ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ma lehetőséget a felszólalásra, mert sikerült elkészíteni a szociális ügyekről szóló nemzeti konzultáció eredményeinek összegzését. Az írásos összegzés ott fekszik az önök asztalán - erről fogok most beszélni a tisztelt Háznak.

Ez év májusában, nem sokkal az új alkotmányról lefolytatott nemzeti konzultáció után a nemzeti ügyek kormánya ismét az emberekhez fordult, meghirdettük a szociális konzultációt olyan témákban, amelyek mindannyiunk mindennapi életét közvetlenül érintik. Örömmel számolhatok be arról, hogy a szociális konzultáció még az előzőnél is nagyobb sikert hozott, még többen vettek benne részt, összesen 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza. Ez a hatalmas szám két dolgot bizonyít: először, hogy a magyarok bele akarnak szólni a jövőjük alakításába, látják értelmét annak, hogy aktívan együttműködjenek a kormánnyal; másodszor azt is bizonyítja, hogy sikeres az újfajta kormányzás, amely nem az emberek feje fölött, hanem velük együtt, a véleményüket meghallgatva hoz döntéseket. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Az biztos!)

Minden felnőtt korú magyar ember megkapta a lehetőséget, hogy kinyilvánítsa a véleményét. Akik nem küldték vissza a kérdőívet, a kormányra és a parlamentre bízták a megoldást, engedélyt adtak arra, hogy saját belátásunk és legjobb tudásunk szerint meghozzuk a szükséges döntéseket. Innen is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a szociális konzultációban és megosztotta velünk a véleményét, és köszönöm az áldozatos és pontos munkáját mindazoknak, akik az előkészítést, a lebonyolítást és az adatok feldolgozását végezték.

A szociális konzultáció legfőbb tanulsága két szóban foglalható össze: Magyarország felébredt. Mi, magyarok felébredtünk egy hosszú kábulatból - egy hosszú kábulatból, ami a munka nélkül szerezhető jólét hamis, ám annál kecsegtetőbb illúziójából indult, és a teljes összeomlás rémálmába torkollt. Ebbe a hamis illúzióba nemcsak mi ringattuk magunkat az elmúlt évtizedben, hanem az egész nyugati világ. A nyugati világ lenyűgöző fejlődése tudományban, technikában, gazdasági teljesítményben, életszínvonalban azt a misztikus tévképzetet alakította ki, csempészte be a mindennapi életünkbe, a politikánkba és a gazdaságunkba, hogy lehetséges gyarapodni, biztonságot és jólétet teremteni pusztán hitelekből, spekulációból és mindenféle állami juttatásokból anélkül, hogy ezért mindenkinek keményen meg kellene dolgoznia.

Tisztelt Ház! Magyarországon voltak idők, amikor a diktatúra ingyensörrel és -virslivel próbálta feledtetni az emberekkel, hogy elvette a szabadságot. Aztán jöttek olyan politikusok, akik megalapozatlan állami juttatásokkal igyekeztek elnyerni a szavazatokat. Az elmúlt években pedig a kormányokkal összefonódott pénzkapitalizmus propagandája kábított mindannyiunkat azzal, hogy vegyünk föl minél több hitelt, lehetőleg devizában, mert hitelből mindent lehet.

De mára Magyarország felébredt a kábulatból. A szociális konzultáció annak a bizonyítéka, hogy a magyar emberek nem hisznek többé az ingyensörben, mert megtanulták: végül a többszörösébe kerül, mint az, amiért megdolgozunk. Természetesen örülünk, ha a barátunk vagy a szomszédunk meghív egy koccintásra, és jólesik egy korsó potyasör is, amikor a kocsmáros azt mondja, hogy erre a körre a vendégei vagyunk; itt most azonban arról van szó, hogy ingyensörre, potyázásra, kéregetésre nem lehet berendezkedni, és nem lehet jövőt építeni. Ma már mindenki látja, tudja és érti: semmit sem érhetünk el máshogyan, mint munkával és szorgalommal. Mi, magyarok nem ingyensörre és nem adósságra akarjuk építeni a jövőnket, hanem munkára. Megértettük: a biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell, és mint látják az adatokból, a magyarok dolgozni akarnak.

