Készült: 2024.03.29.12:09:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

35. ülésnap (2018.10.30.), 96. felszólalás
Felszólaló Mesterházy Attila (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:05


Felszólalások:  Előző  96  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nacsa képviselő úr itt leszúrta az ellenzéket rögtön a hozzászólásának az elején, hogy miért nem támogattuk ezt meg azt meg amazt. Szeretném képviselő úr figyelmét felhívni arra, hogy ha ilyen salátatörvényekbe csomagolják ezeket a kezdeményezéseket, akkor természetes  erről ma már volt szó, csak ön nem vett részt ebben a vitában, kicsit, pár órával később érkezett. Pont ma már szóba került ez a témakör, hogy ez egy ügyes kommunikációs fogás a kormányzat részéről, hogy olyanokat is, amivel egy ellenzék nem érthet egyet, meg olyanokat is, amiben még a szándékot is meg a célrendszert is elfogadhatónak tartjuk, sőt még a megoldást is, azt szépen egybe becsomagolják, ha megszavazzuk, az a baj, ha meg nem szavazzuk meg, az a baj. Tehát arra szeretném kérni, hogy legalább érvként ne használja már a saját gyakorlatukat, amivel az ellenzékkel akarnak kiszúrni, hogy azt kéri rajtunk számon, amiben nem mi dönthetünk, vagy nincsen mozgásterünk, hogy adott esetben szétválogassuk ezeket a dolgokat.

A másik, csak egy mondat erejéig, hogy államtitkár úr beszélt a digitális jólétről. Én most éppen több kérdést intéztem önökhöz a minisztériumba, hogy ez egy helyes irány a fogyatékos személyek esetében, hogy próbáljuk a digitális jólétüket ezáltal is segíteni. Ennél már csak egy jobb lenne, ha például a falun élő emberek digitális jólétét is tudnánk azáltal segíteni, hogy mondjuk, a wifi-ellátottsággal, szélessávúinternet-ellátottsággal vagy éppen a mobilhálózat teljes lefedettségével úgymond megkövetelnénk a szolgáltatóktól, hogy igenis ilyen irányú fejlesztéseket csináljanak, hiszen ez egyfajta esélyegyenlőségi kérdés is lenne. Nagyon sok embernek vidéken ez az egyetlen lehetősége arra, hogy bekapcsolódjon akár a munkaerőpiacra vagy lehetőségekhez jusson hozzá.

Tehát én azt kérném, javasolnám, és ebben fogom majd még zaklatni a minisztériumot, hogy ezen a területen valahogy tegyünk lépéseket, mert nagyon sok választópolgár keres meg ilyen típusú problémákkal kisebb településekről, tehát egy általánosabb gondról van szó, azt hiszem, nem csak egyedi esetekről. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  96  Következő    Ülésnap adatai