*

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán alapos és mélyreható elemzéseket hiányolok arra vonatkozóan, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer jelenlegi - egyébként azt hiszem, ebben egyetlenegy frakció sem vitatkozik - tragikus állapotában hogyan tudjuk megtalálni a kivezető utat. Azt hiszem, hogy ez érdekli a polgárokat leginkább, ez érdekli azokat, akik jogkeresőként hosszú évek általunk jól ismert buktatóin vergődnek, és azzal a rémképpel kell most szembenézzenek, hogy van egy olyan új kormányzat, amelyik célul tűzte ki, hogy az ország sok területén új politikát kezd, új irányt szab a dolgoknak, azonban az igazságszolgáltatás területén, amit eddig láttunk, abból igenis azt a fajta jövőképet, azt a fajta határozott üzenetet hiányoljuk teljes egészében, részeiben voltak ilyen elemek, de a fő üzenetet hiányoljuk, hogy Magyarország végre egy olyan ország legyen, ahol ha megsértik a személyhez fűződő jogaimat, ellopják a vagyontárgyamat, vagy éppenséggel engem visznek bíróság elé, akkor egy ésszerű időn belüli, pártatlan, tisztességes eljárás keretei között jut bírósági döntéshez a jogkereső polgár, vagy éppenséggel a vád alá helyezett személy. Ennek a garanciarendszerét kell minden feltétellel megteremteni.

A törvényjavaslat nyilván egy kényszerpályán halad, hiszen a tavaly megindult alkotmányozási forradalmi lendület nyomán megszületett idén Magyarország Alaptörvénye, amelyet ki is hirdetett a köztársasági elnök, és valóban, annak 26. cikkének a (2) bekezdése a hivatásos bírák esetében példa nélküli módon nyugdíjkorhatárhoz szabottan állapítja a szolgálati jogviszony fennállásának időpontját. A példanélküliség alatt azt értem, hogy alkotmányos szinten történt ez a szabályozás, és ugyanez történik az ügyészek esetében is, az alaptörvény 29. cikkének a (3) bekezdésében, ahol ráadásul ott a legfőbb ügyész, a bírák esetében pedig a Kúria elnöke mint egyfajta szupermenek, teljeskörűen mentesülnek attól a szabálytól, amelyet egyébként a többieknek el kell szenvedni, tehát hogy akik tényleg a jogász szakma csúcsát jelképező hivatásukban a nyugdíjkorhatárig tisztességesen, jól betöltötték a munkájukat bíróként, ügyészként, érdekes módon a két csúcsvezető valamilyen oknál fogva képes arra a csodára, amire a többiek nem, hogy ellátja azt a vezetői és akár ítélkezői vagy ügyészi feladatát, amit egyébként a többiek is elláttak igen nagy számban; nem csalhatatlanok a bírók és az ügyészek sem, tehát nyilván nem mindig vitathatatlan módon.

A törvényjavaslat, ahogy mondtam, azon a kényszerpályán mozog, hogy ha már előállt egy ilyen helyzet, hogy példátlan módon az alaptörvénybe került a bírák, ügyészek nyugdíjkorhatárának kérdése, akkor kellett egy átmeneti szabályozást hozni. Ebben nincs vita köztünk, magával az alapelgondolással van problémánk, illetve a kivitelezés módjának részleteivel.

Azt hiszem, hogy nálam mint jogvédőnél jobban senki nem követelte az utóbbi egy évben a Házban, a tisztelt Ház falai között azt, hogy valamit tenni kell annak érdekében, hogy bírói esküjüket, ügyészi esküjüket megszegett, a szakma szégyenét jelentő bírák, ügyészek bizony ne úszhassák meg következmények nélkül azt, amit az elmúlt 8 évben politikailag kényes ügyekben műveltek, elsősorban a 2006 őszi tüntetéseket követő megtorlások időszakában. Én ez ügyben azonnali kérdést is tettem fel, és azt a lakonikus kérdést tettem fel, hogy vajon kíván-e tenni valamit, ha igen, akkor mit a kormány annak érdekében, hogy az esküjüket és a rájuk vonatkozó jogszabályokat megszegő, törvénytelen eljárásokhoz asszisztáló, pártállami időben pártutasításokat végrehajtó bírák és ügyészek ne maradhassanak a helyükön, hogy a bírák függetlensége ne a jogszabályoktól való felelőtlen függetlenség legyen.

