Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Itt most egy foglalkoztatási törvénymódosító csomagról beszélünk, a részleteinek pozitív és negatív aspektusait már a kedves kormánypárti és ellenzéki kollégák részletesen kifejtették. A magam részéről inkább arról beszélnék, hogy mi az az alapvető szemléletbeli hiba, amit mindannyian, nemcsak kormánypártiak, de ellenzékiek is sokszor elkövetnek, elkövetünk, amikor a foglalkoztatáspolitikáról beszélünk.Már maga a szó, hogy foglalkoztatás, árulkodó. Ez egy műveltető szerkezet vagy más megfogalmazásban szenvedő nyelvtani szerkezet. Olyasmire kényszerítenek embereket, amit ők nem akarnak csinálni, nem foglalkoznak valamivel, hanem mások foglalkoztatják őket. Ez nem más, mint a kapitalista nagytőke érdekeinek, az ő ideológiájuknak az átvétele. Ez gyakorlatilag a mindenkori magyar kormányzati politikában, sőt sajnos a legtöbb ország kormányzati politikájában megmutatkozik.

Mi a Párbeszédben azt gondoljuk, hogy ez a megközelítés végtelenül káros. Azt látjuk, hogy a bérmunka gyarmatosítja az életünket. Nagyon árulkodó, amikor itt az ellenzéki kollégák azt mondták, hogy azért kéne, hogy korábban nyugdíjba vonulhassanak a dolgozók, mert akkor egy kicsit élvezhetik az életet, egy kicsit felszabadulhatnak a munka alól. Ez azt jelenti, hogy akkor négy-öt évtizeden keresztül a dolgozó embereknek nincs, ne legyen lehetőségük arra, hogy élvezhessék az életet?

Elképesztően eltolódott a munka és a magánélet egyensúlya. A Párbeszéd azt gondolja, hogy minden munkaügyi politikának az lenne a legfontosabb célja, hogy ne a kapitalista nagytőke, hanem az emberek érdekeinek megfelelően ezt az egyensúlyt helyreállítsuk.

(15.40)

Mi abban hiszünk, hogy mindenkinek van igénye az értékes, értelmes, értékteremtő munkára, az olyan munkára, amiben kiteljesedhet, az olyan munkára, amire nem kényszerítik, hanem amit magának választ, ami nemcsak egy állás, hanem egy hivatás lehet, amit egész életen keresztül akár szíves örömest követ, amit szolgál, és ami nagyon sokszor nem a fizetett bérmunka világában jelenik meg. Ma Magyarországon milliók dolgoznak úgy, hogy azt az áldozatot, azt a hozzáadott értéket senki nem fizeti meg, mert nem a munkaerőpiacon vagy legalábbis nem az elsődleges munkaerőpiacon keresztül végzi ezt a munkát. Az otthon végzett munka, a szeretetmunka, a családtagok érdekében, a barátok, az ismerősök segítésével végzett munka, a civil társadalomban végzett munka csupa olyan munka, amiért nem jár munkabér, de ugyanolyan fontos, nélkülözhetetlen, értékteremtő, és amit a mai magyar társadalom egyszerűen méltatlanul mellőz és ignorál.

Mi azt szeretnénk, ha Magyarország nem a munkakényszer és a kényszermunka társadalma lenne. A Párbeszéd azt szeretné, ha az emberek nem azért dolgoznának, mert különben éhen halnak, nem egy ilyen típusú gazdasági kényszer, egy ilyen folyamatos egzisztenciális nyomás, egy ilyen szorongáskeltő, stresszkeltő, végtelenül egészségtelen presszió lenne az embereken, és ne csak ezért álljanak munkába. Mi azt szeretnénk, ha mindenki kiteljesedhetne a munkájában, hozzájuthatna ahhoz a képzéshez, ami az ő választott hivatásához szükséges, és rendelkezésére állna a választás lehetősége, hogy hogyan és hol helyezkedik el az ő választott hivatásán belül.

Szeretnénk, ha Magyarország nem a kizsákmányolt, a robotszerűen dolgozó és aztán a kiégett és beteg munkavállalók országa lenne, ha nem munkáltatnák az embereket ezeken az egészségtelen, elnyomó munkahelyeken, hanem motivált, lelkes és a saját érdeklődési körüknek megfelelő munkakörben dolgozó emberek lennének szerte minden munkahelyén az országnak.

Ha azt nézzük, hogy a versenyképességünk és a termelékenységünk hogyan alakult az elmúlt években és évtizedekben, akkor azt látjuk, hogy hiába minden technológiai fejlődés, hiába a Nyugatról importált technológiák vagy új menedzsmentszemlélet, nem nő a magyar termelékenység, merthogy az emberek, akik nem motiváltak, nem belső indíttatásból indulnak el reggel a munkába, hanem egyszerűen a gazdasági kényszer mozgatja őket, ők nem fognak igazán jó munkát végezni, mert jó munkát csak szívvel-lélekkel lehet végezni, és erre a mai magyar társadalom sajnos nem túl sokaknak ad lehetőséget.

Tehát ha szeretnénk egy termelékeny gazdaságot, egy virágzó társadalmat és benne békében, boldogságban élő munkavállalókat és nem munkavállalókat látni, akkor bizony alapvetően meg kéne változtatnunk a megközelítésünket az úgynevezett foglalkoztatáspolitikával kapcsolatban. Ezért a Párbeszéd azt mondja, hogy mindig olyan típusú módosításokat érdemes tenni, amelyek akár csak kis lépések is, de ebbe az irányba mutatnak.

Az egyik ilyen nagyon fontos lépés a munkaidő csökkentése. Ellenzéki képviselőtársaim már említették, hogy egyszerűen túl kevesen túl sokat dolgoznak, nagyon egyenlőtlen a munka eloszlása, és valóban, a magyarok átlagosan évente 1900 órányi munkát végeznek, míg egy fejlettebb nyugati vagy észak-európai gazdaságban ez a szám csak 1300-1400 óra. Miért van az, hogy akár harmadával többet kell dolgoznia sokkal alacsonyabb bérért egy magyar munkavállalónak? A 40 órás munkahét meg az ötnapos munkahét már hosszú évtizedek óta egy elfogadott norma, ahhoz képest egyébként folyamatosan csökkennek a ténylegesen éves szinten ledolgozott munkaóraszámok. Itt lenne az ideje, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan követhetné végre a politikai szabályozás a valóságot, hogyan indulhatnánk el abba az irányba, hogy néhány év vagy néhány évtized múlva itt is 35, majd 30 órás munkahetekről beszélhessünk. Egyértelmű, hogy ebben az állami szférának, a nagyvállalati szférának úttörő szerepet kell játszania.

A másik ilyen terület, amivel a munkavállalók jogait, alkupozícióját erősítjük: itt a szétvert szakszervezeti mozgalom helyreállításától kezdve a háromoldalú egyeztetések rendszeréig, az Országos Érdekegyeztető Tanács helyreállítása mind olyan lépés, ami gyakorlatilag kötelező elem, ha egyszer egy humanista, emberközpontú politikát megvalósító kormány kerül majd végre hatalomra Magyarországon, de ugyanilyen elem az, hogy szabadítsuk fel az embereket a gazdasági kényszer, a munkakényszer alól, legyen mindenkinek olyan alapjövedelme, ami a minimális megélhetési cikkek beszerzését lehetővé teszi, csak azért ne kelljen senkinek elfogadnia egy állásajánlatot, legyen az bármilyen megalázó és az ő képességeihez és vágyaihoz nem illeszkedő, hogy befizethesse hó végén a számláit. Ez alól a gazdasági kényszer alól, ez alól a gazdasági erőszak alól fel kell szabadítanunk az embereket, ezért is szükséges az alapjövedelem bevezetése, és persze azért is, mert a magyar munkavállalók méltatlanul alulfizetettek.

Ezért mondja a Párbeszéd, hogy a nettó minimálbért azonnali hatállyal 150 ezer forintra kell emelni, ezért mondjuk azt, hogy vissza kell állítani egy olyan igazságos adórendszert, amely az alacsony és átlagos keresetűeket sokkal könnyebb helyzetbe hozza, kevésbé terheli, magyarul: magasabb elkölthető jövedelmet biztosít számukra, és amely ehelyett a nagytőkét adóztatja elsősorban.

Tehát ha tényleg jó munkaügyi politikát akarunk csinálni, akkor ne foglalkoztassuk az embereket, hanem szabadítsuk fel az életünket a bérmunka gyarmatosítása alól, szabadítsuk fel az embereket a munkakényszer alól, és tegyünk lépéseket egy humánusabb munkapolitika világa felé.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki sorokban.)