Hírablak Hírablak

A Házelnöki Érdemjel és az Év Országgyűlési Őre Díj átadása az Országházban

Az Országgyűlés elnöke a Házelnöki Érdemjel ezüst fokozatával tüntette ki Szabó Zoltán László rendőr alezredest, rendőrségi tanácsost, a Terrorelhárítási Központ megbízott általános főigazgató-helyettesét.

Az Országgyűlés elnöke az Év Országgyűlési Őre Díjat adományozta Pádár Attila ogy. főtörzszászlósnak, az Országgyűlési Őrség  szolgálatparancsnokának.

Megemlékezés a Magyarország náci megszállását követő tragikus eseményekről

"Tisztelt Országgyűlés!

 

1994-ben, Magyarország náci megszállásának 50. évfordulóján, Országgyűlési határozat született azzal a céllal, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a tragikus történelmi korszak eseményeire és áldozataira.

 

1944. március 19-én, az akkor már ötödik éve zajló második világháború eseményei sodrában a német hadsereg megszállta Magyarországot. Elfoglalták a stratégiailag fontos helyszíneket, Budapest utcáin idegen ország katonái masíroztak és harci járművei dübörögtek. Megkezdődött a háborúellenes és németellenes politikusok, értelmiségiek üldözése, a magyar társadalomtól megvonták a még létező emberi és polgári jogait, tovább szigorodtak a zsidóságra vonatkozó rendelkezések. Milliók kényszerültek menekülésre, bujkálásra, a lakosság nap, mint nap a közvetlen életveszéllyel nézett szembe....

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ülést tartott az Országházban

Napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben "az alávetésre és kifosztásra szánt" Európa ellen újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni - mondta Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki budapesti plenáris ülésén.

Tematikus kereső Tematikus kereső

Élő közvetítés
Élő közvetítés

Ciklusos tematikus keresők Ciklusos tematikus keresők