Készült: 2024.03.28.11:19:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

20. ülésnap, 3. felszólalás
Felszólaló Jakab István (Fidesz)
Felszólalás oka módosító javaslat fenntartása elutasítva
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 56:58

Felszólalások:  <<  3  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/503/854. számú egységes költségvetésitörvény-javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az egységes költségvetésitörvény-javaslatot 128 igen szavazattal, 56 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

(14.20)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról szóló T/710. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/710/12. számon, összegző jelentését pedig T/710/13. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 3., 5. és 6. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Brenner Koloman indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 128 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Az 5. számú módosító javaslat Brenner Koloman indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 128 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 6. számú módosító javaslat Brenner Koloman indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 127 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/710/12. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 59 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/710/15. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 131 igen szavazattal, 54 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról szóló T/713. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/713/6. számon, összegző jelentését pedig T/713/7. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a T/713/2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk. A 2. számú módosító javaslatot Szávay István indítványozta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 127 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/713/6. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 21 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/713/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 159 igen szavazattal, 20 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a sportról szóló 2004. évi I. törvény és az egyesülési jogról szóló, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról szóló T/712. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/712/5. számon, összegző jelentését pedig T/712/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/712/5. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/712/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 131 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról szóló T/624. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/624/5. számon, összegző jelentését pedig T/624/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/624/5. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 154 igen szavazattal, 33 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/624/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 154 igen szavazattal, 33 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és az Ománi Szultánság kormánya között a diplomata-, szolgálati és különleges útlevelekkel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/532. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/532/7. számon, összegző jelentését pedig T/532/8. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/532/7. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 177 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/532/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 178 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról szóló T/625. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/625/22. számon, összegző jelentését pedig T/625/23. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 4. számú, az LMP képviselőcsoportja a 6., 7. és 15. számú, a Párbeszéd képviselőcsoportja pedig a 13. és 14. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta.

(14.30)

Először ezekről határozunk. A 4. számú módosító javaslat Tóth Bertalan és képviselőtársai indítványa. Ennek elfogadása kizárja a 13. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 34 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 15. számú módosító javaslat Demeter Márta és képviselőtársai indítványa. Ennek elfogadása is kizárja a 13. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 128 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 13. számú módosító javaslat Tordai Bence indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 6. számú módosító javaslat Csárdi Antal és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 23 igen szavazattal, 155 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 7. számú módosító javaslat Csárdi Antal és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen szavazattal, 130 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 14. számú módosító javaslat Tordai Bence indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 55 igen szavazattal, 132 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/625/22. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 130 igen szavazattal, 34 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/625/26. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 131 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a szociális hozzájárulási adóról szóló T/627. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/627/11. számon, összegző jelentését pedig T/627/12. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 4. számú, az LMP képviselőcsoportja az 5. és 6. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 3. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 4. számú módosító javaslatban Korózs Lajos és képviselőtársai, a 3. számú módosító javaslatban pedig Sneider Tamás azonos tartalommal terjesztettek elő javaslatot. A frakciók mindkét indítvány fenntartását kezdeményezték, ezért ezekről egy döntéssel határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Az 5. számú módosító javaslat Csárdi Antal és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 6. számú módosító javaslat Demeter Márta és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/627/11. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 129 igen szavazattal, 50 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/627/16. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 131 igen szavazattal, 48 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a gyülekezési jogról szóló T/707. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/707/10. számon, összegző jelentését pedig T/707/11. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 6. számú, az LMP képviselőcsoportja pedig a 3., 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 6. számú módosító javaslat Kocsis-Cake Olivio indítványa. Ennek elfogadása kizárja a 3. és 5. számú módosító javaslatokat. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 39 igen szavazattal, 148 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Tisztelt Országgyűlés! A 3. számú módosító javaslat Keresztes László Lóránt indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Az 5. számú módosító javaslat Keresztes László Lóránt indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Keresztes László Lóránt a 4. számú módosító javaslatot nyújtotta be. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a T/707/10. számú összegző módosító javaslat 2. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először erről döntünk, majd ezt követően határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Most az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 2. pontjának elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/707/10. számú összegző módosító javaslat 2. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatpontot 164 igen szavazattal, 22 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

(14.40)

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/707/10. számú összegző módosító javaslat további pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 130 igen szavazattal, 57 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/707/15. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 131 igen szavazattal, 56 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a magánélet védelméről szóló T/706. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/706/7. számon, összegző jelentését pedig T/706/8. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 3. számú, az LMP képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Kocsis-Cake Olivio indítványa. Ennek elfogadása kizárja a 2. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 131 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartottan fenn.

A 2. számú módosító javaslat Keresztes László Lóránt indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae ezt a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/706/7. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 154 igen szavazattal, 33 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/706/11. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 153 igen szavazattal, 34 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az üzleti titok védelméről szóló T/386. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/386/6. számon, összegző jelentését pedig T/386/7. számon terjesztette elő. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Hadházy Ákos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 131 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/386/6. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/386/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 129 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország és a Szlovák Köztársaság között az államhatárról szóló Szerződés kihirdetéséről szóló T/533. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/533/9. számon, összegző jelentését pedig T/533/10. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/533/9. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 161 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 23 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/533/11. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 161 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 23 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról szóló T/708. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/708/6. számon, összegző jelentését pedig T/708/7. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/708/6. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 133 igen szavazattal, 52 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/708/8. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 132 igen szavazattal, 54 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

(Dr. Vinnai Győzőt a jegyzői székben dr. Szűcs Lajos váltja fel.)

Soron következik az egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló T/384. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/384/7. számon, összegző jelentését pedig T/384/8. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/384/7. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 132 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/384/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az egységes javaslatot 129 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről szóló T/628. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás.

(14.50)

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/628/5. számon, összegző jelentését pedig T/628/6. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/628/5. számú összegző módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 58 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 51. § (1) bekezdése alapján az előterjesztő T/628/8. számon kezdeményezte a zárószavazás elhalasztását. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. A döntéshozatal előtt megkérdezem az előterjesztőt, kívánjae ismertetni kezdeményezése indokait.

Felszólalások:  <<  3  >>    Ülésnap adatai