötletekhez, mert azt tudnánk mondani, hogy igen, akkor történt egy olyasféle elmozdulás, amire óriási szükség volt. Ez a lebutított képzés, ami azt jelenti, hogy sok esetben… Igen, lebutított képzés, meg kell nézni, mi történt a közismereti óraszámokkal. A könnyebb ellenállás felé mozdultak el, amikor 20 százalékkal csökkentették a közismereti órák számát, arányát Magyarországon a szakképzésben. Sokan azt mondták szakértők közül is, hogy ez bizony a könnyebb ellenállás, a problémák elől való megfutamodást jelenti az önök részéről, nem pedig a problémákkal való szembenézést.

Nos, van még egy súlyos kérdés, ez pedig a digitális kompetenciák fejlesztése, amivel teljes mértékben egyet tudunk érteni. Viszont, hogy ez a zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment-rendszer egészen pontosan mit takar miniszter úr, azt kérem öntől, hogy egy kicsit próbálja meg árnyalni, cizellálni.

(14.10)

Mert azért engedtessék meg, de hadd éljünk már a gyanúval, hogy ha mondjuk, milliárdos beruházások történnek ebben a tekintetben, könnyen járhatunk úgy, mint a krétarendszer kapcsán, ahol, miniszter úr, voltak hibák, és azt is lehet tudni, hogy az ön egykori barátja, illetve üzlettársa volt az, aki a magyar állam részéről egymilliárd forintot kapott. És nem itt kellene egyébként elkezdeni ezt a problémát sem fölfejteni, hanem mondjuk, azzal kellene törődni, hogy a szakközépiskolákban, tehát a korábbi szakmunkásképzőkben hogy lehet az, hogy a 9. éven mindösszesen egyetlenegy informatikaórája van a diákoknak.

Tehát ha valóban az lenne a cél, hogy a magyarországi digitális oktatási stratégiát elősegítsék és bővüljön az infokommunikációs rendszerek alkalmazása a magyarországi szakképzésben, akkor meg kellett volna változtatni ezeket a számokat, ezeket az órarendi számokat, és ha ez mind-mind komoly cél lenne az önök számára, miniszter úr, akkor az megengedhetetlen lenne egy XXI. századi és a versenyképességet hirdető Magyarországon, hogy hetente egyetlenegy informatikaórája legyen ezeknek a diákoknak. Ez talán elment egy kékgalléros szakmunkásképzésben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a XX. században jó volt, de a XXI. század fehérgalléros szakképzéséhez ez édeskevés lesz. Köszönöm a figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 18 2018.11.15. 7:30  13-21

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Átlagos polgárként nekem sem volt sokáig fogalmam arról, hogy mi is ez a TIR valójában. Aztán nyilván az ember kénytelen utánanézni bizonyos dolgoknak, és így kiderült, hogy ez nem más, mint a nemzetközi közúti árufuvarozás során felmerült vámszavatossági kérdések rendezése. Tulajdonképpen egységesítették a vámeljárásokat olyan formában, hogy a TIR-eljárás keretében fuvarozott áruk a tranzitországok területén mentesülnek a vámoktól, illetékektől.Ami magában a törvényjavaslatban foglaltatik, azzal egyet tudunk érteni, azt támogatni is fogjuk. Hiszen ahogy itt elhangzott államtitkár úr részéről is, ennek igazából egyetlenegy érdemi eleme van, a garanciaösszeg növelése, amivel teljes mértékben egyet tudunk érteni. Viszont, ha közúti árufuvarozásról van szó, akkor néhány dolgot mindenképpen meg kell említeni. Dunai Mónika képviselőtársam megnyugtatására mondom, nem fogok idekeverni se karácsonyi recepteket, se az űrkutatást. De ha ilyen témáról esik szó, azért bizony meg kell említenünk egynémely dolgot ezzel kapcsolatosan.

Ugye, tudjuk, hogy Magyarországon az árufuvarozás éves volumene 60 milliárd árutonna-kilométer környékén mozog. Ennek 70 százaléka bonyolódik közúton. Ennek háromnegyedéért viszont a nemzetközi forgalom felelős. Ha ezt a gondolatot egy kicsit tovább fűzzük, akkor a mindennapi életből való tapasztalattal, nevezetesen azzal, hogy a nemzetközi forgalomban működő kamionok elborították Magyarország közútjait, bizony messzebbre jutunk. Nevezetesen arra, hogy Magyarországon a multimodális, a kombinált közlekedési, fuvarozási módokat kellene sokkal jobban támogatni a mindenkori kormánynak annál, amit most látunk. Hiszen ezek összehangolásos fejlesztése elsőrendű nemzetgazdasági érdekünk lenne, a környezetvédelem, balesetvédelem és egyáltalán a közúthálózat megóvása érdekében is.

Különösen akkor válik mindez súlyossá, ha hozzáadjuk egy-egy ilyen megszólalás alkalmával azokat a statisztikai adatokat, amelyek azt mutatják, hogy éves szinten Magyarországon a nehézgépjármű-forgalom mintegy 1000 milliárd forintos, nyilván nem szándékolt, hanem úgynevezett negatív externáliát, kártételt termel. Ennek 40 százalékáért a nemzetközi árufuvarozás felelős, ami tulajdonképpen csak keresztüldübörög, keresztüláramlik Magyarországon; viszont súlyos százmilliárdokban mérhető kártételt okoz.

Ezért is lenne egyébként jó, ha figyelembe vennék azt, hogy Magyarország a vasúti korridorok metszéspontjában fekszik, és ilyen formában lehetne fejleszteni, mondjuk, azt a konténeres szállítást, ami 2002-ben még úgy nézett ki, hogy éves szinten mintegy 100 ezer kamiont pakoltak vasúti kocsikra, kímélve ezzel a magyar emberek egészségét, kímélve a magyar környezetet, a magyar úthálózatot. Ezt az ágazatot viszont sikeresen leépítették. Emlékeztetnék itt mindenkit arra, hogy 2012 végén kivégezték az úgynevezett ROLA-t, aminek pontosan ez volt a feladata, hogy ilyen formában szállítsa keresztül Magyarországon ezeket a kamionokat, illetve konténereket.

Ezen el kellene gondolkodni, a visszaállításán, a sokkal nagyobb támogatásán, és nem 700 milliárd forintot beleölni a véleményünk szerint teljesen agyament Budapest-Belgrád vasút hazai szakaszának fejlesztésébe, ami mindösszesen 150 kilométeres szakasz. A magyar államnak, mégiscsak úgy néz ki, hogy lesz 700 milliárd forintja erre ahelyett, hogy ennél sokkal fontosabb prioritásokat venne elő, és inkább azokra koncentrálna, ha egyszer már a forrásszűkösség állapotát figyelhetjük meg.

Aztán azt is tudatosítani kellene a közlekedéspolitikát irányítókban, hogy nemcsak a vasúti áruszállítást lehetne Magyarországon még jobban fejleszteni, hanem mondjuk, a belvízi hajózást is. Magyarországon ez az ágazat az összes áruszállításnak mindössze 4 százalékáért felelős, holott a folyóinkat, jelen esetben a Dunát úgy is föl lehetne fogni, mint mondjuk, egy nagyon olcsón a rendelkezésünkre bocsátott soksávos autópályát. Hiszen egy-egy teherhajó akár több száz kamiont is kiválthat, és ezzel kivonhatja őket a közúti forgalomból.

Fontos lenne, hogy a közlekedési munkamegosztásban ilyen formában nőjön az energia- és környezetkímélő szállítási módok aránya. Erre intene minket egyébként az EU 2011-es úgynevezett közlekedéspolitikai Fehér Könyve is. Nemigen látunk sajnos elmozdulást ezen a téren. Márpedig, mint ahogy az előbb is mondtam, a közúti fuvarozás során a negatív externáliák igen magasak. Ezt valakinek, nyilván a magyar társadalomnak előbb-utóbb ki kell fizetnie.

Ha a negatív externáliákról van szó, akkor még néhány ilyen adat. Ez vasút esetében egyébként csupán egynyolcada a közúti árufuvarozásnak, és ha hajón szállítják az árukat, belvízi áruforgalomról lenne szó, akkor az egytizenhetede egy kamionos szállításhoz képest. Tehát mindenképpen oda kellene ezekre az ágazatokra figyelni. Különösen úgy, hogy mondjuk, Európán belül a 30 ezer kilométernyi belvízi hajóútból itt van Magyarországon 1400 kilométernyi, és a legfontosabb európai belvízi hajózási útvonal, a Duna-Rajna-Majna-rendszer, ami 3500 kilométer hosszúságú, földrajzi középpontja is itt található Magyarországon, Dunaalmásnál.

Nagyon fontos ez az ágazat nemzetgazdasági szempontból is, Európában az össz-GDP mintegy 10 százalékáért felelős, Magyarországon ennél valamivel kevesebbről, 6-7 százalékról van szó. De nemcsak ilyen szempontból kell ezekre nekünk odafigyelni, hanem, ahogy itt már elmondtam, környezetvédelmi szempontból is. Hiszen a toxikus, rákkeltő anyagok kibocsátásának mintegy feléért bizony a szállítmányozás, a közlekedés felelős. Ezért lenne jó, ha ezt a kombinált áruszállítási rendszert, amiről itt beszéltem, valahogyan fejleszteni lehetne, és jobban odafigyelnének arra, hogy ezekre jusson elegendő forrás, és akkor „oberstrómanführer” úr, Mészáros Lőrinc nem kezelné el az ilyesféle célokra szánt összegeket mindenféle túlterhelt projektekkel.

Összességében ennyi lenne, amit a Jobbik részéről hozzá szerettem volna fűzni. A javaslatot támogatni fogjuk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

(8.40)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 58 2018.11.15. 14:39  53-74

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr szavaiból egyetlenegy dolog maradt ki itt a prioritások felsorolása közül, ez pedig nem más  már legalábbis, ami a kormányzat közlekedéspolitikai céljait illeti , mint az, hogy a Mészáros família egyre jobban gyarapodhasson. Tehát ezt azért tegyük hozzá. Az előttünk lévő törvényjavaslat 12 korábbi törvényt módosítana, és mint derék korpulens alkatomból is látszik, én még étel formájában sem szeretem a salátát, nem ám, hogy ebben a formában, ahogy ez idekerült. Ezért egyébként nehéz a dolgunk, hiszen megnehezíti a végső állásfoglalást. Vannak ennek a törvénymódosítási javaslatnak olyan elemei, amelyeket bizony teljes szívvel támogatni tudunk, szakmailag egyáltalán mindenféle szempontból. Viszont vannak olyanok  és ezt ki kell mondani , amelyek teljes mértékben elfogadhatatlanok lesznek.

Kezdjük az elején, és talán ez is egy példa lesz arra, hogy nem akarunk mi a kákán is csomót keresni, ami támogatható, azt támogatni fogjuk. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. számú törvény módosítása egy ilyen dolog. A járművezetői vizsgabiztosok, műszakivizsga-biztosok, szakoktatók, iskolavezetők képzése és továbbképzése a szakirányú műszaki felsőoktatási intézményekből a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.-hez kerül át, amely minisztériumi háttérintézmény. A hatósági engedélyezés változatlanul a Közlekedési Hatóságnál marad. A módosítás véleményünk szerint támogatható, mert bár az indokolás ezt nem tartalmazza; tehát tessék nézni, ebben is akkor segítünk egy kicsit. Mi mondjuk el, hogy bizony a feladat kormányzati háttérintézmény által történő, tehát egy kézben lévő ellátása segítheti a járművezető-képzés oktatói hátterének erősítését, a képzés egységessé tételét, és a vizsgakövetelmények képzéssel történő összehangolását, az esetleges kiskapuk bezárását.

A műszakivizsga-biztosok tevékenységének folytatásánál a javaslat szigorítást tartalmaz. A 2. § szerint műszakivizsga-biztosként csak olyan személy járhat el, aki a Közlekedési Hatóság által kiadott engedéllyel rendelkezik. A módosítás szakmailag megalapozott, még egyszer mondom, támogatható.

A 13-14. § kivezeti a törvényből az Orbán-kormány által kitalált és csúfos kudarccal zárult gyorsút fogalmát és az erre meghatározott speciális paramétereket. A megszűnő gyorsutak nem lesznek a továbbiakban a gyorsforgalmi úthálózat elemei, hanem átkerülnek a fő közlekedési utak közé, ahová egyébként közlekedésszakmai szempontból eddig is tartoztak, így egy rövid távú politikai szemfényvesztés távozik a jogrendből.

A javaslat 2. és 8., egyébként összefüggő pontjai, a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosítása azonban már kérdéseket vet fel. A bányászattal kapcsolatos törvény 15-16. §-a tekintetében már az indokolás is nagyon beszédes, megkímélem önöket attól, hogy ezt idézzem, felolvassam.

Konklúzió: ez ismét egy a számtalan törvénymódosításuk közül, amelyek a nemzetgazdasági törvény elsődlegességét biztosítják az ágazati szabályozáshoz képest. A nemzetgazdasági törvény léte számos tekintetben ugyanolyan kártékony eleme a jelenlegi kormányzásnak, mint a környezeti és természetvédelmi intézményrendszernek a felszámolása, ami a napokban is zajlik. Nem a közlekedésfejlesztés igényei, hanem a környezet- és természetvédelem követelményei kellene hogy meghatározzák egy kitermelőhely létesítését, és az onnan kitermelt, úgymond nem hasznosítható anyagok sorsát egyaránt. A javaslat éppen ezért veszélyes, mert a környezetvédelmi szabályozással nem koherens, ráadásul a nemzetgazdasági törvény alkalmazása révén a környezetvédelmi kontroll időben és a bevonható érdekeltek, hatósági eljárási rend tekintetében is korlátozott. Úgyhogy nem támogatjuk ezt a módosítást. Szerintem világosan megmagyaráztam, hogy miért nem.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokról szóló törvény javasolt módosítása szintén nem elfogadható. Az 51. §, a törvény kiegészítése lehetővé teszi a vonalas létesítmény nyomvonalának 10-10 kilométeres szélességi körzetében úgynevezett célkitermelőhely létesítését  homok, kavics, agyag, ásványi nyersanyag. Az új rendelkezés természetesen lehetővé teszi ezekben az esetekben is a környezet- és természetvédelmi eljárások felgyorsítását, a civil kontroll és a lakossági ellenállás leszerelését, végeredményben a környezet- és természetvédelmi érdekek teljes negligálását. Hogyan is mondhatnánk mi erre igent? Hát sehogy!

A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításánál egyetlenegy észrevételt tennék. A 22. §-nál a kiegészítés meghatározza azon repülőterek körét, amelyeknél legalább a repülőtér területét elérő zajgátló övezetet kell kijelölni. Az eddigi szabályozásban ez a kötelem minden repülőtérre kiterjedt. A szabályozás fellazítása hosszú távon véleményünk szerint komoly kockázatokkal jár, és számos előrelátható, de most figyelmen kívül hagyott konfliktust ágyaz be a rendszerbe. A kisrepülőterek forgalma ugyanis nem konstans, hanem az idő múlásával változhat, növekedhet is.

(11.00)

Ha védőövezet hiányában a környező területekre építkeznek  márpedig védőövezet hiányában ezt legálisan megtehetik , oda állandó lakosság költözik, akkor a megnövekedő forgalom állandósuló konfliktust szül az üzemeltető és a lakosság között. Az ingatlanok ilyenkor leértékelődnek, az üzemeltető viszont feltartja a kezét, azt mondván, hogy mindent jogszerűen csinált, és ebben a formában igaza is lesz. A környezetvédelmi biztonsági garanciák üzleti okokból való kivételének előbb-utóbb nagy lesz a kára.

A vízi közlekedésről szóló és a gyorsforgalmi közúthálózatról szóló törvények módosítását elfogadhatónak találjuk, támogatjuk, azokkal nincsen probléma. Annál több akad viszont a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosítása miatt. Már a nyitás is döbbenetes, tisztelt képviselőtársaim! A 35. § beiktat egy új fogalmat a vasúti pályák, pályahálózatok kiépítésével, finanszírozásával és a pályahálózat-működtető jogosultságokkal kapcsolatban. Ez pedig mi más, mint a Gyurcsány elmúlt nyolc évének Fidesz általi egyik legjobban bírált gyakorlata, az úgynevezett PPP-rendszer, a köz- és magánszféra együttműködésének hazudott összefonódás, amellyel gátlástalanul lehet kiszivattyúzni a közpénzt nemcsak a beruházások, de a fenntartás, üzemeltetés idején is.

Végül is a vasúti infrastruktúrát sokkal eredményesebben…  az eredményesebbet kéretik idézőjelbe tenni, ez majd az önök strómanjai által lesz eredményesebb. Tehát ilyen formában eredményesebben megvalósítható lehet, mint az autópályákon, ahol a kedves igénybevevők közvetlenül szembesülnek a horrorisztikus autópálya-használati díjakkal. Itt majd szintén az állam áll helyt. A jövő költségvetéseiben nemcsak autópálya rendelkezésre állási díj, hanem vasúti pálya rendelkezésre állási díj is lehet 100 milliárdos összegben. Kérdés, hogy ami egy EU-irányelvben lehetőségként jelenik meg csupán, miért szükséges önök által a hazai jogrend elemévé tenni, bevállalva annak kockázatát, hogy előbb-utóbb lesz olyan politikus meg oligarcha, aki majd él is ezzel a lehetőséggel, és lehet azt mondani, hogy mi állandóan mészárosozunk, de azért lássuk be, ez nem elő-, hanem inkább utóítélet, tapasztalat. Bizony, „oberstrómanführer” úr majd jelentkezik, és élni fog ezekkel a kínálkozó lehetőségekkel.

A 38. § részletezi a kiszervezés feltételrendszerét, és azt az evidenciát, hogy a kiszervezett feladatokért való végső felelősség mindenképpen a pályahálózat-működtetőt terheli. Tehát a kiszervezéssel végső soron csak rosszul járhatunk. Elfogadhatatlan! Önöktől kölcsönzött szófordulattal: ez veszélyes.

A közlekedési balesetek és közlekedésbiztonsági események szakmai vizsgálatáról és a NAV-ról szóló törvények módosítása szintén csak támogatható, nem úgy a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. számú törvény módosítása. A módosító indítványok itt is fogalmi meghatározások bővítésével kezdődnek. Az 53. § paragrafus először az átszállójegy fogalmát vezeti be, amely egy vagy több vasúttársaság által működtetett, egymást követő vasúti szolgáltatásokra vonatkozó jegy.

Miközben a közösségi közlekedési szolgáltatások teljes átjárhatóságának megteremtése a cél, legalábbis papíron, ez sajnos kis lépésekben valósul csak meg Magyarországon. Törvényt módosítanak, hogy a MÁV és a GYSEV közötti átszállás egy jegybe beleférjen. Teszik ahelyett, hogy minden  értsd ez alatt: helyi, helyközi autóbuszos, vasúti és hajózási  közösségi közlekedési szolgáltatót bevonnának a rendszerbe, ami persze nem átszállójegyet, hanem egy adott viszonylatra szóló, szolgáltatótól független integrált jegyet jelentene.

A következő új fogalom a nagy sebességű személyszállítási szolgáltatások fogalma, amely legalább 250 kilométer/órás sebességre képes vonalakat jelent. A módosítás hátterében két olyan politikai bejelentés áll, amely nagy sebességű vasútvonalak kiépítését ígéri Budapest-Pozsony-Varsó, illetve Budapest-Kolozsvár útvonalon. Mindkét elképzelést elhibázottnak tartjuk. Meg is magyarázom, miért. A nagy sebességű európai hálózathoz történő csatlakozásunk útvonala valóban a Budapest-Pozsony vonalon kezdődik, de nem Varsó, hanem Bécs irányába folytatódik. Ha valamiben a magyar kormánynak lépni kellene, akkor az ennek a szakasznak a megépítése akkorra, amikor az osztrák fővárost nyugat vagy észak felől elérik az első nagy sebességű vonalak.

A hosszú távon kiépülő hálózatra történő rácsatlakozásunk a meghatározó, nem az, hogy irreális nyomvonalú és távolságú hálózati elemeket tervezzünk és finanszírozzunk szerte Európában és főként nem szigetüzemben. A Budapest-Kolozsvár útvonal kijelölése a Királyhágón át műszaki, gazdasági és környezetvédelmi rémálom lehet. A teljesen szükségtelen, soha meg nem térülő kapacitás létesítéséről nem is beszélve. Ebben tökéletesen hasonlít a megvalósulás küszöbén álló, sajnos immár 700 milliárdosnak mondott Budapest-Kelebia vonalhoz, ami pedig csak egy normál 160 kilométer/órás pálya lenne.

Kolozsvárnak és Székelyföldnek nem egy 2040-ben esetleg megépülő nagy sebességű vasútra, hanem már tegnapra, mára, de leginkább legkésőbb holnapra, ha a realitásokat is nézzük, akkor ’22-’23-ra egy 120-160 kilométer/órás hagyományos vasúti összeköttetésre lenne szüksége.

Szijjártó Péter és román kollégája nem tudja, miről beszélnek, amikor nagy sebességű vasutakat ígérnek ma, amikor, nézzük csak a valóságot: Budapest-Kolozsvár között napi három vonatpár közlekedik 400 kilométeren 8 óra 30 perces menetidővel, mintegy 600 fő/nap férőhely kapacitással. Csíkszeredába ebből kettő vonatpár jut el 720 kilométeren 14-15 órás menetidővel. A nemzetközi gyorsvonatok átlagsebessége mindkét viszonylatban nagyjából 47-49 kilométer/óra. De nem csak az anyaország és Székelyföld közösségi közlekedési kapcsolata tragikus. Székelyföld belső közlekedésére ez hatványozottan igaz. Marosvásárhely és Csíkszereda között is mindössze napi kettő gyorsvonat közlekedik. Ebből az egyik a Budapestről induló Hargita-IC. Az ezen felül még létező helyi személyvonatok 190 kilométeren hat és fél órás menetidőt teljesítenek. Ez 29 kilométer/órás átlag. Szavak vannak, cselekvés viszont három évtizede nincs. Székelyföld Budapesttől és saját belső fővárosától is teljes elszakítottságban él.

Nem értem, hogy az Orbán-kormány ezzel szemben hol él. Szatyorban, tényleg, ha nem látja ezeket a realitásokat? Nem feltétlenül szalonképes jelző, de ez a csigalassúságú szolgáltatás Magyarország és Románia között a mai magyar fiatalok által csak szőrös kerekű vonatoknak nevezett, le- vagy felhúzhatatlan ablakú, minden felülete, beleértve az üléskárpitokat is, mocskos, büdös, adott esetben rózsaszirom helyett kitépett tyúktollakkal borított, a ’89 előtti állapotokra hajazó vagonokkal, motorkocsikkal történik. Ehhez képest, kérem szépen, képviselőtársaim, a magyar BZ egy valóságos Orient Expressz.

Az 54. § a helyi autóbuszos közösségi közlekedést fenntartó önkormányzatokra ró újabb adminisztrációs terheket, de azt hiszem, hogy ebben a körben erre már igazándiból nem lesz időm. Azt hiszem, kérek még egy kétperces fölszólalási lehetőséget, mert itt van az egyik kutya elásva, ebben a törvényjavaslatban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
41 70 2018.11.15. 4:35  53-74

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Keresztes képviselőtársam hiányolta a kormányzat koherens közlekedéspolitikáját. Megadom a választ: ennek a lényege az, hogy a nersevik elit, illetve Mészáros famíliája minél inkább gyarapodjon. Ez sajnos ennek a közlekedéspolitikának a lényege. A törvényjavaslat helyi autóbuszos közösségi közlekedést érintő részével kapcsolatosan, az 54. §-sal kapcsolatosan szeretnék még itt néhány gondolatot elmondani. Ez a fenntartóra róna plusz adminisztrációs terheket. Az adatokat bár az ágazati miniszternek kell eljuttatniuk, valójában a „nerzeti” Autóbusz Beszerzési Bizottság kívánja felhasználni a magyar autóbuszgyártás fellendítése érdekében. Keresztes képviselőtársam erről is beszélt. Néhány adalékot én is hozzátennék. Sajnálatos módon a nemzeti buszgyártási programot nyugodtan nevezhetjük egy kudarcnak jelen állás szerint. A fideszes önkormányzatok esetében már adatszolgáltatás nélkül is egyébként napi gyakorlat, hogy központilag utasítják őket, mikor kitől kell autóbuszt venni, ha egyáltalán akad rá forrás. Leginkább a kormány kedvenc városai jutnak nyilvánvaló módon pályázati forrásokhoz, amelyekből irányított közbeszerzéseken, vezető nemzetközi gyártók termékeit vásárolhatják meg. Jól láttuk a példákat: Volvo, MAN, Mercedes. A központi adatgyűjtés és irányítás kiterjesztésével a jövőben ez pedig még inkább így lesz.

A kormány beavatkozása a magyar buszgyártásba eddig inkább ámokfutásnak, semmint eredményes ténykedésnek, segítésnek minősíthető. Sorolnám a bűnöket, amelyekkel lejáratták a „vedd a hazait, védd a hazait” nagyon nemes elvét, azt, hogy a hazai buszgyártási kapacitást valahogyan föl tudják futtatni.

Megpróbálták  hála a Jóistennek sikertelenül  tönkretenni a ténylegesen magas hazai hozzáadott értékkel autóbuszokat gyártó Kravtex Credobus gyárat még 2010-14 között, de aztán, emlékeztetnék arra is, hogy 2016-ban is volt egy olyan botrányos történet, amikor egy 152 darabos tendert írtak ki, és hogy, hogy nem, az egyetlen hazai távolsági típus, a Credo Optinell egyetlenegy centiméter miatt bukta el a tendert, 10 milliméter volt az, ami miatt őket ki akarták onnét zárni. Aztán kitalálták a Rába-Volvo együttműködési programot, amelyet szebbnek, jobbnak ígértek, mint a Kravtex, eredményeként aztán 150 lengyel Volvo csuklós buszt szállítottak Budapestre, amelyeken a magyar hozzáadott érték egy „Delivered by Rába” matrica volt az autóbuszok hátulján; ez nevetséges.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Aztán nézzük a kormányzati hátszéllel és kormányközeli bankhitelekkel feltuningolt, Mészáros Csaba vezette Evopro-csoport tevékenységét, mit tettek a buszokat tervezni és gyártani képes ARC-Ikarus és Lanta cégekkel. Először is szétverték a köztük és a BKV között jól működő, PKD autóbuszgyártási programot, amelynek eredményeként 2014 és ’16 között közel 70 darab autóbuszt gyártottak részben az Ikarus egykori budapesti telephelyén, részben a BKV kelenföldi üzemigazgatóságán. Végül 2018-ban a számára lezsírozott közbeszerzésen elnyert 180 darab csuklós busz legyártása és átadása helyett csődbe, majd felszámolásba vitte a megszerzett Ikarus Egyedi Kft.-t. Tíz darab korlátozottan használható csuklóst és húsz darab alig használható, méregdrága elektromos buszt azért átadott, az utóbbiak közül két év után egyet már javíthatatlanként üzemen kívül helyezett a BKV, a többinek pedig jó, ha a felét forgalomban tudják tartani. Kérdezem helyettes államtitkár urat, mi ez, ha nem ámokfutás.

A törvényjavaslat utolsó pontjaival kapcsolatosan, tehát az autópályák, autóutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról, valamint a vasútnak nem minősülő kötöttpályás közlekedésről szóló törvények módosítása kapcsán észrevételünk nincs, azokat elfogadhatónak tartjuk. Köszönöm a figyelmet, és várom a válaszokat. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
42 220 2018.11.19. 5:06  219-220

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szakképzést átalakítani szándékozó törvényjavaslat múlt heti vitája során számos kérdést, illetve kételyt megfogalmaztunk. Az a baj, hogy ezekre a kérdésekre nem kaptunk érdemi választ, az aggályok megmaradtak, márpedig a Jobbik nemet mond a helytartókra, ezért nem értünk egyet azzal, hogy a kormány komisszárokat rakjon a szakképzési centrumoknak az élére. A tervezet ugyanis eltaposná a hazai közoktatás fajsúlyos részét jelentő, mintegy negyedmillió diákot, nappali rendszerben oktatott tanulót és a mintegy 25 ezer főállásban foglalkoztatott tanárt, valamint számos egyéb munkakörben alkalmazott dolgozót felölelő szakképzési rendszer megmaradt szabadságának utolsó darabjait is. A versenyképesség növelésének a célja, amit önök megfogalmaztak kormányzati oldalról, nemes dolog, ezzel egyet is tudunk érteni, de félő, hogy a szakképzési centrumokban bevezetendő kancellári rendszer csak a Fidesz-KDNP újabb kádertemetője lesz, ahol a pályáztatás nélkül kinevezett pártkomisszárok élet-halál uraiként fognak rendelkezni az anyagi és emberi erőforrások fölött.

A totális kontroll bevezetését, a szakképzés gyökeres átalakulását hozó törvényjavaslatot érdemi társadalmi egyeztetés nélkül nyújtotta be az Innovációs és Technológiai Minisztérium, ezért komoly és jogos szakszervezeti ellenállást szül ez az elképzelés. Amennyiben a hatalom valóban szívén viseli a szakképzésnek a sorsát, a Jobbiknak van néhány alternatív konstruktív javaslata a szakképzési centrumok hatékonyabb működtetésére vonatkozóan.

Először is, anyagilag és erkölcsileg becsüljék meg jobban az ágazat dolgozóit! Aztán növeljék a helyi gazdasági élet szereplőivel napi kapcsolatban álló, őket éppen ezért jobban ismerő intézmények autonómiáját. Helytartói posztok kreálása helyett pedig inkább a szaktanári és szakoktatói ellátottságra, valamint arra koncentráljanak, hogy a szakképzésben kiütköző társadalmi problémák kezelésére, a pedagógusok tehermentesítésére legyen elég jól felkészült szakember  iskolai szociális munkások, szociálpedagógusok, iskolapszichológusok  ezekben az intézményekben. Minderre a helytartókkal ellentétben óriási szükség lenne, hiszen az iskola nem gladiátorképző.

Erre bizonyíték, hogy egy nemrégiben készült felmérés szerint Magyarországon minden második diák válaszolta azt, hogy az elmúlt hónapokban valamely módon részese volt áldozatként vagy elkövetőként az iskolai erőszaknak. Szerencsére ritka az olyan, egyébként a VIII. kerületben történt eset, amikor egy versenyszerűen bokszoló, cigány származású tanuló az iskola épülete előtt agyonverte osztálytársát. Az első fokon eljáró bíró annak idején szokványosnak nevezte az iskolai erőszakot, és valami minősíthetetlenül felháborító módon csupán felfüggesztettel jutalmazta ezt a vadállati tettet.

De persze nemcsak azokban az iskolákban fordulhat ilyesmi elő, ahol az úgynevezett ellenállás  de nevezhetjük akár önszegregáló kívülállásnak is  kultúrája dívik, amitől a nersevik elit gondosan elszeparálja saját csemetéit a méregdrága magániskolákban, hiszen pont az egyik neves kaposvári gimnázium napokban szabaduló, jó családból való két diákja volt az, akik borzalmas tettükre egy hónapon át készülve tíz éve brutálisan meggyilkolták a társukat.

Lehet ugyan elrettentő, súlyos ítéleteket követelni, én magam, engedtessék meg, de hiszek a kemény megtorlásnak a visszatartó erejében, viszont mégiscsak sokkal-sokkal bölcsebb dolog lenne megakadályozni ezeket a tragédiákat. A meggyengülő családi kötelékek és társadalmi normák korában, ahol sokszor a média mintái vezérlik a fiatalokat, óriási szükség lenne a tanárok megsegítésére. Az iskolai erőszak elterjedésének megállításához sok-sok szociálpedagógus, iskolai szociális munkás és pszichológus, no meg a tanárok terheinek csökkentése kellene; mindez persze komoly költségvetési forrásokat is igényel. Kérdezem tehát joggal, hogy miért nem áldoz erre a területre többet a kormányzat.

(15.40)

Bódis József oktatási államtitkár, aki eredeti foglalkozását tekintve egyébként szülész-nőgyógyász, a paradigmaváltás egyik kulcsának azt tartja  ezt nyilatkozta nemrég egy MTA-konferencián , hogy az lenne megoldás, hogyha olyanok választanák a tanári hivatást, akik nem csak kereseti lehetőségnek tekintik a pedagógusi pályát. Megint csak megkérdezném: akkor eddig pénzsóvár pernahajderek választották ezt a hivatást?

Nagyon jó lenne, ha elkerülnénk az efféle demagógiát, és a kormányzat érdemben kezdene el foglalkozni az oktatásügy problémáival.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
43 371 2018.11.26. 5:11  370-371

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánypártoknak ideje lenne végre eldönteni, hogy a közösségi közlekedés, a vasútpolitika és a vidékpolitika terén milyen elvet követnek. Azt az elvet, amelyet még ellenzékben hirdettek vagy hazudtak, nevezetesen, hogy az állam nem kegyet gyakorol a vidéki polgáraival, amikor működteti a vasutat, hanem a kötelességét teljesíti, vagy pedig azt az elvet követik, hogy aki nem helikopterrel jár, az annyit is ér? Az a helyzet, hogy inkább ez utóbbi, ami megvalósulni látszik.Mire alapozom ezt? A napokban óriási botrányt keltett a MÁV Start részéről az a szándék, hogy megszüntetik a 113-as vonal Nyíregyháza és Nyírbátor közötti mintegy 38 kilométeres szakaszán a forgalmat, illetve a 114-es vonalat, ez a Mátészalka-Csenger-vonal. A november 10-én megjelent menetrendben erről egyébként még egy szó sem volt, ez tulajdonképpen 15-én derült ki, amikor közbeszerzést hirdettek a vasúti közlekedés autóbuszos pótlására. Ezt 18-án fedezte fel a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet, ekkor robbant a bomba, a botrány, amelynek hatására néhány nappal később, 22-én az ITM tulajdonképpen kihátrálni látszott ebből az egész gyalázatos disznóságból, és jelen állás szerint úgy néz ki, hogy ezek a vasútvonalak megmenekülhetnek.

De nézzük meg, hogy milyen közlekedés folyik ezeken! Alibi közlekedés: alig döcögnek ezek a vonatok, ugyanis évtizedek óta igazi felújítás nem történt, és azt is látni kell, hogy ez az alibi közlekedés naponta kettő-négy járatpárt jelent, ami messze nem elégíti ki az utazóközönség igényeit, így aztán nem kell azon csodálkozni, hogy az ott élő emberek sem akarják igazándiból ezt igénybe venni.

Ha feltesszük azt a kérdést, hogy spóroltak volna-e ezen ezzel a bezárással, akkor azt kell látnunk, hogy nem. Ugyan a MÁV Start megtakarított volna talán 35 millió forintot, de a magyar adófizetőknek összességében mégiscsak egy 65 millió forintos ráfizetést jelentett volna ez a bezárás, és azt is látni kell, hogy a szolgáltatás sem javult volna, hiszen az autóbuszos pótlás talán még lassabb, mint a jelenlegi vasúti közlekedés. Az a helyzet, hogy ugyanazt a kommunista metódust követik, mint amit 1968-ban hirdetett meg a szintén felháborító, gyalázatos és vidékpusztító vasúti koncepció a mellékvonalak bezárásáról, aminek következtében aztán a hetvenes és nyolcvanas években sorra zárták be a vidéki mellékvonalakat.

Én ugyan messze lakom a Nyírségtől, de a dél-somogyi táj is tudna arról mesélni, hogy mit okozott mindez, amikor nem vették figyelembe a társadalompolitikai következményeit ezeknek a mellékvonal-bezárásoknak: megszüntették a Barcs és Nagyatád, megszüntették a Barcs és Kaposvár közötti szakaszt, megszüntették egyébként aztán a Szigetvár és Kaposvár közötti összeköttetést is; ezt mind-mind sínyli azóta is az a vidék. Ezt folytatták tovább, egyébként jól összehangolva, hogy így mondjam, az 1971-es országos településhálózat-fejlesztési koncepcióval, ami kétezer hazai településről mondta ki azt, hogy tulajdonképpen szerepkör nélküli, és ítélték ezáltal a gyorsabb vagy lassabb elhalásra, az élve eltemetettség állapotára.

Aztán jött a Gyurcsány-Bajnai-kormányzat a rendszerváltás után, amikor is 2007-ben, illetve 2009-ben Gyurcsányék és Bajnaiék összességében 38 vasútvonalat zártak be mintegy 1300 kilométeren. A Fidesz valóban újranyitott ebből tizenegyet 400 kilométeren, 900 kilométeren viszont nem. És ha megnézzük a 2012-es menetrendet, akkor azt látjuk, hogy a háromezer járatból négyszázat ki is vettek. Mi ez, ha nem vidékpusztítás, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim? Mi lesz így egyébként a „Modern falvak” programmal? Mi lesz azzal, hogy ott meg kellene szüntetni a szegénységet, meg kellene akadályozni az elvándorlást? Mi lesz azzal, hogy élhető hozzáférést kell biztosítani az ott élő embereknek is az állami közszolgáltatásokhoz? Mi lesz egyébként azzal a mentalitással, amiről le kellene mondaniuk, hogy a vasútépítésben, a vasútfejlesztésben csak az önök oligarcháinak extraprofitját látják, jeles esetben, mondjuk, a Mészáros famíliáét?

Ezekre a kérdésekre kellene válaszolni, valamint arra, hogy valóban meg akarják-e szüntetni, mondjuk, a Szolnok és Miskolc, a Békéscsaba, a Székesfehérvár, a Zalaegerszeg, a Pápa, illetve a Komárom, valamint a Pécs környéki mellékvonalakat is, ugyanis, ha ez megtörténik, akkor az a magyar vidékre kimondott halálos ítélettel lenne egyenértékű, amit mi itt a Jobbik padsoraiban nem tudunk és nem is fogunk elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

(21.30)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
44 67 2018.11.27. 9:05  50-91

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd tegyem itt teljesen egyértelművé a Jobbik frakciójának álláspontját ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatosan. A Mezőgazdasági bizottság alelnöke, Magyar Zoltán képviselőtársam, aki most otthon betegen fekszik, ezt írta a közleményében: „Amennyiben a jelenlegi formájában megy át a parlamentben a javaslat, a Fidesz földesúri rendszere korlátlan hatalomra tesz szert a magyar vidéken.”Azt hiszem, hogy nagyon világos, nagyon tiszta beszéd. Azzal kapcsolatosan, amit az előbb itt hallottunk, hogy esetleg valamely kormányzati nagyparazita áll az egész szervezet mögött, és önök jószándékúan tulajdonképpen csak a nevüket adják ehhez, nem is gyanítják, hogy mi van a háttérben, ebbe én nem akarok most belemenni. Az a helyzet, hogy olyan mélyenszántó agrárismeretekkel én nem rendelkezem, mint Magyar Zoltán képviselőtársam, viszont vidéken élek, és látom azt, hogy mivé lett a vidék az elmúlt évtizedekben.

Akkor egy kis empirikus tapasztalati csokrot hadd tárjak már tisztelt kormánypárti képviselőtársaim elé, ugyanis én azt nagyon tisztelem, nagyon tetszik, amikor azt mondja, mondjuk, Győrffy Balázs képviselőtársam, hogy bizony, a földforgalmi visszaéléseket meg kell akadályozni. Ez így van. De így történt ez az elmúlt néhány évben, képviselőtársaim? Akkor szűkebb pátriámra, Somogyországra hadd utaljak, és hadd hozzak onnét néhány példát! Itt fordulhatott elő az a gyalázat, hogy egy német cég 8 ezer hektárnyi területet bérelhetett hektáronként mindössze 10 forintért 99 évre, egyébként úgy, hogy az innét befolyó földalapú támogatás körülbelül egymillió euró.

Mondom a következőt: az önök elszámoltatási biztosa volt az egyébként, aki most országgyűlési képviselő lett, Budai úr, akinek bizony  így írta a sajtó  megremegett a keze, amikor el kellett volna számoltatni azt az olasz divatmágnást, divatmogult, aki ott Dél-Somogyban szedett össze 6-7-8 ezer hektárnyi földet, úgy, hogy meg kell nézni, hogy azok a települések, amelyek ott vannak a környéken, milyen nyomorba süppedtek. Azok az emberek, akik ott élnek, a rendszerváltás előtt  benne egyébként az ottani cigányság is  becsülettel dolgoztak, amikor ez oda betette a lábát, a munkahelyeiket elveszítették, és azt a társadalmi katasztrófahelyzetet, amit ez okozott, a magyar embereknek, a magyar államnak kell végső soron megfizetni.

Önök ezzel a helyzettel sem kezdtek semmit. Nem kezdenek azzal se semmit, hogy ezen az irtózatosan nagy latifundiumon tulajdonképpen embert nem akar foglalkoztatni, meg kell nézni, hányan dolgoznak ott hivatalosan: nagyon-nagyon kevesen. De még egyszer mondom: ezeket az inaktív embereket vagy inaktívvá tett embereket valakinek, a magyar államnak el kell tartania.

Aztán sorolhatjuk még a borzasztóbbnál borzasztóbb példákat. Itt volt a földárverések rendszere, amelyre oly előszeretettel szoktak hivatkozni. Hogyan fordulhat elő, hogy mondjuk, egy kérges tenyerű kisgazda 400 millió forintért vásárol egybefüggő 200 hektáros területet, és kinek akarják kormánypárti képviselőtársaim beadni azt, hogy ez egy valóban kisgazda ember volt? A fenéket, szó nincs ilyesmiről!

Összességében, amit csak Somogy megyében elárvereztek, ez a 10 ezer hektár, ez után befolyt ott körülbelül 12 milliárd forint, ennek az egyharmadát, tehát 4 milliárd forintnyi összeget tíz nagy érdekeltség pengette ki, köztük egyébként az a Benetton-família is, amelynek a tagjai körülbelül egymilliárd forint összegben vásárolhattak földet Dél- és Belső-Somogyban.

Akkor megint óriási az a disszonancia, ami itt a szent szöveg és a megfigyelhető magyar rögvalóság között megnyilvánul. Én ezt tárom önök elé, mert még egyszer mondom: ami ebben a törvényjavaslatban sok esetben olvasható, azzal teljes mértékben egyet tudnánk érteni, vagy azzal, amit itt Győrffy Balázs elmondott. Egyetértünk, támogatjuk elviekben, csak a gyakorlat nem így működik önöknél, tisztelt képviselőtársaim.

Még egy példa: Lábod község, szintén Dél-Somogy. Kipattintottuk a botrányt, ott egy olasz birtokos szeretett volna egy 100 hektáros táblát megszerezni. Közbelépett a magyar állam, megvásárolta az NFA 135 millió forintért, aztán az egyik csókos cimborának el is adták némi kis árengedménnyel, összességében olyan 60 millió forinttal kevesebbért. Akkor hogy van ez?! Tehát a cimborák, azok kapnak? Itt az egyik tagról van egyébként szó, aminek a piaci értéke 80 millió forint lett volna, 20 millió forintért továbbadták. 75 százalékos árengedmény! Melyik magyar ember az, aki hogyha nem rendelkezik jó kapcsolatokkal a Fidesz-KDNP felé, akkor 75 százalékos, 60 millió forintos árengedményben részesülhet? Szóval ne vicceljünk!

Jön a következő példa. 2014. június 17-én mintegy 67 millió forintot fizetett ki az NFA 24 hektár területért, egy 30 hektáros osztatlan közös földbirtokból, aminek az összaranykorona-értéke 103 aranykorona volt. Tehát 67 millió forintért megvettek ebből 24 hektárnyi területet  82 aranykoronás területről van egyébként szó összességében , tehát hektáronként majdnem 3 millió forintot fizettek ezért a területért.

Vizsgálódjunk, hogy kié volt ez a föld? Megnézzük? Meg fogjuk nézni, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim! Meg fogjuk nézni, hogy önök kitől vették meg hektáronként majdnem 3 millió forintért ezt a földet, úgy, hogy amikor ugyanabban a tagban, abban az osztatlan közös földben lévő birtokot el akarja adni, mondjuk, egy egyszerű átlag magyar falusi ember, akkor őneki az a válasz jön az NFA-tól, hadd idézzem: „Sajnálattal tájékoztatom, hogy az NFA-nak nem áll módjában megvásárolni a fent megjelölt ingatlant, tekintettel arra, hogy annak gazdaságos hasznosítására a jelenlegi jogszabályi keretek között nincs lehetősége.

Így a magyar állam tulajdonába kerülése sem indokolt. Javaslom, hogy az ingatlan értékesítését a termőföldpiacon próbálja meg.” Egy nyolcvan-egynéhány éves idős ember, akit a kommunisták meggyötörtek, akinek a kommunisták annak idején elvették a földjét, és ezzel az osztatlan közösben lévő földdarabbal szúrták ki a szemét, tulajdonképpen kárpótlás formájában  ezt a választ adják neki.

A másiktól pedig, még egyszer mondom, majdnem hektáronként 3 millió forintért megvásárolják. Vizsgálódjunk? (Dr. Fazekas Sándor: Nyugodtan!) Belemenjünk a részletekbe? Bele fogunk menni, még egyszer mondom, és ezért ne kérjék önök tőlünk azt, hogy ne legyenek fenntartásaink, ne legyen gyanúnk egy-egy ilyen törvényjavaslat kapcsán, amikor idehozzák elénk, és nekünk erről dönteni kell, mert akkor jön a vád, hogy igen, lám-lám, a Jobbik is milyen demagóg, nem bízik a kormányban, és mindenben csak a rosszat keressük. Ez nincs így!

A tapasztalatokról számolunk be, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, arról, hogy mondjuk, akkor szűkebb pátriám, Somogyország a latinamerikanizálódás felé tart, sőt már javában abba süppedt, halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorították, egy óriási és összefüggő gettótérséggé válik az egész, ahonnét, aki teheti, az menekül. Ez a helyzet.

Tanítottam  még egyszer mondom, nem vagyok az agrárium szakértője, de ott élek és elég fölmennem, mondjuk, a Facebookra, végigpörgetni és megnézni a volt tanítványoknak a sorát, kint van, kint van, kint van, kint van, mert menekülnek a falvakból és nem kalandvágyból, nem azért, amit önök itt mondanak, hanem azért, mert megélhetés, népességmegtartó erő ezekben a falvakban nincsen.

(13.20)

Nem csodálkozunk. Tehát ha valaki fentről tekint erre a tájra, úgy, ahogy tette azt egyébként a komcsi Czinege, aki felénk járt vadászni, Kaszóba, és helikopterről lövöldözte a szarvasokat, az így viszonyul Somogyhoz is, annak a déli részéhez. Mi viszont ezt nem vagyunk hajlandóak elfogadni. Azt mondjuk, igen, hogy ha a nemzet egy tölgy, akkor ennek a tölgynek a gyökérzete a vidék. Ezt a gyökérzetet viszont férgek rágják. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
44 223 2018.11.27. 14:58  196-283

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „A hetedik bőrt is lenyúzzuk a magyar munkavállalókról” című neoliberális nótát fütyörészik a fideszes Döbrögik. Erről van itt szó, nem másról. Hogyha dióhéjban össze akarjuk foglalni ezt az egész disznóságot, amit volt pofájuk iderakni az Országgyűlés elé, akkor erről van szó és nem másról! Pont.Szemen köpnek egyébként minden olyan dolgot, amit önöknek a Fidesz-KDNP padsoraiban figyelembe kellene venni. Például akkor, hogyha kereszténydemokratáknak nevezik magukat, akkor XIII. Leó pápától az 1891-es Rerum novarumot. Mit is mondott ott a pápa, mit is írt? „Rút és embertelen dolog az embereket a haszonszerzés puszta eszközeiként felhasználni.” Betartja ez a törvényjavaslat, mondjuk, ezt az előírást? Messze nem!

Aztán szemen köpik egyébként önök a saját főnöküket is, Orbán Viktort, aki azt mondta, hogy a becsületes munka után Magyarországon minden munkavállalót meg kellene hogy illessen a három szoba és a négy kerék. Most az a helyzet, hogy ezt az orbáni, mondjuk úgy, hogy ábrándot sok magyar fiatal bizony Ausztriában, Németországban, Angliában, meg ki tudja, hogy hol kell hogy keresse. Ők bizony nem kalandvágyból mennek el innét, hanem azért, mert azok a körülmények, amelyek itt vannak, és amelyeket önök már itt a kilencedik esztendőben szépen összehoztak nekik, volt előző nyolc év is nyilvánvaló, elüldözik őket egészen egyszerűen ebből az országból.

Aztán az Alaptörvényt is meggyalázza ez a javaslat, hiszen annak a XVII. cikke világosan kimondja, hogy minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. Kérem szépen, tisztelt Kósa Lajos, ez így nem fog összejönni!

(20.50)

Nagyon úgy néz ki egyébként a dolog, amikor itt erről beszélünk, nagyon jó lenne, ha belefolyna a vitába is, de az ön fölvezetője után úgy néz ki a dolog, hogy itt mindenki hülye, az egész ellenzék, úgy, ahogy van, komplett módon, a Jobbiktól az LMP-n át az MSZP-ig, csak ön helikopter (Derültség az ellenzék soraiban.), mert nem értjük azt, amit ön itt fölvázolt, hogy micsoda hatalmas felvirágzást fog ez hozni a magyar gazdaság és a magyar munkavállalók számra.

