Tartalom Előző Következő

ELNÖK: Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 121 ellenszavazattal, 30 tartózkodás mellett elutasította. Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. De kérdezem: van- e akadálya a végszavazásnak? Képviselő úr? Nincsen. Végezetül kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy az elfogadott módosító javaslattal együtt elfogadja-e a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot? Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 212 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Még egy határozathozatal lesz. Előtte bejelentem, hogy a villamos energia fejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról, valamint a gázenergiáról szóló törvények módosításáról rendelkező törvényjavaslat határozathozatalára jövő heti ülésünkön kerül sor. Most tehát soron következik az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat részletes vitája és határozathozatala. Az előterjesztést 10532-es számon kapták kézhez képviselőtársaim. A módosító javaslatokról együttes jelentés készült 12139-es számon. Megkérdezem az alkotmánybizottságot: állít-e előadót? Kérem, jelezzék. Nem állít. A gazdasági bizottság? Takácsy Gyula elnök úr: állít-e előadót a gazdasági bizottság? Nem állít. Kérdezem képviselőtársaimat: fel kíván-e valaki szólalni? Kérem, jelezze szándékát. Ilyen nincs. (Közbeszólások: Szavazzunk!) Megkérdezem, hogy dr. Török Ferenc helyett Kuncze Gábor képviselő úr kíván- e szólni? Nem. Akkor a részletes vitát lezárom. A határozathozatal következik. A módosító javaslatokról együttes jelentés készült 12139-es számon. Az 1. és 2. pontban Takácsy Gyula a törvényjavaslat 1. szakasza (1) bekezdése b) változatának az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény 27. szakasza (3) bekezdésére és a 78. szakasz (4) bekezdésére vonatkozó módosítás kiegészítését javasolja. A gazdasági és az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérdezem az előterjesztőt: egyetért-e a javaslattal? Igen. Kérdezem az Országgyűlést: elfogadja-e a javaslatot? Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 198 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Határozathozatalunk végére értünk. Gondolom, nincs akadálya a végszavazásnak. Nincs. Köszönöm. Tehát végezetül kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az elfogadott módosító javaslattal együtt elfogadja-e az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi LIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot? Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 204 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat általános vitájának lezárása. Kérdezem, hogy van- e ellenvetés? Nincs. Az általános vitát azzal zárom le, hogy jövő heti ülésünkön, keddi ülésnapunkon újra megnyílik. Természetesen módosító javaslat benyújtása végett. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat részletes vitája. (16.20) Az előterjesztést 11399-es számon kapták kézhez képviselőtársaim. A módosító javaslatokról együttes jelentés készült 11990-es számon. Megadom a szót Siklós Csabának, a költségvetési bizottság alelnökének, a bizottság előadójának. (Siklós Csaba nemet int.) Nem kíván szólni. (Élénkség, zaj, sok képviselő kimegy a teremből.) Kérdezem, hogy a szociális bizottság állít-e előadót? (Dr. Kis Gyula József, a szociális bizottság elnöke nemet int.) Nem állít. Az alkotmányügyi bizottság? (Dr. Salamon László, az alkotmányügyi bizottság elnöke nemet int.) Nem. Gazdasági bizottság? (Takácsy Gyula, a gazdasági bizottság elnöke nemet int.) Nem. Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A vita következik. Megadom a szót dr. Horváth Miklós képviselő úrnak.