Ez volt a költői kérdés. Erre akkor, annak idején azt a választ kaptam, hogy a kormánynak azért nincs ráhatása, nincs hatásköre, nincs lehetősége arra, hogy közvetlen eszközökkel igenis elérje azt, hogy a szakma szégyenévé vált bírók és ügyészek elkerüljenek a helyükről. Itt nem lehet persze elmenni olyan jelenségek mellett, hogy éppen most folyik az egyik példátlan koncepciós per Magyarországon, Képíró Sándor, 97 éves volt csendőrrel szemben, tisztességben megőszült magyar emberrel szemben, akivel szemben a vádat az a Falvay Zsolt képviseli, akinek a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetőjeként a 2006 őszi megtorlásokban bizony az ügyészség képviselőjeként, akkori vezetőjeként - most is vezetője, ugye, ez a probléma, tehát most is vezetője, akkor is vezetője volt - bizony olyan döntések fűződnek a nevéhez, amelyek nagyon éles és jelentős kritikával voltak már akkor is illethetők, és ezt most is fenntartjuk.

Amikor azt a kérdést tettük föl, hogy vajon hogyan lehet rendet tenni a bíróságok, ügyészségek háza táján, akkor azt reméltük, hogy egy nagyon alapos, átgondolt koncepciót fog megjeleníteni a kormányzat, vitatásra bocsátja a szakma képviselőivel, az ellenzéki pártok képviselőivel, és egy olyan egyeztetési folyamat indul, ami beleilleszkedik a nemzeti együttműködés programjának egyébként nagyon jól hangzó és ígéretes érvrendszerébe vagy elképzelésébe. Ehhez képest azonban - ahogy ezt már korábban képviselőtársaim elmondták - tényleg az történt, hogy az alaptörvény-alkotás lázában az utolsó pillanatokban került be módosító javaslatként a nyugdíjkorhatár meghatározása mind az ügyészek, mind a bírák vonatkozásában. A nagy probléma az, hogy innentől kezdve a rendszer egyik pilléréhez hozzányúltak, pedig ennek a rendszernek, az igazságszolgáltatás megbízható, tisztességes, jól működő rendszerének több eleme van. Ennek csak egyik része a személyzeti feltételrendszer, másik része az eljárási szabályok megfelelő módosítása. Volt már a Ház előtt és elfogadtunk - nyilván igaztalan lenne azt mondani, hogy nem - az elmúlt egy évben egy olyan törvénymódosítást, amely a büntetőeljárási törvények tekintetében a polgári perrendtartás esetében is eljárásgyorsítási elemeket kívánt bevezetni, de ezek nem voltak elegendők. Mert mit tapasztalunk? Azt tapasztaljuk, hogy elsődlegesen a Fővárosi Bíróság és a Pest Megyei Bíróság már tavaly is az ellehetetlenülés határát túllépve lényegében a működésképtelenség határára érkezett. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben a bírói vezetés felelősségét is meg kell vizsgálni, és nem lehet mindent csak a mindenkori kormány nyakába varrni.

De ha már itt vagyunk, akkor álljunk meg egy szóra amellett, hogy a 2002-2010 közötti időszak igazságügyi politikai tevékenysége valahogy nem tartotta kiemelten fontosnak azt, hogy megteremtse azokat a szervezeti feltételi garanciákat, működési garanciákat - gondolok itt a finanszírozásra, bár Bárándy Gergely képviselőtársam valószínűleg egy kétpercesben majd elmondja, hogy igenis emelkedtek ezek a mértékek, ahogy ezt el szokta mondani -, ehelyett azt tapasztaltuk, hogy valójában a hatékonyságban az elmúlt nyolc évben drámai módon romlott a bíróságok teljesítménye, és egyébként a tavalyi költségvetési törvény vitájában meg azt tapasztaltuk, én magam terjesztettem elő erre egy 9 milliárdos módosító javaslatot az igazságszolgáltatási rendszer működésének helyreállítása érdekében, de ebből csak egy résznyi elem teljesült, bár szerencsére legalább valami teljesült, egy 3 milliárdos többlet.

De most mi a helyzet, milyen helyzet fenyeget? Az a helyzet, hogy a 228 bíró, aki el fogja veszíteni a státusát, olyan meghatározó szereplője a jelenlegi, egyébként sok tekintetben kárhoztatható bírósági rendszernek, amelyben a fiatalabbak számára kétségkívül nem nyílt eddig olyan lehetőség, hogy kipróbálhassák a tudásukat például olyan szakterületeken, mint a védjegy- vagy szabadalmi jog. Nem tudom mennyire közismert, hogy ha ez a nyugdíjkorhatár így bevezetésre kerül, akkor - ha jól vagyok informálva - a Fővárosi Bíróságon egyetlenegy ilyen bíró marad a helyén, úgy, hogy közben egy elég meghatározó rész ez a szabadalmi, védjegyügyek, a gazdasági életnek meghatározó ügyrészét képezik. Nagyon keményen élet vagy halál kérdésévé tud válni egy olyan ügy, hogy egy magyar vállalkozás meg tudja-e védeni a védjegyét vagy a szabadalmát egy külföldi céggel szemben. Ha ezt a jövőképet látjuk magunk előtt, akkor nagyon aggódunk afelől, hogy vajon mi vár az igazságszolgáltatási rendszerre. Az a törvényjavaslat, ami elénk került, azért kevés és megoldásában elégtelen is, mert nem látjuk mellette azt, hogy milyen garanciarendszerek és milyen megoldások révén jutunk el oda, hogy jövő január 1-jétől, vagy amikor a felmentési idők lejárnak, ne álljon be az a működési válsághelyzet, amely fenyeget ezáltal. Tehát nemcsak közbiztonsági válsághelyzet, nemcsak szociálpolitikai válsághelyzet, hanem most már igazságügyi válsághelyzet bekövetkezése is fenyeget.

Nem szándékom a riadalomkeltés... (Dr. Gyüre Csaba tüsszent.) - de ezek szerint valószínűleg igazam is van (Derültség.), Gyüre képviselőtársam ráerősített. Lényegében az ítélkezés törvényessége és hatékonyságának helyreállítása az a cél, amit a Jobbik minden körülmények között támogat. És ha ennek az az útja, hogy azoknak a bíráknak, ügyészeknek el kell hagyniuk a pályát, akik törvénytelen módon asszisztáltak törvénytelen eljárásokhoz, illetve a pártállami időkben bírák és ügyészek voltak, akkor ehhez tudunk támogatást adni. Azonban egy ilyen fűnyíróelv mentén történő megoldást sajnálatos módon nem tudunk támogatni. Egyébként olyan komoly zavart és felzúdulást okoz ez, s nemcsak a jogkeresők tekintetében, hanem a bírói karban is, hogy lehet, hogy kis adomának fog hangzani, pedig valóság, hogy a bírói kar egyik legutóbbi belső fórumán állítólag az is elhangzott, hogy már annyira elrugaszkodott a valóságtól a kormány, és már annyira mindent el lehet róla képzelni, hogy a végén még Gaudi-Nagy Tamást ültetik a nyakunkra bírósági vezetőként. (Derültség.) Ez hangzott el az egyik bírói belső fórum ülésén. Bárcsak ott tartanánk, mondja Z. Kárpát Dániel képviselőtársam.

De visszatérve a dolog lényegére: valóban megdöbbentő, hogy nem látjuk, mi lesz a vége. A Jobbik a programjában egy nagyon kemény igazságszolgáltatási reformelképzelést tett le, infrastrukturális fejlesztések, bírói kisegítő személyzet száma; ugye, ebben áll Európában a legrosszabbul Magyarország. Azt javaslom államtitkár úrnak is és az előterjesztőknek is, hogy ezt a kérdést próbáljuk rendezni, biztosítani, hiszen azért vannak ennyire leterhelve a bírók 300-400 üggyel, mert egyszerűen nincs, aki elődolgozza, kidolgozza, feldolgozza nekik az ügyeket, akik a háttérjoganyagot, esetjogot feldolgozzák, és így tolják maguk előtt ezeket a hihetetlen ügyhátralékokat. Egyébként volt olyan bíró, akivel nemrégiben találkoztam tárgyaláson, akit érint ez a jogszabály, és elégedetten azt mondta, hogy ő már nem is nagyon foglalkozik ezzel az üggyel, majd folytassa az utód. Ki is tűzte a következő tárgyalás időpontját néhány rövid szóváltást követően. Tehát nagyon rossz az üzenet így önmagában, hogy nincs mellétéve egy infrastrukturális, pénzügyi, személyzeti jövőkép, meg szervezeti jövőkép sincs, hiszen az egész igazságszolgáltatási igazgatási rendszer átalakításával kapcsolatos elképzelésekkel valóban adós a kormányzat. Folyik a vita a kormány és Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke között, hogy ő akkor a helyén maradhat-e vagy nem maradhat a helyén, ha a Kúria létrejön. Tehát olyan jogbizonytalan helyzet van, ahol nemcsak a bíróság csúcsvezetői, beosztottjai, érintettjei meg az ügyészségek érintettjei fogják a fejüket, hanem ez legrosszabb üzenetként a jogkereső polgárokat érinti, zavarja meg, akik már így is eleget szenvedtek attól, hogy nem megy előre az ügyük, vagy éppenséggel olyan döntések születnek, ahol a pártatlan, tisztességes eljárás feltételei nem érvényesülnek.

Azzal, hogy a bírói vezetők kinevezésében moratóriumot vezet be a javaslat, abban a tekintetben egyet tudok érteni, hogy ha már megszületett ez az alaptörvényi rendelkezés, és megszületett az az egyébként szerintem sem helyes teljhatalmi rendelkezés, hogy az OIT elnöke mindent megtehet, és kialakult egy nyilvánvaló konfliktushelyzet, akkor tényleg nem lenne szerencsés, ha ez a személyzeti igazgatási döntés megmaradna a jelenlegi formában. Tehát magyarul, kész helyzetek elé állíthatna a Legfelsőbb Bíróság elnöke egy személyben mindenkit azzal, hogy pályázati úton a Fővárosi Bíróság új elnökét kinevezi. Én viszont csak abban a reményben tudok felszólalni, hogy mindenfajta olyan megfontolás távol áll a kormányzattól, amely eddig sajnos jellemezte egyébként a vezető tisztségek betöltése során, aminek a lényege az, hogy valóban az a szempont érvényesült leginkább, hogy egy megbízható és hűséges ember legyen, és nem elsősorban a szakmai rátermettség. Nagyon bízom benne, hogy mind az igazságszolgáltatási reform, mind pedig a személyzeti döntések során a kormánytöbbség olyan embereket, olyan megoldásokat fog találni, ami valóban az igazságszolgáltatás törvényes működésének a helyreállítására alkalmas, mert ennek hiányában a jogbizonytalanság teljesen eluralkodik az országban, és ez senkinek nem érdeke.