KIRÁLY ZOLTÁN (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Németh László-i idézet után különösen nagy sajnálattal állapítom meg, hogy a magyar Parlamentben - bár egyelőre többségében visszafogottan -, ámbár az előbbi felszólalás után joggal mondható a Németh-i idézet: "felelőtlen szónoklási dühvel", de tény, hogy ismét megjelent az irredentizmus nyomasztó szellemisége. (Felzúdulás középről. Dr. Torgyán József: A bolsevizmus jelent meg benned, Király Zoltán! - Dr. Kávássy Sándor: Túlzás!) Mondom, egyelőre visszafogottan, de nincs kétségem afelől, amennyiben hagyjuk, rá fog telepedni a magyar Országgyűlésre. (Élénkség.) Tisztelt Országgyűlés! Ma, amikor emberek millióinak kiszolgáltatottsága növekszik, amikor milliók küszködnek napi megélhetési gondokkal, amikor nincs bizalmat keltő jövőképe a társadalom nagyobbik felének, úgy gondolom, bűnös és kalandor politika az, amelyik a mai jogos elégedetlenséget és a Trianon óta bennünk élő keserűséget a határrevízió politikájával akarja felszítani, és az így gerjesztett indulatokat a maga politikai céljai javára akarja kihasználni. Bűnös és kalandor ez a politika, erre int bennünket a történelmi tapasztalat, mert kiszámítható következménye van. Előre megjósolhatom: Magyarország el fogja veszíteni már így is megtépázott tekintélyét az európai demokratikus államok és a világ közvéleménye előtt. A legtragikusabb végkifejlet pedig az lehet, hogyha fegyveres konfliktusba keveredik szomszédaival. (Zaj. - Közbeszólás jobb oldalról: Kalasnyikov!) Sajnálom, hogy a legújabb országgyarapítóknak nem eléggé intő jel mindaz, ami a déli szomszédainknál történik. Elsősorban is itt százezrek halálára, a háború borzalmaira szeretnék utalni, ahogy erre éppen Miklós Árpád képviselőtársam is utalt. Másodsorban pedig a politikai realitásra gondolok itt, elsősorban arra, hogy a nagyhatalmak, az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa rendkívül határozottan elkötelezte magát atekintetben, hogy Szerbia területgyarapító háborújával szemben akár a nemzetközi katonai beavatkozástól sem riad vissza, mert számára is fontos a térség stabilitásának megőrzése és a további fegyveres határkonfliktusok megelőzése. Akikben nincs politikai realitásérzék, tolerancia és kompromisszumkészség, nos, ők ilyen közeljövőt szánnak nekünk. Nagyon szeretném remélni, hogy mindazok, akik abban a szellemben szólaltak fel, amelyet bírálok, nem erre játszanak. Kávássy képviselő úr mondandójához, hogy tudniillik híve a békés tárgyalásos úton történő határkiigazításnak, azt is hozzá kellett volna tennie, nyilatkozzon arról, bírja-e ehhez az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió jogutódja egyöntetű egyetértését. (18.30) Mert én úgy gondolom, szembe kell néznünk még egy nagyon fontos ténnyel, bármennyire is nemtetsző ez számunkra. Azzal a ténnyel, hogy a magyar Országgyűlésnek nincs lehetősége arra, hogy bármelyik szomszédját illetően akár kétoldalú szerződés keretében is önállóan változtasson jelenlegi határain. Mire alapozom mindezeket? A második világháborút lezáró magyar békeszerződés szövegét három nagyhatalom: az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió külügyminiszterei dolgozták ki. (Dr. Torgyán József: Szerencsére már nincs Szovjetunió.) A békeszerződés nagyhatalmi és diktált jellege következtében Magyarország határaira vonatkozó 1. cikkely, valamint a zárórendelkezések, a 39., 40. és 42. cikkely együttesen értelmezendők. Eszerint a magyar békeszerződés akkor lépett életbe, amikor a három nagyhatalom a megerősítő okiratokat a szovjet kormánynál letette, vagyis a magyar ratifikálástól és törvénybe iktatástól függetlenül a békeszerződés életbe lépett. A békeszerződés 39. cikkelye rendelkezett arról is, hogy a szerződés végrehajtására és értelmezésére vonatkozó kérdésekben a három nagyhatalom budapesti képviselőinek vezetői illetékesek. Mindebből, valamint a béketárgyalások során felvetődött kérdésekből