De hallottunk már, illetve olvastunk öntől olyat is, amikor azt nyilatkozta, képtelenség, hogy a rettenetes magyar élet- és munkahelyi, valamint bérviszonyok miatt, a kilátástalanság miatt menekülnek el sokan Magyarországról. Ez azt jelenti, hogy a valóságismerete önnek, tisztelt képviselőtársam, egyenlő a nullával. Ugyanis a magyar rögvalóság, amit nem nagyon szeretnek figyelembe venni, az úgy néz ki, hogy például akkor a választókerületből, ahol élek, ahol azzal ellentétben, amit a kormánypárti képviselő még a kampányban is mondott, hogy micsoda iszonyatos a munkaerőhiány, az emberek egy jelentős része képes napi majdnem 120 kilométert utazni, mondjuk, Bolhóról Zalaegerszegre, hogy ott egy multinacionális cégnél összeszerelő munkát végezzenek. Tehát két óra oda és két óra vissza, mert ez a magyar valóság. Aztán a magyar valóság még az, hogy mondjuk, 10 napon keresztül 12 órában foglalkoztatják a szerencsétlen munkavállalót, aztán utána 4 napot pihenhet. Ez 120 óra munka két hét alatt. 120 óra munka két hét alatt! Bár nyilvánvaló módon önök ezt föl nem tudják fogni. Itt a Vadászteremben ma is elfogyaszthatták, mondjuk, akkor a dijoni mustáros pácban érlelt marhasültet hagymával, vajas pácolt zöldségekkel, utána egy kicsit megtömhette a bendőjét, mondjuk, baracklekváros farsangi fánkkal is, és ennek ellenére, hogy ilyen jó munkakörülmények vannak errefelé, itt van egy, kettő Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő. Tehát valóban, ahogy itt már elhangzott nagyon sokszor, ennyire szeretik önök a túlórát, azt a túlórát, amit most zokszó nélkül a magyar emberek nyakába zúdítanának. Szégyen és gyalázat!

Szóval, ki is írta önöknek ezt a javaslatot? Teljesen egyértelmű, hogy foglyul ejtették a magyar államot az önök oligarchái, illetve ezek a multinacionális cégek, és bizony a munkatábor felügyelőiként önök egy nagyon szigorú házirendet készülnek itt összeállítani a magyar munkavállalók számára. Emlékeztetném önöket, hogy 2001-ben ez az éves túlóramennyiség mindössze még csak 144 óra volt. Most 400 órára emelnék föl. Teljesen pszichopata, vadkapitalista recept szerint történt ennek a törvényjavaslatnak az összeállítása, és éppen ezért nyilvánvaló  szerintem eddig is lejött , hogy ezt mi elfogadni nem tudjuk, nem vagyunk rá hajlandók.

Veres Péter annak idején a „Mit ér az ember, ha magyar” című munkájában azt írta, hogy dolgozunk barom módra, mások teszik el a hasznát. Így van, nagyon úgy néz ki, hogy ennek az egésznek is ez a célja, hogy minél jobban ki tudják zsigerelni a magyar munkavállalókat. Ismét egy olyan javaslat egyébként, amire azt lehet mondani, hogy kiveri azt a bizonyos patkánymétert, mert ennél gyalázatosabb dolgot elképzelni nem nagyon lehet, már bocsánat. És akkor még a legfinomabb, amit elmondtam, tessék olvasgatni, mondjuk, a kommenteket, mert a magyar munkavállalóknak ennél sokkal határozottabb és karakteresebb véleménye is van ezzel az egésszel kapcsolatosan. Önök lélek nélküli munkaerőállatnak tekintik ezeket a dolgozókat, akikről valóban a hetedik bőrt is le lehet nyúzni.

Amikor a munkáról van egyébként szó, akkor úgy néz ki, hogy önök a szónak azt az etimológiáját vették alapul, ugye szláv gyökerű szó, ami nem mást jelent, mint kínt, fájdalmat, gyötrelmet. Csak nem biztos, hogy a XXI. század elején, Európa kellős közepén ennek így is kellene lennie.

Képviselőtársaim, itt már elhangzott, Székely képviselőtársam mondta, lehet, hogy a pálinkatörvényt is szigorítani kellene, mert holnapután lehet, hogy valamelyik kormánypárti képviselőtársunk egy újabb javaslattal rukkol elő, és mondjuk, mintának tekinti az 1876-os 13. törvényt, az úgynevezett cselédtörvényt, ami a tőkés kizsákmányolás tipikus példája volt: a cseléd a gazda háznépének tagjává vált, az meg is dorgálhatta, testileg megfenyíthette. Lehet, hogy majd Kósa Lajos elgondolkodik azon, hogy ezzel is mennyire lehetne fokozni a magyar versenyképességet, hogyan lehetne munkára szorítani ezeket a lusta magyarokat. A munkaidő e szerint a törvény szerint egyébként napkeltétől napnyugtáig tartott, az mondjuk, június végén hajnali háromnegyed öttől háromnegyed kilencig tartott, gyors fejszámolást követően ez 16 óra is lehetett. Vagy lehet, hogy azt mondja, hogy inkább visszanyúlnak az 1907-es 45-ös derestörvényhez, amelynek értelmében a 12 éves gyereket is el lehetett szerződtetni. Hiszen azt mondják, hogy munkaerőhiány van, nosza, csökkentsék még jobban akkor a tankötelezettségi korhatárt Magyarországon, és küldjék dolgozni a 12 éves gyerekeket. Szolgálati helyre, ha elégedetlenkedik ez a munkavállaló, akkor e szerint a törvény szerint karhatalommal lehetett elővezetni. Nem tippeket akarok adni, csak arra a veszélyre figyelmeztetem itt tisztelt képviselőtársaimat, hogy bármi kijöhet akkor még az önök fejéből, mint valami isteni szikra kipattanhatnak ezek az elmebetegebbnél elmebetegebb gondolatok. Aztán azt is előírták 1907-ben, hogy ez a cseléd év közben nem költözhetett. Nosza, kössék akkor röghöz a magyar munkavállalókat, és legyen nekik megtiltva, hogy az egyik multinacionális céget otthagyják, és valahol máshol keressenek boldogulást. Mert mégis, milyen dolog lenne ez, felborítaná az ő munkarendjüket!

De van egy kicsi ország a világban, annak egy alacsony, kis köpcös diktátora, Észak-Korea, és Kim Dzsongun a saját állampolgárait is elküldi idegenbe dolgozni, tulajdonképpen bérrabszolgaként. Egyes számítások szerint van vagy 60 ezer ilyen munkás szerteszéjjel a világban, Szibériától Kína és Borneó bányáin keresztül mindenféle. Moslékot etetnek velük, a bérüknek a 90 százalékát elvennék. Gondoljanak bele, itt a szép új világ! Na, hát ez az, amiből mi nem kérünk!

2014-ben, Rijádban a második magyar-arab gazdasági fórumon Orbán Viktor azt mondta, hogy minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő, és ez az ország rugalmas munkatörvénykönyvvel rendelkezik; és azt mondta, hogy ez egy befektetőbarát kormány, ez várja itt a külföldi befektetőket Magyarországon. Nézzük meg azt, hogy milyen is a helyzet itt, Magyarországon, ezek az úgynevezett rugalmas törvények milyenné formálták a mindennapokat, amelyekről önök nem nagyon szeretnek tudomást venni. Nézzük, hogy mennyit dolgozik egy átlag magyar munkavállaló. Elhangzott az is, OECD-felmérés, 2017-es adatokat mondanék: Magyarországon ez több mint 1700 óra, 1740 óra kerekítve, Németországban 1350 óra körül mozog, de Dániában is 1400 óra, Hollandiában is alig haladja meg az 1400 órát éves szinten. És még a munkamániásnak titulált japánok is kevesebbet dolgoznak OECD-adatok alapján, mint a magyarok. De fogjuk be a szánkat, lehetne ennél sokkal rosszabb! Mi lenne, ha önök számára Thaiföld lenne a követendő példa, hol 84 órát lehet dolgozni hetente!

Nézzük meg, hogyan alakultak a munkahelyi balesetek. 2013-ban 17 ezer bejelentett munkahelyi baleset volt. Ez 2017-re 23 387-re nőtt, több mint egyharmados növekedés! Ha volt valahol növekedés, ez az a terület. 79-en haltak meg munkahelyi baleset következtében. 79 embert gyászolnak a gyermekei, a szülei, a hozzátartozója, a felesége, a férje. Ha önök még 400 órát dolgoztatják pluszban a magyar munkavállalókat, el lehet képzelni, mennyire ki lesznek merülve.

Azt is hozzáteszem egyébként, hogy milyen a magyar munkavédelem, a magyar munkafelügyelet: 117 millió forintra büntették összességében egyébként a cégeket Magyarországon, úgy, hogy sok esetben valóban munkaerőállati sorban tartják a dolgozókat.

Nézzük a táppénzt, mert úgyis szeretik úgy beállítani, hogy ez igazándiból nem egy versenyképes nemzet, szeretnek lógni. Akkor jelzem, hogy 25 millió nap volt 2016-ban a táppénzre kivett napok száma. Ez dolgozónként kevesebb, mint 6 nap. Kevesebb, mint 6 nap!

(21.00)

A 7 évnél fiatalabb gyermekek tulajdonképpen 7 százaléka, minden tizennegyedik, ha beteg volt, egyedül volt kénytelen otthon lenni, mert a szülőknek dolgozni kellett. 8 és 12 év között ez az arányszám 10 százalék volt, mert a szülőnek el kellett menni dolgozni. Gyalázat! Nem európai állapotokat idéző számok ezek.

Mindemellett egyébként a magyar termelékenység, egy átlagdolgozó termelékenysége egy nyugat-európai dolgozó 70 százalékán áll. Tehát ha ezt nézzük, meg azt, hogy mennyivel többet dolgozunk, nem állunk olyan rosszul, mint ahogy azt önök föl szokták vázolni, és jelzem  akkor ne menjünk, mondjuk, Nyugat-Európáig , Szlovákiában a nettó minimálbér összege 128 ezer forint, annyinak megfelelő euró a hazai 92 ezerrel szemben. Egyharmaddal több minimálbért vihetnek haza a szlovák dolgozók.

Aztán az egészségi állapot: minden öt magyar férfiből három meg sem éri a nyugdíjkort, és ha meg is éri egyébként a nyugdíjat, akkor azt is meg kell nézni, hogy milyen egészségi állapotban. Nem véletlen! Halálra dolgoztatják, igavonó baromként dolgoztatják őket. Míg Németországban  ha ezeket az OECD-számokat vesszük alapul , mondjuk, egy 45 éves munkaciklus során egy átlagdolgozó 63 ezer órát dolgozik le, ha önök a magyar számokat még 400 órával megnövelik, az azt jelenti, hogy egy átlag magyar dolgozó ugyanennyi idő alatt 99 ezer órát fog dolgozni. Tényleg, hány bőrt akarnak még lehúzni az emberekről!? Gyalázat! Elfogadhatatlan az, hogy a tőkeérdekek oltárán föláldozzák a magyar munkavállalókat, a magyar családokat!

Azt hiszem, ha önök tovább folytatják ezt az utat, tovább mennek azon az úton, hogy az alacsony bér és az úgynevezett rugalmas munka törvénykönyve az, ami nekünk versenyképességet biztosít, akkor ott ragadunk az értékláncok alján, nem tudunk egyről a kettőre jutni, és ez nagyban veszélyezteti a humán tőke képződését Magyarországon, azt is lehet mondani, hogy a társadalmi újratermelődési folyamatoknak annyi, tisztelt Kósa Lajos képviselőtársam, egy szakadékba fog zuhanni ez az ország. Mit tesznek egyébként ezzel szemben az emberek? A lábukkal szavaznak. Az az exodus, ami tapasztalható, még inkább fokozódni fog, és hiába várják önök szavakban haza a kivándorolt fiatalokat  sőt már nemcsak a fiatalok mennek el, hanem a középgeneráció is , nem fognak visszatérni. Ilyen körülmények közé nem jönnek vissza, és nem mernek családot alapítani.

Tehát egy ilyen demográfiai hanyatlás közepette, ahogy Z. Kárpát Dániel képviselőtársam szokta mondani, egy demográfiai tél közepette ilyen intézkedésekkel sanyargatni a magyar családokat, az több mint gyalázat, az egy nemzetellenes merénylet. És ha önök nemzeti kormánynak nevezik magukat, akkor sürgősen felejtsék el ezt az egészet, és nem kérjük, hanem követeljük határozottan, hogy dobják a kukába ezt az egész szemétséget! Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
47 210 2018.12.03. 5:26  209-210

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy rémálmom. Ez pedig nem másról szól, mint arról, hogy az elgettósodó, peremhelyzetű járások, amelyek Magyarország egyes régióiban lassan-lassan összeérnek, és egész térségeket alkotnak, süllyedő Atlantiszként tűnnek el a társadalmi összeomlás örvényében. Ha megnézzük azokat a folyamatokat, amelyek hatnak, akkor azt kell mondani, hogy ezekben az etnikai zárványokban kulturális, gazdasági és társadalmi összeomlás fog bekövetkezni. Nézzük, melyek ezek a folyamatok!

Egyfelől zajlik egy népességrobbanás a cigányságnak a nem integrálódott részében. Azt tudjuk, hogy a romák közül azok, akik integrálódtak, beilleszkedtek, sok esetben a többségi társadalomhoz hasonló születési mintákat produkálnak, viszont a be nem illeszkedett rétegek körében óriási ez a népességrobbanás, elég, ha itt a Debreceni Egyetem kutatócsoportjának a munkájára, vizsgálódásaira utalok. Pénzes Jánosék világosan bebizonyították, hogy az elmúlt húszegynéhány esztendőben bizony 2,5-szeresére nőtt az arányszámuk itt Magyarországon. Ez akkor nagyon durva, ha azt is megnézzük, hogy a csonka-Magyarország területén 1893-ban mindösszesen még hatvanegynéhány ezer cigány honfitársunk élt. Ha e mellé rakjuk azt is, hogy milyen dezintegrációs folyamatok hatnak, működnek mondjuk, az oktatás területén, akkor törvényszerűvé válik, hogy ez a katasztrófa be fog következni, hiszen a KSH legutóbbi felmérése alapján a 18 és 24 év közötti cigány fiatalok körében 63 százalékos a korai iskolaelhagyók aránya. Ez döbbenetes; azt is mellé tehetjük, hogy ez az arányszám 2014-ben szintén magas volt, de alacsonyabb: 57 százalékos szinten állt, tehát a romlás az elmúlt néhány évben is egyértelműen megfigyelhető.

Nem véletlen, hogy a cigány férfiak foglalkoztatottsági mutatói 45 százalékon állnak, ez a rendszerváltás előtti 80 százalékos szinthez képest, ami megegyezett a többségi társadaloméval, hihetetlenül rossz eredmény, 58 százaléka pedig azoknak, aki közülük dolgozik, szakképzetlen munkakörben kénytelen nyilvánvaló módon alacsony bérekért dolgozni. Ha ezzel a helyzettel valamit kezdeni akarunk, és igenis, hogy akarunk valamit kezdeni, akkor tisztában kell lennünk néhány axiómával.

Az egyik ilyen alapmondat az, hogy a XXI. század legfontosabb nemzeti sorskérdése itt Magyarországon, az bizony a cigányság integrációja lesz. Aztán az is egy axióma számunkra  mi már, mondjuk, előbb mondtuk, mint ahogy Orbán Viktor erre rájött, de ebben kivételesen igaza van , hogy a politikailag korrekt beszédmód a szellemi elnyomás legnyilvánvalóbb eszköze. Mi ezzel nem kívánunk élni, nem is kívánunk ehhez alkalmazkodni, és éppen ezért mondjuk ki azt is, amit mondjuk, Glatz Ferenc is kimondott: nem az előítéletek miatt van Magyarországon cigánykérdés, hanem a megoldatlan együttélési problémák miatt. És nekünk felelős módon itt az Országgyűlésben is ezekkel a kérdésekkel foglalkoznunk kell, hiszen a közeljövő társadalmi nyugalma nagyrészt azon múlik, hogy sikerül-e egyébként azokat a leszakadt társadalmi rétegeket felemelni, integrálni, beilleszteni a társadalom szövetrendszerébe, akik jelen állás szerint önhibájukból vagy éppen össztársadalmi hibákból, kormányzati hibákból, de mégiscsak kikerültek onnét.

(15.50)

Nagyon fontos lenne megakadályoznunk azt, hogy Magyarországon párhuzamos társadalmak jöjjenek létre, adott esetben akár no-go zónák is, ahol egészen más törvények érvényesülnek, mint amilyen törvényeknek itt Közép-Európában érvényesülniük kellene. A felelősség többes. Nyilvánvaló módon van egy állami felelősség, óriási szerepe van az államnak a prevenciós, intervenciós vagy éppen a kompenzációs lépések megtételekor abban, hogy például elég pénz jusson, elég forrás jusson azokra a tanodákra Magyarországon, amelyek óriási űrt töltenek be. Amikor azt látjuk, hogy a 2019-es költségvetésben erre 2,5 milliárdot szán a kormány, annak örülünk, de azt is hozzátesszük, hogy ez a probléma súlyához mérten édes kevés lesz.

S azt is ki kell mondani, hogy nemcsak állami felelősségről van szó, hanem ott van az egyén felelőssége is, amit sokszor el szoktak hallgatni, hiszen a könyvet senki nem veri ki ezeknek a fiataloknak a kezéből, senki nem állja el az iskola kapuját előlük, úgyhogy ott a helyük ahhoz, hogy föl tudjanak emelkedni, integrálódni tudjanak. Azt is figyelembe kell ilyenkor venni, hogy az olyasféle fogalmak, mint mondjuk, a felelős gyermekvállalás, nem ördögtől való dolog, hiszen a nyomor halmozottan való újratermelődése össztársadalmi katasztrófát fog okozni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm a türelmet és a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
55 114 2019.02.20. 5:15  113-114

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Így van, szakképzésből is megbukott ez a kormányzat. Elképesztő, döbbenetes adatok jönnek. Hiába kongatta a vészharangot a Jobbik éveken keresztül amiatt, hogy milyen magas a korai iskolaelhagyók aránya, egyébként ez 11 éves negatív rekordot döntött Magyarországon, és példálózhatnak kormányzati oldalról azzal, hogy vannak olyan európai országok, ahol még rosszabb mutatókkal úgymond dicsekedhetnek, de ha megnézzük a mi közvetlen versenytársainkat, a V4-államokat, akkor az a helyzet, hogy mindenhol jobb mutatókat találunk, még Szlovákiában is feleakkora a korai iskolaelhagyók aránya, mint itt nálunk, Magyarországon. Ez az, amit különösebben cizellálni nem is kellene tovább, mert szégyen és gyalázat, hogy 2019-ben Európa kellős közepén itt tartunk, mint ahogyan az is szégyen és gyalázat és megmagyarázhatatlan  bár látunk azért arra elég sok próbálkozást, mondjuk, Rétvári államtitkár úr részéről, hogy megmagyarázza azt a megmagyarázhatatlant , hogy hogyan fordulhat elő, hogy a fiatalok 25 százaléka úgy kerül ki az oktatásból, hogy gyakorlatilag funkcionális analfabéta.

(15.50)

Ezek azok a dolgok, amelyekkel nekünk valamit kellene kezdeni, hogy el tudjon ez az ország mozdulni abból az állapotból, abból a kárhozatos állapotból, ami a globális értékláncok aljához köti a hazai gazdaságot is, és benne sok százezer munkavállalót. Ugyanis teljesen egyértelmű, hogy az alacsony végzettség alacsony hozzáadott értéket eredményez, és ez alacsony fizetéssel fog párosulni, márpedig ebből európai perspektíva és fellendülés nem lesz, még ha a kormány azt is vizionálja, nem tudom, milyen delíriumban, hogy Magyarország 2030-ra az ötödik leginkább élhető országgá válik Európán belül. Ez akkor sincs így, látjuk, hogy nincs így, egész térségek, járások, vidéki régiók szakadnak le és tűnnek el abban a társadalmi összeomlásban, amely bizony kibontakozik azoknak a szeme előtt, akik mernek látni, és értékelni tudják ezeket a gyászos folyamatokat.

A kormányzat is elismerte, hogy óriási baj van, hiszen az Innovációs Minisztérium számára készített új szakképzési stratégia egyértelműen beismerte, hogy baj van, hatalmas baj van. Ez az a stratégiai ágazat, amelyik az elmúlt években minisztériumok között hánykolódott, mostohagyermekként kezelték, és oda juttatták mára, ahol látjuk, hogy van. Pedig stratégiai területről lenne szó, hiszen ha nem gondolunk másra, mondjuk, csak a cigányintegráció egyre sürgetőbb és egyre nyomasztóbbá váló feladatára, akkor ezt a kérdést is szemünk előtt tartva azt kell mondanunk, hogy a mindenkori kormányzatnak sokkal felelősségteljesebben kellene ehhez a kérdéskörhöz nyúlnia.

A Gyermekesély-program által érintett kistérségekben 28 százalékos a korai iskolaelhagyók aránya. Fogódzkodjon meg mindenki! A cigány fiatalok körében ez az arányszám több mint 50 százalékos. Ezért bátorkodom azt mondani, hogy bizonyos térségek, járások süllyedő Atlantiszként tűnnek el abban a társadalmi összeomlásban, amely bizony itt komorlik előttünk, és jól prognosztizálható, ha nem lesz érdemi előrelépés. Márpedig olyan formában, mint ahogy azt a kormány eddig levezényelte, abban a formában, hogy mondjuk, a szakképzés ágazatában dolgozó pedagógusokat, szakoktatókat is, a nemzet napszámosait inkább a kormányzat mindenkori cselédjeiként kezelik, kibontakozás ebből nem lesz.

Jó lenne, ha szemük előtt tartanák azt a tényt is, amely szerint  mondjuk, a börtönrehabilitáció is adott esetben egy értékes dolog, de sokkal bölcsebben cselekedne a mindenkori kormányzat, ha a forrásokat már a kora gyermekkorban oda összpontosítanák, ahova kell, hiszen közgazdásztudorok hada bizonyítja azt, hogy a minél korábbi időpontban elkezdett fejlesztés sokszorosan megtérülő befektetés egy előrelátó állam és kormányzat számára.

A Jobbik ezt a témát még nagyon sokszor elő fogja venni, hiszen van egy hatalmas társadalmi felelősségérzet, ami itt van, mi látjuk, nagyon sajnáljuk, hogy a kormányzat ezt nem érzékeli, nagyon sajnáljuk, hogy nem tettek érdemi lépéseket ennek érdekében. Mi viszont a keserű tényekbe fogjuk dörgölni a kormányzat orrát nap mint nap, minden egyes alkalommal, amikor ezt megtehetjük. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
56 84 2019.02.25. 2:11  83-86

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar társadalom végzetesen kettészakadt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nyilván ez nem az elmúlt 9 év bűne csupán. A szörnyű azonban az, hogy míg normális országokban az oktatási rendszer a mobilitás legfőbb előmozdítója, addig nálunk az iskola csak még jobban felerősíti a családi háttér hatásait. A korai iskolaelhagyók 11 éves negatív rekordot döntő magas számát, a funkcionális analfabéták 25 százalékos arányát csak hardcore oktatáspolitikai jövőpusztításnak tudjuk nevezni. Ez veszélyes.

(13.20)

Ezen csak tovább ront az a végtelenül arrogáns nersevik mentalitás, amelyik a rendszer cselédjeiként bánik a nemzet napszámosaival. Annak ellenére, hogy a pedagógusok 80 százaléka sztrájkolna, a kormány továbbra sem áll szóba a PDSZ sztrájkbizottságával. És mielőtt félremagyaráznák és mohó tanárokról vizionálnának, akiknél az isten pénze sem elég, tegyük világossá, hogy a készülődő sztrájk nem csak a bérekről szól. Persze, a garantált bérminimummal megegyező összegű fizetésekkel elég nehéz lesz a diplomás fiatalokat erre a csodálatos pályára vonzani és ott is tartani. A szakma elöregedett, a könyörtelenül közeledő nyugdíjbomba után pedig olyan pedagógushiánnyal kell majd szembenézni, hogy abba tényleg beleroppan az ország.

A mostani figyelmeztetés a gyerekekről, a fiatalokról, a nemzet jövőjéről is szól, egy méltányos, versenyképes oktatási rendszer kiépítéséről, ahol természetesen van egyéni felelősség, de az esélyt nemcsak a luxuslakóparkok népének méregdrága magániskolába járó csemetéi kapják meg, hanem azok is, akik tehetségesek, szorgalmasak, de a családi pénztárca bizony nem olyan vastag, mint az önök elitjénél.

Orbán Viktort kitaníttatta Soros, Orbán Viktor meg most majd ösztöndíjat ad 1400 arab egyetemistának. De mi lesz a magyar fiatalokkal, és miért nem állnak szóba önök a pedagógusokkal? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
57 208 2019.03.04. 5:35  207-208

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon köszönöm, elnök úr, hogy felolvasta a felszólalásom címét is. Valóban: mikor adják vissza azt a pénzt, amit négy év alatt kivettek a pedagógusok zsebéből? Százmilliárdos összegről van szó. Van, akinek ez nyilván bagatell összeg, 2017-ben Mészáros Lőrinc vagyona például 160 milliárd forinttal gyarapodott, de azok a tanárok, pedagógusok, akiket ilyen formában megrövidített a kormányzat 2015 óta, bizony nagyon hiányolják a családi költségvetésből ezeket a pénzeket. Meg kell vizsgálni, hogy milyen állapotban vannak azok az emberek, azok az elhivatott, szakmát űző pedagógusok, akikre a szemünk fényét, a szülők a szemük fényét, gyermekeiket bízzák. Túlterheltek és alulfizetettek. Nem véletlenül fordulhat elő az, hogy 100 végzett pedagógusból, aki otthagyja a főiskolát, egyetemet, mindössze 40-en kezdik el ezt a csodaszép pályát, és néhány éven belül ezeknek az embereknek az egyharmada bizony lemorzsolódik.

A kormányzat részéről egy nagyon szomorú és nagyon álságos dolog, mondjuk, egyfajta közhasznú übermenschnek tekinteni ezeket a pedagógusokat, akik ma csupán a szakma szeretete és elhivatottság okán tulajdonképpen semmiért dolgoznak, azért húzzák az igát, és nevelik majd fel a jövő generációját. Jelen állás szerint arról van szó, hogy a 101 500 forintos 2014-es minimálbérhez kötött vetítési alap most már negyedik éve változatlan, és a Pedagógusok Szakszervezete által fölállított bérnyomásmérő segítségével könnyen kiszámolhatja mindenki, hogy mekkora kár érte amiatt, mert a kormányzat nem emelte, nem igazította ezt a vetítési alapot évről évre a rendre emelkedő minimálbérekhez.

Félreértés ne legyen, és nagyon kérem, hogy majd a kormánypárti oldal ne is forgassa ki ezt a felszólalást olyan módon, hogy a Jobbik sokallja a mostani minimálbérnek az összegét, sokallja esetleg a garantált bérminimumot. Erről szó nincsen, az is kevés, viszont az meg még kevesebb, még gyalázatosabb, hogy a pedagógusbérek hova süllyedtek ilyenformán.

Jelen állás szerint egy főiskolát végzett pályakezdő 182 700 forinttal kezdi el ezt a csodaszép és felelősségteljes pályát, hogyha egyébként mesterfokozattal rendelkező egyetemi végzettséggel bír, akkor ez bruttó 203 ezer forint havonta. A garantált bérminimum 195 ezer forint, tehát ennyire becsüli meg a kormányzat azt, aki a jövő generációjával, az ország reménységével foglalkozik. Nem véletlenül okozott ez a bérnyomásmérő bizony komoly vérnyomás-emelkedést számos pedagógusnál, akik utánanéztek annak, hogy hónapról hónapra mennyivel kapnak kevesebbet. Egy pályakezdő esetén ez bruttó 51 ezer forint havonta, egy három évtizede a pályán lévő, mesterfokozatot elnyert tanár esetében viszont már 100 ezer forintot jelent.

Még egyszer mondom, nyilvánvalóan kormánypárti oldalon nagyon sok olyan ember van, akinek az összeg semmit nem jelent, viszont egy tanárember életében ez komoly összeg. Nem véletlenül követelik azt a szakszervezetek, a Pedagógusok Szakszervezete, hogy történjen végre érdemi előrelépés ebben a tekintetben, hiszen ez így nem maradhat.

Nyilván azt is hozzá kell tenni, hogy egy hatékonytalan oktatásügybe ne ömlesszék a pénzt fölöslegesen, mert ez teljesen értelmetlen dolog lenne. Valóban, az oktatásügyre akkor kell áldozni, ha azok az olyan, XXI. századi kompetenciákat fejlesztik, mint a kreatív gondolkodás, és hozzátesznek a szociális kompetenciák fejlesztéséhez, és ez az oktatás valóban probléma- és projektalapú, mint ahogyan egyébként azt a Jobbik elképzeli.

(18.00)

1676-ban egy angol ember, bizonyos William Petty már beszélt az emberi tőkéről. Az 1960-as években ezt tudományos paradigmává fejlesztette Schultz. Az a helyzet, hogy a fideszes kormányzat ezt úgy rázza le magáról, mint kutya a vizet. Ha nem így történne a dolog, akkor bizony rá kellene döbbenjenek, hogy a társadalmi egyenlőtlenségi rendszerben elfoglalt hely azon múlik jelentős részben, hogy a kulturális dimenzió kapcsán az ember mennyire tudja magát odatenni, és az oktatás mennyit adott hozzá az ő emberi tőkéjéhez.

Mi azt mondjuk, ahhoz, hogy ez az oktatás Magyarországon valóban minőséget nyújtson, hatékony, eredményes és méltányos oktatásra van szükség. És a pedagógusok  elnök úr, egy kis türelmét kérem , kapaszkodjon meg mindenki, de megteszik a magukét, hiszen az oktatáshatékonysági index alapján Magyarország ebben a sorrendben 4. az OECD-országok között, megelőzve, mondjuk, a 25. helyen szereplő Németországot. Egészen más dolog az eredményesség, amiben bizony nagyon rosszul állunk, és egy másik dolog a méltányosság, amiben szintén nagyon rossz mutatókkal tudunk dicsekedni. Változtassunk rajta! Mi azon leszünk. Hallgassák meg a javaslatainkat! Köszönöm a türelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
58 10 2019.03.05. 4:54  9-14

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jó fél éve látott napvilágot annak a szociológiai kutatásnak az eredménye, amelyet a hazai zsidóságról készítettek a CEU professzorának, Kovács Andrásnak a vezetésével. Mielőtt pedig a kormánypárt szokása szerint kiforgatná ezt a felszólalást is, és a csicskamédiájuk listázást emlegetne, jegyezzék meg, jól jegyezzük meg, hogy szó sincs semmiféle rasszizmusról, antiszemitizmusról, hiszen a projekt érdekében az összes magyarországi zsidó szervezet összefogott, és az önkéntes kérdőíves felmérésnek köszönhetően alapvető információkkal gyarapodhattunk a magyarországi zsidóságról, annak összetételéről, zsidó honfitársaink identitásáról és világnézetéről. De nem erről kívánok beszélni, akit érdekel a dolog, az nyugodtan utánanézhet akár a világhálón is a részleteknek. Most inkább arról szeretnék szólni, hogy ha a kormány elfogadja annak az alapigazságát, hogy a XXI. századi Magyarország egyik legfontosabb sorskérdése a magyar-cigány együttélés ügye, a cigányság integrációjának feladata lesz, akkor miért van az, hogy megengedik maguknak azt az önsorsrontó luxust, hogy a legnagyobb hazai népcsoport esetén ne rendelkezzünk átfogó kutatási eredményekkel. Ilyen jellegű komoly vizsgálatot utoljára ugyanis csak Kemény Istvánék végeztek 1993-ban, aztán 2003-ban, azonban mindössze alig 5 ezer fő megkérdezésére volt lehetőségük. Az eredmény  most kapaszkodjanak meg! – elszomorító: a hazai cigányság 70 százalékát alkotó romungrók jelentős része sajnos nemzetiségi tekintetben távolodott a többségi társadalomtól. Hogy azóta mi a helyzet, nem tudjuk.

Félreértés ne legyen, természetesen nem bűn vállalni az identitást, az alapvető jog. De az se legyen titok, hogy igenis örülnénk annak, ha a cigányságon nőne a roma származású, de magukat határozottan a magyar nemzethez soroló, a mesterségesen épített roma nacionalizmusra nemet mondó, magukat csak és kizárólag magyarnak érző emberek száma; vagy azoké, akik a cigány művész, az egykori szocialista képviselő Péli Tamás kettős aranypánt hasonlata szerint a cigány identitásuk mellett legalább olyan büszkén vallják magukat magyarnak is.

A társadalmi nemzeti dezintegráció bomba az ország alatt. Én magam egyáltalán nem kívánok a vészmadár szerepkörében tetszelegni, viszont igaza volt Illyés Gyulának: növeli, ki elfödi a bajt. Hiszen mit lehet arra mondani, amikor Ladányi János, a jobboldali elhajlással nehezen vádolható szociológus is így vélekedett egy interjúban, amit nem lehet elégszer idézni: „A legutóbbi évtizedekben erősen megnőtt a szegregált településeken élők aránya. A Csereháton, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi-északkeleti részén kezdenek összeérni a gettófalvak. Ilyen se volt még a magyar történelemben soha. Innen kivonult az állam, feladta az országnak ezt a részét. A nem cigány népesség elöregszik vagy elköltözik, s mindez valóban azzal fenyeget, hogy lesznek, akik a területi autonómiában látják a probléma megoldását, és akár el is szakadhatnak Magyarországtól.” De ha az autonómia egyelőre még csak negatív utópia is, sajnos az integrálhatatlan életmód uralkodóvá válása már nem egy hazai no-go zónává vált kistelepülésen megtörtént, ami gyakorlatilag területi elszakadás nélkül is az adott község, közösség elvesztését jelenti.

A Jobbik szerint azonban három dolog biztos. Először is, Csonka-Magyarország túl kicsi egy új, akárcsak képletes Trianonhoz. Felelős kormány nem mondhat le hazánk egyetlenegy négyzetcentiméteréről sem, ezért kellene fokozottan megbecsülni az ilyen helyeken szolgálatot teljesítő hétköznapi hősöket, pedagógusokat, védőnőket, szociális munkásokat, postásokat, rendőröket.

Másodszor, mindenkinek, így bármely kisebbséghez tartozónak is be kell tartania a kötelező együttélési normákat. Nincs kibúvó, a kívülállás önszegregáló kultúrája nem lehet alternatíva. A beilleszkedést vállaló, minden tiszteletet megérdemlő cigány emberek, akik gyakran maguk is áldozatai a kiilleszkedettek saját gyerekeiket sem kímélő életmódjának, bizton számíthatnak a Jobbikra.

Harmadszor pedig, válasszák bármely identitást is a magyarországi cigánysághoz tartozók, mi baráti jobbot nyújtunk azoknak, akik felelősen vállalt gyermekeik jövőjét a tanulásban és a munkásban látják, és akik velünk közösen akarják építeni ezt az országot. A Jobbik múlt héten megalakult integrációs munkacsoportja ezeknek az elveknek a szellemében fog működni. Kíváncsian várjuk, hogy mit tesz a kormány, hogyan gondolkodik erről a kormány, ugyanis Magyarország jövője a tét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
59 96 2019.03.11. 2:10  95-98

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök a nemzet napszámosait, a 150 ezer pedagógust legszívesebben a fideszes kormányzat cselédjeivé nyomorítanák. Egyfelől a valóság az, hogy a helyi potentátjaik rossz szemmel néznek bármiféle kormánykritikát, és adott esetben egy like vagy megosztás, pláne egy határozottabb kritikus poszt esetén könnyen a szőnyeg szélén találhatja magát a tanárember, amikor is az illetékes nersevik elvtárs nekiszegezi a kérdést, ami miatt már a kádári idők végén is szégyellte volna a képét egy normálisabb párttitkár, hogy tudja-e, hogy kitől kapja a fizetését. Másfelől, az elmúlt négy év során százmilliárdos összeget húztak ki a magyar pedagógustársadalom zsebéből. A pedagógusbérek mára alig haladják meg a diplomás-átlagfizetés 60 százalékát. A négy éve változatlan vetítési alap napjainkra igen komoly bérfeszültséget okozott. A korábban a minimálbérhez kötött, de 2015 eleje óta változatlanul 101 500 forintos vetítési alap mostanra nagyon elszakadt a minimálbértől. Így egy pályakezdő tanítót mintegy havi 50 ezer forinttól, egy három évtizede a pályán lévő, mesterfokozatot szerzett pedagógust pedig ennek az összegnek a duplájától fosztanak meg. Ennyit a nemzet gázszerelője ugyan tíz, illetve húsz másodperc alatt megkeres, de higgyék el, hogy ez az összeg egy tanárnak azért szép summa.

Csoda-e, hogy száz végzett pedagógushallgatóból csak 40 kezdi meg ezt a csodálatos hivatást, és az ő egyharmaduk is villámsebesen lemorzsolódik, és otthagyja a szakmát? Sikeres társadalmat csak az emberi tőkébe való befektetéssel, nem pedig alulfizetett pedagógusokkal lehet építeni, ilyen bérek mellett viszont a tanári hivatás vonzóvá tétele is csak álom marad. Nem véletlen, hogy a legjobbak közül, például a Fazekas végzősei közül a 120 diákból egy választotta ezt a pályát.

Kérdezem tehát, hogy legalább a jövő évi költségvetésben tervezik-e, hogy a vetítési alapot a minimálbérhez igazítják. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
59 214 2019.03.11. 5:07  213-214

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorú statisztikai adatokkal gyarapodhattunk. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy ha a gazdasági erőviszonyokat nézzük, akkor az Európai Unió 276 régiója közül, ha a legszegényebb húszat nézzük, akkor a hét magyarországi régió közül ott van négy, szűkebb pátriám, a Dél-Dunántúl is. Most viszont újabb számok jöttek: a leginkább elnéptelenedő 15 régió között is ott van több magyarországi régió, köztük a 12. leginkább elnéptelenedő helyen a Dél-Dunántúl, tehát Somogy, Tolna és Baranya megyék. Az elmúlt tíz esztendőben ez a három megye a lakosságának több mint 6 százalékát elveszítette és ez nyilvánvaló módon nem véletlen, Európa szegényháza Magyarország. Ha konvergenciáról beszélhetünk, itt a mai nap folyamán is elhangzottak olyan ködös lózungok, hogy majd 2030-ra  egyébként hozzáteszem, bárcsak így lenne  az öt legélhetőbb európai ország közé kerülne Magyarország, de ha minden így megy tovább, akkor nekünk most már tényleg csak az marad, hogy Bulgáriával versenyezzünk, azzal a Bulgáriával, amelyik valóban ott van a béka hátsója alatt, ahonnét menekül a lakosság. Dél-Dunántúl, kérem, higgyék el, valóban így néz ki, annak ellenére, hogy van egy Balaton-partunk, ott van egy olyan egyetemi város, mint Pécs, és ott van még egy atomerőmű is. Ennek ellenére a vásárlóerő-paritáson számított egy főre jutó GDP nem éri el az uniós szint 44-45 százalékát, ennek ellenére az emberek, illetve emiatt menekülnek innen. Nincsen olyan nap, amikor ne beszélnék olyan fiatal ismerősömmel, aki a kilátástalanság miatt és nem kalandvágyból ragadott vándorbotot.

De miért is változna meg minden, ha nincsen célirányos fejlesztési szándék, ha azt látják az ott élők, hogy ez hiánycikk a kormány részéről, és nincsen jelentős beruházás, mondjuk, az infrastruktúra tekintetében? Amikor hírek jönnek, akkor azzal inkább csak az ott élők kedélyét borzolják. Ilyen volt legutóbb az, hogy a mellékvonalakat, 14 mellékvonalat felszámolnak Magyarországon, többek közt az egyik olyat is, amelyik a választókerületemet érinti, ez a Nagyatád és Somogyszob közötti összeköttetést biztosította.

(15.10)

Tulajdonképpen a Kaposvártól délre eső térségnek az egyetlen olyan vasúti összeköttetése, ami az északi régiók felé vinne, már hogyha nem azt a pécsi kerülőt nézzük.

Így gondolkodik a kormány, az emberek, akik pedig ott élnek, úgy érzik, hogy magukra hagyták őket a problémáikkal, a kormányzat megfeledkezett róluk, és legszívesebben letörölné ezt a tájegységet a térképről.

Fölröppentek Varga Mihály részéről Magyarország versenyképességét javító intézkedési tervek, amelyekben ott szerepelne az M9-es autópálya megépítése is, amelyik nyugati, déli és keleti irányból mintegy félkörívben felölelné, átölelné Magyarország régióit egészen Szombathelytől Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Kaposváron, Pécsen, Szegeden, Békéscsabán át Debrecenig. Nagyon jó lenne, ha ez mind meg tudna valósulni, csak azt látjuk, hogy ha a forrásokat ilyen ütemben tüntetik el, akkor ebből semmi nem lesz, ugyanúgy marad egy kommunikációs kormányzati lufi, mint a polgári társadalom megteremtése, és beszélhetünk róla. Sok szó esik, mondjuk, a Loch Ness-i szörnyről is, viszont konkrétumokat annál kevesebbet láttak vele kapcsolatosan az emberek. Ilyen az M9-es autópálya ügye is, ami évtizedek óta húzódik. De még egyszer mondom: adja isten, hogy ez megvalósuljon.

A következő kérdés viszont a térségben élő képviselőként az lenne, hogy ha ezt a részt úgy számítjuk, mint Magyarország egyfajta perifériáját, akkor a periféria, ennek a szegényháznak a hátsó udvara milyen további lépésekre számíthat. Ugyanis biztosítani kellene Nagyatád, Csurgó, Barcs, és mondjuk, akkor a délnyugat-baranyai részek, Szigetvár számára is azt, hogy normális közlekedéssel bírjanak, és el tudjanak jutni az ott élő emberek Pécsre vagy éppen Kaposvárra. Ehhez fel kellene újítani a 68-as utat, fel kellene újítani azt az utat, amelyik rettenetes, tulajdonképpen életveszélyes állapotban van Kadarkút és Barcs között, és a leghangsúlyosabban oda kellene figyelni a Barcs és Pécs közötti 6-os út javítására, kiszélesítésére, hiszen azok az állapotok, amelyek ott vannak, valóban a nettó életveszélyt jelentik a mindennap ott közlekedők számára.

Erre megvannak a javaslataink, és a mostani költségvetés tárgyalása során is be fogjuk nyújtani azokat a módosító indítványokat, amelyek azt célozzák, hogy ez a térség megmeneküljön, és ne tűnjön el abban az összeomlásban, abban az örvényben, amely bizony így, ebben a formában veszélyezteti. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 10 2019.03.19. 5:06  9-12

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elején egy zárójeles megjegyzés: tényleg elképesztő, hogy Dömötör államtitkár úr egy DK-s kérdésre adott válaszában is a Jobbik múltjával foglalkozik. (Dr. Völner Pál: Mert együtt vagytok!) Egyszer arra válaszoljon, majd, tisztelt államtitkár úr, hogy valamikor ön hogy sertepertélt a Jobbik megalakulásakor nagyon lelkes aktivistaként. (Zaj az ellenzéki oldalon.) Elképesztő, hogy ez a párt is kiket engedett oda! Erről ennyit. Orbán Viktor 2018. március 6-án azt nyilatkozta, hogy egyetlen bevándorlót sem szabad beengedni. Igaz ugyan, hogy arra is volt példa, hogy Orbán Viktor arról beszélt, hogy ne azt nézzék, amit mond, hanem azt, amit csinál. A Jobbik sem híve a mesterségesen létrehozott multikulti katyvasznak, mi hiszünk a kiváló harvardi professzornak, Putnamnek, aki úgy véli, hogy a tömeges bevándorlás bizony rossz hatással van a társadalmi tőkére, a társadalmi bizalomra, és hiszünk Thilo Sarrazinnak is, az egykori német szociáldemokrata politikusnak, aki azt mondta, hogy Németország felszámolja önmagát a tömeges bevándorlással.

Éppen ezért elborzadva szemléljük azt az iszonyatos népességrobbanást, ami Afrika és Ázsia nyomorrégióiban zajlik, ami a multicégek harmadik világot kizsákmányoló mohóságával és a globális éghajlatváltozással karöltve utánpótlást szolgáltat az illegális migrációnak. Viszont azt is látni kell, hogy a vérprimitív, gyűlölködő fideszes propaganda számos nálunk hazára lelt, itt letelepedett, családot alapító, az országot gyarapító értékes embert megsértett a nigériai dél-somogyi háziorvostól kezdve a baranyai palesztin neurológuson át a jemeni gyermekorvosig bezárólag.

Vizsgáljuk meg, hogy a szépen hangzó nemzetvédelmi lózungokkal ellentétben mit tett a kormány a gyakorlatban. 2015-17 között 86 ezer bevándorló jött Magyarországra.

(9.30)

De a legális bevándorlók mellett illegális bevándorlók is szép számmal érkeztek. Az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal leleplezte a Fidesz hazugságait, hiszen a szervezet ’16-os és ’17-es adataiból kiderül, hogy Ausztriába 15 ezer, Magyarország felől érkező illegális bevándorlót fogtak el. Ezért is érthetetlen, hogy miért nem fogadja el a kormány a Jobbik azon javaslatát, hogy állítsák vissza a határőrséget.

A tények makacs dolgok, nézzük hát tovább a számokat, tisztelt képviselőtársaim! 2017-ben arányosan több bevándorló érkezett hazánkba, mint a kormány szerint a bevándorláspártiság non plus ultrájának számító Macron-féle Franciaországba. Ha a szomszédokat nézzük, akkor az ezer főre jutó bevándorlók száma a lengyeleknél, horvátoknál, románoknál az itteni szint fele, de Szlovákiában például csak az egyhetede.

Vonjuk ki a képletből az uniós polgárokat, akkor azt látjuk, hogy a hozzánk képest feleakkora Szlovákia 500 nem uniós állampolgárt fogadott be, míg Orbán Viktorék 50-szer annyit, 25 ezret. És sajnos nem orvosokról és atomfizikusokról van szó. Ha marad a trend, akkor ez a 2022-es évben már 34 ezer fő lesz, és az Afrikából és Ázsiából érkezők addigra, a már itt lévőkkel többen lesznek, mint egész Nógrád megye lakossága. Ezeknek a konkrét adatoknak a fényében nettó fideszes hazugság azt állítani, hogy a kormány hatékonyan megvédi Magyarországot a bevándorlástól.

Szóval, miközben milliárdokat tolnak az ostoba plakátkampányokba és ezzel a haverok zsebébe, ráadásként még teljesen hülyének is nézik a magyar embereket. Az egy korrupt banánköztársaság és egy bolsevik diktatúra ismérveit ötvöző mensevik rezsim százezrével űzi Nyugatra a hatalmára veszélyes, agilis fiatalokat, ezzel százezer számra gyarapítva keresztény gyökerű fiatalokkal a nyugati országokat.

Nem is értjük, hogy a nyugatiaknak mi a problémája az önök politikájával, hiszen csak jót tesznek nekik; hogy aztán olyan olcsó és igénytelen munkásokat hozzanak helyettük ide, mondjuk, Belső-Ukrajnából, akik nem fogják kifogásolni a demokrácia módszeres lebontását, a százmilliárdos oligarchavagyonok gyanúsan bűzlő létrejöttét. No, ez az, ami igazán veszélyes. Nem véletlenül követel a Jobbik magyar kvótát a magyar munkahelyekre, és nem véletlenül utasítja ezt el a kormány.

Tegyük fel hát a kérdést, mennyire hiteles a kormány migrációs politikája. Nyilván semennyire. (Dr. Rétvári Bence: Bezzeg a Jobbik!) Nyilván az egész csak egy kommunikációs blöff, egy politikai termék a Fidesznél, pont, mint a polgári jelző használata. Ha kell, akkor ezrével adják el a letelepedési kötvényeket, hogy tízmilliárdokkal gyarapítsák az offshore-os cimborák bankszámláit, ha kell, akkor pedig goebbelsi mélységekbe merül, finkelsteini, birnbaumi propagandával mossák az emberek agyát. (Dr. Rétvári Bence: Ti már csak tudjátok.) De ezen mi már nem csodálkozunk.

Viszont egyre többen fognak arra rájönni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a fideszes rablóbárók a pénzért és a hatalomért mindenre képesek. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.  Közbeszólás ugyanott: Úgy van!)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 82 2019.03.19. 15:20  31-154

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „Őrültség semmit sem tennünk, ha mindent nem tehetünk is”  mondta a XVII. század jeles politikusa, nagybirtokosa, Esterházy Miklós gróf azon a Magyarországon, amely a török ellen vívta élet-halál harcát. Ha a népesedési küzdelmet, ezt a demográfiai katasztrófát nézzük, akkor azt kell mondanunk, hogy valóban egy élet-halál harcot vív a nemzet. Mi, a Jobbik frakciója egészen biztos, hogy ilyen alapállásból közelítjük meg ezt a kérdést. Nagyon kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ha kritikát hallanak, akkor azt ne annak vegyék, ne úgy fogják fel, hogy mi magát a problematikát tagadjuk. Ez egyáltalán nincs így. Ha kritikákat fogalmazunk meg, azok azért történnek, mert nem tartjuk elégségesnek ezeket az intézkedéseket ahhoz, hogy azt a gyászos folyamatot, azt az iszonyatos lejtőn való száguldást a lepusztulás felé megállítsák, ami a szakadékba fogja rántani a magyar nemzetet. Ebben egészen biztosak lehetnek, hogy mi így gondoljuk, így érezzük. Ha Selmeczi képviselő asszony egy Cseh Tamás-idézettel kezdett, akkor hadd kezdjek én is egy idézettel, ami talán alátámasztja majd, amit eddig elmondtam. Babits Mihály még anno a Nyugatban fogalmazott úgy, amikor sok-sok évtizeddel ezelőtt  lám, lám, ez a probléma nem új keletű  így írt: „Beszélni kell, kiáltozni, sírni, amíg valaki a védekezést meg nem találja. Ha egyszer a magyarság elpusztul: el fog pusztulni emléktelenül, nyomtalanul. A kutya sem ugat utánunk. A varjú sem károg utánunk. Mindaz, amit tettünk és teremtettünk, eltűnik, mintha sohasem lett volna.” Erről van szó.

Így állunk hozzá, konstruktív módon, és ha szűkebb pátriámat is idekeverem, Somogyországot, akkor Balázs Béla megyés püspöknek az öt évvel ezelőtt tett nyilatkozatát tudnám idecitálni, aki a Somogyi Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy az Ormánság kipusztulása után száz évvel a halál beköszöntött Somogy megyébe is, hiszen jóval többet temetnek, mint ahány keresztelő vagy éppen születés van. Valóban, a népességfogyás, az elöregedés és  beszéljünk őszintén  az etnikai átstrukturálódás alapjaiban fogja meghatározni a XXI. századi Magyarország sorsát. Ha megnézzük, hogy milyen demográfiai folyamatok hatnak, milyen iszonyatos népességcsökkenés áll előttünk, akkor nem a valóságtól elrugaszkodott az a jóslat sajnos, hogy mondjuk, 50 esztendő múlva ebben az országban alig él majd 6, nagyon jó esetben 7 millió ember.

Most szépkorú honfitársaink a társadalomnak körülbelül 20 százalékát alkotják, egy emberöltő múlva, a század közepére ez az arányszám egyharmad lesz. Nekünk itt az Országgyűlés falai között ezekhez a feltételekhez kell alkalmazkodni, és a politikát ennek megfelelően kellene folytatnunk, ehhez kellene nekünk alkalmazkodni, és látni ezeket a folyamatokat úgy, ahogy Z. Kárpát Dániel képviselőtársam hiányolta és kérte, hogy legyenek meg ezek a prognózisok. Ne csak néhány éves kitekintéssel, hanem 20-30-40 évre előrevetítve is, hiszen ne négyéves ciklusokban gondolkodjunk, mert a magyar nemzet sorsa ennél sokkal-sokkal többet érdemel. Látni kell, hogy a legdinamikusabb néprétegek elvándorolnak Magyarországról és nagyon örülünk annak, ha néhány ezer fővel, adott esetben, mondjuk, majd 10 ezer fővel nőne évente a születések száma Magyarországon. De mennyivel egyszerűbb lett volna, mondjuk, azt a 800 ezer fiatalt itthon tartani (Moraj a kormánypárti padsorokból.  Közbeszólások: Ez nem igaz! Nem így van!), és olyan körülményeket teremteni számukra, hogy ne külföldön keressék a boldogulást, és ne minden hatodik vagy hetedik magyar gyermek immáron valahol Nyugat-Európában lássa meg a napvilágot.

Ilyen folyamatok mellett a humán erőforrások bizony döbbenetes módon le fognak gyengülni, és ez teljesen egyértelműen együtt jár majd azzal, hogy a befektetési lehetőségek is csökkennek, a gazdaság lehetőségei hihetetlenül beszűkülnek, hiszen ha egyharmados időskorú arányról beszélünk néhány évtized múlva, akkor azt is meg kell nézni, hogy mekkora most az átlagnyugdíj, és a mostani bérek mellett milyen lesz azoknak a nyugdíjaknak a vásárlóereje. Nyilvánvalóan gyalázatosan alacsony. Ha egy ilyen ország képét vetítjük előre, amit, még egyszer mondom, nagyon helyesen hiányolt képviselőtársam, akkor jobb bele nem gondolni abba, hogy mondjuk, a mostani fiatalokra vagy a középgeneráció tagjaira milyen élet, milyen sors vár ebben az országban. Teljesen egyértelmű, hogy a népesedési és a gazdasági folyamatok ezer szállal összefonódnak egymással, és ha erről mi nem veszünk tudomást, hanem sok esetben valamilyen politikai korrektségre hagyatkozva a fejünket a homokba dugjuk, mint valami polkorrekt strucc, akkor azt hiszem, hogy megfelelő adekvát válaszokat sem tudunk találni ezekre a valóban égető problémákra.

(15.20)

Nos, ha itt az etnikai átstrukturálódásról volt szó, akkor megemlíteném azért Pénzes János kutatásait. A Debreceni Egyetem volt olyan bátor ahhoz, hogy tulajdonképpen a magyar állam helyett ezt elvégezze, és kiderült, hogy az elmúlt 30-35 esztendőben a magyarországi cigány lakosság száma bizony a két és félszeresére nőtt, a nyolcvanas évek elején tapasztalható 400 ezer főről mostanra körülbelül 1 millió főre. És ha azt is nézzük, hogy a gazdasági-társadalmi feltételrendszer, amit immáron kilencedik esztendeje önök is itt megteremtenek, az bizony a születéseknek egy jelentős részét belepréseli a roncstársadalmi létbe, és azt kell mondani, hogy a magyar társadalom egy jelentős része ebben a roncstársadalmi létben termelődik újra; s azt is ki kell mondani, hogy bizony a mélyszegénységnek van egy etnicizálódása Magyarországon, amiről most ne vitatkozzunk, hogy jó vagy rossz, nyilvánvalóan nem mondom, hogy jó, de a szociológusok is azt mondják, hogy ez a folyamat, ez a jelenség kétségkívül létezik Magyarországon. És ha az egykori miniszterelnöki tanácsadó, Bogár László szavait felidézzük, ő mondta azt, hogy ebben a roncstársadalmi létben figyelhető meg a születések egyre növekvő, demográfiai robbanásszerű produktuma, nem pedig azokban a célcsoportokban, amelyeket önök elsődlegesen meghatároznak. De erről egyébként itt ma már volt szó. Jó lenne, ha ezt is látnánk, és ezekre a problémákra is valamiféle normális válasz születhetne.

S akkor itt kell azt a kérdést is megpendíteni, hogy ha minden így megy tovább, akkor néhány évtized múlva annak a magyarországi cigányságnak a vállára nehezedne a társadalom zömét alkotó idősek eltartása, amely cigányság a rendszerváltás óta sajnos önmaga is eltartotti státuszban van, többek között betudhatóan annak a szélsőliberális gazdaságpolitikának, amelyik a magyar gazdaságot a rendszerváltást követő években, illetve az azt megelőző egynéhány évben szőnyegbombázás-szerűen tönkretette. Ha ezt elismerjük, ha valóban nem rezelnek be önök sem attól, hogy ezeket a kérdéseket föltegyék, és itt megvitassuk ezeket a problémákat, akkor ezekre válaszokat is kellene adni.

S akkor itt a következő kérdésem, tisztelt kormánypárti hölgyek és urak, hogy hogyan fog ez működni, ha a cigány fiatalok körében a korai iskolaelhagyók aránya  KSH-adat, tehát nem mi, nem a gonosz Jobbik hazudja ezt, hanem KSH-adatról van szó  több mint 60 százalékos. Úgy lépnek ki ezeknek a fiataloknak a tömegei a közoktatás világából, hogy semmiféle szakmával vagy éppen érettségivel nem rendelkeznek, tehát a XXI. századi munkaerőpiacon nem tudják betölteni azt a feladatot, amit alapesetben be kellene tölteniük. Nem biztos, hogy ez minden esetben csupán az ő hibájuk, holott hozzáteszem, nyilvánvaló módon én soha nem fogom azt mondani, hogy nem létezik egyéni felelősség.

Nos, ha ezeket a problémákat mind-mind megvizsgáljuk, és azt is, hogy a mostani oktatásunk mennyire felel meg, mondjuk, a dr. Benda József által meghatározott elveknek  ismerik, főleg a KDNP padsoraiban a nevét, illetve a munkáját is, „A szakadék szélén”-t, amely a magyarországi demográfiai pusztulásunkkal foglalkozik , ő föltette azt a kérdést, hogy hol vannak azok a proszociális viselkedési formák, amelyekre a fiataljainkat az iskolában kellene ránevelni. Úgy nőnek itt föl nemzedékek, hogy jó esetben 12 éven keresztül egymás tarkóját nézik a fiatalok, és az ösztönző, pozitív együttműködésről mint olyanról az iskola keretei között, a közoktatás világában nem is hallanak. Nyilván ez egy olyan új szemléletet igényelne, amitől sajnos még nagyon-nagyon messzire vagyunk. De véleményem szerint, és Benda József véleménye szerint is, talán ez lehetne az egyik lelki megalapozása annak, hogy ez az ország, ez a társadalom valóban úgy nézzen ki, mint ahogy ki kellene néznie, és azt az anómiát, azt a társadalmi bizalomvesztéses folyamatot magunk mögött tudjuk hagyni, amelybe most már évtizedek óta ezt a társadalmat beletaszították.

Ha megnézzük azt, hogy milyen súlyú problémáról van szó: itt többektől elhangzott, államtitkár asszony is azt mondta, hogy ’81-től figyelhető meg ez a probléma. Igen, ’81-től figyelhető meg a probléma. Csak hogy a súlyosságát érzékeltessem, és ezzel is azt támasszam alá, hogy a Jobbik igenis érzékeli a veszélyt, és igenis konstruktív módon fog ezekhez a kérdésekhez viszonyulni, a probléma nem ’81-ben kezdődött. Akkor vált láthatóvá. Aki egy kicsit is foglalkozott demográfiai kérdésekkel, az pontosan tudja, hogy van egy cikluseltolódás, hiszen azok a fiatal generációk, amelyek hiányoznak, nem egy-kettőre nyilvánulnak meg hiány formájában, hanem meg kell várni, míg az előző generáció kifut. S bizony ez a népesedési válság már elkezdődött az ötvenes évek végén. ’54-ben még 223 ezer gyermek született ebben az országban a nagyjából százezres elhalálozás mellett, és mostanra jutottunk el odáig, hogy 130 ezren halnak meg, és alig 90 ezren vagy még annyian sem születnek éves szinten. Tehát ha mindezt egymás mellé rakjuk, akkor jól látható, hogy ahhoz, hogy itt, mondjuk, egy 10 milliós ország ábrándképében tudjunk gondolkodni, bizony-bizony a szülőkorba lépő 45 ezernyi nőnek három gyermeket kellene vállalnia. Ugye, belátják képviselőtársaim, hogy ez milyen illúzió.

Sajnos, és tényleg sajnos, azt kell mondjam, ha önök nem bevándorlásban gondolkodnak, akkor a 10 milliós Magyarország képétől el kell búcsúznunk. Mi biztosan nem gondolkodunk ilyesmiben. Mint ahogyan napirend előtti felszólalásomban is utaltam rá, Thilo Sarrazinnak, az egykori német szociáldemokrata politikusnak, a Bundesbank egyik vezetőjének 2010 augusztusában jelent meg egy vaskos, 460 oldalas könyve a bevándorlás veszélyeiről. Tehát ha ilyen vádakkal illetnének minket, akkor nagyon kérem a konstruktivitás jegyében kormánypárti képviselőtársaimat, hogy ezeket a vádakat ne vágják a fejünkhöz, mert ha valaki nem fondorkodik ilyesféle népességcserében, akkor az egészen biztos, hogy a Jobbik, mert valóban nem ezt tartjuk a megoldásnak. (Dr. Tilki Attila: És Gyurcsány Ferenc?) Képviselőtársam, nyomjon gombot, és akkor majd elmondhatja, hogy miért telepítettek be az elmúlt néhány esztendőben 86 ezer bevándorlót Magyarországra. Erre kellene első körben válaszolni.

Az a helyzet, hogy 1958-ban csökkent a teljes termékenységi arányszám először 2,1 alá, tehát ami biztosította volna a reprodukciós szintet Magyarországon. Nem ’81-es történetről van szó, hanem még néhány évtizeddel korábbra visszamehetünk. Ez pedig, mint ahogy az előbb is elmondtam, nagyon jól érzékelteti ennek az iszonyatos problémának a súlyát. 1980-ban Magyarország lakossága 10 millió 700 ezer fő fölött tetőzött, most pedig alig 9 millió 800 ezren élnek ebben az országban. S azt is hozzá kell tennem, hogy az előbb említett és mindenféle értékítéletet mellőző, de mégiscsak jelen lévő etnikai átstrukturálódás mellett azt kell mondjam, hogy a magyarság fogyása döbbenetes volt, hiszen ezekben az évtizedekben legalább másfél millió magyar eltűnt az országból, és ebben még nincsenek benne a kivándorlók.

Ha valóban őszintén akarunk beszélni, akkor, államtitkár asszony, kormánypárti képviselő hölgyek és urak, el kell ismerni, hogy itt párhuzamos társadalmak élnek egymás mellett Magyarországon. Van egy hihetetlenül szomorú statisztikai adatok által megvert, döbbenetesen rossz demográfiai korfával rendelkező többségi társadalom, és ahogy elhangzott előttem is, van egy növekvő lélekszámú cigányság, amely integrációjának a kérdése már csak ezért is nagyon-nagyon fajsúlyos, hiszen ha ezek az arányok megmaradnak, márpedig megmaradnak, sőt egyre inkább megváltoznak, akkor, ha nem történik meg ez az integráció, ennek az országnak vége, és ez a népesedési összeomlás maga alá fog temetni mindenkit, magyart és cigányt egyaránt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
61 282 2019.03.19. 5:29  281-282

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A szerhasználókból sokszor agresszív zombit csináló dizájnerdrogok az eufemisztikusan csak szegregátumnak nevezett gettókban járványszerűen terjednek. Erről a témáról tartottak konferenciát március 9-én a Jezsuita Roma Szakkollégium és a Budapesti Református Cigány Szakkollégium szervezésében. Az esemény védnöke, Székely János szombathelyi megyés püspök hihetetlenül tragikus hangvétellel számolt be a mostani helyzetről, arról, hogy tulajdonképpen a huszonnegyedik órában vagyunk, sőt talán még azon is túl, és valóban egy második Trianon fenyeget, ha a magyar állam nem veszi komolyan ezt a fenyegetést. Amikor mi ilyesmiről beszélünk, tehát azt mondjuk, hogy a magyar állam az ország bizonyos területeit feladta, arról beszélünk, hogy bizonyos területeken no-go zónák jönnek létre hazai módra, akkor sokszor megkapjuk azt a vádat, hogy micsoda szélsőséges módon fogalmazunk. Hát, most egy megyés püspök tette meg ezt tulajdonképpen helyettünk, és rámutatott annak a tragédiájára, hogy ilyen formában milyen iszonyatos veszedelem fenyegeti az ország jövőjét. Az a helyzet, hogy az egésznek egy tragikus színezetet, aktualitást adott az egy nappal korábban bekövetkezett, egészen megdöbbentő, elborzasztó szekszárdi gyilkosság, ahol egy magából kivetkőzött pszichopata állat ölte meg a hatesztendős unokahúgát, akiből még bármi lehetett volna, viszont olyan körülmények közé született, hogy három szobában 15-en nyomorogtak egy városszéli telepen. És itt következnek, sorjáznak azok a kérdések, hogy ezt az embert, ezt a pszichopata állatot hogyan engedhették ki, és miért van az, hogy ez után a kegyetlen gyilkosság után adott esetben, ha jó magaviseletet tanúsít, akkor tízegynéhány év múlva ismételten csak a társadalomra szabadíthatják.

Előfordult már korábban is ilyen eset. Törökszentmiklóson várandós anyukák, de inkább lényeket mondanék helyette, akik hírből sem ismerik azt a Forgács István-i szentenciát, hogy fiatalon, iskola nélkül a nyomorba szülni, az bizony nem kulturális jog és erény, és nem hallották azt sem, amikor azt mondta Lakatos Attila borsodi cigányvajda, hogy a gyermek az felelősség, nem pedig állat, no, szóval, ők is ilyesféle dizájnerdrogokhoz fordultak, majdnem belehaltak, születendő gyermekeiknek pedig maradandó károsodást okoztak.

(0.20)

Az a probléma, hogy felmérések szerint az ilyesféle szerekre rászokók egyharmada 14 éves kora előtt ismerkedik meg ezekkel a mérgekkel, felük 16 éves koráig szokik ezekre rá, és nagyon gyorsan hihetetlenül drasztikus leépülést okoz ezekben az emberekben ezeknek a mérgeknek a használata, tulajdonképpen mentálisan retardált roncsokká válnak.

A szegregátumok a jelen állás szerint gettófalvakká növik ki magukat, és ezek a gettófalvak előbb-utóbb összeérnek, és valóságos járásnyi területek tűnnek el a roncstársadalmi összeomlás örvényében Magyarországon. S ha összeadjuk ezt azzal, hogy a népességrobbanás, amely ezeken a helyeken megfigyelhető, a totális társadalmi dezintegrációval párosulva egy olyan gyúelegyet alkot, amelyben tulajdonképpen a detonátor szerepét a dizájnerdrogok töltik be, akkor valóban elborzasztó jövő vár erre az országra, ha a mindenkori kormányzat ennek a kezelésére nem készül föl megfelelően. De azt is mondhatjuk, hogy ez lesz, a dizájnerdrogok megjelenése lesz az utolsó szög bizonyos helyeken az integráció koporsójában.

Valójában nem is addikciós problémáról van itt szó vagy éppen rendőrségi problémáról, bár nyilvánvaló módon nem én leszek az az ember, aki jogvédőért sikongat majd, amikor teszem azt, a TEK vagy a Készenléti Rendőrség tagjai a betonba taposnak bele olyan dílereket, akik egész közösségeket mérgeznek meg ezekkel a mérgekkel. Szóval, nem én leszek az, aki ebben az esetben jogvédőkért kiált. Viszont be kell látni azt is, hogy itt inkább egy olyan társadalmi problémahalmaz tünetéről van szó, amit kezelni kellene iskolával és a szociális ellátóhálózat megfelelő működtetésével. De amíg azt látjuk, hogy a szociális szakemberek és a pedagógusok is, akik még kellő időben meg tudnák fogni ezt az egész tragédiát és hihetetlen veszedelmet, milyen mélyen alul vannak fizetve, sokszor mennyire kiégettek, mennyire eszköztelenek, akkor azt kell látnunk, hogy a probléma valóban veszélyes. Nagyon jó lenne, ha a kormányzat ezt felismerné, és hatékonyan cselekedne, mert a jövőnk a tét, ennek az országnak a jövője a tét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
63 116 2019.03.25. 2:05  115-118

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A dizájnerdrognak nevezett mérgek iszonyatos pusztításáról rendezett nemrég konferenciát a Jezsuita Roma és a Budapesti Református Cigány Szakkollégium. Most válnak szülővé azok, akik az ilyen hihetetlenül gyorsan és visszafordíthatatlanul testi, szellemi, erkölcsi leépülést eredményező szereken nőttek fel. Az utolsó utáni órában vagyunk. A járványszerűen terjedő dizájnerdrogok fel fogják zabálni Magyarország elgettósodó, perifériára szorult térségeinek a jövőjét. Már így is számos olyan, eufemisztikusan szegregátumnak nevezett gettó van, ahol végzetesen megerősödött az integrálhatatlan létállapot, beverve az utolsó szeget is a beilleszkedés koporsójába.Nem véletlen, hogy a rendezvény egyházi védnökei második Trianon eljöveteléről beszélnek. Mi is sokszor elmondtuk, hogy ha az állam kivonul a perifériákról, akkor az ottani no-go zónákban zajló folyamatok katasztrofális összeomlást ígérnek. Nyilván nem tiltakoznánk a domesztikálhatatlan drogterjesztőkkel szembeni rendkívül kemény rendőri fellépés miatt, de itt egy komplex társadalmi problémahalmaz tünetéről van szó.

Miért nem ismeri fel a kormányzat, hogy a kivéreztetett szociális szféra emberfeletti munkát végző, végtelenül alulfizetett hétköznapi hőseinek megbecsülése nélkül esély nincsen a bajok megfékezésére? A nevelés-oktatás rendszerének megerősítése is védőfalat jelenthetne, de a pedagógustársadalom sincs felkészülve a dezintegrációs robbanással járó jelenségek kezelésére. A beavatkozást minél korábbi stádiumban kellene elkezdeni, hiszen a megtérülési ráta idővel meredeken csökken a halmozottan hátrányos helyzetű rétegeknél.

A konferencia tanúsága szerint az állam nem kezeli helyén a fenyegetést. Mikor ismerik végre fel, hogy így viszont egész térségek fognak süllyedő Atlantiszként eltűnni a roncstársadalmi összeomlás örvényében? Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
64 433 2019.04.01. 5:18  432-433

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy elöregedő országban idős honfitársaink aránya egyre nagyobb. Kulcskérdés, hogy a mindenkori hatalom hogyan viszonyul szépkorú honfitársainkhoz, és mennyire érvényesül a mindennapokban, mondjuk, a kormánypárti politikusok által a nyugdíjasnapokon oly fennen hangoztatott „Megbecsülést az időseknek! Tiszteletet az éveknek!” szlogen. Nos, az a helyzet, hogy a nersevik rezsim, a bolsevik elődjeihez hasonlóan, előszeretettel követel a Jobbik részéről is állandó elhatárolódást bizonyos általuk előrángatott, felnagyított, kiforgatott, szövegkörnyezetéből kiragadott történések okán. Most mi is egy ilyen elhatárolódást fogunk követelni a Fidesz részéről, ugyanis amit a KESMA-nak, a Közép-Európai Sajtó- és Média Alapítványnak a kuratóriumi elnöke, Szánthó úr, ennek a fideszes médiaholdingnak a vezetője megengedett magának, az döbbenetes és teljes mértékben elfogadhatatlan: 2012-ben a blogján arról írt, hogy Magyarország a behergelt nyuggerhordák országa, és ezek a nyugdíjasok tulajdonképpen…  inkább nem is idézném. (Az elnök közbeszól.) Köszönöm a megértését, elnök úr. Szóval, követeljük az elhatárolódást, és követeljük azt, hogy ez az ember mondjon le erről a felelős posztról.

Több mint ötszáz sajtótermék tartozik a holding alá, és egy ilyen irtózatosan nagy fegyver, ilyen hatalom nem való egy ilyen ember kezébe, aki több mint kettőmillió szépkorú magyar honfitársunkról ilyen gyalázatos módon mer megnyilatkozni, az nem való oda, ahol van. Szégyellje magát emiatt egyébként a Fidesz, szégyellje magát a KDNP is! Amikor Vona Gábor kiragadott nyilatkozata után végighívogatták a kormánypárti képviselők a körzetük állampolgárait, és a Jobbikkal riogatták szépkorú honfitársainkat, azt hiszem, akkor nem gondolták, hogy saját csapdájukba fognak esni.

Mi a Jobbik részéről azt mondjuk, hogy azoknak az idős embereknek, akik igenis ezt az országot, mondjuk, a háború után felépítették, és igenis évtizedeket dolgoztak le ínszakasztó munkával, megjár a megbecsülés, megjár az elismerés, és a mindenkori nyugdíjas-politikát bizony azokra az alappillérekre kellene alapozni, amelyek úgy szólnak, hogy ezeknek az idős embereknek jár a megélhetés, jár az egészség, jár a biztonság, és jár nekik a méltóság.

Egy olyan országban, ahol a hatvanéves korukat elérő embereknek tulajdonképpen az 50 százaléka krónikus vagy súlyos betegséggel küszködik, és a férfiemberek közül ötből, mondjuk, három meg sem éri azt, hogy nyugdíjas lehessen, nem éri meg egyszerűen azt, hogy az unokákkal foglalkozhasson, a hobbijának áldozhassa magát, egészségről beszélni, azt hiszem, hogy illúzió sajnos. És megélhetésről is illúzió beszélni, amikor egy átlagos magyar nyugdíjas a kormánypártok által olyannyira felmagasztalt emelés után átlagosan napi 121 forint nyugdíjemelésben részesül, megtaposva, meggyalázva azokat az alapelveket, amelyek úgy szólnának, hogy Magyarországon igenis szükség lenne differenciált nyugdíjemelésre, mert mégsem járja az, hogy a többmilliós nyugdíjban részesülő nersevik elvtársak adott esetben több ezer vagy több tízezer forintos emelésben részesüljenek naponta, miközben sok magyar honfitársunknak az össznyugdíja nem éri el ezt a szintet.

Nem lehet beszélni megélhetésről akkor, amikor az Unió átlaga úgy néz ki, hogy 13 százalékot fordítanak GDP-arányosan nyugdíjra, Magyarországon ez 9 százalék, és 2010 óta, tehát az elmúlt kilenc évben megduplázódott a nyugdíjasszegénység Magyarországon. Nem lehet beszélni egészségről akkor, amikor háromszor-négyszer akkora arányban vágják le cukorbeteg, zömmel idős honfitársaink lábát, merthogy ez olcsóbb, és nem lehet beszélni méltóságról akkor sem, meg biztonságról, amikor több tízezres várólisták alakultak ki, és egész egyszerűen lehetetlen bejutni szociális gondozó intézményekbe.

Nem lehet beszélni méltóságról akkor sem, amikor, mondjuk, február 9-én a magyar Nyugdíjas Parlament nem tarthatta itt, az ország házában az ülését, mert a narancsos urak mindenféle indokkal ezt lehetetlenné tették, és máshol kellett hogy megtartsa az a négyszáz küldött azt a nagyon fontos konferenciát, amelyen beszámoltak arról, hogy mégis mire lenne szüksége a magyar idős társadalomnak. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Mi ezt szem előtt tartjuk, sajnos a kormány nem, pedig ideje lenne és illő lenne meghallani idős honfitársaink hangját. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
65 61 2019.04.02. 5:17  60-61

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét egy olyan, nem kormányzati zsúrpubiknak való vidékre, szűkebb pátriámba invitálom képviselőtársaimat, amely bizony pontosan olyan terra incognita a kormánypárti padsorokban ülő sok-sok képviselőtársam számára, mint amilyen volt, mondjuk, Livingstone idején Belső-Afrika a londoni kávéházak egzotikumra éhes törzsközönségének.Nos, ez az a vidék, Somogyország, az, ahol a regisztrált álláskeresők száma 15 ezer fő. Ez összességében több ebben a 300 ezres megyében, mint az 1 millió lélek által lakott három nyugat-magyarországi megyében összesen. Ha délebbre megyünk, a Kaposvártól délre elterülő részeket vesszük górcső alá, akkor azt látjuk, hogy a Barcsi, a Nagyatádi vagy éppen a Csurgói járásban, kormánypropaganda ide vagy oda, de 20 százalékos a munkanélküliség.

(13.10)

Ezek azok a települések, ezek azok a kis falvak, amelyek az itteni választókerületnek a többségét alkotják, ahol bizony már nincsen orvos, nincsen iskola, sok esetben még bolt sincs. Van azonban, hogy idegen tollakkal ékeskedjek, és az Alfahír kiváló újságírójának, Balogh Gábornak a jelzőit alkalmazzam: van bizony egy-kettő Döbrögi minden faluban, akik a saját közösségük zsírján ereszkedtek bele, és adott esetben úgy viselkednek, mint Pócs képviselőtársunk, a munkásukat skrupulus nélkül bezárják egy kazánba. Szóval, ilyen vidéken élünk, és az itt élő emberek életminősége bizony nem lesz jobb, ha a központi kormányzat nem figyel oda.

Nézzük meg, hogy milyen ígéreteket tettek Dél-Somogy vagy éppen Délnyugat-Baranya lakossága számára a 6-os út felújítása kapcsán! 2013 áprilisában, tehát lassan hat esztendeje volt egy kihelyezett kormányülés a kicsiny, még 500 lelket sem számláló Baranya megyei Kémesen, ahol a miniszterelnök bizony megígérte, szinte kifacsarta az ígéretet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető miniszterből, hogy 2018-ra el fog érni az autópálya egészen Barcsig. Ugyanis Barcs, tehát Dél-Somogy számára a normális összeköttetés a Baranya megyei székhellyel életbevágó fontosságú. Ha nem történik ebben a kérdésben nagyon gyorsan érezhető javulás, előrelépés, akkor ez a térség menthetetlenül lehanyatlik, és az lesz, amit most látunk: az a demográfiai erózió, amiről egyébként itt előbb Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is beszélt, és ami az ilyen területeket fokozottan érinti, az visszafordíthatatlanná válik. Ide nem érkezik tőkebefektetés, itt álom lesz az, hogy bármiféle munkaerőpiaci integrációról beszéljünk az itt élő emberek körében. Az előbb felvázoltam, hogy milyen szomorú statisztikai számokkal rendelkezünk.

Kérem szépen, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ezek az aprófalvak, amelyek itt helyezkednek el, még inkább elszigetelődnek, a spontán szegregáció visszafordíthatatlanná válik, egyre inkább etnikailag homogénné válnak az itteni kistelepülések. Ebből a helyzetből nem lesz visszaút. Ugyanis, ha valakit, még ha korábban integrálódott is, egy ilyen halmozottan hátrányos helyzetű településen ér ez a szegregálódás, akkor megfigyelhető adott esetben egy disszimilációs folyamat is. És ha azok, akiknek a társadalmi mobilitása nagyobb, elmennek innét, márpedig elmennek, hiszen ha megnézzük a diplomások arányát a somogyi 2. választókerületben, tehát ami a Belső- és Dél-Somogyot felöleli, akkor azt látjuk, hogy ez az országos szintnek csupán az egyharmada. Mit jelent ez? Aki él és mozog, aki egy kicsit is agilis, és aki teheti, az elmegy onnét sajnos erről a gyönyörű tájról, kénytelen, de ott kell hogy hagyja.

És ha ezekből az ígéretekből, például az útépítés ígéreteiből, amit még egyszer mondom, Orbán Viktor ígért meg 2013-ban, nem lesz semmi, és amit 2014. október 27-én Fónagy államtitkár úr is megerősített egy akkori kérdésemre válaszolva, akkor ennek a térségnek a sorsa megpecsételődik.

Kormánypárti Urak! A pénzforrásokat nem kellene ellopni. Volt önök között olyan, aki egyébként kimondta, hogy Viktor, vedd már észre, ezek maffiózók, amikor arról volt szó, hogy hogyan nyúlják le a vidékre szánt forrásokat, ő megtörte a narancskartellnek a hallgatási törvényét, az omertát, meg is lehet nézni, hogy mi lett, mondjuk, Tiffán képviselő úrnak a sorsa. Nincs már itt! Nagyon oda fogunk figyelni arra, hogy ez a térség megkapja azt a következő évre vonatkozó költségvetésben, ami megilleti, és számon fogjuk kérni ezeket az ígéreteket önökön minden egyes alkalommal, mert a dél-somogyi emberek többet érdemelnek. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 96 2019.05.27. 3:15  95-103

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar Nyugdíjas Parlament nemrég tartotta kongresszusát, ahol Budapest és 19 megye 400 küldötte képviseltette magát. Mondhatni, megszoktuk már, hogy a kormány alattvalónak nézi az állampolgárokat, és ennek a szellemiségnek a jegyében nyűgként, teherként és olcsón megvehető szavazógépként tekint több mint kétmillió szépkorú honfitársunkra is. Noha az Országházban szerették volna tartani a gyűlésüket, ezt a narancsos urak megalázó, pökhendi módon nem tették lehetővé, így az ELTE gólyavári előadója fogadta be végül a magyar nyugdíjasok delegáltjait.A magyar népesség súlyosan elöregedett, a korfát tektonikus erejű átalakulások rázzák. A most nyugdíjba vonulók születésének idején még csak 10 százalék volt a 65 éven felüliek aránya, ezért kulcskérdés, hogy milyen és milyen lesz a hatalom időspolitikája a század közepére, amikor majd az egyharmadot is eléri az arányuk. A kormány azt szeretné, hogy az idősek zárják magukra kifűtetlen házaik ajtaját, hogy tolják félre a kiváltatlan recepteket és csekkeket, hogy ne gondoljanak arra, miért csak telefonon tarthatják a kapcsolatot Nyugatra kényszerített gyermekeikkel és unokáikkal, hogy ne firtassák, miért könnyen ellopható stadionbetonba, továbbá esztelen presztízsberuházásokba öntik a forrásokat az egészségügy és a szociális ellátórendszer rendbetétele helyett.

A kormány azt szeretné, hogy a nyugdíjasok egyetlen társa a százmilliárdokkal kitömött, közszolgálatinak hazudott agymosoda legyen. A Jobbik viszont nem ilyen társadalmat képzel el. Minden normális időspolitikának négy pilléren kellene nyugodnia: egészség, megélhetés, biztonság és méltóság. Ezek, amikre a magyar nyugdíjasok is vágynak. De minderről addig nem beszélhetünk, amíg a 60. életévüket megélők fele tartós fogyatékossággal vagy krónikus betegséggel vág neki a nyugdíjaséveknek, már ha egyáltalán megérik azt, és munkából nem egyenesen a temetőbe viszik őket.

Nem beszélhettünk erről, amikor az elmúlt 8 év alatt, illetve most már 9 év alatt kétszeresére nőtt a nyugdíjasszegénység aránya, és egy átlagnyugdíjasnak napi 121 forint emeléssel szúrják ki a szemét. Amikor az idősek sok helyen nem érezhetik magukat biztonságban a két lábon járó, öregező sakáloktól  gondoljanak csak a hajdúhadházi rettenetes esetre, ahol újfent csak tort ült a kőkorszaki brutalitás -; amikor évente 4 ezer cukorbeteg lábát vágják le, arányait tekintve háromszor annyit, mint az európai átlag, mert az olcsóbb; amikor az elmúlt évek alatt csupán pár darabbal nőtt a bentlakásos szociális intézmények férőhelyeinek száma, miközben 30 ezres várólista van, akkor ott se egészség, se megélhetés, se biztonság, se méltóság.

A nyugdíjasszervezetek fő követelése, kérése az lenne, hogy hallgassák meg őket, egyeztessenek velük, a kérdésük pedig, hogy miért nem vezetik be a magyar indexálást, a vegyes indexálást. Erre válaszoljon, államtitkár úr! (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
67 100-102 2019.05.27. 1:23  95-103

ANDER BALÁZS (Jobbik): Államtitkár úr, volt egy olyan naiv reményem, hogy megajándékoz egy új élménnyel, nevezetesen, hogy őszintén fog válaszolni, ehelyett mellébeszélt, itt felhozta Vona Gábort is. Miért nem beszélt annak a médiaszörnyeteg-vezetőnek a nyilatkozatáról, blogbejegyzéséről, ugye a KESMA vezetőjéről beszélek, amely 500 sajtóterméket tart a kezében, aki úgy nyilatkozott a magyar nyugdíjasokról, hogy behergelt nyugdíjashordák, nyuggerhordákról van szó, ha róluk beszélünk, illetve Magyarország a műfogsor-lehelletű, baltaarcú apuk és anyuk világa? Miért nem erről beszélt? Miért nem ezt idézte, tisztelt államtitkár úr? Elmondom, hogy miért. Azért, mert többek között ennek az embernek is az a feladata, meg ennek a médiaholdingnak, hogy rettegésben és szegénységben tartsa a magyar nyugdíjasokat. Úgy, ahogy Varga miniszter úr szerint az a kormány dolga, hogy a béreket lent tartsák, önöknek pedig az a feladata (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a nyugdíjakat lent tartsák, hogy ezzel tudják kézben tartani a magyar nyugdíjasokat, és olcsón megvenni…

ELNÖK: Válaszát várom, képviselő úr!

ANDER BALÁZS (Jobbik): Nem fogadom el ezt a választ, ez nevetséges válasz volt, államtitkár úr! Köszönöm, de nem! (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
69 100 2019.06.03. 2:11  99-102

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszorosan letelt a két hét, de időről időre sokkoló brutalitású hírek látnak napvilágot az emberbőrbe bújt, két lábon járó, öregező sakálok indokolatlanul erőszakos gaztetteiről.A minap hajdúhadházi otthonában vertek agyon hatezer forintnyi prédáért és némi édességért egy idős férfit olyanok, akiknek családi példaképei börtöntöltelékek, háziállatai pitbullok, és már nagyon korán megismerték a zombidrogok világát, de azon kívül semmi mást.

A kőkori erkölcsi színvonalon élő, rettenetes bűncselekményeket elkövetők semmiféle emberi vonást nem mutatnak, hiszen embertársaikra csak zsákmányállatként tekintenek, pont, mint az igazi sakálok, mert áldozataik rendszerint a magukért kiállni képtelen öregek, magányosok, védtelenek közül kerülnek ki. A migránsokkal riogató, a magyar társadalomnak védelmet ígérő, de az ország egyre nagyobb területeiről kivonuló államhatalom számos településen magára hagyta a rettegésben élő, törvénytisztelő polgárokat. A méltatlanul kezelt, alulfizetett kisrendőrök sorra szerelnek le a testülettől, az ügyészség pedig sokszor inkább a bűnözőket mentegeti.

A Jobbik viszont soha nem fog belenyugodni abba, hogy a domesztikálatlan ordasoké legyen az ország, és hiszünk abban, hogy az elkövetők igavonó baromként robotolva kellene hogy visszafizessék a társadalomnak mindazt a kárt, amit elkövettek ellene.

Kérdezem, miért hagyják, hogy a szociálparazita, bűnöző életmódra berendezkedett rombolók túszává váljon számos település. Szerintünk azért, mert aljas játékot űznek, tudják, hogy mindez törvényszerű ellenhatást szül, de így a Fidesz újra a centrális erőtérbe tudja magát majd pozicionálni. Az pedig, hogy mi történik a szociopaták által terrorizált vidékkel a védett lakóparkok falai mögött, önöket már nem nagyon érdekli, de azért mégiscsak kíváncsi lennék a magyarázatra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
69 204 2019.06.03. 5:23  203-204

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Június első vasárnapja pedagógusnap, az erkölcsi és anyagi megbecsülés helyett ilyenkor szokták általában olcsó malaszttal, tehát kegyes, üres beszédből álló frázisokkal kifizetni a nemzet napszámosait, a pedagógusokat itt Magyarországon. Ilyenkor a szakmai, szervezeti és költségvetési önállóságuktól megfosztott köznevelési vagy éppen felsőoktatási intézmények dolgozói mind-mind felteszik maguknak a kérdést, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma gondos gazdája-e ennek a területnek, vagy pedig egy impotens gólem, amelyben olyan politikai aktorok cselekszenek, akik sokszor csak pártkatonaként, nemegyszer rosszindulattal viszonyulnak ehhez az ágazathoz.

Minden rendű és rangú tanító, tanár, pedagógus felteszi ezeket a kérdéseket, ugyanis ennél fontosabb kérdés a mostani Magyarországon, hogy a legfőbb humántőke-képző rendszernek mi lesz a sorsa, és azt miként becsüli meg a mindenkori kormányzat, tulajdonképpen nincs is Magyarországon. Azt kell mondani, és ki kell mondani, hogy a nemzet napszámosait módszeres munkával a kormány cselédjeivé igyekszenek degradálni. Márpedig ezeknek az embereknek, ezeknek a tanároknak a kezében kellene hogy legyen Magyarország versenyképességének aranyfedezete, az, hogy a fiatalok tehetségét és tudását fejlesszék.

Szép terveket hallunk itt a kormányzat részéről azzal kapcsolatosan, hogy 2030-ra Magyarország bekerül az öt legélhetőbb európai ország közé. Jelen állás szerint viszont azt kell mondani, hogy ez valamiféle delíriumban megszületett lázálom csupán. Hozzáteszem, hogy nyilvánvaló módon sajnos, hiszen ha minden úgy megy tovább, mint ahogy azt látjuk, akkor ebből nem lesz semmi.

Hiszen mi lenne a sikernek a kulcsa? Nem más, mint kiművelt emberfők sokasága, az, hogy a közélet iránt, a közéleti kérdések iránt érdeklődő fiatalokat neveljenek fel a pedagógusok. Az, hogy megteremtődjék Magyarországon egy olyan széles középosztály, amelyhez a csatlakozás nem valamiféle science fiction, hanem egy kézzelfogható lehetőség lenne Magyarországon. Szóval, egy igazságos társadalmat kellene létrehozni. Ehelyett viszont azt látjuk, hogy a kormányzati társadalomfilozófia nem szól másról, mint arról, hogy a magyar nemzet tagjait a futószalaghoz kell láncolni, és legyen egy bérrabszolgákból álló, lebutított társadalom itt Magyarországon, ami az önök hatalmi igényeit messzemenően kiszolgálná.

Látni kell, hogy az alacsony tudás alacsony hozzáadott értéket és alacsony fizetéseket fog eredményezni, ennek pedig az lesz a szomorú következménye a továbbiakban is, hogy a V4-államok között is az exporton belül Magyarországon a legalacsonyabb a hozzáadott érték. Nem lesz itt semmi a társadalmi mobilitásból, nem lesz itt semmi a versenyképességről szőtt álmokból, és nem lesz semmi a konvergenciából sem. Ehhez igazítják a pedagógusokkal kapcsolatos politikájukat is, hiszen azoknak a tanároknak, akik sok százezernyi hátrányos helyzetű vagy éppen halmozottan hátrányos helyzetű diákkal kell hogy foglalkozzanak, az ő fejlesztésükkel, differenciált oktatásukkal, integrálásukkal és sokszor a szocializálásukkal, bizony-bizony nem nyújtanak semmit.

Ez a pedagógustársadalom elöregedett, a hatalom adminisztratív, centralisztikus és bürokratikus ellenőrzés alá vonta őket, nem mellesleg pedig alulfizetettek is. Hogyan lehetne kibontakozást elérni, amikor még az államtitkár is arról beszél, hogy az lesz majd itt a megoldás, amikor nem a fizetések vonzzák erre a pályára, erre a csodálatos, gyönyörű pályára a pedagógusokat? Ne vicceljünk! Ez megalázása a pedagógusoknak, a magyar társadalomnak, azoknak az embereknek, akik valóban a nemzet napszámosaiként dolgoznak, és akiktől önök az elmúlt években több mint 100 milliárd forintot elvettek. Hiába mondják azt, hogy ismét, újra és megint emelkedett a tanárok fizetése, évek óta a mostani vetítési alaphoz kötik a tanároknak a bérezését, ezért még egy pályakezdő pedagógus esetében is azt mondhatjuk, hogy 50 ezer forintot vesznek el tőlük havonta, és a pedagógusok átlagbére a diplomás átlagbérnek csupán a 60 százalékát éri el Magyarországon.

Ezen kellene változtatni, államtitkár úr. Fölidézhetném itt Ember Jánosnak az 1886-os munkáját, amiben a magyar néptanítók sanyarú anyagi helyzetéről szól. Jelzem: sokkal-sokkal jobban álltak még akkor is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
70 202 2019.06.11. 2:09  199-210

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánkban mintegy félmillió fogyatékossággal és körülbelül másfél millió tartós betegséggel élő honfitársunk él. A várható élettartam hét évvel rövidebb, mint Európa szerencsésebbik felén, a férfiak egyharmada meg sem éri egyébként a nyugdíjkorhatárt, aki pedig mégiscsak eljut odáig, azoknak körülbelül az ötven százaléka valamilyen krónikus betegséggel küszködik. Hogyan viszonyul ezekhez az emberekhez a kormányzat, hogyan viszonyul hozzájuk a narancskartell? Úgy, hogy szabadon kizsigerelhető igavonó baromnak tekinti ezeket az embereket, munkaerőállatnak tulajdonképpen, és ha már nem tudnak róluk több bőrt lenyúzni, akkor aztán adott esetben elküldik őket az egzisztenciális vágóhídra, mint ahogy történt 2012. január 1-jével, amikor megváltoztak a nyugdíjszabályok. Az egész magyar nyugdíjrendszer változása bizony azt okozta, hogy a rokkantsági és a baleseti nyugdíjasok egy jelentős részét nemes egyszerűséggel kormánypárti oldalról lerugdalták a Taigetoszról. Ugye, Taigetosz volt az a hegy az ókori spártaiaknál, ahová az életképtelennek ítélt csecsemőket rakták ki meghalni. Valahogyan így tekintettek ezekre az emberekre itt, a Fidesz padsoraiban is, hiszen jobban féltette Orbán Viktor a saját pénztárcáját attól, mint hogy ezeknek az embereknek méltó megbecsülést adjon, és zokszó nélkül löktek oda tízezreket olyan élethelyzetbe, amit ezek az emberek nem érdemeltek meg. Szociális érzékenységből önök levizsgáztak, ez egy szociopata, vegytisztán neoliberális szemléletet tükrözött, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy tort ült annak a szellemisége, hogy annyit érsz, amennyi vagy, és ha már a munkaerőd sem olyan, ami nekünk megfelelő, akkor téged leírunk. Így jártak ezek az emberek.

Azt mondja a Jobbik egyébként, hogy mindent vissza, igenis ezeknek az embereknek megjár a teljes körű kárpótlás. Ezenkívül azt hirdetjük, hogy valódi esélyegyenlőséget kell nyújtani azoknak a honfitársainknak, akik baleset, betegség vagy éppen az ínszakasztó munka miatt, de megrokkantak. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
76 136 2019.06.20. 2:07  1-163

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vinnai képviselőtársam nagy beleéléssel és szakértelemmel beszélt itt a szakképzés kérdéseiről, a felnőttoktatásról, a lemorzsolódás kérdéseiről. Viszont azt látni kell, hogy mire ezek a fiatalok odakerülnek a szakképzés rendszerébe, addigra olyan primer szocializációs veszteségeket szenvedünk el, szenved el az egész társadalom, ők maguk elsősorban, amelyeket a közoktatás világa abban a későbbi időpontban már nem nagyon tud orvosolni. Tehát nagyon jó az ösztöndíjaknak az emelése, ezt például teljes mellszélességgel támogatni tudjuk. De ahhoz, hogy itt normális, átfogó megoldás tudjon születni, a korábbi időpontra, életkezdésre kellene koncentrálni.James Heckman közgazdász, Nobel-díjas tudornak a neve a képviselőtársam számára bizonyára mond valamit. Ő mondta ki azt, hogy az oktatásba való befektetés az idővel arányosan csökken, és az alacsony családi háttérindexszel rendelkező diákok esetében, képviselőtársam az ország keleti részéből jött, pontosan érti, hogy miről beszélek, tehát az alacsony családi háttérindexű diákok esetében ez a csökkenés ez nagyon-nagyon meredek az idő előrehaladtával.

Tehát korai időpontban kellene beavatkozni, erre van egyébként nekünk módosító javaslatunk is a költségvetéshez, ilyen például a „Biztos kezdet” gyerekházaknak a fokozott támogatása, illetve ilyen a tanodaprogramnak a támogatása is. A tanodákban dolgozó pedagógusok tulajdonképpen tűzoltómunkát végeznek, és sok esetben éppen azt akadályozzák meg, hogy az olyan leszakadó, elgettósodó térségek, mint ahonnét ön vagy éppen én érkezem, azok menthetetlenül elsüllyedjenek.

Kérdezem, miért nem támogatja ezeket a kezdeményezeseket megfelelő és nagyobb mértékben a kormányzat. Mi megtaláltuk azt a másik lábat is, ahonnét el lehetne venni, például a soha meg nem térülő Budapest-Belgrád vasút tétele egy ilyen dolog, vagy éppen a kormányzati kommunikációs költségektől lehetne elvonni ezekre a társadalmilag sokkal-sokkal égetőbb kérdésekre. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
77 40 2019.06.21. 14:01  1-62

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felveszem akkor azt a fonalat, amit itt Kósa Lajos képviselőtársunk elejtett. Az egyik ellenzéki felszólalással kapcsolatosan kritizálta, hogy az államadósságot nem lehet nominálisan vizsgálni, azt GDP-arányosan kellene nézni, és hogy milyen jól áll az ország. Nos, akkor ezt vonatkoztassuk az oktatási kiadásokra is. Szerintem akkor ez, képviselőtársam, így lenne igazságos. És hogyha így cselekszünk, akkor azt látjuk, hogy a teljes költségvetési tortából a magyar oktatásügy 10,1 százalékkal részesedett tavaly, illetve ebben az évben. Ez a következő évre vonatkoztatott költségvetés kapcsán 9,7 százalékot mutat csupán, tehát visszalépés tapasztalható. A teljes kormánypárti propagandasajtó attól harsogott, hogy a következő évre vonatkoztatva az oktatás területe 48 milliárd forinttal többet kap Magyarországon. Képviselőtársaim, ez a 48 milliárd forintos többlet az inflációt sem fogja fedezni, erről van szó.

(11.00)

És hogyha tovább vizsgálódunk, akkor  ez önöknek nyilván nem fog tetszeni, de  azt mondom, hogy önök annyit szánnak jövőre pluszjuttatásként az oktatási területre, amennyit a Mészáros família a cégeiből extraprofit gyanánt kilapátol.

Hogyan lesz ebből sikeres ország? Hogyan lesz ebből fellendülés? És hogyan leszünk 2030-ra így Európa ötödik legélhetőbb országa? Megmondom: sehogy. Ugyanis az az elgondolás, ami ebből a költségvetési tervezetből, legalábbis annak az oktatásüggyel kapcsolatos filozófiájából kibontakozik, az nem más, mint egy neoliberális és társadalomellenes dogma. Ugyanis önök nem ismerték fel azt, hogy ezt az országot csak úgy lehetne valóban egy olyan növekedési pályára állítani, amely valóban tartós, hogyha sokkal több forrást juttatunk az oktatásügyre. GDP-arányosan ez a 4 százalék körüli összeg ehhez édeskevés. Egy nagyon bátor, nagyon határozott lépésre lenne ahhoz szükség, hogy ez a szint elérje azt a 6 százalékot, amivel valóban nagyot tudnának önök alkotni, és valóban érdemi elmozdulás lenne megfigyelhető.

Fel kellene fogni azt, hogy a legfőbb humántőkeképző rendszer Magyarországon az oktatásügy  az oktatásügy! , és hogyha önök itt elmondják, hogy mennyi beruházás történt, amit teljesen természetes módon mi támogatni tudunk, és hogyha nem nagyon lóg ki a lóláb, és nem valamelyik haveri cég végzi ezeket az iskolafelújításokat, a tanterem-felújításokat, az uszodaberuházásokat, és ha ezek az épületek már, mondjuk, az átadást követően a második napon nem áznak be, akkor azt mondjuk, hogy helyes, ezt is kell csinálni. De oda kellene figyelni arra a szereplőre is, amelyről bizony ez a költségvetési tervezet megfeledkezik, amely nem más, mint a pedagógusoknak a köre. Az ő személyi juttatásaikra  tessék megnézni a költségvetés tervezetét!  jövőre összesen 1 százalékkal több forrás van előirányozva, összesen, tehát 150 ezer pedagógusról beszélünk a közoktatás területére vonatkoztatva, összesen körülbelül 5 milliárd forintos többlettel, 1 százalékos többlettel számolnak a személyi juttatások terén. 5 milliárd forint 150 ezer pedagógusnak, 50 milliárd forint extraprofit a Mészáros famíliának. Azt hiszem, hogy ennél szembetűnőbb, igazságtalanabb aránypárokat itt felállítani nem is lehetne.

