DR. MONOSTORI ENDRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bevezetésképpen előre szeretném bocsátani azt, ami már a törvény tárgyalása során, a miniszteri expozé során is elhangzott és a pártok egyes vezérszónokai is említették, tudniillik azt, hogy a migrációs politika hiánya - illetve ennek a számonkérése - e törvény tárgyalása során nem lenne tulajdonképpen igazságos, hiszen a migrációs politika kialakítása nem a technikai kodifikátor, hanem a kodifikátort irányító miniszter feladata, akit tulajdonképpen az évtizedekre irányt szabó stratégiai kérdésekben nem szabad a saját, legjobb belátása szerinti döntésre kényszeríteni. A miniszternek a Kormány, a Kormánynak pedig a Parlament kell hogy utat mutasson a migrációs politika kialakításában, ez pedig csak akkor lehet hatékony, ha mi, képviselők tisztában vagyunk egyrészt az ezzel kapcsolatos európai követelményekkel, másrészt pedig saját választóink igényeivel, azaz, hogy milyen bevándorlási politikát óhajtanak a választók, kiket hívnak vagy várnak szívesen, és kiket nem szívesen. Éppen ezért - az elmondottak miatt - rendkívül fontosnak tartom azt, hogy a törvényjavaslat tárgyalása járjon együtt mind e Ház falai között, mind pedig e Ház falain kívül, a széles nyilvánosság előtt egy jó évtizedes jövőképről való gondolkodással. A migrációs folyamatok nem igazodnak választási ciklusokhoz, hanem azoknál sokkal hosszabb, esetenként - például menekülés esetén - sokkal rövidebb hullámokban öltenek testet. A szabályozott bevándorláspolitika kialakításánál csakis a makrotársadalmi mutatókból és a köztámogatást élvező célokból szabad kiindulni. A demográfiai, korösszetételi, területi megoszlási adatok, a nemzetgazdaság munkahelyteremtő képessége és munkaerőigénye, a népességcsökkenésre vonatkozó okok eredője, a migrációs nyomásra adandó összeurópai válaszból Magyarországra háruló feladatok elemzése és megvitatása szolgálhat egy jobb bevándorlási törvény alapjául. Tisztelt képviselőtársaim! El kell ismernem azt, amikor a konkrét javaslat tárgyalására térek, hogy a javaslat sok ponton javult a korábbi állapotához képest, Nem egy rendelkezésben előremutató, láthatóan törekszik a kortársi, emberi jogi és menekültügyi követelmények betartására. A tervezetbe foglalt idegenrendészeti szabályok formailag ritkán kritizálhatók. Mégis, az egész törvénytervezet úgy tűnik, egy kicsit elzárkózó, félelemelvű. Nem a fizetési egyensúlyt javító turistát vagy üzletembert, nem a diákcsere keretében a hozzánk érkező külföldi fiatalt látja kodifikátori szemei előtt, sokkal inkább a koldust, a tolvajt vagy a harmadik országba igyekvő vagy lopakodó átutazót. A legrosszabbra készülni megengedett és el is várható, de érdemes lenne azon is gondolkodni, hogy a védekező szabályok mellett miként tudná előmozdítani ez a törvény a pozitív fejleményeket, az egymás megismerését lehetővé tevő utazást, az állampolgárok közti közvetlen kapcsolatokat, az információ és a gondolat szabad áramlását, a határok mielőbbi lebontását, a virágzó kultúrák fenntartását és fejlesztését. Az általános vita során szeretném néhány, konkrét szakaszhoz kevéssé kötődő észrevételemet elmondani. Először is a törvény és a nemzetközi szerződések viszonyáról néhány mondatot. A törvény és a nemzetközi szerződések rendelkezéseinek lehetséges összeütközését egy világos, hangsúlyos rendelkezéssel lehet, illetve kellene elkerülni. A törvény itt-ott beiktatja - idézőjelbe teszem most - a "ha nemzetközi szerződés másképp nem rendelkezik" fordulatot, például az 5. � (1) bekezdésben vagy a 8. �-ban. Ha nemzetközi szerződés másképpen rendelkezik, akkor úgyis mindig azt kell alkalmazni, ezért annak elsőbbségét az I. fejezetben, az általános rendelkezések között egy önálló szakaszban lenne célszerű rögzíteni, kimondani. A vízumfajtákról: a vízumok terén a jogszabálytervezet meglehetősen elnagyolt és következetlen. A 64. � (1) bekezdése a Kormány feladatává teszi a vízumok fajtáinak meghatározását, maga a törvénytervezet mégis három fajtát kiemel ezek közül, és viszonylag rövid szakaszban szabályozza ezeket: ezek pedig a sima beutazási, a munkavállalási és a bevándorlási vízumok. Hiányolom például az üzleti vállalkozás alapítása végett beutazó vagy a kellő okkal ki-be utazó, például nálunk tanuló személyek vízumhoz jutásának feltételeit körülíró szabályokat. A bevándorlásról: a bevándorláspolitikáról ez a törvény két utaló szabályon kívül - itt a 17. �-ra gondolok, a (3) és az (5) bekezdésre, tehát ezeken kívül - semmit nem mond. Véleményem szerint ragaszkodni kell ahhoz, hogy a (3) bekezdésben felhívott állampolgársági törvény visszahonosítási szabálya, illetve az (5) bekezdésben említett, további körülményeket meghatározó jogszabály a jelen törvény elfogadásakor ismert vagy legalábbis felvázolt legyen. Ezért is emlegették a szónokok mindkét törvény tárgyalása kapcsán azt, hogy nagyon szerencsés lenne ennek a két törvénynek az együtt való tárgyalása. A törvényjavaslat meglehetősen furcsának tűnik a bevándorlás kapcsán. Ismer bevándorlási vízumot, bevándorlási engedélyt és a bevándorolt külföldit állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolványt. Ebből pedig az tűnik ki, hogy a tervezet két teljesen különböző élethelyzetet képzel el. Az egyik: a kérelmező minimum 3 éve életvitelszerűen él Magyarországon, a másik: a kérelmező külföldön él, de vagy családegyesítés, vagy a leendő magyar állampolgársági törvényben szabályozni óhajtott visszahonosítás lehetséges alanyaként szeretne majd Magyarországra bevándorolni. Az engedély megadása után egy, usque másfél éven belül kérheti a bevándorlási vízumot. Kérdem én, hogyan tudhatná ez a két gyökeresen különböző élethelyzetben lévő csoport ugyanazokat a feltételeket teljesíteni? Márpedig a felmentést csak a helybenlakás alól adhatja meg az egyébként sejtelmesen meg nem nevezett hatóság. Az ellentmondás abszurd következményekkel járhat. Ha a külföldön élő, bevándorolni szándékozó megkapta a bevándorlási engedélyt, majd ezután, mondjuk, fél évvel és esetleg egy kormánypolitikai változást követően elutasítják a bevándorlási vízum iránti kérelmét, akkor nem fog tudni bevándorolni, és a bevándorlási engedély érvényesítését lehetetlenné tévő vízummegtagadás ellen még jogorvoslattal sem élhet. Az idegenrendészeti őrizetről és a kijelölt helyen tartózkodásról néhány szót. Mind az idegenrendészeti őrület+ (Derültség. - Szórványos taps.) +őrizet, mind a kijelölt helyen tartózkodás elrendelése érthető jogalkotói szándékot tükröz, de rendkívül nagy óvatosságot kíván. Mindkettő a személyi szabadság korlátozásának minősül, kvázi egy szabadságvesztés, így az alapvető emberi jogok egyikét, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikkében részletesen körülbástyázott szabadsághoz való jogot korlátozza. Ennek, mármint az Emberi Jogok Európai Egyezményének az (1) bekezdés f) pontja kifejezetten azt követeli meg, hogy az ilyen őrizetben tartott személynek folyamatban legyen a kiutasítása. A puszta tartózkodási tilalom vagy az ország elhagyására kötelezés ehhez még önmagában nem elegendő. A fellebbezés kizárása kétségessé teszi, hogy van- e hatékony jogorvoslat a lépés ellen, ahogyan azt az előbb említett egyezmény 13. cikke kötelezővé teszi. A bíróság gyakori jogszabályba történő beiktatásával úgy tűnik, formálisan megvédhető ez a felvázolt rendszer, azonban a külföldi speciális helyzetével számot vető rendelkezések hiánya - kivétel a 38. � (2) bekezdés - mégiscsak nyugtalanító. Gondolok itt védők, tolmácsok, egyéb önkéntes támogatók szerepére. A kijelölt helyen tartózkodás elrendelésével kapcsolatos emberi jogi aggály valószínűleg megalapozott. (12.10) Ott ugyanis végképp nincs szó a kiutasításról, mint célról, így az Emberi Jogok Európai Egyezményében