Teljes pompájában az Ország Karácsonyfája!

Az Országház előtt felállított, a nyírségi Ibrány városából érkezett csaknem 23 méteres ezüstfenyő a több napig tartó díszítést követően advent első vasárnapjának délutánján nyerte el teljes pompáját.

A jelenlévőket Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte. Emlékeztetett rá, hogy advent a várakozás, a vágyakozás és a remény ünnepe. "Azért reménykedünk, hogy karácsony éjszakára úgy meg tudjuk tisztítani a szívünket, hogy abba beköltözhessen az isteni szeretet fénye és békéje. Ebben az időszakban a legfontosabb, hogy próbáljunk elcsendesedni, próbáljunk a világ hívságaitól egy kicsit elkülönülni, hogy valamennyien megtaláljuk azt az utat, amelyet ez a csodálatos fa is megvilágít nekünk" - fogalmazott az alelnök.

Emlékeztetett arra is, hogy az adventi koszorú hagyománya mindössze 200 éves, mégis ez a szimbólum jelképezi legjobban az advent időszakának valódi célját és üzenetét. "Egy kör alakú koszorúról van szó, amelyen három lila és egy rózsaszín gyertya keresztet formál. A kör azt a teljességet jelképezi, amire minden ember törekszik. A keresztet formáló négy gyertya pedig arra a célra emlékeztet, amely felé az életünket irányítani kell" - mondta az Országgyűlés alelnöke.

 

Latorcai János tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 31 felajánlott fa közül választotta ki egy külön erre a célra felállított bizottság ezt a fát, amelyet egy 130 centiméteres, 25 kilogramm súlyú betlehemi csillag ékesít és egy 16 ezer energiatakarékos, színes LED izzókat tartalmazó, 2500 folyóméternyi fényfüzér világít meg.

Az Ország Karácsonyfájának fényeit felkapcsoló ünnepségen áldást mondott Szlama Ákos csákvári káplán, a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági referense.

A rendezvényen karácsonyi énekeket előadva közreműködött a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkórusa.

A fa mellett helyezkedik el a Kisgyőrből érkezett betlehemi jászol, a Szent Családot megjelenítő, fából faragott, ember nagyságú figuráival.

MTI / Sajtóiroda