DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt előterjesztő Képviselőtársaim! Én az előttem szólókhoz képest jóval rövidebben kívánok ezúttal szólni, és inkább maradnék az előterjesztésnél. Tegnap a Mezőgazdasági bizottság ezt az előterjesztést megtárgyalta, és az a gondolat akkor is megfogalmazódott bennem, hogy amikor 110 éve Nagyatádi Szabó István képviselő lett, itt a Házban oligarchák, földesurak, óriási vagyonnal rendelkező emberek, illetve az ő érdekeiket képviselők voltak elsöprő többségben. Ő mégis komoly erőfeszítéseket tett saját elképzeléseinek a megvalósítása érdekében, egy olyan korban, amikor a fennálló társadalmi rendet sokan megváltoztathatatlannak gondolták, elsősorban persze az ebből hasznot élvezők, azok a nagyvagyonos emberek, akik itt a Házban is a többséget alkották, illetve az ő érdekeikben eljárók. Ebben a korban sok versengő elképzelés volt arra, hogy hogy lehet ezt a társadalmi rendet progresszív módon megváltoztatni a sok vidéken élő szegény ember érdekében is. Az a kérdés, hogy jó, előremutató volte ekkor Nagyatádi Szabó István elképzelése. A válasz erre röviden: igen. S ugyan egy nagyon rövid időszakban, nagyon korlátozottan kapott lehetőséget arra, hogy az elképzeléseit megvalósítsa, 1920-tól, de mégis kapott, és azt gondolom, hogy az életműve túlmutat az életén, és a XX. század egy jelentős részében meghatározó.

Már lassan száz év, egy évszázad távlatából szerintem azt kell vizsgálnunk, a személye alkalmase arra, hogy egy ilyen, az egész nemzetnek fontos emléknap kapcsán az ő születési dátuma egy emléknap legyen. Én azt mondom, hogy vizsgálva az életművét és annak a haladó voltát, a válasz erre is igen. Tehát röviden azt tudom mondani az előterjesztőknek, államtitkár úrnak és az itt lévő képviselőknek, hogy azt fogom javasolni a saját frakciómnak, hogy támogassuk ezt az előterjesztést, legyen ez a nap a magyar földművesek számára egy olyan emléknap, amely inkább az egységről és az előremutató elképzelésekről szól, mint a csatározásokról. Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage