NYERS REZSŐ (MSZP): Tisztelt Ház! Amenynyire szükséges volt másfél évvel ezelőtt a csődeljárásról szóló törvény életbeléptetése, annyira szükséges most ennek a törvénynek a módosítása. A másfél év alatt a magyar nemzetgazdaságon egy jelentős mértékű csőd- és felszámolási hullám vonult végig, ami részben természetes volt, részben az adott sajátos körülmények között nem mondható minden tekintetben egészségesnek. Az 1991-es csődtörvény iránya helyes volt, hiszen a csődöt lehetővé kellett tenni. A körülmények azonban, a piacgazdaságra való átállás sajátosságai és a gazdaságpolitika ezen időszakban való bizonytalansága folytán sok-sok problémát okoztak. A mostani módosítás nemcsak szükséges, hanem annyiból üdvözölni is kell, hogy a tervezet előkészítésébe mind a szakértői köröket, mind az érdekképviseleteket bevonta a kormányzat. A másfél év alatt Magyarországon hirtelen, az elgondoltnál, a számítottnál sokkal több csőd és felszámolás ment végbe. Hiszen annak idején a törvény bevezetésekor a kötelező öncsőd intézményét még azért is alkalmazta a jogalkotó, hogy a csődtől húzódozó vállalatokat kényszerítse. (19.00) Mi történt a valóságban? A vállalatok nagy része saját magától szinte bemenekült a csődeljárásba, mert az adott körülmények között ez volt számára - ahogy Tardos Márton már utalt erre - a viszonylag kedvezőbb megoldás. 4600 csődkezdeményezésből 2800 csődeljárás indult meg, és 2818 felszámolás bonyolódott le vagy volt folyamatban ez év márciusában. Mindez makroökonómiai jelentőségű tény. Az 1991. évi bruttó hazai terméknek a 11%-át érintette a csődeljárás vagy felszámolás alá került vállalatoknak a termelése. Az exportnak a 12%-át jelentette. A foglalkoztatottaknak is 10%-a ebben a szférában volt. Tehát ez már nemzetgazdaságilag is fontos tünet volt és tünet maradt, amivel így kell foglalkozni. Nem alakult ki - szerencsére - kezelhetetlen méretű csődhullám. De a vállalatok sokaságának a helyzete mégiscsak megingott, és szakmai csoportok egy része is lehetetlen helyzetbe került. Lehet mondani, sok esetben ez egy egészséges piactisztítást eredményezett, de sok esetben a bizonytalan helyzet életképes vállalatokat is nehéz helyzetbe sodort. A probléma nem az, hogy a csőd okozná a gazdaság nehéz helyzetét, hanem a gazdaság adott nehéz helyzete, a gazdaság általános hanyatlása, továbbá a gazdaságpolitika bizonytalansága vezet a csődök magas számához. Azt hiszem, ez a helyes összefüggés. Jellemző, hogy a működő, a régebben működő piacgazdaságokban évente a csődök száma 1%-os nagyságrendben mozog. Nálunk ez jelenleg 4%-os. S 4%-os a felszámolási eljárás is. A stabilizáció késik, a jövedelmezőség tovább romlik ebben az esztendőben is. 1993-ban nem az a helyzet, hogy javulnának az általános gazdasági viszonyok, hanem továbbra is inkább a bizonytalanság, sőt helyenként a romlás a jellemző. Ebben az évben - szakértői vélemények szerint - olvadni kezdenek azok az eredmények, amelyek a külgazdasági egyensúly, valamint az infláció mérséklődése tekintetében az elmúlt másfél-két évben jelentkeztek. Időszerű tehát a csődeljárásban bizonyos koncepciós módosításokat eszközölni, bár - igaza van Tardos Mártonnak - ettől egymagában nem lehet várni a gazdaság általános helyzetének a javulását. Szükséges a hitelezők érdekeit jobban szem előtt tartani mind a csődeljárásban, mind a felszámolási eljárásban. És arra is szükség van - amit aláhúzott a miniszter úr -, hogy a procedúra hosszadalmassága csökkenjen, és a bíróságok leterheltsége is legalábbis mérséklődjön. A csődeljárás és a felszámolási eljárás gyakorlati kapcsolatát is javítani kell. Véleményem szerint fenntartandó - és ezt helyesen húzza alá a törvénytervezet - a csődeljárásnak az a célja, hogy a megmenthető vállalatok reorganizációját eredményezze. E tekintetben a helyzet az, hogy másfél év alatt a csődeljárások 55%-a vezetett megegyezéshez, 45%-a torkollott a vállalat felszámolásába. Most ez az arány ebben az esztendőben nem javuló, hanem romló. 