FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én olyan vidéknek vagyok a parlamenti képviselője, ahol a munkanélküliség a 2000-es években nagyon magas volt, 14 százalék fölötti, és most azt tapasztaljuk, azt tapasztalom személyesen is, hogy egyre többen kaptak munkát (Gúr Nándor: Külföldön!) különböző cégeknél a versenyszféra keretében, illetve azt is tapasztalom, hogy a különböző településeken ma már a közfoglalkoztatás egyfajta rangnak számít, hogy be tud oda kerülni. Ugyanis egyre kevesebb olyan ember van, akinek erre szüksége lesz és szüksége van.

Nagyon bízom benne, hogy azok az intézkedések, illetve az az oktatási változás, ami a szakképzésben, a duális képzésben, a szakképző centrumok kialakításában létrejött, igenis hozzá fog járulni nagymértékben ahhoz, hogy az új cégek, új vállalatok megfelelő munkaerőt és megfelelő szakembereket kapjanak. Köszönöm még egyszer az államtitkár úr válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage