DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány általános megjegyzéssel kezdjem. Az agrárgazdaság adottságai folytán hagyományosan játszik egyensúlyozó, stabilizáló szerepet a magyar nemzetgazdaságban. Jórészt ma is viszonylagos fejlettségének, export- és eltartóképességének köszönhetjük, hogy a Magyar Köztársaság kedvezőbb helyzetben van, mint a politikailag hasonló viszonyok közt lévő országok. Felelős agrárpolitika nem teheti hát mindezt kockára, mert könnyen vezethet az export- és fizetőképesség megrendüléséhez, az infláció újbóli fellángolásához és még nagyobb arányú munkanélküliséghez, végső kihatásaiban a belső béke megbomlásához. A magyar agrártörténet egyik legjelentősebb változását éljük, amennyiben az agrárpolitika a magántulajdonon alapuló, piaci viszonyoknak megfelelő, európai színvonalú és versenyképes termékeket előállító mezőgazdasági termelés és élelmiszerfeldolgozás kialakítását vette tervbe. Mind a mezőgazdaságban, mind a feldolgozóiparban napirenden van a struktúraváltás, az élelmiszeriparban megháromszorozódott a vállalkozások száma. Több mint 40000 vállalkozó foglalkozik export-import ügyletekkel, a belső piacon pedig több mint ezerre tehető az élelmiszer-kereskedők száma. Meghatározó esemény a földtulajdonviszonyok gyökeres átalakulása. A mezőgazdasági tevékenység általános és területi hatékonyságának növelése szempontjából nagyon fontos tehát, hogy törvénybe foglaljuk a termőföld tulajdonával, ésszerű használatával és védelmével kapcsolatos szabályokat, teendőket. A termőföld és annak használata világszerte megkülönböztetett figyelem tárgya. Természti adottságai, népsűrűsége és termelési szerkezete miatt ebben, pontosabban mindebben Magyarország is különösen érdekelt, hogy a termőföld mint megújuló természeti erőforrás megfelelő megbecsülésben részesüljön, és hogy lehetőség szerint használata is kifogástalan legyen. Ennyit általában. Ami a törvényjavaslatnak azt a célkitűzését illeti, hogy hatékonyan segítse elő a versenyképes mezőgazdasági termelés folytatására alkalmas földbirtokok létrejöttét és azt, hogy a birtokelaprózódások hátrányos következményei ne terheljék a mezőgazdaság tulajdoni szerkezetét, a következő kiegészítő, pontosító megjegyzéseket, ajánlásokat tesszük. Az optimális birtoknagyság meghatározása feltételeinek törvényi szabályozása során szerintünk abból kell kiindulni, hogy az, tudniillik a birtok, megfelelő gazdálkodás, adott időszak jellemző technikai, technológiai szintje mellett háromgenerációs család társadalmilag indokolt megélhetését legyen képes biztosítani. Egyidejűen ugyanis három generáció együttélését feltételezhetjük, úgymint szülők, házas gyermekeik és ezek gyermekei. Tekintettel arra, hogy az ország különböző részeiben nagyon is eltérők lehetnek az ökológiai adottságok, a birtoknagyságot nem hektárokban célszerű maximálni, hanem aranykoronaértékkel. A felső határ - a ma lehetséges technikai színvonal figyelembevételével - hozzávetőleg 4000 aranykoronában jelölhető meg. Ezt tovább differenciálni - például művelési ágak vagy tájegységek stb. szerint - felesleges, mivel a különbség az aranykorona- értékben úgyis kifejezésre jut. Mindezek következtében jó minőségű földekből, például 40 aranykorona/ha esetén 100 hektáros; gyenge, például 10 aranykorona/ha-os földekből 400 hektáros birtok tulajdonjogának megszerzésére nyílna lehetőség. Az így kialakuló birtokviszonyok képezhetnék az alapját az igazi családi gazdálkodáson nyugvó mezőgazdaságnak. Így mintegy 30-40000 ilyen méretű tulajdonnal rendelkező családi birtokos létezhetne, amely - 4-5 fős átlagos családlétszámmal számolva - 150-200000 embernek biztosíthatna jó megélhetést. Mindebből persze az is nyilvánvaló, hogy a vidéken élők megélhetésének más lehetőségeit is keresni kell, például: élelmiszer-feldogozás, szolgáltatás, helyi ipartelepítés stb. Az optimális birtokstruktúrával kapcsolatban kell arra is emlékeztetni, hogy a rendszerváltás nem mondhat le róla, hogy a gazdálkodás a korábbinál minden tekintetben hatékonyabb legyen, vagyis hogy a mezőgazdaságnak korszerűen és eredményesen működő, versenyképes ágazatnak kell lennie; ha nem az, azzá kell válnia. Ebben az összefüggésben nem lehet a privatizáció az egyedüli, kizárólagos cél, a non plus ultra, a hatékonyabb működést is szolgálnia kell. Jobb gazdasági feltételek megteremtésével kellett volna már eddig is nagyobb lehetőséget teremteni a gazdasági szereplőknek a piaci viszonyokhoz való fokozatos alkalmazkodásra. Nem is beszélve arról, hogy a Magyarországon elképzelt működőképes családi gazdaságok kialakításához szerény becslések szerint is mintegy 100 milliárd forintos eszközfejlesztés szükséges, amihez nemcsak most, de viszonylag hosszabb távon is meg kell találni a forrásokat. Előrejelzések szerint Magyarországon körülbelül kétmillió földtulajdonosra lehet számítani, akiknek a földjei 5-8 millió parcellában fekszenek majd. És jóllehet ezek távol lesznek a fent említett ideális, családi alapon nyugvó mezőgazdasági szerveződésektől, mindezt a legkevésbé sem tartom sajnálatosnak. Egyrészt meg vagyok győződve a kisüzem óriási jelentőségéről és fontosságáról. Tapasztalati tény, hogy a kisüzemeknek nagyobb a népességmegtartó ereje, továbbá számos esetben figyelhető meg, hogy ami nagyüzemi szinten már rég veszteséges, kisüzemekben még mindig nyereséget hoz. Sajnálatos tény viszont, hogy az élelmiszeriparban az ostobán végrehajtott privatizáció következtében a korábbi állami monopóliumok helyett magánmonopóliumok jöttek létre, ezek nem utasíthatók a hazai termékek átvételére, korrekt árak alkalmazására, valamint arra sem, hogy a hasznot - legalábbis részben - a termelésbe forgassák vissza. (19.00) A termékpálya intézményei tehát szétestek, elaprózódtak, versenyképtelenné váltak. Egyaránt védtelen a termelő és a fogyasztó, a lánckereskedelem pedig a többszörösére nőtt. Az igazi nagy lehetőséget tehát, hogy a vertikum szereplőit tulajdonosi alapon kapcsoljuk össze, elszalasztottuk. Innen van a falusi ember pótolhatatlan vesztesége is. Ugyancsak sajnálatos fejlemény, hogy a privatizáció során számos ügyeskedő lett tulajdonosa - kárpótlási jegy ellenében - nagy kiterjedésű legelőterületnek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például így ma az a helyzet, hogy többen vannak, akik szarvasmarhatartással foglalkoznak, de nem rendelkeznek legelőtulajdonnal, és így nem lehetnek tagjai a legeltetési társulatoknak, azaz a közbirtokosságoknak sem, míg vannak, akik szarvasmarhatartással nem foglalkoznak, de jelentős kiterjedésű legelők tulajdonosai. Ez előbb-utóbb oda fog vezetni, hogy indokolatlanul magas bérleti díjakat fognak majd megállapítani a legelőtulajdonosok az ilyenekkel nem rendelkező szarvasmarhatartó gazdák számára. Ellensúlyozásként megfelelő garanciákat kell beépíteni a termőföldek használata vagy a termőföldek haszonbérlete című fejezetek kínálkozó pragrafusaiba. Feltétlenül segíteni kell a földtörvénynek, hogy tért hódítson, és hatékonyan funkcionálhasson a földbérleti rendszer. Ma - mint köztudott - 5-6 millió forintra van szükség ahhoz, hogy a mezőgazdaságban beindítsanak egy olyan vállalkozást, amelyből képes egy család megélni. Becslésünk szerint csak néhány ezren vannak, akik ennél többre képesek. A további, körülbelül 200000 földtulajdonosnak a földön kívül gyakorlatilag semmije sincsen. Szerencsére - híreink szerint - az Alföldön egyre gyakoribb, hogy bérelt területeken jól működő gazdaságok jönnek létre. Mindez egyszersmind azt is világosan jelzi, hogy Magyarországon a tulajdon és a földhasználat sokfelé máris elvált vagy elválni készül. Minderre nekünk is fel kell figyelnünk és a földtörvény haszonbérlet- fizetési fejezetében helyet kellene adni annak a lehetőségnek, hogy annál a 400000 ha-nál, amely az állami gazdaságok jogutódjának tulajdonában marad, az ÁVÜ eltekint a bérleti díjtól, hogy ezzel segítse az új tulajdonosok megerősödését, gazdálkodását. Ezzel az intézkedéssel egyben a bérleti díjak is leszoríthatóak lennének, a bérlő magánvállalkozó is kevesebb díjat fizetne, illetve a tulajdonos is alacsonyabb bérleti díjat kérne, ha látná, hogy az államtól ingyen lehet földet bérelni. (Dr. Lakos László tapsol.) Mindez a kárpótolt tulajdonosokra serkentőleg hatna, mert így vagy megválnának földjeiktől, vagy komolyan kezdenének gazdálkodni. A mondottakból következően a földbirtok aranykorona szerinti korlátozása esetén el kell hagyni az 5. � 4. pontját. Pontosítani kell a 13. � erdőkre vonatkozó megállapítását is. A fafajonkénti átlagos vágási