DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Több mint egy hónappal ezelõtt, a vita elsõ körében olyan észrevételek hangzottak el a törvénnyel kapcsolatban, hogy úgy éreztem, ma újra kénytelen leszek felszólalni.
A közbiztonság romlása és a közhangulat megnyilvánulásai okán képviselõtársaim olyan megfogalmazásokba hergelték bele magukat - nem tudok más szót használni -, hogy mindenképpen reagálni kell, kellett erre. Pozsgai képviselõtársam a reakciókat tulajdonképpen megtette, én az ide vonatkozó passzusokat a beszédembõl talán ki is hagynám. Azonban engedjék meg, hogy ismételten szóljak a kezemben lévõ, a fegyveres biztonsági õrségrõl, a természetvédelmi és a mezei õrszolgálatról szóló törvény kapcsán néhány szót a vitában elhangzott véleményekrõl, és általános észrevételeket tegyek közbiztonságról, jogbiztonságról, alapvetõ állampolgári jogokról és ezek korlátozásáról.
Jogállamban mindig fontos kérdés, hogy a közrend és a közbiztonság védelménél milyen mértékig lehet és szabad az állampolgárok alapvetõ jogait korlátozni. Ugyanis az igazoltatás, a gépkocsi megállítása és átkutatása vagy kényszerítõ eszközök alkalmazása - gázspray, bilincs, gumibot, esetleg kutya - mindenképpen ezt jelenti. A fegyverrel való fenyegetésrõl és a fegyver használatáról már nem is beszélnék, pedig ez a legalapvetõbb emberi jogot, minden embernek az élethez való jogát veszélyezteti. Éppen ezért a nyílt fegyverviselést és a fegyver használatát csak igen szûk körben és szigorúan ellenõrzött módon szabad megengedni. Nem járható az az út, hogy rendõri jogosítványokkal - például fegyverhasználat - akarunk felruházni vagyonvédelemmel megbízott õröket. Ezek sem kellõ kiképzésben, sem a rendõrségnél rendszeresített szigorú ellenõrzésben - intézményi és törvényi - nem részesülnek. Ha pedig mindezt megadjuk nekik, akkor semmi nem indokolja, hogy feladatukat ne a rendõrség kötelékében lássák el.
Ellenzéki képviselõtársamat hallgatva, a vitában felfedezni véltem egy rendõrállam követelését. A jó rendõrségtõl kell igazán félni, írta Szikinger István alkotmányjogász a Magyar Narancs egyik számában, és ezt az állampolgár szempontjából fogalmazta meg. Ebbõl az írásból emelnék ki néhány gondolatot: "A rendõrállam az, amelyik meg akarja mondani, hogy milyen legyen a társadalom; a jogállam ezzel szemben adottnak veszi a társadalmat. A rendõrállami felfogásban az állam és a hatalom mûködteti a társadalmat; egy jogállamban a társadalom mûködteti az államot. A rendõrállam mindig az emberek uralmát helyezi elõtérbe a jog uralmával szemben. A rendõrállam is akarhat ugyan jót, azonban nagyon veszélyes, hiszen teljesen személyfüggõ." Megdöbbentõ, hogy magukat polgárinak nevezõ pártok vezérszónokai egy diktatórikus berendezkedésû rendõrállam mellett kötelezték el magukat.
Nagyon szép volt itt Pozsgai képviselõtársam utalása a nosztalgikus visszapillantásokra, a paternalista államra.
A közbiztonság mellett a jogbiztonság is alapvetõ fontosságú egy jogállamban, ezért nagyon fontos, hogy a rendõrség speciális jogosítványaival szemben az állampolgárt speciális garanciák védjék, és a különbözõ õrszolgálatok jogosítványaival szemben is megfelelõ garanciák álljanak. A közbiztonság romlása sem indokolhatja, hogy a jogbiztonság területén engedményeket tegyünk. Mellesleg, a rendszerváltás óta a bûnözés növekedésével a húszezres rendõrség közel harmincötezresre duzzadt fel, és közel kétszázezer fõt számlál az õrzõ- védõ szolgálatok alkalmazottjainak száma. Azonban nem hiszem, hogy van európai jogállam, ahol a kisebb személy elleni vétségek esetében természetes, hogy fegyverhasználat van, ahogy azt Bogárdi képviselõtársam állította. Vagyonvédelem esetén még a rendõr sem használhat fegyvert.
