Tartalom Előző Következő

DR. JÓZSA FÁBIÁN belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert aki figyelmesen hallgatta Szabó Lukács képviselő úr szavait, azt a következtetést vonhatta le belőlük, mint hogyha nem lenne a Kormány által előterjesztett törvényjavaslat a Ház asztalán. Ez tévedés. Bemutatom, a 8955-ös számot viseli. A törvényjavaslat címe: Egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről. Benyújtva 1993. február 4-én. Szeretném az Országgyűlés és a tisztelt közvélemény tudomására hozni, hogy bármiféle átvilágításra csak abban az esetben kerülhet sor az államtitkokat érintő körben, amennyiben az Országgyűlés törvényt alkot ebben a témában, és csakis a törvényben lefektetendő eljárási rendben kerülhet erre sor. Semmiféle más eljárásnak ebben a kérdésben, ebben az ügyben nincsen helye. Addig, amíg az igen tisztelt Országgyűlésből hiányzik az egyértelmű politikai akarat, és hiányzik a törvénynek az elfogadására a készség vagy a szándék, illetőleg, amíg a törvény meg nem születik, addig semmiféle eljárásnak nem látjuk lehetőségét. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) (15.20)