VARGA MIHÁLY (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény 1992. január 1- jén lépett hatályba. Az azóta eltelt idő jó néhány olyan változást érlelt meg, amely a törvény gyakorlati alkalmazása során vált nyilvánvalóvá. A változtatások közül most azokat kívánom kiemelni, amelyek véleményem szerint lényegesen módosítani fognak a törvény eddigi koncepcióján vagy legalábbis jelentősen befolyásolják a hétköznapi alkalmazást. Mielőtt azonban erre rátérnék, néhány szót az eddigi tapasztalatokról: A csődtörvénnyel szembeni legtöbb ellenérv amiatt vetődött fel, hogy egy olyan helyzetben, amikor a vállalkozások legtöbb része komoly likviditási gondokkal küzd, a törvény, különösen a kötelező öncsőd és a kötelező felszámolás intézményein keresztül, végiggyűrűzik a gazdaságon, és egyik cég csődje vagy felszámolása számos más, az adóssal szerződésben álló céget ránt magával. A fizetési moratórium pedig tovább mélyíti a gazdaság likviditási problémáit. Ezek a félelmek csak részben igazolódtak be. 1992-ben a csőd- és felszámolási hullám áprilisban tetőzött, ezt követően egy alacsonyabb szintre állt be, érintve szinte minden ágazatot, de elsősorban az ipart. A csődök és felszámolási eljárások nagyságrendje, ha nem is veszélyeztette a gazdaság egészének működőképességét, de a viszonylag magas szint azt mutatta, hogy tartós jelenséggel kell számolni az elkövetkező években. Hogyan kívánja a törvényjavaslat ezeket a tendenciákat befolyásolni? A miniszter úr hétfőn elhangzott indoklása szerint a cél továbbra is a csődtörvény eredeti koncepciójának határozottabb érvényre juttatása és a jog eszközeivel való hatékonyabb segítése. E koncepció alapelemének az indoklás a csődeljárásban a gazdaságilag bajba jutott, de még megmenthető gazdálkodószervezetek reorganizációját jelöli meg. Ez minden piacgazdaságban a csődtörvény fontos célja. Nem világos azonban, hogy milyen tények, adatok, elemzések alapján véli úgy az előterjesztő, hogy az eddig alapvetően változó szabályozással ez a cél jobban elérhető, mint eddig? A kérdés úgy is feltehető, hogy a másfél évvel ezelőtti rendelkezések előterjesztésekor az előterjesztő mire alapozta szabályozását, mivel ez alatt a viszonylag rövid idő alatt a gazdasági folyamatok lényegesen nem változtak meg. Az eddigi tapasztalatokra pedig azért célszerűtlen hivatkozni, mert a javaslat elsősorban koncepcionális jellegű módosításokat tartalmaz, nem technikai jellegű javításokat. Az egyik legfontosabb módosítás a kötelező csőd intézményének megszűnése. A hatályos szabályozás szerint a gazdálkodószervezet köteles csődöt jelenteni, ha bármely tartozását az esedékességet követő 90 napon belül nem tudta kiegyenlíteni. Ennek célja részben az volt, hogy az adóst reorganizációra vagy legalábbis a való helyzetével való szembenézésre kényszerítse, illetve ahol nem lehetséges, kötelezően meginduljon a felszámolási eljárás, ezzel a piacról kikerüljenek az egyébként zavarokat okozó, életképtelen szervezetek. Mint a miniszteri indoklásban is elhangzott, körülbelül 1400 csődeljárás volt 1992-ben. Az eddigi tapasztalatok szerint a csődök 90-95%-a a kötelező csőd volt. (18.10) A csődök számából látható, hogy nem igaz az a vélekedés, hogy a csődeljárások veszélyeztették a gazdaság egészének működőképességét - legfeljebb a bíróságok működőképességét veszélyeztették a személyi és tárgyi hiányosságok miatt. A számokból adódik az a következtetés is, hogy az adósokban nincs elég késztetés a csőd bejelentésére, az esetek többségében ezt csak akkor tették meg, ha kötelező volt, tekintettel a szankciókra is. A kötelező öncsőd ellen ugyancsak gyakran elhangzó érv, hogy az esetek jelentős részében a csődeljárás során nem sikerül megfelelő stratégiát kidolgozni. Ennek azonban nem a csődeljárás szabályai az okai. Nyilvánvalóan nem azon múlik egy cég reorganizációja, hogy kötelező vagy öncsőd miatt indult-e az eljárás. Mindenképpen a kötelező csőd mellett szól az, hogy az adós - legalább valamilyen szinten - kénytelen áttekinteni gazdálkodását, ezenkívül a csőd bejelentése lényeges információ volt a piac szereplőinek. A javaslatban szereplő változatban elképzelhető, hogy a hitelezők csak akkor szereznek tudomást az adós fizetőképtelenségéről, amikor már elúszott vagy - zárójelben mondhatjuk - amikor már kimenekült a vagyon. Valószínű, hogy az előterjesztő is érzékelte ezt a dilemmát, ugyanis a korábbi változatban még, mintegy a kötelező csőd eltörlésének ellensúlyozására, szabályozni kívánta az adós által kötelezően megindítandó felszámolási eljárást akkor, ha az adós lejárt tartozásai a legutolsó éves mérlegében szereplő saját vagyon kétharmadát meghaladják. Ez a végleges változatban már nem szerepel. Tehát ebben a kérdésben én úgy érzem, hogy nem szabad olyan egyértelműen üdvözölnünk ezt a módosítást, mint ahogy a hétfői ülésen Tardos Márton vagy Nyers Rezső megtette. Vannak aggályaink azzal szemben, hogy a kötelező csőd intézménye milyen hátrányokat vet föl a megszüntetés esetén. (Zaj.) A kötelező csőd teljes körű eltörlésének mindenképpen következménye lesz a felszámolási eljárások növekedése. Ez sokkal inkább veszélyezteti a gazdaság működését, mint az eddigi csődök. Emellett a felszámolás lényegesen bonyolultabb, költségesebb eljárás, reorganizációs lehetőség esetén az adósra és a hitelezőre is hátrányosabb, ezenkívül növeli a bíróságok munkaterhét. A hatályos szabályozással ellentétben, amikor a csőd bejelentése az adós elhatározásán múlt, a javaslat szerint a csődeljárás lefolytatásához, a fizetési haladék megadásához a hitelezők hozzájárulása kell. Ez a fizetési moratórium miatt elfogadható, a javasolt szabályozás viszont több kérdést vet fel. Egyrészt bonyolultabbá és költségesebbé válik a csődeljárás, mivel legalább két tárgyalás lesz a hitelező és az adós között. A javaslat alapján nem világos, hogy mi történik akkor, ha az ott megkívánt számú hitelező meg sem jelenik a tárgyaláson, illetve nem nyilvánít véleményt. Kérdés, hogy ebben az esetben az adós megkapta-e a hozzájárulást. Erre a javaslat nem ad véleményünk szerint kielégítő választ. Ugyancsak nem világos azok pozíciója, akik három hónapnál nem régebbi mérleg elkészülte után lettek hitelezők. Még az is elképzelhető, hogy ezek a hitelek a legnagyobbak, ennek ellenére ezen hitelezők szavazata nem számít az egyetértés megadásánál. A pénzintézetek követeléseinek megtérülését rendkívül veszélyezteti a módosításnak azon javaslata, amely szerint az eljárás megkezdése megszünteti a zálogjogot. A törléssel kapcsolatosan szükséges földhivatali eljárást a felszámolónak kell kezdeményeznie. Ez a javasolt rendelkezés teljes mértékben ellentétes a Ptk. zálogjogra vonatkozó szabályaival, valamint az ingatlan- nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendeletben és az annak végrehajtásáról rendelkező rendeletben foglaltakkal. Amennyiben a törlés megelőzi a követeléseknek a besorolását - mégpedig előnyös B-kategória rangsorban -, akkor ezen intézkedés következtében nem látjuk biztosítottnak a korábban telepített jelzálog előnyeit. Tapasztalati tény, hogy a jelenleg hatályos csődtörvényt adott esetben a felszámolók akként értelmezik, hogy a hitelezői igény bejelentésének nyilvántartásbavételén túlmenően besorolási kötelezettségük sincs, így ezen felszámolói értelmezésből eredő hitelezői érdeksérelmet tovább növelné az egyébként is Ptk.-val ellentétes jelzálogjog törlésére vonatkozó jogszabályi felhatalmazás. A jelzáloggal terhelt ingatlanok - álláspontunk szerint - eleve felszámolási vagyon körébe nem tartozó vagyontárgyakat kellene, hogy képezzenek, különös tekintettel a zálogjog céljára. A hitelezőket és magát a hitelezőt teszi a tervezet lehetetlenné, mert a pénzintézetek olyan feltételekkel, hogy egy majdani felszámolási eljárásban a bejegyzett jelzálogjogukat minden megtérülési garancia nélkül elvesztik, hitelezni nem fognak. Csak gondolják végig ennek a hatását, hogy a banki jelzálogoknál mit fog ez jelenteni. A javaslat