Az állam és a politikai rendszer megváltozott, errõl is bõségesen beszélt Pozsgai képviselõtársam. Az állam az egyenjogú és az egyenlõ védelem alapján köteles védelmet nyújtani minden tulajdonosnak. Itt az alkotmányra is rátért, és levezette az alkotmányból, hogy kit, miért, milyen mértékig illet meg a vagyonvédelem. Nemrég belepillantottam egy amerikai krimibe, ahol egy kemény rendõr vert össze három, neki nem tetszõ egyént, és közölte velük, hogy ez az õ területe, itt õket összeverheti, a kutyájukat lelõheti, és a feleségükkel is sok mindent megtehet. Fegyverhasználattal azonban még õ sem fenyegetett. Nem szeretnék Magyarországon ilyen félelmet keltõ rendõrséget, csendõrséget, sõt, õrszolgálatokat sem. Ezért értek egyet azzal, hogy a törvény világosan tartalmazza a tulajdonvédelem határait és feltételeit.
Elhangzott egyik képviselõtársamtól, hogy nem nagyon lehet tudni, hogy melyik õrnek milyen jogosítványokat ad a törvény tervezete. Én kigyûjtöttem különbözõ kényszerítõ eszközök alkalmazhatóságát, és bizony, ezeket pontosan szabályozza a törvénytervezet vagy más törvények, így a testi kényszert, a gázspray alkalmazását, a fegyver alkalmazását, illetve viselését, az igazoltatás jogát és a többi.
(19.30)
Nyilván, ahogy megyünk végig a soron, mindig csökkenõ jogosítványokat kapnak ebben a vonatkozásban a különbözõ õrszolgálatok, attól függõen, hogy milyen területet védenek, milyen jogosítványaik vannak.
Fideszes képviselõtársam azon megállapításával egyetértek, hogy a törvényi szabályozás is írott malaszt marad, amíg a jogkövetõ magatartás és az állampolgárok élõ monitoring-rendszere - ezt ilyen szépen mondta - nem biztosítja érvényesülését.
Azzal is egyetértek, hogy az önbíráskodás egyes területeken igen nagy mértékben elharapódzott. Ezért sem lenne helyes a fegyverhasználatnak a tervezet adta kereteken túli kiterjesztése. Félõ, ellenkezõ esetben óhatatlanul erõszakba torkollik a megszervezõdõ helyi vagyonõrségek és az agresszív bûnözõk konfliktusa. Fegyverhasználat helyett olyan eszközökkel kell ezeket ellátni, és elõttem szóló képviselõtársam utalt is erre, amellyel riaszthatják a rendõrséget, és a rendõrség számára kell biztosítani azokat az eszközöket, amelyekkel felléphetnek ezek ellen a bûnözõk ellen. A mezõõr vagy a polgári õr ugyanis sohasem lesz azonos súlycsoportban az agresszív és profi bûnözõvel, a kisstílû helyi tolvajok ellen pedig a törvényben biztosított eszközök és a helyi társadalom segítsége is elégséges. Képviselõtársam említette az állampolgárok élõ monitoring- rendszerét, de a társadalomnak is vannak azért tennivalói.
Kisgazda képviselõtársam vezérszónoklatában szinte végig kft.-ket emlegetett a tervezet kapcsán. Gondolom, már a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelemrõl szóló, ugyancsak beterjesztett törvény vitájánál tart, kft.-krõl ugyanis az a tervezet szól.
Kisgazda képviselõtársam szerint a társadalom életét veszélyezteti a sok ellenõrizetlen fegyver és lõszer, ami ki lesz adva, amelyet mindenki kényére-kedvére használhat. Ez szerintem is nagy veszély lenne, ezért én sem értek egyet Bogárdi képviselõ úrral, aki viszont a szabad fegyverhasználatot szorgalmazza. Persze a Lányi képviselõ úr által olyannyira vágyott kemény rendõrségtõl én - brutálisat mondanék -
félnék, éppen a beszédem elején elmondottak miatt. Természetesen az emelt létszámú honvédséget vagy az általa emlegetett csendõrséget sem szeretném.