következik, hogy a Magyarországra nézve kötelező érvényű szerződés életbeléptetése, végrehajtása és értelmezése a magyar politikai akaratnyilvánítástól független módon határoztatott meg. Mindezzel együtt egyáltalán nem felesleges a magyar-ukrán szerződés esetében az egyébként vitatott megfogalmazás szövegbe való beilleszkedése és beiktatása. Ukrajna ugyan aláírta a magyar békeszerződés szövegét, de nem volt részese a +75-ös helsinki okmánynak. Ebben az értelemben úgy vélem, Magyarország nem tesz mást, mint egy amúgy is kötelező okmányt, amelynek módosítására - ismét hangsúlyozom - csak a három, azt megkötő nagyhatalom egyetértése alapján van mód, külön szerződésben, kétoldalú szerződésben is elismeri új szomszédjára, Ukrajnára nézve. Úgy gondolom, precedens jellegű sem lehet, mert hiszen Magyarország és a szomszéd államok viszonya minden egyes esetben külön-külön megítélést igényel, vagyis automatikusan ez a szerződés nem alkalmazható a többire is. A második világháború után ezeknek az államoknak a státusa ugyanis különböző volt. Románia ugyanúgy vesztes, a második világháborúban legyőzött ország volt, mint Magyarország. Szlovákia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia esetében pedig a győztes hatalmak olyan utódállamairól van szó, amely esetekben joggal vetődhet fel a magyar-ukrán alapszerződésben felvett határ- és kisebbségi rendelkezés indokoltsága. Ausztria esetében pedig Magyarország a békeszerződés erejénél fogva elismerte és elismeri az osztrák államszerződés érvényét. Úgy gondolom, így tehát természetes, hogy a szomszédos államok tekintetében három meghatározó lehetőség kínálkozik számunkra. A magyar-román alapszerződés külön megítélést igényel az előbbiek szerint. Ausztria esetében nincs és nem lehet akadálya annak, hogy egy esetleges szerződéskötés esetén az idézett megfogalmazások kerüljenek a szerződés szövegébe. Végül az északi és a délszláv államok esetében külön mérlegelést és tárgyalást igényelnek, ha ilyenre szükség mutatkozik, hogy az ukrán formulát alkalmazzák. Úgy gondolom, a magyar Országgyűlés ennek következtében nem tesz engedményt, amikor a magyar-ukrán szerződést a jelenlegi formájában elfogadja, mivel egy, Magyarországra kötelezően érvényes szerződés egyoldalú magyar politikai akaratnyilvánítással történő megerősítését helyezi kilátásba. Ez az előbbiekben mondott nemzetközi szerződések fényében ugyan nem feltétlenül szükséges, de politikai mérlegelés, vagyis az ott élő magyarság érdekeinek védelme, képviselete alapján elfogadható megállapodás. Magyarország a békeszerződés alapján, s ez következik a +45-+46-os, a nagyhatalmak között folyó béketárgyalások betűjéből és szelleméből, tehát nem kezdeményezhet kétoldalú tárgyalást a határok megváltoztatására, ugyanis a békeszerződés szövege ennek lehetőségét kizárja. Csak a három győztes nagyhatalom kezdeményezheti Magyarország határainak megváltoztatását, és ez is csak akkor lehetséges, ha a három nagyhatalom teljes egyetértésben jár el. Esetünkben tehát a Szovjetunió utódállamának Oroszország tekinthető. Tisztelt Ház! Mindezek alapján itt és most, több mint 70 évvel Trianon után, ugyanakkor a XX. századvégi európai viszonyok között, némileg leegyszerűsítésre, két alternatíva kínálkozik számunkra a magyar-ukrán alapszerződés ratifikálásával vagy elvetésével: előrenézünk-e a XXI. századba, vagy visszamegyünk a múltba? Ha megszavazzuk azt a persze nem hibátlan kormányzati külpolitikát, amelyet ez a magyar-ukrán szerződés is jelez, s amely az ország biztonságát és a közvetlen határainkon túl élő magyarság érdekeinek védelmét együttesen képviseli, akkor úgy gondolom, előretekintünk. Ha elutasítjuk a szerződést, akkor a józan kételkedők mellett azok számára is erkölcsi felhatalmazást adunk, akik politikai céljaik elérése érdekében az erőszakos határrevíziótól, s annak következményeitől sem riadnak vissza. Tisztelt képviselőtársaim, válasszanak. (Szórványos taps a bal oldalon.)