(13.20)

A szociális konzultáció azzal, hogy ilyen egységes és határozott kiállást mutat a munka mellett, egy erős és széles középosztály eszményét vetíti elénk, amelybe minden magyar ember beletartozik, aki munkából akar élni és boldogulni. Gyakorlatilag teljes egyetértés van abban Magyarországon, hogy mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell, és mindenkinek meg kell tennie magáért annyit, amennyi az erejéből telik. Ezért az emberek elsöprő többségben értenek egyet azokkal a javaslatokkal és változtatásokkal, amelyekkel elejét vesszük az eladósodásnak és amelyekkel helyreállítjuk a munka eredeti státusát, vagyis azt, hogy aki dolgozik, följebb jut, aki nem akar dolgozni, hátrább kerül.

Az emberek szinte egyhangúan azt támogatják, 91 százalék ért egyet azzal, hogy bevezessük a védett kor intézményét, hogy védjük meg a munkahelyét azoknak, akik egy bizonyos kort elértek, mert ha ők elvesztik a munkahelyüket, alig marad esélyük újra elhelyezkedni. Könnyű belátni, hogy ha ezek az emberek munka nélkül maradnak, akkor óhatatlanul valamilyen állami juttatásra szorulnak, ami jóval kevesebb, mint a fizetésük, ennek folytán kisebb lesz majd a nyugdíjuk is, holott még évekig hasznos munkát végezhetnének tisztes munkabérért, és átadhatnák tapasztalataikat a fiatalabbaknak.

A válaszadók majd' 97 százaléka ért egyet azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. A segély nem vezet vissza a munka világába, úgy tűnik, az emberek úgy gondolják, a segély nem erősíti, hanem gyengíti az embert, úgy gondolják, hogy a segély valójában lefelé visz. A munkalehetőség, még ha átmeneti is, ha nem is az, amire valaki vágyik, visszaadja az önbecsülést, a tartást, az ember mégiscsak munkabért kap, nem záródik be, nem szokik el a közösségtől, nem szokik le a mindennapi munkába járásról, így több esélye lesz visszakapaszkodni is.

89 százalékos egyetértés van abban, hogy az oktatási rendszernek elsősorban a munkakereslethez kell igazodnia, ezért azt úgy kell átszervezni, hogy az állam csak olyan képzéseket támogasson, amelyekkel azután el is lehet helyezkedni.

Ugyanígy a munka státusának helyreállítását támogatja a mintegy 80 százalékos többség, akik azzal értenek egyet, hogy a nyugdíjazásnál ismerjük el munkának a gyermeknevelést, legfőképpen azok esetében, akik emellett megfelelő idejű munkaviszonnyal is rendelkeznek. Láthatják, a nagy többség abban is egyetért, hogy az egyéni nyugdíjszámlák esetében jelentős mértékben be kell számítani a munkával eltöltött éveket, és legalább annyira, sőt mint látják, sokak szerint első helyen kell figyelembe venni ezt.

85 százalékos a támogatása annak a javaslatnak, hogy aki valóban valamilyen segélyre szorul, az csak részben kapja meg pénzben és részben alapvető szükségleti cikk formájában. Azért gondolhatták ezt az emberek, mert így lehet elérni, hogy a segély valóban azokhoz jusson el, akikhez kell, és azt a célt szolgálja, amit szolgálni rendeltetett, ne az ablakon kidobott közpénz legyen, mert az csak az adósságot növeli. Egyetlen adófizető sem szereti, ha az ő adójukból kifizetett segély a kocsmába jut vagy a játékgépbe dobálják be.

86 százalék ért egyet azzal, hogy szorítsuk korlátok közé a közüzemi szolgáltató magáncégek érdekeit. Az ő extraprofitjuk miatt az emberek nem tudják fizetni a rezsiköltségeket, és így óriási adósságok halmozódnak föl. Ezek, mármint az adósságok nagy része így vagy úgy, de végül a többi adófizetőre hárul.

Ugyanez a helyzet a gyógyszergyártók esetében. Itt az emberek 94 százaléka helyesli, hogy törjük le azt a lobbit, amely saját érdekei miatt méregdrága gyógyszereket tukmál az emberekre. Az extraprofitot a drága gyógyszerek állami támogatásával közpénzből fizetjük, ami növeli az államadósságot. Az emberek azt mondják, önök is olvashatják, hogy ezt meg kell szüntetni, senkinek se hagyjuk, hogy munka nélkül, manipulációval extraprofitra tegyen szert az adófizetők rovására.