A honvédséget illetõen teljes félreértésben van képviselõtársam. A tervezet az állam biztonsága, illetve a honvédelem szempontjából fontos létesítményekrõl szól. Ezek egyáltalán nem katonai létesítmények, szó sincs itt lõszerraktárról. Azonban például egy pirotechnikai kft. raktárát viszont helyes, ha a cég költségére biztonsági õrség védi.
A mezõõr fegyverhasználatáról különben még annyit, hogy sörétes fegyverét szétszedett állapotban a tokjában kellett hordja, és riasztólõszert kellett használnia. A tervezet szerint - helyesen - ez most is munkaeszköz és nem önvédelmi fegyver, pláne nem kényszerítõ eszköz. Önvédelemre ezeket a fegyvereket csak olyan mértékig használhatják, ahogy minden más fegyvertartásra jogosult állampolgár is használhatja. A rendõrséggel való kapcsolattartás eszközét kell a számukra biztosítani, mint már mondtam.
Bogárdi képviselõ úr szerint a mezõõrök szál lõfegyverének a használata tisztázatlan. Ezt is említettem: a különbözõ kényszerítõ eszközök használatát igenis pontosan szabályozzák a törvények. Az pedig természetes, hogy fegyverhasználat esetén alapos vizsgálat, bírósági eljárás van. Épp a napokban olvastam egy ilyen elsõfokú ítéletet, amelyre - azt hiszem - képviselõtársam a beszédében is utalt.
Még rendõrök esetében is vizsgálják a fegyverhasználat jogszerûségét és szabályszerûségét, más fegyverviselésre jogosultnál pedig az arányosságot is vizsgálni kell, arányban volt-e a fegyverhasználat a fenyegetettséggel.
Képviselõ úr szeretné, ha a mezõõr hivatalos személy lenne. A közfeladatot ellátó polgári õr, tehát a mezõõr is a Btk. 230. §-a szerint - ha a feladat ellátása kapcsán ellene erõszakos cselekményt követnek el - ugyanolyan jogi védelmet élvez, mint a hivatalos személy.
Nem akarok minden észrevételre válaszolni, kár is lenne, ezért kezdtem beszédemet általános fejtegetésekkel fegyverhasználatról, jogbiztonságról, alapvetõ állampolgári jogokról.
Azt hiszem, nem helyes törekvés a társadalmat felfegyverezni. Az erõszak erõszakot szül. Még a rendõrség kemény - én újra brutálisnak nevezném - fellépése esetén sem feltétlenül javul a közbiztonság. Igen jó példa erre Amerika. Bizonyos módosításokat természetesen én is szükségesnek tartok, ezeket módosító javaslatok formájában be is nyújtottuk. A részletes vitában és a bizottsági vitában ezeket is meg tudjuk még vitatni, és utána egy olyan törvényt fogadunk el, amely arányosan felel meg a közbiztonság és a jogbiztonság elvének is. Ilyen módosítás például az, amit Bernáth Varga Balázs képviselõtársam említett: a 100 hektár feletti birtokok önkéntes vagyonvédelmének megteremtése. Ilyen módosító javaslat a kapcsolattartásra utalás, tehát hogy a mezõõrt fel kelljen szerelni olyan hívóeszközzel, amellyel szólhat a rendõrségnek.
Az 50 százalékos finanszírozásról mondanék néhány szót. Ezen persze lehetne vitatkozni, hogy az állam 100 százalékig finanszírozza-e valaki vagyonvédelmét. Meg kell gondolni, hogy legalább egy részét nem helyes-e, ha azokkal finanszíroztatom, fizettetem meg, akiknek a vagyonát védjük és nem az összes állampolgárral. Az összes állampolgár által befizetett pénzekbõl, adókból finanszírozunk bizonyos feladatokat, gyakorlatilag semmilyen más forrás nincs a központi költségvetésben, ezért - én mindig azt hiszem - helyes, ha bizonyos mértékig a felhasználó, a kedvezményezett is hozzájárul a fenntartás vagy az üzemeltetés költségeihez.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)