A kitüntetés „a kárpátaljai magyar könyvtárosok elismerése is” – Interjú a Nagy Miklós-díjas Varga Évával

A kitüntetés „a kárpátaljai magyar könyvtárosok elismerése is” – Interjú a Nagy Miklós-díjas Varga Évával

Varga Éva, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke, a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója vehette át az Országgyűlési Könyvtár munkájának magas színvonalú szakmai támogatásáért járó Nagy Miklós-díjat november 6-án az Országházban. A díjazottal a könyvtár iránti elköteleződésének kezdetéről, a kárpátaljai magyar könyvtáros közösségben vállalt szerepéről, tapasztalatairól, a „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram szakmai lehetőségeiről, valamint a kitüntetéssel kapcsolatos gondolatairól kérdeztük.

Mikor és miért döntött úgy, hogy könyvtáros lesz? Mikor nyilvánult meg először a könyvtár iránti érdeklődése?
Igazából pontosan nem is tudom. Otthon sok könyvünk volt. Gyerekkoromban sokat olvastam: meséskönyveket, pöttyös és csíkos könyveket, majd indiánregényeket. Édesanyám ajánlotta, hogy ha már ennyire szeretek olvasni, legyek könyvtáros, és 1992-ben felvételt nyertem az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola könyvtári tagozatára. Először gyakornokként dolgoztam, majd 1993 márciusától a Kárpátaljai Megyei Könyvtár Magyar- és Idegennyelvű Osztályán láttam el feladataimat.
A tanulmányaim elvégzése után a Beregszászi Járási Központi Könyvtár, valamint a Mezővári Községi Könyvtár munkatársaként dolgoztam. 2003-ban a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatójává választottak.

2009 óta tölti be a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesület elnökének funkcióját. Melyek az elmúlt egy évtized tapasztalatai?
Ennyi idő alatt sok mindent átél, megtapasztal az ember. Jót és rosszat is. A pozitív dolgoknak örül, a negatív történésekből levonja a következtetést, és halad tovább.
Úgy látom, hogy Kárpátalján is számolnak velünk, a magyar könyvtárosok szervezetével, és az anyaországban is tudnak rólunk. Ebben – hogy ismerjenek és elismerjenek – sok munka van, hiszen kicsi szervezetként (alig 70 fős tagsággal) egy-egy munkatársra több pluszfeladat is jut.

A kárpátaljai könyvtáros közösség életének, különböző programjainak szervezésében is részt vesz. Milyen programok ezek, és mely közönséget célozzák meg?
Az elmúlt években kialakult egy magyar könyvtárosi munkaközösség. Annak ellenére, hogy sok esetben földrajzilag távol, akár több mint száz kilométerre vagyunk egymástól, szoros kapcsolatot tartunk fenn egymással. Személyesen ismerem minden magyarlakta település könyvtárosát. A regionális vezetők szomorúan jelzik, ha egy-egy könyvtáros máshol folytatja tovább munkásságát, és örömmel tudatják, ha új magyar kolléga gyarapítja sorainkat.
Hisszük azt, hogy programokkal, rendezvényekkel jobban fel tudjuk kelteni az érdeklődést a szép magyar szó iránt. Rendezvényeink minden korosztálynak szólnak, de legnagyobb figyelmet a gyermekprogramokra fordítunk, mert ezeket a rendezvényeket a jövőbe való befektetésnek érezzük, melyekből majd évtized(ek) múlva várjuk a megtérülést. A programok kiválasztásánál talán konzervatívnak mondhatjuk magunkat, mert a rendezvények döntő többsége az irodalom és a történelem népszerűsítésével foglalkozik. De amíg erre igény van, nem is akarunk ezen változtatni. Legnépszerűbb rendezvényeink a szavalóversenyek, a könyvbemutatók és az irodalmi karavánok.

Közel tíz esztendeje végez komoly szervezőmunkát Kárpátalján, hogy abból a régióból is minden évben legyen résztvevője a „Könyvtár, ami összeköt” elnevezésű ösztöndíjprogramunknak. Miért tartja ezt fontosnak?
Személyes tapasztalataim miatt. Úgy alakult, hogy az ösztöndíjprogram minden fontos állomásán ott voltam, már a legelső alkalomtól kezdve. Rendkívül jó dolognak tartom, hogy a Kárpát-medence fiatal könyvtárosai egy hónapig együtt tanulhatnak, tapasztalatokat cserélhetnek, felkereshetik a legnevesebb könyvtárakat, és bepillanthatnak azok munkájába. Ilyen lehetőség és alkalom magyar könyvtárosnak a „Könyvtár, ami összeköt” programon kívül nincs. Ezért teszek meg mindent annak érdekében, hogy minden évben kárpátaljai könyvtáros is részese lehessen ennek a rendhagyó rendezvénynek.

Mit jelent Önnek a Nagy Miklós-díj?
Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy jelöltek az elismerésre. Mit jelent? Köszönetet, hálát, örömöt és elismerést! Úgy érzem, a díj elnyerésében benne van a kárpátaljai magyar könyvtárosok elismerése is. Nem azért végezzük munkánkat, hogy kitüntessenek, de jó érzés, ha van visszaigazolása annak, hogy jól végezzük.

Interju_Varga_Eva

Varga Éva a Nagy Miklós-díj átvétele után
Forrás: Bencze-Kovács György, Országgyűlési Múzeum