Igenis fel kellene fogni azt, hogy a legfontosabb termelési tényező nem más, mint a nagy hozzáadott érték előállítására képes emberi tudás, ez pedig nem fog menni másként, mint hogy megbecsülik azokat a dolgozókat, akik ezt a tudást megpróbálják átadni a jövő generációjának, amely jövő generáció valóban ennek az országnak az aranyfedezetét képezi. Nincsenek hatalmas olajmezőink, gyémántbányáink, és lehetne sorolni ezeket a természeti erőforrásokat, amelyeknek híján vagyunk, de lennének jó esetben kiművelt emberfőink, akik ezt az országos sikeressé tudnák tenni.

Önök oly sokszor hivatkoznak Klebelsberg nevére, nem véletlenül nevezték el róla azt az intézményfenntartó központot is. Klebelsberg mit mondott? Az új honvédelmi tárca, az az oktatásügy. Kósa Lajos képviselőtársam gyökeresen másról beszélt, egészen más koncepció bontakozott ki abból, amit ő képviselt, és amit néhány évtizeddel ezelőtt a trianoni katasztrófát követően, mondjuk, Klebelsberg megvalósított itt Magyarországon, és valóban egy olyan növekedési pályára állította a megcsonkított, agyonnyomorított és halálra ítélt kicsi csonkaországot, amely, azt hiszem, örök példát állított a mindenkori oktatásirányításnak, oktatáspolitikának Magyarországon.

Június 6-án, amikor Rétvári államtitkár úr a Fejér megyei Válon egy projektzáró rendezvényen elmondta azt, hogy megéri az oktatásba fektetni, én ennek roppant mód megörültem, ittam az ő bülbül szavait, és azt gondoltam, hogy itt valóban majd egy olyan markáns változás fog bekövetkezni, ami előremozdítja ezt a területet. Arra is gondolhattam volna, hogy ő megfogadta a pedagógia megújulás  tulajdonképpen  irányítását magára vállaló komplex alapprogramot irányító Révész Lászlónak a szavait, aki kifejtette bizony, hogy akkor lesz sikeres az oktatás, hogyha oda a legjobb diákok kerülnek majd be, őbelőlük, a legjobb diákokból lesznek azok a tanárok, akik ezt át tudják adni, viszont őket anyagilag és erkölcsileg is meg kellene becsülni.

Azt gondoltam, hogy az államtitkár úr elolvasta, mondjuk, a Nemzeti Pedagógus Karnak a jelentését, és rádöbbent arra, hogy bajok vannak, amikor száz végzett pedagógusból negyven kezdi el ezt a gyönyörű pályát, aztán ebből a negyvenből villámgyorsan lemorzsolódik az egyharmaduk, mert a körülmények olyanok, mert nincsenek anyagilag és erkölcsileg megbecsülve.

Aztán azt is gondolhattam volna, hogy mondjuk, az államtitkár úr leporolta Ember János 1886-os munkáját, levette a polcról. Ember János írta A magyar néptanító anyagi helyzete című örökbecsű könyvet, amelyben hosszú-hosszú oldalakon azon kesergett, hogy egy kezdő falusi elemi iskolai tanító csupán a háromszorosát keresi egy mezőgazdasági munkás bérének, és ez a szorzó nyugdíj előtt állva is csak hatszoros.

Nézzük akkor meg, hogy hogyan állunk most ebben a helyzetben! Vegyük, mondjuk, akkor a FEOR 9331-es besorolás szerint a sertésetetőt vagy éppen a gyógynövénygyűjtőt, tehát egyfajta ilyen egyszerű mezőgazdasági munkást: ők  hála a minimálbér-növekedésnek  hellyel-közzel olyan 100 ezer forintot hazavisznek akkor havonta most ezért a munkáért. De egy kezdő tanár, tanító hazaviszie ennek a háromszorosát, tehát a nettó 300 ezer forintot? Vagy éppen nyugdíj előtt állva hazaviszie a 600 ezer forintot? Nyilvánvaló módon nem. A kezdő pedagógusokra jellemző, különösen őrájuk igaz az, hogy éhbérért dolgoznak, és az a fizetés, amit kapnak, mondjuk, egy olyan helyen, ahol olyan lakhatási válság van, mint Budapesten, és az albérletárak messze elszálltak, semmire nem elegendő.

Szóval, gondolhattuk volna, hogy ezt a munkát fellapozta, és erre vonatkoztatva ígér nekünk itt a költségvetés kapcsán majd Rétvári államtitkár úr ilyesféle javulást. Vagy éppen olvasott egy kis Polónyi Istvánt, aki azt írja, hogy rosszul fizetett, alulmotivált, alacsony presztízsű tanárok vannak a pályán, és így nagy eredményt elérni igazándiból nem nagyon lehet. Vagy meghallotta a McKinsey-jelentést, amely már ugyan 2007-es, de ott is olyan alapigazságokat fektettek le, hogy az oktatás kulcstényezője a pedagógus, és hogyha ez a pedagógus nincsen becsülve, akkor itt érdemi előrelépésről nem beszélhetünk.

Ugyan Bódis államtitkár úr azt mondta, hogy akkor lesz majd itt kibontakozás és paradigmaváltás, hogyha nem azok mennek a pedagógusi pályára, akik ezt elsősorban egyfajta kereseti forrásnak tekintik. Uramatyám! Szerintem ő maga sem gondolta át ezt a mondatot, mielőtt kiejtette a száján. Tehát tényleg azt képzeli bárki, hogy azért megy ma valaki Magyarországon pedagógusnak, mert ezen a pályán olyan iszonyatosan jók a kereseti lehetőségek? Ez nagyon-nagyon távol van az igazságtól.

A szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete nem véletlenül kezdett el működtetni egy úgynevezett bérnyomásmérőt, ami megmutatja, hogy a propagandaszólamokkal ellentétben évek óta hány forintot húztak ki itt a pedagógusoknak a zsebéből. Ez alapesetben, egy kezdő pedagógus esetén is havi szinten 50 ezer forint lehet, egy több évtizede a pályán lévő, minősített pedagógus esetén viszont már elérheti a 100 ezer forintot is, ugyanis a vetítési alapot rögzítették a 2014-es 101 500 forintos minimálbérhez, és azóta sem hajlandóak ezt növelni. Márpedig igenis növelni kellene a mindenkori minimálbér összegére ahhoz, hogy ez a pálya, a tanári, tanítói pálya meg legyen becsülve, és valóban a legjobbakat vonzzák arra a pályára, ahol ezek az emberek a szemünk fényével, a gyermekeinkkel foglalkoznak.

Aztán gondolhattuk azt is, amikor bejelentette ezt az államtitkár úr  aki most sajnos nincs itt , hogy olvasott William Pettytől, aki már 1676-ban az emberi tőkéről értekezett, aztán hogy eszébe ötlöttek a tudományos paradigmává váló emberitőke-elméletek Schultz révén, de ebből semmi nem valósult meg, mert megint csak vissza kell kanyarodnunk a rideg számokhoz, amelyek azt mutatják, hogy a kormányzat nem értékeli súlyán ezt a területet, és nem érzi azt hogy itt igen-igen komoly bajok vannak. És az a nyugdíjbomba, ami itt ketyeg a magyar oktatásügy alatt, az fel fog robbanni, rengeteg pedagógus nyugdíjba vonul, és egészen egyszerűen nem lesz ott az utánpótlás, mert ilyen feltételek közepette ezek a fiatalok nem fogják a tanári pályát választani.

(11.10)

Gondolhattuk volna azt is, hogy a tavaly májusi MTA-közgyűlés kinyilatkoztatását magára vonatkoztatja államtitkár úr. Az MTA azt mondta, hogy a közoktatás területére fordított költségvetési források nem elegendőek, és a társadalmi elvárásoknak sem megfelelőek. Így viszont nem lesz minőségi oktatás, ha maradunk ezen az úton. Ugyan hatékonynak nevezhető az oktatásügy  és ez lehet, hogy sokaknak a fülét megüti , a hatékonyság nem jelent egyértelmű eredményességet. Az oktatási hatékonysági indexek azt mutatják, hogy a negyedikek vagyunk vagy voltunk a legutolsó felmérések szerint az OECD-országok között, tehát a pedagógusok, amit ebből a keretrendszerből ki lehet hozni, megteszik, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tehát innét, a Jobbik-frakció soraiból is köszönetünket, hálánkat, tiszteletünket fejezzük ki azoknak a pedagógusoknak, tanároknak, tanítóknak, akik ezen a pályán mindent elkövetnek azért, hogy gyermekeinkből, a jövő reménységeiből valóban kincseket neveljenek ennek az országnak.

Így semmi nem fog azon változni, képviselőtársaim, hogy a magyar oktatásügy nem biztosítja az életbevágó fontosságú mobilitást ezeknek a gyermekeknek; semmi nem változik azon, hogy a családiháttér-index determinálja tíz- és százezernyi fiatal magyarországi életsorsát. Ehhez föl kellene ismerni azt, hogy jobban oda kellene figyelni erre a területre, el kellene fogadni azokat a módosító indítványokat, amelyeket én magam is és a Jobbik frakciójának többi tagja ehhez a költségvetési javaslathoz fűzött, el kellene legalább ezeket olvasni. Kiderült, hogy tavaly nem olvasták el, befuthatott a Költségvetési bizottság elé a pajkaszegi kakaósbriós-szobor felújítására vonatkozó tervezet is. Azóta egy kicsit talán most már ezen az állásponton módosítottak, Jakab Péter képviselőtársam Orbán-szobor felállítását célzó javaslatát Kövér László elutasította.

Én azt kérem önöktől, képviselőtársaim, hogy figyeljenek oda az összes többi módosítónkra is, és támogassák azokat; úgy lesz valami ebből az országból. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
77 68 2019.06.21. 15:08  63-114

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Elnök Úr! Képviselőtársaim! Vidéki középiskolai tanárember vagyok magam is, három gyermek édesapja. Kisfiaim 4, 8 és 13 évesek. A legnagyobbik, Botond éppen ma ünnepli születésnapját, úgyhogy innét is szia, kicsim. (Ungár Péter közbeszólására:) Köszönöm szépen. (Derültség és szórványos taps.) Szóval, ha valakit érint ez a kérdés, akkor személy szerint én is ilyen vagyok.

(12.30)

Hogyan alakul a közoktatás helyzete Magyarországon? Milyen útirányt választ itt a kétharmad birtokában a tisztelt Ház?

Képviselőtársam az előbb azt mondta, hogy nem számít arra, hogy nagy érzelmeket váltana ki ez a törvénymódosítás. Hát, tévedett, képviselőtársam, bizony-bizony ezeket az érzelmeket már kiváltotta, negatív érzelmeket. A leginkább érintett közösségek egyöntetűen elutasítják ezt a salátacsomagot, amit ideraktak elénk, hozzáteszem: egyébként úgy, hogy jó szokásukhoz híven megint csak nem egyeztettek senkivel, tehát azért azt illő lenne akkor itt kifejteniük, hogy miért nem került sor ezekre a szakmai, társadalmi egyeztetésekre. Én elhiszem, hogy önöknek kétharmaduk van, elhiszem, hogy ennek birtokában tulajdonképpen bármit meg tudnak tenni, de azért 2019-ben, Európa kellős közepén nem így kellene hogy működjön a magyar politika.

Fel kell tenni azt a kérdést, hogy ezek a változások elősegítike azt, hogy minőségibb legyen Magyarországon az oktatás, növelike az eredményességet, növelike a hatékonyságot, és növelike a méltányosságot, amivel kapcsolatosan bizony komoly gondok vannak Magyarországon. Az eredményességet most nem keverném ide, erről, mondjuk, a PISA-felmérések eléggé plasztikusan tanúskodnak.

A hatékonyság tekintetében  az előbb, éppen a költségvetési vita során elmondtam  a magyar pedagógustársadalom nem szerepel olyan rosszul, ugyanis az oktatáshatékonysági index szerint, ami mondjuk, már néhány évvel ezelőtti, de azért mégiscsak egy átfogó képet ad arról, hogy mit hoznak ki ebből a rendszerből azok a pedagógusok, akik minden tiszteletet megérdemelve tényleg vért izzadnak azért, hogy a közoktatás rendszere még működőképes legyen Magyarországon, szóval, e szerint az index szerint a negyedikek vagyunk az OECD-országok sorában, az első Finnország, aztán jön Dél-Korea, Csehország, és Magyarország a negyedik  Németország ott kullog a 28. helyen. Tehát nagyon kevés forrásból, amit önök erre a területre szánnak, viszonylag nagyot alkotnak a magyar pedagógusok.

A méltányosság tekintetében viszont már nagyon-nagyon rosszul állunk. Ha megnézzük, hogy milyen a reziliens diákoknak az aránya, akik a rossz családi hátterük ellenére, a rossz szocioökonómiai státusz ellenére mégiscsak megküzdenek, megbirkóznak ezekkel a feladatokkal, és jól teljesítenek az iskolában, akkor azt kell látnunk, hogy az ő arányuk messze elmarad az OECD-átlagtól. Javítjae ez az intézkedéscsomag azt, hogy ők jobban tudjanak teljesíteni? Mi azt mondjuk, hogy nem. Ugyanis lehet itt nagyon szép szavakat pufogtatni, új fogalmakat bedobni, viszont ha nem látjuk a konkrét szabályozást, ha nem látjuk azt, hogy honnét lenne forrás, honnét lenne pluszszakember ahhoz, hogy ezeket a problémákat kezelje, akkor ezek a bajok, ezek a gondok továbbra is ott maradnak, és egy tapodtat sem mozdulunk előre.

Tehát csak az, hogy önök itt egy új törvényt, illetve törvénymódosítást áterőszakolnak a parlamenten, nem fogja megoldani ezeket a kérdéseket. Ugyanaz lesz jövőre is, meg azután is, meg azután is a probléma, például akkor, hogyha a méltányosság kérdésénél maradunk, akkor az, hogy ott maradsz, ahonnét jössz, nincsen mobilitás, nem biztosítja a megfelelő mobilitást ez a közoktatási rendszer. A szakképzést tulajdonképpen egy pedagógiai elfekvővé alakították, azok a szelekciós mechanizmusok, amelyek brutális erővel hatnak Magyarországon, csak e miatt a módosító csomag miatt nem fognak megváltozni.

Önök működtetnek  mondjuk úgy  egy fapados oktatást a köznép számára, és hogyha valakiknek megvan hozzá a megfelelő anyagi erőforrásuk, akkor azok a továbbiakban is ki tudják majd menteni a gyermekeiket ebből a közoktatásból, elviszik őket, mondjuk, majd abba a debreceni magániskolába, ahol óvodától az érettségiig 45 millió forintba fog kerülni a tandíj, vagy úgy cselekszenek, ahogy tette azt Szabó államtitkár asszony, aki a SEK-be vitte őket, ami egyébként nyilván szíve joga, hogy oda írassa a gyermekeit, ahova akarja.

Csak az a helyzet, hogy nem kellene másokat megfosztani ettől a jogtól, mert képzeljék el, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy nagyon-nagyon sok olyan szülő van, aki valóban a legjobbat szeretné a gyermekének, és úgy látja, hogy a közoktatás mai lepusztított állapotai közepette ezt nem tudják biztosítani az ő csemetéi számára. Szóval, van egy elit, a kiválasztottak számára működtetett fizetős elitoktatás a magániskolák révén, önök viszont most ezzel a törvénymódosítással bezárnának olyan kapukat, amelyek a középosztály azon tagjainak szólnak, akik szintén nincsenek megelégedve az állami oktatással, és valami jobbat szeretnének a gyermekeiknek, amiről úgy gondolják, hogy sokkal inkább megfelelő az ott kapott tudás, kompetenciák halmaza a XXI. század kihívásainak.

Kérdezem én, hogy ha valóban komolyan gondolják azt, hogy össztársadalmi érdek az, hogy a gyermekek, a fiatalok, a diákok minél tovább iskolába járjanak, akkor mi a helyzet például azzal, hogy 18-ról 16 évre csökkentették a tankötelezettségi korhatárt Magyarországon. Mi a helyzet azzal, hogy ha megnézzük  amiről itt többször volt szó, nagyon helyesen egyébként, a korai szocializációnak a fontosságáról , akkor olyan lényegi területekre alig jut költségvetési forrás, mint például a „Biztos kezdet” gyerekházaknak a programja. Miért van az, hogy a tanodaprogram kétségek közt leledzik, és nem tudni, hogy mi lesz velük. Önök 2,5 milliárd forintot szántak egyébként erre a programra a jövő évi költségvetésben, mi ezt megdupláznánk, ugyanis ha tényleg komolyan gondolják azt, amit itt az előbb Pósán képviselőtársam is elmondott, hogy a korai szocializáció fontos dolog, hogy fontos dolog az, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok ne essenek ki a közoktatás világából, akkor ezekre a területekre is fokozottan kellene koncentrálni.

Mi úgy látjuk, hogy a közoktatás keretei között ez most így nem fog megvalósulni, már csak azért sem, mert  többször elhangzott, de újra és újra elő kell venni  egy Heckman nevezetű Nobel-díjas közgazdász világosan kimutatta, hogy az oktatási ráfordítások megtérülési rátája az idő előrehaladtával csökken, a halmozottan hátrányos helyzetű társadalmi rétegek esetében ez a csökkenés pedig sokkal meredekebb, és önök ezt teljesen figyelmen kívül hagyják. Nem én mondom ezt, hanem az a költségvetési tervezet, amelyet itt tárgyaltunk a napokban. Szóval, ez semmit nem fog javítani a most fennálló helyzeten. Az, hogy önök az iskolaigazgatókból kvázi helytartókat csinálnak, az, hogy a véleményezési jogot ennyire beszűkítik, az nem fogja javítani az oktatás állapotait Magyarországon.

Mi azt mondjuk, hogy a leginkább érdekelteknek, valóban a tantestületnek, a szülőknek és a diákönkormányzatoknak érdemi beleszólása kellene hogy legyen abba, ami a leginkább érinti őket. Én elhiszem azt, hogy az önök számára ott a kormánypárti padsorokban sok esetben nagyon kínos volt az az egymást követő botránysorozat, amely mondjuk, a kérdéses intézményvezetői kinevezések miatt kirobbant Magyarországon, amikor egy-egy tantestület túlnyomó többsége, 95-100 százaléka támogatott egy igazgatójelöltet, amikor mellette voltak a szülők, mellette volt a diákönkormányzat, és önök, mondjuk, e helyett az igazgató helyett, aki adott esetben már 16 éve regnált intézménye élén, egy fideszes pártkomisszárt állítottak oda, egy fideszes önkormányzati képviselőt, nyilván pedagógiai végzettséggel, de mégiscsak kilóg a lóláb. És elhiszem azt, hogy ezek a botrányok az önök számára kényelmetlenek voltak, viszont Orbán Viktor tavaly azt mondta az Európai Parlamentben, hogy soha nem vetemednének arra, hogy elhallgattassák azokat, akik ellenvéleményt fogalmaznak meg. Most nem is kell őket elhallgattatni, mert ez az ellenvélemény tulajdonképpen meg sem születhet majd. Nem egy elegáns lépés, azt kell hogy mondjuk.

Az iskolákat centralizált, bürokratikus és adminisztratív rendszerré züllesztették, ahol bizony nagyon erős a konkrét politikai beavatkozás és a kontroll lehetősége ilyen formában. A erőforrásokat és a folyamatokat sztenderdizálták, ahelyett egyébként, hogy visszaadnák az intézményeknek azt a szakmai, személyi és költségvetési autonómiát, amit véleményünk szerint meg kell hogy kapjanak ahhoz, hogy Magyarországon a közoktatás állapotai javulhassanak.

Lehetne itt sorolni a törvényjavaslatból az újabb és újabb pontokat, ilyen például akkor a tankönyveknek a kérdése, és nem véletlenül nyilatkoznak úgy, hogy ez tulajdonképpen az utolsó ütés, amit a szabad tankönyvválasztásnak bevisznek, és ezzel kivégzik ezt a dolgot.

(12.40)

Mi azt mondjuk, hogy megrendelőket informáló és valóban független tankönyvértékelési rendszerre lenne szükség Magyarországon, mert az az egyenrendszer, az az uniformizált valami, amit önök rákényszerítenek a magyar közoktatásra, az eredményt vagy javuló eredményeket nem fog szülni.

Hivatkoznak arra, hogy deregulációs irányvonal miatt volt szükség ezekre a módosításokra, ami azt jelenti, hogy a megkötéseket kell megszüntetni. De akkor milyen megkötéseket szüntetnek meg? Azokat a megkötéseket, amelyek a Fidesz-KDNP kezét kötik meg, azokat a demokratikus megkötéseket szüntetik meg és hajítják a papírkosárba, amelyekre véleményünk szerint ennek a társadalomnak, a szülőknek, a tantestületeknek és a diákoknak igenis szükségük lenne.

Vannak itt pozitív elemei a javaslatnak is, nem azt mondjuk, hogy mindegyik elvetendő. Például a céljuttatások rendszere, ha azt méltóztattak volna érdemben kifejteni, hogy miről szól a dolog, akkor talán támogatható lenne, de olyan formában, hogy iszonyatos pluszterheket rakjanak a pedagógusok vállára, nem tudva egyébként azt, hogy hogyan fogják őket honorálni  így is alulfizetett a pedagógustársadalom, és egyáltalán nincsenek erkölcsi és anyagi értelemben olyan szinten megbecsülve, mint ahogy azt meg kellene tenni , szóval, ha önök csak újabb terheket pakolnak normális honorárium nélkül az ő vállukra, akkor ez csak további tanárhiányt fog eredményezni. Azt fogja eredményezni, hogy ez a pálya még kevésbé lesz vonzó, hiszen ha megnézzük a Nemzeti Pedagógus Kar jelentését, akkor 100 végzett pedagógusból 40 kezdi el ezt a csodálatos hivatást, és az ő egyharmaduk néhány éven belül nagyon gyorsan lemorzsolódik, hiszen messze nem érzik azt a gondoskodást, amiről önök oly szépen szoktak beszélni, és amit meg is érdemelnének.

Nem tudni pontosan, hogy mi lesz akkor ezzel a 8 ezer magántanulóval. Nem tudni, hogy ez az új rendszer, ez az egyéni munkarend pontosan mit takar, államtitkár úr. Tehát nagyon-nagyon szépen kérem, hogy fejtse ki ezt itt részleteiben, mert ködös ígérvényekre, valamiféle biankó csekkre mi igent nem tudunk mondani.

Aztán beszélni kell arról is, hogy valóban, az Alkotmánybíróság kimondta, hogy mulasztásos alaptörvény-ellenesség esete forog fenn Magyarországon; a Taigetosz-törvény kapcsán mondták ezt ki. Mi lesz azokkal a diákokkal, akikkel valóban foglalkozni kellene? Akikről olyan formában szó van itt a módosító javaslatban, hogy a fejlesztőpedagógiai ellátás majd megilleti őket, a tantárgyi felzárkóztatás és a készségfejlesztés, de semmi, semmi nincsen arról, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog majd kinézni.

Nem tudjuk azt, hogy mi lesz a tanulócsoportokkal. Nem tudjuk azt, hogy mondjuk, az 55. §, amire valami csodaszerként hivatkoznak itt többen, hány diákot érint pontosan. Államtitkár úr, szeretnék erre vonatkoztatva is egy választ kapni, hogy az 55. § hány diákot érint Magyarországon. A külföldön élő diákokat is kérem, hogy vonja ide be, illetve azokat, akiket csak a tanórák látogatása alól mentettek föl, de mégis itt vannak kvázi magántanulóként, de mégsem magántanulóként elkönyvelve ebben az egész rendszerben.

Szóval, óriási hiányosságai vannak ennek a törvényjavaslatnak. Egy homályos katyvasznak is nevezhetnénk az egészet ebben a formában, és ne haragudjon meg, ne vegye sértésnek, de mi, okulva egyébként a kormányzat eddigi lépéseiből, bizalmat nem tudunk önöknek szavazni ennek kapcsán. Azt mondjuk  még egyszer, nagyon hangsúlyosan , hogy ez a mostani módosítás ebben a formájában csakis zavart és további káoszt, további gondokat fog generálni.

Nagyon szeretném, ha államtitkár úr fölhasználva itt a lehetőséget megnyugtatná a szülőket, pedagógusokat és az ellenzéki politikusokat is, valamint a diákokat annak kapcsán, hogy mégis, amit mi itt előtártunk, csupán rosszindulatú jóslat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), szó sincs arról, amit prognosztizálunk. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
77 112 2019.06.21. 1:36  63-114

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A XXI. századi legfontosabb termelési tényező a nagy hozzáadott érték előállítására képes emberi tudás. Jól láthatóan a kormánypárti padsorokban ebből vajmi keveset értettek meg. Önök legszívesebben, azt kell hogy mondjam, a nemzet napszámosait a kormányzat cselédjévé nyomorítanák, az iskolaigazgatókból narancsos komisszárokat faragnának, a polgárokból pedig engedelmes alattvalókat. A közoktatás világában itt, Magyarországon pedig elterjesztenék a „felfelé nyal, lefelé tapos” filozófiáját, hozzáállását, ami kiöl minden kreativitást, kiöl minden olyan komponenst ebből a rendszerből, ami előrébb tudná vinni. Államtitkár úr, nagyon sok kérdést kapott itt a vita során. Arra kérem még ilyen formában is, hogy válaszoljon ezekre az aggályokra, válaszoljon ezekre a kérdésekre. Még egyszer mondom, nem tudunk biankó csekket aláírni úgy, hogy nem látjuk pontosan ennek az egésznek a végkimenetelét. A Jobbik részéről mi egyértelműen azt mondjuk, hogy nemet mondunk a helytartókra, nemet mondunk erre az egészre, amit idetártak elénk.

Mi igenis a minőségi oktatásban vagyunk érdekeltek, abban, hogy növekedjen az eredményesség, a hatékonyság és a méltányosság, ami vajmi kevéssé figyelhető meg most, ezekben a napokban, ezekben az években, abban a kilenc évben is, aminek megvolt az előzménye, de amit önök mégiscsak összehoztak. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
78 250 2019.06.24. 5:24  249-250

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a kérdésre gyorsan válaszoljak is: nagy meglepetés nem fog érni minket, nyilvánvalóan nem támogatják ezeket a módosító javaslatokat. Dél- és Belső-Somogy a kormánypártok számára egy elfelejtett, térképről letörölt terület, pedig tudomásul kellene venni, hogy Kaposvártól délre is magyar emberek élnek abban a megyében, Somogyország déli részén, akik ott szeretnének maradni a szülőföldjükön, ehhez viszont központi állami segítségre lenne szükségük.A múlt héten zajló költségvetési vita részemről a szakpolitikáról szólt, a nemzet napszámosaiból a hatalom alulfizetett cselédjeivé nyomorított pedagógusok érdekében szólaltam föl, most viszont a saját választókerületem érdekében szeretnék néhány mondatot mondani.

Sokszor elhangzik a vád a kormánypárti padsorokból, hogy ha nekünk van egy módosító javaslatunk a költségvetéshez kapcsolódóan, akkor nincsen meg annak a másik lába, nem mondjuk meg, hogy honnét lehetne elvenni azokat a forrásokat, amelyeket szeretnénk átcsoportosítani az általunk preferált területekre.

Nos, megvan ez a másik láb is, bizony a nersevik nagyhűbéresek kasztjához tartozó luxusparazita elit egyik jeles alakjától vennénk el ezeket az összegeket: ott van, kérem szépen, a Budapest-Belgrád-vasút soha meg nem térülő projektje, amire a jövő esztendőben körülbelül 63 milliárd forintot szánnak, aztán ez az egész őrület végül majd olyan ezermilliárdos tételbe fog kerülni a magyar adófizetők számára. Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar állampolgár, csecsemőtől az aggastyánig körülbelül százezer forintot fog kifizetni azért, hogy ez a projekt nagyrészt tízmilliárdokkal, százmilliárdokkal „Pénztáros” Lőrincet, illetve az ő köreit gyarapítsa. Mi azt mondjuk, hogy ettől el lehetne venni, és át lehetne csoportosítani ezeket a forrásokat, sokkal inkább megtérülő, hasznosuló, valóban értéket teremtő projektekre.

Nos, az egyik ilyen lenne például a nagyatádi kórház ügye is. A nagyatádi kórház az egy szomorú szimbolikája tulajdonképpen egész térségünk hanyatlásának: ’76-ban adták át ezt az akkor 702 ággyal működő, 800 dolgozót foglalkoztató egészségügyi intézményt, aztán 2007-ben, 2012-ben, tehát mind a balliberálisok, mind pedig a Fidesz itt aktív ágyakat szüntetett meg, osztályokat zártak be. A hangsúly mostanra inkább a hospice-ra, illetve a geriátriára helyeződött. Azért mondom, hogy ez egy szomorú szimbóluma az egész térség hanyatlásának, hiszen egy elöregedő térségről van szó, és azt kell hogy mondjam, van egy olyan érzésünk, hogy a kormányzat szeretne egyfajta elfekvőt létrehozni Belső- és Dél-Somogyban, ehhez viszont nekünk is lesz még egy-két szavunk.

A Magyar Államkincstár áprilisi jelentése szerint 331 millió forint a kórház tartozásállománya, módosító indítványomban pedig arra tettem javaslatot, hogy adjunk a kórháznak 500 millió forintot, hiszen ez az alulfinanszírozottság, ami a számokból világosan kiderül, nagyon megnehezíti a működést, eszközbeszerzésre, a szállítók kifizetésére így nagyon nehezen jutnak források, és ott van a CT ügye is. Felkértem egyébként a térség egyéniben megválasztott országgyűlési képviselőjét, a Fidesz-KDNP-s Szászfalvi László képviselőtársamat, hogy támogassa ezt a módosító indítványt, sajnos nem támogatta. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a javaslatnak a későbbi sorsa.

A nagyatádi fürdőfejlesztés is egy kardinális kérdés lenne itt a térségben.

(18.40)

Az 1906-tól országos hírű fürdőként használt, valóban gyógyító, varázslatos erővel bíró gyógyvíz, illetve a köré épült komplexum megérdemelné azt, hogy továbbfejlesszék, hiszen Nagyatádnak egy potenciális kitörési pontja lehetne az egészségturizmus, a város kellős közepén, egy gyönyörű park közepén fekvő fürdő erre tökéletesen alkalmas lenne.

A harmadik ilyen pont Barcshoz kapcsolódik. Mi 2 milliárd forintot szeretnénk átcsoportosítani a természetvédelmi kártalanítás alapjához, ugyanis van egy régóta, hosszú-hosszú évek óta húzódó történet: a kártalanításba nem vont egykori maradványterületek ügye.

2000 hektárnyi földet érint ez országosan, és van egy olyan helyzet, egy olyan kuriózum, hogy ebből 1600 hektár Barcshoz kapcsolódik. Több mint ezer család várja ott, hogy kifizessék, kártalanítsák őket, ugyanis a Dráva-Coop termelőszövetkezet kezelésében lévő földeket az állam valóban kisajátította. Ezzel nekünk vagy éppen a szövetkezeti tagoknak nagy problémája nem volt, a nagy probléma viszont azt, hogy ezt a földet azóta sem fizették ki nekik (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), a Duna-Dráva Nemzeti Park ezt kezeli, használja, és családok százai, több mint ezer család várja, hogy őket méltó módon kifizessék. Erre is felkértem kormánypárti képviselőtársamat, hogy támogassa ezt a módosító indítványt, de sajnos nem történt meg. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
79 16 2019.06.25. 5:09  15-20

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap este, amikor ennek a felszólalásnak a szövegét írtam, egy pillanatig nem volt kétséges, hogy mivel kezdjem. Azzal, hogy hála a Jóistennek, számos pozitív példával, tapasztalattal rendelkezem, és nagyon sok olyan egykori cigány diákom van, akikre büszke lehetek, ugyanis érettségit vagy szakmát szerezve rendőrként, szakácsként, eladóként, szobafestőként, lakatosként megállják a helyüket, és becsületes, dolgos, építő tagjai a magyar társadalomnak.Viszont azt is el kell mondanom, tisztelt államtitkár úr, hogy van egy rémálmom, ez pedig nem más, mint hogy nem sikerül megoldanunk a XXI. század legfontosabb magyar nemzeti sorskérdését, a cigányság integrációjának az ügyét. Annak a cigányságnak a társadalom szövetrendszerébe illesztését, amelyik népcsoport az 1893-as népszámlálás óta megtizenötszörözte a lélekszámát a mostani ország területén, és amelyik cigányságnak a férfitagjai a rendszerváltás előtt ugyanakkora arányban dolgoztak, mint a többségi társadalomnak a tagjai.

Aztán jött a rendszerváltás és az a neoliberális sokkterápia, amely a magyar társadalmat, gazdaságot és őket is bizony brutálisan hazavágta, mélyítve a szociokulturális nyomor bugyrait, erősítve a bűnözés melegágyát jelentő kívülállás antikultúráját, lovat adva azok alá, akik szeretik mindenért a többségi társadalmat hibáztatni, akik azt hangoztatják, hogy csakis az előítéletek, nem pedig a kisebbség és a többség együttélésének valós problémái miatt van Magyarországon cigánykérdés. Azok alá, akik a magyarságtól való elfordulás mesterségesen keltett etnonacionalizmusában látják a jövőt.

(9.40)

És ez a rémálom folytatódik. Az állam még inkább kivonul a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott perifériákról, az etnikai zárvánnyá váló vidékeken pedig teljes lesz a kulturális-gazdasági-társadalmi összeomlás.

Egész járások válnak olyanná, mint Borsodban Csenyéte vagy Lyukóvölgy, esetleg a baranyai Gilvánfa. Aztán pedig a társadalmi dezintegrációval párosuló népességrobbanás veszélyes elegyet alkot a no-go zónává váló térségekben, és beteljesül a mostanság jeles egyházi személyek által is potenciális veszélyként felfestett, új Trianonról szóló prófécia. Ha a cigányútra tévedt integrációt nem lehet sikerre vinni, akkor az elgettósodó nyomorrégiók párhuzamos társadalmai időzített bombaként fognak ketyegni a köznyugalom és az ország talpa alatt. Változnia kell a cigányságnak is, de nyilván mindenkinek be kell látnia, hogy az etnikai megbélyegzés jóra nem vezet, hiszen az kényszerítő azonosságtudatot építhet ki a távolról sem homogén cigányság azon tagjaiban is, akiknél ez egyébként egyáltalán nem belső igény. És eszük ágában nem lenne új Trianonon gondolkodni.

De nemcsak a kisebbség és a többség, hanem az állam felelőssége is óriási. Az önöké! Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is nyomozást vár el a magyar szervektől a Farkas Flórián fémjelezte „Híd a munka világába” program 1,6 milliárd forintjának felszívódása kapcsán. Farkas Flórián nem maradhat országgyűlési képviselő. A „híd a lopás világába” projekt már a sokadik ügye, sokadszor nem tud elszámolni a közpénzekkel. Úgy tüntettek el Farkas Flóriánék 1600 millió forintnyi közpénzt, hogy a cigányság ebből jóformán nem érzékelt semmit, a felzárkóztatásukat egyáltalán nem szolgálta.

Miért tartja a Fidesz Farkas Flóriánt, és miért tartotta korábban a Horn-kormány? A válasz végtelenül egyszerű: ő mindig a szavazatszerzéssel volt megbízva. Nézzük meg, hol tarolt a Fidesz! A legkiszolgáltatottabb, legiskolázatlanabb és a legszegényebb településeken. Kérdéses, hogy valóban aze a cél, hogy a mélyszegénységben élőket felzárkóztassák, hogy az emberek életét jobbá tegyék, vagy az, hogy tudatlanságban és szegénységben tartva, olcsón, száraztésztáért megvehető szavazógépként tudják őket felhasználni.

Ennek az ügynek a kimenetele meg fogja mutatni, hogy elengedike Farkas Flórián kezét, vagy pedig az enyves kezek összeragadtak. Kiderül, hogy az integrációs ügyeknek az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Belügyminisztériumhoz kerülése rendet jelente a területen, vagy csupán az őszi önkormányzati választások szavazatvásárlását készítik elő, azt kívánják szorosabban felügyelni.

Baljós jelek egyébként máris vannak: amit például a valóban hihetetlen munkát végző és minden tiszteletet megillető tanodák kezelése kapcsán látunk, az több mint aggasztó és felháborító. Tudják-e, hogy az „Út a munka világába” programból az „út a csórás világába” züllesztett projekt millióit inkább ilyen célokra kellett volna áldozni, és megbecsülni azokat az embereket, akik a telepeken, a terepen dolgozva azon ügyködnek, hogy valóban felzárkóztassák a magyarországi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) cigányságot, és megoldják ezt a kérdést?! Várom válaszát. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
81 63 2019.07.02. 4:59  62-63

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Így van, felszólalásomnak a „Halálsoron” címet adtam; halálsor, azaz siralomház. Itt egy eldöntendő kérdés, hogy ennek az intézménynek vane jogosultsága. Sok esetben én azt mondom, igen, a megátalkodott gazemberek oda valók, nincs mit rajtuk sajnálkozni. Viszont itt településekről van szó, a magyar vidékről van szó, ebben a felszólalásban a vidékkel, a magyar falvakkal és azon belül saját választókerületemmel kívánok foglalkozni. Ezek az aprófalvak  hiszen egy aprófalvas szerkezetű választókerületből érkeztem, Dél-Somogyból  bizony nem értik, hogy ők miért kerültek a halálsorra. Nem értik, hogy miért mondták ki rájuk a halálos ítéletet, mert hogyha minden így megy tovább, akkor be kell látnunk, hogy annak a Magyarországnak, annak a vidéki Magyarországnak, amit még ismerünk vagy ami az emlékeinkben él, vége.

Költségvetési módosító javaslatainkkal többek között azt is szerettük volna elérni, hogy ezt a véget megpróbáljuk legalábbis lassítani, és kiváló képviselőtársammal, Magyar Zoltánnal nem véletlenül javasoltuk azt, hogy a „Magyar falu” programra szánt összegeket növeljék meg. Hiszen ha megnézzük, hogy a következő esztendőre a kormányzat mekkora nagyságrendben fordítana erre a célra forrásokat, akkor azt látjuk, hogy ez nem éri el a költségvetésnek a fél százalékát, 90 milliárd forintról beszélünk, ez az eredeti előirányzat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez bizony nem lesz elég ahhoz, hogy megállítsuk azt a dübörgő és a vidéken keresztülszáguldó, gyorsvonatként azt letaroló problémahalmazt, amivel szembesülünk. A településszociológiában jól ismert az az úgynevezett Kipp-pont, amit a nagyon-nagyon sok hazai településen már elértünk. Ez az, amikor a szelektív menekülés, illetve a szelektív elvándorlás már konkrétan meneküléssé válik, és aki él és mozog, aki egy kicsit is társadalmilag mobilisabb, az otthagyja a magyar falut, azt a magyar falut, amire Csoóri Sándor még azt mondta, hogy ez a nemzet gerince. Ha a kormányzat komolyan gondolja azt, amit amúgy vidékpolitika kapcsán el szoktak mondani, akkor ezt a Csoóri Sándor-féle szentenciát valami aranytáblába kellene vésni.

Mi úgy látjuk, hogy az az 50 milliárd forint, amit előirányoztak, mondjuk, a falusi útalapra, az messze nem lesz elég ahhoz, hogy megoldja a problémákat. Messze nem lesz elég ahhoz, hogy ezek a települések végre kinyíljanak, és ne érezzék úgy magukat, mint amelyek élve vannak eltemetve, és mondjuk, probléma nélkül, ne csak helikopteren vagy néhány tíz milliós terepjáróval lehessen őket megközelíteni. Hiszen az infrastrukturális ellátottságuk, azok a katasztrofális útviszonyok, amelyek, mondjuk, a Dél-Dunántúl tájegységét is jellemzik, önmagukért beszélnek, és elüldöznek onnét mindenkit, elűzik onnét a potenciális befektetőket is. Ezen kellene javítani, tehát nem véletlenül mondtuk azt, hogy ezt az összeget legalább 20 milliárd forinttal növelni kellene.

Növelni kellene a falusi alprogramokra szánt források nagyságát is, hiszen elismerjük, számos jó kezdeményezés található itt, viszont ha ezt összevetjük azzal a problémahalmazzal, amellyel mondjuk, az ilyen nem kormányzati zsúrpubiknak való vidéken saját magam is nap mint nap szembesülök, akkor azt kell hogy mondjuk, ez bizony kevés lesz ahhoz, hogyha nemcsak egyfajta szépségtapasz szerepben gondolkodik a kormányzat, tehát kevés lesz ahhoz, hogy megoldják ezeket a gondokat.

Elöregedő településekről van szó, ahol már nincsen iskola, ahol nincsen orvos, ahol lassanként most már a bolt is bezárt. Ha azt akarjuk, hogy befektetőket vonzzanak ebbe a térségbe, a népességmegtartó erőt növeljék, és ne csak egy-két Döbrögi legyen ott ezeken a településeken, akik semmiféle társadalmi felelősségérzettel nem rendelkeznek, és magasról tesznek egyébként az állami támogatásokon kívül arra, hogy mi lesz ezeknek a térségeknek a hosszú távú sorsa, jövője, akkor ezen a kormányzatnak is el kellene gondolkodnia, és meg kellene fontolni azt, hogy sokkal inkább odafigyel arra a magyar vidékre, ami nekünk a múltunkat jelenti, és hiszünk abban, legalábbis itt, a Jobbik frakciójában, hogy a magyar jövőt is jelentheti.

(13.00)

Erre kértük a kormánypárti padsorokban ülőknek a támogatását. Nyilvánvalóan illúzióink nincsenek, márpedig ezeknek a kistelepüléseknek a megmaradása magyar nemzeti szempontból is elképesztő fontossággal bírna. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 153 2019.07.08. 1:59  152-161

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Miközben a nersevik hatalom ökleként a pártállami számvevőszék ott is tiltott pártfinanszírozást lát, ahol nincs, és brutális bírsággal nyomorgatja a Jobbikot, jó farizeus módjára nem veszik észre saját vérnarancsban forgó szemeikben a gerendát sem. Emlékeztetnék a Magyar Villamos Művek által a Fidesz-közeli CÖF-nek ajándékozott félmilliárdos pénzesőre vagy éppen a hazai légi irányítás felügyeletét ellátó HungaroControl Zrt. 320 millió forintos meglepetéscsomagjára, amellyel az Orbán Viktor polgári köre mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítványt tömték ki. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt én magam tettem feljelentést; el lehet egyébként képzelni, hogy ennek mi lett az eredménye. És akkor az önök számára filléres  értsd, az adófizetők pénzéből , a haveroknak juttatott pár tíz milliós bónuszokról még nem is beszéltünk.

(Dr. Szűcs Lajost a jegyzői székben Móring József Attila váltja fel.)

Azt már ismerjük, tudjuk, hogy a közpénzeket milyen ügyesen transzformálják magánvagyonná, arra is volt precedens, hogy a barátnőiket is az adófizetőkkel tartatták el, és a jelek szerint szeretnek a fideszes alapítványoknak is közpénzeket juttatni. Az is egyértelmű egyébként, látjuk jól, hogy a nagyra nőtt habonyi médiakisgömböcnek szemmel láthatóan semmi, semmi nem elég: a propagandabirodalom fake news-gyára és lejárató gépezete folyton új zsoldosokat keres.

Azt hiszem, joggal érdeklődöm tehát, hogy a fideszes képviselő, Fidelitas-elnök Ágh Péter által vezetett, kvázi agitprop segédosztállyá váló Szövetség az Új Nemzedékért Alapítványnak jutotte közpénz, amelyből most a berobbanó önkormányzati kampány alatt az arra vállalkozó kormánypárti egyetemisták netes trollkodását fizetik majd. Várom miniszterelnök-helyettes úr megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
82 157-159 2019.07.08. 1:17  152-161

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm. Nem a feljelentésbe foglalt valóság tartalmával volt probléma, hanem a főügyész személyével. Egyébként ilyen alapon Bözsi néni és Józsi bácsi is hozzon létre alapítványokat, kíváncsi vagyok, hogy akkor a kormányzat kitömie őket majd több tíz vagy éppen több száz millió forinttal. Miniszterelnök-helyettes úr, az agymosás hatékonyabbá tételének érdekében kérdezem, hogy mikor vezetik majd be az ötvenes évek mintájára a Szabad Nép-, illetve hát akkor legyen, mondjuk, Magyar Hírlap-félórákat vagy éppen a Ripost-félórákat, ahol majd a dolgozók kötelező jelleggel végig kell hogy hallgassák az önök propagandaszövegeit.

Nagyon-nagyon nem szeretik, ha az állampolgárok, a magyar emberek kinyitják a szájukat, volt erre rengeteg precedens. Gondoljunk csak éppen arra a szakszervezeti vezetőre, akit 45 év ledolgozott munkaviszony után rúgtak ki, fenyegettek állásvesztéssel, vagy gondolhatunk arra, hogy mit műveltek, mondjuk, akkor a közszféra kulturális dolgozóival, amikor a szájkosárrendeletet rájuk kényszerítették. Tehát egyfelől önök nyomják a propagandát (Az elnök csenget.), és jelzem, hogy a nagy dicséret és a hazugság ugyanannak a fának a két ága…

ELNÖK: (Csenget.) Képviselő úr!

ANDER BALÁZS (Jobbik): …másfelől viszont befojtják mindenkibe a véleményét. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
83 58 2019.07.12. 5:07  57-58

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A halál évtizedekkel ezelőtt bekopogott Somogy megye déli részére, azóta pedig dúsan arat a Kaszás. Amikor saját választókerületemen keresztül a dél- és belső-somogyi példák bemutatásával itt a vidék pusztulásáról beszélek, akkor szeretném jelezni, hogy egyben a hanyatló Cserehátról vagy éppen a tulajdonképpen már menthetetlenül elsüllyedt Ormánságról is szólni kívánok. Rendszereken átívelő problémáról van szó. Nem kívánom itt egyik kormány nyakába sem varrni az abszolút felelősséget amiatt, amit ott, ezeken az aprófalvas vidékeken tapasztalunk. Néhány statisztikai adatot azért hadd közöljek; kutakodtam az elmúlt napokban, döbbenetes számokra leltem. Ha a népesedési csúcsot nézzük, akkor Somogy megye az 1960-as majdnem 370 ezres szintjéről mostanra 300 ezer főre apadt, ez csaknem 20 százalékos csökkenés, és ha délebbre megyünk, a délebbi részeket vizsgáljuk, akkor azt látni, hogy a Barcsi járás 26 települése elveszítette lakosságának több mint 40 százalékát.

(12.20)

A Nagyatádi járás esetében az ottani 18 település kapcsán 27 százalékos csökkenésről beszélhetünk. Ha megvizsgáljuk a Csurgói járás esetét, akkor ott azt látjuk, hogy a 18 település 47 százalékos csökkenést produkált. 28 ezer főről 15 ezerre apadt az ott élő lakosság száma. Összességében ha megnézzük ezt a tájegységet, ezt a három darab járást, illetve azokat a járástöredékeket, amelyek ezt a választókerületet alkotják, akkor azt kell mondani, hogy az egykor csaknem 120 ezres lakosság mostanra éppen 70 ezer főre apadt. Ennyit a vidékmegtartásról, ennyit a népességmegtartásról, ennyit az aprófalvas területek fejlesztéséről!

Mondom, rendszereken átívelő problémáról van szó, hiszen ennek a gyökere valahova odanyúlik a háború előtti időszakra, ahol valóban döbbenetesen igazságtalanok voltak a földbirtokviszonyok. Jelzem, ezt mostanra sikerült lemásolni, és még inkább igazságtalan földbirtokviszonyokat megteremteni. Hiszen a nagybirtok uralma teljesen egyértelműen jól látszik, és amit az ottani nagybirtokok uralma okoz, az még jobban kiütközik ezeknek az aprófalvaknak a sorsán, hiszen a mélyszegénység idekoncentrálódik. Ezek közül a falvak közül nagyon sok bizony etnikai, szociokulturális zárvánnyá válik. A cigányság, az ott magas arányszámban élő cigányság egyre jobban marginalizálódik, és azok a nem cigány rétegek, amelyek lesüllyedtek, azok bizony egy idő után sok esetben elcigányosodnak.

Ha nem érkezik hathatós kormányzati segítség, és most, amikor önök elfogadták  itt a kormánypárti képviselőtársakra utalok  a jövő évi költségvetést, és többek között elutasították egyébként azt a jobbikos javaslatot is, hogy a „Magyar falu” programra szánt pénzeket igenis emeljük meg, mert ha nem figyelnek jobban ezekre a térségekre, nem biztosítanak nagyobb támogatást ezeknek a hanyatló településeknek, akkor menthetetlenné válik a helyzet, és a kidőlt falú, bedőlt kerítésű porták egyre inkább csak szaporodni fognak.

Hogy mekkora összegről van szó? Ismét le kívánom fordítani, ismét plasztikusabbá kívánom tenni, hogy mit is jelent ez a 90 milliárd forint. A 3 millió falusi ember esetén ez azt jelenti, hogy 30 ezer forintot szánnak arra, hogy megmentsék a magyar nemzet gerincét alkotó vidéket. Oberstromanführer úr, „Pénztáros” Lőrinc 10 másodperc alatt keres meg ennyi pénzt, illetve ennyivel tudja növelni a vagyonát, amennyivel önök fejenként meg kívánják támogatni a magyar megmaradást a vidéki régiókban.

Tisztelt kormánypárti Nagyságos Urak! Tekintetes Asszonyok! Vidéki országgyűlési képviselőként szégyellem magam, hogy nem fogadták el azt a módosító indítványt, amelyben mentőkötelet tudtunk volna dobni az olyan hanyatló térségek számára is, mint a még mindig óriási munkanélküliség által sújtott belső- és dél-somogyi térség.