kor szerint kell maximálini a bérleti idő hosszát. Ugyane paragrafusnál kellene az elbirtoklással kapcsolatos határidőkkel együtt visszahozni a szántóknál a haszonbér régi, jól bevált időtartamát, a 32 évet, nemcsak a hagyománytisztelet miatt, hanem amiatt is, hogy bizonyos objektumok ilyen időtávon üzemeltethetők gazdaságosan. Népünk általános óhajának megfelelően, a bérletszerzés lehetőségéből is ki kell zárni a külföldieket, az idegen tulajdonban lévő gazdasági társaságokat és szövetkezeteket is. A cuius regio, eius religio elve ugyanis úgy módosult az elmúlt másfél században, hogy a religio helyére a regnum szó került, és a sokat idézett elvet ma úgy kell magyarra fordítani, hogy _akié a föld, azé az ország". Kivételt legfeljebb a diktatúra által elüldözött, külföldre menekült, magyar nemzetiségű hazánkfiaival lehetne tenni, illetve méltányos volna tenni. A 14. �-ban meghatározott tízéves bérleti időtartam mellett különben sem lehet normális földhasználatra berendezkedni. Vigyázni kell azonban, hogy a más törvényekben, például a gazdasági társaságok működését szabályozókban ne lehessen kiskapukat találni a vásárlási tilalom kijátszására. Mindenképpen bevezetendőnek tartjuk a tanyagazdaság fogalmát, és ezzel együtt oldani kellene a 6000 m2-es tanyagazdaságot. Minden hozzáértő tudja ugyanis, hogy egy valamirevaló családi gazdaság tanyája nem fér el 6000 m2-en. A földvédelmi bírságnál - az 54�, illetve az ezekhez tartozó mellékleteknél - oda kellene írni, hogy évenként fizetendő, vagy csak egyszeri bírságról van- e szó. A földvédelmi járulék és a talajvédelmi bírság mértékét búzamennyiségben célszerű megadni, amelyet a mindenkor érvényes tőzsdei árfolyamon kellene forintban megállapítva felértékelni. A jelenlegi formában az infláció miatt kezelhetetlenné vagy gyakran módosítandóvá válik a törvény melléklete. A törvényjavaslat többi fejezetével, illetőleg paragrafusaival egyet lehet érteni, szakmailag jól kidolgozottak, megalapozottak. A következőkben ezért egy leendő földvédelmi törvény szellemét és létjogosultságát erősítendő, a földhasználattal és földvédelemmel kapcsolatban tennék néhány általános megjegyzést. A termőföld kimerülésének és pusztulásának közismerten egyik legfőbb oka a nem megfelelő és kellően nem ellenőrzött földhasználat. A jelenlegi gyakorlat ugyanis nem veszi figyelembe a talaj teherbírását, eltartóképességét és a földnek mint erőforrásnak a korlátait, valamint térbeli különbözőségeit. A mezőgazdasági területek és a környezeti erőforrások pusztulása világszerte súlyos probléma. A termelés növelését a talaj-, valamint a vízerőforrások védelmét szolgáló technológiák ma már rendelkezésre állnak, de széles körben még nem kellően ismertek, illetve általánosan még nem terjedtek el. Szisztematikus megközelítésre van tehát szükség, mely megjelöli azokat a földhasználati módokat és termelési rendszereket, amelyek az egyes földterületeken és éghajlati viszonyok között tarthatók fenn, beleértve az alkalmazásukhoz szükséges gazdasági, társadalmi és intézményi mechanizmusokat is. A termőtalaj pusztulása fájdalmasan hatalmas területeket érint. A talajerózió, mint köztudott, főként a hegy- és dombvidékeken okoz súlyos gondot, míg a szikesedés, belvizesedés, talajszennyezés és a talaj termőképességének elvesztése a síksági területekre jellemző. Mindez azért is óriási gond, mert hatalmas területek éppen most veszítik el termőképességüket, amikor a gazdálkodás és a földre háruló nyomás minden korábbinál erőteljesebben ösztönzi a több életelem előállítását, ideszámítva a tüzelőanyagokat és a rostanyagokat is. A földpusztulás megállítását szorgalmazó erőfeszítések eleddig csak mérsékelt sikereket hoztak. Jól szervezett, hosszú távú, országos, de a regionális körülményekre is figyelő, földvédelmi és -helyreállítási programra van tehát szükség, erőteljes politikai támogatással és megfelelő pénzeszközökkel. Míg a földhasználati tervezésnek és a földek zónásításának a jobb gazdálkodással egyesítve kell hosszú távú megoldásokat eredményeznie, rövid távon a földpusztulás feltárása, a földvédelmi intézkedések meghoztalata és a legkritikusabb, leginkább érintett helyeken a helyreállítási programok megindítása volna a feltétlenül szükséges teendő. Köszönöm. (Taps.) (19.10)