Mélyen egyetértek ezzel a véleménnyel. Ma, amikor háborút vívunk az adósság és a munkanélküliség ellen, nem engedhetjük meg, hogy azokat támogassuk, akiknek amúgy is sok van. Ellenkezőleg, ebben a helyzetben azokat kell segíteni, akiknek kevés van. A nagy halakat nem kell félteni, az sohasem lehet az állam feladata.

Tisztelt Ház! Az emberek kétharmada támogatja, hogy az állam nyújtson segítséget a bajba jutott devizahiteleseknek. Úgy érzem, ebben kifejeződik a magyarok embersége és szolidaritása: ma ő került bajba, de holnap én is kerülhetek. Másrészt az is meghúzódhat a válaszok egységessége mögött, hogy az emberek azt gondolják, nagyon sokan vannak, akik pusztán önerőből képtelenek ebből a helyzetből talpra állni, de ha kapnak némi segítséget, akkor talán képesek lesznek rá, akkor talán lesz értelme annak, hogy ők is erőfeszítéseket tegyenek.

Az a kérdés, amelyben legerősebben megoszlik az emberek véleménye, a lakáscélú devizahitelek újbóli engedélyezésének kérdése. Úgy tűnik, hogy az emberek józanul és óvatosan gondolkodnak. Mindkét álláspont mellett komoly és felelősségteljes érvek is szólnak. Többen vannak, akik szerint veszélyes lenne újra kitárni a kaput a devizaalapú lakáshitelek előtt, ugyanakkor sokan vannak azok is, akik szerint a gazdaságnak szüksége van a tisztességes és megfelelően ellenőrzött hitelezésre. A kormánynak és a parlamentnek itt majd nagyon óvatosan kell eljárnia.

Tisztelt Ház! Összességében a válaszokból azt olvasom ki, hogy az emberek tenni és küzdeni akarnak azért, hogy jobb legyen a jövőjük, küzdeni akarnak az adósság, a munkanélküliség és az extraprofit ellen. A mi dolgunk nem lehet más, mint hogy az emberek mellé álljunk ebben a küzdelemben, és minden tőlünk telhetőt megtegyünk a sikerért. A szociális konzultáció elegáns és csattanós válasz az olyasféle nyegle és cinikus megjegyzésekre, mint az, hogy kérdezzük meg az embereket, akarnak-e ingyensört - hát megkérdeztük.

A szociális konzultáció üzenete világos: a magyarok dolgozni akarnak, munkából akarnak megélni, boldogulni és gyarapodni. Ezt várják el maguktól, és ezt várják el egymástól, a politikától pedig azt várják el, hogy ennek a föltételeit teremtse meg.

Tisztelt Ház! Emeljük meg a kalapunkat a magyarok józansága előtt, amellyel leszámoltak a hamis illúziókkal és a megújulás mellett foglaltak állást. Egy olyan pillanatban tették ezt, amikor még a családokat, a háztartásokat, a vállalkozásokat a múltból örökölt rettenetes terhek nyomasztják, és mindenki ki van éhezve arra, hogy a saját maga és szerettei életében javulást tapasztaljon. Az emberek hallatták a hangjukat, és azt mondták, a politika tegyen meg mindent azért, hogy munkára mindenkinek legyen lehetősége, és ne bújhasson ki senki a felelősség alól. Ez ránk, a kormányra és a parlamentre is vonatkozik. Azt jelenti, hogy még többet kell dolgoznunk.

Az emberek a szociális konzultáció révén nagyon sok konkrét feladattal bíztak meg, és azt várják, hogy azt mielőbb, jól fölépített, jól kidolgozott törvények és intézkedések formájában ültessük át a mindennapi gyakorlatba. Ezt kell elvégeznünk az előttünk álló hetekben és hónapokban. Jelentem a tisztelt Háznak, a kormány készen áll erre. Amikor a képviselők visszatérnek az őszi ülésszakra, számos fontos kormányjavaslat fekszik majd az asztalukon.

Ami a nemzeti konzultációs politika jövőjét illeti, a jövőben is meg fogjuk hallgatni az embereket, mert bár rendkívül erős felhatalmazást kaptunk a választóktól, mi kitartunk amellett, hogy a demokráciának a választások között is működnie kell, megtanultuk, nem vezet jóra az, ha az emberek csak a választások alkalmával, négyévente szólhatnak bele a saját életük és jövőjük alakításába.

A képviselőknek, a tisztelt Háznak jó munkát és sok sikert kívánok a kitűzött célok megvalósításához!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage