MIKLÓS ÁRPÁD (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Boldva és Sajóecseg között a közúti hidat a II. világháborúban felrobbantották. A háború után ideiglenes jelleggel ugyan helyreállították, de az ideiglenesség miatt annak állapota fokozatosan romlott, ezért ezelőtt 25 évvel, 1968-ban már felmerült egy új híd felépítésének a szükségessége. A pénzhiány évtizedekre meggátolta ennek megvalósulását, s 1985-ben a környékbeli falvak tanácselnökeinek sürgetésére Urbán Lajos, akkori közlekedési miniszter javaslatára egy sajátos súlykorlátozással kívánták megoldani a problémát. Ennek lényege az volt, hogy a híd előtt az autóbuszról az utasoknak le kellett szállni, az autóbusz üresen áthaladt, majd a gyalogosok átgyalogoltak és újra felszálltak az autóbuszra. A helyzet természetesen tovább romlott. 1990-től már az üres buszok sem haladhattak át a hídon, kizárólag a személygépkocsik közlekedhettek a hídroncson. 1992-ben ezután azt is megtiltották, ma már csak gyalogosan vagy esetleg kerékpárral lehet a hídon áthaladni. A szabad választásokat követően, 1990 őszén egy tanulmánytervet ismertettek a polgármesterekkel, melyben ígérték, hogy 1992-re egy új hidat építenek. Majd a Miskolci Közúti Igazgatóság kérésére a polgármesterek erről az örömhírről tájékoztatták Sajóecseg, Boldva, Ziliz, Hangács, Borsodszirák és Edelény lakosságát. A dolog megértéséhez azt is tudni kell, hogy az itteni lakosok csak kerülőúton tudnak eljutni munkahelyükre, ez számukra drágább bérletet, több utazási időt jelent és ez a munkáltatóra is hátrányos. Ha azt veszem, hogy sok Miskolc és Kazincbarcika között, illetve Miskolc és Varbó között közlekedő autóbusznak Sajóecseg irányába kitérőt kell tenni, emiatt az utazási idő megnő, nem túlzás, ha azt állítom, hogy a Sajóecseg és Boldva közötti Sajó- hídnak a problémája közel százezer ember problémájává vált. A választások után - lakossági kérésre - a híd problémájával megkerestem az illetékes szerveket, majd 1992 decemberében levelet írtam Siklós Csaba közlekedési miniszter úrhoz, aki válaszában megígérte, hogy a munkálatok 1993 nyarán feltétlenül elkezdődnek és egy fél éven belül felépül az új híd. Választókörzetem lakosságát értesítettem erről az örömhírről, de úgy tűnik, hogy biztatásom ellenére még nincs nyoma a munka megkezdésének. Kérdezem ezért miniszter urat, hogy az egyéb terhektől is sújtott övezet mikor számíthat a hídépítési munkálatok megkezdésére és elkészül-e az új híd 25 évnyi várakozás után? Köszönöm.