Azt kívánom, hogy a jövőben nyissák ki jobban a füleiket, és hallják meg ezeknek a térségeknek a panaszát még akkor is, ha azt ellenzéki képviselők tolmácsolják önök felé. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 108 2019.10.21. 3:04  107-113

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Döbbenetes videó járta be október elején a magyar internetet. És most itt nem a NER adriai jachtkörúton prostituáltakkal, akarom mondani, EU-s támogatást elnyert fiatal vállalkozó hölgyekkel Fekete Pákó fülbemászó muzsikájára rekreálódó, nagyon polgári és nagyon keresztény illusztrisára gondolok. Nem, ezen a másfél milliós nézettséget produkáló, szintén csoportos tevékenységet bemutató felvételen a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum pesterzsébeti szakközépiskolájában fenyegetnek, gyaláznak, lökdösnek egy higgadtságát bámulatos módon mindvégig megőrző tanárembert. A hegesztéselméletet tanító pedagógus egy másik korban, másik helyen bizonyára olyan makarenkói nyaklevest tekert volna le a megvadult, kőkori előemberként hőbörgő, pofátlan suhancoknak, hogy a fal adja a másikat, és ebből sem az iskola, sem a szülők nem csináltak volna botrányt. De nyilván nem az erőszak a megoldás, ezt szeretném hangsúlyozni.Sajnos azonban elmúltak azok az idők, amikor még a szorgalma, tehetsége, esze révén kisparaszti sorból országos politikussá, földosztó miniszterré váló, és a dél-somogyi szülőfalujába, Csokonyavisontára hazatérő Nagyatádi Szabó István is mester uramnak szólította egykori elemi iskolai tanítóját. Most a félelem az úr. A társadalmi összeomlás örvényébe zuhanó peremterületek iskoláiban bizony számos pedagógus retteghet a senkit és semmit nem tisztelő, „a gyermek nem állat, hanem felelősség” szentenciáját hírből nem ismerő szülők bosszújától, ha szóvá merik tenni az otthonról hozott primitív magatartás-mintázattal szegregálódásra és butaságra kárhoztatott csemeték csínytevéseit. És sok esetben segítségre sem számíthatnak, hiszen a tankerület vagy szakképzési centrum olykor politikai komisszári feladatot betöltő vezetőjének csak az számít, hogy papíron minden nagyon szép, minden nagyon jó legyen, és persze a feljebbvalók, tisztelt államtitkár úr, önök mindennel meg legyenek elégedve, és ne lássanak napvilágot az ilyesféle szégyenteljes felvételek, mert akkor lehull a lepel a Patyomkin-faluról.

Kiderül, hogy óriási csőd a hazai szakképzés évek óta hirdetett átalakítása. Kiderül, hogy ennek a csődnek mélyebb okai vannak, mert irtózatos bajok vannak a közoktatásban és a társadalmi integráció területén is. A mostani esettel kapcsolatban három elkövetőt kirúgtak az iskolából, és csoportos garázdaság miatt őrizetbe is vették őket. Mindez azonban már csak tüneti kezelés. Igaz, kevés embernek fog fájni, ha ezek a delikvensek elrettentő erejű ítéletet kapnak.

De az igazi társadalmi érdek mégiscsak az lenne, ha már a gyökerénél kezelni lehetne a problémát, és az nem fajulna ilyen szintig. Ehhez persze először is egy anyagilag és erkölcsileg megbecsült pedagógus- és szociális szférára lenne szükség. Úgyhogy joggal kérdezik az érintettek, kérdezzük mi is, hogy az elmúlt kilenc évben miért nem tettek eleget annak érdekében, hogy gyökeresen változzanak ezek az állapotok. Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
85 112 2019.10.21. 1:04  107-113

ANDER BALÁZS (Jobbik): Államtitkár úr, az ön cinikus és színvonaltalan válasza és a valóság között akkora szakadék tátong (Felzúdulás és közbeszólások a kormánypártok soraiból.  Dr. Rétvári Bence: Egyenes és őszinte volt.), mint a krumpliról való prédikáció és a kokószippantás között. (Derültség és taps a Jobbik soraiban.) Államtitkár úr, miért nem azzal foglalkozott, hogy az Európai Bizottság Oktatási és Képzési Figyelője szerint irtózatos mértékben hanyatlik például az olvasási, a matematikai és a természettudományos képzettsége a magyar fiataloknak?

(16.50)

Miért nem azzal foglalkozik, államtitkár úr, hogy mondjuk, a korai iskolaelhagyók aránya milyen brutálisan magas Magyarországon? (Dr. Rétvári Bence: Nem ezt kérdezted!) Miért nem azzal foglalkozott és arra adott választ, kedves államtitkár úr, hogy önök kettészakították a hazai iskolarendszert? Egyet létrehoztak az elitnek, önöknek, akik sok esetben, mondjuk, lopott pénzből a csemetéiket a milliós tandíjakat kérő luxusiskolákba írathatják, a másik pedig ott van a plebsnek, akikből egyébként önök nagyon szívesen csinálnának krumplin megvehető, buta állampolgárokat, jobbágyokat, még ha ez a kifejezés önöknek nem is tetszik. De mi ezt nem fogjuk hagyni! Köszönöm, és nem fogadom el, nyilván. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
88 26 2019.10.28. 5:14  25-30

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak hazugságok, és vannak csodák. Hazugság az a sikerpropagandába, államtitkári csúsztatásokba, lózungokba és a már jól ismert cinikus rétváryzmusokba burkolt valóságtagadás is, amit a vergődő közoktatás és a szakképzés kapcsán önök produkálni tudnak. Viszont tényleg vannak csodák. Önök szeretnek Klebelsbergre hivatkozni, nem véletlenül nevezték el 2012-ben az intézményfenntartó központjukat az 1922-1931 között közoktatási miniszterként valóban legendásat alkotó miniszterünkről. Hiszen Klebelsberg annak idején képes volt valódi csodát tenni, mert egy vesztes világháború, a degenerált Károlyi Mihály önfeladó országvesztése, a Kun Béla-féle bolsevik söpredék pusztító proletárdiktatúrája, a sáskajárásszerű, elképesztő kifosztást jelentő román megszállás és a velejéig igazságtalan nemzetgyilkossági kísérlet, Trianon után Klebelsberg tudta, hogy csak kiművelt emberfők sokasága jelenthet hazánk számára felemelkedést. Ezért az ország bevételeinek olyan magas százalékát fordították oktatásra, amekkora aránnyal messze megelőzték az európai átlagot, szemben a mostani 5 százalék körüli GDP-arányos ráfordítással, ami még csak nem is vegetálást, hanem egyenesen döbbenetes hanyatlást eredményez.

Az Európai Bizottság legfrissebb oktatási és képzési figyelőinek tanúsága szerint igencsak gyalázatosra sikeredett az elmúlt kilenc év közoktatási mérlege. Míg 2009-ben az alulteljesítő 15 éves fiataljaink aránya mind az olvasás, mind a matematika, mind pedig a természettudományok területén nem haladta meg az uniós átlagot, addig ezek a mutatók 2018-ra brutális zuhanással, iszonyatos mértékben leromlottak, messze az EU-s átlag alá.

Csak hogy pontosan lássuk, és borzongjon, akiben van még némi felelősségérzet a jövő iránt, tehát: olvasás terén 17,6 százalékról 27,5 százalékra, a matematikai kompetenciáknál 22,3 százalékról 28-ra, a természettudományok esetében pedig 14,1 százalékról 26-ra romlott az alulteljesítő 15 éves fiatalok aránya. Gyakorlatilag egy egész generáció egynegyede funkcionális analfabéta, tökéletes alanyai minden egybites propagandának, számító agymosásnak. Nyilván nem a magyar diákok veleszületett kognitív képességei hanyatlottak a béka hátsója alá, és nem is a 150 ezer, köznevelésben dolgozó pedagógus vált lusta, tanítványaival nem törődő, munkakerülő mihasznává. Nem, ez már az önök rendszerének a bűne. Nem lehet „elmúltnyolcévezni”, ez már az önök elmúlt kilenc évének keserű termése. Ráadásul, amíg az uniós átlag javult, addig a hazai korai iskolaelhagyók aránya, tehát azoké, akik érettségi és szakma nélkül hagyják ott az iskolát, lépnek ki a munkaerőpiacra, szóval, az övék sokat rosszabbodott. A cigány fiatalok körében egészen horrorisztikus, csaknem kétharmados adatokkal találkozhatunk.

De lehet, hogy pont ez kell az önök kétharmadához: kiszolgáltatott, krumplival könnyen megvehető társadalom. Talán van némi párhuzam azzal, hogy az ezredforduló elején még a térség versenyképességi éllovasától  ez volt, ugye, hazánk  mostanra elhúztak a V4-es államok, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, és a 28 uniós tagállam között a Világgazdasági Fórum felmérése szerint mára csupán a negyedikek vagyunk, szégyenszemre csak hátulról. Hogy miként fogjuk így 2030-ra beérni Ausztriát, és az öt legélhetőbb európai ország közé tartozni, az rejtély, mindenesetre tényleg erős szert használhatott, aki ezt delirálta, én mindenesetre azt kívánom, hogy neki legyen igaza.

Ahogy a nersevik elitet nem érdekli az egészségügy vergődése, mert megtehetik, hogy magánkórházakba járjanak, úgy nem vesznek tudomást az egyre kilátástalanabb helyzetű közoktatás bajairól sem. Nem, hiszen a gyerekeiknek ott vannak az éves szinten 3-4 millió forintos tandíjat követelő magániskolák. A futószalag mellé robotolni, medencét tisztítani, jachton erotikus szolgáltatást nyújtani meg majd jó lesz a nép egyszerű gyermeke, gondolhatják önök, ahhoz nem kell versenyképes tudás. Ez a cselédvilág 2.0, csakhogy mi ebből nem kérünk.

Milyen felelősséget éreznek, államtitkár úr, a felsorolt közoktatási mutatók elképesztő romlásában? Mit akarnak tenni a tendencia megfékezése érdekében? És a bónuszkérdés: mikor rendezik végre annak a pedagógustársadalomnak a béreit, ahol a kezdő tanárok fizetése, vásárlóerő-paritáson számolva, az OECD-államok között szintén a negyedik, de sajnos ugyancsak hátulról, és ahol az önök hazug statisztikájával ellentétben, nem 608 órát tanítanak, hanem annál jóval-jóval többet dolgoznak a hazai pedagógusok? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 18 2019.11.04. 5:08  17-20

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közismerten makulátlan kormánypárti képviselők kedvéért akkor kezdjük egy idézettel:„Zsákodban ne legyen kétféle súly, egy nehezebb és egy könnyebb. Házadban ne tarts kétféle űrmértéket, egy nagyobbat és egy kisebbet. Hibátlan és pontos legyen a súlyod, hibátlan és pontos legyen az űrmértéked, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked. Mert utálat tárgya az Úr, a Te Istened szemében, aki ilyet tesz, aki csal.”

A képzetlenebb farizeusok kedvéért: Mózes V. könyvének 25. fejezete a kettős mércéről, a csalásról, a hazugságról.

Ebből a kettős mércéből és ebből a hazugságból lett elege október 13-án a jászberényi polgároknak, ahol ugyan kis többséggel, de mégiscsak az ellenzék közös jelöltje, Budai Lóránt győzött, 42,6 százalék fölötti eredményt elérve. Ez nem tetszett önöknek, holott mindent elkövettek annak érdekében, hogy a várost a karmaik között tudják továbbra is tartani, de ez nem így sikerült. Nem jött össze a tervük, ezért ezt a választási eredményt megsemmisítették, és új választás lesz november 10-én ebben a kicsiny magyar városban, illetve nem is olyan kicsi, hogyha hazai mércével mérjük, hiszen még mindig laknak ott vagy 27 ezren, holott a lakosság itt is csökken, dinamikusan csökken. Minden nyolcadik lélek eltűnt ebből a városból az elmúlt évtizedek alatt, de helyette hoztak önök ukrán vendégmunkásokat. Nos, ebből a kettős mércéből, ezekből a hazugságokból lett elegük az ottaniaknak; amikor önök a családokra hivatkoznak, de az ottani polgármesterük, illetve polgármesterjelöltjük kitúrt az önkormányzati bérlakásból egy háromgyermekes, egészségügyben dolgozó családanyát, mondván, hogy csupán kéthavi kauciót tudott felajánlani, ő viszont háromhavit szurkolt le a városnak, hogy aztán ebbe a 85 négyzetméteres lakásba be tudjon költözni az új partnerével. Aztán önök hivatkoznak átláthatóságra, transzparenciára. De mi is fémjelezhetné jobban az önök valódi ténykedését, mi lehetne ennek a címere, mint azok a ledarált iratokkal telitöltött, telitömött zsákok, amelyekről bizony ott keringenek az interneten a képek Jászberény kapcsán is? Aztán beszélnek sajtószabadságról, illetve furcsa módon arról, hogy itt megbillent ez az egyensúly Magyarországon is, hovatovább ezt hallottuk államtitkár úrtól is itt az előbb, az ellenzék került médiafölénybe.

Hát akkor nézzük csak, hogyan történt a dolog! Megnyeri Budai Lóránt ezt a választást, és az önkormányzati lap őt meg sem kérdezi, hanem megszólaltatja a térség egyéni országgyűlési képviselőjét, a kiszolgáltatott munkását kazánba záró Pócs Jánost, valamint megszólaltatja a bukott fideszes polgármestert; Budai Lórántot, a győztest nem. No, ez önök szerint a sajtószabadság, a fideszes, narancsszínű sajtószabadság. Erre azt mondjuk, hogy nem kérünk belőle, és erre mondták azt a jászberényi polgárok, hogy ők sem kérnek belőle.

Hivatkoznak önök a családokra, hivatkoznak arra, hogy a munkásoknak megpróbálnak megfelelő életkörülményeket teremteni. Hadd utaljak itt akkor Szatmári Ildikóra, egy ottani fideszes önkormányzati képviselőre, aki volt képes azt kiírni a Facebookra, hogy a külföldre távozott fiatalok számára az ottlét tulajdonképpen csak egy buli, és „füves sütin élnek”. Azt is írta ő, hogy Magyarországon a külföldi viszonylathoz képest fenékig tejföl van, csak ezt önök, fiatalok nem látják. A felháborító és elfogadhatatlan kijelentések után ugyan bocsánatot, elnézést kért, de jól felfűzhető ez ugyanarra a logikára, amit még ugye Zsiga Marcell eresztett itt el, hogy 47 ezerből meg lehet élni, aztán a Kósa Lajos-i magasságokra hadd utaljak, aki azt mondta a Kossuth Rádióban még valamikor, hogy képtelenség, hogy a rettenetes munkahelyi és bérviszonyok, valamint azok kilátástalansága miatt menekülnek el annyian az országból. Kérem szépen, az egész mögött, mint valami vezérlőcsillag, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy egyfajta dölyfös kasznárként ott van Orbán Viktor és az ő szellemisége. Amit Szaúd-Arábiában ottani arab befektetőknek mondott, azt mondja, hogy „minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas”  szégyen, gyalázat, hogy ezzel akarnak ide befektetőket csábítani! Erre fűzték fel az egész társadalom- és gazdaságpolitikájukat, ezért van az, hogy rengetegen elmenekültek Jászberényből is, de sebaj, hoztak önök helyettük háromezer ukrán vendégmunkást erre a magyar településre.

Én azt kérem a jászoktól, a jászberényiektől, hogy ugyanúgy vegyék vissza a szabadságot, mint amikor 1702-ben I. Lipót elvette a szabadságukat és a német lovagrendnek adta, de 1745-ben ezt a jászok visszaszerezték. Szerezzék vissza most, november 10-én, és mondjanak nemet erre az úrhatnám, dölyfös kiskirály-politikára, a kisgömböcök uralmára! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
89 228 2019.11.04. 2:08  225-236

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt az elmebeteg javaslatot…  ezt nem az LMP-sre értem, bocsánat (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.), hanem magára a fideszes elképzelésre! Ugye, a Budapest-Belgrád-vasútnak ez a megmagyarázhatatlan projektje szétszedhető lenne mind közlekedéspolitikai szempontból is, de hát én megfogadom Tállai államtitkár úrnak azt a veretes tanítását, hogy ne szakmaizzál te. Szétszedhető ez gazdasági, valamint társadalmi szempontból is. Hát, akkor nézegessük!Ez az ezermilliárd forint, amibe ez az egész a magyar társadalomnak kerülne, ha lebontjuk fejenként, csecsemőtől az aggastyánig, 100 ezer forint újabb adósságot jelentene minden magyar ember nyakába. A kormány ezzel a kínai hitellel akarja egyébként megfizettetni, illetve kifizetni azt a kínai térhódítást, ami megfigyelhető, hiszen ha megnézzük a két ország közötti kereskedelmet, akkor azt látjuk, hogy ez körülbelül olyan 9 milliárd dolláros volument tesz ki éves szinten. Most az a probléma, hogy ennek a kétharmada Kínából érkezik ide, egyharmad megy tőlünk oda, tehát a kereskedelmi negatívumunk döbbenetesen nagy, mintegy 800, illetve 1000 milliárd forint éves viszonylatban.

Hogy ezt miért kellene tovább növelni, és ha ez nem nőne, akkor hol vannak az ezzel ellentétes hatástanulmányok, az egy nagyon jó kérdés. Ilyenekkel mi nem találkoztunk, tisztelt képviselőtársaim, éppen ezért támogatja a Jobbik az LMP-nek ezt a határozati javaslatát. Ezt az őrületet villámgyorsan le kell állítani.

Ki gazdagodna ebből az egészből? A nemzet pénztárosa, az Opus nevezetű cég, illetve az az RM International Zrt.  próbálom lefordítani, hogy RM, „rohadtul meggazdagszok”, mondhatta talán Mészáros, és erről nevezhette el a cégét. Én nem tudom, de egészen biztos, hogy nem kellene ezt az embert tovább gyarapítani, ennek a pénznek ezer más helyen sokkal-sokkal jobb helye lenne. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
90 170 2019.11.05. 15:15  165-212

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amilyen a jelen iskolája, olyan lesz a jövő  Szent-Györgyi Albert fogalmazott hasonlóképpen. És ha ez igaz, akkor kössük fel az alsóneműt, ugyanis elborzasztó adatokkal találkozhatunk. Itt most valóságos dicshimnuszokat hallhattunk arról, hogy milyen állapotban van Magyarországon a közoktatás, illetve a szakképzés, illetve az a vízió is csodálatos volt, amit államtitkár úr volt oly kedves felvázolni. De azt már megtanultuk Orbán Viktortól, hogy ne azt nézzük, amit mond, hanem azt, amit csinál, és az a helyzet, hogy itt azért van némi ellentmondás a kettő között. Államtitkár úr azt mondta, itt jegyzeteltem, hogy tudásalapú gazdaság. Milyen szépen hangzik! Milyen jó lenne, ha ez igaz lenne! Kívánom egyébként, hogy így legyen, és ezek a víziók teljesüljenek be.

(18.20)

A versenyképességről is beszélt államtitkár úr. Akkor nézzük a puszta, gonosz számokat, statisztikai eredményeket! Nézzük meg, hogy mondjuk, az exportunkban a magas hozzáadott értéket képviselő tudás akár csak a V4-államokhoz képest is mekkora. Alacsonyabb, mint ott. Nézzük meg, hogy hol állunk a versenyképesség tekintetében! Lehet itt Ugandára mutogatni, mert biztos, hogy előttük vagyunk, de ha megint csak a szomszédokat nézzük, akkor azt kell mondani, hogy Magyarország bizony nem teljesít olyan jól. S ha önök itt folyamatosan megújuló szakképzésről beszélnek mint az oktatási rendszerünk egyik alappilléréről, akkor látni kell azt is, hogy ez a folyamatos megújulás mit hozott. Nem véletlenül beszélnek itt Szakképzés 4.0-ról. Kérem szépen, ha a kilenc és fél éve kormányzó Fidesz számára ennyiszer kellett valamit módosítani, akkor az egészen biztosan nem jó. S ha folyamatos bizonytalanságban tartják az ezen a területen dolgozókat, akkor az egyfajta bejósolhatatlanságot eredményez, egyfajta tanult tehetetlenséget azok között a kollégák között, akik ott dolgoznak. Törvényszerűen nőni fog a frusztrációjuk, a kiégés, és minden olyan negatív következmény, ami ezzel együtt jár.

Most ugyan beszélnek béremelésről, nagyon helyes, kell is, csak azt elfelejtik hozzátenni, hogy a szakszervezetek nem véletlenül működtettek bérnyomásmérőt, ugyanis 2014 óta az a vetítési alap, amihez kötötték a pedagógusbéreket, változatlan. 101 500 forinthoz, az akkori minimálbérhez kötötték, ilyenformán pedig egy egyetemi fokozattal rendelkező, ped. II.-ben lévő pedagógustól havi szinten pontosan azt a pénzt veszik el önök, mint amit most megígérnek nekik. Akkor hogy is van ez? Megint csak vannak a szép szavak és van a valóság. Az a valóság, ami azért elég gyakran szembejön önökkel. Hadd utaljak itt a legfrissebb hírre. Éppen Szabó képviselőtársam osztotta meg velem ezt az örömhírt az Indexről. Schanda Tamás államtitkár úr azt mondja, hogy mégsem kell  ugye, az ITM azzal a javaslattal fordul a kormány felé, és nagyon sokat harcoltunk a Jobbik-frakcióban is azért, hogy ne vezessék be még azt a kötelezettséget 2020-tól, hogy szükséges legyen a nyelvvizsga a felvételihez. Most önök ismerik el, hogy amit eddig mondtak, magyaráztak ezzel kapcsolatosan, az tulajdonképpen nem igaz. Hogyan higgyünk akkor azoknak a szép szavaknak, amiket itt államtitkár úr előadott? Azt kell hogy mondjam: sehogy.

Ráadásul a törvényjavaslattal kapcsolatosan úgy általánosságban elmondható, hogy talán a 127. §  nem akarok butaságot mondani, a 127., mindegy  egyfajta biankó csekket kérne a tisztelt Háztól, 3 plusz 45 területen rendeletileg szabályoznák ezt a keretjellegű törvényt. Tehát bólintsunk rá, higgyük el, hogy ez milyen jó, milyen szép lesz, és nyilvánvalóan aki nem mondja azt, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindennel meg van elégedve, az egy galád… hadd ne soroljam itt (Kunhalmi Ágnes: Hazaáruló.), hazaáruló. Köszönöm szépen, kedves képviselő asszony. Bizonyára hazaáruló, így van, nem akarja a nemzet javát.

Viszont ha ezekből a számokból, ezekből a kőkemény számokból és statisztikákból indulunk ki, akkor azt kell mondjuk, hogy ez az óvatosság az ellenzék vagy legalábbis a mi részünkről véleményünk szerint teljesen jogos. Én nem vitatom el a jó szándékot, csak az a helyzet, hogy ez a jó szándék kilenc és fél év alatt  majd mondhatok még néhány statisztikai adatot  hova vezetett. No, nézzük!

Azt mondja Parragh László, aki egyes információk szerint az egész újabb reform mögött és a reformdüh mögött permanens szereplőként ott van, azt nyilatkozza a közalkalmazotti jogállás elvételével kapcsolatosan  a munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek majd a pedagógusok, amit most itt önök az egekbe dicsérnek, hogy milyen jó lesz nekik, mert mennyire rugalmas lesz  mi úgy gondoljuk, hogy ez a rugalmasság mint fogalom egy nagyon gonosz dolog is tud lenni, különösen ha az önök gazdaság- és társadalompolitikájára gondolunk, mert ez nem jelent mást, mint a cselédlétet, a teljes kiszolgáltatottságot, azt, hogy pofa be, mert különben megregulázunk. Egy sokkal védettebb státuszból odakerülnek ezek a pedagóguskollégák, ahova egyébként nem akarnak kerülni.

Államtitkár úr, éppen itt néztem az ITM honlapját, azt is nyilatkozta, hogy folyamatos az egyeztetés a szakszervezetekkel. Igen? Akkor a Pedagógusok Szakszervezete miért vonult ki a Szakképzési és Innovációs Tanácsból? Miért? Mert ha önök azt mondják, hogy folyamatos az egyeztetés, az a valóságban nem jelent mást, mint diktátumokat. Mondanak valamit, és annak úgy kell lenni. Viszont ezeket a szakmai partnereket nem hallgatják meg, és egyáltalán, az egészet nem bocsátották társadalmi vitára. Nyilvánvalóan lehetett tudni, hogy mi készülődik, és aki odafigyelt, az a Szakképzés 4.0-ból számíthatott arra, hogy mi várható ezzel az egésszel kapcsolatosan. De mégiscsak megspórolják ezeket a vitákat, és úgy próbálják beállítani a diktátumaikat, mintha azok valódi egyeztetések lennének, holott ez nem igaz.

Na, szóval mit mondott Parragh László? Azt, hogy egy kicsit hátra lehet dőlni ezeknek a pedagógusoknak, ha ők a közalkalmazotti jogállás alá tartoznak. Mondta még tovább is: úgy is megkapják azt a pénzt, mint ha teljes erőbedobással dolgoznának. Azért álljon meg a menet! Az egyik jászberényi fideszes képviselő asszony nyilatkozott úgy, hogy a külföldre ment fiatalok egy bulinak tekintik az egészet, és füves sütin élnek. Szerintem meg az él valami furcsa sütin, aki ilyen mondatokat ki bír magából nyögni. Megsértettek ezzel több tízezer pedagógust, tisztelt kormánypárti hölgyek és urak! Mi az, hogy nem dolgoznak teljes erőbedobással?

Hadd tegyek ide egy másik számot, az oktatáshatékonysági indexet. A legutolsó adat, amit föl tudtam lelni, azt mutatja, hogy a magyar pedagógusok egyébként nagyon jól dolgoznak, és amit lehet, ebből a rendszerből kihozzák. A többi, ne haragudjanak meg, de az önök bűne.

Nézzük az OECD-országokat! A leghatékonyabb oktatás nem meglepő módon Finnországban folyik, aztán a második helyen ott van Dél-Korea, a harmadik helyen, azt hiszem, hogy Csehország, és eszerint negyedik volt Magyarország. A 25. volt Németország, a 28. pedig Svájc. Hoppá! Nem ezzel van a probléma. Tehát nem arról van szó, hogy ezek a galád szakoktatók meg pedagógusok szépen ott a szakképző intézményekben hátradőlnek és nem csinálnak semmit, mert tök jól elvannak ebben a langymeleg közalkalmazotti státuszban. Szépen lépdelnek előre, amúgy meg a hatalmas nagy pénzeket zsebre vágják. Ez badarság! Dolgoznak.

Itt a többi eredménnyel van probléma, mint például a méltányossággal. Mit is jelent ez a méltányosság, tisztelt képviselőtársaim? Azt, hogy mondjuk, egy alacsony családiháttér-indexszel rendelkező diák előre tude lépni, vagy pedig ott marad, ahonnét jött, és Magyarország ilyen szempontból bizony nagyon-nagyon rosszul teljesít. Na, ezen kellene változtatni! Én ebből igazából nem tudom kiolvasni, ha akarnám, lehet, hogy ki lehetne olvasni, vagy bele lehetne képzelni, inkább azt mondom, hogy kiolvasni nem lehet, de bele lehetne képzelni, csak van néhány keserű tapasztalatunk, ami azt mondatja velünk, hogy ezt a biankó csekket mi ne írjuk alá. S ne mondjuk azt, hogy majd itt rendeletileg szabályoznak 48 nagyon fontos területet, és ez az egész tulajdonképpen csak egy keretjellegű szabályozás, aztán bízzuk majd önökre, hogy ezt szépen hogyan töltik ki tartalommal. Eszünk ágában sincs erre rábólintani!

Ne haragudjon, Bódis államtitkár úr, valamikor még ön nyilatkozott egy olyasmit, hogy akkor lesz itt az oktatás világában jó világ, ha majd olyanok tanítanak, ha olyan pedagógusok lesznek a pályán, akik nem egyfajta pénzkereseti forrásnak tekintik ezt a hivatást. Hát, keresik azt a pénzt, csak nem nagyon találják  mondom itt a kollégáknak a nevében nagy-nagy tisztelettel. S még egyszer mondom, hogy amit most visszaadnak, azt azért el is vették tőlük az évek során. Tehát ezzel annyira büszkélkedni nem kellene. Ez az egyik.

A másik pedig az, hogy hol van a törvényi garanciája annak, hogy ez akkor majd a következő évben, meg azután is, meg azután is szépen emelésre kerül, vagy pedig most megkapnak egy emelést, aztán az infláció elvisz belőle, amennyit elvisz, és évek múlva majd mindig arra mutogatnak vissza, hogy megkaptátok az emelést, úgyhogy akkor most csönd legyen. Nem hisszük, hogy ez lenne itt a jövő útja.

(18.30)

Nos, aztán a másik, a szakképzés kapcsán, de ez tényleg csak egy ilyen zárójeles dolog legyen, mert még nagyon sok minden lenne, amiről beszélni szeretnék. Benedek András, a Magyar Pedagógiai Társaság Szakképzési Kollégiumának elnöke mondta azt valamikor, hogy az érettségi legyen az új alap, és ez nem valami fantazmagória, valami világtól elrugaszkodott őrület. Ha megnézünk néhány valóban versenyképes, innovatív országot, társadalmat, Japánt például vagy éppen Finnországot, ott azt látjuk, hogy ez 90 százalékos szintet ért el. Viszont ehhez mi kellene? Az, hogy az általánosan művelő, műveltető, illetve a személyiséget sokoldalúan fejlesztő képzés 12 éves legyen, és majd utána jöjjön a szakmatanulás  nem késnek le semmiről. Nyilvánvalóan ezeket a fiatalokat valahogy bent kellene tartani az iskolában; ez is egy külön történetet érne meg, és beszélni is fogunk róla.

Nos, néhány kérdés, illetve felvetés azért még itt a hátralévő néhány perc alatt. Rossz dolognak tartjuk azt, hogy itt vannak adható és kötelező járandóságok; ilyen például a jubileumi jutalom, ebből egy valamiféle adható akármit varázsolnának önök. Aztán a foglalkoztatás biztonsága is erősen sérülne; gondolok itt, mondjuk, a felmentés indokaira, ez jelenti önök szerint a rugalmas munkavégzést. Aztán a felmondási idő hossza és a státuszmódosulás is ebben a formában, ahogyan önök elképzelték, sokkal rövidebb lenne, a végkielégítés is alacsonyabb lenne. Nem véletlen, hogy egyes kritikus hangok azt mondják, hogy az egész egyfajta ilyen pénzátcsoportosítással lesz talán akkor majd megoldható, bár azt hozzáteszem, hogy ez a 30 milliárd körüli összeg valóban jelentős. De ezekre azért válaszolni kellene, államtitkár úr.

Aztán ott van az is, hogy ki kerül ki a Kjt. hatálya alól, mert teljesen homályosan fogalmaz ez a törvényjavaslat. Az összes ott dolgozó, szakképzésben dolgozó pedagógus, beleértve egyébként a közismereti tárgyakat oktatókat is, tehát mondjuk, egy magyartanárt, egy történelemtanárt  ővelük mi lesz? Tehát akik ilyen jellegű iskolában tanítanak, azok szintén kikerülnek a Kjt. alól? Aztán a pótszabadság 25 napról 20 napra csökken; tényleg elég nagy cinizmus kell ahhoz, hogy ezt valami diadalként tudják beállítani. Az 50. §-ban írnak a minősítésről a szakoktatók kapcsán, ez is egy teljes homály. Bízzunk meg önökben, hogy majd jó lesz. A törvényjavaslatot elfogadni félnetek nem kell jó lesz. Hova rakjuk a vesszőt? Én nem tudom, illetve tudom, és így is fogunk szavazni, ha ezekre nem kapunk választ, de illúzióim nincsenek.

Aztán miért nem kötik akkor a pedagógus-előmeneteli rendszer szerinti illetményeket a minimálbérhez? Erre azért jó lenne válaszolni, mert megoldódnának azok a felvetések, amelyekkel itt próbálják alátámasztani ezt a törvényjavaslatot, és sokkal vonzóbbá válna a pálya, ha azt a pénzt, ami egyébként meg jár, és most már néhányszor utaltam rá, ilyen formában visszaadnák a pedagógusoknak, szakoktatóknak.

Béralkuról beszélnek állami intézmény kapcsán? Szóval, azért hahaha, és ezt keserűen mondom. Ne vicceljünk már! Járt valaki itt akkor önök közül, akik megfogalmazták ezt a törvényjavaslatot, vidéki szakiskolában, szakképző intézményben? Majd odaállnak, és akkor verik az asztalt több bért követelve? Szóval, olyan illúziókról beszélünk itt (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), amelyek megvalósulását én teljesen kétségesnek látom, és majd jön a többi. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
90 210 2019.11.05. 10:51  165-212

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vinnai képviselőtársam szavaira szeretnék először reflektálni, mert kétségbe vonta azt, hogy félnek a pedagógusok. Nos, Vásárosnaménytől Sopronig nagyon sok olyan keserű panaszoslevél van a tarsolyomban, ahol pontosan erről volt szó. Félnek, szőnyeg szélére állították őket adott esetben egy megosztás, egy Facebook-like miatt. Semmi törvénytelenséget nem követtek el, mondjuk, csak kifejezték a politikai véleményüket, és ez már elég volt a helyi uraknak ahhoz, hogy őket ezért számonkérjék, mondván, hogy ne felejtsd el, kitől kapod a fizetésedet. Nyilvánvalóan nem a Fidesztől, ha nem pártállamról beszélünk. Azt is lehetne mondani, hogy a nemzet napszámosaiból bizony a NER cselédjeit csinálták, és az a hozzáállás, amit mondjuk, Gárdonyinál A lámpásban olvashattunk Kovács Ágoston néptanítótól, aki ha kellett, akkor a helyi előkelőségekkel is perlekedni, pörölni mert, az sok esetben kiveszik az ilyesféle hatalmi arrogancia és hozzáállás miatt. Kérem, hogy ezen gondolkodjanak el! Mert nemcsak az alacsony bérek űztek el nagyon sok pedagógust erről a gyönyörű pályáról, hanem többek között az ilyesféle hatalmi hozzáállás is. Ezért van az, hogy tíz végzett pedagógusból, mondjuk, négy kezd el tanítani, és ebből a négyből aztán villámgyorsan az egyharmaduk le is morzsolódik. Tehát ez is közrejátszik.

(20.50)

A másik: államtitkár úr kiváló rektorként, még kiválóbb szülész-nőgyógyászként pontosan tudja, hogy sok bába közt azért a gyermek olykor elveszik (Derültség az ellenzék soraiban.); és ilyen a szakképzés is Magyarországon, annak különösen egy ilyen mostohagyerek típusa, hogy ilyen rondán fogalmazzak. Tehát a középiskolás korosztályba lépő fiatalok 40 százaléka körülbelül gimnáziumba megy, másik 40 százaléka szakközép, szakgimnázium, aztán most technikum  ugye, az elnevezések változnak, és itt sokszor keresgélni kell az éppen aktuális pontos kifejezést arra, hogy miről is van szó , 20 százalék körülbelül pedig a szakmunkásképzőkbe megy. És ezekről a szakmunkásképzőkről szeretnék itt néhány szót még szólni, ugyanis, ha egy látleletet veszünk föl  maradjunk itt az orvosi területnél , döbbenetesen rossz számokkal, eredményekkel találkozhatunk. És nem azért van ez így, mert eredendően az odakerülő fiatalok valami ördögfiókák lennének, sokkal korábbra kell visszanyúlni. És az a helyzet, hogy ez a törvényjavaslat tényleg tartalmaz pozitívumokat is, most hadd mondjam el, mondtam, hogy vízió is jó lenne. Ilyen pozitív dolog az ösztöndíjrendszer. Csakhogy, mire odaér egy fiatal, addigra sok esetben olyan változások és olyan szocializációs torzulások keletkeznek benne, amit adott esetben egy ilyen ösztöndíjjal sem lehet korrigálni. Jobb lenne a prevenció, nevezetesen a kora gyerekkori fejlesztés a családok bevonásával. Tudom, van a „Biztos kezdet” gyermekházak intézménye, ami még az óvodáskor előtti fejlesztést célozza apuka, anyuka bevonásával, de azt is nézzük meg, hogy összességében mekkora társadalmi szükséglet lenne ilyesmire, és ennek a jó intézménynek a hatósugara mennyire terjed ki.

Mi azt mondjuk, hogy sokkal-sokkal komolyabban kellene ezt venni, ugyanúgy, ahogy későbbi életszakaszban a tanodákra is jobban oda kellene figyelni, mert valóban, ha ezek normálisan végzik a feladatukat, és ne adja isten  extrém és rossz példa , de nem egy-egy pénzlehúzásról van szó, hanem valóban a szívükön-lelkükön viselik az odakerülő gyerekek sorsát, akkor csodát tudnak tenni. És a költségvetésnek, valamint a kormánypárti többségnek ezeket a hangokat és ezeket a jó példákat meg kellene látni, és fokozottan kellene támogatni ezeket az intézményeket, mert a jövőnkről van szó. Hiszen ha lemorzsolódásról beszélünk  ma már nem tudom, hányszor került elő ez a fogalom , akkor az a helyzet, hogy leginkább abban az iskolatípusban érezhető ez, amiről beszélek, tehát a szakképző iskolákról, és itt kellene beavatkozni, de nem 15 meg 16 évesen, akkor is be kell persze, hanem sokkal-sokkal korábban.

Miről beszélek? Miért alakulhatott ez így ki? Azért, mert a magyar iskolarendszer végletesen, végzetesen szelektív. Én a „szegregáló” szót nem nagyon szeretem, sőt egyáltalán nem szeretem, nem is használom, pontosan azért, mert felbukkanhatnak ilyen rémképek, hogy ott vannak a gonosz, rasszista tanarak, akik szegregálják szegény cigány származású diákokat, holott a rendszerbe van inkább kódolva a szelektivitás, és adott esetben, ha egy iskolázatlan szülőktől való magyar gyermek tanyasi környezetből kerül oda az iskolába, korlátozott nyelvi kóddal, és a többi és a többi, tehát alacsony családiháttér-indexszel, ugyanezek a keserű dolgok vonatkoznak rá. Tehát én maradnék ennél a terminusnál, ha megengedik.

Szóval milyen látleletet látunk még? A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet felmérései szerint is, meg még volt másik is, azt a döbbenetes helyzetet tárták az érdeklődők elé, hogy ebben az iskolatípusban egyenesen romlanak a diákok eredményei a korábbi önmagukhoz képest. Mert az is egy szörnyű dolog, hogy a szakiskolás 10. osztályos gyerekek eredményei rosszabbak, mint a nagy átlag 6. osztályos fiataloké, de az, hogy ebben az iskolatípusban  hogyan mondjam finoman, de nem is lehet finoman  elhülyülnek vagy még rosszabb eredményeket produkálnak, ez elfogadhatatlan, ez teljes mértékben elfogadhatatlan.

Az, hogy a szocioökonómiai státusza a családoknak, ezeknek a gyerekeknek mennyire meg tudja határozni az ő iskolai sikerességüket, az szintén az oktatáspolitikának a szégyene és kudarca, hiszen ha megnézzük azt, hogy akkor ilyen alapon az alsó kvintilisbe, egyötödbe tartozó diákok közül az oktatási mutatóik tekintetében mennyien tudnak katapultálni a felső egyötödbe  ugye, ezek a reziliens diákok, akik megküzdenek, akik a nehéz sorsuk és mindenféle halmozottan hátrányos helyzetük ellenére mégiscsak tudnak produkálni , az Magyarországon sokkal rosszabb, mint az európai átlag. Na, ezeken kellene javítani, és ha ezeken a dolgokon javítani tudnánk, akkor azt hiszem, hogy a mindenkori szakképzés is sokkal-sokkal sikeresebb lenne, és nem óvnák a szülők sok esetben a gyermekeiket, csemetéiket attól, hogy egy ilyen iskolába kerüljenek, mondván, hogy az még jobban kasztosít, és örök életre meghatározza ezeknek a diákoknak a sorsát.

Az a helyzet, hogy ezek a szakképzési elfekvők kialakultak. És, képviselőtársaim, dicséretes dolog itt bevallani, hogy akkor képesek önök a korrekcióra, és felismerik, hogy bajok vannak, de azért kilenc és fél év mégiscsak eltelt. Tehát ennek komoly felelősei kellene hogy legyenek. Személyi felelősök is, politikai felelősök is mindenképpen. Ezt így, egy-egy ilyen félmondatocskával nem lehet elintézni, különösen akkor nem, ha azt is hozzávesszük, hogy ez az egész kérdéskör ezer szállal kapcsolódik a cigány integráció kérdéséhez. Hiszen az általános iskolát befejező cigány fiatalok óriási többsége az ilyen iskolatípusban folytatja a karrierjét. Adja az isten, hogy folytassa, és ne rekedjen meg az általános iskolai végzettségnél, ami a mai világban lehet, hogy egy ilyen munkaerőpiaci konjunktúra, gazdasági konjunktúra idején valamire még jó, de azért azt is bele kell kalkulálni, hogy ennek az aranyidőnek egyszer vége szakad, és ahhoz, hogy ő hosszú távon sikeres legyen a munkaerőpiacon, ennél jóval több kellene. Szóval erre is gondolni kellene.

Ezeket hiányoljuk többek között ebből a javaslatból. Önök mondhatják, hogy ez megvan, valahol ott van, csak akkor konzultálni kellene, akkor a szakmával és a magyar társadalommal részletekbe menően meg kellene ezeket ismertetni, hogy én gonosz ellenzéki képviselőként itt felállva ne mondhassam azt, hogy egy biankó csekk ez a törvényjavaslat, amit odadugnak az orrunk alá, és elvárják tőlünk, hogy írjuk alá. Sokkal jobb szívvel állnánk az egészhez, higgyék el, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ha ez a metódus érvényesülne.

Nagyon sokszor felhoztam, és ahányszor lehet, fel fogom hozni egy James Heckman nevű Nobel-díjas közgazdásznak a történetét vagy a példázatát. Ő nagyon sokat foglalkozott azzal, hogy az oktatási ráfordítások hogyan térülnek meg. És azokról a diákokról beszélve, akikről a szakképzés szól és azon belül az egykori szakmunkásképző, majd most új néven a szakképző iskola, ott bizony világosan kimutatták a kutatások, hogy időarányosan ez a megtérülési ráta meredeken csökken. Mit is szeretnék ebből az egészből kihozni, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim? Azt, hogy időben kellene beavatkozni. Sokkal jobban odafigyelni a kora gyerekkori fejlesztésre és minden olyan dologra, többek között akár a cigány integráció kapcsán is, ami ezzel összefügg. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
92 54 2019.11.11. 2:08  53-56

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a kiváló ülésvezetést. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt héten, a keddi vita során a Jobbik-frakció is kifejtette véleményét a szakképzési törvény tervezetével kapcsolatosan. Elmondtam én magam is, hogy nincs mire visszamutogatniuk, ugyanis kilenc és fél év elegendő kellett volna hogy legyen ahhoz a Fidesz számára, hogy rendbe tegyék a hazai szakképzés bajait. A méltányosságot hírből nem ismerő, éppen ezért rossz eredményeket produkáló közoktatás brutális szelekciós mechanizmusai kialakították a szakképzési elfekvőket, egykori diákjaim szavajárását követve az úgynevezett gladiátorképzőket, ahol bizony néha jobb, ha a tanár is, az oktató is testőrrel megy órákra. Bódis államtitkár úr egyébként nagyon-nagyon úriember módjára viselkedett, és eltérően a kormány többi tagjától, mondjuk, a „Sehallselát Dömötör”-i, zavaró konkrét kérdéseket kívül rekesztő magatartást és a cinikus rétvárizmusokat ő bizony mellőzte, viszont így is rengeteg ellenzéki felvetés elsikkadt az előterjesztői zárszóban.

A javaslat elvenné a közalkalmazotti státuszt, de 30 százalékos béremelést ígérnek a szakképzésben dolgozó valamennyi pedagógusnak, tehát nemcsak a szakmai, hanem a közismereti tárgyakat oktató tanároknak is. Ez a béremelés örvendetes dolog, de ne feledjük: a fideszes kormányzat a pedagógusbérek számításakor alkalmazott vetítési alapot elszakította a minimálbértől, és azt a 2014-es szinten fagyasztotta be, ezáltal akár havi százezer forintot is, tehát a most beígért emelés összegét elvéve a pedagógusoktól.

Tisztelettel kérdezem, nem lehetne a közalkalmazotti jogállás megtartása mellett odaadni ezt a kiérdemelt emelést egyébként úgy, hogy most már román pedagógusok is többet keresnek a hazai kollégáiknál. Hozzáteszem: az emelés mértéke éves szinten nem kerülne többe, mint mondjuk, a Puskás Stadion költsége vagy éppen a soha meg nem térülő és kínai hitelből megvalósuló Budapest-Belgrád-vasút hazai szakaszából 30 kilométeres rész. Várom a válaszát. Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
93 347 2019.11.18. 11:22  340-353

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy idézettel kezdeném 1886-ból, Ember János: A néptanító anyagi helyzete című könyvéből. Azt mondja: „Tapasztalaton alapuló szilárd meggyőződésem, hogy népnevelésünk mostani miserabilis  tehát nyomorúságos  állapotából mindaddig ki nem emelkedhetik, míg a tanítóságnak tűrhető anyagi létet nem teremtünk. Czélom, hogy másokat is meggyőzzek a felől, hogy népnevelésünk sokat hangoztatott bajai az anyagi nyomorúság közös forrásából erednek, s ha a bajokat orvosolni akarjuk: mindenek előtt forrásukat kell bedugnunk.”Tisztelt Államtitkár Úr! Az egyik fő, mondjuk úgy, hogy mézesmadzag, amit elhúztak a pedagógusok előtt ezzel a törvényjavaslattal, az az, hogy az érintettek mintegy 30 százalékos béremelésben részesülhetnek. Írta egyébként ezeket a sorokat Ember János úgy, hogy annak idején ő úgy panaszkodott, hogy egy kezdő néptanító havi fizetése háromszorosa volt egy akkori napszámos javadalmazásának, tehát mondjuk, ha azt a mostani minimálbérre fordítjuk le, akkor azt jelentené, hogy itt most valakinek szomorkodnia kellene egy nettó 300 ezer forintos kezdő tanári fizetés miatt. Sajnos ennek a felét nem viszik haza a pedagógusok. Szóval, amikor önök azt mondják, hogy itt micsoda hatalmas emelés lesz, akkor ezeket a számokat és a több mint száz évvel ezelőtti állapotokat  amely miatt akkor nagyon sok és a közoktatásért, az oktatásügyért aggódó ember fölemelte a szavát, illetve beszélt róluk  illő lenne egybevetni.

Mi azt mondjuk erre a törvényjavaslatra, hogy a szakképzés reformja címszó alatt önök a bizonytalanságot és a kiszolgáltatottságot növelnék. Azt mondják, hogy ezáltal, hogy kivezetik a pedagógusokat, illetve az érintett oktatókat a közalkalmazotti státuszból, és a munka törvénykönyve vonatkozna rájuk, mennyivel versenyképesebb lesz az oktatás. Egy fittyfenét van így, már elnézést, egyáltalán nem beszélhetünk erről. Ha önök méltóztattak volna meghallgatni azokat a pedagógus-szakszervezeteket, amelyekről Hohn képviselő asszony itt az előbb beszélt; csak sajnos az ő meghallgatásukra nem került sor, hiszen tudjuk jól, hogy a kormány szerint vagy a kormány felfogásában mi számít itt egyeztetésnek, a tipikusan Kóka János-i egyeztetés.

(22.50)

Ő mondta azt, hogy a békákat sem kérdezik meg, amikor lecsapolják a mocsarat. Az önök számára… (Schanda Tamás János ingatja a fejét.)   de államtitkár úr, így van, hiába ingatja a fejét. Sajnos az a magyar rögvalóság, hogy az egyeztetés az önök számára azt jelenti, hogy kijelentenek valamit, adnak ki egy diktátumot, és ha nem bólogatnak hozzá, akkor ennyi volt. De ez nem egyeztetés. Meg kellene ezeket az embereket hallgatni, hiszen az oktatás leghatékonyabb szereplője, hogy így fogalmazzak, nem más, mint a pedagógus.

A pedagógusok viszont tiltakoznak a Parragh László-féle őrület ellen. Ő mondta azt, hogy a közalkalmazotti státusz valamiféle védett státusz, és ez nagyobb nyugalmat, kiszámíthatóságot biztosít a pedagógusoknak, éppen ezért hátradőlhetnek, és úgy is megkapják azt a fizetést, mint ha teljes erőbedobással dolgoznának.

Megint csak azt kell mondanom, hogy aki ilyesféleképpen fogalmaz, az találkozotte valójában a munkáját jól végző, mondjuk, szakiskolai, szakközépiskolai tanáremberrel. Kérem szépen, amikor tanítottam, olyan napra nem emlékszem, hogy úgy mentem volna dolgozni, hogy nekem ehhez nincsen kedvem. Viszont nagyon sok olyan nap volt, amikor úgy értem haza, minthogyha fejbe vágtak volna egy hatalmas nagy bunkóval, és órákon keresztül csak bámultam ki a fejemből. Ugyanis azoknak a pedagógusoknak, akiknek az a feladata, az a hivatása, hogy azokkal a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozzanak, akik a szakképzésbe kerülnek  60 százaléknyi diák összességében, körülbelül azoknak a fiataloknak a 60 százaléka, akik otthagyják az általános iskolát, és az ő egyharmaduk kerül a most újra szakképző iskolának nevezett intézménytípusba , no, szóval nagyon sokszor olyan elsődleges szociális problémákkal, illetve olyan szocializációs veszteségekkel küszködnek, amelyekkel ezeknek a tanároknak kell megbirkózni ahhoz, hogy a magyar társadalom számára értékes embereket lehessen ezekből a fiatalokból nevelni.