1993-ban már csődeljárások, a lebonyolódott csődeljárások 50%-át sem érte el a megegyezések száma. Kevés a jó kibontakozási program az adósok részéről, az ilyen jellegű egyezségtervezet. A hitelezők is bizonytalan helyzetben vannak, nagyon gyakran egyszerűen nem tudják tolerálni a halasztási késedelmeket pénzügyi nehézségeik miatt. Ezért akkor is felszámolás történik, amikor ésszerűbb lenne az egyezség. Elemezni kell ennek a helyzetnek az okait és keresni kell a megoldás lehetőségeit. A mai gazdasági helyzetben az általános bizonytalanságból eredő bizalmatlanság, a cégek egymás iránti bizalmatlansága, a hatóságok és a vállalatok közötti bizalmatlanság a jellemző, és ez az egyik legsúlyosabb tünete a mai magyar gazdaságnak. Sok oldalról kellene ezen a helyzeten keresni a változtatás lehetőségét. Remélhetőleg részben majd segít valamit a csődtörvény módosítása, de ez csak az egyik segítőeszköz lehet. A gazdaságpolitika szélesebb eszköztárával is működésbe kell lépni. A csődtörvény módosításával kapcsolatban támogatom a kötelező öncsőd intézményének kiiktatását a törvényből. Ugyancsak támogatom a kényszeregyezség intézményének a beiktatását a csődeljárásba. Egyetértek a hitelezői egyetértés intézményével, a hitelezői konszenzus megszüntetésének a gondolatával. A kötelező vagyonfelügyelő is elősegíti majd a gazdálkodás stabilizálását, remélhetőleg. Ugyancsak egyetértek a végelszámolásra vonatkozó új döntéssel, hogy a végelszámolási döntést megváltoztathassa a döntést hozó testület, ha a helyzet változása ezt igényli. Fenntartásaim vannak a következő kérdésekben - szakértői véleményekkel alátámasztva - a tervezett megoldással szemben: a Kormány számára 60 napos határidőt kellene előírni arra, hogy a hadiipari készletek felszámolásával kapcsolatban nyilatkozzon. Ha nem nyilatkozik, akkor engedélyezettnek kell tekinteni a felszámolást, mert különben ez a tényező időhúzó marad. Továbbá: ha a felszámoló az adós céget működőképes egészként értékesíti, akkor indokolt lenne az, hogy a hitelezői választmány jogosult legyen külön díjazásban részesíteni. Ilyen esetben tartom egyébként indokoltnak azt, hogy a javasolt 4% helyett a felszámolói díj 5% legyen, ahogy ezt Hasznos Miklós javasolta. Az egyszerűsített elszámolások nagy részében véleményem szerint is probléma az, hogy a felszámolói díj nem fedezhető a vagyonból. Tehát szerintem is keresni kell valamiféle alap képzésének a lehetőségét. Továbbá: szakértők rámutatnak arra, hogy az önkormányzatok esetében a belterületi földet nem helyes a gazdálkodószervezet vagyonaként tekinteni akkor, ha az adósnak kezelői joga van. A vételár megfelelő része az önkormányzatot kell, hogy illesse. Végül: véleményem megegyezik Tardos Mártonéval - ha jól értettem az ő okfejtését - a zálogjog dolgában. A törvény tervezete nem rendezi megnyugtatóan az elsőbbséget biztosító zálogjog kérdését, ami pedig a nemzetközi gyakorlat szerint a többi biztosítékkal rendelkező hitelező előtti kielégítést megengedi és meg kell hogy engedje. Ez a körülmény nehezítheti az egyébként is befagyott hitelezésnek a beindítását. Ezeket kívántam általánosságban elmondani. A módosító törvényjavaslatot lényegét illetően támogatjuk, módosító részjavaslatokat teszünk majd hozzá. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)