DR. SZABÓ IVÁN, a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Egyrészt egy megjegyzést kell tennem, hogy ebbéli minõségemben utoljára szólalok fel, mivel hétfõn Lezsák Sándor elnök úrral abban állapodtunk meg, hogy az elõkészítettség okán ezt a hetet még az együttes frakció fogja a parlamentben megjeleníteni, így ettõl a rövid hozzászólástól nem tudok elállni.
Nos, azt hiszem, hogy amikor a feketegazdaságról beszélünk, akkor ennek, ahogy itt nagyjából az expozéból is és Tardos Márton hozzászólásából is kiderült, két igen lényegesen elkülöníthetõ részét kell megjelenítenünk, amelyek két egymástól lényegesen eltérõ megoldási, kezelési technikát igényelnek.
Az egyik, amelyik a rendszerváltoztatás közvetlen közelében jelent meg mint feketegazdaság, árnyékgazdaság, szürkegazdaság, s engedjék meg, hogy ezt összefoglaló szóval egyszerûen mint gyûjtõfogalmat feketegazdasággal jellemezzem - ez az átmenet idõszakában megjelenõ egzisztenciális okokra, tisztázatlan viszonyokra visszavezethetõ állapotban keletkezett, s elsõsorban egy olyan belpolitikai, belgazdaságpolitikai szituációban jöttek létre, amely a kisegzisztenciák kimentésével, az építõiparral, a munkanélküliséggel és a többivel kapcsolatosan jött a felszínre.
A második csoport már bizony a piacgazdaság, a liberalizáció és a nemzetközi bûnözés beszivárgása révén állt elõ, ami a demokráciában természetesen a jogállamiság keretei között nehezebben fogható fülön, hiszen egyszerû gyanú alapján nem lehet embereket elítélni, hiszen a legnehezebb probléma a bizonyítás azokban a bûncselekményekben, amelyek a feketegazdaságnak ezt az oldalát jellemzik, amelybe a drogkereskedelemtõl a paprikahamisításig minden benne van.
Ezért tehát a feketegazdaság problémáinak megoldásában élesen el kell különíteni azt, ami jogtechnikailag és a bûnüldözõ szervek megállapítása szerint a szervezett bûnözés keretében jelenik meg, és egészen másképp jelenik meg az, amelyik a nevében valóban gazdaság, fekete, de gazdaság, amelynek okai természetesen nem oldhatók meg a bûnüldözés vagy akár az adóellenõzés technikájával, amelynek eredete nem valamiféle maffiahálózatoknak a mûködése, hanem egész egyszerûen gazdasági menekvés a feketegazdaságba sokak részérõl, akik enélkül nem tudnák folytatni gazdasági tevékenységüket.
Hozzá kell tennem, hogy a feketegazdaság bûnözési oldaláról, ami valóban bûnüldözési, ügyészi, bírói szakra tartozik, igen jelentõs elõrelépések történtek az elmúlt öt-hat esztendõben, és azt hiszem, hogy ezen a területen nincs sok kivánnivaló a magyar jogrendszerben, inkább annak a nyomozati oldalában. Nagyon kevés volt a korábbi idõszakban az olyan nyomozó, az olyan hatóság, amelyik értette ezt a problémát, hiszen a szocialista viszonyok között nem ebben csúcsosodott ki a rendõrség és a bûnüldözõ szervek tevékenysége, egészen új részlegeket kellett létrehozni.
Azonban itt is azt kell mondanom, hogy elõfordul - és csak egy mondattal szeretnék a tegnapi szavazásra visszautalni -, itt is el lehet követni hibákat, hogy jó célok érdekében rossz eszközöket próbálunk alkalmazni. Például az az összekeveredés, amelyik az OECD-tagsággal kapcsolatos, a valóban indokolt banktitokhoz való hozzáférhetõséget is megjeleníti.
Megítélésünk szerint egy bizonyos pontban az alkotmányosság kérdését is felvetõ technikával nagyon szerencsétlen üldözni, ez a tegnapi szavazás indokolásban azt hiszem, hogy egészen világosan elhangzott a részünkrõl.
Tehát itt is van egy problémakör, amelyik további problémákat szül, de a nagyobbik problémát abban a részben látjuk, ahol a gazdaság okozza a feketegazdaságot, és itt már nagyon komoly felelõsség terheli a kormányzatot.
Önmagában az a tény, hogy függetlenül attól, hogy gazdasági vonatkozásokat is hallottunk az expozéban, hogy a feketegazdaság kérdésérõl alapvetõen igazságügy-miniszteri és jogi oldalról történt az expozé, ez is azt mutatja, hogy a kormány nem azon az oldalon kezdi gombolyítani a madzagot, ahol igazán kellene, hisz a végén az utalások arra, hogy persze majd a gazdaságpolitika is megteszi a magáét, azért nem teszik ilyen egyszerûvé ezt a dolgot.
Megítélésünk szerint a gazdasági mozgásnak két olyan területe van itt, amelyikben adós maradt a kormány a cselekvéssel, helyesebben kifejezetten növelte a feketegazdaság mértékét a magyar gazdaságban.