És aki úgy gondolja, hogy ezek a pedagógusok nem dolgoznak eleget, az nem járt még ilyen iskolában. Vért izzadnak a kollégák, hogy teljesítsék azokat a feladatokat, amelyeket hivatásként magukra vállaltak, de így ez nem fog menni. A pedagógusok így, ezzel a javaslattal csak még frusztráltabbá válnak.

És amikor azt mondom, hogy a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság fog növekedni, akkor engedjenek meg még egy idevágó idézetet, mert szerintem a mai magyar helyzetre ez nagyon-nagyon jellemző, mármint így pedagógusfronton: ha szembeszegülünk, ha elmondjuk, ami nem tetszik, akkor az életünkkel játszunk  nyilván idézőjelben. „Nem arra gondolok, hogy golyót repítenek a fejünkbe, nem is a villamosszék által múlunk ki, ennél sokkal rosszabb dolog vár ránk. Arrogancia, mindennapos lelki terror, a minősítés, címkézés, negatív kritika olyan nyomása, mellyel szemétként söpörnek el az útból. Így löknek le a célokhoz vezető útról, térítenek el az álmoktól, sikerektől, minden addigi erőfeszítést leigázva, bólogató kiskutyák és félresöpört vagy eltakarításra váró szemetek társadalma. Persze azzal a szűk réteggel, amelyik megmondja, hogy ki melyik táborba tartozik, tartozhat.”

Államtitkár úr, már az általános vita során is, amit nem kívánok megismételni részleteiben sem, de azért 25 percben volt arra időm, hogy kifejtsem, rengeteg olyan példa van, olyan szomorú, félelmetesen gyalázatos példa, amikor szőnyeg szélére vannak ezek a pedagógusok állítva, nem a szakmai munkájuk miatt, mert ha azt rosszul végzik, akkor az teljesen jogos. Egészen más miatt, mondjuk politikai alapon. Ez a törvénymódosítás lehetőséget teremt arra, hogy a hatalom, a mindenkori hatalom sokkal inkább kézben tartsa őket.

De hát nem kell akkor fölháborodni, amikor itt interpellációjában Csányi képviselőtársam is azt mondja, hogy önök a nemzet napszámosaiból a NER cselédjeit kívánják tenni. Lehet ezen mosolyogni, de még egyszer mondom, államtitkár úr, meg kellene hallgatni a pedagógusokat, hogy ők mit mondanak, hogyan érzik magukat a bőrükben, és nem csak azért, mert alacsony a fizetés, az a fizetés, amit most visszapótolnának, hiszen azért azt soha ne feledjük el hangsúlyozni, hogy a 2014-es minimálbérszinten fagyasztották be a vetítési alapot, tehát 101 500 forintos szinten, ez pedig azt jelenti, hogy havonta súlyos tízezrektől fosztják meg a pedagógusokat.

Most a pedagógusok egy részének, mintegy egyötödének ezt, amit elvettek az évek alatt, visszapótolnák. De ez nem igazi emelés, visszaadnak valamit, amit korábban elvettek. Most ez, az úgynevezett emelés a közoktatás, a köznevelés, mondjuk úgy, hogy pedagógiai elfekvőjére fog vonatkozni, a szakképzési intézményekre, a szakközépiskolákra.

De kíváncsian várjuk azt, hogy ez a kiskapu, amit most megnyitnak és az, hogy kivezetik az érintetteket a közalkalmazotti jogállás alól, hová fog fajulni. Mi lesz, ha az lesz a következő tervezet, hogy az összes magyar pedagógust a munka törvénykönyve alá kell helyezni, és sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kell őket nyomorítani? Erre csak azt tudjuk mondani, hogy nem. Összességében egyébként hozzátartozik itt az igazsághoz, hogy ennek a törvényjavaslatnak van számos pozitív pontja is. Mondjuk el, igen, vannak benne nagyon jó dolgok, de engedjék meg, hogy egy csúnya hasonlattal éljek, próbálok azért finom lenni. Nagyjából olyan a dolog, minthogyha egy étteremben pompás menüsort szolgálnának föl, aztán a főszakács odarondítana a tálca közepére, és azt mondja, hogy tessék, fogyasszátok, és fölháborodna, amikor azt mondják a vendégek, hogy köszönjük szépen, de hát ebből így nem kérünk, még akkor sem, ha lennének rajta finom falatok.

Önök, tisztelt államtitkár úr, ezzel ezt csinálják. Ezt mondják a pedagógus kollégák, de nem értem, hogy miért nem hallgatják őket meg. Nyilván, ha meghallgatnák, akkor ezekkel a fölvetésekkel szembesülniük kellene.

Nos, beszéltem a fizetésekről, nem beszéltem viszont még arról, hogy mennyire leterheltek a pedagógusok, és hiába itt minden Rétvári-hazugság, mely szerint 608 órát tanítanak éves szinten, és ez sokkal kevesebb, mint mondjuk, az EU-s átlag, ez nem így van. Többet dolgoznak a magyar pedagógusok, mint az EU-s átlag, ezzel szemben viszont most már kevesebbet visznek haza átlagban 30 ezer forintnyi pénzzel havi szinten, mint román kollégáik.

Államtitkár úr, azt kértük a módosítóinkban, hogy adják meg ezt az emelést, ami egyébként megjár, és évek óta megjárna a pedagógusoknak, és ne csak egy szűk szeletüknek, valamint ne párosítsák ezt azzal, hogy elveszik tőlük a közalkalmazotti jogállást, mert Parraghgal egyébként abban egyet tudunk érteni, hogy igen, ez egyfajta nyugodtságot és kiszámíthatóságot biztosít a pedagógusoknak. Ezeket a versenyképességi lózungokat hagyjuk már!

Egy szaniter-nagykereskedő nehogy már belebeszéljen olyan dolgokba, ami ezerszázalékosan pedagógia! Még egyszer mondom: látni kellene azokat a gyerekeket, akikkel ezekben a szakképző iskolákban a pedagógusok és a szakoktatók foglalkoznak! Ez nem egyszerűen gazdasági kérdés, ez mélyen pedagógiai kérdés is.

Én, illetve mi és mondhatom azt, hogy az egész ellenzék azt szerette volna, hogyha ezeken a kérdéseken elgondolkodnak, de úgy látjuk, hogy süket fülekre talált minden. Szomorúak vagyunk miatta, mert újfent csak hangsúlyozni tudom: lett volna itt néhány olyan dolog, amit őszintén, teljes szívvel támogatni tudunk, és úgy gondoljuk, hogy ez szolgálta volna a hazai szakképzés egyről kettőre jutását, viszont ebben a formában így, a módosítóink lesöprésével párhuzamosan nem tudjuk támogatni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
98 28 2019.11.25. 5:07  27-30

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nemcsak a bodza rohad, hanem rohad valami az igazságszolgáltatásban és a büntetés-végrehajtásban is. Mi itt, a Jobbik frakciójában azt mondjuk, hogy ha nem volt kímélet, akkor ne legyen kegyelem sem. De engedjék meg, hogy egy kicsit távolabbról kezdjem! Volt nekem olyan tanítványom, aki a cigánytelepen nőtt föl, az édesapja nevelte egyedül, ki volt kötve náluk az áram, és ha kellett, akkor fejlámpával készült az érettségire, ami sikerült, azóta rendőrként dolgozik. Nagyon büszke vagyok rá.

Nagyon büszke vagyok a babócsai Kalányos Pistára  „Iraki Pistára” , aki az ország első cigány olajipari fúrómestereként eljutott Irakba, innét a ragadványneve: „Iraki Pista”. És büszke vagyok azokra az ismerőseimre, cigány származású ismerőseimre, akik pedagógusként, postásként, bolti eladóként megállják a helyüket.

Csakhogy vannak másféle emberek is, és valóban nem számít a bőrszín. Vannak olyanok, akik bizony domesztikálatlan ordasként úgy tekintenek az embertársaikra, mint zsákmányállatokra, és semmi, de semmi érzelem nincsen bennük embertársaik iránt: egyfajta kőkorszaki erkölcsiség szerint élnek, és ezzel saját magukat rekesztik ki a normális emberek közösségéből.

Nos, az állítólagosan bodzaszedésből meggazdagodó enyingi Sztojka família sarja, csemetéje, Sztojka Iván visszakerült a börtönbe. Úgy látszik, hogy mégsem tért jó útra ez a bodzaszedő jóember, mégsem lépett a páli útra, mégsem lett belőle bűnbánó bárányka, mert prostitúcióra kényszerítés miatt, miután megkapta a Marian Cozma meggyilkolása utáni börtönbüntetésből azt a majdnem négy és fél év kegyelmet, mégsem tudott megjavulni, és ezt az újabb elképesztő disznó bűncselekményt követte el a gyanú szerint.

Nos, nézzük csak a kronológiát, azt a hosszú priuszt, amivel az enyingi maffia rendelkezik! 2008 nyarán a becsületes embereket megfélemlítve mintegy 150-200 fős horda vonult föl Siófokon az országos cigányvajda vezetésével, aztán 2009 februárjában a veszprémi Patrióta Bárban megtörtént az a végletekig elszomorító és felháborító bűncselekmény, amivel egy egész országot szúrtak szíven.

Szíven szúrták a magyar-cigány együttélés amúgy is évszázados problémákkal terhelt együttélését is, szíven szúrtak ezzel minden normális, becsületes cigány embert is azok, akik ezt a minősíthetetlen gazemberséget ott elkövették. Először hátulról, aljas módon vesén szúrták ezt a világklasszis kézilabdázót, a román Marian Cozmát, aztán miután szíven is döfték, utána még fejbe is rúgták kétszer.

Nos, az teljes mértékben fölháborította a magyar társadalmat, amikor az elsőfokú ítélet 20 évét a győri másodfok 8 évre enyhítette. Ekkor közbeavatkozott a Kúria, és lett belőle 13 év, de kérem szépen, képviselőtársaim, 4 év 5 hónapot elengedtek ennek a bűnöző gazembernek a büntetéséből, és most ott folytatta, ahol abbahagyta.

Fölháborította a magyar társadalmat az is, amikor 2018-ban szabadulóbulit tartottak Siófokon az Aranyparton, ahol több száz fő részvételével folyt a dajdaj, ahelyett egyébként, hogy a kárpótlást kifizették volna Marian Cozma családjának, abból a 211 millió forintból valamit törlesztettek volna! Nem, Sztojkát luxus BMW és villa várta, ahelyett egyébként, hogy elkobozták volna tőle vagy a famíliájától ezeket a javakat, és kárpótolták volna a családot, amely hihetetlen fájdalmakat kellett hogy elszenvedjen fiuk elvesztése miatt.

De sorolni lehetne még ezt a priuszt, ezt a bűnlajstromot, ami az enyingi maffia rovásán van. Én ezzel önöket nem terhelem, viszont azért azt elmondanám, hogy itt, a Jobbik frakciójában mi nem vagyunk hajlandóak belenyugodni abba, hogy ebben az országban no-go zónák alakuljanak ki, ellenséges törzsi területek, ahol az ilyen alakok tulajdonképpen kiskirályként basáskodhatnak, és nem büntetést kapnak, hanem kérem szépen, azzal jutalmazzák őket, hogy kiengedik őket a börtönből még az ilyen gyilkos, kímélet nélkül elkövetett tett után is, amikor a fékezhetetlen vérszomjnak ilyen áldozatai lettek.

Kérem szépen, tisztelt kormánypárti képviselők, ha önök nem hozzák meg azokat a törvényeket, amelyek segítségével ezeket az embereket meg lehet fékezni és oda lehet juttatni, ahol a helyük van, akkor majd azt mi itt, a Jobbik frakciójában meg fogjuk tenni. Kérem, figyeljék a sajtótájékoztatóinkat, és fogadják el azokat a javaslatokat, amelyekkel megpróbáljuk majd megmenteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a magyar-cigány együttélés ügyét is. Köszönöm szépen. (Nagy taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
101 114 2019.12.09. 5:08  113-114

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bizony, a térképről letörölve, így érzik magukat ott nagyon sokan Dél-Somogyban, annak a megyének a perifériává nyomorított részén, amit sokan úgy neveznek, hogy a Dunántúl Borsodja, és nem véletlenül. Ugyanis az a gazdasági-társadalmi pusztítás, amin ez a térség keresztülment az elmúlt évtizedekben, előrevetíti ennek a térségnek, ennek a tájegységnek a szomorú sorsát. Újabb dolgok borzolták az ott élő emberek kedélyét, és kérem szépen, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, nem mindenféle sorosista békaemberek hozták fel a Dráván, ürgebőrbe kötözve, azokat a diverzáns terveket, amelyek mondjuk, a nagyatádi kórház tervéről szóltak, hanem ez egy nagyon komoly, kidolgozott kormányzati munkaanyag volt. Szóval, amikor ezt az ellenzéki sajtó napvilágra hozta, akkor az ott élő emberek, a Nagyatádon és a környéken élő emberek teljes joggal érezték úgy, hogy ez a kormányzat le akarja őket törölni a térképről. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Úgy van!)

Ennek a területnek a kálváriája tulajdonképpen a végéhez érne azzal, ha ezt a nagyon fontos intézményt ilyenformán még tovább nyomorítanák. Valamikor ’76 végén nyitotta meg kapuit a nagyatádi kórház, 702 ággyal, 800 dolgozóval, aztán nemcsak a mostani, hanem az előző kormányzat is gondoskodott arról, hogy ebből valamit lefaragjanak, hiszen 2007-ben is osztálybezárásokkal sokkolták az itt élő embereket, majd 2012-ben is. E helyett hospice-t hoztak létre, ami egyébként valóban nagyon fontos dolog, illetve a geriátriát fejlesztették, de ez is előrevetíti ennek a térségnek a jövőbeli sorsát, hiszen egy elfekvővé változtatnák ilyenformán az egész dél-somogyi térséget, amiből az itt élő emberek jelentős része azért, köszöni szépen, de nem kér.

Itt akarnak élni, itt akarnak boldogulni, ehhez pedig az kell, hogy ez az egészségügyi intézmény, amelyik valóban nagyon fontos szerepet tölt be, megkapjon minden olyan támogatást, amit megérdemel, hiszen az itt élő emberek ezért megdolgoznak, befizetéseikkel ők is gyarapítják a költségvetést.

Ezzel szemben milyen hírek jönnek? Hiába kéri a település polgármestere, egyébként ellenzéki, illetve független polgármestere azt, hogy a magyar költségvetés találja meg a módot arra, hogy finanszírozzák az ottani CT járóbeteg-ellátását, ezt rendre visszautasítják. Visszautasította a kormánypárti többség az én költségvetési módosító indítványomat is. És arra az írásbeli kérdésre, amit ezzel kapcsolatosan tettem föl, szintén egy semmitmondó válasz érkezett; menjenek a nagyatádi és a környékbeli polgárok Kaposvár mellé, Toponárra, az ottani CT-re, húzzanak majd sorszámot, és adott esetben, nagyon súlyos betegséggel is, de várakozzanak heteket, adott esetben hónapokat arra, hogy ez a vizsgálat elkészülhessen. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Szégyen!)

Ez egy embertelen hozzáállás, és nem is fogadjuk el. Nincs ennek racionális magyarázata, hiszen ha azt mondják, hogy forráshiány miatt nem tudják ezt a jogos igényt támogatni, akkor ki kell mondani, hogy ez egy nettó hazugság. Abban az országban, ahol Orbán Viktor hobbijára, a focira majdnem 800 milliárd forintot el tudtak verni 2011-2018 között, elutasítani egy ilyen polgármesteri és állampolgári igényt, hogy végre a nagyatádi polgárok hozzájuthassanak a megfelelő CT-vizsgálatokhoz Nagyatádon, és ez ne csak a kórház fekvőbetegeire vonatkozzon, ez valóban egy nagyon-nagyon szélsőséges, embertelen hozzáállás.

Így, advent idején én is csak arra tudom kérni tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy legyen bennük egy kis emberség, figyeljenek oda a dél-somogyi térség panaszszavára, és találják meg annak a módját, hogy végre ne csak a fekvőbetegek és ne csak azok juthassanak hozzá ennek a modern képalkotó diagnosztikai eszköznek a jótéteményéhez, akik belenyúlnak a zsebükbe, és finanszírozni tudnak adott esetben, mondjuk, egy-egy ilyen vizsgálatot, annak több tízezer forintos költségét, hanem azok a környékbeli kisfalvakban élő szegény, öreg, beteg, nyugdíjas emberek is, akik bizony nagy szükségét érzik annak, hogy gyógyuljanak, mert szeretnének még néhány évet, mondjuk, az unokákkal eltölteni, lehetőség szerint egészségben, betegségükből felépülve. De ha minden így megy tovább, akkor ez csak álom marad, és a nagyatádi és a környékbeli polgárok joggal kérdezik továbbra is önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy miért nem figyelnek oda rájuk, miért utasítják el ezeket a kéréseket.

Én azt szeretném, ha így, advent idején valóban elgondolkodnának ezeken a dolgokon, és megadnák azt, ami ennek a térségnek megjár. Köszönöm. (Taps a Jobbik és a DK padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
104 86-88 2019.12.17. 7:52  85-94

ANDER BALÁZS (Jobbik): Elfogadom, köszönöm.

ELNÖK: Képviselő úr, öné a szó.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már egy 1986-os, tehát özönvíz előtti amerikai tanulmány is azt írja, hogy egy átlagos médiafogyasztó gyermek, mire eléri a 12 éves kort, 244 ezer erőszakos cselekménnyel és mintegy 14 ezer hullával találkozik a képernyőn. Azóta felnőtt egy olyan generáció, amelyik már az előtt a laptopot vagy éppen tabletet vagy okostelefont nyomkodta, mielőtt szobatiszta lett volna, tehát a helyzet egészen biztosan romlott. Ugyan vitatkoznak azon, hogy vane valamiféle összefüggés aközött, hogy az iskolai erőszak terjed, de tény és való, hogy így van ez Magyarországon is, és a hazai diákoknak mintegy 51 százaléka bizony az iskolai agresszió valamilyen formájával találkozott, és egyharmaduk félve megy iskolába. A frusztrált, túlterhelt, agyonbürokratizált oktatási ökoszisztéma leképezi a társadalmat, azt a társadalmat, ahol bizony az értékek változtak és negatívan változtak, ahol a gyerekek sok esetben követik a rossz példát is, a média által vezérelt rossz példákat.

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy nemcsak Malackát ölték meg a diáktársai a Legyek urában, hanem az élet is produkál nagyon véres, nagyon tragikus eseményeket. Emlékezhetünk arra, amikor K. Rajmund megölte, agyonverte osztálytársát, és ezért nevetséges ítéletet kapott, vagy éppen, amikor egy kaposvári elitgimnáziumba járó 10. osztályos diákok brutálisan meggyilkolták az osztálytársukat. Viszont az erőszaknak megjelent egy másik formája is, a tanárok ellen elkövetett erőszak. Ennek példája, amikor a pesterzsébeti szakképző iskolában egy megvadult páviánhordára emlékeztető csapat vegzálta a tanárt, és most Győrben, amikor egészen a gyilkossági kísérletig fajult a dolog, ahol leszúrta a diák a tanárnőt.

Én azt kérdezném miniszter úrtól, tesze a kormányzat valamit annak érdekében, hogy az erőszakot megfékezze a közoktatási intézményekben. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
104 92 2019.12.17. 1:05  85-94

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm miniszter úr válaszát, különösen azt, hogy a cinikus rétvárizmusokat most mellőzték. (Derültség a Jobbik soraiban.) Viszont igazándiból én akkor lennék boldog, ha nem a büntetés motiválna, hanem a megelőzés. És hogyan lehetne ezt a megelőzést a gyakorlatban megvalósítani? Úgy, hogy nem űrhajóst kellene küldeni az űrbe, hanem mondjuk, gyermekpszichológusokat a megfelelő helyre, például azokba az iskolákba, ahol erre nagy szükség lenne. Aztán iskolai szociális munkásokat, szociálpedagógusokat, akik már a gyökerénél tudnák ezt a problémahalmazt kezelni. Csak az a helyzet, hogy ezzel nem találkozunk a költségvetés oldalán sem. És arról is sokat tudnának mesélni, mondjuk, L. Ritók Nóráék, hogy hogyan viszonyul a kormányzat, teszem azt, a tanodákhoz, azokhoz a tanodákhoz, amelyek a jó útra próbálják terelni sok esetben azokat a diákokat, akik otthon megfelelő szocializációs normákkal nem találkozhatnak. De az itt elhangzott, hogy bizony nem csak a hátrányos helyzetű családokból származó diákok nyúlhatnak agresszióhoz.

Szóval, én inkább ilyesféle válaszokra vágynék, de azért köszönöm miniszter úrnak a válaszát. Köszönöm szépen, és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek. (Taps a Jobbik, szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
105 142-144 2020.02.17. 2:24  141-150

ANDER BALÁZS (Jobbik): Elnök úr, elfogadom, bár Rétvári államtitkár úrnak jobban örültem volna. Köszönöm. (Gulyás Gergely: Akkor miért nem hozzá intézted a kérdésed?) Elfogadtam, miniszter úr.

ELNÖK: Ez így van, elfogadta, és nem kellett volna hozzáfűzni semmit. Köszönöm szépen. Ander Balázs képviselő úré a szó. Parancsoljon!

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ülésszak kezdetén úgy illik, hogyha kiállítjuk az elmúlt fél év oktatáspolitikai bizonyítványát, hiszen a magyar jövő szempontjából az egyik legalapvetőbb nemzetstratégiai területről van szó. A XXI. század legfontosabb versenyképességi tényezője az emberi tudás és ennek a tudásnak az előállítása lesz. Nézzük, hogy megértettee a kormány az idők szavát, szóval, lássuk akkor azt az alternatív bizonyítványt, amit itt mi a Jobbik-frakcióból ki tudtunk állítani az önök számára. Nos, önök a tanítás mint értelmiségi hivatás tekintélyének megteremtése nevű tantárgyból megbuktak. Sok egyéb mellett itt elég lenne, mondjuk, arra utalnom, hogy önök egy tollvonással és egyeztetés nélkül elvették azoktól a szakközépiskolai tanároktól a közalkalmazotti státuszt, akiket adott esetben naponta aláznak meg és köpnek le bizonyos kiilleszkedett családokból való gyermekek.

Aztán önök elégtelenre teljesítettek „a szelekció felszámolása” című tárgyból is, hiszen az elit részére milliárdos állami támogatásból építenek olyan magániskolákat, ahol 3-4 millió forintos tandíjat kérnek az elit gyermekeitől, míg a köznépnek ott vannak a leromlott állapotú köziskolák, amelyek tanulói majd jók lesznek valahova a futószalagok mellé, vagy pedig valamelyik oligarcha luxusjachtjára szolgálatot tenni.

Aztán sajnos bukta lett az a tantárgy is, hogy „a gyerekeket nem tekintjük kísérleti nyúlnak”. Dehogynem, önök annak tekintik. A beiskolázási korhatár körüli anomáliák, a NAT-tal kapcsolatos problémák, a kudarcos szakképzési reformok folyamatos változtatása erről tanúskodnak.

Aztán a „normális országban nem tartják a tanárokat cselédbéren” nevű tantárgyból is jókora karó virít a félévi ellenőrzőjükben. Magyarázza meg a bizonyítványt, miniszter úr, ha tudja! Nehéz lesz. És várom rétvárizmusoktól mentes válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
105 148 2020.02.17. 1:09  141-150

ANDER BALÁZS (Jobbik): A viszonyítási alap akkor, mondjuk, ne Nyugat-Európa legyen, hanem az a klebelsbergi modell, amire önök oly előszeretettel szoktak hivatkozni. 1941-ben egy középiskolai tanár - abban az időben, amikor az ember 200 pengő fixszel könnyen viccelt - 246 pengőt vitt haza. Egy kezdő középiskolai tanár! Miniszter úr, hol vagyunk ettől?! Aztán megnézhetjük, hol van most az úgynevezett vetítési alap. Tehát itt vetítésről szó van valóban, csak ez a vetítés, amit önök előadnak, egészen más, mint az a vetítési alap, amire a tanárok kíváncsiak lennének. Ugyanis az még mindig a 2014-es szinten van befagyasztva, tehát 101 500 forint az akkori minimálbérnek megfelelő összeg. Ezt kellene kardinálisan, jelentős mértékben emelni, mert rengeteg a pályaelhagyó, maga a tanári szakma öregszik el folyamatosan, utánpótlás pedig nem fog érkezni ilyen körülmények közepette, amelyeket immáron tizedik esztendeje önök megteremtenek a közoktatás világában is. Úgyhogy válaszát nem tudom elfogadni, miniszter úr. (Nacsa Lőrinc: Nem is kell! - Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
105 184 2020.02.17. 1:58  183-186

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az Eurostat adatai szerint a rákos halálozások tekintetében is gyászos mutatókkal bír Magyarország. Hazánk az uniós mezőny sereghajtója: minden negyedik honfitársunk a rettegett betegség miatt veszíti életét, évente mintegy 34 ezer ember; ez több mint Szekszárd vagy éppen Gyula teljes lakossága.Egy olyan rendkívül rossz népesedési és mortalitási adatokkal rendelkező térségben, mint amilyen Somogy megye déli része, bizony igen fontos lenne a korai felismerés és a diagnózis, mondhatni, életet menthetne, értékes éveket nyerhetne vele számos, szeretteit féltő család.

Az 1976-ban átadott, valaha szebb napokat látott és egykor több mint 700 ággyal rendelkező nagyatádi kórházban erre lehetőség is lenne, hiszen idestova egy éve, hogy átadták a CT-osztályt, csakhogy valamilyen irracionális és embertelen ok miatt mind a mai napig nem biztosítják a nagyatádi CT járóbeteg-finanszírozását, annak áldásait csak a kórház fekvőbetegei vagy a mélyen a zsebükbe nyúlók élvezhetik. A többieknek marad a sok nyűggel járó kaposvári utazgatás és az ottani várólista. Államtitkár úr, mondom, várólista, márpedig aki időt nyer, az életet nyerhet.

Nonszensz, hogy a nagyatádi CT-kapacitás megdöbbentő módon messze kihasználatlan, hiába könyörög a város független polgármestere, hiába javasolom a költségvetési módosítók sorában, vagy kérem én magam is a tarthatatlan helyzet rendezését.

Államtitkár úr, kérem, hogy konkrét és lehetőleg mielőbbi időpontot megjelölő válaszában tegyen bizonyságot amellett, hogy végre megoldják ezt a súlyos problémát. Meddig veszik még semmibe 80 ezer dél-somogyi polgár élethez, egészséghez való jogát? Meddig büntetik még Nagyatádot és annak környékét? Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban. - Szórványos taps az MSZP, a DK és az LMP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
109 30 2020.03.02. 2:04  29-32

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy egy idézettel kezdjem, a Nemzeti Pedagógus Kar idei tanév elején kiadott évértékelőjében ez szerepel: „Az egész ország érdeke, hogy olyan pedagógusok oktassanak és neveljenek az intézményekben, akik szakmailag felkészültek, feladatukat hivatásuknak érzik, munkájukat sikeresen végzik, továbbá munkájukért olyan bért kapnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy értelmiségi életet éljenek.” Nézzük akkor most a valóságot, lássuk, hogy elég lesze ez a frissen beígért 10 százalékos emelés! Nagyon messze vagyunk attól a szinttől, amikor a klebelsbergi idők végén a bruttó hazai termék 16 százalékát kapta az akkor új honvédelmi minisztériumnak gondolt kultusztárca  sajnos. Az önök által sokszor hivatkozott 2013 utáni béremelés jó része mára elinflálódott, mostanra egy McDonald’sban dolgozó érettségizett munkás kezdő bére is meghaladja egy kezdő tanárét. Amikor a szakmunkás-bérminimum gyakorlatilag megegyezik a kezdő pedagógusok fizetésével, az törvényszerűen negatívan hat a pedagóguspálya társadalmi megítélésére.

Talán nem véletlen, hogy tavaly a budapesti és elitnek számító Fazekas Gimnázium 120 végzőse közül csak egyetlen választotta továbbtanulási célként ezt a hivatást, és az ELTE Tanárképző Központja szerint mindössze öt fő jelentkezett fizika-kémia szakos tanárnak. Talán az sem véletlen, hogy a 2013-ban végzett 5800 pályakezdőből öt év alatt 1900-an, tehát 32 százalék hagyta ott a katedrát.

Kérdezem tehát, hogy a hétköznapok hőseiként helytálló, olykor leköpködött, megvert és megalázott, valamint a társadalmi közbeszédben sok egyéb feladat mellett még az integráció sikerességéért is felelőssé tett tanárok esetében mikor kötik végre a bérszámítás alapját képező vetítési alapot a minimálbérhez. Egyetlenegy dátumot szeretnék hallani, államtitkár úr. Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
110 312 2020.03.09. 5:15  311-312

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nos, ez egy olyan téma lesz, amely kapcsán világosan kiderülhet az, hogy az a zöldfordulat, amelyet a kormány most hirdet, az valóban egy eszmeileg és valójában megalapozott paradigmaváltást jelente, vagy pedig nem másról szól a történet, csupáncsak arról, hogy egy zöldre mázolt álcahálót borítanak a tevékenységükre. Magyarországot, hazánkat a földrajzi helyzete a közlekedési korridorok csomópontjává tenné, tehetné, hiszen gondoljunk csak a vasúthálózatunkra, a transzeurópai vasúti áruszállítási hálózatba illeszkedően körülbelül 3 ezer kilométernyi szakaszról beszélhetünk csak itt, Magyarországon is. Szóval, északról délre, keletről nyugatra keresztül-kasul szelnek minket ezek a nagyon fontos európai folyosók. Nyilvánvaló módon közlekedés nélkül nem működne semmi, óriási GDP-teremtő képességgel rendelkezik maga az ágazat, hiszen uniós átlagban olyan 10 százalékról beszélhetünk. Viszont azt is látni kell, hogy ennek megvan a maga nem szándékolt, úgynevezett negatív externális hatása is.

(19.50)

A kérdés csupán az, hogy ezt mennyire tudjuk csökkenteni. Véleményünk szerint egy megfelelő közlekedéspolitikával tíz- és százmilliárdokat lehetne megspórolni a magyar emberek számára. Vannak bizonyos európai uniós elvárások, amelyek azt célozzák, hogy a környezetbarát és energiakímélő szállítási módozatok felé próbáljuk átterelni a szállítmányozást, közlekedési viszonyainkat. A 2011-ben kiadott európai uniós közlekedéspolitikai fehér könyv ki is mond bizonyos célszámokat, amelyek alapján, mondjuk, 2030-ig a közúti áruszállítás 30 százalékát át kellene terelni vasútra, 2050-ig pedig még merészebb célt tűztek ki maguk elé, itt egészen fantasztikus számot céloztak meg, 50 százaléka kellene hogy átmenjen a kötöttpályás közlekedésre a közútról. A Jobbik számára, amely párt számára az emberi, a természeti és az épített környezet védelme, megóvása egy alapvető fontosságú dolog, az, hogy ezeket át tudjuk adni az utódok, a következő generációk számára, azt mondatja velünk, hogy ennek a területnek sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni, adott esetben majd a költségvetés tárgyalása során is.

Nézzük! Azt látjuk, hogy Magyarországon az 50 milliárd árutonna-kilométernyi forgalom körülbelül 20 százaléka bonyolódik a vasúton. Ezt meg lehetne növelni, és az a helyzet, hogy mondjuk, a Levegő Munkacsoport tanulmánya által alátámasztva is azt lehet mondani, hogy százmilliárdokat lehetne megspórolni, hiszen a tanulmány szerint az Európai Unión belül mintegy 140 milliárd euróra tehető az a negatív externália, ami a balesetekben, a környezetszennyezésben és az infrastruktúra leromlásában következik be az egyenlőtlen vasúti, illetve közúti áruszállítási módozatok miatt.

Ha el tudná érni a magyar kormányzat, és egyébként jelzem azt, hogy évről évre mi a költségvetésben ezt javasoljuk az önök számára, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy jobban figyeljenek oda az intermodális, multimodális szállítmányozási lehetőségekre Magyarországon is, akkor csak hazai vonatkozásban körülbelül 3 milliárd eurót lehetne megspórolni ezekből a negatív externáliákból. 3 milliárd euró ezermilliárd forintot jelent! Ennek egyébként 40 százalékáért a rajtunk keresztül dübörgő balkáni  keletről nyugatra, nyugatról keletre tartó  nehézgépjármű-forgalom a felelős. 40 százalék, tehát több száz milliárd forintról beszélünk. Ha ezeket a nehézgépjárműveket megfelelő közlekedéspolitikával a vasútra lehetne terelni…  2012 egy gyászos év ebben a tekintetben, hiszen ekkor szűnt meg az úgynevezett RoLa, amely kamionokat szállított vasúti szerelvényekre pakolva keresztül Magyarországon, tehermentesítve ezzel azokat a közutakat, amelyek tehermentesítése bizony forgalombiztonsági szempontból is rettentő fontos lenne. Gondoljunk arra a 16 ezer balesetre és mintegy 600 halálos áldozatra, amely éves szinten tételeződik!

De hogy egy kicsit önző is legyek, azt tudom mondani, hogy Dél-Dunántúl déli részének szempontjából  gondoljunk csak a 6-os útra, amit széttaposnak a román, a horvát és a ki tudja, honnét érkező kamionok  nagyon fontos lenne ennek a kérdésnek a szem előtt tartása, hiszen hovatovább, mondjuk, a Barcs és a Pécs közötti szakasz rettenetesen nehezen járható azoknak az embereknek a számára, akiknek bizony ott dolguk van. Kérem kormánypárti képviselőtársaimat, figyeljenek oda ezekre a dolgokra, és hallgassák meg majd a Jobbik javaslatait. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
118 20 2020.04.08. 14:54  15-83

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátom, kedves államtitkár úr, ne vegye zokon, nem az ön személyének fog szólni, sokkal jobban örültem volna, hogyha ennek a gyalázatos törvényjavaslatnak a beterjesztője ül itt, ő viszi el úgymond a balhét, nem pedig ön, akiről egyébként én tényleg nem tudom elhinni, hogy hisz ebben az egész őrült projektben.No mindegy, nézzük csak! Államtitkár úr, azt mondta az előbb, hogy a hazai 7700 kilométernyi vasúti hálózatra 1700 milliárd forintot költöttek, a rekonstrukcióra az elmúlt esztendőkben. Vonjuk ki akkor ezt a 150-es szakaszt, annak az alig 150 kilométerét ebből a 7700 kilométerből! Marad 7550 kilométernyi vasúti pálya Magyarországon, amire ezt az 1700 milliárd forintot elköltötték. Most nagyságrendileg ennek az összegnek tulajdonképpen a felét költenék el a hazai pályahossz alig 2 százalékára. Én még akkor sem tudom elfogadni, hogy ez racionális lépés lenne, hogyha hinnék Bányai képviselőtársamnak, aki úgy festette fel ezt a vonalat, mintha az tulajdonképpen az egész világra, a naprendszerre, az univerzumra kiterjedne, sőt  hogy Stummer képviselőtársam szavaival éljek  egyfajta ilyen kapu lenne, egy féreglyuk az egész univerzumra, és majd minden áru az egész világegyetemből ezen bonyolódna, ezen szállítódna. Nem tudom, hogy kit néznek hülyének képviselőtársaim ott, a kormánypárti padsorokban, de én azt javasolnám, hogy a magyar emberek, a magyar adófizetők pénzével, ezzel az akár ezermilliárd forintot elérő summával ne játszadozzanak.

Jelen állás szerint ez a projekt két dolgot nélkülöz: a transzparenciát, az átláthatóságot  ugye, Semjén Zsolt javaslata alapján ezt tíz évre titkosítanák -, másfelől pedig a garanciákat, az üzleti partner részéről írásba adott garanciákat. Hol szavatolja azt a kínai fél, hogy itt az áruforgalom növekedése eléri azt a szintet, amelynek kapcsán ez a projekt valamikor is behozná az árát?

A szakértők azt mondják, hogy ehhez, mondjuk, kétezer év kellene. Annyira nonszensz az egész, mintha (Bányai Gábor közbeszól.)  igen, igen, kedves képviselőtársam, majd gombot nyom, és akkor elmondja a magáét -, szóval, annyira nonszensz az egész, mintha itt a római korba mennénk vissza, teszem azt, amikor Augustus elfoglalta Pannóniát, és itt a rómaiak utakat meg hidakat építettek, és ez valamikor most térülne meg. Őrület!

Különösen egy olyan helyzetben, egy olyan veszélyhelyzetben, aminek a végét még nem látjuk, a gazdasági kártételét még csak nem is érezzük, és ekkor, ebben a helyzetben önök elfüstölnének, elégetnének akár ezermilliárd forintot. S miért mondom, hogy akár ezermilliárd forintot? Zalaszentiván-Szombathely vasút-villamosítás. Ugye, nem fogják kitalálni, hogy ki volt az a mindenhez értő ezermester, Magyarország Mekk mestere, aki ott is ténykedett, és bizony 40 százalékkal drágult ez a projekt az eredeti elképzelésekhez képest? Vagy hozzam fel akkor a dél-balatoni vasútfejlesztést? Nagyon jó dolog, de a disznóság az volt benne, hogy plusz 25 milliárdot még úgy hozzácsaptak. Hol lesz a vége? Hol lesz a vége, hogyha nem is tekinthetnek bele a dokumentumokba azok, akik erre kíváncsiak lennének, mert önök titkosítják?

Nem tudunk gratulálni Orbán Viktor húsvéti ajándékához, mert úgy is fel lehet fogni ezt az egészet, mint egy 1/1-es terepasztalt. Miniszterelnök úr, illetve Semjén Zsolt most szintet lépnek, és akkor a felcsúti kisvasutat szépen majd a nagyvasúti keretek között kívánják alkalmazni, az ott látott modellt, és azt kell hogy mondjam, az ott megtapasztalt, mondjuk úgy, hatékonyságot és eredményességet majd itt próbálják a magyar emberek pénzéből megvalósítani.

Felhozták vádként, hogy mi a vasút ellen vagyunk. Ha van párt itt az Országgyűlésben, amely nem vasútellenes, az a Jobbik, viszont az észszerűség pártján is állunk. Amikor annak idején, még 2007 táján majdnem félszáz hazai szárnyvonalat zártak be, akkor is tiltakoztunk, bár még nem voltunk bent a parlamentben. Aztán akkor is kifejeztük a kritikánkat, amikor önök, bár ígérték még a kormányváltás előtt, de ezeknek a vonalaknak a nagy részén nem indították újra a forgalmat.

Nézzük csak meg, hogy akkor egy kicsit szakmázzunk is, és ne fogadjam meg a Tállai András-féle intelmeket, tehát azért csak szakmázzunk! Hadd kérdezzem már meg, hogy mi lesz akkor a Kiskőrös-Kalocsa vonallal, azzal a 35 kilométerrel! Újranyitják? Tessék akkor itt megígérni, és akkor ott lesz bent a jegyzőkönyvben! Mi lesz a Kunszentmiklós-Tass-Dunapataj vonal 49 kilométerével? Újranyitják? Mi lesz a Fülöpszállás-Kecskemét 43 kilométeres szakaszával? Újra fogják nyitni? Megkérdezem, hogy miért lenne erre szükség? Tehát ha valóban azt akarják, hogy ez a 150-es vonal valamennyire értelmes legyen, vagy legalábbis az eddigieknél jobban kihasznált, és erre ilyesféle forrásokat fordítsanak, akkor jó lenne, ha integrálná a térség közlekedési rendszerét, és jó lenne, ha azok a ráhordó vonalak, amelyek valamikor megvoltak, ismételten működnének. Tehát ha ezt meg tudják ígérni, egy kicsit talán szépítenek ezen az egészen, de a kulcs az integráltság lenne, amiről nem tudunk semmit, hogy azok az intermodális központok, terminálok mennyire fognak megvalósulni majd itt, a vonal mentén. Lesze ezen a vonalon integrált, ütemes menetrend, mondjuk, akár csak a Kunszentmiklós-Tass-Budapest viszonylatban, ha nézzük?

Aztán azt a kérdést is fel lehetne vetni, hogy ha már önök fejleszteni akarják a vasutat  akkor még egyszer utalnék az előző arányokra, arra az iszonyatos és teljesen elképesztő, megmagyarázhatatlan aránytalanságra, ami megmutatkozik ebben az egész projektben -, akkor az nem jutott eszükbe, hogy más útirány is lehetne. Én nem mondom, hogy ezt ne fejlesszék. De mondjuk akkor egy Kecskemét-Szeged vonal fel sem vetődött? (Bányai Gábor: Akkora kerülővel?) Igen, akkora kerülővel, kedves Bányai képviselőtársam. És akkor ezen a vonalon, a 150-es vonalon jelen állás szerint mennyi a napi fizető utasok száma? Mutasson egy számot! Ötezer fő! Kelebiánál mennyien lépik át a határt? 300-400 fő naponta? Ezért kell ebbe az egészbe beletolni ezermilliárd forintot?! Azért (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem ezért!), azért (Zaj.), azért, hogy az önök főstrómanja tovább tudjon gyarapodni?! (Derültség a Fidesz soraiból.) Lehet ezen röhögni, csak az a helyzet, hogy 300 milliárd forintot már megkapott, rátenyerelt az RM International Zrt. Nem lenne ennek a pénznek máshol helye? Mi azt mondjuk, hogy igen, lenne, különösen egy olyan helyzetben, mint amibe most került Magyarország.

Nem értjük, hogy ez a vonal miért kerül kilométerenként akár 5 milliárd forintba. Nem tudják megmagyarázni, hogy miért itt, Magyarországon, ezen a szakaszon, egy alföldi szakaszon épül majd a világ legdrágább vasútja. (Bányai Gábor nemet int.) Miért ingatja a fejét, képviselőtársam? Nézze már meg a számokat! Mikről beszélnek? (Bányai Gábor: Nem mondtam.) Dehogynem! Ajánlok akkor egy példát. Nézze csak meg, hogy ha, mondjuk, a Mercedes CLA-200-asból  ami 4 méter 63 centiméter hosszú  szépen egymás mögé rakogatnak 216 darabot, pont kijönne egy kilométer! Ennek a személygépkocsinak az alapára 13 millió forint. Oda meg vissza is nyugodtan kirakhatná ezt a vonalat, mert ennyibe kerülne itt egy átlagos kilométer. Nem tudják megmagyarázni, hogy miért kell ezt a pénzt erre a projektre elégetni azon kívül, hogy hódolni kell az új gazda, mondjuk, Kína felé, és még tovább kell gyarapítani a jól kiválasztott kisgömböcöket.

Mi ezt nem fogjuk elfogadni, és azt tudjuk mondani erre az egész eszement beruházásra, hogy a legjobb lenne széttépni és a papírkosárba hajítani, legalábbis ebben az állapotban. No szóval, hogyha nem lehet pártot illetni azzal, hogy vasútellenes, akkor az a Jobbik. Elmondtam, mindig felszólaltunk annak érdekében, hogy a szárnyvonalakat is meg kell őrizni, azokat is fejleszteni kellene. De ha ilyen forrásszűke van, képviselőtársaim, akkor egészen egyszerűen nem tudják megmagyarázni, hogy mi az oka annak, amiért ennyire aránytalan módon a hazai vasútvonalak közül egyet így ki kell emelni, és erre kell ezt a pénzt elpocsékolni.

A másik a titkosítás. Önök megtanulták azt a kókai axiómát, amely szerint a békákat nem kérdezik meg, hogyha lecsapolják a mocsarat. Úgy néz ki, hogy a békák most se brekegjenek bele, azok ne tudjanak semmiről, majd a cár atyuska eldönti, hogy hogyan húzódjon ez a vonal, merre menjen egyáltalán, mik legyenek a részletek. Mint annak idején a történeti anekdota szerint Oroszországban, amikor megunta cár atyuska a szakértők vitatkozását, és állítólag az egyik ujja belógott a térképre, fogott egy vonalzót, meghúzta a vonalat, és ott keletkezett egy kis görbület. Vagy hogy miért lett olyan a moszkvai körmetró? Sztálin állítólag rárakta a kávéscsészéjét a térképre.

(10.00)

Ott sem kérdeztek semmit, ott sem kérdezhettek semmit. Csak. Mert így döntöttek. Az a helyzet, hogy ez egy normális országban nem így működik, vagy nem így kellene hogy működjön.

Ha környezetvédelmi okokat veszünk elő  és a mai nap során sor kerül majd még arra, hogy tárgyalják az üvegházhatású gázokkal kapcsolatos törvényjavaslatot -, akkor azt látni kell, hogy a környezetbe kerülő rákkeltő, toxikus szennyező anyagok mintegy feléért a szállítás felel. Magyarországon  ezzel akkor valamelyest talán önöknek adnék igazat  az összárumennyiség mintegy kétharmadát közúton szállítják el, aminek a negatív externáliái hatalmasak: károsanyag-kibocsátás, nem is energiahatékony, és akkor még nem beszéltünk a balesetekről. Tehát valóban lehetne fejleszteni a vasutat, mint ahogy lehetne fejleszteni, mondjuk, a belföldi hajózást is, annak a 3-4 százalékos arányrészét még tovább tornázni, de nem ilyen áron, nem túlárazott projektek árán.

És képviselőtársaim, különösen ott a kormánypárti padsorokban, 2013 őszétől húzódik ez az őrület, amikor Bukarestben a kelet-közép-európai államok és Kína leültek egymással, és eltervezték, hogy ez a vasútvonal meg fog valósulni. Mi azóta folyamatosan azt mondjuk, hogy nem látjuk a garanciákat, nem látjuk azt a kínai ígérvényt, ami ennek az árát valamikor visszahozná. És ha önök veszik a fáradságot arra, hogy fellapozzák a KSH-nak a legfrissebb felméréseit, akkor a külkereskedelmi termékforgalom mellett azt fogják látni, hogy míg 2017-ben a Kínából Magyarországra történő behozatal 1450 milliárd forintot tett ki, a kivitelünk ezzel szemben 735 milliárd forintnyi összeg volt, 2019-re ez olyan formában romlott, hogy 2000 milliárd forint értékben hoztak be Kínából Magyarországra termékeket, a kivitelünk viszont a korábbi 735 milliárd forintnyi összegről 480 milliárdra csökkent. 1500 milliárd forintos deficit tátong ott! Hol vannak azok az ígérvények és azok a hatástanulmányok, amelyek egyfajta garanciát adnának arra, hogy ez nem fog tovább növekedni, és ami esetleg a pályahasználati díjakból be fog folyni, úgymond a vámon, annak a tízszerese nem megy el majd a réven, és nem a magyar emberek fognak ráfizetni arra, hogy önök monomániásan ragaszkodnak ehhez a projekthez?

Igen, valóban ráférne egyébként, Bányai képviselőtársam, a 150-es vonalra a felújítás; azt is tudjuk, hogy ez volt az egyik első hazai vonal, amit elkezdtek villamosítani 1910-ben, kétvágányúvá építeni, aztán jött Trianon, és Trianon miatt ennek is befellegzett. De még egyszer, államtitkár úr, tényleg nem hiszem el, hogy ön azt elhiszi és vallja, hogy ez a projekt bármikor be fogja hozni az árát, és a magyar emberek számára olyan formában, mint ahogy itt előadták, profitot, hasznot fog termelni. Nem hiszünk benne.

Hiszünk viszont abban valóban, hogy nőjön a közlekedési módozatok között a környezetkímélő szállítmányozási formáknak a részaránya itt Magyarországon is. A 2011-es európai uniós közlekedéspolitikai Fehér könyv tartalmaz erre vonatkozóan előírásokat is. Nem véletlen az egyébként, hogy a költségvetéshez minden évben én magam is benyújtottam azokat a módosító javaslatokat, amelyek az intermodális szállítmányozást fejlesztették volna Magyarországon, ezek mindig mentek a kukába, holott  ez már az önök sara, tisztelt fideszes képviselőtársak  2012 volt a RoLa kivégzésének éve. A Rollende Landstraße arról szólt, hogy a kamionokat, a konténereket vasútra pakolva sokkal környezetkímélőbb és energiahatékonyabb módon tudták átszállítani Magyarországon. Jó lenne egyébként, ha inkább ezt forszírozták volna, ennek az ágazatnak a feltámasztását, és nem ezt az ezermilliárdos őrültséget.

Az időm lejárt. Azt hiszem, feltettem néhány kérdést, amire nagyon jó lenne, ha a magyar emberek választ kapnának. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
119 208 2020.04.14. 5:10  207-208

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, hol a pofátlanság határa  kérdezhetem egykori kollégáim nevében. Mielőtt képviselő lettem, tanítottam, mielőtt pedig tanítani kezdtem, múzeumi dolgozóként tevékenykedtem, Barcson a Dráva Múzeum munkatársa voltam. A mostani törvénytervezet kapcsán, amelyik elvenné a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóktól a közalkalmazotti jogállásukat, tényleg föl kell tenni a kérdést a kormányzati illetékesek felé, hogy hol a pofátlanság határa. Így törvénytervezetet benyújtani, nagycsütörtökön, csütörtök este 19 óra 45 perckor elküldeni a szakszervezeteknek azzal a fölhívással, hogy folytassák le a társadalmi egyeztetést erről a gyalázatról, és hogy kedd reggel fél 9-ig küldjék el a hozzáfűznivalójukat, azt hiszem, több mint méltatlan. Nem ezt érdemelné az a csaknem 20 ezer dolgozó, aki ezen a területen ténykedik, ezek az egyébként általában magasan kvalifikált, értelmiségi emberek, akik mondjuk, könyvtárosként mégiscsak nem tudják megengedni maguknak azt adott esetben, hogy egy új könyvet vegyenek, levéltárosként vagy éppen muzeológusként luxusnak számít egy új cipő beszerzése számukra, hiszen az ágazatban dolgozók 80 százaléka a garantált bérminimumon nyomorog. És ezt tetézné most a kormányzat azzal, hogy a közalkalmazotti jogállást, ami valamiféle kis létbiztonságot, valamiféle, legalább elméletben létező megbecsültséget még biztosít számukra, tulajdonképpen egyeztetés nélkül, egy tollvonással, hazug indokok alapján, XXI. századi célokra hivatkozva elvennék tőlük.