új elemként bevezeti a kényszeregyezség intézményét. A hatályos szabályozásban a csődeljárásban a hitelezők csak egyhangúlag köthetnek egyezséget, míg a javaslatban ehhez elegendő a többség, ha a követelések nagyobb része az övék. Sokan ezt azzal indokolják, hogy reálisabbá válik az egyezség, néhány kishitelező nem tudja meggátolni azt. A javasolt megoldás a kishitelezők érdekei védelme szempontjából rendkívül kétséges. A következménye az lesz, hogy a nagyhitelezők megállapodnak, természetesen figyelmen kívül hagyva a kicsiny követeléssel rendelkezők érdekeit, akik számára a követelések behajtása létüket jelenti. Az általános tapasztalatok szerint a hatályos szabályozás egyhangúságot kívánó előírása csak a legritkább esetben akadályozta az egyezség megkötését. Kialakult ugyanis az a gyakorlat, hogy a követelések elenyésző hányadával rendelkező hitelezőket, amennyiben nem akartak megállapodni, az eljárás során kielégítették, tehát az eljárásban részt vevők részéről kialakult egy kompromisszumkészség, amely fékezte a csődök tovagyűrűző hatását. A kishitelező nem ment tönkre, hozzájutott követeléseihez - vagy azok egy részéhez legalábbis. Ezzel a szabályozással a kishitelezők érdekeik érvényesítésének egyik legerősebb eszközét veszítik el. Néhány szót a vagyonfelügyelő intézményéről. A korábbi változathoz képest a javaslatban ennek a szabályozása is sokat javult, de néhány pontatlanságra hadd hívjam fel a figyelmet. Általános megjegyzésként annyit, hogy a túlságosan erős és költséges vagyonfelügyelő elrettenti az adósokat a csőd bejelentésétől. Hadd emlékeztessek arra, hogy a javaslat szerint a kötelező csőd intézménye, ha elfogadjuk, akkor már nincs. A javaslat szerint az adós gazdálkodószervezet vezetői hatáskörüket csak a vagyonfelügyelő részére biztosított jogok megsértése nélkül gyakorolhatják. Nem világos, hogy mi a helyzet a tulajdonosokkal, ők kötelesek-e a vagyonfelügyelő jogait figyelembe venni vagy sem. Természetesen, nem a javaslat ellen szól, de a szabályozás végrehajtását lényegesen befolyásolja az, hogy a bíróságok munkája a csődeljárásban növekszik. Ezért is sajnálatos, hogy újabb adatszolgáltatással terhelik őket. Nem egészen értem, hogy miért kell a KSH-nak megküldeni a csődöt kérő, illetve a felszámolás alatt lévő gazdálkodószervezet nevét, székhelyét és adószámát. Ez a javaslat egyébként véleményünk szerint alkotmányossági problémákat is vet föl. Nem tudom, hogy a személyes adatok védelméről szóló adatvédelmi törvény pontjaival mennyire konfúz - és azt is remélem, hogy remélhetőleg nem az APEH akarja majd esetleg időben érvényesíteni a követeléseit a hitelezővel szemben. Ha már az APEH-ről van szó: a javaslat bővíti a moratórium alól kivett tartozások körét, a munkabért és a bér jellegű egyéb juttatásokat terhelő személyi jövedelemadó előleg, egészség- és nyugdíj-biztosítási járulék stb. terheket. Kétségtelen, hogy ezzel az APEH és a társadalombiztosítás előnyt élvez a többi hitelezővel szemben azzal, hogy a moratórium alatt is hozzájuthat a követeléseihez. Másrészről bizonyos szempontból visszájára fordul a szabály, mivel a moratórium alól kivett tartozások jogosultjai a moratórium kérdésében nem szavazhatnak, így az APEH és a társadalombiztosítás el van zárva attól, hogy szavazatával befolyást gyakoroljon a moratórium kérdésében való döntésre. Tisztelt Ház! Befejezésként hadd jegyezzem meg, hogy az általam elmondott fenntartások, a nem egyértelmű szabályok ellenére úgy vélem, hogy a módosítás koncepcionális szinten elfogadható, az módosító indítványokkal szerintem javítható, és ez a javaslat mindenképpen jobb - vagy legalábbis sokkal jobb -, mint az a számozatlan változat, amely korábban a képviselők rendelkezésére állt. Tehát ha a módosító indítványaink, amelyek benyújtásra kerülnek - és ezért kérem elnök urat, hogy a vita lezárására még ne kerüljön ebben a tekintetben sor - esetleg javítanak ezen a törvényen, akkor el tudjuk végül is majd fogadni. Köszönöm szépen.