Legyen szabad utalnom arra, hogy sok vita folyik, hogy milyen direkt összefüggés van a befolyó adó és a meghatározott adókulcsok között. De egy olyan gazdaságban, ahol a megtermelt jövedelemnek abszolút többségét, döntõ hányadát különféle rendû, rangú elõírások alapján az állam, a társadalombiztosítás elvonja a vállalkozók körébõl egy olyan idõszakban, amikor a reálkamatok messze meghaladják az általában kitermelhetõ reálprofitokat, teljesen világos, hogy nagyon határozottan - és itt sajnálatosan azért nagyon nehéz a kérdés, mert a születõ új magyar vállalkozói réteget sújtja ez elsõsorban -, olyan helyzettel találja magát szemben, hogyha minden játékszabályt betart, akkor holnapután bemehet és visszaadhatja a mûködési engedélyét. Itt a létfenntartás ösztöne nyomja be a gazdaság egy jelentõs részét a feketegazdaságba. Ezért mondjuk azt, hogy a kevesebb több lenne, az adózásban történõ, a jövedelemelvonás különféle struktúráit összességében áttekintõ rendszeren történõ változás jelentené a feketegazdaság elsõdleges felszámolását, és mint ahogy a társasági adó tekintetében látszott, hogy a felére csökkentett adókulcs mellett sokkal nagyobb adóbevételek jelentek meg 1995-ben, mutatja annak a technikának a lehetõségét, hogy adócsökkentéssel nem sérül a költségvetés, mert végre az adózó körbe bejön az a vállalkozói réteg is, amelyik egyébként mûködésének a megbuktatásával tudná csak betartani a szabályokat.
A másik technikai kör, amirõl röviden szeretnék beszélni, amirõl az igazságügy-miniszter úr is szólt: egy jól mûködõ piacgazdasághoz hozzátartozik a gazdaság szereplõinek is az önszervezõdése. Ez is elindult két ízben is 1990-94 között. A kamarai rendszerben, részben a foglalkozásoknak megfelelõ kamaráknál, részben a gazdasági tevékenységet magukba foglaló kamaráknál ez a folyamat viszont 1994-ben megtorpant, és azok az intézkedések, amelyek itt az önmozgást, az önkontrollt, - ahol a tisztességes garnitúra ki tudná szûrni a feketegazdaságban partizánkodó és tisztességtelen versenyt is okozó vállalkozói kört - elakasztotta az, hogy a kamarák az induláshoz nem kapták meg a pénzügyi lehetõségeket, sõt törölték azt a korábbi szándékot, hogy például a kamarai tagsági díjak levonhatók a személyi jövedelemadóból és így tovább, lehetetlenné tették a gazdasági kamarák jó mûködését, ami nagy fegyvertény lett volna a feketegazdaság ellen. Lehetetlen anyagi helyzetben csak a jog volt odaadva, a lehetõség viszont nem.
(10.00)
Ezért nagyon egyetértek, hogy a kamaráknak kell leadni egy csomó jogot, de a kamaráknak leadott jog nem jelentheti azt, hogy az állam, amelyik a jogot átadja, az intézkedési hatáskört átadja, az ehhez tartozó forrásokat magának megtartja, és azok egy lehetetlen helyzetbõl ne tudjanak eleget tenni a tevékenységüknek. Más területen pedig, az úgynevezett hivatásrendi kamarák esetében pedig teljesen leállt a jogalkotás. Egyes szakmák még az elõzõ négy évben megkapták a kamarai lehetõséget, más szakmák a reálszférában viszont a mai napig nem - és példának okáért mérnök- és építészkamaráról két és fél éve hallgat a fáma.
Tehát úgy érzem, hogy ezeken a területeken az elõrelépésnek csak egyik oldala, ami az igazságügy és a jogtechnika körébe tartozik. Ahol hirtelen és nagyobb lépést lehet tenni, az a gazdasági szféra, de ehhez nem az az adópolitika, nem az a pénzügypolitika és nem az a gazdaságpolitika tartozik, amit pillanatnyilag a kormány mûvel. Az ígéret, hogy ez változni fog, biztató, de akkor tudunk majd érdemben a feketegazdaság kérdésére visszatérni, ha valóban megjelennek azok a változások a magyar kormány gazdaságpolitikájában, amelyek nem kényszerítik be a magyar vállalkozói kört ebbe a zónába. Kétségbeejtõnek tartom azt az állapotot, hogy amikor egy rendszerváltozás után a magántulajdon, a kis- és középvállalkozások elindulnak ebben az országban, akkor három-négy év múlva ezen új vállalkozói körnek 10-20-30 százaléka - nem a saját tevékenységének hibájából, hanem az állami kényszerek folytán - vagy a feketegazdaságba menekül, vagy visszaadja az iparengedélyét.
Ebben látnánk a továbbmozgást, ebben javasoljuk, hogy a kormány valóban gondolja meg: az egész jövedelemelvonási struktúra módosítása milyen hatalmas fegyvertény lehetne a feketegazdaság felszámolásában. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)