Így nem lehet viselkedni! Legalábbis Európa közepén, egy magát demokratikusnak, polgárinak és nemzetinek nevező kormányzat nem engedhetné meg magának azt, hogy így viselkedjen, ilyen gyalázatos módon álljon ezekhez az emberekhez.

Megfogadták azt a neoliberális kókai tanácsot, axiómát, amely szerint nem kell megkérdezni a békákat, ha lecsapolják a mocsarat, mert ez az egyeztetésnek nevezett folyamat nyilván messze van attól, hogy itt valódi, érdemi egyeztetés folyjon erről az egész kérdésről. Holott jól tudjuk, könyvtár nélkül valóban nincsen esélyegyenlőség, múzeumok nélkül valóban nem létezik nemzeti emlékezet, és a levéltár, a levéltárakban dolgozók nélkül tényleg nincsen hiteles nemzeti múlt.

És ha ezt elfelejti egy magát nemzetinek valló kormányzat, ha így lesöpri ezeknek az embereknek a tiltakozását, akkor föl kell tenni a kérdést, azon túl, hogy hol a pofátlanság határa, azt is, hogy valóban nemzeti kormányzatról vane szó.

Más veszélyeket is tartogat ez a pofátlan törvénytervezet. Az ország még inkább való szétszakítottságát eredményezheti, hiszen egyfajta állami felelősségnek a lerázásáról van itt szó. Az önkormányzatok nyakába varrnák mindezt, piacosítva tulajdonképpen a közművelődést, aztán ha annak az önkormányzatnak van ereje, kedve ezt az egészet menedzselni, akkor ott lesz közművelődés, ha pedig nincsen forrás, nincsen kedv, akkor ettől is búcsút lehet venni. Mihez fog ez vezetni Magyarország halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított peremrégióiban, ahol a polgári mentalitásnak adott esetben az utolsó őrzői ezek a kulturális dolgozók? Azt hiszem, hogy ez jóra nem vezet, ezért is követeljük nagyon határozottan a kormányzattól, hogy tegyen le erről a tervről, és el a kezekkel a közalkalmazotti jogállástól!

Van egy nagyon furcsa és nagyon pofátlan parraghi szemlélet, ő mondta azt a szakképzésben dolgozók kapcsán, illetve amikor tőlük elvették a közalkalmazotti jogállást, hogy a közalkalmazotti státusz egyfajta elkényelmesedést eredményez, ezek az emberek nyugodtan hátradőlhetnek, úgy érzik, hogy nem kell maximális erőbedobással dolgozniuk. Ezek a dolgozók elhivatottságból mentek múzeumba, levéltárba, művelődési házakba, könyvtárakba dolgozni, ilyet róluk feltételezni valóban fölháborító, gyalázat, és egy magát polgárinak nevező kormányzathoz teljes mértékben méltatlan.

Föl vagyunk háborodva! Elutasítjuk ezt az egész gyalázatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
120 120-122 2020.04.20. 2:19  119-128

ANDER BALÁZS (Jobbik): Igen, elfogadom.

ELNÖK: Öné a szó, képviselő úr.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önt kérdezem, ha már miniszter úr gyorsabb, mint a koronavírus és eltávozott az ülésteremből. Amikor önök azt mondják és az EMMI egy olyan nyilatkozatot adott ki, hogy a kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozza meg, ez teljesen rendben van. Akkor viszont jön a döbbenet, amikor azt mondják, hogy május 3-ára várható a tetőzés, és önök mégsem akarják elhalasztani vagy másképpen megoldani az érettségit. Ilyenkor jön a tanácstalanság, ilyenkor jön az, hogy miről is van szó, az értetlenség, a felháborodás, mert ez teljes mértékben hitelteleníti a „Maradj otthon!” kampányát, azokat a kijáráskorlátozási intézkedéseket, amelyeket egyébként nagyon bölcsen meghoztak. Felteszik az emberek a kérdést, hogy miért kell 36 ezer ágyat fölszabadítani az egészségügyben és hazaküldeni olyan súlyos betegeket, mint például azt a belső-somogyi, gadányi idős hölgyet, akinek az esetéről a Népszavában is olvashat, ha nekünk nem hisz, tisztelt államtitkár úr. Miért van az, hogy egész szektorok mennek csődbe vagy kerülnek nagyon nehéz helyzetbe és ezrével válnak munkanélküliekké az emberek? Miért van az, hogy önök ebben a helyzetben nem hallgatnak a józan ész szavára, miért van az, hogy nem viselkednek felelősségteljesebb módon?

S ha már államtitkár úr egy korábbi válaszában, amit másik képviselőtársamnak adott, Hollandiával példálózott  mint egyfajta negatív országgal , ahol nem voltak olyan gyorsak az intézkedések hozatala tekintetében, mint Magyarországon önök, akkor miért nem követik azt a holland példát, amely alapján egy megajánlott jegy válthatja ki az érettségi vizsgát? Ugyanis Hollandiában május 7-én lett volna érettségi, ezzel a megajánlással viszont el tudják kerülni a járvány további fokozódását. Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
120 126 2020.04.20. 1:17  119-128

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, ezt nem tudom elfogadni. Egy szót nem szólt egyébként az érettségiről, arról, hogy ezt a 83 ezer diákot miért kell egybeterelni, és az ő családtagjaikat, szüleiket, nagyszülőket veszélybe sodorni ezáltal. Ez egy döbbenetes lépés az önök részéről, messze nem felelősségteljes. Újra megkérdezem: legalább azt a határozati javaslatot, amit Csányi, Farkas, illetve Brenner képviselőtársammal együtt benyújtottunk, el tetszettek olvasni, tekintetes kormánypárti méltóságos urak? Gondolom, hogy nem. Egyébként a holland példa az, ami azt bizonyítja, hogy nem a levegőbe beszélünk. Másik országban ezt meg tudták lépni. Háború van, a magyar nemzet egy háborút vív a vírus ellen! Ilyenkor némi rugalmasságra azért szükség lenne, államtitkár úr, önök viszont ragaszkodnak ezekhez a bürokratikus előírásokhoz, és veszélybe sodorják a diákok családtagjait is ezáltal. Mi ez a szűkkeblűség?

Miért nem tudják megajánlott jegy alapján kiváltani az érettségit és könnyebbé tenni ilyenformán ennek az egész vésznek az átvészelését ezeknek a családoknak a számára? Önök át tudják írni az Alaptörvényt, sőt felül tudják írni a Szentírás tízparancsolatát is, gondolok a 7-8. pontra  itt miért nem ügyeskednek akkor? Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
121 212 2020.04.21. 14:39  207-246

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Rossz a lapjárása a közgyűjteményi és közművelődési dolgozóknak. Ők nem a dzsókert húzták, mondjuk, Tiborcz vagy éppen Mészáros urakhoz hasonló módon, nekik egy Fekete Péter jutott. (L. Simon László: Jaj!  Nacsa Lőrinc: Juj, juj!) Igen, így van. És az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, ott a kormánypárti padsorokban, amiről önök itt beszéltek, béklyók, nem értjük. Tehát folyamatosan hallhatták önök is a közbeszólásokat talán, ha nyitott lenne a fülük a kritikára, hogy nem értjük, amiről beszélnek. Ezt a béklyót ki teremtette? Mi akadályozta meg önöket abban, amikor tíz éve kétharmados felhatalmazásuk van, hogy ezeket a béklyókat lerázzák, széttörjék, és egy olyan rendszert alakítsanak ki a közalkalmazotti jogállás megtartása mellett, ami ezeknek az embereknek a biztonságérzetét mégiscsak garantálná, és nem venne el tőlük számos olyan dolgot, amit most joggal féltenek? Semmi. Önök, ha kellett, akkor felülírták, átírták a sziklaszilárd Alaptörvényt. És akkor lehetne még azt is hozzátenni, hogy ha kell, felülírják a Szentírás tízparancsolatát, különösen a 7. és a 8. pontokra vonatkozóan. (L. Simon László: Szakmai alapon.) Ez a szakmai alap. Ugyanis nincsen pénz. Az a pénz, az a forrásmennyiség, ami ott kellene hogy legyen, és amire most olyan nagy mellénnyel hivatkoznak, az az 5 milliárd forint, az a 6 százalékos béremelés, azért hiányzik a rendszerből, mert önök nem rakták bele. (Nacsa Lőrinc: Most rakjuk bele!) Most, 12 év elteltével, kedves képviselőtársam  egyébként nyomjon gombot, aztán szólaljon föl , 12 év elteltével belerakják a rendszerbe. Mondjuk, akkor a Budapest-Belgrád-vasút hazai szakaszának egy kilométerét jelentő összeget. Gratulálunk! (Tapsol.) 18 936 kulturális dolgozó nagyon örül ennek a 6 százalékos béremelésnek. Ez a mézesmadzag még annyi sincs, mint amit egyébként a szakképzésben dolgozók orra előtt elhúztak, ott 30 százalékot kínáltak a közalkalmazotti jogállás elveszítéséért cserébe; itt 6 százalék.

Államtitkár úr, aki korábban kiváló bűvészként is dolgozott, jobb lett volna, ha most a cilinderből egy valódi ajándékot varázsol elő, nem pedig egy olyan gonosz bűvésztrükkre készül, hogy teljesen és nyomtalanul eltüntesse ezeknek a munkavállalóknak a közalkalmazotti státuszát. Nyilvánvaló módon mi ehhez nem fogjuk a nevünket adni, nem fogjuk elfogadni ezt a gyalázatos törvényjavaslatot. De akkor felmentem államtitkár urat valamilyen formában, ön csak egy varázslótanonc lehet  bocsánat!  a főmágus, villámló botú Semjén Zsolt mellett, aki kettő vadászgatás közben, talán valahol fönn az egyik magaslesen éppen elővette a laptopját, megírta ezt a törvényjavaslatot, és benyújtotta. (Derültség az ellenzék soraiban.)

(20.30)

Ez az, ami elfogadhatatlan, és mindaz, ami ezt az egészet köríti, az az egyeztetéseket nélkülöző, azt a társadalmi és szakmai párbeszédet nélkülöző…  tudom, államtitkár úr, hivatkozott rá, hogy megtörtént, és naponta két szervezet vezetőjével tárgyal. Viszont az egész szféra fel van háborodva, és követelik, hogy felejtsék el ezt, amit most benyújtottak. Különösen egy olyan helyzetben érthetetlen a dolog, amikor egy egész társadalom retteg a megélhetése miatt. Itt van az ország nyakán a koronavírus-járvány. Érthetetlen, hogy miért ebben az időpontban, miért pont most, miért pont így volt arra szükség, hogy ezzel az egésszel előhozakodjanak. Nem tudja megérteni Semjén Zsolt sem, hogy a közszolgálat a közérdek, a közös célok szolgálata, és ezek az emberek, akik ott hivatásszerűen űzik a mesterségüket, nem „fukszos” Józsi építőipari vállalkozó culágerei, akikre majd a munka törvénykönyve vonatkozhat. Hát könyörgöm, értsék már meg! Elképesztő! Ezek az emberek sok esetben annak az intelligenciának az utolsó bázisai, amelyek a vidéki Magyarországon megmaradtak. Mi nemzeti pártként azt mondjuk, hogy sokkal jobban oda kellene rájuk figyelni, és nem az ilyesféle javaslatok azok, amelyek majd ezt elősegítik.

Az egészet körbelengi valamiféle orwelli szürreális beszédmód is. Tudjuk, Orwell regénye, az 1984 egy szörnyű disztópiát fest föl, ahol a Nagy Testvér, ugye, mindenkire figyel. (L. Simon László: Olvastuk!) Igen, nagyszerű, államtitkár úr olvasta, akkor azt is tudja, hogy a nyelv is kifordult ott önmagából. Ennek van sokféle módja. Az egyik például, amikor a politikai korrektséget túltolják a röhejességig. Ez önökre nem jellemző  egy jó pont a részemről! Viszont a propaganda és az a feketét fehérnek, a fehéret meg feketének valló őrületes hazudozás, az önökre fokozott mértékben jellemző.

Képviselőtársaim! Hadd idézzek akkor néhány dolgot, amit kiírtam; egyébként államtitkár úr felszólalásában is utalt ezekre. Kiemelten fontos a közszférában dolgozók megbecsülése. Igen, térjünk akkor vissza erre a 6 százalékra! Óriási megbecsülés! Tizenkét év után! Ugye, 12 éve volt alapbéremelésben részük! Aztán a tudás, a képesség, a tenni akarás válik az értékteremtés faktorává  mondta most is államtitkár úr. Miért, akkor eddig mi volt? Tehát úgy festik le ezt a dolgot, mint ha lennének a hedonista, egyébként buta tücskök a múzeumokban meg a levéltárakban, és vannak azért szorgalmas és innovatív hangyák is, és akkor ez a törvényjavaslat majd az utóbbi csoportot fogja felemelni és jobban támogatni. Elképesztő, és egyébként sértő arra a 18 936 emberre nézve is az ilyesféle beállítás! A foglalkoztatás nagyfokú biztonságát fogja eredményezni, aztán a bértáblához nem kötött foglalkoztatás a minőségi közfeladat-ellátás záloga lehet. Ez meg már a neoliberalizmus csimborasszója! Hát miről beszélünk? Ha Orwellt idéztem vagy őtőle hozakodtam elő példákkal, akkor ez a „duplaplusznemjó” kategóriája. (Derültség a Jobbik , az MSZP és az LMP soraiból.) Máshogy nem lehet minősíteni ezt az egészet. Bár azt tudjuk, hogy önök szerint a tudatlanság az erő. Ez a tudás- és értelmiségellenes politikájukból bizony sokszor kiviláglik. Lehet, hogy nem kell, nem kell bizony majd akkor, kedves Nacsa képviselőtársam, múzeum, nem kellenek levéltárak.

Akkor mondok még valamit az 1984-ből, hadd örüljön! Tudja, mi az a prolitáp, hogyha olvasták? Mi az a prolitáp? Ugye, az az alkotás, kedves képviselőtársam, amit gépi segítséggel állítottak elő, és arra volt jó, hogy szórakoztassa az 1984-ben szereplő prolikat, illetve átmossa az ő agyukat, valahogyan manipulálja őket. Lehet, hogy ilyenre lesz akkor majd csak szükség az eljövendő Magyarországon, hogyha önök szerint alakulnak itt a társadalmi folyamatok. Mi viszont ebből nem kérünk.

Morálisan elfogadhatatlan volt az az egész, még egyszer mondom, ahogy ezt levezényelték. Az, hogy húsvét előtt csütörtök este, 19.45-kor megkapják az érintett szakszervezetek ezt az egészet, folytassák le a társadalmi egyeztetést, és akkor, ha van valami hozzáfűznivalójuk, akkor azt kedd reggel 8.30-ig szépen terjesszék be. Nem szabad ilyet csinálni! Felháborító! Mondom egyébként az egykori kollégák nevében is. Mielőtt képviselő lettem, tanítottam, szakközépiskolai tanár voltam, előtte pedig  az egyetem után  dolgoztam múzeumban is, van némi életből való kapcsolat a részemről is. Az a helyzet, hogy az a hurráoptimista hangulat, amiről önök itt beszámolnak, a területen dolgozó munkavállalók jelentős részére nem jellemző, és nem azért, mert ők  még egyszer akkor  valamiféle ilyen hedonista és mellette buta tücskök lennének, akik nem nagyon akarnak dolgozni. Nem! Egészen egyszerűen félnek, mert rosszak a tapasztalatok.

Sorakoznak a kérdések. Mi lesz a kiszámítható előmenetellel, a jubileumi jutalmakkal, a bérpótlékokkal, a hosszabb felmentési idővel? Aztán, mondjuk, ha egy életpálya végén mégis úgy alakul a dolog, akkor a nagyobb végkielégítés könnyen elszállhat, és a foglalkoztatás biztonságával egyetemben ezek is elvesznek. Szóval, az a stabil munkajogi helyzet, amire ezeknek az embereknek igenis szükségük lenne, nem biztos, hogy biztosított lesz, pedig magasan kvalifikált értelmiségi emberekről van szó. Amit itt elővezettek, az bizony a neoliberális modell, ami jó lenne egy, a gyarmati elit meg az oligarchák által irányított banánköztársaságban, de Magyarországon nem. A politikájukból, hiába mondanak itt bármit, azért mégiscsak az világlik ki, hogy a neoliberális gyakorlatot követik, lásd multik támogatása. Vissza lehet mutogatni, hogy mi volt 2010 előtt! Önök ezt megduplázták. Meg lehet nézni, hogy mi van a felsőoktatásban: ahová születtél, ott maradsz, tehát a mobilitási csatornák bezárása, és most a közalkalmazottak megtaposása. 2015-ben egyébként még életpályamodellt ígértek. Hol van? Ez lenne az? Nem hisszük!

Az, hogy az ágazatban dolgozók 80-90 százaléka a garantált bérminimumon nyomorog, az nem fog megváltozni e miatt a törvényjavaslat miatt. Önök követik akkor ilyenformán azt a bokrosi axiómiát, ami szerint, ugye, Burundiban sincsen egyetem, mégis jól megvannak. Akkor államtitkár urak mondhatnák azt, hogy hát, az amazóniai yanomami indiánoknál sincsen múzeum meg levéltár (Derültség az MSZP és az LMP soraiban.), mégis jól megvannak. De nem így van! Hát, azért itt vagyunk Európa kellős közepén! Ezek az intézmények a közös kultúrkincseinket őrzik. Sokkal jobban meg kellene őket becsülni, és nem azt a metódust követni, amit Kóka úr valósított meg, illetve vallott be: nem kérdezzük meg a békákat, amikor lecsapoljuk a mocsarat. Most sem kérdezték meg ezeket az embereket, hogy mégis mi lenne erről az egész gyalázatról a véleményük. Vagy ott volt Parragh László, aki  amikor a közalkalmazotti jogállás kapcsán a szakképzésben dolgozóktól elvették mindezt  valami olyan gyalázatot mondott, hogy a közalkalmazotti lét elkényelmesít, hátra lehet dőlni, mert úgyis megkapják ugyanazt a pénzt, mint ha teljes erőbedobással dolgoznának. Ez a szemen köpése azoknak az embereknek, akik vért izzadnak ezekben az ágazatokban! Tehát egy neoliberális, vegytisztán piaci fundamentalista felfogást tükröz, amiből mi a Jobbik részéről nyilván nem kérünk. (Z. Kárpát Dániel: Úgy van!)

Államtitkár úr! Ön is itt még talán kicsit bocsánatot is kért miatta, amikor azt mondta, hogy arra a könyvtárosra, aki nem dolgozik, nem lesz szükség, de akik majd maradnak, azok jó sokat fognak keresni. Hogyan fognak jó sokat keresni? Azt az iszonyatos bértömeg-növekedést mi nem látjuk. Kannibalizáló módon esetleg, hogy ha az egyik munkavállaló felzabálja úgymond a másikat, akkor talán fognak többet keresni, viszont a munka is jóval több lesz, ez pedig valószínűsíthető, hogy az egésznek a rovására fog menni. Még egyszer térjünk vissza ahhoz a 6 százalékhoz! Hogy ettől jóval többet fognak keresni, még messze nem fog megvalósulni.

A pénz kapcsán itt elő szokták hozni, Rétvári államtitkár úr is már a héten is jó néhányszor elmondta, hogy GDP-arányosan Magyarország mennyit költ a kultúrára. Nem fogok egyébként amiatt vádaskodni vagy a fejükre olvasni, hogy miért kapott olyan szép színházat Kaposvár. Somogy megyei vagyok, nagyon örülünk neki. Itt most a dolgozók béréről van szó. Akkor maradjunk csak ennél! Ha állandóan a GDP-vel hozakodnak elő, akkor egyszer már nézzük meg, hogy GDP-arányosan mennyit költ Magyarország strómanokra meg oligarchákra. Azt hiszem, hogy jóval többet, mint ami ebben az összevetésben kimutatható lenne. (Z. Kárpát Dániel: Úgy van!)

Államtitkár úr! Úgy látszik, önöknek egyébként az olyan hatalmas bizniszek formájában is fontos, nagyon fontos a Kínai Kommunista Párt barátsága, mint például a felszólalásom legelején felhozott Budapest-Belgrád-vasút ügye, amire ezermilliárd forintot fognak kiszórni.

(20.40)

Még egyszer, csak ízlelgessük ezt az összehasonlítást, ezt az elképesztő és abszurd szakadékot, ami a kettő között, egy őrült projektre kidobott, arra elfüstölt százmilliárdos pénztömeg és a közművelődésben dolgozóknak megajánlott 5 milliárdos pluszforrás között tátong. Mi ezt nem tudjuk elfogadni, viszont azt szeretnénk, hogyha önök is megértenék, hogy könyvtár nélkül nincs esélyegyenlőség, és ezek a könyvtárak csak úgy fognak működni, hogy ha az ott dolgozók valóban a köz szolgájának, nem pedig az önök cselédjeinek érezhetik magukat. Nincs nemzeti emlékezet múzeumok nélkül, és nincs hiteles nemzeti múlt levéltárak nélkül. És közművelődés nélkül sincs polgári kultúra, amely polgári kultúra nélkül Magyarország halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott régiói menthetetlenül el fognak süllyedni. Mi ezt féltjük. S kérem, engedjék meg, hogy ilyen alkalmakkor ezeket a félelmeinket elővezessük, mert számos nagyon rossz tapasztalattal találkozhattunk már az önök részéről. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket, és várom a válaszokat. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
122 36 2020.04.27. 5:15  35-38

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Noha prognosztizálták már júniusra, sőt még későbbre is, de isten adja, hogy igaza legyen azoknak a kormányzati jóslatoknak, amelyek szerint majd valóban május 3-án tetőzik a koronavírus-járvány. Ugyan vezénylő tábornok úr nagy szigorúsággal tartja kordában a kormánypárti mamelukokat, de attól tartok, hogy ilyenformán nem fog tudni parancsolni a Covid-19-nek. Még ha a tetőzés egy hét múlva be is következik, és május 3-án délután 15 óra 23 perckor eléri a csúcsát a ragály, a lecsengése akkor sem olyan lesz, mint egy tűzijátéké, ami elfüstölt, és volt, nincs. A tetőzés után még hosszú hetekig igen óvatosnak kell lenni, nehogy újra berobbanjon a járvány. Éppen ezért tartjuk elfogadhatatlannak, hogy a kormányzat ilyen körülmények közepette rendezi meg az érettségit. Érthetetlen, hiszen az EMMI nemrég keltezett nyilatkozatában még azt mondják, hogy a kormány az érettségi vizsgák időpontját a járványügyi szempontok alapján határozza meg. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, érthetetlen, hiszen ezzel a lépéssel a szélrózsa minden irányából az iskoláikba terelnének 83 ezer diákot, valamint sok ezer tanárt és technikai dolgozót, hogy ott órákon keresztül összezárva írják a dolgozatokat és felügyeljék az érettségit. Érthetetlen ez a lépés, hiszen nem mellesleg hitelteleníti a „Maradj otthon!” felhívását és a kijáráskorlátozási intézkedéseket is.

Egész ágazatok zuhantak be. Vállalkozások jutottak a tönk szélére. Áll a turizmus és a vendéglátás, kivéve, ha kormánypárti előkelőségek mennek kedvenc luxuséttermükbe kaviárt majszolgatni, bocsánat, lehet, hogy elvitelre csülkös pacalért, na mindegy. Naponta több ezren veszítik el az állásukat, és ezek a válságos helyzetbe került dolgozók joggal kérdezik, hogy ha az érettségit le lehet vezényelni, akkor ők miért szenvedjenek a járvány miatt. 36 ezer kórházi ágyat szabadítanak fel, súlyos betegeket, stroke-osokat, rákbetegeket küldenek haza.

A járványügyi helyzet miatt beszűkülő egészségügyi rendszerben ellátatlanul maradt vagy késve ellátott betegek akár úgynevezett láthatatlan áldozattá is válhatnak, ahogyan a Magyar Orvosi Kamara írta állásfoglalásában. Akkor meg mire ez az egész  teszik fel a kérdést a kipaterolt betegek és a hozzátartozók , hogyha egy hét múlva önök simán érettségit rendeznek?

(12.10)

Pedig lenne rugalmas és a kockázatokat minimalizáló megoldás az érettségire is, nem kellene 83 ezer diákot és sok ezer pedagógust, nem kellene az ő szüleiket, nagyszüleiket, családtagjaikat felesleges veszélynek kitenni.

Dr. Brenner Koloman, Csányi Tamás és Farkas Gergely képviselőtársaimmal benyújtottuk azt a határozati javaslatot, amelyik, ha a tanulók az érettségi helyett ezt választják, akkor a diákok eddigi eredményei alapján jegymegajánlással tenné lehetővé az érettségi kiváltását. Az ötletet mind a pedagógus-szakszervezetek, mind pedig a diákszervezetek támogatandónak találják. Ezért ma írásban kértük, hogy az Országgyűlés Kulturális bizottsága vegye azt holnapi napirendjére. Az ügy előremozdítása érdekében pedig online petíciót is indítottunk.

Fontos hangsúlyozni, nem azt akarjuk, hogy diákok tízezreit emésztő bizonytalanságban tartva lebegtessék az érettségi időpontját. Vannak nagyon jó nemzetközi példák, az UNESCO tizenegy olyan országot sorol föl, ahol nem lesz ilyenformán érettségi. Van olyan hely, ahol a tanári értékelés alapján megajánlott jegy lesz az érettségi helyett, Szlovákiában pedig a tanév végi osztályzatok átlaga adja majd az érettségi érdemjegyet, és így tovább.

Bizonyára még emlékeznek arra a napra, amelynek reggelén Orbán Viktor még azt mondta, hogy nem lesz iskolabezárás, mert akkor érvénytelenítik a tanévet, a tanárok pedig nem kapnak majd fizetést. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.  Az elnök csenget.) Reméljük, a „csak azért se!” felelőtlenségét némi jobbikos noszogatásra most is legyőzi majd a józan ész.

És a végére egy személyes történetet, ha megengednek képviselőtársaim. Miután képviselővé váltam, éveken keresztül, öt éven keresztül visszajártam egykori iskolámba, hogy társadalmi munkában ingyen érettségiztessek. Talán, ha valami érzékelteti, hogy mennyire fontosnak tartom a matúrát, és mennyire értékén kezelem, akkor ez az a dolog. Most viszont háború van, a magyar nemzet harcot vív a koronavírus-járvány ellen. A háború olykor rugalmasságot követelne meg, és erre a rugalmasságra kérjük most önöket. Ha arról volt szó, és az érdekeik úgy kívánták, akkor önök simán átírták az Alaptörvényt, de jól emlékszünk arra is, amikor egyetlenegy nap alatt kivégezték a lakás-takarékpénztárakat.

Nagyon szépen kérjük, kormánypárti képviselőtársaim, ne hazardírozzanak magyar emberek százezreinek biztonságával, egészségével!

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 63 2020.05.07. 14:00  58-98

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyáltalán nem ördögtől való ez a törvényjavaslat, ezt így az elején szeretném is leszögezni, viszont aggályaink azért vannak, és szerintem azért, hogy ezek az aggályok valós aggályok, illetve mégiscsak léteznek, a kormánypárti padsorokban elég sokat tettek. Ha valami olyat találna majd itt a mondandómban az államtitkár úr, amit esetleg sértőnek vél, azt nagyon szépen kérem, hogy semmiképpen ne vegye magára. Szerintem rajtam kívül itt  a kormánypárti padsorokban ülőket is beleértve  kevés képviselőtársamnak van meg az a dolgozat, amiért én önt személyesen nagyon tisztelem, „A társadalmi felzárkózás egyes gazdaságpolitikai aspektusai” egy mestermű a maga nemében. Egyébként tudnám ajánlani olvasásra itt a kormánypárti padsorokban ülőknek is, mert ha valamit meg kellene fogadni, meg kellene a gyakorlatban valósítani, akkor pontosan azt, amit az államtitkár úr  talán 2013-ban, ha jól emlékszem  felvázolt. Mindegy, én kinyomtattam, az én polcomon ott van, én abszolváltam, használni kellene a kormánypárti padsorokban is.

Azt látjuk, hogy ha a XXI. században valami igaz, akkor az az, hogy a megszerzett tudás rettenetesen gyorsan el tud kopni adott esetekben. Egyes felmérések vagy prognózisok szerint a most iskolába kerülő fiataloknak a 60 százaléka olyan szakmában fog dolgozni, ami egyébként még nem is létezik. (Dr. Vinnai Győző: Ez igaz!) És ahhoz, hogy ehhez alkalmazkodni tudjon, bizony a tanulás lenne a kulcs, a tanulás  a lifelong learningről Vinnai Győző képviselőtársam az előbb említést tett  nagyon fontos lenne, ennek a tanulásnak a képessége és a tanulásnak az igénye. Ha bármelyik is hibádzik, akkor, azt hiszem, arról, amiről ez a törvényjavaslat a célja szerint szólna, meddő szócséplés lenne itt beszélni.

Ha megnézzük ezeket a hazai adatokat, akkor valóban van egy elmozdulás az elmúlt évtizedben arról a 3 százalékos arányról, hogy ennyien vettek részt a felnőttoktatásban, és lett mostanra ez a szint 6 százalék. Valóban van egy előrelépés, de azért ha, mondjuk, a skandináv szinttel vetjük ezt össze, ami 30 százalékos, akkor, azt hiszem, van még hova továbbfejlődnünk. Az alapfokú végzettséggel rendelkezőknek a körében pedig ez a felnőttoktatási hajlandóság aztán végképp katasztrofális Magyarországon. Ami számokat én ismerek, én is jó néhány tanulmányt átböngésztem a mai vezérszónokimra készülve, 2011-ből olyan adatok vannak, amelyek szerint Finnországban 38 százalékos, OECD-adatok szerint 22 százalékos volt ez a mutató, Magyarországon meg csak 2 százalékos. Tehát pontosan azokban a rétegekben, ahol létfontosságú lenne az, hogy valamiféle új tudásra, új szakmára szert tudjanak tenni, a hajlandóság nagyon alacsony. Reményeink szerint egyébként majd, Isten adja úgy, meg akkor, mondjuk, a kormánypárti padsorokban ülőknek a bölcsessége, és az, hogy ez a törvényjavaslat ne legyen kisiklatva, szóval, Isten adja akkor úgy, hogy itt is valamiféle elmozdulást lehessen elérni.

Az okok között, hogy miért szerepel ilyen rosszul Magyarország ezekben a rangsorokban, jó néhányat fel lehet sorolni, például azt, hogy ezek a képzések adott esetben a magyar bérekhez viszonyítva drágák is. Ha azt látjuk, hogy felbukkan majd a tandíjhitelnek a lehetősége, illetve az ösztöndíj is megjelenik, annak csak örülni lehet, ha az ember felelősen gondolkodik. De sok esetben ezek a tanfolyamok rugalmatlanok is voltak; gondolhatunk ezeknek a tartamára, időhosszára.

Aztán van még egy olyan dolog, ami az egésznek talán még inkább a kulcsa lehet, ez pedig az, hogy a magyar munkavállaló döbbenetes módon leterhelt. OECD-felméréseket idéznék újfent csak: körülbelül 1800 órát dolgozik egy átlag magyar munkavállaló minden évben, és ha hiszik, ha nem, tisztelt képviselőtársaim, egy dán vagy egy német átlag-munkavállaló nem éri el ugyanebben a vonatkozásban az 1400 órát. Tehát van egy 400 órányi pluszleterheltsége egy átlagos magyar munkavállalónak, amit bizony ő azért kell hogy belerakjon a munkájába, hogy a családját, saját magát el tudja tartani, és ilyen fokozott leterheltség mellett nem biztos, hogy neki kedve van még magát továbbképezni felnőttoktatás keretében.

Aztán arról is szó van, hogy a munkaadó sok esetben ezt nem tartotta fontosnak. Mondjuk ki: megtartja egy olyan szinten a dolgozót, ami egyébként hosszú távon neki sem jó. Fel kellene ismerni azt is, hogy itt bizony van egy munkaadói felelősség, mert az, ha hagyja és segíti képezni a dolgozóját, hosszú távon neki is csak újabb és újabb profitot fog hozni.

Ha másik aspektusból nézzük meg ennek az alacsony felnőttoktatási részvételi aránynak a hátterét, akkor azt látjuk, hogy a kompetenciafelmérések során, amiben a tizedik osztályos diákjaink is részt vesznek, és ha ezt csak és kizárólag a szakképzésben tanulókra vonatkoztatjuk, azt látni, hogy az ott tanuló tizedik osztályosok 75 százaléka egyes szinten teljesít szövegértésből. Tehát ha valaki ilyen rossz mutatókkal bír, gyakorlatilag funkcionális analfabéta, akkor tényleg nem lehet tőle elvárni, illetve el lehetne várni, csak a gyakorlat azt mutatja, a számokból is ez világlik ki, hogy ő nem tudja magát majd továbbképezni. Ennek egyébként nem tett jót az az óraszámcsökkentés  a 2016/17-es tanévre utalnék , ami a hazai szakképzésben megmutatkozó problémákat még tovább növelte. A lemorzsolódás az európai tendenciákkal ellentétben Magyarországon most már 12 százalék fölötti, és a korai iskolaelhagyók ilyen magas aránya bizony jogossá teszi  Pokorni Zoltán neve csak mond valamit a kormánypárti padsorokban is  Pokorni Zoltánnak azt a kijelentését, hogy évente tízezer gyerek megy a lecsóba Magyarországon. Tízezer gyerek, akikkel adott esetben majd valamit kezdeni kell a későbbiekben, mert az rossz perspektíva lenne, hogy őt az állam, az adófizetők tartsák el, vagy éppen lenne egyébként még rosszabb forgatókönyv is, ha mondjuk, bűnözésből kénytelen megélni, vagy azt a nyomort, amiben ő maga is él, hatványozott módon termeli majd újra. Szóval, velük is kellene valamit kezdeni, de ezt jobb lenne nem később, hanem minél korábbi időpontban megtenni, de hát ez egy másik törvényjavaslatnak a vitájához kapcsolódna.

(13.40)

A cigány fiatalokat is meg kell itt említeni, hiszen kétharmaduk korai iskolaelhagyóként hagyja ott az iskolát, se szakma, se érettségi, így pedig azok az integrációs célok, amelyeket ez a törvényjavaslat is maga elé tűzött, bizony délibábos ábránddá válnak Magyarországon, akkor különösen, ha megnézzük azokat a 2010-es adatokat, amelyek szerint a 16 évesnél idősebb hazai cigány népesség körülbelül 80 százaléka maximum 8 általános végzettséggel rendelkezett. És hogy nagyon friss adatokat is hozzak, ezt most néztem meg, a Kunszentmiklósi vagy éppen a Nagykőrösi járás szakközépiskoláiban a lemorzsolódásiveszély-mutató 43,5, illetve 50 százalékon áll. Hölgyek, Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez brutális! Ha valami veszélyes ennek az országnak a jövőjére, akkor többek között ez.

Vége van annak az időszaknak, ezt a gengszterváltás idején azért megtapasztalta a magyar társadalom, hogy a termelőszövetkezetek, a szocialista nagyipar, a bányák majd képzetlen emberek hadát el tudják tartani és foglalkoztatni tudják. Az a helyzet, hogy a ’70-es és a ’80-as években adott esetben ez a modell még működhetett. Ahogy egyébként haladunk előre az időben, a XXI. század kihívásai egészen más feladatokkal kínálják meg a magyar gazdaságpolitikát és társadalompolitikát irányítókat. Tehát a kalapácsos emberekből, az úgynevezett egyszer használatos gyártósori munkavállalókból bizony egyre kevesebb kell. Ennek az országnak, illetve egy fejlődő országnak másra kellene berendezkednie, az a más pedig az lenne, hogy a humán tőkét kellene fejleszteni, és ha ezt a törvényt jól fogják önök alkalmazni, ez az önök felelőssége, akkor itt talán előrelépés figyelhető majd meg, hiszen a humán tőkének a minősége a tudásalapú gazdaság korában bizony a gazdasági fejlődés releváns, magyarázó eleme.

És akkor, hogy itt újabb statisztikákat hozzak föl, a HDI, a Human Development Index szerint csak Romániát, Bulgáriát és Horvátországot előzzük meg az Európai Unióban: a 25 év felettiek körében Magyarországon úgy néz ki a helyzet, hogy mintegy 11,1 évnyi iskolai múlt áll mögöttünk, Szlovákiában is több ez egy teljes évvel, Finnországban pedig 14,2 év. A robotizáció, a digitalizáció döbbenetes mértékben előrehaladott, és az a helyzet, hogy ha megnézzük a Magyar Nemzeti Bank szakértői által készített felmérést, amely szerint 2000-2015 között a vállalati szektorban a szakmunkások aránya 11 százalékkal csökkent, és mondjuk, hozzátesszük még az Economist Intelligence Unit 2015-ös felmérését, ami 56 országot vizsgált az alapján, hogy mennyire vannak fölkészülve az adott ország munkavállalói a jövőre, akkor Németország, mondjuk, ott volt a 7. helyen, Magyarország meg csak a 25. volt.

Szóval, itt a dolgok között nagyon komoly, nagyon súlyos összefüggések figyelhetők meg. Akkor még egy ilyen felmérés, a Világgazdasági Fórum 2016-17-es jelentése szerint, ahol 138 országot néztek, Magyarország az értékláncokban való előrejutás tekintetében a 113. helyen szerepelt, ez pedig nem más, tisztelt képviselőtársaim, mint a versenyképesség, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a versenyképtelenség gyarmati modellje.

Nekünk valóban tudással kellene versenyezni, és a cél, akkor azt mondjuk, hogy teljesen jó; a helyzet, amivel most nap mint nap szembesül ez a társadalom, az viszont egészen más, mint amiről adott esetben a kormánypárti padsorokban beszélni szoktak. Ezek a munkaerőpiaci igények döbbenetes módon változnak meg, és ahhoz, hogy ehhez alkalmazkodni tudjunk, bizony átképezhető munkavállalókra van, azok hadára lenne szükség, amelynek, mondjuk, a Human Capital Index alapján vagy a report beszámolói alapján Finnország nagyon szépen meg tud felelni, de ha Magyarországot kell előrehozni  mert miről is beszélnénk itt , akkor megint csak azt tudjuk mondani, hogy komoly hiányosságok vannak.

És nem véletlenül említem Finnországot. Mi 1867-ben kiegyezést kötöttünk, és röpült előre, fejlődött az ország, náluk 1867-ben egy olyan éhínség pusztított, amibe rengeteg ember belepusztult. Viszont valamit fölismertek Finnországban. Nem azért lett Finnországban jó az oktatás, mert Finnország egy gazdag állam volt, hanem pont fordítva, azért lett Finnország egy gazdag állam, mert csináltak egy nagyon-nagyon jó oktatási rendszert, és fölismerték egészen egyszerűen azt a törvényszerűséget, hogy ha versenyképesek akarnak lenni, akkor bizony az embert kell a középpontba állítani, mert nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság van az emberért.

Az emberitőke-beruházásnak, amelyet ez a törvényjavaslat is itt megcéloz, nagyon komoly, tovagyűrűző hatásai lennének, utaltam itt mondjuk, én integrációs célkitűzésekre, de egyéb más vonatkozásokat is ide lehetne hozni. Egy azonban bizonyos, mi hiszünk abban, és ezért valószínűnek tartom, hogy bizalmat fogunk szavazni, az viszont az önök sara lesz, még egyszer mondom, hogy ezt a törvényjavaslatot hogyan használják.

Szóval, hiszünk abban, amit Széchenyi mondott, hogy egy nemzet erejét a kiművelt emberfők sokasága adja. Én kívánom azt, hogy ezt önök szem előtt tartsák, így alkalmazzák majd ezt a törvényjavaslatot, amellyel kapcsolatban majd egy következő körben azért még néhány aggályomat elmondanám. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 87 2020.05.07. 13:52  58-98

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem kívánok a felszólalásbűnözés vétkébe esni, tekintettel leszek itt a többiekre is, viszont a vita valóban nagyon érdekes, és ez lenne a legkevesebb, hogy itt ez valamelyikünket érdekli, a másik összetevője az, hogy nagyon fontos, társadalmi szempontból talán az egyik legfontosabb kérdéssel határos az a törvényjavaslat, amelyről itt most vitatkozunk. Államtitkár úrnak én megdicsértem a tudományos munkásságát, megdicsérem egyébként azt is, hogy itt menet közben hajlandó válaszolni a kérdéseinkre, és nem azt játssza el, mint ami olyannyira megszokott a kormánypárti államtitkárok vagy miniszterek részéről, hogy majd az előterjesztői zárszóban ad valamiféle választ. Ez mindenképpen tiszteletre méltó; csak itt a nagy dicséretekkel nehogy úgy járjunk, mint Piszkos Fred, akit megdicsért, az megnézhette magát, úgyhogy legyenek kíméletesek, kedves kormánypárti képviselőtársaim, mert államtitkár úrban egy nagyon-nagyon fölkészült, jó szándékú államtitkárról van szó.

Államtitkár úr azt mondja, hogy 900 gyermekre terjed ki jelen állás szerint az a rendszer, amit egyébként teljes alappal itt az egekbe dicsért. Azért engedtessék meg, hogy ellenzékből viszont azt mondjuk, ha csak itt a puszta számot nézzük, ez édeskevés ahhoz, amilyen problémákkal ez az ország, ez a nemzet szembesül, és szembesülni fog az elkövetkezendő évtizedekben. Egyáltalán azt se tudjuk  megmaradva akkor itt a szingapúri párhuzamoknál , hogy mondjuk, a hazai cigányságnak mekkora a lélekszáma. 2011-ben a népszámlálás alkalmával 315 ezren vallották magukat annak, aztán, ha a legfrissebb fölméréseket nézzük, akkor a Debreceni Egyetemről Pénzes Jánosék  már ez is jó néhány éves  azt mondták, hogy 900 ezer fős népcsoportról beszélünk.

Azért hozom ezt ide, mert ha valakiket érint a felnőttoktatás kérdésköre, akkor ez az a társadalmi csoport, hiszen itt az előbbiekben már fölvázoltam, hogy a 2010-es adatok szerint 70-80 százaléka a felnőtt cigány lakosságnak csak alap iskolai végzettséggel rendelkezik. Márpedig ez az ország egészen egyszerűen nem tudja magának megengedni azt a luxust, hogy egy ekkora társadalmi réteget úgymond hordjon a vállán. Tehát igenis be kellene őket vonzani, integrálni kellene a nemzetgazdaság egészébe is. Ez viszont olyan számok mellett, mint amiket itt láttunk, még ha ez a program, amit államtitkár úr föl is vázolt, ragyogó kezdeményezés, nem fog működni.

Hiszen akkor mondok egy másik számot: Papp Z. Attilától pontosan tudjuk, hogy már 2015-ben is volt 300 olyan gettóiskolának nevezhető általános iskola Magyarországon, ahol a cigány tanulók többségbe kerültek, és ha valahol kicsúcsosodnak azok a társadalmi problémák, amelyekről itt ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán is beszélünk, akkor pontosan ezek azok az intézmények.

Én arra tudom biztatni államtitkár urat, hogy ha vannak ilyen kezdeményezések, akkor ne elégedjen meg azzal, hogy akkor most ez 900 gyermekre kiterjed, és akkor azt lehessen mondani itt a kormánypárti államtitkári székben ülve, hogy a pohár mégiscsak félig tele van, és az ellenzék mondja azt, hogy félig üres. Nem félig üres, sokkal inkább, sokkal inkább üres. Rá kellene kapcsolni, mert hitem szerint ennek a társadalomnak valóban a léte múlik azon, és azt is mondhatjuk, hogy egy nemzetstratégiai fontosságú dologról van szó, amikor az integráció sikerességéről beszélünk. Ha ez nem fog sikerülni, akkor, tisztelt képviselőtársaim, ennek az országnak egészen egyszerűen annyi.

Ha megnézik azt, hogy milyen demográfiai trendek hatnak, akkor a század közepére leszünk ebben az országban, mondjuk, 7,5 milliónyian. Hogyha abból a 7,5 milliós lakosságból, túl azon, hogy milyen roncstársadalmi folyamatok érvényesülnek még, de 2,5 millió lesz annak a cigányságnak a lélekszáma, amelyik a jelen integrációs mutatóit vinné tovább, akkor egészen egyszerűen megpecsételődött a sorsunk, és igaza lesz majd Pokol Bélának, aki annak idején még azt írta, hogy annak a cigányságnak a vállaira nehezedne ennek az országnak az eltartása, a működtetése, amelyik cigányság a rendszerváltás óta nagy többségben, de önmaga is az államra, az állami transzferekre szorul.

Az, hogy ebből a duplahurkos ördögi csapdából  államtitkár úr pontosan tudja, hogy miről beszélek, erről írt a PhD-dolgozatában  ki tudjunk keveredni közösen, magyarok, cigányok, mindannyian ebben az országban, és az a roncstársadalmi lepusztulási lejtő, ami képviselőtársam, Keresztes Lóránt szavaiból is híven kiviláglott, és ott a Dél-Dunántúlon, annak a perifériájára szorított és halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított régióiban Dél-Somogyban, vagy Dél-Baranyában, az Ormánságban nap mint nap megtapasztalhatjuk, szóval, hogy ez megváltozzon, ahhoz ezekre a dolgokra rá kellene kapcsolni, mert így ebből lehet részeredményekre majd itt hivatkozni, de sok jó nem fog kisülni.

Szászfalvi képviselőtársam megemlített egy nagyon-nagyon fontos dolgot, ez pedig a személyiségfejlesztés, a személyiségformálás ezeknek a képzéseknek a keretén belül is. Államtitkár úr éppen a szingapúri modell kapcsán írta, hogy ott két olyan dolog volt  legalábbis, ami most így nekem eszembe jut , ami igazándiból előre tudta vinni az ottani maláj kisebbség, a 13,4 százalékos maláj kisebbség dolgát, amelyik nagyon sok tekintetben a hazai cigánysággal rokonítható, ez pedig az volt, hogy megkövetelték a felelősségvállalást ezekben a programokban, és együttműködést vártak el. Azt hiszem, hogy ez két olyan kardinális dolog, ami sok esetben, mondjuk, itt a felnőttoktatás kapcsán sem működött Magyarországon.

(15.30)

Most már tíz éve vannak kormányon, tisztelt kormánypárti képviselő urak és hölgyek, hadd utaljak itt a Farkas Flórián-féle, hát, „Út a munka világába” programra, de inkább az „út a lopás világába vezető” förmedvényt csináló valamire, aminek közösen issza meg a levét magyar és cigány ebben az országban. (Soltész Miklós: Rasszista mondatok hangzanak el!) Micsoda?! Képviselőtársam! Ez a valóság. Az a rasszizmus, ha az integrációra szánt pénzeket  és akkor itt ÁSZ-jelentésekre hivatkozhatok  pofátlanul ellopják, elfüstölik, és olyan dolgokra költik, ami nem szolgálja az itt élő közösségek érdekét. Na, ha valami rasszizmus, akkor ez az! Nem az, hogy bárki rá mer mutatni arra, hogy bizony nemcsak hibák, hanem nagyon komoly bűnök voltak megfigyelhetők, mondjuk, akkor ezekben a kérdésekben is itt Magyarországon. Amikor azt mondtam a vezérszónokim elején, hogy bizony komoly fenntartásaink is vannak a törvényjavaslattal vagy aggályaink ezzel kapcsolatban, akkor azok pontosan erről szóltak.

Tehát ha itt arról szól a történet, hogy mondjuk, a felnőttoktatási piacot úgy kívánják átrendezni, hogy bizonyos haverok ezzel jól járjanak, az össztársadalom pedig ne, akkor nekünk kötelességünk lesz újra csak szólni. Ha ez arról szól, hogy ezeket a pénzeket, amiket erre a kérdésre kell fordítani  mert különben ennek az országnak annyi , majd ilyen-olyan baráti cégeken keresztül fogják elkezelgetni, akkor mi szólni fogunk, mert ez a kötelességünk. Ez mindannyiunk kötelessége ebben az országban. Azt hiszem, hogy ha itt rasszizmust emlegetnek, akkor képviselőtársamnak is mondom, hogy nyugodtan olvassa el államtitkár úr PhD-értekezését, akkor rá fog jönni arra, hogy amiről én beszélek, az egyáltalán nem rasszizmus, hanem a legmagasabb szintű felelősségérzet azért, hogy ezzel az országgal és a benne élő emberekkel mi fog történni az elkövetkezendő évtizedekben.

De szívesen beszélek egyébként erről (Szászfalvi László közbeszól.)  csak ne sokáig... Pedig a téma, azt hiszem, megérdemelné azt a figyelmet, hogy sokáig beszéljünk róla, de ha nem beszélünk róla, akkor annyit tudok ajánlani, hogy tényleg vegyék elő azt a dolgozatot, olvassák el, fogadják meg, és a politikájukat aszerint igazítsák. Mert az a helyzet, hogy 1967-ben, hogy a ’67-es szintnél maradjunk, akkor mondjuk, az egy főre jutó GDP Szingapúrban (Jelzésre:)  ne sóhajtozz! , az a helyzet, hogy olyan 600 dollár körül mozgott éves szinten. Ez 2011-re 60 ezer dollár fölé nőtt, úgy, hogy ez egy multikulturális társadalom volt, vallásilag, nyelvileg és minden tekintetben szétszabdalt posztgyarmati társadalom. És ebből tudtak tulajdonképpen már a XX. században a XXI. századba katapultálni ott, Szingapúrban. A kérdés az, hogy hogyan. A válasz megvan, államtitkár úr kiváló dolgozata ezt fölvázolta, ezt kellene másolni itt Magyarországon is. A 13,4 százalékos maláj kisebbség oktatási mutatói az 1980-as években nagyjából megegyeztek a 2010-es hazai mutatókkal, amelyeket a cigányságra vonatkoztatunk. Tehát 1 százalékot nem ért el a felsőfokú végzettséggel rendelkező malájok aránya, és az alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya is olyan 70-80 százalék körül mozgott. 20-25 év alatt ezt az egészet megfordították, és mostanra körülbelül 13 százaléka az ottani rettentő hátrányos helyzetből induló maláj kisebbségnek főiskolai, egyetemi végzettséggel bír. A csak alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezők arányát is leszorították 30 százalék környékére.

