null A magyar Országgyűlés képviselőházi elnökeinek arcképcsarnoka

A magyar Országgyűlés képviselőházi elnökeinek arcképcsarnoka

Egészen a második világháború végéig az Országgyűlés egyik hagyománya volt az ott dolgozó tisztviselők képmásainak az elkészítése. A portrékból kialakult képviselőházi, főrendiházi elnöki és háznagyi arcképcsarnok az Országház épületében reprezentálta az Országgyűlést. Az államszocializmus éveiben a festmények szétszóródtak. A rendszerváltoztatás után felkutatták a képviselőházi elnökök arcképcsarnokát, majd 2017-ben rekonstruálták a megmaradt fotók és dokumentumok segítségével. Többek között ennek a munkának az eredményeként látott nemrégiben napvilágot A magyar Országgyűlés képviselőházi elnökeinek arcképcsarnoka címet viselő impozáns kötet.

Az Országház Könyvkiadó legújabb, gazdag illusztrációs anyagot felvonultató magyar és angol nyelvű kötete tudományos igényességgel mutatja be a házelnöki portrégaléria történetét, korszakonként ismerteti a házelnöki tisztség hatáskörét és szerepét, valamint az e tisztséget betöltő személyek portréit és életrajzait az 1848-as első népképviseleti országgyűléstől napjainkig.

A kötet szerzői: Cieger András, Dévényi Anna, Feitl Írisz, Feitl István, Horváth Attila, Kerekes Margit, Palasik Mária, Smuk Péter, Soltész István. A kiadványt Gödölle Mátyás szerkesztette.

A kötetbe belelapozni itt van lehetőség.