megkívánt szabadságkorlátozásra felhatalmazó körülmény itt végképpen nem áll fenn. Végül néhány szót az eljárási garanciákról. Minden ilyen kényes, az állami szuverenitást kívülről befolyásoló tényezőket szabályozó törvényt a különböző államok különböző, úgynevezett gumifogalmakkal tömnek tele. Nincsenek illúzióim, tisztelt képviselőtársaim, a norvég, a svéd vagy a német jogszabály egyaránt használ ködös, pontosan meg nem határozható kifejezéseket, melyeket a kormány vagy a belügyminiszter tölt meg tartalommal. Az 1988. évi norvég bevándorlási törvény nem magyarázza meg például, mit jelent a kiutasítás alapjául szolgáló tényállások között az, hogy "nemzetbiztonsági megfontolásból szükséges". Az 1989. évi svéd idegenjogi törvény II. fejezetének 11. �-a például visszavonhatóvá teszi a lakhatási engedélyt, ha - idézem -: "+az idegen nem becsületesen keresi a kenyerét". Az 1990 júniusában elfogadott német idegenjogi törvény is felsorolja a beutazási kérelem elutasítási indokai között azt, hogy a külföldi tartózkodása a Német Szövetségi Köztársaság érdekeit más okból, mint a kiutasítási okok, illetve a megélhetés hiánya sérti vagy veszélyezteti. Másfelől: a tervezet lehetne sokkal hosszabb és részletezőbb is, például az Amerikai Egyesült Államok bevándorlási és állampolgársági törvénye több mint 100 nyomtatott oldal és több mint 40 meghatározással kezdődik, mégsem nyújt teljes védelmet a visszaélésekkel szemben, viszont lehetetlenné teszi a gyors és nagyvonalú bánásmódot. Ebből csak azt a következtetést szeretném levonni, hogy abszolút jó vagy tökéletes megoldás természetesen nem létezik, ezt nem is akartam állítani. Ha a törvényhozók és az állampolgárok bíznak a végrehajtó hatalomban, abban, hogy értékítéleteik és a nemzet érdekeit, nemzetbiztonsági, közbiztonsági, közegészségügyi kérdéseket érintő politikai választásaik egybeesnek, vagy legalábbis közel esnek egymáshoz, akkor megelégedhetnénk egy elnagyoltabb rendezéssel. Ellenkező esetben viszont, vagy netán akkor, ha a Kormány vagy az apparátus önkényeskedéseitől kell félni, akkor az aprólékos, részletes szabályozás sem lehet igazi orvosság. Minden definícióból, minden felsorolásból ugyanis kimaradhat valami, előre nem sejtett élethelyzetek adódhatnak, egyazon szabály alkalmazása vezethet ésszerű és ésszerűtlen, igazságos vagy igazságtalan eredményre egyaránt. A mérlegelési szabadság elvonása viszont a humánus döntés lehetőségét csökkenti vagy szünteti meg. Ha a jogszabályokat szigorúan alkalmaznánk, Magyarországon ma legfeljebb 6000 menekült élne, a többi menedékest visszaküldhetnénk Jugoszláviába vagy illegális tartózkodóként eljárást indíthatnának ellenük, menedékes státus ugyanis nincs a jogunkban, az csak az írott jogtól ez esetben nagyon humánusan eltekintő gyakorlatban létezik. Az előbbi dilemmákban felvázolt kiutat az eljárások finomításában látjuk. Abban bízom, hogy a fellebbezés, a jogorvoslat, a panasz megengedése, a professzionális tolmácsok, a kellő felkészülési idő, a szakszerű jogvédelem, a bírói felülvizsgálat biztosítása olyan korlátrendszert állít fel, amely a hatékony döntést nem akadályozza, ellenben kiszűri a nyilvánvalóan önkényes és jogsértő hatósági lépéseket. Tisztelt képviselőtársaim! Befejezésképpen még három mondatot szeretnék szólni. Bár nem nagyon szokás egy vitában a törvény indoklásával foglalkozni, de ennek a törvényjavaslatnak az indoklása, illetve az indoklás színvonala alulmúlja a többéves gyakorlatot, amely egyébként meglehetősen ritka teljesítmény. Az értékválasztások tömegével és kényes egyensúlyokkal telített jogszabálytervezet szövegének magyarázatánál szinte minden esetben hiányzik a választások indoklása és az elvetett alternatívák kizárására vezető okok megjelölése. Ezek hiányában az indoklásnak nevezett kommentár abszolút nem felel meg a törvényi indoklás követelményeinek. Köszönöm. (Taps.)