No, kérem szépen, így lehet majd előrelépni abban az értékláncban, a globális vállalatok, multinacionális cégek globális értékláncaiban, amely, ha nem fog sikerülni itt nekünk Magyarországon, akkor azok a társadalmi problémák egyre csak fokozódni fognak, amelyekkel naponta találkozunk, ha hajlandóak vagyunk kilépni, kimozdulni az elefántcsonttoronyból, és mondjuk, a rózsaszín vagy a narancsszínű üvegbúra alól kitekinteni, és a nagy magyar valóságot megtapasztalni. Csakis így fog működni, ha ezeken az értékláncokon előre tudunk mozdulni. De ha ott maradunk ennek a „v” betű formájú értékláncnak az alján, a közepén egyébként, akkor marad az, hogy a magyar melós, a magyar munkás egyszer használatos, tulajdonképpen eldobható biorobottá degradálódik, aminek a társadalmi folyamatait itt az elmúlt években jól láttuk. Akárcsak azt idehozva, hogy a munka törvénykönyvével mit műveltek, azt idehozva, hogy Orbán Viktor azzal próbálta egyébként eladni Magyarországot arab befektetőknek Rijádban, hogy itt a végzettségéhez képest milyen olcsó a munkaerő, és mennyire rugalmas a munka törvénykönyve. No, kérem szépen, ez nem más, mint a gyarmati modell, és mi a gyarmati modellre mondunk nemet. Ha ezt a törvényjavaslatot, amit idehoztak elénk, önök jól kívánják majd a való életben is használni, akkor talán ez a gyarmati modell a magyar társadalom mögött lesz tudható, és ebből a gyarmati modellből majd egy olyan társadalmi béke és konszenzus is megteremthető, aminek egyébként irtózatos szükségessége van ebben az országban.

Képviselőtársaim! Még egyszer hangsúlyoznám, a felelősség az önöké, az aggályainkat fölvázoltuk. Ha ebből az egészből az fog kisülni, hogy az erre a területre szánt forrásokat a haveroknak talicskázzák ki, csatornázzák át, akkor komoly bajok lesznek, illetve azok a problémák, amelyekkel szembesülünk, nem fognak megoldódni. Ha adott esetben azt a felhatalmazást, amit mi az igen szavazatunkkal is biztosítani fogunk önöknek ahhoz, hogy elfogadhassák ezt a törvényjavaslatot, szóval, ha ezt a felhatalmazást megfelelő módon használják, akkor talán azok a problémák, amelyekről itt beszéltem  nem rasszista alapon, tisztelt képviselőtársam, hanem a valóság alapján , akkor ezek a problémák kezelhetőbbé válnának. Köszönöm a figyelmüket.

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
127 93 2020.05.07. 2:03  58-98

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Vinnai képviselőtársam itt folyamatokról beszélt, illetve Szászfalvi képviselőtársam is, olyan folyamatokról, amelyek pozitív irányba hatnak, és javuló tendenciát mutatnak. Akkor hadd mondjam csak a lemorzsolódással kapcsolatosan: ez 2010-ben 10,8 százalékos volt, mostanra 12,4 százalékos, szembemenve egyébként azzal az európai uniós tendenciával, ami úgy nézett ki, hogy 2010-ben 15,7 százalék volt, és ott valóban van egy ilyen csökkenő tendencia, mert 10,2 százalékon áll mostanra. Ha valami nagyon fontos lenne, akkor ennek a csökkentése. Ezért dicsértem meg egyébként azt a programot, amelyről államtitkár úr itt beszámolt, de ha érzékeljük a probléma nagyságát, azt, hogy mekkora tömegeket kellene fölemelni és integrálni, akkor azt kell látni, hogy ez egy csepp a pohárban. Nem félig telt a pohár. Értsék meg, tisztelt képviselőtársam, hogy itt nem valamiféle rasszista indulat alapján beszél az ember, hanem azért, mert félti ezt az országot, és kevésnek találjuk azt, ami ebben a tekintetben történik! (Jelzésre:) Nem látok odáig, nem vagyok én sasmadár. Tessék majd nyomni egy gombot, és akkor fölszólalni, elmondani, hogy mit akar kifejezni, mit akar mondani. Én is megtettem itt a magamét.

Azt hiszem, hogy ezek azok a dolgok, amelyekre valóban egy ilyen vita kapcsán nekünk koncentrálni kell. És senki ne horkanjon már föl itt amiatt, hogy erről mi beszélni merünk, és azért ellenzéki padsorokból a kritikát is hadd fogalmazzuk meg! Elmondtam az elején világosan, hogy támogatandónak tartjuk ezt a törvényjavaslatot, amellett, hogy vannak aggályaink, de nehogy úgy nézzen már ki a dolog, hogy ide bejövünk, tapsikolunk egyet, megnyomjuk majd az igen gombot, és ellenzéki képviselőként menjünk haza!

Az ország, a nemzet legfontosabb kérdését érintő dolgokról van most szó, engedtessék meg, hogy beszéljünk ezekről! Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
128 200-204 2020.05.11. 5:36  199-204

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A tények makacs dolgok. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hivatalos számadatai pedig elborzasztó, szörnyű folyamatokról tanúskodnak Somogyországból. Már a márciusi adatok is  áprilisiak sajnos még nem állnak rendelkezésre , szóval, már a márciusi adatok is azt mutatják, hogy ebben a 300 ezer ember által lakott megyében annyi munkanélküli van, mint a kétmilliós Budapesten vagy mint az egymillió ember által lakott, három megyét fölölelő nyugat-magyarországi régióban. És ha megnézzük ezeket a márciusi adatokat, amelyek azt is mutatják, hogy az előző hónaphoz képest mekkorával nőtt az álláskeresők száma, akkor azt látjuk, hogy ez 1893 fő.

Van Magyarországon négy olyan régió  tehát három-három megye által alkotott régió , ahol egyébként ennél kisebb, alacsonyabb számokkal találkozunk, és az ott élő emberek nem értik azt, hogy a kormányzat miért nem figyel oda jobban erre a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott vagy nyomorított és Magyarország perifériájává tett megyére, Somogyországra; annak egyébként különösen a déli részére, mert ahogy megyünk délre, elhagyjuk a Balaton partját, elhagyjuk Kaposvár szintjét, akkor még inkább kiütköznek ezek a problémák, és azt látjuk, hogy a 60 ezer ember által lakott barcsi, nagyatádi és csurgói járásban több mint 5 ezer fő az álláskeresők száma.

Ez pedig azt jelenti, hogy az aktív korú lakosságon belül minden hetedik ember munkanélküli, és ismétlem: ebben még nincsen benne a járvány berobbanása, nincsen benne az áprilisi adatoknak a prognózisok szerint még inkább elborzasztó adatsora, amit egyébként várunk, mert az a szociális horror, ami ott a szemünk előtt kibontakozik, az bizony beavatkozásért kiált; kormányzati beavatkozásért, mert az ottani emberek nem értik, hogy ha van pénz, van milliárd, sok-sok milliárd kormányzati propagandára, plakátokra, van pénz egyébként Orbán Ráchel baráti körének 5 milliárd forint arra, hogy majd turisztikai tanácsokat adjanak, és van pénz arra, hogy a magyar állam gigahitelt vegyen föl Kínától, és ebből a projektből  itt a Budapest-Belgrád vasút soha meg nem térülő őrült projektjére utalnék  a felcsúti „oberstrómanführer” már egy 300 milliárdos bizniszre rá is tette a kezét, akkor nem értik az ott élő emberek, hogy Somogyország déli részében…

ELNÖK: Képviselő úr, megkérem, hogy szíveskedjék a szavait megválogatni. Legyen kedves megválogatni a szavait!

ANDER BALÁZS (Jobbik): …miért nincsen…

ELNÖK: Legyen kedves megválogatni a szavait, még egyszer jelzem. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Mi volt a baj?)

ANDER BALÁZS (Jobbik): …miért nincsen kormányzati figyelem? Azt már megszokták az ott élő emberek, hogy nem érkezik segítség. Az viszont valóban a pofátlanság határán is túlmegy, hogy még azt is elveszik tőlük, ami van. És akkor itt jön a fölszólalásomnak a lényegi mondandója. A kárpótlási vesszőfutás egy nagyon-nagyon fölháborító története ért ott véget Dél-Somogyban, ugyanis a természetvédelmi célra kijelölt egykori maradványterületek, amelyek bizony nem voltak magánkézbe adhatók, most az államhoz kerülnek. Az államhoz kerülnek, és normális kárpótlást ezért a barcsi termelőszövetkezet, az egykori Vörös Csillag  sajnálom, ez volt a neve  Termelőszövetkezet egykori tagjainak, illetve az ő örököseiknek a magyar állam nem hajlandó normális kárpótlást fizetni. Aranykoronánként 50 ezer forintot adnának ma jó esetben ezekért a területekért; mintegy 1500 hektárnyi, egyébként erdőterületről van szó, Dráva-parti, tulajdonképpen őserdőről. Nem véletlenül jelölték ki ezt annak idején természetvédelmi célokra.

Nem is lenne semmi probléma a kisajátítással. Az ott élő emberek, ez az ezer ember, ez az ezer család immáron 25 éve várja azt, hogy az állam ezt elvigye, viszont normális piaci alapon ki is fizesse őket. Ez nem fog megtörténni. Hektáronként 100-150 ezer forintokat kapnak majd a barcsi, Barcs környéki emberek, miközben a magyar állam  előfordult az a pofátlanság  külföldről betelepedett, több ezer hektáron gazdálkodó, egyébként dél-somogyi nagybirtokosnak, amikor az ő osztatlan közösben meglévő tulajdonát vásárolta meg, akkor aranykoronánként, elnök úr, most figyeljen: 810 ezer forintot fizetett. Tehát aranykoronánként nem 50 ezret, mint az ott nyomorgó bennszülötteknek Barcson és Barcs környékén, hanem 810 ezer forintot, hektáronként pedig 2,8 millió forintot!

Hol van az igazság?! Hol van a pofátlanság határa?!  teszik föl a kérdést az ilyenformán kisemmizett barcsi és Barcs környéki emberek. Erre kellene választ adni. Köszönöm. (Közbeszólások a Jobbik soraiban.  Taps ugyanott.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 46 2020.05.19. 5:11  29-52

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Nos, ebben a vitában szerintem most már minden érv elhangzott pró és kontra, nem tudjuk egymást meggyőzni. Önök akkor Margaret Thatcher-idézetekkel jönnek, mi pedig azt mondjuk, hogy inkább kellene hivatkozni vagy inkább kellene alkalmazni a magyar társadalom- és gazdaságfilozófia tekintetében XIII. Leó pápa Rerum novarumját. Hiszünk benne, hogy még mindig érvényes lenne az, amit ott ő leírt. Nos, miért elfogadhatatlan? Elmondtuk, hogy maga az időpontja ennek az egész törvényjavaslatnak felfoghatatlan. Miért most kell? Miért egy olyan feszült helyzetben kell, amikor nagyon sok ember, egy egész társadalom érzi úgy, hogy létbiztonsága megrendült, miért ekkor kell ezt az egész átalakulást a nyakukba zúdítani? Azért is elfogadhatatlan számunkra, mert maga az egyeztetés, illetve annak hiánya, magának a beterjesztésnek a módja is sok-sok kívánnivalót hagy maga után. Egészen egyszerűen, magasan kvalifikált értelmiségi emberekkel ilyen módon nem lenne szabad viselkedni, ezek az emberek a magyar kultúrát őrzik, ápolják, azt éltetik, nem ezt érdemelnék önöktől sem.

Aztán a tartalmával sem vagyunk kibékülve, teljesen egyértelmű, hogy a közszolgálatban dolgozókat, ezért a területért az életüket adó embereket  most akkor nagy szavakat használok, de valóban hivatásként tekintenek a szakmájukra  nem lenne szabad a piaci logika alá rendelni, mert ez vegytisztán neoliberális szemlélet, amivel mi nem tudunk egyetérteni sem ezelőtt, sem most, sem pedig a jövőben.

Elmondtuk, hogy munkajogi és egzisztenciális szempontból is sokkal rosszabb helyzetbe kerülnek ezek a kulturális dolgozók, ez a csaknem 20 ezer ember, valamint a lokális művelődés utolsó bázisai, bástyái rendülhetnek meg Magyarország halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott régióiban. Mi ezeket a veszélyeket látjuk, és lehet azt mondani, hogy ezek valamiféle zsigeri meglátások, zsigeri és megalapozatlan félelmek lennének, csak az a helyzet, hogy azért önök kimutatták a foguk fehérjét.

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Vagy az a helyzet, hogy önök egyfajta leibnizi filozófiát követve, Pangloss mester tanítványaiként úgy gondolják, hogy minden a legnagyobb rendben van, és ami van, az a létező világok legjobbika, vagy legalábbis, ha majd önök úgy alakíthatják a dolgokat, akkor azzá fog válni. Az a helyzet, hogy a legfrissebb események leleplezték önöket. Ugye, annak idején, még tavaly ősszel azzal kábították a szakképzésben dolgozókat, hogy lesz egy 30 százalékos béremelés, és különben is majd hatékony béralkura nyílik lehetőségük. Mi lett ebből? Most zajlik a napokban az úgynevezett értékelésük, ami alapján ezeket az embereket be fogják skatulyázni. Tehát ott világosan látszik már, hogy mi vár majd a kulturális szféra dolgozóira is. Nincsen semmiféle hatékony béralkuról szó, bérdiktátumról beszélhetünk, és nincsen normális értékelési rendszer. Átláthatatlan, homályos és valószínűleg a jogszabályoknak sem megfelelő értékelési rendszert állítottak fel. Ami van, a valóság, az az, hogy a fortélyos félelem igazgat, és sok esetben bizony a szakképzési centrumok központjaiban az igazgatói vagy éppen kancelláriai ajtókra ki lehetne írni ezt, hogy „fortélyos félelem”, mert ebben élnek az ott dolgozó emberek, és könnyen megkapják azt, hogy ha nem tetszik, akkor el lehet menni, ugye, gyurcsányi alapon, neoliberális alapon. Ez az, amihez mi egyszerűen nem tudunk támogató igennel hozzáállni.

Valóban, ott van az a félelem, amit Lázár János négy évvel ezelőtt fogalmazott meg, illetve az az intelem, az a tanács, amit adott, hogy van 300 ezer közalkalmazott Magyarországon, akiktől olyanformán meg kellene szabadulni, hogy ezt a jogállást el kellene tőlük venni. Most időarányosan önök 50 ezres teljesítménynél járnak. A szakképzésben dolgozók, illetve a kulturális területen dolgozók pontosan ekkora mennyiséget, ekkora létszámot tesznek ki, 50 ezer embert. Itt is mi is föltesszük a kérdést újfent csak, hogy kik lesznek a következők, melyik ágazatra kívánják kiterjeszteni ezt a neoliberális felfogást, amivel normális helyzetben egy ilyen helyzetben lévő országban felelősen gondolkodó pártként mi egészen biztos, hogy nem tudunk majd azonosulni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a javaslatot, amit ideterjesztettek elénk, nem fogjuk elfogadni. Nyilvánvalóan tisztában vagyunk azzal is, hogy önöket az igazunkról, ezekről a valós félelmekről egyébként meggyőzni sajnos nem lehet, és továbbhaladnak majd azon az úton, ami véleményünk szerint ennek a társadalomnak nem fog egy boldogabb jövőt elhozni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
130 58-60 2020.05.19. 11:14  53-70

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nos, itt van előttünk az új Lőrinc-védelmi terv (Derültség az ellenzék soraiban.), gyalázat! Nem fogjuk elfogadni. (Nacsa Lőrinc jelzésére:) Amikor, méltatlankodó Nacsa képviselőtársam, a GDP nem egészen 0,4 százalékát szánják a munkahelyek megmentésére ebben a válságos időszakban, és másik 0,5 százalékát adnák oda GDP-összeg-arányosan munkahelyek teremtésére, akkor erre az eszement projektre elvernének GDP-arányosan körülbelül 2 százaléknyi forrást, igen, a kapcsolódó beruházásokkal együtt, és ki tudja  ki tudja?! , hogy hol van ennek az egésznek a vége? Mi most úgy látjuk, hogy egy nagyjából ezermilliárd forintos összegről lenne szó, de volt már arra precedens, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy olyan vasúti projekt, egy olyan vasútépítés, -felújítás során, amelybe bizony bekapcsolódott az önök mindent tudó oberstrómanführerje (Derültség az ellenzék soraiban.), döbbenetes módon megdrágultak az árak. Gondoljunk csak a Szombathely-Zalaszentiván-villamosításra vagy éppen az egyébként nagyon jó, nagyon hasznos dél-balatoni vasútfelújításra! A nem mindegy azonban az, hogy mondjuk, az utóbbi példa esetén is körülbelül még olyan 25 milliárd forintot hozzácsaptak, ami azért valahonnét hiányzik. Valahonnét hiányozna ez az ezermilliárdos összeg is, és nem látjuk, hogy ezt most meg kellene valósítani, hogy mi az a sürgős indok, azokon kívül, amiket itt elmondtunk, tehát a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt egyre szorosabb kapcsolata, ez az elképesztő összeölelkezés azért, mert önök új gazdát keresnek, azért, mert mondjuk, ennek a neokolonialista és expanzív politikát folytató keleti gólemnek az igényeit ki kell elégíteni, és önök ehhez partnerként asszisztálnak. Adják el egyébként, mondjuk, a magyar jövőt is üveggyöngyökért, csecsebecsékért, mint ahogy nagyon sok esetben történt az már máskor a történelem során!

De idehozhatom azt is, ha már Kína terjeszkedéséről van szó, hogy az ugandaiak jobban jártak, ők olyan 3 milliárd forint/kilométer áron kapnak autópályát, szintén csak kínai hitelből, kínai közreműködőkkel. Nekünk 5-6 milliárd forint/kilométer áron jön majd ez a vasút. (Z. Kárpát Dániel: Jézus Mária! Jézus Mária!) Teljesen elképesztő!

Ez az, amire felelősen gondolkodó politikai erő egészen egyszerűen nem mondhat igent, különösen annak figyelembevételével, hogy az is kipattant az önök fejéből, hogy majd a kínai kormány beleszólhat abba, hogy itt mit titkosítsanak, és mit ne ennek az egész beruházásnak a során. Ez már tényleg a gyarmati lét, a gyarmati státusz vegytiszta megnyilvánulása. Államtitkár úr, megint csak ön van itt, jobb lett volna  újfent csak elmondom , hogyha az előterjesztő, aki elviszi majd a balhét ön helyett ezért az egész gyalázat helyett.

Válságos időket élünk, nem tudni, hogy az egész koronavírusos járvány története hova fog kifutni, mennyire küldi majd padlóra a magyar gazdaságot, és egy ilyen helyzetben önök el akarják füstölni ezt az ezermilliárd forintos összeget, aminek  ezerszerre is el kell hogy mondjuk  máshol is meglenne a sokkal-sokkal jobb helye, tehát halasztható lenne ez a projekt, még akkor is egyébként, hogyha annak lenne valamiféle gazdasági racionalitása.

De azt is elmondtuk ezerszer itt, Keresztes képviselőtársam is, most már nem tudom, hányadszorra jön elő ő is, én is, meg egyáltalán az ellenzéki részről mindannyian azzal, hogy hol van a garanciavállalás, hol van az a megvalósíthatósági tanulmány, hol vannak a kínai partner részéről azok a garanciák, amelyek biztosítják majd azt, hogy ez ne egy pénztemető legyen, a magyar emberek, és nem az önök meg nem Mészáros Lőrinc magánvagyonának, pénzének a temetője, hanem a magyar emberek pénzének a feneketlen kútja, annak az elnyelője? Hol vannak ezek a garanciák?! Hogyha önök annyira biztosak abban, hogy ez a beruházás ennyire jót tesz a magyar gazdaságnak, a magyar társadalomnak, a magyar jövőnek, akkor miért kell ennyire titkolózni? Mi ezeket a racionális megalapozó tanulmányokat nem látjuk, nem láthatjuk, teszem hozzá, mert önök titkolóznak, és van egy olyan gyanúnk, hogy nem ok nélkül.

Mi lesz akkor, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, hogyha a kínai fél gondol egyet, és mondjuk, átteszi majd a kereskedelmi központját Triesztbe, és akkor Pireusz helyett, mondjuk, az lesz a hajózási központ, mi lesz akkor ezzel a méregdrágán megvalósuló vasútvonallal? Ki lesz ez használva? (Nacsa Lőrinc bólint.) Az az ezermilliárd forint, amit ráköltöttek… Nacsa képviselőtársam bólogatott, hogy, igen, ki lesz használva. Akkor ezt miért nem adják írásba? Most akkor legalább a jegyzőkönyvben benne lesz, de szeretnénk látni azért erről valamiféle kézzelfoghatóbb, szakmaibb ígérvényt is az egyszerű bólogatás helyett, mert  még egyszer  itt ezermilliárd forintos összegről van szó.

Lesze akkora forgalomnövekedés, hogy abból az, amit még felhoznak itt érvként, mondjuk az a vámbevétel-növekedés meg tudjon valósulni olyanformán, hogy akkor, mondjuk, ne 2400 év alatt, majd valamikor 4420 táján hozza be ez az egész beruházás az árát, hanem mondjuk, akkor csak száz-egynéhány év alatt? Még ezeket a megalapozó tanulmányokat, számításokat sem látni.

Az, hogy a gazdaságélénkítésre ez hogyan fog hatni, szintén egy nagyon kérdéses dolog. KSH-adatok szerint a 2017-es magyar-kínai relációban mért külkereskedelmi forgalmunk úgy nézett ki, hogy 700 milliárdos összegben ment Magyarországról oda áru, és Kínából 1400 milliárd forint értékben érkezett ide portéka. Ez olyan szinten romlott 2019-re, hogy a magyar kivitel 500 milliárdra csökkent, a kínai pedig 2000 milliárdra növekedett. Hölgyek, urak ott a kormánypárti padsorokban, önök, hogyha nem bizonyítják ennek az ellenkezőjét, könnyen lehet, hogy egy még drasztikusabb magyar kereskedelmi romlásnak fognak ezzel megágyazni. A magyar emberek pénzéből finanszírozzák azt, hogy a kínai áruk még az eddiginél is jobban eláraszthassák a hazai piacokat.

Egyértelmű, hogy miről van egyébként szó: Kína referenciákat akar az európai piacokon, ehhez pedig önök most ezzel az iszonyatos beruházással, ezzel a szerződéssel megadják a lehetőséget a keleti gólem számára, és bizony nem kelet lándzsahegye leszünk Európán belül, hanem Kína és a Kelet balekja, Kína újféle gyarmata itt, Európa kellős közepén.

Az pedig, hogy az idénre tervezett jó 60 milliárd mellé most még odaraknak 82 milliárd forintot is erre a projektre, a hab a tortán. Komolyan kérdezem: nincsen más olyan terület ebben az országban egy ilyen helyzetben, ahova ezt a 82 milliárd forintot  amit egyébként a gazdaságvédelemtől vesznek el  át lehetne csoportosítani?

Ha már Keresztes képviselőtársam beszélt itt a környezetvédelemről, a klímavédelmi célokról  ugye, ezzel szoktak takarózni, hogy ezért kell ezt az egészet fejleszteni , jelzem, hogy a hazai összvasúthossz mintegy 2 százalékáról van szó. Nem tudom, hogy tehát a 2 százalék fejlesztésével milyen komoly klímavédelmi célokat fognak majd itt elérni, de akkor ilyen alapon beszélhetnénk arról is, hogy miért nem a belvízi hajózást fejlesztik. Nem vagyunk vasútellenesek, lehetne ott mit fejleszteni bőven, mert azok a lassújelek, amelyek az összpályahossz legalább 40 százalékán katasztrofálissá teszik a személyszállítást, azok bizony felszámolásra kellene hogy kerüljenek egy normális közlekedéspolitika esetén.

(11.50)

Ebből az összegből óriási javulást lehetne elérni a MÁV vonalainak hosszán. De akkor visszakanyarodnék ide a belvízi áruforgalomhoz, ami Magyarországon alig 3 százalék, szemben, mondjuk, a holland 30 százalékkal, a német vagy a bolgár, a szerb, román 10 százalékos szinttel. Ha valami környezetvédelmi és klímapolitikai célokat szolgálna, akkor például az, hogy ezt fejlesszük, és azt a Duna-Majna-Rajna-csatornát, ami Magyarországon keresztül húzódik, összességében egyébként 3500 kilométer hosszú, és aminek a földrajzi középpontja pontosan itt van Magyarországon, Dunaalmásnál, jobban ki lehessen használni magyar részről is, akkor erre forrásokat kellene áldozni. Ennek az őrült projektnek a töredékéből ezt meg lehetne valósítani, és sokkal jobban elérhető lenne, mondjuk, az a Rotterdam, aminek a kikötője 10-20 millió éves konténerkapacitás-mennyiséggel bír, és ömlik oda a kínai áru. Azt a kínai árut más formában is el lehetne vinni, és nemcsak a 150-es vonal felújításán keresztül, ahogy önök ezt itt felvázolják a magyar társadalom részére, egyébként szakmailag és minden más szempontból is nagyon-nagyon hamis érveket felvonultatva. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Szóval, a Jobbik azt mondja, hogy ne Lőrinc-védelmi tervekkel jöjjenek itt elő, hanem igenis a gazdaságvédelemre koncentráljanak, és ez az a projekt, ami ezt nem fogja lehetővé tenni és nem fogja elősegíteni. Államtitkár úr (Az elnök kikapcsolja a mikrofont.), nem tudom, hogy mi az, amivel önt meg lehetne győzni…

ELNÖK: Képviselő úr, sajnos már 30 másodperccel tovább szólt, de még a zárómondatra visszaadom a szót.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Elnézést, elnök úr! Nagyon szépen köszönöm. Nem fogjuk megszavazni! Gyalázatosnak tartjuk! Ezt az ezermilliárd forintot valóban a magyar emberekre, és ne Mészáros Lőrinc további gyarapodására fordítsák! Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 78 2020.05.20. 10:10  73-86

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik eredendő konstruktivitásánál fogva ezt a törvényjavaslatot meg fogja szavazni, én pedig eredendő humanizmusomból fakadóan meg fogom önöket kímélni attól, hogy az általános indoklás valamiféle parafrázisát itt előadjam. Az mindenesetre tény, hogy a nemzetközi vasúti árufuvarozás elősegítése, annak a fejlesztése, előmozdítása egy nagyon fontos közlekedéspolitikai célkitűzés kell hogy legyen, hiszen  ahogy Bartos képviselő asszony is előbb elmondta  azok a negatív externáliák, amelyek adott esetben akár a GDP 10 százalékát is kitehetik, ilyen formában csökkenthetők lennének. Ha mondjuk, a különféle szállítási módozatokat vetjük egybe, akkor azt lehet mondani, hogy a közúti árufuvarozás, illetve azon belül is a nehéz tehergépjárművek által okozott negatív externália Magyarországon mintegy 3 milliárd eurónyi összeget tesz ki éves viszonylatban. Ezért is fontos cél, hogy az áruszállítást kötött pályára tudjuk terelni. Ilyen lenne akkor a vasúti árufuvarozás is. Erre egyébként megvannak a megfelelő európai uniós előírások, 2030-as, 2050-es célkitűzések. Ezt mind-mind pártolni tudjuk, hiszen a mi számunkra is nagyon fontos a magyar jövő, egyáltalán a fenntarthatósági és környezetvédelmi indokok. Nagyon fontos lenne, hogy az a károsanyag-emisszió, ami más szállítmányozási módokat sokkal-sokkal jobban jellemez, ilyen formában csökkenthető legyen, hiszen azok a toxikus, rákkeltő anyagok, amelyek itt is komoly problémákat okoznak adott esetben Magyarországon, ezáltal sokkal kisebb arányban terhelnék a lakosságot, a magyar emberek egészségét is.

Viszont ha ilyen dolgokról beszélünk, akkor azt is hozzá kell tenni, hogy ha vasúti nemzetközi árufuvarozás, akkor ahhoz kell maga a vasút is, a vaspálya. És hol máskor kérdezze meg, mondjuk, egy ellenzéki országgyűlési képviselő azt, hogy mi igaz azokból a hírekből, a sajtó által megszellőztetett kiszivárgott levelekből, hogy Tarlós István volt főpolgármester, most miniszterelnöki megbízott, arról beszélt, hogy a járvány leple alatt tulajdonképpen itt lenne az ideje bizonyos vasúti szárnyvonalak felszámolásának. Ez egy nagyon érdekes és nagyon érzékeny téma, különösen az önök szempontjából, hiszen amikor ilyen gyalázat megtörtént az előző időszakban, ugye, a 2010-es kormányváltás előtti időszakról beszélek, akkor bizony a Fidesz teljes joggal felháborodott ezek miatt a vonalbezárások miatt. Most arról szól a fáma, hogy a zordabb, a sokkal-sokkal borúsabb forgatókönyv szerint mintegy 46 mellékvonalra mondanák ki a halálos ítéletet. Az a helyzet, hogy lehetne itt akkor sorolni, és akkor én konkrétan megkérdezem államtitkár urat, hogy mit tud ezekről, vagy a jegyzőkönyv számára és egyáltalán, az ott élő emberek számára mondjon valami biztatót reményeink szerint.

Mi lesz, mondjuk, akkor a Győr-Veszprém vonallal, ami turisztikai szempontból sem egy utolsó? Mi lesz a Vác-Balassagyarmat szakasz sorsa, mi lesz az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc szakasszal, a Nyékládháza-Tiszaújváros, a Mezőtúr-Orosháza-Mezőhegyes vonallal? Ezt mind-mind meg kell kérdezni. Mert ha vasúti árufuvarozás…  és még egyszer mondom, én azzal teljes mértékben egyet tudok érteni, amit az előterjesztői beszédében államtitkár úr mondott, vagy éppen Bartos Mónika képviselő asszony a Fidesz részéről, tehát ezek a nemes célkitűzések valóban olyan fontos közlekedéspolitikai szempontokat tartalmaznak, amelyekkel mi itt ellenzékből is teljes azonosságot tudunk vállalni. Csak akkor az elmélet és a gyakorlat adott esetben megint csak komolyan ütközhet egymással. Ha itt ez az ütközés fennáll, akkor ezek a szép szavak bizony, amelyek elhangzottak, nem többek üres malasztnál. Nagyon jó lenne, ha most ebben a néhány percben kiderülne, hogy ezekből a sajtó által megszellőztetett hírekből mégiscsak mi igaz, és mi vár azokra a vidéki közösségekre, azokra a vidéki térségekre, amelyeket ilyenformán sanyargatnának egy-egy vonalbezárással.

Mi hisszük azt, hogy a vasút tulajdonképpen a létrejötte, a hőskora óta itt, Magyarországon is egy nagyon fontos társadalom- és gazdaságformáló eszköz volt. Teljesen természetes, hogy a vasutat vagy éppen a mellékvonal-bezárásokat érintő kérdések is foglalkoztatják az adott területen élő embereket. Én egy olyan területről érkezem, Dél-Somogyból  barcsi vagyok , ahol annak a városkának a XX. század eleji pezsgését nagyban annak is betudhatjuk, hogy mint valami pók ült a vasútvonalak közepén, mint valami hálót alkottak ezek a szárnyvonalak. Aztán jöttek a zordabb hetvenes évek, amikor sok ilyen mellékvonalra racionalizáció címszó alatt kimondták a halálos ítéletet, és akkor meg kell nézni azt, hogy most hogyan néz ki Dél-Somogy. Nyilvánvalóan egyéb okok is közrejátszottak abban a halmozottan hátrányos helyzetűvé válásban, amit ott megfigyelhettünk, de a vasútpusztítás ennek az egyik ilyen összetevője lehetett. Olyan hírek is vannak, hogy ha egy enyhébb verzió érvényesül, és akkor nem ez a 46 vonal kerül bezárásra, hanem mondjuk, „csak” 20, akkor melyeket szemelték ki önök arra, hogy ott megszüntessék a forgalmat, vagy örök időkre beszántsák.

Arról is szól a fáma, hogy bizony a Kecskemét-Szolnok-Cegléd-Békéscsaba-Szeged által behatárolt területen belül egyáltalán nem marad majd vasúti szárnyvonal. Viszont ha azok a dolgok, amelyeket itt el tetszettek mondani, tényleg fontosak a kormánypártok számára, akkor szerintem ezeket a terveket kapásból le kellene söpörni az asztalról, vagy legalábbis nem olyanformán foglalkozni velük, ahogy Magyarországon az történni szokott. Tehát, ugye, a békákat nem kérdezik meg arról, hogy lecsapoljáke a mocsarat, aztán majd az ott élő emberek szépen szembesülnek azzal, hogy mit döntenek a fejük fölött, és majd megmondják nekik, hogy kelle nekik vasút, vagy pedig nem kell.

Mi abban hiszünk, hogy igen, ez a vasút nagyon fontos dolog lenne. Ha a képviselő asszony előbbi szavait felidézzük, azt mondta, hogy az elmúlt időszakban mintegy 1300 milliárd forintot fordítottak vasútfejlesztésre. Teljesen rendben való dolog, hogy ha nem túlárazott projekteken keresztül valósul meg ez a fejlesztés. De akkor kénytelen vagyok most idetenni és egy ellentétpárt alkotva felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar vasúthálózat mintegy 8 ezer kilométer hosszúságú. Erre költöttek el 1300 milliárd forintot. Most egy alig 150 kilométeres szakaszra kívánnak majd  vitatkozhatunk itt a számokon, mondjuk, maradjunk az ezermilliárdos összegnél  1000 milliárdot költeni, ez a Budapest-Belgrád-vasút hazai szakasza. Nincs itt valamiféle aránytalanság? Mert mi úgy érezzük, hogy igen.

Ha forrásszűke van, márpedig azt látni, hogy sok esetben bizony nem bővelkedhetünk forrásokban, akkor nem lenne értelmesebb ezeket a pénzeket racionálisabb módon elkölteni úgy, hogy az hasznosuljon is? Most itt egy alig 150 kilométeres szakaszra  ugye, tegnap szavazott erről a tisztelt Ház  1000 milliárd forintot nem sajnálnak. Ezek a mellékvonalak pedig ott vannak, ott állnak, lebegnek a semmiben, a bizonytalanságban, mert bármikor kimondhatják a halálos ítéletet rájuk. Holott tudni azt, önök is elmondták még ellenzékben nagyon sokszor, hogy a vonalfelszámolások, illetve a járatmegszüntetések során az a valós megtakarítás igazándiból egyáltalán nincsen arányban azzal a társadalmi kártétellel, amit azoknak a területeknek okoz, amelyeket ezzel a bezárással sújtanak. Mi azt mondjuk, hogy a magyar vidék ennél jóval-jóval többet érdemelne, és valamikor most már választ kellene arra adniuk, hogy még a néhány évvel ezelőtti nemzeti közlekedési stratégiában valahogy úgy fogalmaztak, hogy a 8 ezer kilométernyi hazai vasúthosszból körülbelül 6 ezer kilométer az, ami rentábilisan fenntartható, tehát ez a törzsvonalakról szól, illetve a haszonnal üzemeltethető mellékvonalakról.

(14.10)

Akkor tegyük fel itt is és még egyszer a kérdést államtitkár úrnak is, hogy mi lesz a fennmaradó 1700-2000 kilométernyi vasúti szárnyvonallal. És akkor egészen konkrétan, államtitkár úr, még egyszer, mi lesz a sajtóhírekben megjelent 46 vagy éppen 20 vasútvonallal, amelyekről mi itt a Jobbik frakciójában azt mondjuk, hogy a vidék számára, a vidék megmaradásának szempontjából, a magyar megmaradás szempontjából, a népességmegtartó erő szempontjából bizony-bizony óriási szükség lenne. Várunk egy coming outot, államtitkár úr. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
131 92 2020.05.20. 13:27  87-108

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Általánosságban megállapíthatjuk, hogy olyan engedélyezési, szabályozási, kezelői jogi besorolási és az állami tulajdont és kezelőjét érintő nyilvántartási szabályrendszert tartalmaz az előttünk fekvő törvényjavaslat, amely ellen szakmai szempontból legtöbb esetben tényleg kifogást nem lehet támasztani, viszont azért ez egy közlekedési salátatörvény, és a maga jó negyven oldalával azért tartogathat, tartogat még olyan meglepetéseket, amire kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy mi ezzel nem tudunk egyetérteni.Nos, azért a szebb, emészthetőbb részeket nézzük csak! A személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény módosítása részletesen szabályozza, ahogy elhangzott, azokat a büntetett előéletet eredményező Btk.-s cselekményeket, melyek hatálya alatt személyszállítási szolgáltatási engedély nem adható ki. Teljesen természetes, hogy ez egy jó döntés, ezt támogatjuk, de szűkíti annak a lehetőségét, hogy bűnöző előéletű magánszemélyek vállalkozzanak ebben a szektorban, amelynek azért a renoméját voltak olyan emberek, akik megtépázták.

Nézzük az aggályosabb részeket! Itt van a kezemben többek között a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének és a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének a levele. Gondolom, államtitkár úr is megkapta, önök is megkapták ezt. Itt arról van szó, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény módosulni fog, márpedig ez azt jelenti, hogy automatikus évenkénti díjemelés fog megvalósulni, annak a rendszerét vezetnék be a használati díj, tehát a matrica és a használatarányos útdíj, tehát az e-útdíj esetében. Az a gazdasági környezet, amelybe a világ, azon belül az ország, azon belül pedig ennek az érintett ágazatnak a képviselői kerültek, nem biztos, hogy ezt ebben a formában aggályok nélkül elfogadhatóvá teszik.

A személyszállítás tekintetében látni kell, hogy tulajdonképpen az év eleje óta a nullán topog az ágazat. Nagyon sok ezer vállalkozás, még több munkavállalónak a sorsa, munkahelye kérdésessé vált, akik már korábban is egyébként jelentős piacvesztést kellett hogy elszenvedjenek itt, a saját hazai piacukon. Az ő versenyképességük megőrzése, egyáltalán ezeknek a mind áru-, mind pedig személyszállítással, ilyen fuvarozással foglalkozó cégek megmentése egy rettentő fontos dolog lenne. És nemcsak kérnek, ők azt is leírják ebben a levélben egyébként, hogy továbbra is a szigorú ellenőrzést tartják fontosnak, tehát nem arról szól a dolog, hogy engedjenek itt mindent szabadjára, csak kapjanak, kapjanak, kapjanak. Erről szó nincs, viszont a magyar érdekeket, a magyar fuvarozók érdekét igenis meg kellene védeni legalább itt, a hazai piacon, és olyan feltételek közepette, amikor a versenytársak  a lengyel vagy a román fuvarozókra ha gondolunk  sokkal komolyabb támogatást kaptak otthonról, így ezáltal versenyelőnybe kerültek a magyarországi piacon is, és szorítják ki ezeket a hazai vállalkozásokat.

Tehát az ő fölvetésükre, nevezetesen, hogy ez az automatikus és inflációkövető áremelés megvalósuljon, valamit azért válaszolni kellene, őket kompenzálni kellene, támogatni kellene, és nyilvánvaló, hogy ha ez a támogatási rendszer létezne Magyarországon, akkor nem küldenének az országgyűlési képviselőknek ilyen leveleket, mert azok okafogyottak lennének már mostanra. Szóval, várom államtitkár úr ezzel kapcsolatos észrevételeit.

Nos, a javaslat közúti közlekedést érintő részében meghatározásra kerül, hogy az országos állami tulajdonú közutak településen belüli szakaszai esetében a járdák és a kiépített autóbusz-megállóhelyek kezelői joga és feladatai az önkormányzatokhoz kerülnek. Erről az előbb hallottunk. Ezzel kapcsolatban igazándiból szakmai ellenvetés nem lenne, de nem látni, hogy forrást juttatnának az önkormányzatoknak ezen kezelői feladatok ellátásához, és ez itt a kardinális kérdés. Ugyanis tény, hogy az ilyen közutak mentén vagy egyáltalán nincs járda, vagy annak kiépítettsége, használhatósága komoly kívánnivalókat hagy maga után.

Ugyanez a helyzet az autóbusz-megállóhelyek egy részével is. Egy részével, mondom, mert az ország egyes részein korábban uniós pályázati forrásokat felhasználva a szolgáltató Volánbusz Zrt. és jogelődei sok korszerű megállóhelyet építettek ki öblökkel, váróteremmel. Ahová ezek a programok viszont nem jutottak el, ott sok helyen lényegében az útpadka a buszmegálló. A kezelési adatok átruházása tehát megértem, hogy logikus az önök szempontjából, szakmailag ez megalapozott, de nyilvánvalóan többletteher a forráshiányos önkormányzatoknak, ami egyben azt is jelenti, hogy a jövőben nem sok új járda és buszmegálló fog épülni.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról szóló 2006. évi LIII. törvény módosításával kapcsolatban szintén vannak aggályaink. Mi, engedtessék meg, Gyurcsány Ferenc óta gyűlöljük ezt a törvényt, mely messzemenően aláásta a demokratikus jogrendet, sérti a szubszidiaritás elvét és a környezetvédelmi érdekeket is adott esetben. (Nacsa Lőrinc közbeszól.) Orbán alatt már eljutott a jogszabály oda, kedves Nacsa képviselőtársam, hogy az önkormányzatokat, a helyi érdekeket is teljesen maga alá gyűri.

A mostani, a 35. §-ban írt módosítás is ilyen. Több olyan eset volt a közelmúltban, képviselőtársaim, ahol az érintett település településrendezési érdekeivel ellentétbe került a tervezett beruházás, és a jegyző megpróbálta azzal megakadályozni, hogy a településrendezési tervek annak ellenére sem lettek hozzáigazítva az építtető elvárásaihoz, hogy ezt számukra a törvény négy hónapon belül teljesítendő kötelezettségként előírja. Most még ennek is vége lesz. Úgyhogy, ha a település nem hódol be, akkor a település ellenállása ellenére ki fogja adni a kormányhivatal az építési engedélyt. Tehát eljutottunk oda, hogy a településeknek már nem lesz joguk, beleszólásuk abba, hogy az állam, illetve az állam haverjai mit hova építenek majd az ő területükön.

Szerintünk ez egy súlyos konfliktus, a rendszerváltáskor kialakított hatalommegosztás nyílt felrúgása. Önöknek, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ebben a vonatkozásban tényleg nincsen okuk arra, hogy visszafelé mutogassanak, hiszen az a véleményünk, hogy Orbánék, önök most ugyanolyan alapon dolgoznak, mint annak idején Gyurcsány Ferenc, csak az a helyzet, hogy ezt sokkal precízebben és sokkal erőszakosabban teszik.

A települési önkormányzatok hatáskörei, forrásai lényegében megszűnőben vannak  a mai nap során az alatt a négy-öt órás vita alatt erről a képviselőtársaim is nagyon sokat beszéltek , s azok a feladatok maradnak náluk, vagy kerülnek hozzájuk, amiről az előbb itt beszéltem, amelyek ellátása az állam számára nyűg, a forrás hiányában ellátatlan feladatokért pedig lehet majd itt teli torokkal szidalmazni adott esetben az ellenzéki vezetésű településeket.

No, ami hab lehet még itt a tortán, az a törvényjavaslat rövidke kis 39. §-ában szerényen megbújva található.

(14.50)

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 12. §-a egy bekezdéssel egészülne ki. Azt írják, hogy a g) pontban meghatározott kizárólagos gazdasági tevékenység gyakorlásának joga koncessziós pályázat kiírása vagy koncessziós szerződés nélkül ágazati törvényben meghatározott módon másnak átengedhető.

Mi is az a g) pont, Nacsa képviselőtársam, keressük meg! Ez bizony örömforrás lehet, adott esetben a haveroknak. A 2011. évi CXCVI. törvény vonatkozó 6. része az állam és a helyi önkormányzat kizárólagos gazdasági tevékenységeiről szól. A 12. § felsorolja az állam kizárólagos gazdasági tevékenységeit. Van itt nagyon sokféle, hasadó, sugárzó anyagok előállítása és forgalmazása. A d) pontban a csatornák, az állami tulajdonban álló vízi közművek, valamint regionális közműrendszerek létrehozása és működtetése. De minket most a g) pont érdekel. Ez bizony az, amit államtitkár úr is említett, a menetrend szerinti helyközi közúti személyszállítás.

Mondják azt, hogy nem jogos, mondjuk, az aggály. Mondják azt, hogy nem tartunk joggal attól, hogy ez az adott esetben egy szép kis húsos fazékként funkcionálható feladatkör. Ez odakerülhet, ahova nem kellene, hogy kerüljön. Nyilván megokolva majd azzal, hogy az állam rossz tulajdonos, blablabla, blablabla, tehát az igazi neoliberális politikát megvalósítva.

Nos, a lényeg az, hogy a módosítás értelmében ezen gazdasági tevékenység, tehát a menetrend szerinti helyközi közúti személyszállítás gyakorlásának joga koncessziós pályázat kiírása vagy koncessziós szerződés nélkül ágazati törvényben meghatározott módon másnak átengedhető. Ne gyanakodjunk semmire? Tehát ne legyenek rossz előérzéseink? Nyilván önök mondhatják azt, hogy sztereotípiákban tudunk gondolkodni, és milyen csúnya képviselő urak és hölgyek ülnek itt, előítéletekkel terhelten az ellenzéki padsorokban. De azért képviselőtársaim itt az ellenzéki padsorokban bizony-bizony bizonyítottak.

Amikor tehát ezeket az aggályainkat kénytelenek vagyunk önökkel megosztani, akkor azt kell mondjam, önök azt bőven megszolgálták, és tettek róla, hogy minden egyes ilyen esetben gyanakodjunk, és minden egyes ilyen esetben azt mondjuk, hogy a körmükre kell majd nézni. Szóval, nyugodtan mondhatjuk azt  fordítsuk akkor le , hogy tulajdonképpen ezt a szolgáltatást privatizálnák, ugyanazt tennék egyébként, ami miatt oly hangosan visítoztak Gyurcsány Ferencék idején. Kérem, vessék ezt az egészet össze, mondjuk, akkor a Budapest Airport 99 éves koncessziójával! Mi egyébként most is azt valljuk, amit akkor; azt, kérem tisztelettel, hogy „az állam csakis rossz tulajdonos lehet” féle lózung egy neoliberális és hamis állítás, amit mi nem tudunk elfogadni.

Nézzük akkor a Volánbusz Zrt.-t, amiről konkrétan szó van! Ez egy 23 milliárdos éves árbevételű cég, ráadásul a költségvetés éves szinten még 90 milliárddal meg is támogatja. 19 200 embert foglalkoztat ez a vállalat, ilyen formában pedig a harmadik legnagyobb állami cégről beszélhetünk, 6500 busszal, évente egyébként 12 millió helyközi, 4 millió helyi járattal, az ország 3546 települését lefedi. Ez egy bámulatos teljesítmény.

Mi azt mondjuk, hogy ezt meg kellene őrizni. Ha itt csak a puszta menetteljesítményeket nézzük, és azt, hogy mekkora volumenű dologról van szó, és két és fél sorban tulajdonképpen el volt intézve az egész törvényjavaslatban, ez helyközi viszonylatban 411 millió, helyi forgalomban pedig 37 millió kilométert jelent. Helyközi viszonylatban évente 406 millió, helyi forgalomban pedig 261 millió felszálló utast regisztráltak. Szóval, erre az ágazatra összességében a magyar állam ad a költségvetésben 90 milliárd forintot, plusz ott van a 23 milliárdos éves árbevétel. Föltesszük a kérdést: kell valakinek? Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
134 18 2020.06.03. 5:08  17-20

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-járvány keltette új helyzet előtt a fideszes propaganda-úthenger saját korrupciós ügyeinek szőnyeg alá seprése céljából nagyon sokszor hivatkozott az európai civilizációt és társadalmakat valóban fundamentumában veszélyeztető tömeges bevándorlásra, sokan pedig elfogadták ezt a konszenzust, mondván, a kormány ugyan lop, de legalább megvédi őket. Önök nagyon sokszor riogatják a tényleg Európa testébe, tradicionális szövetrendszerébe ékelődő, bűnözéstől fertőzött külföldi no-go zónákkal a magyar polgárokat. Emlékezetes, hogy Lázár János még az amúgy teljesen rendben lévő osztrák fővárosba is elzarándokolt, csak hogy retteghessen, álretteghessen egy jót. Mindez többnyire azt a célt szolgálja, hogy két szotyizgatós meccslátogatás között a Voldemortok meg a Simonkák fémjelezte börtönválogatott még pályán lévő tagjai szépen el tudják terelni az emberek figyelmét arról, amit művelnek. Szóval, külföldi no-go-zónáznak, közben pedig Budapest belvárosában egy szociopata brutális kegyetlenséggel lemészárol két fiatalt, akik megpróbálták megvédeni a gyilkos horda által inzultált lányokat.

De önök nem beszélnek azokról a roncstársadalmi létbe zuhant, egykor virágzó, mostanra viszont magára hagyott magyar peremvidékekről, ahol különösen jól látszik, hogy a máig tartó neoliberális sokkterápia mennyire hazavágta a magyar társadalmat és gazdaságot, hihetetlenül elmélyítve a szociokulturális nyomor bugyrait, és erősítve a társadalmi feszültségek növekedését, valamint a bűnözői szubkultúrát. Azokról a hazai no-go zónákról beszélek, ahova valamilyen rejtélyes oknál fogva nem mer bemenni a mentős; ahova lassan már lasszóval sem lehet pedagógust fogni; ahol a falu közepén álló házában egy drogos bűnöző véglény  engedtessék meg, én ezt másnak nem tudom egyébként nevezni  bestiális kegyetlenséggel verhet agyon egy idős néprajzkutató hölgyet annak három aranygyűrűjéért; ahonnan menekül, aki csak tud, akár az élete munkájával fel&eacu